Címke: Corvette Racing

  • Két baleset után végül egy vihar szakította félbe a WEC idénynyitóját

    Két baleset után végül egy vihar szakította félbe a WEC idénynyitóját

    Míg a Toyota több bukásba is belekeveredett, az Alpine vitte el az első győzelmet a WEC 2022-es szezonjában, a Sebringi 1000 mérföldes versenyen.

    Hypercar

    Az Alpine jól kapta el a rajtot a pole-ból, és a Glickenhaus előtt fordult el az első kanyarban. A két Toyota beragadt a két LMP2-es United Autosports autó mögé, így csak késve tudták elkezdeni a vetélytársak üldözését.

    Mire a japánok két autója feljött a második-harmadik helyre, az Alpine már 20 másodperces előnnyel rendelkezett. A Toyoták ezért hosszabb etapokkal próbálták leküzdeni a távolságot.

    Ekkor a 7-es autó azonban problémákba ütközött. Egy lekörözésnél akadtak össze egy Porschéval, és a falban kötöttek ki. López ekkor még elindult a boxba, de közben még egyszer kicsúszott, és fejére állt az autó.

    A verseny ekkor szakították meg először, és 30 perccel később – a javítások elvégzése után – folytatódhatott a verseny.

    Három órával a verseny vége előtt azonban egy elektromos vihar ért a pálya környékére, amiben az amerikai törvények szerint tilos autóverseny rendezni. Egy rövid kivárást követően – mialatt újra távolabb került a vihar – újra útjára engedték a mezőnyt. 35 perccel a verseny vége előtt azonban hasonló okból harmadjára is előkerült a piros zászló, és ezt követően már nem indították újra a versenyt.

    Furcsa módon így a Hypercar éra első „nem toyotás” győzelmét egy korábbi LMP1-es autóval az Alpine szerezte. Eközben a Glickenhaus először állhatott fel az összetett dobogóra.

    LMP2

    A verseny kezdeti szakaszában a már korábban említett United Autosports állt nyerésre, azonban a tavaly tündöklő WRT megszorongatta őket a dobogós helyekért.

    A 23-as autó – az Alex Lynn helyére beugró Paul di Restával – egy kiállással kevesebbet teljesítve került végül az élre, míg WRT és testvérautójuk, a Realteam kettős dobogót értek el a belga csapatnak.

    Joshua Pierson ezzel – amellett, hogy 16 évével a legfiatalabb induló – a legfiatalabb WEC kategóriagyőztes is lett.

    A GT-ből lett LMP2-es csapatok közül a Kubicával fémjelzett Prema negyedik lett. A lengyel ezzel a tavalyi szezonzárón való részvétele után első teljes WEC szezonját egy jó eredménnyel kezdte.

    Az AF Corse Pro-Am legénysége pedig a pole megszerzése után hosszútávon nem tudták tartani a mezőnyt, és a kategória kilencedik helyére estek vissza. Ezzel egy hellyel végeztek a WEC debütáns Penske előtt.

    GT

    A kiegyenlítő rendszer miatt a Ferrarikkal nem kellett számolni a GTE Pro győzelméért folytatott harcban. Még így is a Porschék számítottak esélyesebbnek a Corvette-tel szemben, azonban egy-egy büntetés – a német márka autóinak – izgalmassá tette a versenyt a két márka között.

    A tíz órás verseny első felében izgalmas csata bontakozott ki az Estre-Christensen, illetve a Milner-Tandy páros között. Utána azonban az első piros zászló után Kevin Estre megszerezte a vezetést, és már nem engedte ki a kezei közül.

    A Porsche ráadásul kettős dobogót szerzett, a futamgyőzelem mellett ugyanis a másik autó beért a harmadik helyre.

    Az amatőrök között kettős Aston Martin siker született (#98 és #33), Porsche (#56) dobogóval. A teljesen női legénységű Iron Dames lett ötödikként a legjobb Ferrari csapat, de egyben az utolsó autó, akit még értékeltek.

  • Ha menni kell, hát menni kell – Jordan Taylor újabb fergeteges sztorija

    Az autóversenyzés egyik legősibb kérdése, hogy mit tesznek a versenyzők, ha a mosdóba kell menniük – erre Jordan Taylor válaszolt.

    De a 3-as számú Corvette versenyzőjének is volt egy kérdése, mielőtt megosztotta az NBC Sportsnak egy felejthetetlen Rolex 24 at Daytona anekdotáját.

    Mi az az elévülési idő, amikor itt bajba kerülhetsz valamiért?” – kérdezte fanyar mosollyal az arcán Jordan Taylor. „Hát, csak annyit mondok, hogy nagyon régen volt.

    Hagyjuk, hogy Taylor, aki jól ismert bolondos közösségi média személyiségéről, innen átvegye a szót (és megjegyezzük, hogy valójában a „Mi volt a leghülyébb dolog, amit valaha tettél a Rolex 24-en?” kérdésre válaszolt) – írja Nate Ryan, az NBC Sports újságírója.

    Az egyik évben volt egy hosszú sárga az éjszaka közepén és kora reggel, és nagyon kellett pisilnem” – mondta a Corvette Racing versenyzője.

    És nyilvánvalóan a köd miatt volt sárga, és a csapat nem akart a boxba menni, mert mi vezettünk. Szóval úgy voltam vele, akkor inkább bepisilek az autóba. Semmi baj. A srácok mindig ezt csinálják.

    Megpróbáltam pisilni, de fizikailag nem tudtam magamra pisilni, és annyira kellett, hogy fájt a hólyagom. Mindenki volt már ilyen helyzetben. És nem tudtam pisilni.

    A csapat azt tanácsolta, hogy tegyek meg minden szükséges lépést, mert a boxutca (és a vezetés feladása) továbbra sem volt elérhető opció.

    Jordan Taylor a Corvette GTD-ben - biztos, hogy nem pisil?
    Jordan Taylor a Corvette GTD-ben – biztos, hogy nem pisil éppen? Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    De mivan, ha nem megy?

    Jordan Taylor úgy döntött, hogy a vizualizáció lehet a legjobb megközelítés.

    El kell képzelnem vagy szimulálnom, hogyan pisilnék, ha most egy mosdóban lennék. Ez nálam olyan volt, mint amikor normális esetben egy vízesésre gondolnék.”

    Szóval megpróbáltam elképzelni magam egy vécénél, ahogy követem a safety car-t, és még mindig nem tudtam megcsinálni.

    Úgy döntött, hogy tovább kell gondolnia a dolgot, így Taylor meglazította az öveket, lecsatolta a tűzoltóruháját és …

    Készen álltam arra, hogy bepisiljek a pilótafülkébe, és próbáltam olyan helyre célozni, ahol úgy gondoltam, hogy nem fogja elrontani az elektronikát” – magyarázta Rodney Sandstorm megtestesítője.

    De aztán majdnem bekövetkezett a katasztrófa. A csapat hirtelen a boxba hívta Jordan Taylort, miközben ő a pálya hátsó részén volt.

    Rendkívül gyorsan felhúztam a cipzárat. Szerencsére nem csíptem be semmit, ami fájdalommal járt volna. Felvettem a kesztyűmet, kiszálltam az autóból és elmentem pisilni. Nagyon furcsa helyzet volt.

    A legviccesebb az lett volna, ha 30 másodperccel később hívtak volna be, mert akkor szó szerint félmeztelenül szálltam volna ki az autóból, ami nagyon zavaró lett volna.

    Szerencsére ez nem történt meg. Elég nehéz lett volna megmagyarázni.

    Persze lehetett volna rosszabb is.

    Hála istennek abban az évben nem volt kamera az autóban” – jegyezte meg Jordan Taylor.

  • Nagy bajban van a Corvette Racing, nem jó a tempó

    Tommy Milner szerint a Corvette Racing „nincs elragadtatva” az új, átalakított Chevrolet Corvette C8.R GT3 tempójától.

    A két módosított Chevrolet Corvette C8.R GTD a nyolcadik és kilencedik helyen végzett a 13 autóból álló osztályban a Rolex 24 at Daytona vasárnapi kvalifikációs futamán.

    Aannak ellenére, hogy a hétvége folyamán a Balance of Performance módosításával próbálták közelebb hozni őket a mezőny elejéhez, a távolság egyre csak nőtt.

    Egyik Corvette sem bizonyult tényezőnek a 100 perces versenyen, az autók leggyorsabb köre, Marco Sorensen 1:47.430-as ideje több mint 1 másodperccel volt lassabb az osztály élmezőnyénél.

    A Pratt & Miller által irányított csapat közleménye szerint az eredmények „kemény küzdelmet” jósolnak a tavalyi GT Le Mans osztály bajnokai számára, akik a GTD Pro kategóriában a GTE-specifikus Corvette módosított változatával indulnak idén.

    A változtatások között szerepel a többletsúly, a kisebb teljesítmény, a nagyobb légellenállás és a Michelin sablon abroncsok, amelyekkel a csapat még mindig nem tud megbarátkozni.

    Nyilvánvalóan nem vagyunk elragadtatva a tempónktól” – mondta Milner a SportsCar365-nek.

    Még mindig sokat kell tanulnunk a gumikról, és az ehhez hasonló dolgokkal kapcsolatban – a tapasztalatok segíteni fognak nekünk a versenyen.”

    A terv természetesen az volt, hogy minél többet tanuljunk. Az én szemszögemből nézve, fontos, hogy megtapasztaljam milyen a GT3-as versenyzés… ez hatalmas része a GTD kategória 24 órásának, hiszen 35 autó versenyzik nagyon hasonló tempóban.

    Az örökifjú Milner a nem túlságosan reménykeltő tempó ellenére is megpróbálta keresni a pozitívumokat.

    Nem volt rossz nap. Az autó egyben van, és nem kerültünk bajba. Rengeteg versenyadat áll a mérnökök rendelkezésére, hogy átnézzék, és a lehető leggyorsabbá tegyék a Corvette-jeinket” – jelentett ki Milner.

    #4: Corvette Racing, Corvette C8.R GTD, GTD PRO: Tommy Milner, Nick Tandy, Marco Sorensen
    #4: Corvette Racing, Corvette C8.R GTD, GTD PRO: Tommy Milner, Nick Tandy, Marco Sorensen Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Corvette mantra: Tanulni, tanulni, tanulni

    Antonio Garcia elmondta, hogy a csapat a vasárnapi 100 perces versenyt a Michelin gumik tesztjeként fogta fel.

    Rengeteg különböző dolog van a gumiszabályokkal kapcsolatban – például a guminyomás regulázása – és erről sokat tanultunk. Ez volt az első tapasztalatunk ezzel kapcsolatban” – magyarázta Garcia.

    Vezettem és tanultam, hogyan lehet maximalizálni az abroncsok teljesítményét. Még ha nem is voltunk gyorsak, sok tapasztalatot szereztünk, például a kettős etapokról. Szinte az összes GTD csapat régebb óta használja ezeket a gumikat, mint mi, szóval van mit behoznunk.

    Meglátjuk, hogy néhány nap múlva erősebben tudunk-e visszatérni, és ott tudunk-e majd lenni, ahol lennünk kell.

    A BMW és a Ferrari GT3-as autókon szintén BoP változásokat eszközöltek a gyenge teljesítményük miatt, azonban ez rajtuk sem segített.

    A Team RLL által vezetett BMW M4 GT3-asok párosa a 12. és a 13. helyen végzett az osztályban, míg a Risi Competizione Ferrari 488 GT3 Evo 2020-as Ferrari 488 GT3 a 11. helyen végzett.

    Az IMSA fenntartja magának a jogot további BoP-változtatásokra, bár egyelőre nem világos, hogy a WeatherTech SportsCar Championship szezonnyitója előtt a szankciós testület fog-e további módosításokat eszközölni.

  • Jordan Taylor a GT3-as bemutatkozásról

    A GTD Pro specifikációban a Chevrolet Corvette C8.R legnagyobb változásai az ABS és a Michelin abroncsokra való áttérés – mondja Jordan Taylor.

    Taylor, aki az Egyesült Állomok egyik legjobb sportautó versenyzője, szabadidejében leginkább alteregóját, Rodney Sandstormot népszerűsíti.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jordan Taylor (@jordan10taylor) által megosztott bejegyzés

    A 30 éves gyári pilóta azonban a versenyzést ugyanolyan komolyan veszi, mint Rodney Sandstorm népszerűsítését, így nem csoda, hogy 2021-ben megnyerték a Daytona 24 órást.

    Idén azonban nagy változás áll be, hiszen a GTLM kategória megszűnésével eltűntek a GTE autók, és megérkezett a GT3-as osztály.

    A csapat a tavaly győztes C8.R átalakított verzióját fogja használni idén, és jövőre is, 2024-ben pedig érkezik majd a Z06 GT3.R.

    Rengeteg apró részlet van, amit az IMSA utasítására változtatnunk kell, hogy közelebb hozzuk teljesítményben a C8.R-t” – magyarázta Jordan Taylor.

    Az autót nem erre az osztályra tervezték, így megpróbálják a lehető legkiegyenlítettebbé tenni a kategóriát.

    Jordan Taylor a 2021-es Daytona 24 óráson
    Jordan Taylor a 2021-es Daytona 24 óráson / Fotó: LAT Images/Courtesy of IMSA

    Taylor elmondta, mi lesz a legnehezebb aspektus, az új autó megtanulásánál.

    Meg kell értenünk az abroncsok működését. Eddig specifikus, csak nekünk kifejlesztett gumikat kaptunk a Michelintől, idén viszont már egy mindenki által használt típust kell feltennünk majd az autóra.

    Az ABS a másik dolog, aminek ki kell tapasztalnunk a működését. Jó, hogy a csapatunk tagja Nicky Catsburg, akinek rengeteg GT3-as tapasztalata van, aki segíthet ennek a rendszernek a kisajátításában” – jelentette ki Taylor.

    A Corvette Racing tehát nagy feladat előtt áll, hiszen eddig mindössze két napot teszteltek az új autóval – a Virginia International Speedwayen. Ennek ellenére Jordan Taylor nem aggódik.

    Biztos vagyok benne, hogy a Corvette Racing srácai tanulmányozták az összes adatot, és elvégezték a szükséges fejlesztéseiket.

    A szimulátorban más versenyzők is fejlesztették azokat az elemeket, amelyeken akkor dolgoztunk. Úgy gondolom, hogy Daytonára jó csomagunk lesz.

     

  • Amerikából érkezik vendégszereplő a WEC GT-kategóriájába

    Amerikából érkezik vendégszereplő a WEC GT-kategóriájába

    Az amerikai hosszútávú sorozatban (IMSA) induló Corvette egy autót indít majd a WEC GT Pro mezőnyében az idénynyitó Spái 6 órás versenyen.

    A Corvette C8.R-t Oliver Gavin és Antonio García vezeti majd Belgiumban, mielőtt a Le Mans-i 24 óráson is indulnának. Már a Portimaóba tervezett idénynyitóra is ugyanezzel a két pilótával neveztek, és a versenynaptár változásai után is tartják magukat a tervhez.

    Amerikában a GT Le Mans kategóriát váltja majd 2022-ben a (GT3-as autókat felvonultató) GT Daytona Pro, aminek már nem felel meg a Corvette autója, ezért próbálják ki magukat az európai porondon is.

    „A jelenlegi GTE szabályok megengedik, hogy a Corvette már gyártók ellen küzdjön a WEC-ben. 2021-es európai versenyeink mellett már többéves Le Mans-i szereplésben gondolkozunk, néhány WEC forduló mellett.” – olvasható az amerikaiak közleményében.

    Corvette, Daytona, IMSA, racingline.hu
    A Corvette autója az idei Daytonai 24 óráson, Fotó: Courtesy of IMSA

    GT Pro jövője nagyban függhet a bejelentéstől, ugyanis az Aston Martin visszavonul a kategóriából, hogy a Forma-1-es szerepvállalására koncentráljon. Ezzel pedig a Ferrari csapata (AF Corse) maradna az egyetlen alakulat.

    Az ACO (a WEC szervezője) azonban 2022 végéig elkötelezte magát a GTE szabályok mellett, a brit márka bejelentése előtt.

    „A Corvette emellett feltérképezi a GT3-as terjeszkedés lehetőségét, hogy 2022-ben akár az IMSA GTD Pro kategóriájában vállaljunk szerepet.”

    „A spái indulás lehetőséget nyújt arra, hogy felfrissítsük magunkban a WEC szabályzatát, hogy milyen szabályok és stratégiák jellemzőek. Illetve, hogy hogyan különbözik a safety car és a boxkiállás az IMSA-hoz képest.”

  • Jan Magnussen újra túraautózni kezd

    Jan Magnussen újra túraautózni kezd

    Kevin Magnussen apja, Jan hosszú évekig a Corvette IMSA programjának tagja volt, most azonban lecserélték Jordan Taylorra. Ezért új kaland után néz a most induló dán TCR bajnokságban.

    „Nagy híreim vannak” – kezdte Magnussen – „A TCR Dánia sorozatban fogok indulni az LM Racing színeiben. Nagyon várom már, hogy tesztelhessem az autót, és visszatérjek Dániába.”

    A szóban forgó autó a hírek szerint egy Volkswagen Golf GTI lesz, ezzel kezdi majd túraautós karrierjét az F1-et maga is megjárt versenyző.

    A 46 éves dán megjegyezte, még mindig érdekelné, hogy valamilyen szinten az IMSA SportsCar bajnokság kötelékében maradjon. Az elmúlt öt évben mindig a top 5-ben végzett a kategóriájában, kétszer bajnokká is avatták, de most úgy tűnik, nem versenyez tovább az észak-amerikai endurance sorozatban.

    Jan Magnussen már kétszeres túraautó bajnoknak mondhatja magát 2003-ból és 2008-ból, de az új TCR-érában még nem versenyzett. Meglátjuk, mire lesz képes az előreláthatólag hat- vagy hétfordulós sorozatban.

  • Jan Magnussen 15 év után távozik a Corvettetől

    Jan Magnussen 15 év után távozik a Corvettetől

    A Corvette Racing megerősítette, hogy Jan Magnussen nem lesz tagja a csapatuk 2020-as felállásának. Mindez azt jelenti, hogy az amerikai gyártó és a dán versenyző útja tizenöt közös évet követően válik el.

    Magnussen, aki korábban a Forma-1-ben is versenyzett a Stewart és a McLaren csapatánál, még 2004-ben csatlakozott az amerikai istállóhoz. Eleinte csak egy-egy alkalomra ülhetett autóba, azonban a 2007-es szezontól kezdőden már a szezon összes hosszú távú versenyén rajthoz állhatott.

    „Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ilyen hosszú karriert teljesíthettem a Corvettenél,” – nyilatkozta Kevin Magnussen édesapja. „Amikor 2004-ben idekerültem, nem gondoltam volna, hogy még tizenhat éven keresztül ez a csapat jelenti majd az otthont számomra. Ők a második családom. Büszke vagyok azokra a bajnokságokra és a versenyekre, amiket közös erővel nyertünk meg ezalatt a tizenhat év alatt. A Corvette Racing minden egyes munkatársának szeretném megköszönni, egy élmény volt velük dolgozni.”

    Magnussen a karrierje során 35 versenyt – köztük négy Le Mans-i 24 órás és egy Daytona 24 órást – tudott megnyerni. Emellett a dán veterán négy bajnoki címet és 17 rajtelsőséget is elkönyvelhetett. Összesen 156 versenyen képviselte az amerikai istálló színeit.

    „A Corvette Racing minden egyes munkatársa köszönetet szeretne mondani Jannak az elkötelezettségéért és a professzionális munkájáért,” – mondta Jim Campbell, a Chevrolet vezető elnöke. „Jan kulcsszerepet vállalt a Corvette Racing legtöbb sikerében. A tapasztalata és a technikai ismeretei megkérdőjelezhetetlen. A legjobbakat kívánjuk Jannak a karrierje további részére.”