Címke: csapatsorrend

  • Hill a Ferrari tétlenségéről: Ez így nem mehet tovább!

    Hill a Ferrari tétlenségéről: Ez így nem mehet tovább!

    Hiába tűnt bajnoki esélyesnek a Ferrari az idei szezonban, az olasz istálló még mindig nem döntötte el, hogy melyik pilótájuk kapjon kiemelt státuszt csapaton belül. Damon Hill szerint azonban erre a kérdésre eléggé egyértelmű a válasz.

    A monacói pilóta hiába nyújtott sokkal jobb teljesítményt a szezon elején spanyol kollégájához képest, Mattia Binotto szerint még ez sem volt elég ahhoz, hogy ő tölthesse be az első számú pilóta szerepkörét a Scuderiánál. Emiatt eshetett meg az, hogy Sainz nyerte meg a Brit Nagydíjat a friss gumijainak köszönhetően, valamint az is, hogy a Red Bull Ringen rendezett sprintfutamon.

    Az előbb említett 2 eseménynek, valamint a Ferrari további hibáinak köszönhetően Max Verstappen olyan magabiztos előnyt épített ki magának az egyéni bajnokság élén, hogy ha még Szingapúrban nem is, de Japánban szinte biztosan 2-szeres világbajnokká válhat.

    1996 Forma-1-es világbajnoka úgy látja, hogy a Vörösöknek Leclerc mellett kellene letennie a voksukat, mivel állítása szerint a monacói sokkal jobb spanyol csapattársánál.

    „Ami a nyers tempót illeti, Charles (Leclerc – a szerző) számít vezérnek” – nyilatkozta a brit ex-F1-es az F1 Nations Podcast legutóbbi adásában. – Carlos (Sainz – a szerző) is jól teljesít, de jelen pillanatban nem áll egy szinten Charles-lal. Ha egy olyan duó ellen kell harcolnod a világbajnoki címért, mint Max Verstappen és a Red Bull, akkor mindig a legjobb versenyződet kell előnyben részesítened.”

    A Ferrari esélye már nem csak az egyéniben, de a konstruktőri bajnokságban is közel áll a nullához, mivel már 139 pont a hátrányuk a Milton Keynes-i istállóval szemben 6 futammal a bajnokság vége előtt.

  • Irvine: A Ferrarinak csapatutasításokkal kell védenie Leclerc-t

    Irvine: A Ferrarinak csapatutasításokkal kell védenie Leclerc-t

    Ugyan még csak három futam teljesített a Forma-1 mezőnye 2022-ben, Eddie Irvine szerint a Ferrarinak már Charles Leclerc-t kell priorizálnia Carlos Sainz-cal szemben. Az ír ex-F1-es szerint az olaszoknak ebből a célból csapatutasításokat kell használniuk.

    A nagy szabályváltozásokból a maranellói istálló és a Red Bull jött ki a legjobban az F1 10 csapata közül. Leclerc az első három futam során már egyértelmű első számú pilótává lépett elő, miután a maximum megszerezhető 78 pontból 71-et meg is szerzett. Azonban Max Verstappen hiába vívhatott eddig mindhárom futamon parázs csatát monacói versenytársával, két alkalommal az autója nem bírta ki a verseny végéig technikai probléma nélkül, ami miatt már 36 pont a hátránya Leclerc-rel szemben.

    Eközben Leclerc csapattársa, Carlos Sainz jól ment az első két verseny során, azonban Ausztráliában óriási balszerencse érte őt. A Q3-ban először egy piros zászló miatt nem tudta befejezni a gyors körét, az utolsó próbálkozásán pedig belehibázott, ami miatt csak a 9. lett. A spanyol versenyen pedig már a második körben kiesett, miután a hideg gumikon megcsúszott egy előzés közben és az autója a kavicságyban állt meg.

    Irvine emiatt már közbeavatkozna, mert állítása szerint Sainz a szezon folyamán még okozhat majd fejtörést Leclerc számára, amivel csak pontokat vennének el egymástól. Az 1999-es világbajnokság második helyezettje hasonlóan járna el Mattia Binottóék helyében, mint anno az ő és Michael Schumacher esetében.

    „Ez majd komoly problémát jelenthet majd a Ferrari számára, mert Sainz hiába másodhegedűs, pár alkalommal Leclerc elé kerülhet a szezon során” – idézi az ír szavait a La Gazzetta dello Sport, aki szerint Lewis Hamiltonnak már vissza kellett volna vonulnia.

    „Én Mattia Binbotto helyében már felállítanám a csapatsorrendet, mert mindannyian tudjuk, hogy Verstappent nagyon nehéz feladat legyőzni. Ha ezt nem teszik meg, akkor pontokat fognak elhalászni egymástól, ami nagyon nem lenne jó a számukra a bajnokság szempontjából. Hasonlóan kell eljárniuk, mint amit a Red Bull Pérezzel tesz.”

    A Forma-1 regnáló bajnokának ugyan nagy a hátránya, de a 2022-es szezonból még 20 futam van hátra, szóval még bármi megtörténhet és könnyen felborulhat a jelenlegi erősorrend a fejlesztésekkel. Irvine azért vetné a bizalmát Leclerc-be, mert a monacói szerinte „megbízhatóbb és sokkal kevesebbe hibát vét” Sainznál.

  • A pályán dőlhet majd el a Ferrarin belüli csapatsorrend

    A pályán dőlhet majd el a Ferrarin belüli csapatsorrend

    Noha a tavalyi évet a Ferrari úgy kezdte el, hogy vélhetően Charles Leclerc volt náluk a kedvezményezett, ám Carlos Sainz első Ferraris éve annyira erősre sikeredett, hogy az év végén le is tudta győzni a monacóit. Az új idénynek pedig egyenlő bánásmóddal fognak neki vágni.

    A korábbi olasz Forma-1-es pilóta, Ivan Capelli szerinta Ferrari két remek pilótával rendelkezik:

    „Sainz azonnal, nagyon jól alkalmazkodott, a többi csapathoz képest a legbonyolultabb gárdához. Úgy hiszem, hogy tud beszélni olaszul is, amit a Toro Rossonál megtanulhatott, ez is segíthetett neki ebben. Ő egy olyan pilóta, aki tudja, hogyan kezelje a szituációkat és a gumikat is remekül kezeli.” – vélekedett az 53 éves Capelli Sainzról, majd a Leclercre is kitért.

    „Másik részt pedig ott van Charles, aki egy körön gyorsabb. 2021 kapcsán arra számított, hogy ő lesz az első számú pilóta, de ez nem történt meg. Az azt megelőző években Vettellel maga mellett ez nem volt kérdés. Most viszont nyomás nehezedett a vállára, ami nagy különbséget is jelenthet.” – jegyezte meg.

    Az olasz azt tanácsolja egykori munkaadójának, hogy a 2022-es idénynek egállal fussanak neki, mert majd a pályán mutatott teljesítmény úgy is elfogja dönteni ezt a kérdést.

    „A Ferrarinak két egyenlő pilótát kell majd irányítania idén, ugyanolyan ambíciókkal és a kivételezés legkisebb jele nélkül. Mi olaszok azt hisszük, hogy elengedhetetlen, hogy egy csapatban hierarchia legyen, de ez nem így van. A brit csapatok például ezt nagyon jól csinálták, gondoljunk csak a Williamsre Mansell-lel és Piquet-vel, vagy a McLarenre a Senna-Prost párosra. Mind Leclerc és mind Sainz célja a győzelem kell, hogy legyen, és ha valami, akkor a pálya lesz az, ami eldönti a versenyzők közti sorrendet.” – fogalmazott a 93 futamon rajthoz álló olasz.

  • Williams: Nem lesz első számú versenyzőnk jövőre

    Williams: Nem lesz első számú versenyzőnk jövőre

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito leszögezte, hogy Alex Albon és Nicholas Latifi egyenlő esélyekkel kezdheti majd meg a 2022-es szezont a grove-i istállónál.

    A brit-thai kettős állampolgár Albon a tavalyi szezonban kényszerült elhagyni a Red Bullt, miután az energiaitalosok 2021-ben már nem tartottak igényt a szolgálataira. A Red Bull junior azonban nem adta fel és mindössze egy év kényszerpihenőt követően versenyzői ülést tudott szerezni magának a Williamsnél, ahol a Mercedeshez távozó George Russell helyét veheti majd át.

    Capito Albon érkezését követően mondta azt, hogy egyenlő bánásmódban részesülnek majd Nicholas Latifivel, aki már a 2020-as szezontól oszlopos tagja a patinás brit istállónak. Albon és Latifi – akik korábban a Formula 2-ben is csapattársak voltak a DAMS csapatánál 2018-ban – neve mellett is két-két teljes F1-es szezon szerepel, előbbi 38, utóbbi pedig 39 versenyen állhatott rajthoz eddig az autósport királykategóriájában.

    „Ez a lehetőség mindkettőjük számára jó lesz” – ismerte el a német szakember. „Bízom benne, hogy Alexnek nagyon jót fog tenni ez a fajta második lehetőség és képes lesz majd előrébb vinni a csapatot.”

    „Alex nem úgy érkezett meg ide hozzánk, hogy „ő most versenyeket akar nyerni”. A célja egyértelmű: együtt kell jobb teljesítményre bírnia az istállót és a munkatársainkat Nickyvel (Latifi). Alex pedig úgy tűnik nagyon élvezi ezt a fajta szerepkört, mert már jó kapcsolatba került Nickyvel. Ebből kifolyólag nem lesz első számú versenyzőnk 2022-ben.”

    Capito hozzátette, hogy ugyan Latifi nagyszerű fejlődést mutatott be, a nagyszerűen szereplő és Belgiumban dobogót szerző George Russell mellett teljes mértékben eltörpültek az eredményei.

    „Nicky is jó munkát végzett idén, nem csak a versenyeken, hanem az időmérőkön is. Néhány alkalommal még Russellt is meg tudta verni és olyan balszerencsés pillanatai is voltak, amiről egyáltalán nem tehetett. A különbség sem volt valami nagy közöttük. Ez pedig egy nagy eredmény Russell ellen, ugyanis nem kellemes dolog az ő csapattársaként versenyezni, ami miatt azt mondom, hogy Latifi nagyon szépen megállta a helyét.”

    Mivel jövőre érkeznek meg a nagy szabályváltozások a Forma-1-be és a grove-i istálló már az idei szezonban is a fejlődés jeleit mutatta 2020-hoz képest, ezért minden esélyük megvan arra, hogy az új generációs autójukkal már a középmezőnyben harcoljanak Albonnal és Latifivel a rivális csapatokkal szemben.

  • Egyenlő bánásmódot kapnak a Ferrari versenyzői 2022-ben

    Egyenlő bánásmódot kapnak a Ferrari versenyzői 2022-ben

    A Ferrari elmondása szerint sem Carlos Sainzot, sem pedig Charles Leclerc-t nem fogják semmi féle előnyben részesíteni a másikhoz képest 2022-ben.

    A maranellói istálló rengeteget fejlődött az idei szezonra és ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a gyártók versenyében a harmadik helyezést szerezték meg a Mercedes és a Red Bull csapat mögött. Az olaszok ráadásul már nagyon korán átálltak a 2022-es autó fejlesztésére, ezért nagyon remélik, hogy ez a lépésük majd az előnyükre fog majd válni.

    Mivel jelen pillanatban a Vörösök pilótái hasonló tudást képviselnek, ezért minden versenyen benne van a pakliban az, hogy a monacói és a spanyol versenyző pontokat rabol es egymástól, ami egy bajnoki címért folyó csatában az utolsó dolog lenne, amit a Ferrari vezetői látni szeretnének.

    Azonban a rekordbajnok istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto elmondta, hogy Sainz és Leclerc egyenlő feltételek mellett fognak elindulni egymás mellől 2022-ben és az eredményeik alapján fogják eldönteni azt, hogy szükséges lesz-e valamelyiküket előnyben részesíteni az évad későbbi szakaszában.

    „Már korábban is elmondtuk a versenyzőink kapcsán, hogy a pályán nyújtott teljesítmény az, ami diktálni fogja a szabályokat” – ismerte el a svájci-olasz csapatfőnök, aki nemrég cáfolta a Jean Todt Ferrarihoz való visszatéréséről szóló pletykákat.

    „Minden helyzetben a csapat érdekei a legfontosabbak, azonban, ha a versenyzőink képesek lesznek akár a bajnoki címért harcolni, akkor az eredményeik alapján dől majd el, ki lesz előrébb a másikhoz képest.”

    „Ezekben a helyzetekben pedig nem csupán a pilóta tehetsége és képességei a fontosak. Egy pilótának hiába van meg mindene ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el, a balszerencsés pillanatokkal (balesetek, technikai hibák) még ő sem tud mit kezdeni.”

    „Szerintem a szezon elején mér egyáltalán nem szükséges kikiáltanunk, hogy lesz az első és második számú versenyző a csapatunknál. Ha pedig eljön az idő, akkor a pályán elért eredmények alapján fogunk dönteni.”

    Sainz óriási meglepetésre 5,5 ponttal többet szerzett Leclerc-nél az első ferraris években, azonban a Ferrari csapatfőnöke szerint ez annak volt köszönhető, hogy Leclerc „a balszerencsés pillanatai miatt legalább 40 ponttal kevesebbel zárt a végelszámolásnál”, és nagyon örül annak a fejlődésnek, amit a monacói fiatal az idei szezonban mutatott be”.

  • Wolff lerázta Bottas közeledését a Bahreini Nagydíjat követő ünneplésen

    Wolff lerázta Bottas közeledését a Bahreini Nagydíjat követő ünneplésen

    Bottas kritizálta a rá kiosztott stratégiát, de Wolff szerint nem volt jobb lehetőség számára. Button szerint azonban „parasztként áldozták fel” a finn pilótát a Verstappen elleni harcban.

    Bár a csapat azt mondta, neki hosszabb ideig kint marad a középső etapban, Bottas végül csak két körrel ment hosszabban, mint Hamilton.

    „Stratégia túlságosan védekező beállítottságú volt a garázs ezen oldalán, ez meglepett.” – osztotta meg véleményét a finn.

    „Újra kell néznünk az eseményeket, de úgy érzem, jóval passzívabbak voltunk, mint kellett volna. Hosszabban akartam kint maradni a középső etapban, de végül ez nem változtatott volna a végeredményen.”

    A csapatfőnök, Toto Wolff nem osztotta finn versenyzője véleményét, és a boxutcában nem volt hajlandó megbeszélni vele a történteket.

    „Nem hiszem, hogy bármilyen más stratégiával jobban jártunk volna.” – nyilatkozta az osztrák csapatfőnök.

    „Amit nem kívántunk volna neki, az az, hogy veszítsen egy pozíciót startnál [Leclerc rajtolt jobban az élmezőnynél – a szerk.], és utána ne tudjon felérni az első két helyre. A kiállásnál megelőzhettük volna Maxot, de probléma volt a jobb első pisztollyal.”

    „Nem tudom, milyen másik stratégiát alkalmazhattunk volna. Az egy kiállás lehetetlen volt.”

    Jenson Button egyszerűen megállapította, Bottas háttérszerepet játszott a címvédőknél.

    „Egy kicsit el volt maradva Lewishoz képest. Az mindig fáj, ha látod a csapattársad elhúzni. Aztán a versenyen úgy használták, mint egy parasztot, hogy Verstappen az ő stratégiáját kövesse.”

    „Most először történt látszott úgy, hogy nem boldog azzal kapcsolatban, ahogy a csapat működik” – erősíti meg Bottas hozzáállását, miszerint önzőbb lesz idén.

    Paul di Resta, a Sky Sports kommentátora szintén alátámasztotta, hogy más lesz a dinamika 2021-ben a Mercedesen belül.

    „Bottas elég hangsúlyosan felszólalt az ügyben. Ezzel nyomást fog helyezni a csapatára.” – vetítette előre.

  • Wolff: Az F1-ben nem működik a csapatsorrend

    Wolff: Az F1-ben nem működik a csapatsorrend

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, hogy a Formula 1-es csapatoknak nem szabadna rangsorolniuk pilótáikat.

    Habár Lewis Hamilton tűnhet első számú versenyzőnek házon belül, azonban Wolff ragaszkodik azon állításához, hogy Bottasnak minden szezon első versenyein meg volt rá a lehetősége, hogy versenyezzen csapattársával.

    Elmondása szerint a versenyzőket sorrendbe rakni csak és kizárólag a teljesítményük alapján lehet.

    „Év elején mindig, ugyan olyan lehetőségei vannak a pilótáinknak.”- mondta. „Mi azt lehetőséget akarjuk megteremteni, hogy mindkét pilótánk számára elérhető legyen a világbajnoki cím megnyerése.”

    Az osztrák csapatfőnök arra is reagált, hogy a Red Bull és a Ferrari másképp látja ezt a dolgot, különösen azon nem elhanyagolható esemény után, hogy az olasz istálló Sebastian Vettel helyére, Carlos Sainzot igazolta le 2021-re. De reméli a spanyol nem fog belemenni, hogy eljátssza a másodhegedűs szerepét.

    „A fiatal (Alex) Albon is természetesen nevet szeretne magának csinálni.” – tette hozzá Wolff annak fényében, hogy ő Verstappen csapattársa a Red Bullnál

    „Soha sem szabad kinevezned első és második számú versenyzőt, mivel nem fog működni. Minden versenyzőben benne van, hogy nyerni akar. Különben nem lennének itt a Forma-1 mezőnyében.”

  • Carlos Sainz lehet a Ferrari bajnoka Binotto szerint

    Carlos Sainz lehet a Ferrari bajnoka Binotto szerint

    Nem második számú versenyzőnek szerződött a Ferrari kötelékébe, állítja ezt Carlos Sainz és a csapatfőnök, Mattia Binotto is.

    Az olasz azért elismerte, a Ferrari épít Leclerc-re, a saját nevelésű pilótájukra.

    „Sokat fektettünk Charles karrierjébe, már egészen a Formula 3-tól kezdve, és minden évben sokat fejlődött. Reméljük idén még erősebb lesz. Úgy gondoljuk, ő lehet a valaha volt leggyorsabb.”

    Binotto szerint az első év még a beilleszkedésről szól majd Sainz számára.

    „Az első szezonjában reméljük, Carlos tud majd Charles szintjén teljesíteni, és segít nekünk megnyerni a konstruktőri bajnokságot. 2021 nehezebb lesz majd neki, mivel meg kell értenie az autót és a csapat működését. Ezért nem egy évre szerződtünk vele, mert biztosak vagyunk benne, hogy elég gyors ahhoz, hogy világbajnok legyen.”

    Kiemelte, szerinte nem lesz súrlódás a két pilótája között, mint az Vettellel volt, hanem könnyen együtt tudnak majd működni.

    „Nem, az elsődleges, hogy két jó pilótánk legyen, ez jót tesz a hangulatnak. A Ferrari az első, ez a legfontosabb.”

    Ez azonban jelenti azt, hogy mindig Sainz lenne az, akit visszafogna a csapat a jobb eredmény érdekében.

    „Szerintem a pálya diktálja majd, ki lesz első- és ki lesz második számú. Ez még Michael Schumacher idején is így volt, egy szinten kezdett a csapattársával, de három verseny után nyilvánvaló volt, ki a jobb.”

  • Bottas elfogadta a Szingapúrban alkalmazott csapatsorrendet

    Bottas elfogadta a Szingapúrban alkalmazott csapatsorrendet

    Valtteri Bottas megérti, hogy a Mercedes a Szingapúri Nagydíjon visszafogta amiatt, hogy Lewis Hamilton visszajöhessen elé.

    A Mercedesnek nem volt jó versenye a szingapúri, egyik autójuk sem ért fel a dobogóra, mindössze 4-5-ek lettek Hamilton-Bottas sorrendben.

    Az ezüstnyilak másképpen taktikáztak, mint a dobogón végző két Ferrari és Max Verstappen. A németek elhúzták az első etapjukat, hogy majd a végén hátulról gumielőnyből támadhassanak. Ez végül elmaradt, főleg a safety-car fázisoknak köszönhetően.

    Ezalatt történt meg az az eset, hogy a két Mercedes közül hamarabb kiálló Bottasra rászóltak, vegyen vissza, hogy Hamilton ne veszítsen még egy pozíciót azáltal, hogy a finn csapattársa is megelőzi, hiszen végig ő volt előrébb.

    Bottas a verseny után így reagált az esetre: „Az elől haladó autó mindig előnyt élvez a stratégia szempontjából. Aztán ha a hátul jövő miatt akarsz kompenzálni, az előnyt szerez ebből, mint ahogy tettem azt én is. Ha elé akartam volna kerülni, könnyen megtehettem volna, de le vannak fektetve bizonyos szabályok. Ha legközelebb fordítva lesz, akkor ugyanígy fogunk eljárni, nincs ezzel probléma. Nyilván több potenciál volt ebben a mai futamban, de ezek a szabályok. Úgy éreztem jó tempóm van, de ha előzni akarsz, nagy tempókülönbségre van szükséged. Biztosan kielemezzük a ma történteket, csapatként teljesíthettünk volna jobban is.”

  • Leclerc változtatna a csapaton belüli hierarchián

    Leclerc változtatna a csapaton belüli hierarchián

    Charles Leclerc elmondta, megérti csapata eddigi taktikai döntéseit, melynek elszenvedő alanya eddig ő volt, ugyanakkor kijelentette, azon munkálkodik, hogy megváltoztassa a jelenlegi hierarchiai rendszert.

    Négy futam alatt három csapatutasítást adott ki a Ferrari, és mind három alkalommal a monacói pilótát parancsolták Sebastian Vettel mögé. Ausztráliában az utolsó körökben szólalt fel az alakulat, Bahreinben, csak az első pár körig lett volna érvényes az utasítás, amíg ellépnek az őket üldöző Mercedesektől, ám Leclerc megtagadta a kérését, és jóval előbb előzött, míg Kínában a 11. körben cseréltek helyet, mivel a Scuderia úgy ítélte meg a német gyorsabb, mint a monacói és talán esélye lehet visszazárkózni az Ezüst Nyilakra.

    ,,Meg kell mutatnom a pályán azt, hogy mire vagyok képes és remélhetőleg ez megváltoztatja a jelenlegi szituációt.” – utalt a jelenlegi csapaton belüli sorrendre Leclerc.

    Mikor az Auto Motor und Sport a csapatutasításokról kérdezte a monacóit, a fiatal versenyző úgy válaszolt, hogy ésszerűnek ítéli meg a korábban kiadott kéréseket.

    ,,Az eddig hozott döntéseket meg tudom érteni, még akkor is, ha versenyzőként nehéz őket elfogadni. Azoknak, akik a pit wall-on ülnek, nagyobb a rálátásuk az eseményekre, jobban látják az összképet, a versenyt. Tehát egy bizonyos pontig meg fogom tenni azt, amire kérnek.”

    Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy a 20 éves versenyző ne próbálna változtatni a jelenlegi hierarchián.

    ,,Értem, hogy egy bizonyos hierarchia uralkodik a csapaton belül jelenleg, de én meg fogok tenni mindent, hogy ezen változtassak. Ahogy minden versenyző így van ezzel, én akarok lenni a leggyorsabb.”