Címke: Cosworth

  • Eladó Senna Monaco győztes McLaren-Ford MP4/8A-ja!

    Eladó Senna Monaco győztes McLaren-Ford MP4/8A-ja!

    Eladó az az 1993-as McLaren-Ford MP4/8A, amellyel utoljára nyerte meg a Monacói Nagydíjat Ayrton Senna. Az árverést Bonhams tartja majd Monacóban, május 11-én, de az autót február 6-8 között meg lehet tekinteni Párizsban, a Le Grand Palaisban.

    Ez a remekül felkészített működőképes Forma-1-es autó 25 éve Ayrton Senna kezei között az első helyet szerezte meg az 1993-as futamon, Monte-Carloban. A brazil háromszoros világbajnok sokak szerint minden idők legjobbja volt, ráadásul hatszor nyerte meg a szűk utcákon tartott híres Monacói Nagydíjat.

    Az 1993-as szezon volt az utolsó, amikor Senna a McLarennel versenyzett. A nagyszerű csapat befejezte a közös munkát a korábbi sikeres partnerükkel a Hondával, és a Peugeot-val szövetkeztek az 1994-es szezonra. A köztes 1993-as szezonra az utolsó pillanatban egyeztek meg a Forddal, hogy bérelhetik a HB V8-as erőforrásukat, amelyet a Cosworth épített. Ayrton Senna először szkeptikus volt a kompakt Ford V8-as motorokat illetően, hogy miképp veszik majd fel a harcot a domináns V10-es Renault erőforrásokkal hajtott Williams csapat autóival, melynek a vezéralakja ekkor pont a brazil korábbi riválisa volt, Alain Prost.

    Ayrton végül ezzel az autóval – McLaren-Ford MP4/8 6-os számú kasznival – nem kevesebb, mint 8 időmérő edzésen és versenyen vett részt, az 1993-as versenyszezonban. Az új autó bemutatkozásakor a Spanyol Nagydíjon Barcelonában, második lett, és csak Alain Prost tudta megelőzni, a Williams-Renault-val.

    Ezt követte a Monacói Nagydíj, ahol problémásnak érezte az autó ultra-modern aktív felfüggesztését az időmérő edzésen, melynek eredménye egy ütközés lett a szalagkorláttal a Ste Devote kanyarban. Annyira szerencsétlenül alakult, hogy Senna nem tudott kiszállni, mert nem jött le a kormánykereke időben, majd fájlalta a hüvelykujját is. Vasárnapra azonban összerakták a 6-os számú sasszét, az időmérős harmadik helye után pedig megnyerte hatodszorra is a monacói Nagydíjat.

  • A Ford visszatérne a Forma-1-be, ha az olcsóbb lenne

    A Ford visszatérne a Forma-1-be, ha az olcsóbb lenne

    A Ford azt állítja, hogy a hibrid erőforrásokkal kapcsolatos tapasztalatok használhatóak lennének az utcai autóikban is, és még vissza is térnének, ha nem lenne ilyen drága a Forma-1.

    A WRC-ben az MSporttal sikeresek, és sikerült is az ott összegyűjtött mérnöki tudományt a közútra szánt autóikban is kamatoztatni. Most a Ford elhintette, hogy készen állna valami hasonlóra az F1-ben is, és nagyon is sokat várnak egy esetleges költségvetési sapka bevezetésétől. Jelenleg persze a királykategóriában egy ilyen bevezetése lehetetlen küldetéssel ér fel, pedig a Fordnál ez a központi kérdés, és ők örömmel üdvözölnének egy ilyen lépést.

    A Ford Motorsport főnöke, Mark Rushbrook, állítja, hogy a Forma-1 hibrid technikája igenis tetszetős lehet egy olyan nagy autógyártónak is, mint ők. Ennyit mondott erről az Autocarnak:
    „A hibrid hajtás hosszabb távon fontos lesz a Fordnak, így nem mondanék nemet a Forma-1-re, főleg ha lenne költségvetési sapka. A költségcsökkentés persze a Forma-1-ben mindig relatív. Ha egy területen csökkented azt, akkor a gyártók egy másik részterületen többet költenek majd el.”

    Itt van tehát egy autóipari óriás, akiknek az utcai autójába is fontos lenne az F1 hibrid technológiája. Egy ilyen kinyilatkoztatás ígéretes lehet az F1 számára, és némi táptalaj is a Formula E ellen, akik egyre több autógyártót csábítanak el.

    Egy ilyen nyilatkozat a frissen FIA-nál kinevezett Martin Whitmarsra is rak terheket, akinek pont az a feladata, hogy álljon elő valami ultimátummal a költségkereteket illetően. Hosszú ideje tart ez a folyamat már, és elbeszélnek egymás mellett a felek, de az utcai autós, költséghatékony megközelítés a kulcsa lehet annak, hogy újabb nagy neveket lehessen üdvözölni a száguldó cirkuszban.

    Az Aston Martin már dolgozik egy egy Forma-1-es motoron, és pont a Cosworth, akik korábban Ford tulajdonban voltak, segítenének is nekik ennek a kifejlesztésében. A Ford ilyen kinyilatkoztatása, valamint az Audi és a Porsche pletyka szintű érdeklődése még érdekesebbé tehetné, 2021-től az F1-es motorok helyzetét, melyeket tovább kell egyszerűsíteni, hogy a sportág még szélesebb körben kapjon nagyobb figyelmet.

  • A Cosworth valószínűtlennek látja az F1-es visszatérést

    A Cosworth valószínűtlennek látja az F1-es visszatérést

    A Cosworth csak külső támogatás esetén lát esélyt arra, hogy 2021-től független motorgyártóként visszatérjen az F1-be.

    A 2020 után életbe lépő új F1-es motorszabályok kialakításában a jelenlegi gyártókon kívül számos érdeklődő fél is részt vesz, különböző fokú aktivitást mutatva a megbeszéléseken. Az egyik ilyen potenciális gyártó a Cosworth, ám a brit cégnek csak akkor éri meg az F1-es motor megépítése, ha egy másik gyártótól vagy egy szponzortól anyagi támogatást kap.

    „Először is: nagyon örülnénk, ha visszatérhetnénk” – nyilatkozta Bruce Wood, a Cosworth hajtásláncrészlegéért felelős ügyvezető igazgatója. „Rengetegen helyen lehetett olvasni, hogy erőteljesen közreműködünk a jelenleg is zajló tárgyalásokban, ám a gazdasági körülmények miatt az elejétől úgy álltunk hozzá, hogy nagyon is valószínűtlen egy teljességében független Cosworth beszállása „építsd-meg-és-utána-add-el” alapon. Abban azonban még reménykedünk, hogy össze tudunk állni egy kisebb OEM-mel, amely hajlandó lenne befektetni az F1-es projekt működéséhez szükséges, a jövőben remélhetőleg jóval alacsonyabb összeget.”

    Az aktuális haditerv szerint a motorok tervezési és gyártási költségeinek csökkentésével könnyebben és olcsóbban fenntartható lesz a cégek számára az F1-es részvétel, a legtöbbet pedzegetett változtatás pedig a hatalmas összegeket felemésztő hővisszanyerő-rendszer kiiktatása lesz.

    „Nem titok, hogy az F1-ben található technológia jelenlegi szintje kissé riasztó, még egy hozzánk hasonló műszaki háttérrel rendelkező vállalat számára is” – folytatta Wood. „Nagyon sok alkatrész a jelenleg létező technológia csúcspontját képezi, ami megdobja a költségeket is: a hővisszanyerő-rendszer például több tízmilliós befektetést jelentene. A javasolt módosítások technikai szempontból kétségtelenül megkönnyítenék a Cosworth visszatérését, továbbá olyan szintre csökkentenék a kezdeti befektetés mértékét, hogy sokkal több OEM (nem feltétlen autógyártók, hanem szponzorok is) megengedhetné magának ezentúl az F1-es szereplést.”

  • Négy-öt motorgyártó érdeklődik most az F1 iránt!

    Négy-öt motorgyártó érdeklődik most az F1 iránt!

    Legalább négy, vagy öt motorgyártó gondolkodik a Forma-1-ben való részvételen, 2021-től.

    Annak ellenére, hogy a Mercedes és a Ferrari ellenzi a 2021-től életbe lépő motorszabályokat, melyekkel olcsóbbak és hangosabbak lesznek az erőforrások, mégis vannak új érdeklődők az új elképzeléseknek köszönhetően.

    A BBC jelentései szerint az Ilmor, a Cosworth és még két független motorgyártó mutat érdeklődést az F1 iránt, 2021-től.

    „Az előzetes elképzelések lehetővé teszik egy független, vagy már létező autógyártó érkezését.” – mondta a Cosworth főnöke, Bruce Wood.

    A jelenleg Red Bull szponzor Aston Martin is figyelgeti a 2020 utáni lehetőségeket, míg az Auto Bild szerint a Porsche is fontolgatja, hogy beszáll a sportba.

    A Porsche korábbi versenyzője, Mark Webber azonban kételkedik ebben.

    „Posche a Forma-1-ben? Ez nem fog megtörténni.” – mondta az ausztrál.

    Eközben a McLaren főnöke, Zak Brown reméli, hogy a 2021-től érvényes szabályok új motorgyártókat csalnak a Forma-1-be.

    „Nagyszerű lenne egy független erőforrás, vagy kettő, szóval ha nem gyártóként vagy jelen (az F1-ben), akkor is tudsz takarékos lenni, mégis lennének versenyképes lehetőségeid.” – mondta Brown.

  • 2019-től kezdve: Aston Martin Red Bull Racing!

    2019-től kezdve: Aston Martin Red Bull Racing!

    A híres legendás brit sportkocsigyártó, az Aston Martin 2019-től kezdve a Red Bull csapat névadó szponzora lesz. a Motorsport-Total információja szerint a pontos név „Aston Martin Red Bull Racing” lesz, hasonlóképp, mint 2014-15-ben au Infiniti volt a kiemelt támogatójuk. Az Aston Martin ugyanakkor nem tervez motort is gyártani a versenycsapatnak. Andy Palmer, az Aston Martin ügyvezető igazgatója röviden ennyit mondott:
    „Arról spekulál mindenki, hogy elmélyítjük a kapcsolatunkat a Red Bullal. Erre valóban az a válaszom, hogy: Igen!”

    Így néz ki a mesterterv: 2018-ban a Red Bull marad a Renault motoroknál, de TAG Heuer néven. Erre van is szerződés, árulta el a Skynak a Christian Horner. Utána viszont Honda motorok érkezhetnek az autóikba. Két év múlva olyan motorok jöhetnek csak számításba, amelyek már léteznek. Ez már némileg behatárolja a lehetőségeket, pláne, mivel a Ferrari és a Mercedes is már régebben elutasította az energiaitalos csapatot, és nem szállítana nekik erőforrásokat. Marad tehát a Honda, amelyik épp most vált a B csapatuk, a Toro Rosso motorbeszállítójává. Amint viszont Honda motorok kerülnek a Red Bullokba, ezeket akár Aston Martin néven is futtathatják. Ráadásul a Honda és az Aston Martin nem is direkt konkurenciák az autópiacon, annak ellenére hogy az NSX-szel azért gyártanak a japánok is szuper sportautókat.

    2021-től változhat a helyzet, akkor új motorformula jön, és több alternatíva is felmerülhet. Akár az Aston Martin is fejleszthet hajtásláncot, oly módon, hogy az ő tudásukat is beleadván választanak egy független motorbeszállítót, mint például a Cosworthot, vagy az Ilmort. Komoly az angolok szándéka, ugyanis Palmer egyeztetett most Szingapúrban Charlie Whitinggal is, technikai részletekről. Ennek ellenére hivatalosan nem a Forma-1, hanem a WEC van fókuszban az angolok motorsport programjában.

    Az Aston Martin 2016 óta tűnt fel a Red Bull csapat támogatójaként. A Valkyrie sportautón már hivatalosan is együtt dolgozik a két cég, de a következő hetekben jöhetnek további fejlemények. Ugyan sokan továbbra is hisznek abban, hogy 2021-től Red Bull-Porsche jöhet, Horner tiszta vizet öntött a pohárba:
    „Sokan gondolják, hogy érkezik majd egy német gyártó, azonban ez nem fog bekövetkezni.”
    Még úgy sem, hogy közismerten jó a viszony a Volkswagen csoport és a Red Bull márka között.

  • Derek Bell és a McLaren M9A újraegyesülése

    Derek Bell és a McLaren M9A újraegyesülése

    A 75 éves, korábbi Forma-1-es pilóta és le-mans-i legenda Derek Bell még mindig imád versenyautóba ülni.

    Nemrég felajánlást kapott Bell, hogy ismét beüljön abba a McLaren modellbe, amit még az 1969-es Brit Nagydíjon vezethetett. Az autó a McLaren egy korábbi kísérleti tervezése, melynek célja a három literes Cosworth motor négykerék-meghajtásos alkalmazása volt. Egy fiatal és merész pilóta, Derek Bell írta alá a kísérleti autó vezetésére vonatkozó szerződést, kikosarazva a Lotus és a Matra hasonló ajánlatát. Sajnos az autó teljesítménye messze volt az ideálistól. Mindössze öt kört tudott megtenni vele Bell, miután a felfüggesztés tönkrement, kiállni kényszerült.

    Emlékezetes volt az egykori autót és sofőrjét ismét együtt látni Silverstoneban.

    Videón az emlékezetes pillanat:

  • Visszatér 2021-ben a Cosworth a Forma-1-be!

    Visszatér 2021-ben a Cosworth a Forma-1-be!

    A legendás cég 176 nagydíjgyőzelmet tudhat magáénak, utoljára 2013-ban a Marussia csapat partnereként tűntek fel. Hivatalosan még nem írták alá a szerződést, de a tervezett egyszerűbb és olcsóbb V6-os turbó hibridmotorok felkeltették a Cosworth érdeklődését újra a Forma-1 iránt.

    A vállalat igazgatója, Hal Reisiger optimista a leendő szabályzással kapcsolatban, és a csapatokkal is remek megbeszéléseket folytatott, így mindez arra késztette, hogy belevágjanak egy F1-es projektbe. Az Autosportnak ennyit mondott:
    „Azt hiszem, hogy elegendő támogatást kaptunk a jelenlegi csapatoktól, és egyeztettünk olyanokkal, akik lehetővé tennék azt, hogy elkötelezzük magunkat. Minél több csapat választ minket hosszabb távon, az annál jobb. Van pár szóbeli megegyezésünk, jelenlegi és leendő csapatokkal, akiknek a megfizethető motorbeszállítói lehetnénk.”

    A Cosworth komoly szerepet szán magának a Forma-1-es munkacsoportban, azért, hogy véglegesíthessék a 2021-es motorszabályokat. Reisiger el akarja mozdítani a királykategóriát a hőenergia-visszanyeréstől amely szerkezet egyes jelenlegi gyártóknak is fejtörést okoz.

    „Azt gondoljuk, hogy felkészültek vagyunk a száguldó cirkuszba történő visszatérésre, amennyiben változnak a szabályok, és ez leginkább a hőenergia-visszanyerő rendszert kell, hogy érintse, mivel drága, és időigényes a megmunkálása. Amennyiben a Forma-1 új motorbeszállítókat akar 2021-től kezdődően, akkor ezen a téren változás kell.” – felelte az igazgató.

    Arra a kérdésre, hogy a Cosworthnak van-e olyan infrastruktúrája, amivel olyan gyártók ellen is fel tudja venni a versenyt, mint a Mercedes vagy a Ferrari, Reisiger így felelt:
    „Igen. Ez nem csak a csapatoknak fontos, akiket kiszolgálnánk, hanem a saját márkánk imidzse miatt, hiszen nem akarunk olyan dologban részt venni, ahol nem lennénk versenyképesek. Nagyszerű a történelmünk, meg is akarjuk ezt védeni, ugyanakkor hozzá akarunk segíteni versenyzőket a győzelemhez, és azt gondolom, hogy ezt el is tudnánk érni.”

    Az egyik lehetséges forgatókönyv a Cosworthnak az, ha egy olyan gyártót talál, akik segítik a fejlesztést, és akár el is nevezik a kész produktumot. A cég már így is ad motort az Aston Martinnak, abba a Valkyre nevű autóba, amit Adrian Newey tervez, így máris beindultak a pletykák, hogy esetlegesen a Red Bull lehet ezen partner.

    Reisiger elárulta, hogy a jövő évig nem kell még döntést hozni, de amennyiben 2021-ben visszatérnének, akkor azt legalább 12 hónappal előtte el kell kezdeni megtervezni.
    „Igazából már 2018-ban kezdenénk. Tudom, hogy beszélnek róla, hogy legyen egy évvel előrehozva, de ez azt jelentené, hogy akkor már hamarosan ezen kellene dolgoznunk. Amikor az LMP1-es motort csináltuk, akkor 11 hónap kellett, mire megvalósult a koncepció. Elég ügyesen megoldjuk, ha az ilyen jellegű képességeinket kell használjuk. Nem tudom, hogy mennyi olyan motorgyártó van a világon, akik tudnak ilyen gyorsan dolgozni, de mi megbirkózunk ilyesmivel.”

  • Az Aston Martin és a Cosworth is részt vett a motorokat érintő találkozón

    Az Aston Martin és a Cosworth is részt vett a motorokat érintő találkozón

    A két gyártó először vett részt azon a megbeszélésen, melyen a 2020 utánra tervezett, új Forma-1-es motorszabályokról tárgyaltak

    A Forma-1 vezetői és az FIA munkacsoport is nagy erőkkel azon dolgozik, hogy a jelenlegi hibrid erőforrásokat jelentősen áttervezzék, azaz teljesen új felépítésű motorokat használjanak a száguldó cirkuszban 2021-től, ezáltal új gyártókat csábítsanak a Forma-1-be.

    A legelső megbeszélésre még márciusban került sor, akkor a jelenlegi motorszállítók mellett a Volkswagen csoport képviselője volt jelen. A második találkozó kedden volt, immár a Power Unit Working Group néven futó csoport hivatalos üléseként. A korábbi résztvevőkön kívül jelen volt az Aston Martin, a Cosworth, a Zytek és a Magnetti Marelli egy-egy képviselője is.

    Az FIA ezen az eseményen széles körű tájékoztatást adott a jelen lévőknek, hogy a technológia terén milyen irányba kívánnak haladni, illetve próbáltak közösen olyan megoldásokat megalkotni, amik vonzóvá teszik a Forma-1-et a jelenlegi és a jövőbeni motorszállítóknak.

    Az Autosport értesülése szerint a találkozó nagyon pozitív kicsengésű volt. A nemzetközi szövetség számos javaslatot kapott a motorokra vonatkozóan, amiket részletesen is meg fog vizsgálni. A jelenlévők egyetértettek abban is, hogy a Forma-1-nek továbbra is az autósport csúcsának kell lennie, és ezért a motortechnológia terén nem maradhatnak el a fejlődésben.

    Az Autosport saját információra hivatkozva hozzátette még, hogy a tárgyalások következő lépcsőfoka az egyéni megbeszélések lesznek, az összes jelenlévővel külön-külön.

    A következő tanácskozás az FIA reményei szerint nem sokkal a szeptember 21-i Motorsport Világtanács ülése előtt lesz.