Címke: COVID-19

  • Nicky Catsburg helyére Josh Files ül, mert koronavírusos lett!

    Nicky Catsburg helyére Josh Files ül, mert koronavírusos lett!

    Josh Files ül Nicky Catsburg helyére a Hyundai i30 N TCR-be a hétvégi WTCR futamokra MotorLand Aragónban, mivel a holland pilóta COVID-19 tesztje pozitív lett. Így nyilatkozott Catsburg:

    „A 24 órás verseny után Spa-Francorchampsban pozitív lett a koronavírus tesztem egy rutinellenőrzésen. A hétvége előtt negatív teszttel rendelkeztem, és sajnos ezután fertőződhettem meg a vírussal. Jelenleg otthon vagyok karanténban, ismertették velem a diagnózist, és szerencsémre csak enyhe tüneteim vannak. Igazán szomorú, hogy ki kell hagynom Aragónt, de sok sikert kívánok Joshnak és az egész csapatnak a hétvégére.”

    Filest az utolsó pillanatban érte el az Engstler csapat, miután tudomást szereztek Catsburg betegségéről. Ő így számolt be erről:

    „Már épp ágyba bújtam kedd éjszaka, amikor jött egy WhatsApp üzenet, hogy ráérnék-e a hétvégén. Azóta feje tetejére állt minden, félelmetes is ez így, de eltökéltem, hogy versenyképes leszek amennyire csak lehet, de együtt dolgozom majd a csapattal, és előrelépünk, amennyire csak lehet. Ez a célom.”

    A 29 éves regnáló TCR Europe bajnok idén nem tudott szerződni sehová sem, 2020-ban az év elején indult csak a TCR Malaysiában a Solite Indigo Racing színeiben. Files azonban nem aggódik:

    „Későn szóltak ugyan, de ismerem a pályát, hiszen hét éve versenyeztem már rajta. A WTCR teljesen új lesz nekem, de hól ismerem a Hyundai i30 N TCR-t, hiszen 2019-ben ilyen autóval nyertem a bajnoki címemet. Izgatott vagyok amiért bemutatkozhatok, és köszönöm a lehetőséget, még ha ilyen szerencsétlen körülmények között is. Várom már, hogy dolgozhassak az Engstler Motorsporttal, és remélem, hogy a legelején küzdhetek a többiekkel.”

  • Valószínűleg 2021-ben is maradnak az idei COVID intézkedések

    Valószínűleg 2021-ben is maradnak az idei COVID intézkedések

    A Forma-1-ben bevezetett koronavírust megelőző és kezelő intézkedések minden bizonnyal 2021-ben is alkalmazva lesznek a sportban. Ezt állítja Bruno Famin, az FIA műveleti igazgatója.

    A koronavírusos esetek száma továbbra is nő, szerte a világon. Az FIA elnöke, Jean Todt pedig elismeri, hogy sok még a kérdőjel ezzel, és a 2021-es versenynaptárral kapcsolatban.

    „Reméljük, hogy a versenynaptár hasonlóbb lesz a megszokotthoz” – mondta Todt az olasz Sky-nak.

    Famin a De Limburger című lapnak elmondta, hogy egyelőre azonban úgy néz ki, hogy a jelenlegi intézkedések – beleértve a maszkviselést, a kötelező COVID-teszteket, a távolságtartást, a korlátozott létszámot és a „buborékokat” -, 2021-ben is érvényben lesznek.

  • Figyelmeztetésben részesítette az FIA a Racing Pointot a Stroll-ügy miatt

    Figyelmeztetésben részesítette az FIA a Racing Pointot a Stroll-ügy miatt

    Figyelmeztetésben részesítette az FIA a Racing Pointot azért, amiért nem értesítették őket Lance Stroll megbetegedéséről.

    A kanadai versenyző az Eifel Nagydíj szombati napján ült volna először a héten autóba (a pénteki programot a rossz időjárás miatt törölték), viszont nem érezte jól magát, így ki kellett hagynia a harmadik szabadedzést. Ennek tudatában a csapat értesítette Nico Hülkenberget, így a német pilóta folytatta a hétvégét.

    Páran már akkor gyanakodtak arra, hogy az ifjú versenyző talán elkapta a koronavírust, viszont a kanadai-brit csapat leszögezte, Stroll nem produkálja a gyakori tüneteket, továbbá az orvosa azt mondta neki, hogy nem szükséges újra elvégezni rajta a tesztet.

    Az F1 és a rózsaszínek protokollja szerint vasárnap délután tesztelték újra a pilótát, aki ezután svájci otthonába repült egy magángép segítségével. Szerdán viszont kiderült, hogy a vasárnapi tesztje pozitív lett, így karantén várt rá. A 10 nap letelte után viszont negatív eredményt produkált, így elutazhatott végül Portugáliába.

    Stroll a közösségi médiás felületein tudatta a nagyérdeművel a történetét, viszont a baj ott kezdődött, hogy az F1 is innen értesült csak a fejleményekről. Az FIA-t ugyanis nem tudott arról, hogy a kanadai versenyző eredménye pozitív lett, ezért figyelmeztették a csapatot.

    A Szövetség Magatartási Kódexében ugyanis a következő olvasható:

    ,,A Covid-19 delegációnkat azonnal informálnia kell az érintettnek, ha az esemény alatt, vagy 14 nappal a vége után bárminemű olyan változás felmerül, ami alapján az adott személynek valószínűsíthetőleg távol kell majd maradnia a következő versenyektől.”

    Az FIA korábban a Ferrarit és a Red Bullt részesítette figyelmeztetésben a protokoll figyelmen kívül hagyása miatt. A szezon elején Charles Leclerc „elhagyta a buborékot” azáltal, hogy a barátaival találkozott Monacóban. Míg Sebastian Vettel Ausztriában vétett a leírtak ellen, ugyanis maszk nélkül beszélgetett Helmut Markóval és Christian Hornerrel.

     

  • Lance Stroll is koronavírusos volt a közelmúltban, de már elmúlt!

    Lance Stroll is koronavírusos volt a közelmúltban, de már elmúlt!

    Tehát nem csak egyszerű rosszullét volt: Lance Stroll F1-es versenyző a közösségi médiáján osztotta meg, hogy az egészsége már rendben van, de az Eifel Nagydíj utáni koronavírus tesztje a Nürburgringen pozitív lett. Így fogalmazott:

    „Újra 100%-ban rendben vagyok, azóta pedig már egy negatív teszten is túl vagyok. Ez hétfőn volt. Most úgy érzem, hogy újra jó formában vagyok, és nagyon várom már, hogy a csapatnál vezethessek Portugáliában.”

    Az Eifel Nagydíját kénytelen volt kihagyni a Racing Point pilótája, miután szombaton a harmadik szabadedzés előtt beteget jelentett, hiszen rosszul volt. Azonnal Nico Hülkenberg lett a beugróember, és immáron harmadszor helyettesítette a Racing Point egyik pilótáját.

    Miképp érezte magát Stroll azon a szombaton és az azt követő napokban? Erről íz Instagramján írt:

    „Szombaton reggel rosszul éreztem magam, miután gyomorproblémákkal ébredtem.”

    Azonnal önkéntes karanténba vonult, így már meg sem érkezett a bokszutcába, erről így vélekedik:

    „Nem voltam elég fitt a versenyzéshez, így vasárnap reggel máris hazarepültem. Mivel továbbra sem éreztem jól magam, elvégeztettem este egy koronavírus tesztet. Hétfőn közölték, hogy az eredmény pozitív lett, ezért otthon maradtam a karanténomban tíz napig. Szerencsére csak enyhe tüneteim voltak.”

    A kanadai versenyző immáron a második Forma-1-es autóversenyző Sergio Perez után, akinek pozitív lett a COVID-19 tesztje, ő már nyáron átesett ezen. Ugyan Stroll már az Eifel Nagydíj hétvégéje előtt rosszul érezte magát, mégis megérkezett a pályához. A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi szerint nincs is ezzel baj, mert megfelel a sorozat higéniai koncepciójának.

  • Újabb nyolc pozitív vírusteszt született az F1-ben

    Újabb nyolc pozitív vírusteszt született az F1-ben

    Az FIA és az FIA újabb COVID-közleménye szerint az elmúlt hét napban végzett 1506 koronavírus teszt során 8 újabb személy tesztje lett pozitív.

    Az esetszám F1-es berkekben is növekszik. Míg az első 12 héten összesen 7 pozitív teszt született, addig az elmúlt négy hétben összesen 28 fertőzöttet szűrtek ki.

    Az Eifel Nagydíj hétvégéjén a Mercedes csapatnál is találtak fertőzöttet.

    A szezon során a legtöbb verseny nézők nélkül zajlik, bár mostanra túl vagyunk már olyan futamokon is, melyeken voltak nézők is – bár a szokásosnál kisebb létszámban. Azonban a tervek szerint Portimao lenne majd az első olyan helyszín idén, ahol ismét lenne VIP Paddock Club is…

  • A MotoGP legenda Rossi koronavírus tesztje is pozitív lett!

    A MotoGP legenda Rossi koronavírus tesztje is pozitív lett!

    Nem csak a Forma-1-ben akadnak koronavírusos esetek, hanem más motorsportos szériákban is, és most Valentino Rossi eredménye lett pozitív. Ő ezzel az első MotoGP-s sztár, aki megfertőződött, ráadásul a pont úgy, hogy versenyzett volna Aragonban. Rossi az Instagram oldalán hozta nyilvánosságra az esetét:

    „Amikor ma reggel felébredtem, nem éreztem jól magam. Betegnek éreztem magam, és hőemelkedésem volt. Azonnal orvost hívtam, és két tesztet is csináltattam. A gyors teszt eredménye negatív lett, de a PCR teszt már pozitív. 16:00-kor kaptam meg az eredményt. Nagyon sajnálom, hogy nem versenyezhetek Aragonban.”

    Elképzelhető, hogy akár további versenyt is ki kell hagynia. Rossi csapata, a Yamaha annyit írt a közleményükben, hogy orvosok felügyelik a helyzetet. Az is kiderült, hogy nem érintkezett senkivel sem, akik most hétvégén dolgozni fognak a pályán. Valentino elismerte, hogy csalódott, és egyben mérges is:

    „Haragszom, mivel mindent megtettem azért, hogy betartsam a protokollt. A keddi teszt negatív volt. Az elmúlt verseny óta pedig önkéntes karanténban voltam. Ez van.”

    Nem ez az első alkalom, hogy a Yamaha csapatnál megfertőződött valaki a vírussal. A francia futamon hat csapattagnál is kimutatták a koronavírus jelenlétét.

  • Csak 11 kamion indul a Super Racing Fesztiválon a Hungaroringen!

    Csak 11 kamion indul a Super Racing Fesztiválon a Hungaroringen!

    A Super Racing Fesztiválon a jelentősen megcsappant FIA kamion Európa-bajnoki mezőny mellett ezúttal a túraautó világkupa mezőnye is ott lesz a magyar versenyhétvégén. A két széria együttműködésére volt már példa, 2018-ban a Slovakia Ringen. Rolf Werner nyilatkozott az aktuális helyzetről, az ETRA részéről:

    „Nagyon várjuk ezt a közös hétvégét a WTCR-rel, ebben a nagyon körülményes versenyévben. Az utolsó közös versenyhétvégénk 2018-ban nagy siker volt, és minden résztvevő pozitívan értékelte azt.”

    Még ha a FIA ETRC szezon rövidebb is lesz, és csak három versenyhétvégét foglal majd magába, a szezonnyitón Autodrom Mostban még augusztusban már láthattunk izgalmakat, és ugyanilyen kerék-kerék elleni küzdelmekre lehet számítani Magyarországon, illetve majd Misanoban. A kamion Európa-bajnoki futamokat szigorúan az FIA S függelékében foglaltak rendezik meg, amely magába foglalja a COVID-mentes koncepciót, határozott higiéniai intézkedéseket betartását, valamint a megjelenő csapatok, személyzet és média egészségügyi állapotfelmérését és tesztelését.

    A helyi hős, Kiss Norbert lenyűgözően kezdte a 2020-as szezont, hiszen minden mért edzésen, és a két szuper pole esetében is ő volt az első. Emellett szerzett egy győzelmet, és egy dobogós helyezést is. Itthon a szombathelyi pilóta 2017-ben nyert utoljára, és arra készül, hogy ezen a hétvégén ezt megismételhesse:

    „A teljesítményünk Mostban igen-igen remek volt, jobb, mint amire számítottam! Az új Révész Truck Racing Team nagyszerű, igazán keményen dolgoztunk a kezdetektől fogva, hogy minden jól alakulhasson. Köszönettel tartozom nekik, és a csapat alapítójának, Révész Bálint úrnak, amiért útnak indította ezt az istállót.”

    A Buggyrás Adam Lacko is megszerezte az idei első győzelmét hazai környezetben, ahogy lett neki is pódiumos helyezése Mostban. A Hungaroringen újra csak top eredményekkel lenne elégedett.

    Jochen Hahn két dobogós hellyel kezdte a szezont a Cseh Köztársaságban, és ugyan elégedett volt az eredményével a hatszoros kamion Európa-bajnok, elismerte, hogy csapatának még dolga van azzal, hogy újra versenyképesek legyenek:

    „Az első verseny az a szezonban, amikor tudhatod, hogy pontosan hol is tartasz, és mennyire erősek vagy gyorsak a többiek. Tudjuk, hogy van még min dolgoznunk, fáradhatatlanul azon vagyunk, hogy visszatérjünk az élre.”

    A Team Schwabentrucknál Steffi Halm a cseheknél két ötödik és egy hatodik helyet szerzett, Anthony Janiec vegyes eredményekkel hagyhatta el Mostot, hiszen volt hogy kiesett, volt hogy 10. lett, de vasárnap már 5. helyen ért ott célba. A Lion Truck versenyzője is jobban akar majd teljesíteni Magyarországon.

    A spanyolok ETRC bajnoka, Antonio Albacete nem kezdte jól a szezont, küszködött egyelőre az új MAN kamionja beállításaival. A csapat azóta már több pályán eltöltött időt tudhat magukénak, mert indultak más versenysorozatokban. Így már optimistábbak a beállítások terén is. Kipróbálhattak bizonyos változtatásokat is a fékrendszerükön, mert azzal volt gondjuk Mostban. Egyértelmű, hogy az előttünk álló hétvégén Albacete újra harcolhat a dobogós helyezésekért.

    A króm kategóriás versenyzők között is szoros volt a meccs, a francia Téo Calvet pedig megszerezte ebben a kategóriában az első győzelmét, a vasárnapi nagy esőben Mostban. A Tankpool24 SCANIA-val Steffen Faas is remek formát mutatott, és a Goodyear kupában szerzett egy második és egy harmadik helyet.

    Az újonc 16 éves Aliyyah Koloc is egy pompás bemutatkozáson van túl, hiszen megszerezte az első pontjait, és 8. lett az első futamon. Dobogós helyezést is szerzett az osztályában. Nem lenne meglepő, ha a cseh pilótalány Magyarországon is sikeres lenne.

    A német Clemens Hecker is remek eredményekre vágyik újra. Dobogóra ért a gumigyártó külön bajnokságában, ahogy a spanyol Luis Recuenco is pontokat vár magától a Hungaroringen.

    Rajtszám
    #
    Csapat Márka Versenyző Nemzetiség
    1 JOCHEN HAHN IVECO JOCHEN HAHN DEU
    2 TEAM T SPORT BERNAU MAN ANTONIO ALBACETE ESP
    20 BUGGYRA ZERO MILEAGE RACING FREIGHTLINER TEO CALVET CZE
    24 TANKPOOL24 RACING SCANIA STEFFEN FAAS DEU
    25 HEINRICH CLEMENS HECKER MAN HEINRICH CLEMENS HECKER DEU
    29 BUGGYRA ZERO MILEAGE RACING FREIGHTLINER ALIYYAH KOLOC CZE
    40 RÉVÉSZ TRT MAN NORBERT KISS HUN
    44 STEPHANIE HALM IVECO STEPHANIE HALM DEU
    55 BUGGYRA ZERO MILEAGE RACING FREIGHTLINER ADAM LACKO CZE
    64 LUIS RECUENCO MAN LUIS RECUENCO ESP
    66 LION TRUCK RACING MAN ANTHONY JANIEC FRA
  • Nürburgring nem tudta eladni a limitált számú jegyeket

    Nürburgring nem tudta eladni a limitált számú jegyeket

    A vasárnapi futam szervezői közölték, hogy nem volt kihasználva a Nürburgring, és nem adták el az összes limitált számú jegyet a rendezvényre. A koronavírus járvány miatt a német hatóságok 20.000 főre limitálták a helyszínre kilátogató közönség létszámát.

    A DPA hírügynökség állítása szerint csak 13.500-an voltak az ismert pálya mellett, ráadásul hideg volt, eső, és még köd is, ami megakadályozta azt, hogy pénteken a mentőhelikopter felszállhasson adott esetben. Szerintük a 20.000-ből csak 15.000 jegy kelt el, tehát nagyjából 3000-en nem jöhettek ki, a COVID-19 terjedése miatti korlátozások miatt. 1500-an ezek közül végül mégis csak jöhettek, amennyiben például fel tudtak mutatni érvényes és negatív koronavírus tesztet, árulta el a pálya vezetője, Mirco Markfort:

    „Elégedettek vagyunk, hoszen a körülmények ellenére rendben lezajlott ez a hétvége, amely a Nürburgringnek komoly siker.”

  • Az FIA kijelentette, többé már nem akadály a koronavírus

    Az FIA kijelentette, többé már nem akadály a koronavírus

    A protokoll működik az FIA szerint, így nem kell már több évadot elhalasztani semmilyen sorozatban, csak betartani a szabályokat.

    A sportszervezet szerint az egyetlen akadályt a különböző helyi hatóságok jelenthetik, hiszem nem mindenhol engedélyeznek egy nemzetközi eseményt.

    Idén eddig minden rendben ment, hiába sűrű és újragondolt menetrend. Bár nem mindenki boldog az ismétlődő tripla hétvégék miatt, az FIA logisztikai okok miatt egyes esetekben nem tudta volna máshogy megoldani.

    A szövetség a sok tesztelésnek tulajdonítja azt, hogy kézben tudják tartani a helyzetet.

     „Már versenyeztünk olyan országokban is, ahol nagyon rossz volt a helyzet. Az emberek és a protokoll bebizonyította, hogy működik a rendszer, bármilyen körülmények között.” – emelte ki Bruno Famin a szervezet műveleti igazgatója.

    „Innentől már csak a jogi oldal jelenthet problémát, és különböző utazási korlátozások.”

    Bár az F1-es paddockban növekednek a számok, Famin pozitív a jövőt illetően.

    „Már az elejétől az volt a cél, hogy elkerüljük a pozitív eseteket. De legfőbb cél az volt, hogy olyan folyamatot hozzunk létre, ami lehetővé teszi számunkra, hogy folytathassuk a versenyzést. Akár pozitív esetek után is.”

  • Pozitív tesztet produkált a Mercedes csapat egyik tagja

    Pozitív tesztet produkált a Mercedes csapat egyik tagja

    A Mercedes megerősítette, hogy az egyik munkatársuk koronavírus-tesztje pozitív lett.

    A csillagosok számára nem kezdődik jól a németországi hétvége, ugyanis az egyik kollégájuk hivatalosan is fertőzöttnek számít. Az FIA ugyan hétről-hétre kiadja mennyi pozitív eredményt találtak az adott időszakban, ám többnyire a pályát működtető személyzet, avagy a Szövetség munkatársai az érintettek. Versenyzőként eddig csak Sergio Pérez esett át a víruson, míg a márciusi eset óta (McLaren visszalépése, az Ausztrál Nagydíj  törlése) ez a második alkalom, hogy az utazók közül kerül ki egy pozitív eset.

    A csapat a közösségi médiás felületein közölte a hírt, majd hozzátette, az FIA protokolljait betartva, a Szövetséggel szorosan együttműködve kezelték a helyzetet. Annyi bizonyos, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas nem érintett az ügyben.