Címke: COVID-19

  • Hülkenberg továbbra is visszatérne az F1-be, teljes munkaidősként

    Hülkenberg továbbra is visszatérne az F1-be, teljes munkaidősként

    Nico Hülkenberg elismerte, hogy a legutóbbi tartalékos szereplése után is szeretne teljes munkaidőben visszatérni az F1 mezőnyébe. A német pilóta 2019 vége óta versenyülés nélkül maradt, amikor az akkor még Renault-nak nevezett alakulatnál Esteban Ocon váltotta.

    Azóta Hulk háromszor is beugrott az egykori Racing Point alakulatnál, amikor Sergio Perez és Lance Stroll helyére ült be, miután mindketten 2020-ban COVID-19 fertőzés miatt maradtak ki.

    Az idei szezonnyitó Bahreini Nagydíjon újra be kellett ugrania Sebastian Vettel helyetteseként, akinek pozitív lett a koronavírus tesztje, majd Szaúd-Arábiában is beugrott a négyszeres világbajnok helyett, miközben Vettel felépülése folytatódik.

    Annak fényében, hogy Kevin Magnussen az idei szezonra meglepetésre visszatért a Forma-1-be, és a Haasnál Nikita Mazepint váltotta, Hülkenberget arról faggatták, hogy reméli-e még, hogy hasonlóképp visszatérhet egy versenyzői ülésért. Az Aston Martin tartalékpilótája továbbra is nyitott erre, bár elismeri, hogy ez nem biztos, hogy könnyű lesz. Hülkenberg a médiának nyilatkozott, köztük a RacingNews365.com-nak:

    „Igen, természetesen, ha lenne egy jó lehetőség.

    „Egyértelműen készen állok rá, miután távol voltam, majd újra megéltem Bahreint az időmérős rohanással, a verseny izgalmával és az első körben való csatározással. Rengeteg nagyszerű dolog történik a Forma-1-ben. Nagyon szórakoztató, tehát ha ott a megfelelő lehetőség, akkor persze, de ez nem egy könnyű feladat.”

    Miután Bahreinben megkapta a felkérést, hogy Vettel helyére üljön, Hülkenbergnek az új autókhoz való gyors alkalmazkodással kellett szembenéznie, tekintettel a rengeteg frissített technikai szabályra, amelyek azóta léptek életbe, hogy utoljára részt vett egy versenyhétvégén. A német azonban összességében elégedett volt a sakhiri versenyhétvégéjével:

    „Szerintem, mindenkinek nagyon meredek a tanulási görbéje ezekkel az új autókkal. Rengeteget kell még tanulni, és ez a következő hónapokban is folytatódik majd. Nekem ez nyilvánvalóan igen nagy tanulási görbe volt.

    Jól sikerült a hétvége. A verseny mulatságos volt, de ugyanakkor nehéz is. Nyilvánvaló, hogy pár éve már nem versenyeztem. Annyi minden történik egy futam alatt, a dolgok folyamatosan változnak, így nehéz volt lépést tartani mindezzel. Az autóval kapcsolatos problémákkal amik vannak, törődni kell, de önmagában, azt hiszem, elég jól ment.”

  • Ricciardo csak „tesztelt” a Bahreini Nagydíjon

    Ricciardo csak „tesztelt” a Bahreini Nagydíjon

    Daniel Ricciardo elmondása szerint miután nem igazán volt ideje megismerkedni az autóval, a versenyt használta a gyakorlásra.

    A McLaren ausztrál pilótája koronavírus-fertőzés miatt kihagyni kényszerült a bahreini tesztet, így további gyakorlásra volt szüksége.

    Pénteken ráadásul egy technikai hiba miatt is kevesebbet tudott körözni, a szombati időmérőn pedig csak a csalódást keltő 18. helyet szerezte meg.

    A közepesekről rajtolva fokozatosan visszaesett, és végül mindegyik gumikeveréket használva 14.-ként ért célba Hülkenberget, Latifit és Norrist megelőzve.

    „Mindenképp trükkös [volt a futam].emelte ki Ricciardo. – Szerintem is még sok mindent kell kipróbálnunk és megértenünk. Biztos vagyok benne. Ez az első versenytáv, amit idén teljesítettem, és a három keverék miatt úgy igyekeztem kezelni, mint egy tesztet. Körről-körre minél többet igyekeztem tanulni.

    Persze, nincs meg a sebességünk. Szerintem ez általános, nem lehet egy dologra fogni. Hiányzik egy kis leszorítóerő, ez talán a baj. De nem tűnik úgy, mintha rossz lenne az egyensúly. Csak egy kis tapadás kell. Ez erőt ad a továbbiakra.

    Ha megtaláljuk az adatokban a hibát, akkor jó autót tudunk belőle építeni. De most még nem tudunk olyan számokat produkálni, mint a többiek.”

    A bahreini eredmények alapján úgy tűnik, a mezőny végén három csapat osztozik. A McLaren mellett az Aston Martin és a Williams maradt le a pontszerző helyek környékétől is. Jeddah-ban azonban egy hét múlva javíthatnak.

  • Engedni kéne rajthoz állni a covidos versenyzőket is?

    Engedni kéne rajthoz állni a covidos versenyzőket is?

    Sebastian Vettel azt mondja, „jól érzi magát” annak ellenére, hogy a hétvégi szezonnyitó Bahreini Nagydíjat ki kell hagynia, mert tegnap pozitív lett a koronavírus-tesztje.

    Daniel Ricciardo múlt héten a teszten járt így, de a hétvégi versenyen már részt vehet.

    Benne van a pakliban, hogy Vettelnek még a jövőheti Szaúd-arábiai Nagydíjat is ki kell hagynia.

    „Ez van, ami van” – mondta a 34 éves versenyző az f1-insider.com-nak svájci otthonából. „A körülményekhez képest jól vagyok. Drukkolok a csapatnak és Nicónak (Hülkenberg) a nyitófutamon.”

    Ricciardo és Vettel legutóbbi megpróbáltatásai azonban rávilágítottak egy kellemetlen tényre, mi szerint az új idényt jelentősen megkeserítheti a járvány, még akkor is, ha a betegség a legtöbb egészséges versenyző számára nem jelent komolyabb kockázatot.

    Egyes versenyzők szerint azonban ha a valaki fertőzött, de tünetmentes, akkor engedni kellene vezetni.

    „Igyekszem ugyanolyan fegyelmezett maradni, mint két évvel ezelőtt” – mondta Bahreinben a ferraris Carlos Sainz. „De nem fogok hazudni. Ez kimerítő. Különösen, hogy állandóan maszkot kell viselnem.”

    „Talán ellentmondásos a véleményem, de úgy gondolom, tovább kell lépnünk és tovább kell élnünk. Ahogy mondtam, nehéz számomra fenntartani a fegyelmet.”

    Sergio Perez egyetért azzal, hogy a Forma-1 számára eljött az idő, hogy átgondolja, hogyan kíván tovább versenyezni egy olyan világban, amelyben a covid-19 is jelen van.

    „Annyi mindent megtanultunk már a coviddal kapcsolatban” – mondta a mexikói. „Csak ennyit lehet tenni.”

    „A jövőre nézve ez olyasmi, amit meg kell vitatnunk; hogy megengedjük-e a versenyzőknek, hogy coviddal versenyezzenek, ha a tüneteik enyhék.”

    „Legalábbis van értelme ezt a vitát lefolytatni” – tette hozzá Perez.

  • Leclerc: Még együtt kell tudnunk élni a koronavírussal

    Leclerc: Még együtt kell tudnunk élni a koronavírussal

    Charles Leclerc szerint az utóbbi időben kimutatott pozitív koronavírus tesztek azt jelzik, hogy a járvány még egyáltalán nem tűnt el és emiatt még idén is be kell tartaniuk a Forma-1 által a Covid-19-re előírt szigorú protokollokat.

    Daniel Ricciardo a pozitív tesztje miatt egyáltalán nem tudott részt venni a bahreini teszten, ami miatt mind a három nap során Lando Norris rótta a köröket az MCL36 volánja mögött. A tegnapi nap pedig bombaként robbant a hír, hogy Sebastian Vettel is pozitív tesztet produkált, ami miatt a négyszeres világbajnok nem fog tudni részt venni a szezonnyitó Bahreini Nagydíj hétvégéjén. A helyén Nico Hülkenberg lesz majd, akinek így ez lesz a negyedik olyan alkalma, amikor egy koronavírusos pilóta helyén versenyezhet.

    2022-re enyhítették a koronavírusra vonatkozó szabályokat a Forma-1-ben. Például a versenyzőknek már nem kell PCR tesztet elvégezniük 24 órával azelőtt, hogy betennék a lábukat a paddock területére. Sok csapat már nem online, hanem a régi jól megszokott módon csináltatja az interjúit a médiával és emellett a pilóták hosszú idő után újra fognak autogramokat osztani a lelkes szurkolóknak.

    A Ferrari monacói pilótája – aki már két alkalommal is átesett a fertőzésen – szerint is „a jó dolgok lassan visszatérnek az F1 világába is”, azonban hangsúlyozta, hogy a pozitív esetek miatt még óvatosaknak kell lenniük.

    „Elővigyázatosaknak kell lennünk, mert a Covid sajnos még nem tűnt el teljes mértékben” – nyilatkozta a kétszeres futamgyőztes Leclerc. „Ha elkapod a betegséget, akkor nem versenyezhetsz, ami nagy érvágás. Emiatt kell óvatosaknak lennünk és betartanunk a szabályokat.”

    Leclerc csapattársa, Carlos Sainz is hasonlóképpen gondolkodik ezen téma kapcsán. A spanyol pilóta már nagyon szeretné visszakapni a koronavírus előti állapotot, azonban „próbál olyan fegyelmezetten viselkedni, mint két évvel ezelőtt”, amikor a járvány miatt elszaporodtak a számok a nagyvilágban.

  • Damon Hill is koronavírusos lett

    Damon Hill is koronavírusos lett

    1996 Forma-1-es világbajnoka, Damon Hill feltűnően sokat Twitterezett és Instagramozott az utóbbi időben, de erre jó oka van: koronavírusos lett.

    Az amúgy is fanyar brit humort építő Hill most ezért kifejezetten mókás dolgokat oszt meg az Insta-fiókja „eltűnős” részén, de most bevallotta ennek az okát, hogy hova tűnt, és miért ér rá ennyire:

    „Ha meglep, hogy miért Twitterezek és Instázok annyit, ez azért van, mert COVID-ot kaptam és bent ragadtam! Átkozott ez a hülye, bolond kis dolog. Lehet, hogy mindannyiunknál okosabb? Úgy tűnik, hogy a saját útját járja.”

    Hill tegnapi posztjából tehát kiderül, hogy otthon van és lábadozik, magunk részéről pedig csak jobbulást kívánunk neki.

  • Éjszakai futamként térhet vissza Las Vegas 2023-ban az F1-be

    Éjszakai futamként térhet vissza Las Vegas 2023-ban az F1-be

    A Forma-1 a pletykák szerint 2023-tól egy harmadik nagydíjjal bővítené a versenynaptárát az Egyesült Államokban, a helyszín Las Vegas lenne. A Sports Business Journal szerint a Forma-1 és a kaszinóváros illetékesei előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy 2023-tól éjszakai versenyt rendezzenek a „The Strip”-en. Mivel az F1 egyre népszerűbb az Egyesült Államokban, a sportág szívesen rendezne még egy versenyt, és Las Vegas lenne a legvalószínűbb célpontjuk erre. A Forma-1 nagyon szeretné, ha már 2023-tól lenne verseny, bár késedelmek miatt ez akár 2024-re is kitolódhat.

    Austin 2012 óta állandó szereplője az F1-es versenynaptárnak, míg Miami májusban ad otthont az első nagydíjának. A királykategória legutóbb 1981-ben és 1982-ben járt két futam erejéig Las Vegasban, a Caesars Palace-ban. A tömeg azonban csalódott volt, és 1982 után a száguldó cirkusz ide már nem tért vissza.

    Szingapúr nemrég hétéves szerződéshosszabbítást írt alá, hogy 2028-ig a naptárban maradhassanak. Szaúd-Arábia és Katar – az F1-es cirkusz új szereplői – 10 éves szerződést kötöttek, míg Miami hosszú távú megállapodást írt alá. Katar várhatóan visszatér a 2023-ban, miután a téli FIFA-világbajnokság miatt kimaradtak a 2022-es versenynaptárból. Kína feltehetően szintén visszatér jövőre, miután a 2020-2022-es éveket kihagyták a COVID-19 járvány miatt.

    Mivel 2022-ben rekordszámú, 23 versenyből álló szezonra számíthatunk, nem lenne meglepő, ha a jövőben még hosszabb idényekre számíthatnánk.

  • El sem kezdődött a Dakar, de máris vannak kiesők

    El sem kezdődött a Dakar, de máris vannak kiesők

    Pozitív Covid teszt és egy kigyulladt autó miatt nem indulhat néhány versenyző a 2022-es Dakaron.

    A legnagyobb név Giniel de Villiers volt, azok közt akiknek indulása veszélybe került a koronavírus miatt. A Toyota dél-afrikai versenyzőjének tesztje az utolsó pillanatban negatív lett, így elutazhatott Szaúd-Arábiába és elrajtolhat a versenyen. A toyotásoknak viszont mégis okozott némi kavarodást a vírus.

    Erik Van Loon Covid tesztje szintén pozitív lett, így nem tud elrajtolni a Dakaron. A csapat tartalék versenyzője Bernhard ten Brinke vezeti az autóját.
    Erik pozitív tesztjének köszönhetően lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek a 2022-es Dakaron. Minimális felkészüléssel ugyan, de mindent megteszek, hogy egy sikeres Dakarunk legyen Sebastien Delaunay navigátorral. Minden jót kívánok Erik van Loonnak, és szeretném megköszönni ezt a lehetőséget” – írta ten Brinke.

    Nem volt ilyen szerencséje de Villiers honfitásának sem, Kirsten Landman tesztje pozitív lett. A KTM-mel versenyző hölgy nem állhat rajthoz második Dakarján. Landman 55. helyen fejezte be a tavalyi versenyt, a hölgyek között pedig a harmadik lett.
    Azt hiszem, ez volt a sorsom, de finoman szólva is összetöri a szívem. Erősebben fogok visszatérni, 2023-ban ott leszek a rajtnál, és akkor gondoskodom róla, hogy célba is érjek.

    Quaddal háromszor végzett a dobogón Jeremías González Ferioli. Az argentin versenyzőnek is pozitív lett az utazás előtti tesztje. Ő a South Racing Can-Am-jével indult volna az SSV kategóriában.

    A balszerencse duplán találta meg a kamion Eb-ről ismert Téo Calvet-t, aki a Buggyra Racing Tatra kamionjával debütált volna a Dakaron. December közepén futás közben elesett az erdőben és megsérült a csuklója. Ezt még meg tudták volna oldani egy speciális gipszel, ám ezek után koronavírusos lett, sőt nála tünetekkel is járt a betegség, így neki is otthon kellett maradnia.

    A verseny előtti shakedownon járt pórul a Rebellion elnöke, Alexandre Pesci. A szerdai gyakorláson a Peugeot 3008 DKR mintájára épített DXX buggyból szivárogni kezdett a hidraulika folyadék, ami meggyulladt a kipufogó forró alkatrészein és porig égett az autó.

    Pesci talán mégis elindulhat a versenyen, a legfrisebb hírek szerint Nasser Al-Attiyah adja neki kölcsön a korábbi verziójú Toyota Hilux versenyautóját.

  • A Hungaroring 2022-es főbb nemzetközi versenyeinek naptára

    A Hungaroring 2022-es főbb nemzetközi versenyeinek naptára

    2021-ben már sokkal vidámabb hely lett szerencsére a Hungaroring is, és újra rengeteg nézőt vonzottak a különböző versenysorozatok. A korlátozások enyhítésének és a koronavírus elleni védőoltások alkalmazását követően egyre nyitottabbá váltak a sportesemények, és az év egyik legnagyobb meglepetése is a Forma-1-ben már-már megszokott módon a Magyar Nagydíj lett, Esteban Ocon első királykategóriás győzelmével.

    Újra összeszedtük kronológiai sorrendben tehát, hogy miért érdemes ellátogatni 2022-ben is a „Szentély”-be, mert lesz program, gazdagon. Természetesen a programváltozás jogát fenntartja minden szervező, mert sajnos még nem tudtuk magunk mögött 100%-ban a COVID-19-et, és a variánsait.

    2022. június 10-12. Super Racing Festival – WTCR + ETCR + ETRC

    Egy hónappal később, a megszokottakhoz képest, de parádéval indul a komolyabb nemzetközi szezon a Ringen. A túraautó világkupa, annak elektromos változata, illetve a kamionos Európa-bajnokság pilótái próbálják meg kihasználni a három nap adta keretet. Borítékolható a tumultus, és érdemes lesz mielőbb lefoglalni a jegyeket, hiszen a sikeres magyarokra nyilván sokan lesznek kíváncsiak. Már háromszoros Európa-bajnokként száll harcba a Révész Racing pilótája, Kiss Norbert. A túraautósok mezőnyét gazdagítja továbbra is feltehetően Michelisz Norbert, Tassi Attila, valamint a Zengő Motorsport is, akik érdekeltek lesznek az elektromos változatban is.

    2022. június 17-19. Ferrari Challenge Europe

    Akinek nem volt elég a száguldozásból júniusban, az alig egy héttel a szuper fesztivál után újra mehet a Hungaroringre, főleg, ha a piros autók szerelmese. Régebben volt, hogy akár Felipe Massa vagy Sebastian Vettel is tiszteletét tette erre a programsorozatra, ahol azért inkább amatőr pilóták indulnak. A Scuderia 2022-es versenyzőire biztosan nem lehet számítani, mert papírforma szerint akkor épp Kanadában lesz dolguk, de a tartalékpilótáik közül elviekben Antonio Giovinazzi vagy Robert Shwartzman akár rá is érhetnek… Kérdés az, hogy mekkora show-t akar hazánkba a márka.

    2022. július 1-3. ELMS – 4 Hours of Hungaroring

    Rég nem látott sportág tér vissza 2022-ben a Hungaroringre, utoljára 2010-ben voltak hasonlók, még a Le Mans Series égisze alatt. Aki rajongója a hosszútávú versenyzésnek, ki ne hagyja, és talán lesz itt is magyar érdekeltség már…

    2022. július 9-10. International GT Open + EuroFormula Open + Formula Regional European Championship by Alpine

    Továbbra is kiváló az együttműködés a széria és a magyar promóter között, így talán nem is volt kérdés az, hogy lesz-e folytatás. 2021-ben Keszthelyi Viviven okén volt némi magyar érdekeltség is. De kellene a GT-be már egy jó magyar istálló, magyar pilótákkal…
    A Formula Regional európai változatában ugyanakkor már biztos, hogy lesz 2022-ben is magyar versenyző: Révész Bálint. Feltehetően Juan Pablo Montoya fia Sebastian is itt indul majd, miután kategóriát vált, így a szórakozásunk garantált.

    2022. július 29-31. Formula 1 Magyar Nagydíj

    Szerencsénkre nem kísérleteznek tovább a 2021-ben kitalált Formula 2 és Formula 3 versenynaptárakkal, így visszatérhetünk a megszokott kerékvágásba. Mindkét junior széria egyszerre jön majd hazánkba. Jó kérdés ezekután az, hogy mi lesz a W Series hölgy tagjaival, ők esetlegesen beférnek-e még itt a programba, mert nekik még nincs kiadott versenynaptárjuk. Elviekben igen, mert a Porsche Szuperkupa versenyzői jövőre nem látogatnak el hozzánk!
    Kedvezményes jegyekért viszont érdemes sietni, 2021. december 31-ig!

    Elnézve azt, hogy gyakorlatilag lesz 2 szűk hónapunk a Hungaroringen, de hatalmas parádéval, azt gondoljuk, hogy talán most lesz arra valós akarat, hogy az évek óta rebesgetett felújításnak nekiálljanak az illetékesek. Bő fél év múlva kiderül, hogy ebben igazunk volt-e…

  • Ismét elkapta a koronavírust Charles Leclerc

    Ismét elkapta a koronavírust Charles Leclerc

    A Ferrari nemrég bejelentette, hogy Charles Leclerc ismét pozitív koronavírus-tesztet produkált.

    A szezonnak ugyan vége, ám a világot beárnyékoló Covid-19, még mindig ott leselkedik a háttérben. A monacói versenyző januárban már átesett a víruson. Ezután ő is beolttatta magát, csakúgy mint a Forma-1-es szereplők többi tagja. Azonban a hazautazása után ismét pozitív lett a tesztje.

    A Scuderia a következő közleményben tájékoztatta a nagyérdeműt pilótája helyzetéről:

    „A Scuderia Ferrari Mission Winnow versenyzője, Charles Leclerc koronavírus-tesztje pozitív lett. Az FIA és a csapat protokollja szerint azután tesztelték, miután Abu Dhabiból elutazott. Jelenleg jól van, enyhe tünetei vannak, és a karantént otthonában fogja letölteni.”

  • A Forma-1 vezetői és pilótái is az oltásra buzdítják az embereket

    A Forma-1 vezetői és pilótái is az oltásra buzdítják az embereket

    A Forma-1 nemrégiben közzétette egy olyan videót, amiben a mezőny jelenlegi tagjai mellett Stefano Domenicali és Jean Todt is arra kéri az embereket, hogy aki még nem tette meg, az vegye fel a Covid-19 elleni vakcinát.

    A koronavírus sokáig nehezítette meg az emberek életét és természetesen mindenki szeretné visszakapni a vírus előtti életet. Azonban a vírus nem fog egy hamar eltűnni az életünkből, ami miatt meg kell tanulnunk együtt élni a járvánnyal.

    Azonban az oltás felvételével csökkenteni tudjuk a járvány terjedését, illetve, ha elkapjuk a betegséget, annak lefolyása nem lesz olyan súlyos, mint ha úgy kapnánk el, hogy nem vagyunk beoltva koronavírus ellen. A Forma-1 vezérigazgatója is erről beszélt többek között.

    „A vakcina a kiút ebből a járványból” – nyilatkozta az olasz szakember. „Ennek érdekében mindenkit biztonságba kell tartanunk és együtt kell előrehaladnunk ebben a folyamatban. Én már megkaptam a vakcinámat és arra kérnék mindenkit, hogy úgy járjanak el ebben az ügyben, mint én. A Forma-1 fejlődik ezen téren és ebben mindenkinek ki kell vennie a saját maga részét.”