Címke: csalás

  • Verstappen csalónak nevezte a Ferrarit, Leclerc válaszolt a kritikára

    Verstappen csalónak nevezte a Ferrarit, Leclerc válaszolt a kritikára

    Se a Ferrarinak, se Charles Leclerc-nek nincs arra magyarázta, mi történt velük a futamon, ellenben Max Verstappennel, aki szerint elég egyértelmű mi zajlik a Scuderiánál. A holland nyíltan csalónak nevezte a vörös istállót, amit a monacói pilóta visszautasított. A 22 éves versenyző szerint riválisuk megjegyzése vicces, főleg annak tekintetében, hogy nem tudhatja mi történik náluk, hiszen nem is tagja az istállónak.

    A Ferrari hétvégéje jól kezdődött, ugyan az időmérőt nem sikerült bezsebelniük, de lemaradásuk Valtteri Bottashoz képest nagyon elenyésző volt. A maranellói alakulat bizakodva várta a versenyt, ám a rajt után minden reményük elszállt. Sebastian Vettel a második helyről visszacsúszott a hetedikre, majd a nyolcadik körben a jobb hátsó felfüggesztés eltört az autóján, ezért kiállni kényszerült, míg Leclerc a futam alatt még csak az első három közelébe se tudott kerülni.

    A monacói a verseny utáni nyilatkozatában elárulta, nem igazán tudja mi történt velük a futamon:

    ,,Én sem erre számítottam. Az első etap nagyon nehéz volt, és talán a legnagyobb baj ezzel volt. Őszintén szólva, nem tudom megmagyarázni mi történt. A bal első nagyon furcsának hatott , meg kell vizsgálnunk miért történt ez, ugyanis eddig még nem éreztem ilyet. Nem stimmelt valami azzal a szettel. A másik kettőn már nem volt olyan rossz a tempóm, mint a legelsőn, sokkal jobbak lettünk, de korántsem voltunk olyan erősek, mint elől a srácok. Meg kell értenünk mi történt az első etap során, ugyanis valami ott nem stimmelt.”

    Leclerc-nek tehát nincs válasza a történtekre, Verstappennek viszont van, amit meg is osztott a médiával. A monacói fülébe is eljutottak riválisa szavai, a Ferrari pilótája nevetségesnek nevezte a vádakat.

    ,,Őszintén szólva ez egy vicc. Fogalma sincs a dolgokról, nem a csapat tagja. Mi tudjuk mit csinálnunk, ám azt nem tudom, ő miért beszél így rólunk, nem tud semmit a csapatról.”

  • Verstappen üzent a Ferrarinak: Ez történik akkor, ha abbahagyjátok a csalást!

    Verstappen üzent a Ferrarinak: Ez történik akkor, ha abbahagyjátok a csalást!

    A Ferrari nem igazán tudja, mi történt velük a futamon, Max Verstappennek viszont vannak válaszai. A holland piszkálódva megjegyezte, azért esett vissza a Scuderia, mert most nem tudtak csalni.

    Valtteri Bottas szombaton elhalászta a pole pozíciót Sebastian Vettel elől, megtörve ezzel a vörösök időmérős hegemóniáját, ám a különbség a két versenyző között nagyon elenyésző volt, így a német bizakodva várta a futamot. Vasárnap azonban a Ferrari visszaesett, a négyszeres világbajnok autója a rajt után rögtön furcsán viselkedett, majd pár körrel később eltört a felfüggesztése, így kiállni kényszerült. Charles Leclerc tempója sem volt meg, egy pillanat erejéig sem tudta felvenni a versenyt a Mercedesszel vagy épp Verstappennel.

    Verstappen szerint a Scuderia hirtelen visszaesésére ott van a válasz, a Red Bull és az FIA levelezésében. Az osztrákok lázasan kutatták, miben rejlik ellenfelük ereje, majd előhozakodtak egy elmélettel, ami szerint a vörösök az üzemanyag-átfolyással trükköznek. Meg is kérdezték az FIA-t arról, a módszer szabályosnak tekinthető-e, a Szövetség azonban egyértelműen nemleges választ adott, és fokozottabban figyelni kezdte a csapatok tevékenységeit.

    ,,Nos igen, ezt történik akkor, amikor abbahagyod a csalást.” -reagált a holland a Ferrari visszaesésére a Ziggo Sportnak. – ,,Szerencsére most már odafigyelnek rájuk, de azért nekünk is szemmel kell tartanunk őket.”

  • Pénzmosással és hamis szponzorációval vádolják az Olasz Nagydíj illetékeseit

    Pénzmosással és hamis szponzorációval vádolják az Olasz Nagydíj illetékeseit

    Vihar van kialakulóban az Olasz Nagydíj és a Forma-1 között a jelentések szerint, ugyanis pénzmosás gyanúja merült fel.

    A La Repubblica szerint a hatóságok egy 2012-es vizsgálatából kiderül, hogy az Olasz Nagydíj bennfenteseinek hálózata adóelkerülésre játszott és hamis számlákkal támasztottak alá versenyzői szponzorációkat. A jelentés szerint 82 ember ügyében vizsgálódnak most.

    A lap szerint az F1 korábbi első számú emberét, Bernie Ecclestone-t is kikérdezik az ügyben, csak úgy, mint az FIA elnök Jean Todt fiát, Nicolas Todtot, aki versenyzőket menedzsel.

    Úgy vélik, hogy Todt, aki jelenleg Charles Leclerc útját is egyengeti, jelentősen felnyomta annak idején a Marussiás, néhai Jules Bianchi szponzorációs díjait.

    A nyomozásban részt vevő olasz ügyészek attól tartanak, hogy a bonyolult „árnyék rendszer” jelen lehet más olyan európai országokban is, melyek rendeznek F1-es futamot.

  • Abt szerint több versenyző is csal a FanBoosttal

    Abt szerint több versenyző is csal a FanBoosttal

    Az Audis Daniel Abt azzal vádolja a Formula E csapatait, hogy jogosulatlan előnyhöz jutnak a versenyeken a FanBoost rendszer átverésével.

    Minden ePrix előtt előtt a Formula E arra kéri a rajongókat, hogy voksoljanak kedvenc versenyzőjükre. A három legtöbb szavazatot kapó versenyző a következő futamra egyszeri, 30kw-os (kb 40 lóerő) pluszt kap, így autója 5 másodpercen át 200 helyett 240 lóerővel bír.

    Nem új keletű a feltevés, hogy a csapatok visszaélnek a rendszerrel, Abtnak azonban elege lett, és azt állítja, hogy a szavazatok tömegesen – és nem reálisan – érkeznek Kínából.

    „Tudom, hogy szavaztok rám, és én szétdolgozom a seggem cserébe. De van pár versenyző, akik csalnak egy kicsit.” – monda Abt a rajongóinak. „Nem azért mondom ezt, mert sértődött vesztes vagyok, hanem azért mondom, mert tudom, valaki elmondta nekem. Ez pedig határozottan rossz.”

    „Elöl voltunk végig (a FanBoost szavazásban a santiagói versenyre), de hirtelen pár versenyző egy éjszaka alatt nagyon sok szavazatot kapott. Érdekes módon mindegyik szavazat 12 kínai városból érkezett. Bámulatos rajongói bázisuk lehet ott…”

    „A Formula E tud róla, de nem tud mit tenni, mert nem tudja egyértelműen bizonyítani. Ez katasztrófa. Nagyon feldühített. Átverve érzem magam. Tudom, hogy minden alkalommal megnyerhettük volna (a szavazást), ha korrekt lett volna. Fair elbánásért harcolok.”

    A Formula E FanBoost rendszerét a Telescope nevű cég kezeli, mely jól ismeri az online szavazások és hitelesítések procedúráit, és olyan neves tévéműsorokkal is együtt dolgoznak, mint a The Voice, az American Idol, vagy a Dancing with the Stars.

    A széria vezérigazgatója, Alejandro Agag azonban kiállt a rendszer mellett és hangsúlyozta, hogy alaposan figyelemmel kísérik a rendszer működését.

    „A FanBoost szavazórendszert folyamatosan figyeljük és megvizsgáljuk annak érdekében, hogy az eredmény hiteles legyen.” – mondta Agag. „Folyamatosan fejlesztjük az első Formula E szezontól kezdve, és további hitelesítési lépcsőket adtunk a szavazási folyamathoz a csapatok javaslatára.”

    „Több, mint egy millió rajongó szavazott a kedvenc versenyzőjére és ez a szám egyre nő azzal, ahogy a széria fejlődik. A rendszer nagyon megbízható és a versenyzőknek nem kellene arra pazarolniuk az idejüket, hogy megkérdőjelezik a FanBoost hitelességét.”