Címke: Corey LaJoie

  • A NASCAR erős kézzel csapott le Corey Lajoie csapatára

    A NASCAR a Spire Motorsports 7-es rajtszámú Cup Series csapatának három tagját felfüggesztette a következő négy futamra.

    Mivel Corey LaJoie Spire Motorsports Chevrolet-jéről leszakadt egy kerék a vasárnapi Phoenix Raceway-en rendezett versenyen, a NASCAR felfüggesztette Ryan Parks csapatfőnököt a következő négy versenyre.

    Blaine Anderson és Allen Holman csapattagokat szintén eltiltották a következő négy futamra.

    A vasárnapi 312 körös Phoenix-i verseny a 46. körében LaJoie jobb első kereke leszakadt, és a falnak csapódott, ami miatt sárga zászlót kellett lengetni a pályán.

    A kereket az autóhoz rögzítő egyetlen középső rögzítő anyát az eset után a pályán találták meg.

    A SiriusXM NASCAR Radio keddi adásában LaJoie megjegyezte, hogy nem ért egyet azzal, ahogyan a szabályt alkalmazza a széria.

    „A szabályt azért hozták, hogy a crew chief-ek ne mondják a kerékcseréknél, hogy engedjék ki három szoros kerékanyával a versenyzőket, mert így egy másodperccel gyorsabb a boxkiállás” – mondta LaJoie.

    „Most pedig négy futamra felfüggesztenek egy csapatfőnököt azért, mert a kereket cserélő srác azt hiszi, elég szoros az anya.”

    Ryan Sparks nem akarja, hogy az autónkat egy meglazult kerék anyával küldjük ki a pályára, és emiatt beleálljunk a kerítésbe, és az utolsó helyen végezzünk, ráadásul egy egész autót is leírjuk.

    A büntetést szinte már azelőtt kiosztják, hogy a NASCAR egyáltalán kiosztaná a büntetést” – tette hozzá Corey LaJoie.

    LaJoie esete nem példa nélküli, hiszen korábban már a daytonai verseny után a Kaulig 31-es, és a The Money Team 50-es autójának crew chiefjét, valamint mindkét csapat két-két csapattagját eltiltották a NASCAR Cup Series következő négy versenyétől.

    A NASCAR idén nagyon komolyan veszi a kihágásokat, a múlt hétvégi Phoenix-i versenyen például 9 autót büntettek meg a verseny előtti ellenőrzések után.

     

  • Bilicki lesz a Spire Motorsports másik versenyzője

    Bilicki lesz a Spire Motorsports másik versenyzője

    A Spire Motorsports bejelentette, hogy a NASCAR Kupa sorozatban induló 77-es rajtszámú autót Josh Bilicki vezeti a 2022-es évben.

    Bilicki 2017 óta tagja a NASCAR Kupa sorozat mezőnyének. A korábbi években a Rick Ware Racing színeiben versenyzett, ahol tavaly kapott először lehetőséget a teljes szezonos versenyzésre. 2022-ben csapatot váltva, a Spire Motorsports 77-es autójában láthatjuk.

    A tavaly a daytonai 400 mérföldesen pályafutása első top 10-es eredményét begyűjtő amerikait a Zeigler Automotive Group támogatásával láthatjuk a szezon nagy részében.

    „A Zeigler Automotive Group büszkén vág neki a Josh Bilicki-vel való együttműködésnek” – monta a csoport elnöke, Aaron Zeigler. – „Ő egy kiváló személyiség, és egy nagyon tehetséges verenyző, aki tökéletesen illik a célkitűzéseinkhez.”

    „A Spire Motorsports örömmel jeleti be Josh Bilicki szerződtetését. Személyében egy fiatal, tehetséges és találékony versenyzőt sikerült az istálónka hoznunk. Josht ugyan abból a fából faragták, mint az összes csapattagunkat. Nagyon céltudatos ember, aki mindig megtalálja a módját annak, hogy hogyan érje el a céljait. Nagyszerűen fogják kiegészíteni egymást Corey LaJoie-jal. Büszkék vagyunk, hogy a csapatunknál üdvözölhetjük Josht” – nyilatkozta a Spire Motorsports társtulajdonosa, TJ Puchyr.

    Az elmúlt évben a Spire Motorsports két autót indított a Kupa sorozatban. Ezek közül a 7-es számú autót Corey LaJoie vezette, aki a Daytona 500-on szezonbeli legjobb eredményét elérve 9. lett. A másikon az elmúlt években többen is osztoztak, és nem kizárt, hogy idén is láthatunk másokat is feltűnni a főként Bilicki által vezetett 77-esben.

    A csapat legjobb eredményét 2019-ben érte el, amikor Justin Haley mindössze harmadik Kupás futamán megnyerte az eső miatt idő előtt végetért daytonai Coke Zero Sugar 400-at.