Címke: Corvette C8.R GT3

  • Annyi gond volt a Corvette-el, hogy García inkább hazament volna

    Antonio García azt kivánta, bárcsak hamarabb véget ért volna a 2022-es Daytonai 24 órás, a Corvette GT3 katasztrofális teljesítménye miatt.

    A Corvette a tavalyi GTLM osztályban győztes C8.R autó GT3-as specifikációra módosított változatával indult az IMSA új, GTD Pro osztályában.

    Az autó nagyobb súlyt és légellenállást kapott, csökkentve a teljesítményt, cserébe ABS került a gépbe, valamint a Michelin ügyfélgumijaival kellett versenyezniük.

    Azonban a versenyre való felkészülés során néhány a kedvező BoP ellenére a C8.R versenyképtelennek bizonyult a kifejezetten erre a célra épített GT3-as autókkal szemben, és soha nem volt versenyben a dobogós helyekért.

    A García, Nicky Catsburg és Jordan Taylor által vezetett 3-s számú C8.R a Corvette éppen a hatodik helyen haladt,  amikor az éjszaka folyamán 13 kört veszítettek elektromos/alternátor problémák miatt.

    A a csapat másik, 4-es autója még rosszabbul járt, hiszen több mint két órát vesztegelt a garázsban, miután a biztonsági autós újraindítást követően incidensbe keveredett.

    A Corvette Racing veterán versenyzője, Antonio García elismerte, hogy a Daytonai 24 órás végül is egy meghosszabbított tesztelés volt a Pratt & Miller által vezetett csapat számára, de a C8.R tempója a verseny utolsó szakaszában pozitívan hatott rá.

    Ez egyike volt azoknak a versenyeknek, ahol az ember azt szerette volna, hogy legyen már vége” – mondta García a Motorsport.com-nak. „Sokat tanultunk, és még mindig van hova fejlődnünk.”

    25 vagy 26 etapunk volt arra, hogy megtanuljuk ezt a gumit. Szóval ez egy megfelelő első igazi teszt volt versenykörülmények között.

    Mindkét nap hiányzott a tempónk. Ha hozzáadunk még néhány extra tesztet akkor talán odaérhetünk a szezon során a mezőny elejére.

    Az utolsó etapban éreztem, hogy hiányzik egy pici. Ha az élmezőnyben lettünk volna, nem lett volna elég a tempónk ahhoz, hogy versenyképesek legyünk. Sebringben folytatjuk tovább.

  • Technikai hibák sokasága a Corvette Racingnél

    A 3-as és a 4-es számú Chevrolet Corvette C8.R nagy hátrányban, már csak tesztelési jelleggel körözget a pályán.

    Már alapból nagy hátránnyal kezdte a versenyt a Corvette Racing, hiszen sem a gumikkal, sem a BoP-vel nem jártak szerencsésen.

    A tavalyi GT Le Mans kategória győztes csapatának 4-es számú versenyautóját – amely most a GTD Pro kategóriában versenyez – a hetedik órában vitték először a garázsba, és körülbelül két órával később csatlakozott hozzá a 3-as számú testvérautó.

    A Corvette Racing szóvivője a Sportscar365-nek elmondta, hogy a csapat a 4-es számú autó generátorát vizsgálta, és a szerelés elhúzódott. A 3-as autó problémáiról nem érkezett hivatalos információ.

    Marco Sorensen a 4-es rajtszámú autó problémáiról így nyilatkozott: „Hátulról kaptunk egy ütközést, ami nagy károkat okozott.

    Egy megpördülő LMP3-as autó volt előttünk, és keményen kellett fékeznem, mert nem volt hova mennem. Aztán hátulról nekem jöttek. Nem tudom, ki volt az.

    Ennek ellenére a dán versenyző tovább tudott hajtani, 4-es Corvette problémái inkább a kiállásnál kezdődtek.

    Az autó ezután rendben volt. Továbbra is jó köröket tudtam futni, és még mindig versenyben voltunk. Minden rendben volt. Aztán mielőtt bejöttem volna a boxba, az motor teljesen leállt.”

    Amikor Nick (Tandy) beugrott, nem tudtuk beindítani a motort. Kemény dolog. Hosszú volt a javítás.

    A 3-as számú Corvette 12, a 4-es számú elképesztő, 76 körös hátrányban körözget – tesztel – a pályán.

  • Nagy bajban van a Corvette Racing, nem jó a tempó

    Tommy Milner szerint a Corvette Racing „nincs elragadtatva” az új, átalakított Chevrolet Corvette C8.R GT3 tempójától.

    A két módosított Chevrolet Corvette C8.R GTD a nyolcadik és kilencedik helyen végzett a 13 autóból álló osztályban a Rolex 24 at Daytona vasárnapi kvalifikációs futamán.

    Aannak ellenére, hogy a hétvége folyamán a Balance of Performance módosításával próbálták közelebb hozni őket a mezőny elejéhez, a távolság egyre csak nőtt.

    Egyik Corvette sem bizonyult tényezőnek a 100 perces versenyen, az autók leggyorsabb köre, Marco Sorensen 1:47.430-as ideje több mint 1 másodperccel volt lassabb az osztály élmezőnyénél.

    A Pratt & Miller által irányított csapat közleménye szerint az eredmények „kemény küzdelmet” jósolnak a tavalyi GT Le Mans osztály bajnokai számára, akik a GTD Pro kategóriában a GTE-specifikus Corvette módosított változatával indulnak idén.

    A változtatások között szerepel a többletsúly, a kisebb teljesítmény, a nagyobb légellenállás és a Michelin sablon abroncsok, amelyekkel a csapat még mindig nem tud megbarátkozni.

    Nyilvánvalóan nem vagyunk elragadtatva a tempónktól” – mondta Milner a SportsCar365-nek.

    Még mindig sokat kell tanulnunk a gumikról, és az ehhez hasonló dolgokkal kapcsolatban – a tapasztalatok segíteni fognak nekünk a versenyen.”

    A terv természetesen az volt, hogy minél többet tanuljunk. Az én szemszögemből nézve, fontos, hogy megtapasztaljam milyen a GT3-as versenyzés… ez hatalmas része a GTD kategória 24 órásának, hiszen 35 autó versenyzik nagyon hasonló tempóban.

    Az örökifjú Milner a nem túlságosan reménykeltő tempó ellenére is megpróbálta keresni a pozitívumokat.

    Nem volt rossz nap. Az autó egyben van, és nem kerültünk bajba. Rengeteg versenyadat áll a mérnökök rendelkezésére, hogy átnézzék, és a lehető leggyorsabbá tegyék a Corvette-jeinket” – jelentett ki Milner.

    #4: Corvette Racing, Corvette C8.R GTD, GTD PRO: Tommy Milner, Nick Tandy, Marco Sorensen
    #4: Corvette Racing, Corvette C8.R GTD, GTD PRO: Tommy Milner, Nick Tandy, Marco Sorensen Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Corvette mantra: Tanulni, tanulni, tanulni

    Antonio Garcia elmondta, hogy a csapat a vasárnapi 100 perces versenyt a Michelin gumik tesztjeként fogta fel.

    Rengeteg különböző dolog van a gumiszabályokkal kapcsolatban – például a guminyomás regulázása – és erről sokat tanultunk. Ez volt az első tapasztalatunk ezzel kapcsolatban” – magyarázta Garcia.

    Vezettem és tanultam, hogyan lehet maximalizálni az abroncsok teljesítményét. Még ha nem is voltunk gyorsak, sok tapasztalatot szereztünk, például a kettős etapokról. Szinte az összes GTD csapat régebb óta használja ezeket a gumikat, mint mi, szóval van mit behoznunk.

    Meglátjuk, hogy néhány nap múlva erősebben tudunk-e visszatérni, és ott tudunk-e majd lenni, ahol lennünk kell.

    A BMW és a Ferrari GT3-as autókon szintén BoP változásokat eszközöltek a gyenge teljesítményük miatt, azonban ez rajtuk sem segített.

    A Team RLL által vezetett BMW M4 GT3-asok párosa a 12. és a 13. helyen végzett az osztályban, míg a Risi Competizione Ferrari 488 GT3 Evo 2020-as Ferrari 488 GT3 a 11. helyen végzett.

    Az IMSA fenntartja magának a jogot további BoP-változtatásokra, bár egyelőre nem világos, hogy a WeatherTech SportsCar Championship szezonnyitója előtt a szankciós testület fog-e további módosításokat eszközölni.