Címke: csalódás

  • Ezért nem engedte el Pérezt Verstappen

    Ezért nem engedte el Pérezt Verstappen

    Max Verstappennek „megvoltak az okai”, amiért nem engedte el Sergio Pérezt maga mellett a Sao Paulói-i Nagydíj utolsó körében.

    A Red Bull holland kiválósága a második biztonsági autós szakaszt követően előzte meg mexikói kollégáját, hogy megpróbálja elkapni az előtte autózó Fernando Alonsót és Charles Leclerc-t. Azonban a versenymérnöke megmondta neki, hogy ha egyiküket sem lesz képes átugrani, akkor az utolsó körben vissza kell adni a pozícióját a csapattársának.

    Pérez ugyanis harcban van Leclerc-rel az egyéni pontverseny 2. helyéért és mivel Verstappen már rég világbajnok lett, így számára ez teljesen mindegy lett volna. Ehhez képest a 34-szeres futamgyőztes nem tartotta magát a megbeszéltekhez és nem adta vissza a helyét Péreznek.

    A holland ezt mondta a csapatának a leintést követően: „Már megmondtam nektek, hogy nem fogom megcsinálni és azt se szeretném, ha tovább kérlelnétek. Megvannak az okaim, hogy miért nem teszem ezt meg és én kitartok ezek mellett.”

    A futam után adott interjújában annyit tett hozzá, hogy „majd megbeszélik ezt a problémát csapaton belül” és hogy „ha Péreznek szüksége lesz pontokra Abu Dhabiban, akkor már mindenféleképpen segíteni fogja őt.” A holland ott is hangoztatta azt, hogy „okkal nem engedte el Pérezt” és ő minden áron kitart a saját álláspontja mellett.

    Pérez azonban olyannyira kiakadt és berágott Verstappenre, hogy még az Instagramon is kikövette őt.

  • Leclerc: Nem tudom, miért kellett felrakni a kemény keveréket

    Leclerc: Nem tudom, miért kellett felrakni a kemény keveréket

    Egy ideig nagyon úgy nézett ki, hogy Charles Leclerc fogja megnyerni a Magyar Nagydíjat, azonban a Ferrari újabb stratégiai hibája gyorsan véget vetett a győzelemről szőtt álmainak.

    Max Verstappen viszonylag korán, 30 körrel a verseny vége előtt hívta ki a Red Bull második alkalommal is a bokszba. Az olaszok ekkor kapituláltak, ugyanis az első hibát már akkor elvétették, amikor Leclerc-t hívták be egy körrel a holland cseréje után. Azonban itt még nincs vége a történetnek, ugyanis a Vörösök a körülményekhez képest a létező legrosszabb gumit tették fel a monacói autójára, a kemény keveréket.

    Az alacsony levegő és aszfalthőmérséklet miatt az 5-szörös futamgyőztesnek esélye sem volt arra, hogy üzemi hőmérsékletre melegítse a gumijait, ami miatt először Verstappen, majd George Russell is könnyen megelőzte őt. Mattia Binottóék ezt követően kihozták őt egy harmadik cserére is, de hiába a lágy gumik, Leclerc csak a csalódást keltő 6. helyen ért célba.

    A monacóinak ismét csalódnia kellett a csapatában és a mostani futam után már 80 pont a hátránya Verstappennel szemben. Ugyan még ha „ki is elemzi az eseményeket” Leclerc a nyári szünet alatt, ha nem történik semmi rendkívüli a hátralévő 9 versenyen, akkor számára elúszott a világbajnoki cím felé indult hajó.

    „Még nem kaptam rá választ, hogy miért kellett a kemény keverékeken mennem” – nyilatkozta Leclerc a Sky Sports kamerái előtt a 70 körös versenyt követően. – A stratégák végezték a munkájukat és miután még nem kaptam választ a felmerülő kérdéseimre, így még nem tudok mondani semmit. Ez elején még minden jó volt, mert a közepeseken jól éreztem magamat az autóban. Meg fogjuk beszélni a csapattal közösen, hogy min csúszhattunk el a verseny folyamán és a nyári szünet után erősebben fogunk visszatérni.”

  • Sainz nem találja a szavakat: Egy kettős győzelmet buktunk el ezzel

    Sainz nem találja a szavakat: Egy kettős győzelmet buktunk el ezzel

    Egy hétvége alatt mennyből a pokolba jutott Carlos Sainz. A spanyol pilóta a sivlerstone-i győzelmét követően óriási magabiztossággal érkezett meg Ausztriába, ahol a futamon minden esélye megvolt a 2. helyre, ám egy nem várt motorhiba összetörte a reményeit.

    Sainz frissebb kemény keverékű gumikkal üldözhette Max Verstappent a 2. helyért a futam vége felé közeledve. A két pilóta közötti különbség körről körre kevesebb lett, azonban az 57. körben a 3-as kanyarból kifele jövet felrobbant a spanyol erőforrása, ami miatt még az autója is lángokra kapott. Mondani sem kell, hogy az idei Brit Nagydíj győztese rendkívül csalódott volt a nullázását követően.

    „Semmi előjele nem volt annak, hogy a hajtáslánc meg fogja adni magát, csak, amikor elkezdtem lassulni, akkor eszméltem rá, hogy baj van” – nyilatkozta Sainz a kiesését követően a Sky Sports kamrái előtt. „Az egész nagyon hirtelen történt és nem is találom a megfelelő szavakat. Ez egy nagy veszteség a számunkra, ugyanis, ha nincs ez a probléma, könnyen 1-2-ben érhettünk volna célba.”

    „Nagy kár keletkezett az autómban, ami közel sem nevezhető ideálisnak. Ennek utána kell járnunk, hogy mi történhetett, mert a tempónk is nagyon jó volt és a gumikopással sem volt különösebb problémánk.”

    A 27 éves spanyol versenyző azért is volt szomorú, mert a Ferrari Sergio Pérez kiesése miatt jelentősen csökkenthette volna a hátrányát a Red Bull-lal szemben a konstruktőri bajnokságban. Ehhez képest Sainz lemaradása az egyéniben 75 pontra nőtt, és az olasz istálló is 6 pontot tudott faragni a hátrányából a 24 helyett.

  • Vettel abszolút mélyponton: Egyszerűen lassúak voltunk

    Vettel abszolút mélyponton: Egyszerűen lassúak voltunk

    Sebastian Vettel az Osztrák Nagydíjon is a Q1-ben búcsúzott az időmérő edzésen, amivel egy negatív rekordot állított fel a saját maga szempontjából.

    Az Aston Martin négyszeres világbajnoka előzőleg Kanadában és Silverstone-ben is kiesett az időmérő edzés első szakaszában, ezért már zsinórban harmadjára volt kénytelen csalódni. Ilyenre pedig a német 16. éve tartó Forma-1-es karrierje során még soha nem volt példa, egészen mostanáig.

    Vettel a holnapi sprintkvalifikációt az utolsó 20. helyről kezdheti majd meg, miután a Q1-ben futott utolsó gyorskörét törölték a versenybírák egy 4 kerekes pályaelhagyás miatt.

    „Egyszerűen lassúak voltunk és ez nagyon frusztráló” – nyilatkozta a német, aki nagyon csalódott volt az újabb elkeserítő időmérőjét követően. „Az utolsó próbálkozásomnál mér az egyes kanyarban sok idő ment el, ami dupla büntetés volt a számomra a pályaelhagyás miatt. Szóval igen, a mai időmérő egyáltalán nem volt jó a mi szemszögünkből nézve.”

    „Nem tudom, miért voltunk ma ennyire gyengék, de ez mindenféleképpen óriási csalódás. A végére kell járnunk, hogy mi mehetett félre.”

    A Zöldek garázsának másik fele sem lehetett boldogabb, mert Lance Stroll számára is a Q1 jelentette a végállomást az időmérő edzésen.

  • Leclerc: Zsinórban harmadjára kellett csalódnom

    Leclerc: Zsinórban harmadjára kellett csalódnom

    A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc nehezen tudja elfogadni azt a tényt, hogy már zsinórban három csalódást keltő futamot teljesített, amiből kettőt be sem tudott fejezni az autója meghibásodása miatt.

    6 pole, 2 győzelem – már ez a puszta számadat is sokat elmond a fiatal monacói ide évéről. Ugyan a Ferrari egy remek konstrukcióval rendelkezik, azonban az utóbbi versenyek során előjöttek a „gyerekbetegségek” az F1-75-nél. Leclerc ugyanis Spanyolországban turbó és MGU-H hiba miatt esett ki vezető helyről, és az Azeri Nagydíjon is az élen állt, amíg a hajtáslánca látványosan meg nem adta magát a verseny 20. körében.

    Az előbb említett két nullázás pedig nagyon rosszul érintette Leclerc-t a bajnoki harc szempontjából is, ugyanis így már 34 pontra rúg a hátránya az éllovas Max Verstappennel szemben. Pedig az ausztrál Nagydíjat követően még a holland volt 46 ponttal lemaradva a monacóitól, azonban a legutóbbi 5 versenyen 80 (!) ponttal szerzett többet riválisánál, ami miatt most az ő térfelén pattog az a bizonyos labda.

    Leclerc – aki nem találta a szavakat az újabb kiesését követően – úgy érzi, hogy a mostani azeri nullázása már zsinórban a harmadik volt, annyira rossznak titulálta a Ferrari Monacó-i produkcióját, ahol a pole-pozícióból rajtolva pusztán a 4. helyen ért célba.

    „Nem könnyű ezt feldolgozni, mert már három futam óta csak csalódóm” – szomorkodott Leclerc, aki a soron következő Kanadai Nagydíjon akár már rajtbüntetést is kaphat „Ugyanakkor magabiztos vagyok, mert ez mentálisan biztosan nem lesz hatással rám. Úgy fogok versenyezni majd, mint öt versennyel ezelőtt, amikor még vezettem a bajnokságot. Azonban utána kell járnunk és orvosolnunk kell a felmerülő magbízhatósági problémákat, mert ezek nem olyan dolgok, amik felett csak úgy el lehet menni.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A monacói fiatal hozzátette, hogy „továbbra is hisz a bajnoki címben és továbbra is maximális mértékben megbízik a csapatában”, még a technikai hibák ellenére is. Ugyanakkor nem csak Leclerc-nek kell iparkodnia az egyéniben, mert a maranellói istállónak immáron 80 pont a hátránya a Red Bull-lal szemben, miután Carlos Sainz sem látta meg a kockás zászlót Bakuban.

  • Ricciardo csalódott, de nem lepődött meg a Q1-es kiesésén

    Ricciardo csalódott, de nem lepődött meg a Q1-es kiesésén

    Daniel Ricciardo számára katasztrofálisan indult a 2022-es Forma-1-es szezon. Az ausztrál pilóta már a Q1-ben búcsúzott az idei évad első időmérő edzésén és csak a 18. rajthelyet szerezte meg a Bahreini Nagydíjra.

    A Méhészborzon az sem segített, hogy a bahreini teszteket teljes mértékben ki kellett hagynia a pozitív koronavírus tesztje miatt. A McLarennek ráadásul már a teszteken gondjai akadtak a fékhűtéssel és az egy körös tempójuk sem volt valami jó. Ez Ricciardo gyors elvérzéséhez vezetett, de Lando Norris is csak a 13. helyre kvalifikálta magát.

    „A 18. helyem megmutatja azt, hogy egyáltalán nem volt könnyű a mai nap a számunkra” – nyilatkozta Ricciardo a kiesését követően. „Időre lesz szükségünk, hogy orvosoljuk a problémáinkat, mert ez a rövid idő nem volt elég a számunkra. Csalódott vagyok az eredmény miatt, de egyáltalán nem vagyok meglepve, ugyanis a második teszthéten egy kört sem tudtam teljesíteni.”

    Az tízszeres futamgyőztes ausztrál ugyanakkor abban reménykedik, hogy a wokingi istálló versenytempója már jobb lesz valamivel és képes lesz kiküszöbölni a csorbát a szombati események miatt.

  • Ilott biztosan nem a Forma-1-ben fog versenyezni jövőre

    Ilott biztosan nem a Forma-1-ben fog versenyezni jövőre

    A Formula 2-ben bajnokesélyes Callum Ilott bejelentette, hogy 2021-ben biztosan nem a Forma-1-ben fog versenyezni. A brit pilóta a Haas két szabad üléséért folytatott harcban maradt alul a többi potenciális esélyessel szemben.

    A 22 éves brit fiatalember a Ferrari pilótaakadémiájának oszlopos tagja és jelen pillanatban a második helyen áll a Formula 2 egyéni pontversenyében 14 ponttal lemaradva az éllovas Mick Schumacher mögött két futammal a bajnokság vége előtt.

    Ilott már az Eifel Nagydíjon vezethette volna a Haas egyik autóját a pénteki első szabadedzésen, azonban a rossz időjárási körülmények miatt senki nem tudott a pályára gurulni, így a fiatal brit pilóta és Mick Schumacher bemutatkozása is elmaradt.

    Mivel Ilott német riválisa lesz nagy valószínűséggel a Haas egyik versenyzője 2021-ben, a brit pilóta a hétfői nap bejelentette, hogy nem lesz ott a Forma-1 2021-es rajtrácsán.

    „Itt az ideje, hogy bejelentsem azt, hogy nem a Forma-1-ben fogok a versenyezni a következő szezonban,” – írta Ilott a közösségi média felületén.

    „Nyilvánvalóan ezzel a hírrel már tisztában vagyok egy pár hete. Természetesen csalódott vagyok, azonban nagyon keményen fogok dolgozni ezek után is és majd elválik, hogy 2022-ben lesz-e lehetőségem bemutatkozni az F1-ben. Egyébként is, van egy bajnokság, amit meg szeretnék nyerni.”

    Ilott bejelentése arra enged következtetni minket, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia lehet az egyetlen olyan Ferrari junior, aki 2021-ben felléphet a Forma-1-be. A másik nagy esélyes Robert Shwartzman hiába harmadik az összetettben, valószínűleg az orosz még legalább egy évig maradni fog a Forma-1 előszobájában.

  • Verstappen: Ezt a hétvégét gyorsan el kell felejtenem

    Verstappen: Ezt a hétvégét gyorsan el kell felejtenem

    Max Verstappen szerint egy felejthető versenyt zárt az Isztambul Parkban, ahová nyolc év kihagyást követően tért vissza a Forma-1 mezőnye. A Red Bull holland pilótája azért nyilatkozta ezt, mivel a rajtja borzalmas volt és az 58 körös verseny során kétszer is megpördült.

    Verstappen volt a verseny egyik legnagyobb esélyese, miután az egész hétvégén jól mozgott alatt az RB16, mindhárom szabadedzést megnyerte és az időmérő edzésen is második lett.

    Azonban a holland reményei már a rajtnál szertefoszlottak, mert a rossz rajtja miatt visszacsúszott és jelentős hátrányt szedett össze a két Racing Pointhoz képest. Ugyan Verstappen képes volt behoznia a lemaradását és felzárkózni a második helyen haladó Sergio Pérez mögé, a holland lement a vizes műfűre és nagy sebességnél forgott meg, miközben a mexikói pilótát akarta megelőzni a pálya hátsó egyenesében.

    „Nagyon nehéz versenyt zártunk ezen nehéz körülmények között,” – reflektált Verstappen a versenyére a Twitteren. „A futam elejétől a végéig küszködtünk. Őszintén, ezt a versenyt gyorsan el kell felejtenem.”

    A holland fiatal frusztrálónak találta azt, hogy a folyamatosan csökkenő száraz ív miatt szinte lehetetlen volt előzni.

    „Ez engem nagyon zavart,” – mondta a Red Bull holland pilótája, aki végül a hatodik helyen ért célba. „Megpróbáltam megelőzni Checot és amint kihúzódtam mögüle, a műfüvön találtam magam és meg is fordultam. Nagy tempónál pördültem meg, próbáltam elkerülni a falat, azonban a kerekeimet kockásra fékeztem, ami miatt ki kellett álljak frissekért.

    „Ezt követően gyorsan fel tudtam zárkózni a többiekre, azonban előzni nem tudtam. Ha lementem volna a száradó ívről a vizesre, akkor ugyanúgy jártam volna, mint a Checos előzésnél. Meg kellett volna várni, amíg a többiek kiállnak előlünk vagy tudja a fene.”