Címke: csapattagok

  • Seidl: a tripla hétvége nem maradhat az új normalitás

    Seidl: a tripla hétvége nem maradhat az új normalitás

    A szezon egy tripla hétvégével rajtolt el, Andreas Seidl figyelmeztet, a jövő Forma-1-es naptárainak számára ez nem lehet követendő példa.

    A két osztrák és egy magyar versenyt követően láthattunk, hogy Lando Norris segít szerelőinek, enyhítve a terheiket. Csapatfőnöke szerint ez még csak az eleje a megpróbáltatásoknak.

    „Most még három verseny következik sorozatban, kettő az Egyesült Királyságban. Ez annyira nem rossz a brit csapatoknak, mint a többieknek. Aztán megyünk a következő tripla hétvégére és, ha minden igaz, a szezon későbbi részén is lesz majd még egy, ami kemény lesz.”

    Vélhetően itt a szezonzáró hétvégékre gondol, melyek két bahreini és egy abu dhabi fordulót takarnak majd, azonban ezt még jelentették be, ugyanis az időpont – attól függően, hány verseny lesz még addig – változhat.

    Seidl persze megérti, a rövidített szezon miatt sok versenyt kell rövid idő alatt lebonyolítani. Szerinte a mentális akadályok miatt ez nem lehet az új standard, ez meglátszik majd a csapattagokon.

    „Szerintem a legnagyobb kihívás nem az lesz, amit a pályán végzünk. Az is komoly munka, de a legnagyobb probléma az lesz, hogy hiányolni fogjuk a családunkat. És ez minden egyes csapattagra vonatkozik.”

  • Norris segített szétszerelni az autóját, azt is elmondta, miért

    Norris segített szétszerelni az autóját, azt is elmondta, miért

    A Magyar Nagydíjat követően egy kép járta be az internetet, melyen Lando Norris a szerelőivel együtt szedi szét az autóját a verseny után.

    Állítása szerint azért tett ilyet, hogy enyhítse a nála több ideig dolgozó csapattagjai életét, akik így nagyon elfáradnak majd a sűrű menetrend közepette.

    „Nekünk, pilótáknak annyira nem rossz a helyzet.” – válaszolt, amikor tömörített versenynaptár hatásáról kérdezték.

    „Bizonyos tekintetben mi végezzük a legkevesebb munkát, hiszen a szerelők, a vezetőség és a mérnökök végzik a háttérmunkát, míg mi csak vezetjük az autót.”

    „Ami engem illet, elég fitt vagyok ahhoz, hogy amikor megcsinálom a versenyt, ne legyek teljesen kimerült, és ne érezzem úgy, hogy évekbe telik majd, mire rendbe jövök. Úgyhogy ez annyira nem aggaszt.”

    Norris viszont tudja, a csapattagok számára jóval megerőltetőbb az idei év. A távolságtartás és az további egészségügyi intézkedések, valamint a paddockon belüli korlátozások is megnehezítették a dolgokat számukra.

    „A szerelőknek és a mérnököknek sokkal nehezebb, ők egész nap a pályán vannak, vagy utaznak. Próbálok törődni velük, hogy ők is jó formában legyenek.”

    „Főleg azok, akik a boxkiállásoknál vannak ott. Ez közvetlenül kihat a teljesítményünkre. Ők azok, akik előzhetnek helyettünk, ha jól sikerül egy-egy kiállás.” – emelte ki a fiatal brit.

    https://www.instagram.com/p/CC3cYx5pfXD/?igshid=1arvt3b23327p