Címke: csapatok

  • Jelentkezzenek bátran a kínaiak, úgyis befogadja őket az F1

    Jelentkezzenek bátran a kínaiak, úgyis befogadja őket az F1

    Az F1 mezőnyét bővítené az FIA elnöke, aki szerint egy komoly kínai érdeklődőt különösebb fennakadás nélkül befogadnának.

    Noha egyes időszakokban a sok kalandor révén akár több mint húsz istálló is versengett az F1-ben, egy évtized óta megrekedt tíznél a számuk, majd miután mindegyik átvészelte az ínségesebb időket és a sportág népszerűsége is ugrásszerű növekedésnek indult, már inkább az a kérdés, ki az, akit egyáltalán beválogatnak, ha jelentkezik új csapatként.

    Ha nem is könnyen, a Cadillac megugrotta ezt a lécet, velük jövőre 11 csapatosra bővül a mezőny. Mohammed Ben Sulayem azonban üzenetben meglebegtette, honnan lenne érdemes pályázatot beadni a következő bővítési procedúrára. „Úgy vélem, a csapatok számát kell növelni, nem a versenyekét – mondta. – Megvan a tizenegyedik csapat, aminek a teljesítményét fel kell mérnünk. Utána, ha érkezik egy kínai részvételi szándék, el fogják fogadni azt, mert az segít fenntartani az üzletet.”

    „Ha lenne egy csapat Kínából, és az FOM elfogadná a nevezését, száz százalékig biztos, hogy én jóváhagynám, mert több pénz érkezne a sportágba Kínából. Az nem lenne szerintem helyes, hogy csupán a bővítés kedvéért bővítsük a mezőny egy tizenkettedik csapattal.”

    Ben Sulayem megismételte, hogy az F1 olyan jelölteket keres, akik új értéket teremtenek, ami természetesen piaci szemléletű logika. Közel másfél milliárd lakosú piacot felmutatni azonban erős adu bárkinek a kezében, Zhou Guanyuval pedig már lefektették az alapokat Kínában, aki az ország első versenyzőjeként 2022 és 2024 között volt a mezőny tagja. Emellett a Kínai Nagydíj is megvetette a lábát a bajnokságban 2004 óta.

  • Az utolsó pillanatban akart változtatni az FIA, de a csapatok rácsaptak a kezére

    Az utolsó pillanatban akart változtatni az FIA, de a csapatok rácsaptak a kezére

    Az FIA pénteken vette észre, hogy hagyott egy szürke zónás területet az új formátumban, ám a csapatok leszavazták a „hiba kijavítását.”

    Bakuban ismét a feje tetejére állt az F1 megszokott menetrendje. Pénteken csak egy szabadedzést tartottak, amin Max Verstappen lett a leggyorsabb, míg délután már a vasárnapi rajtsorrendet határozták meg a versenyzők.

    A szombati nap a sprintversenyről és annak időmérőjéről szól, míg vasárnap a jól megszokott forgatókönyv lép életbe. Ám a sprintfutam kvalifikációjánál akaratlanul hagyott egy kiskaput a Szövetség a csapatoknak.

    A szombati időmérőn bizonyos típusú abroncsokból bizonyos mennyiséget lehet használni. Az első szakaszban minden versenyző új közepeskeverékű gumival mehet, a második részben szintén ez a kérés érvényesül. Mindaddig az sprintidőmérő utolsó szakaszában új lágykeverékeken kell autózniuk a versenyzőknek. Az FIA ezzel a rendszerrel azt szerette volna elérni, hogy a csapatok kötelezően megtartsanak új szetteket a sprintre.

    Pirelli
    Fotó: Makai Gergely Photography

    Ám mindezt elfelejtették nyomatékositani és rögzíteni a szabályzatban. Így amelyik csapat nem számol azzal, hogy bejut a sprintidőmérő utolsó szakaszára, az a plusz szett lágykeverékű abroncsot felhasználhatja a pénteki időmérőn.

    Ha az adott csapat mégis bejut a Q3-ba, és nincs új lágykeverékű abroncsa, hátra dőlve megvárhatja míg letelik az idő, és így a 10. pozíciót kapja meg.

    Az FIA ma reggel akart cselekedni:

    A Szövetség péntek reggel vette észre a kiskaput, így azonnal beidézte a csapatvezetőket. Egy szavazás keretein belül akarta elvenni az előnyt, ám nem volt meg a módosításhoz szükséges szavazat.

    Ahhoz, hogy módosítsanak 8 „igen” kellett volna, ám a csapatok leszavazták az FIA törekvéseit.  Így ezen a hétvégén nem lép életbe a kért szabály, viszont a Motorsport Világtanács a következő sprintversenyekre felülvizsgálja majd a javaslatot.

     

  • Már a csapatfőnökök is az FIA elnökének a fejét követelik?

    Már a csapatfőnökök is az FIA elnökének a fejét követelik?

    Sajtóértésülések szerint az egyik csapatvezető világosan kijelentette, hogy az FIA elönkének távoznia kell a Szövetség éléről.

    Mohammed Ben Sulayem 2021 decemberében került az FIA élére, leváltva ezzel Jean Todtot. Első feladata az volt, hogy kezelje az Abu Dhabi Nagydíj miatt kialakult botrányt és visszaállítsa a sportág pozitív megítélését.

    A kezdeti időszakban dicsérték a 61 éves vezető döntéseit, ám a szezon vége felé ismét felütötte a fejét a káosz. A versenyigazgatók új struktúráját és döntéseit többen is bírálták ( a monzai piros zászlós leintés, a suzukai beavatkozó autó este) emellett a 2023-as naptár kapcsán sem sikerült egyöntetűen megegyezniük a feleknek. Így a csapatok mellett már az F1 is megorrolt az FIA elnökére.

    A 11. istálló ötletét a legtöbb alakulat nem támogatja, mivel a kereskedelmi jogokból származó pénzt tovább kellene osztaniuk. Ezen felül Stefano Domenicali sem rajong az ötletért, mivel nem szeretné, hogy a sportág „felhíguljon”.

    A Liberty Medianál is kihúzta a gyufát Ben Sulayem, mivel nyilvánosan bírálta Szaúd-Arábia „vásárlási” szándékait.

    Az F1 és a csapatok így levelet írtak az FIA elnökének, amiben „jelentős túlkapásnak, rövidlátónak és szükségtelen beavatkozásnak” titulálták a legutóbbi megnyilvánulásait. Ben Sulayem is reagált a sportág felől érkező negatív hangokra. Az elnök úgy fogalmazott, hogy a „bajnokság az övék, és csak bérbe adták”.

    „Mindenki úgy gondolja, hogy mennie kell. Ez az általános vélemény uralkodik a Forma-1-ben.” – nyilatkozta a BBC-nek az egyik F1-es vezető, aki azt kérte a laptól, hogy ne fedjék fel a nevét.

    „Széleskörben megjelent emiatt az undor. Az ilyen megjegyzések vezérigazgatókat buktatnak meg. Igazából vissza kellene lépnie és bocsánatot kellene kérnie.” – tette hozzá egy másik magasbeosztású vezető.

    A Liberty Media puccsot hajtana végre az FIA elnöke ellen?

  • Egyre fokozódik a politikai vita az FIA és a Forma-1 között

    Egyre fokozódik a politikai vita az FIA és a Forma-1 között

    Újabb fronton csaptak össze a Forma-1 szereplői, ezúttal a 2026-os motorszabályok miatt csatároznak.

    Az elmúlt időszakban nem mindenben értenek egyet a sportág képviselői. Mikor Szaúd-Arábia 20 milliós ajánlatot tett az F1 megvételére, Mohammed Ben Sulayem a Twitteren fogalmazta meg ellenvéleményét. Ám a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media szerint a Szövetség elnökének nem kellene állást foglalnia egy olyan témában, amihez semmi köze.

    A német sajtó szerint emiatt még puccsot is végrehajtana az amerikai tulajdonos Ben Sulayem ellen. Ugyanakkor a száguldó cirkusz „eladását” Helmut Marko sem támogatta.

    Az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a 2026-os regulák miatt is összetűzésbe kerültek a felek. A csapatok ugyanis azt követelik, hogy az alapvető döntéseket az F1 Bizottság hagyja jóvá.

    „Jelenleg a testületnek nincs erre felhatalmazása” – írja a Tobias Gruner szakíró.

    A csapatok ugyanis amellett kampányolnak, hogy a 2026-os szabályok mentén csökkentsék az autók súlyát az alapméretek lefaragásával. Ám ez a téma nincs napirenden a sportág vezetőinél. A nem tetszésüket az FIA új aerodinamikai irányvonala miatt is kifejezték.

    „Megmerevedtek a frontvonalak, így ismét viharos idők állnak a Forma-1 előtt.”

    Frédéric Vasseur nem tulajdonít nagy jelentőséget az FIA és a Liberty Media vitájának. A francai vezető úgy gondolja, hogy a szezon megkezdése után mindenki elfeletkezik majd erről.

    „Amint a pályán lesznek az autók, ez a témakör el fog tűnni a képernyőkről. Megbeszéléseink lesznek emiatt, de reménykedem abban, hogy a sportra tudunk majd koncentrálni.”

    A Liberty Media puccsot hajtana végre az FIA elnöke ellen?

  • A téli leállást is szorgalmazzák a csapatok

    A téli leállást is szorgalmazzák a csapatok

    A csapatok a dolgozóik mentális egészségének érdekében télen is bezárnák a létesítményeiket.

    Ugyan nyáron két hétre kötelező a leállás a Forma-1-ben, ám a téli időszakban nincs ilyen előírás hatályban. Ugyan a csapattagok az ünnepi időszakban szabadságra mehetnek, ám az alakulatok jobban örülnének annak, hogy hivatalosan is bezárhatnának ebben az időszakban.

    Ám a csapatok között nincs teljes egyetértés, így az F1 Sporttanácsadói Bizottságában sem jutottak előrébb ebben a témakörben. Ugyan javaslatot már tettek, ám a megegyezésig nem jutottak el.

    „Sok olyan csapatfőnök van, aki szeretné megismételni a nyári bezárási időszakot. Legalább a karácsonyi időszakban jó lenne ezt kivitelezni. Nyilvánvalóan ezt még mindig a vita tárgyát képezi, de legalább volt már pozitív visszajelzés.” – nyilatkozta Toto Wolff.

    A Mercedes csapatfőnöke örül annak, hogy idén előbb lesz vége a bajnokságnak, ugyanis már mindenki a saját határát feszegeti az extrém hosszú szezonokkal.

    „Jó, hogy idén előbb lesz vége az évadnak. Ez mindenképpen pozitívum, viszont lesznek a gyárakban olyan emberek, akik még karácsonykor is gőzerővel dolgozni fognak. Ám legalább kevesebb időt töltünk a levegőben, és így környezettudatosabbak vagyunk.

  • Fittipaldi még két-három csapatot látna a Forma-1-ben

    Fittipaldi még két-három csapatot látna a Forma-1-ben

    A brazilok kétszeres világbajnoka Emerson Fittipaldi szerint a Forma-1-nek még további két vagy akár három csapatra is van, ahhoz, hogy a tehetségek esélyt kapjanak a legmagasabb szinten.

    A Manor 2016-os becsődölése óta a Forma-1 mezőnyét tíz autó húsz pilótája alkotja, ami nem egy túl magas létszám. Mindezzel azzal szembesül a közvélemény, amikor felbukkannak tehetséges pilóták, de hely számukra alig, vagy szinte nem is akad, többnyire a fizetős pilóták miatt.

    Elég csak megnézni az idei mezőnyt és a kispadot. Ugyanis olyan tehetségek nem kaptak állandó lehetőséget az idei évre, mint a Formula 2 bajnoka Oscar Piastri (ő már jövőre bemutatkozhat a McLarennél) vagy a Monzában szenzációsan beugró Nyck de Vries, akinek szintén jó esélyei vannak egy ülésre a 2023-as évre, ellenben az idei F2-t megnyerő Felipe Drugovich-csal, aki az Aston Martin tartalékja lett, de hely a briteknél nem lesz, a tulajdonos fia Lance Stroll és a 41 éves bajnok Fernando Alonso ellenében.

    De ha pár évet visszamegyünk az időben, olyan ígéretek maradtak eddig le a Forma-1-es lehetőségről, mint Callum Illott, Robert Shwartzman.

    Emerson Fittipaldi – aki személyesen is érintett a kérdésben, ugyanis az egyik unokája Enzo Fittipaldi a Formula 2-ben szerepel, egész jó eredményekkel – szerint a megoldás nagyon egyszerű, új csapatokat kell behozni a Forma-1-be, ezért is szurkol nagyon az Andrettinek.

    „A véleményem az, hogy szükségünk van még több csapatra a Forma-1-ben, ezáltal még több ülést lehetne kínálni. A 70-es években voltak olyan Nagydíjak, ahol közel harminc versenyző volt jelen. Egyszerűen csak több autóra van szükségünk, ez jobb lenne a szponzoroknak, a TV közvetítésnek és a fiatal tehetségeknek, akik a Forma-1-ben szeretnének szerepelni. Több lehetőséget adna nekik.” – vélte 1972 és 1974 világbajnoka.

    Az Andretti Autosport személyében van egy komoly érdeklődő van már, és Domenicali elmondása szerint többen is érdeklődnének, ám egyelőre a nem nagyon tűnik úgy, hogy bárkinek is lehetne esélye bekerülni, hiszen Andrettiéknek sem sikerült megeggyezniük, pedig hajlandóak lettek volna 200 millió dollárnyi nevezési díjat is fizetni. A csapatok sem feltétlenül ragaszkodnának a létszámbővítéshez, mivel ezzel a saját bevételeiket csökkentenék, ugyanis a tévés jogdíjakat a csapatok között osztják szét. Viszont nézői szempontból nagyon is lenne értelme a gyarapodásnak, hiszen az elszomorító kép, hogy az elmúlt négy Formula 2-es bajnok közül egy volt az idei mezőny tagja, de ez az arány Piastri és De Vries érkezésével javulhat.

  • Íme az elkövetkezendő évek Formula 3-as csapatai egy nagy visszatérővel

    Íme az elkövetkezendő évek Formula 3-as csapatai egy nagy visszatérővel

    Az FIA Formula 3 promóterei nemrégiben bejelentették, hogy 2022 és 2024 között melyik lesz az a tíz csapat, akik összemérhetik a tudásukat a sorozatukban. A tízből kilenc csapat már a széria eddigi három szezonjának mindegyikében részt vett. Mellettük egy újonc csapat mutatkozhat majd be, a Van Amersfoort Racing, akik egy rendkívül régi múlttal rendelkező csapat az alsóbb kategóriákban és a távozó HWA helyett szerepelhetnek majd az FIA Formula 3-ban.

    A tíz csapat előtt adott lesz a kihívás, mert az eddigiekhez hasonlóan három autót kellei indítania minden istállónak, amiből következik, hogy a mezőny 30 főből fog majd állni csakúgy, mint az előző három év során. A bejelentést követően a sorozat első embere, Bruno Michel is nyilatkozott a Formula 3 hivatalos oldalának.

    „Úgy döntöttünk, hogy az elkövetkezendő három év erejéig megszavazzuk a bizalmat azon kilenc csapat számára, akik eddig is itt voltak a szériánkban. Ezen idő alatt bebizonyították a rátermettségüket, szakértelmüket és a fontosságukat egyaránt.”

    „Szeretném üdvözölni a Van Amersfoort Racing csapatát a mezőnyünkben. Mivel más junior kategóriákban is sikeresek voltak a korábbi években, így biztos vagyok benne, hogy ez majd itt sem lesz másképpen. Végezetül pedig a HWA csapat kitartó munkáját is megszeretném köszönni, akik az itt eltöltött három évük alatt négy futamgyőzelmet és tíz dobogós helyezést tudtak megszerezni.”

  • Bahrein vakcinával látná el a Forma-1-teszten és versenyen részt vevő embereket

    Bahrein vakcinával látná el a Forma-1-teszten és versenyen részt vevő embereket

    Bahrein Királysága bejelentette, hogy szeretnék ellátni COVID-19 elleni vakcinával azon embereket, akik részt fognak venni a Bahrein International Circuiten esedékes Forma-1-es programokon.

    A Perzsa-öbölben található ország ad majd otthont a száguldó cirkusz szezon előtti tesztjének. A tesztet március 12 és 14 között fogják lebonyolítani, március 28-29-én pedig itt fogja kezdetét venni az idei Forma-1-es szezon.

    Bahrein halad jelen pillanatban a világon a legjobban az oltásokkal, miután már a teljes lakosság 9%-át már sikerült a megfelelő dózissal beoltaniuk koronavírus elleni vakcinával.

    Mivel a Forma-1-es csapatok három hétig az országban fognak tartózkodni a teszt és a verseny miatt, így a bahreiniek felajánlották a csapatok számára, hogy biztosítják számukra a koronavírus elleni vakcinát.

    A bahreini állam nem csak a Forma-1 esetében tesz majd így, hanem minden olyan nagyobb sportesemény esetében, ami az országukban kerül majd megrendezésre.

    A Bahreini Nagydíj az Ausztrál Nagydíj novemberre való halasztását követően kapta meg a szezonnyitó verseny rendezésének a jogát. Emellett pedig a szezonközi tesztek rendezésével is őket bízták meg, mivel Barcelonában nem lehetett volna azt megrendezni a Spanyolországban uralkodó járványügyi szabályok miatt.

  • A csapatok ‘váltogatni’ fogják a mérnökeiket 2021-ben

    A csapatok ‘váltogatni’ fogják a mérnökeiket 2021-ben

    Még a legkisebb csapatok is arra a határozatra jutottak, hogy cserélgetni fogják a mérnökeit a 2021-es szezonban.

    23 versennyel tervez jövőre a Forma-1, ám ez a mennyiség már eléggé leterheli a folyton úton lévő csapattagokat. A Mercedes már be is jelentette, hogy a sűrű versenynaptár miatt ők rotálni fogják alkalmazottaikat.

    Franz Tost, az AlphaTauri vezetője is követni akarja a csillagosok sémáját:

    ,,Ha minden jól megy a koronavírus tekintetében, ami feltételezéseim szerint így is fog történni, akkor 23 versenyünk lesz a következő szezonban. Ám 23 futamot lehetetlen végrehajtani egy csapatnyi mérnökkel. Így ki kell találnunk valamit annak érdekében, hogy egy nagyobb mérnök alakulat között feloszthassuk a dolgokat. Így változtathatunk majd a mérnökökön versenyenként.” -nyilatkozta az osztrák csapatfőnök.

  • A Forma-1-es csapatok aggódnak a nézők visszatérése miatt

    A Forma-1-es csapatok aggódnak a nézők visszatérése miatt

    A vasárnapi BILD beszámolója szerint számos Forma-1-es istálló tart a nézők visszatérésének hatásaitól.

    A koronavírus-világjárvány miatt a világ legtöbb sporteseményét zárt kapuk mögött rendezik, ám a Forma-1-nél már van szó a nézők visszaengedéséről, az Orosz Nagydíj szervezői 30, a Portugál Nagydíj elöljárói pedig 50 ezer jegy eladását fontolgatják.

    „Információnk szerint számos F1-es gárda aggódik a nézők visszatérése miatt és félti az alkalmazottjai egészségét.” – számolt be a vasárnapi BILD.

    Ezzel összefüggésben a portugál pálya vezetője Paulo Pinheiro vázolta fel a félházas esemény lebonyolítását.

    „Az egész arról szól, hogy a kialakított rendszert nem alkotjuk túl. 50 ezer ember estében jóval alacsonyabb a nyomás, mivel ez fél házat jelent. De az, hogy beengedünk nézőket az még nem jelenti azt, hogy mindent szabad lesz. Aki jegyet vesz, annak mellékelve küldjük el a szabályokat, korlátozásokat, amiket kötelezően el kell fogadnia.” – kezdte.

    „A nézőknek maszkokat kell hordaniuk, amit csak evéshez és iváshoz vehetnek le. Emellett korlátozva lenne a mozgásuk a pályán, illetve akinek WC-re kellene mennie azoknak előtte konzultálniuk kell a tisztviselőkkel. E rend betartására a szokásosnál ötezerrel több rendőrt biztosítanánk a helyszínre. Tehát nem egy normál hétvége lenne ez így sem.” – tette hozzá.