Címke: Cristiano Ronaldo

  • Egy lista, amin Hamilton idén is toronymagasan veri Verstappent

    Egy lista, amin Hamilton idén is toronymagasan veri Verstappent

    Nem a regnáló világbajnoknak van a legnagyobb marketingértéke, ellenfele ezen a listán megelőzi.

    A SportsPro és a NorthStar összeszedte, hogy 2022-ben mely sportolók voltak a legeladhatóbbak. Három szempont alapján kaphattak pontokat a delikvensek: márkaerősség, közösség és elérés. Továbbá negyedik kategóriaként a ‘gazdaságosságukat’ is vizsgálták. A szegmensekre adott pontokat összesítették, így alakult ki a sorrend ami elárulta, hogy kivel érdemes jelenleg megállapodni ha eladásról van szó.

    Cristiano Ronaldo végzett az élen 91,21 ponttal. A portugál focista az elérés és a gazdaság kategóriákban szinte maximális pontszámot kapott.

    A Forma-1-es versenyzők közül Lewis Hamilton végzett a legelőkelőbb helyen. A brit pilóta a dobogó legalsó fokát szerezte meg, Ronaldo mellett csak Serena Williams került elé.

    Charles Leclerc-t a 25. helyen rangsorolják, míg Max Verstappen a régi rajtszámát kapta meg (33. lett). George Russell sincs lemaradva, a pontszámai alapján a 35. pozícióba került. Sergio Pérez a Mercedes fiatal britje mögé ért fel. Fernando Alonsót mindaddig az 59. helyre sorolták be, Carlos Sainz a 68. lett. A top 100-as listára még Daniel Ricciardo került be, az ausztrál a 82. pozíciót csípte el.

  • Nem akárkivel edzett együtt Nikita Mazepin

    Nem akárkivel edzett együtt Nikita Mazepin

    Nikita Mazepin a minap megosztott egy képet, ahol egy edzőteremben mutatkozott a Manchester United klasszis futballistájával, Cristiano Ronaldoval.

    A Haas orosz pilótája már egy ideje a jól megérdemelt pihenőjét tölti, azonban a szezon kezdetének közeledtével a pilóták nagy része újra elkezdett keményebben edzeni. Mazepin is így tett és tökéletesebb edzőtársat nem is találhatott volna az ötszörös portugál aranylabdás játékosnál, akiről köztudott, hogy nagyon keményen szokott dolgozni a sikerek érdekében.

    A motorok azonban hamarosan újra felbőgnek, mivel februárban érkeznek az autóbemutatók és a barcelonai tesztek. Az orosz fiatal abban reménykedik, hogy az amerikai kiscsapat a tavalyi szezonhoz képest egy jobb autóval lesz majd képes előállni 2022-re.

    „Az idei év eddigi legjobb edzése a teremben” – írta Mazepin a közösségi média oldalán a CR7-tel készült közös fényképe mellé.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NIKITA (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

  • Maurizio Arrivabene lesz a Juventus új vezérigazgatója

    Maurizio Arrivabene lesz a Juventus új vezérigazgatója

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene már 2012 óta tagja a Juventus vezetőségének, most azonban eggyel feljebb lép majd.

    Az olasz 2014 és 2018 között volt a Scuderia első embere, akkor azonban a Sergio Marchionne halála által kiváltott belső átrendeződés miatt távoznia kellett a vörös csapattól.

    Arrivabene életében nem ez lenne az első nagyobb váltás, hiszen a Philip Morrisnál kezdte karrierjét, a Marlboro révén került a motorsport közelébe is.

    Federico Cherubinihez csatlakozik majd, aki a sportigazgató posztját foglalja majd el a felső vezetés távozása után.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Juventus (@juventus) által megosztott bejegyzés

    EcclA hivatalos bejelentés a következő néhány napban várható.

    A két csapat közötti kapcsolat nem meglepő, a Juventus sztárja, Christiano Ronaldo nemrég meglátogatta a Ferrarit.

    Nem ő lenne az első a Forma-1 világából, akinek focicsapatban van érdekeltsége. Bernie Ecclestone a Queen Park Rangers többségi tulajdonosa volt.

  • Hamilton újfent a tíz legjobban fizetett sportoló között szerepel!

    Hamilton újfent a tíz legjobban fizetett sportoló között szerepel!

    A Mercedes pilótája Lewis Hamilton a világ nyolcadik legjobban fizetett sportolója – írja a Forbes.

    A hétszeres világbajnok brit versenyzőnek másodjára sikerült beverekednie magát a legjobb tízbe a maga 82 millió dolláros évi bevételével. A Forbes 2020. május 1-től számított egy évet vette figyelembe a lista felállításakor.

    Egyes információk szerint, ha csak a sportolók tényleges fizetését vették volna figyelembe, akkor Hamilton a negyedik helyet foglalná el a Mercedestől kaportt 70 millió dollárjával. A Forma-1 regnáló bajnoka a Forbes értesülései szerint a hetedik világbajnoki címét követően kapta csapatától ezt az „egészséges bónuszt”.

    A brackelyi istállótól kapott fizetéséhez pedig még hozzá jön 12 millió dollár, amiket a partnercégeitől (Puma, Tommy Hilfiger, LG, Monster és a Puma) kap összesen. Ezen két összegből jön ki a 82 millió dollár.

    A lista első helyén a UFC-ben szereplő Conor McGregor végzett 180 millió dollárral. Az ír ketrecharcost két sztárfocista Lionel Messi és Cristiano Ronaldo követi 150-150 millió dolláros évi keresettel.

    A Forma-1 regnáló bajnoka mellett még  a Dallas Cowboys amerikai futballcsapatát erősítő Dak Prescott, a Los Angeles Lakers kosárlabdázója LeBron James, a PSG-ben focizó Neymar Jr, a 20 Grand-Slamet nyerő Roger Federer, a hétszeres SuperBowl győztes Tom Brady és egy másik kosárlabdázó Kevin Durant fért bele a legjobb tízbe.

  • Váratlan vendég járt a Ferrarinál Fioranoban – FOTÓVAL

    Váratlan vendég járt a Ferrarinál Fioranoban – FOTÓVAL

    Egy világhírű sportoló látogatta meg a Ferrari pilótapárosát Charles Leclerct és Carlos Sainz Jr-t Fioranoban. Ez a sportoló pedig nem más, mint a Juventus labdarúgója Cristiano Ronaldo.

    A többszörös aranylabdás portugál sztár két dedikált mezzel is meglepte a Ferrari monacói és spanyol pilótáját, majd egy közös kép is készült róluk, ahol a maranellói istálló tavalyi autója, az SF1000 is feltűnik.

    Sainz egyébként köztudottan nagy foci imádó és annak a Real Madridnak szurkol, ahol Ronaldo 2009-től 2018-ig játszott.

    A Juventus futballistája egyébként nagyon szereti a Forma-1-et, ugyanis többek között a 2018-as és 2019-es Monacói Nagydíjon is láthattuk őt a helyszínen, mint sztárvendég.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • A Racingline.hu 10 legolvasottabb cikke 2019-ben!

    A Racingline.hu 10 legolvasottabb cikke 2019-ben!

    A legolvasottabb cikkekre mi is minden évben kíváncsiak vagyunk, hiszen ez nagyban mutatja azt, hogy mégis mire vagytok a leginkább kíváncsiak. Ezért is szoktunk mindig mosolyogni magunkban akkor, amikor véres és habzó szájjal külditek el melegebb éghajlatra például Lewis Hamiltont. Ehhez képest a 2019-es top 10 cikkből négyben is ő a téma. Az van, hogy  a rajongói nyilván, a haterek meg pláne elolvassák, még ha utána nem is mindig bírnak magukkal a komment háborúk alatt. (Aminek egyébként semmi értelme, igazán rájöhetnétek már.)

    Ami meglep minket, hogy egy cikk sem került be az év első feléről, aminek egyébként sajnos technikai okai is voltak, és a mára már lényegesebb mobil megjelenítési formával voltak gondjaink, hónapokig. Ez nyilván árnyalja kicsit a képet, de igazából arra biztatunk mindenkit, hogy lendüljetek be, és olvassatok el mindent, amit írunk.

    Nézzük is, hogy mi izgatott fel benneteket leginkább 2019-ben!

    10. Charles Leclerc szingli lett

    Nagyon nincs mit ezen magyarázni, nyilván elsősorban a tinilányok körében aratott nagy sikert ez a cikk, és adott reményt. Ehhez képest nem is sokkal később már új csaja volt. Máskor tessék jobban sietni! 😀

    9. Egy kórházi dolgozó szerint Schumacher magánál van!

    Michael Schumacherről hat éve nem tudjuk, hogy valójában mi van vele, így az ősz egyik korai slágertémája volt, hogy hiteles információk kerültek ki a párizsi kezeléséről. A család ellenállása miatt sokkal többre a jövőben sem számíthatunk, hiába vannak bizakodók, hogy egyszer kiderül, hogy milyen állapotban is van valójában.

    8. Räikkönen visszatérhet a Ferrarihoz, Vettel helyére?

    A német idén nagyon nem találta a helyét a pályákon, így nem volt csoda, hogy felmerült akár az is, hogy mennie kell. Ki mással is pótolhatnák a Ferrari családon belül, mint a közönségkedvenc Kimivel? Erre végül nem került sor, mert az év végére csak összeszedte magát, még ha ki is kapott házon belül is Leclerctől.

    7. Lewis Hamilton állítólagos szerelme repülőgép szerelő volt!

    Még ha nem is valljátok be, meg bőszen tagadjátok, akkor is érdekel benneteket Hamilton szerelmi élete. Pedig valójában tényleg semmi közünk hozzá, azt csinál amit akar, már nagyfiú.

    6. Valaki a cseh autópályán azt gondolta, hogy ő Kimi Räikkönen!

    Akárki is volt, nagy forma és tisztelet! Talán továbbra sincs meg az elkövető, pedig keresték akkor rendesen a cseh rend őrei. A vicc, hogy fejlettebb arab országokban egy ilyen tettnek talán még hírértéke se lenne…

    5. Lewis Hamilton összetörhette Rossi MotoGP-s motorját!

    Nagyon várt esemény volt a két nagyágyú találkozója, aztán mégis amikor megtörtént, semmi hír nem volt róla, illetve de, ez. Persze egyből kaptunk a nyakunkba, aztán utólag maga az alany is megerősítette, hogy valóban akadt egy kis gond, bár egyben bevitte a gépet a boxutcába végül.

    4. Hamilton és Scherzinger újra egymás mellett pózoltak a kameráknak

    Az egykori szerelmespár újra összekeveredtek egy helyre, de ezúttal nem kezdték újra felmelegíteni a káposztát. Ez már a karma műve? Véletlen?

    3. Kiderült miért nem volt ott Vettel Lauda temetésén

    Nagy felháborodás volt belőle, mégis prózai oka volt a távolmaradásának. Később azonban egy szép beszéddel mégis megadta a végtiszteletet Vettel a maga módján.

    2. Az orosz modell állítja, hogy Ronaldo, Neymar és Hamilton is üzenetekkel bombázta

    Napok óta bőszen olvassátok, vagy inkább nézegetitek ezt a cikket. Megértjük. Bátor lány ez a Viki Odintcova, láthatjuk, és azt meg egyelőre csak az érintettek tudják, hogy mi ebből az egészből az igaz.

    1. Újabb közleményt adtak ki Correa állapotáról

    Az év legolvasottabb híre pedig az lett, hogy mi lett Anthoine Hubert balesetében részes másik féllel. Először komoly aggodalomra adott okot a Formula 2-es versenyző állapota, szerencsére ma már azonban ott tartunk, hogy már mankóval közlekedik, és próbálja, hogy mit bír a műtött lába.

  • Az orosz modell állítja, hogy Ronaldo, Neymar és Hamilton is üzenetekkel bombázta

    Az orosz modell állítja, hogy Ronaldo, Neymar és Hamilton is üzenetekkel bombázta

    Az orosz Instagram királynő, Viktoria Odintcova 2017-ben került a köztudatba, amikor Dubajban olyan fotói terjedtek el villámszerűen, ahol egy több mint 300 méter magas felhőkarcoló tetején lógott. A döbbenetes fotózásnál ekkor még csak 23 éves volt, és csak egy férfi asszisztens tartotta a hölgyet a Cayan-toronyban. Az esetről készült videók és fotók nagyot mentek, és a helyi rendőrség is őrizetbe vette őt. Aláírattak vele egy nyilatkozatot is, melyben ígéretet tesz, hogy a jövőben ilyet nem csinál többet. Elég volt ez a vakmerő tett az ismertséghez.

    A szexi csaj azóta pedig simán elvan a magamutogatásból köszönhetően a nagyszámú követőjének. Viktoria azonban nemcsak izgalmas képeket tesz közzé az Instagramon a vagy 5 millió rajongójának, hanem állítása szerint kapcsolatba került olyan sportlegendákkal, mint Cristiano Ronaldo, Lewis Hamilton, vagy Neymar. Az urak mind üzentek már neki, és Hamiltonnal és Neymarral tartja is a kapcsolatot. Viki a Makarena YouTube showjában beszélt erről, hogy mindhárom sportoló a privát üzeneteivel bombázta. Úgy merült fel a dolog, hogy megkérdezték tőle, hogy lájkolta-e már valamelyik képét olyan híresség, mint például Ronaldo, erre jött is az atombombával felérő válasz, mely szerint Christiano, Lewis és Neymar is már kapcsolatba léptek vele. Így nyilatkozott erről:

    „Igen, ez megtörtént, hogy Ronaldo írt nekem. Jó rég volt már. Azt írta, hogy „Helló, hogy vagy?”, de nem válaszoltam neki, és töröltem az üzenetet.”

    Elég sűrűn kap hasonló üzeneteket, de állítása szerint ezek nem érdeklik. Ugyanakkor az orosz modell azt állítja, hogy továbbra is kapcsolatban van Neymarral, valamint a hatszoros világbajnok Hamiltonnal:

    „A legismertebb név a telefonkönyvemben Lewis Hamilton. November 15-én üzent legutoljára, gratulált a születésnapomon. Barátok vagyunk, szoktunk írni egymásnak olykor, vagy telefonálunk. Szoktam néha menni a versenyeire, utoljára Szocsiban is, az Orosz Nagydíjon is ott voltam. Három éve vagyunk barátok. Amikor először találkoztunk, elég rosszul beszéltem angolul, inkább csak megértettem.”

    Neymarral kapcsolatban ennyi hozzáfűznivalója volt:

    „Őt Lewison keresztül ismertem meg. Egy teljesen normális srácot ismertem meg a személyében, szoktunk egymásnak üzengetni az Instagramon.”

    2016-ban Vikit a szintén Forma-1-es világbajnok Fernando Alonsóval boronálták össze.

    https://www.instagram.com/p/B4SblF7pcbK/

    https://www.instagram.com/p/BldlGKSlQzx/

    https://www.instagram.com/p/BlVctIzFqM5/

    https://www.instagram.com/p/BQDdRRbAP5g/

  • Ronaldo és Messi, mint Senna és Prost

    Ronaldo és Messi, mint Senna és Prost

    A futball sztár Cristiano Ronaldo úgy gondolja, hogy az ő és Lionel Messi rivalizálása épp olyan, mint amilyen a Forma-1-ben az Ayrton Senna és Alain Prost párosé volt.

    Két rendkívül sikeres focistáról van szó, és megoszlanak a vélemények arról, hogy melyikük a jobb, Ronaldo azonban elismeri, hogy sikeréhez Messi jelenléte is hozzájárul.
    Szerinte ez olyan, mint Senna és Prost esete, akik egymást motiválták, és ez tette őket még jobbá.

    „Nincs kétségem afelől, hogy ő jobb játékossá tesz engem, és én is őt.” – mondta a Juventus sztárja. „Ez nem véletlenszerű. Ez nem csak a fociban van így.”

    „Ez előfordult a kosárlabdában Michael Jordannel is, és a Forma-1-ben Sennával és Prosttal.”

  • Maurizio Arrivabene a Juventusba tart?

    Maurizio Arrivabene a Juventusba tart?

    A Juventus futball klub jelenlegi vezérigazgatója elhagyja a csapatot, és Maurizio Arrivabene is egyike a jelölteknek, aki érkezhet a helyére. Amennyiben ez megtörténne, akkor az a Ferrarira is komoly kihatással lenne: feltehetően Mattia Binotto venné át a csapatfőnöki posztot, és Laurent Mekies (aki nem rég kezdett az olaszoknál) lenne az új technikai igazgató.

    Arrivabene egyébként is a Juventus igazgatótanácsának a tagja, az egyik fő esélyese annak, hogy ő legyen Giuseppe Marotta utódja. A Serie A-ban már eddig is tudvalevő volt, hogy Marotta október végén lelép, miután nyolc évig vitte ezt a szerepkört. Az irányítása alatt a Juventus dominált az olasz futballban, hétszer lettek bajnokok egymás után. A nyár igazolása is a nevéhez köthető: Cristiano Ronaldót hozta a klubhoz, és nem titkolt céljuk az, hogy ezzel a lépéssel a Bajnokok Ligájában is esélyesebbek legyenek.

    Arrivabene közeli kapcsolatban áll az Agnelli családdal, akik birtokolják a Juventust és a FIAT konszernt is, amelynek a része a Ferrari, és 2012 óta a Juve legfelsőbb irányításában is részt vesz. A 61 éves szakembert 2014 novemberében nevezték ki a Scuderia élére, és azóta folyamatosan harcban áll a csapat a világbajnoki címért. Vezérlésével ugyanakkor még a legerősebb autóval a mezőnyben sem képes Sebastian Vettel felvenni a harcot Lewis Hamiltonnal, aki 50 pontra növelte az előnyét az Orosz Nagydíjon aratott győzelme után.

    Azt is pletykálják, hogy Arrivabene volt az, aki megtartotta volna Kimi Räikkönent 2019-ben is, de a Ferrari új vezetése mégis a korábbi elnökük, Sergio Marchionne akaratának megfelelően döntöttek és lecserélték a finn pilótát Charles Leclercre.

  • A Forma-1 a kanyarban sincs, a közösségi médiában

    A Forma-1 a kanyarban sincs, a közösségi médiában

    Az F1 legutóbbi jelentése szerint 11.9 millió követője van a szériának a Facebookon, Twitteren, Instagramon és a Youtubeon összesen, ami 54.9%-os növekedés 2016-hoz képest. Nagyot lépett előre a bajnokság a közösségi médiában és a digitális platformokon tavaly, feloldották részben a korábbi korlátozásokat, így a csapatok is már bátrabban használhatják és videókat is megoszthatnak.

    A videós tartalom a saját kezelésükben álló felületeken jellemzővé vált. Állításuk szerint a Facebookon töltött percek száma 1600%-kal nőtt 2016-hoz képest, a Twitteren pedig 64 millióan nézték meg a videóikat, ami 165%-os növekedés az egy évvel azelőttihez képest.

    A Williams korábbi technikai igazgatója, Pat Symonds specialistaként csatlakozott az F1 új vezetéséhez, és Ross Brawn irányítása alatt pont azon is dolgozik, hogy meghatározza a Forma-1 jövőjét. Szerinte sokkal többet is lehetett volna tenni:
    „Ha csak olvasod, akkor ez egy jó hírnek tűnhet, a valóság azonban az, hogy sehol sem vagyunk. Iszonyatosan hátul vagyunk. Ha csak a Facebookot nézed, akkor a Mercedes csapatnak sincs 10 millió követője, míg az FC Barcelonának 95.5 millió. A kanyarban nem vagyunk a Forma-1-gyel, de ez igaz a versenyzők tekintetében is.

    Lewis Hamiltonnak 4 millió követője van a Facebookon, Cristiano Ronaldonak 11.8 millió. Nagy utat kell bejárnunk még ezeken a területeken, de legalább már tisztában vagyunk ezzel. Fontos a Libertynek, hogy előrelépjünk, és azt hiszem, hogy Bernie ezt az egészet korábban fel sem fogta.”

    A Forma-1 vezetői tehát dolgoznak a közösségi médiás terveiken az elkövetkezendő évekre, és még komolyabb előrelépésre számítanak 2018-ban.