Címke: Copse

  • Verstappen nevetve utalt vissza az ütközésére Hamiltonnal

    Verstappen nevetve utalt vissza az ütközésére Hamiltonnal

    Max Verstappen az egyik Silverstone-ban futott virtuális versenye után vidáman említette meg, hogy két autó ütközés nélkül is elfér a Copse kanyarban.

    Két éve a Brit Nagydíj első körében Hamilton a Copse kanyarnál támadás közben kiforgatta Verstappent és a falba állította, ami után háborúvá változott a Red Bull és a Mercedes világbajnoki küzdelme. Bár Hamilton időbüntetést kapott, a versenyt így is megnyerte, a Red Bull pedig utólag sikertelenül próbált kiharcolni számára súlyosabb szankciót.

    Erre utalt vissza Verstappen, miután virtuális futamon vett részt Silverstone-ban. „Szóval működik, hogy fej-fej mellett megy át két autó azon a kanyaron” – mondta a Twitchen közvetített eseményen, amelyen 51:00-től látható, ahogy ellenfelét, Chris Lulham-mel egyszerre fordul el a gyors jobbosban.

    Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközéséből még hónapokkal később is botrány lett, mert a Sky Sports ezzel a felvétellel kívánt boldog karácsonyt a nézőinek.

    Az F1 háromszoros bajnoka a virtuális világban a Daytonai 24 óráson már megszerezte első idei győzelmét. Kedd este a három szimulátoros futamából kettőt megnyert, Silverstone-ban F3-as kocsival, Mugellóban F4-essel versenyzett.

    Fotó: Twitch/TeamRedline
  • Hamilton odaszúrt Verstappennek: Leclerc ezerszer tisztábban versenyez, mint ő

    Hamilton odaszúrt Verstappennek: Leclerc ezerszer tisztábban versenyez, mint ő

    Tovább nőtt az ellentét Lewis Hamilton és Max Verstappen között a Brit Nagydíjat követően. A hétszeres világbajnok brit pilóta ugyanis úgy gondolja, hogy a holland sokkal piszkosabban versenyez, mint Charles Leclerc, akivel parázs csatát vívott a 3. helyért a futam utolsó szakaszában.

    A két tavalyi bajnokaspiráns kapcsolata pont tavaly Silverstone-ban romlott meg, miután ütköztek a Copse-ban és Verstappen Red Bullja óriási sebességgel csapódott bele a gumifalba. Az idei versenyen a Mercedes rekordbajnoka Leclerc-rel is nagyot meccselt az előbb említett gyors kanyarban és a monacói a külső ívről érkezve rendkívül látványos módon előzte meg Hamiltont.

    „Charles remek munkát végzett, mert egy nagyszerű versenyző és a párharcunk is remek volt” – értékelt a Mercedes ásza, aki dobogóra tudott állni a hazai futamán. „A tavalyi szezonban például nem ehhez voltam szokva, ami a csatákat illeti. Mindketten gond nélkül átmentünk a Copse-on, elképesztő volt. Verstappennel egyáltalán nem ilyen volt tavaly, ő sokkal piszkosabb és arrogánsabban vezet, mint Charles.”

    A brit ezzel a mondattal odaszúrt holland riválisának, aki egy borzalmas hétvégét zárt az autója hibája miatt. A Mercedes hétszeres világbajnoka ugyanakkor nagyon reméli, hogy „a most megszerzett lendületet a soron következő versenyekre is át tudják majd menteni”, és szerinte akkor „akár már a győzelemért is harcba szállhatnak majd”.

  • A Sky eltávolítja a félrement Verstappen-reklámot a Red Bull panasza után

    A Sky eltávolítja a félrement Verstappen-reklámot a Red Bull panasza után

    A Sky Sports gyorsan eltávolította a reklámot az inzert anyagából, miután panaszt tett a Red Bull. A Sky reklámbetétje, amelyet az Abu Dhabi Nagydíj edzéseinek közvetítése közben mutatott be a csatorna, egy lassított felvétel, amelyen Max Verstappen nagy sebességű balesete látható a Copse-ban, miután összeértek a Mercedes versenyzőjével, Lewis Hamiltonnal.

    Verstappen 51G-s ütközést szenvedett el, majd a balesetet követően kórházba került kivizsgálásra.

    Maga a becsapódás nem látható a reklámban, a Red Bull eltűnik a Sky Sports által a nézőknek „Boldog Karácsonyt!” kívánó felirat mögött. A Red Bull megerősítette a RacingNews365.com-nak, hogy megkeresték a Sky-t, és nyomást gyakoroltak rájuk, hogy távolítsák el a reklámot a kínálatukból. A csapat szóvivője, megerősítette, hogy a Sky beleegyezett, hogy levegyék a reklámot a műsorról, és ennyit nyilatkozott:

    „Egy 51G-s baleset után, ahol a pilótát kórházba szállították helikopterrel, „Boldog Karácsonyt!” üzenetként használni, valóban nagyon ízléstelen.”

  • Ecclestone továbbra is Verstappen bajnoki címére fogad

    Ecclestone továbbra is Verstappen bajnoki címére fogad

    A milliárdos Bernie Ecclestone továbbra is Max Verstappenre tenné fel a pénzét a 2021-es világbajnokságban. Mindezt annak ellenére, hogy Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek sikerült visszavennie a vezetést mindkét az F1 bajnokságaiban, még az augusztusi szünet előtt. A 90 éves Ecclestone, a Forma-1 korábbi ura az Auto Motor und Sportnak nyilatkozott:

    Maxre tenném a pénzem. Remek munkát végez, és úgy tűnik, jelenleg jobb autója van.”

    Abban is biztos Mr. E., hogy szoros csata marad egészen a leintésekig:

    „Max olyan futamokat fog nyerni, amelyeket Lewis nem tud megnyerni, és fordítva. Végül a hibáik száma számíthat majd. Lewis nagyobb tapasztalattal bír, és tudja, hogy ez milyen helyzet, így Max számára a legnagyobb kockázat az, hogy végül több hibát követhet majd el.”

    Ecclestone elismeri, hogy kisebb hiba az, amikor Verstappen Silverstoneban a Copse kanyarban összeötközött a felajzott Hamiltonnal, és végül a falban, majd rövid időre a kórházban kötött ki. Arra a kérdésre, hogy a hollandnak el kellett volna-e engednie Hamiltont, Ecclestone ezt válaszolta:

    „Elméletileg igen. A gyakorlatban ez sokkal nehezebb. Ha Lewis lett volna elöl, akkor Max nehezen ment volna el mellette, mert a Mercedes gyorsabb volt az egyeneseken.”

    Ami nem volt hiba a brit szakember szerint, hogy az a Red Bull későbbi fellebbezése Hamilton enyhe büntetése ellen:

    „Én is megpróbáltam volna, de nem beszéltem volna arról, hogy Lewis hibája volt-e ez vagy sem, vagy elfordult-e volna, ha Max nincs ott. Ennek semmi jelentősége nem volt, mert a stewardok már Hamiltont okolták. Ez válasz volt a kérdésükre. A Red Bullnak csak a büntetésre kellett volna összpontosítania, és magasabb büntetést kellett volna követelnie.”

  • Schumacher Hamiltonnak: Ez nem az a hely, ahol előzni lehet

    Schumacher Hamiltonnak: Ez nem az a hely, ahol előzni lehet

    Ralf Schumacher szerint a Mercedes pilótájának akciója véleményes volt. Lewis Hamilton látta meg elsőnek a kockás zászlót a Brit Nagydíjon, azonban a Max Verstappennel történt incidense továbbra is a komoly beszédtéma. Továbbra is van visszhangja Lewis Hamilton és Max Verstappen Brit Nagydíjon történt összecsapásának, és Ralf Schumacher szerint a Mercedes versenyzője egyértelműen hibát követett el, amikor megpróbálta megelőzni Red Bull-os riválisát a Copse-ban. Schumacher úgy véli, Hamilton szerencsés, hogy nem történt komolyabb baj, tekintve, hogy a mozdulata véleményes volt, árulta el a Sport Bildnek:

    „Egyértelműen Lewis hibázott. Ez nem az a hely, ahol előzni lehet. Lewisnak szerencséje volt, hogy nem történt nagyobb baj Maxszel. Az akciója határeset volt, az ütközés nagy volt. A párharcuk továbbra is kiélezett lesz. Remélem, hogy senki sem sérül majd meg. Hamilton és Verstappen küzdelme kezd Sennára és Prostra emlékeztetni, ahogyan egymással bánnak.

    Ami a bajnoki címért folytatott harcot illeti, Schumacher kíváncsian várja, hogy a Mercedes a maga javára tudja-e billenteni a dolgokat, mivel szerinte a Red Bull még mindig nem mutatta meg azt, hogy mire képesek:

    „Kíváncsi vagyok, hogy a Mercedes képes-e fordítani, hiszen a Red Bullnak még mindig sok minden van a tarsolyában, és messze nem mutattak meg mindent. Továbbra is a Mercedesé a jobb motor, de valami nem stimmel ezzel az autóval. Ez abból is látszik, hogy rengeteg szárnyelemük van, hogy nagyobb legyen a leszorítóerő, de az egyenesekben meglehetősen lassúak.”

  • 3D animáció Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközetéről

    3D animáció Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközetéről

    A Brit Nagydíj óta szinte minden egy dologról szólt: Max Verstappen balesetéről. Lewis Hamilton és Verstappen nem tudtak együtt átjutni a Copse-kanyaron. Nézd meg ezt a videót, amelyen egyedi 3D-s ábrázolásban láthatod a balesetet.

    Várható volt, hogy ez valamikor bekövetkezik. Hamilton és Verstappen a szezon eddigi részében a győzelmekért küzdöttek, és a bajnoki címért is harcban vannak egymással. Az, hogy kettejük között a pályán is rosszra fordulnak a dolgok, az persze nem meglepő. Silverstone-ban történt ez meg először.

    A futam első körében Hamilton a Copse belső íven haladt, de nem érte el az kanyar csúcspontját. A holland helyet hagyott egy autónak, de ez nem bizonyult elégnek az alulkormányzottsággal küzdő Hamiltonnak. Verstappen a gumifalban kötött ki, míg Hamilton egy tíz másodperces büntetés ellenére is meg tudta nyerni a futamot.

  • Horner belógott a paddockba, majd találkozott Sennával

    Horner belógott a paddockba, majd találkozott Sennával

    A Red Bull Forma-1-es csapatának a vezetője, Christian Horner elárulta, hogy tini gokartosként találkozott Ayrton Sennával Silverstoneban, de csak azért, mert belógott egy lyukon át a kerítésen. A múltja ezen sztorija akkor került elő, amikor a csapatfőnököket az emlékeikről kérdezgették a Brit Nagydíjon.

    Akkoriban Senna vezette a bajnokságot, és épp a harmadik címéért volt harcban. Horner 17 éves volt ekkor, és eltökélt szándéka volt az, hogy egy évvel később már ő is formaautózhasson. Így mesélte el a történetét:

    „Az egyik legkorábbi emlékem innen 1991-ből való, nem sokkal azután hogy meglett a jogsim a kicsicsázott Volkswagen Bogarammal. Volt itt júniusban egy Goodyear gumiteszt, a verseny előtt egy hónappal. Feltörekvő fiatal gokartosként pedig találtam egy rést a kerítésen, nem tudom, hogy még mindig ott van-e, de a Copse kanyar környékén. Menjetek át az alagúton, talán ott van még az a rés valahol. Átmásztam rajta, eljutottam a bokszutcába, majd próbáltam úgy tenni, mintha ott dolgom lenne. Gokartos kabátban voltam, majd összefutottam Ayrton Sennával. Nagy dolog volt ez nekem, hiszen egyike volt a kedvenceimnek. Volt egy kisebb balesete a jet skivel, így akkor nem sokat vezetett, de észrevette a gokartos logót a kabátomon, így elkezdett kérdezni a gokartozásról. Azt gondoltam akkor, hogy ez a csúcs, ettől jobb napom már nem is lehet!”

    Az is tény, hogy Horner később meglátogathatta a Williams akkori csillagát is, Nigel Mansellt, mert a sztorinak még nem volt vége:

    „Belógtam a garázson át a boxutca azon részébe, ahol a Williams tesztelt Nigellel, hogy pont szemben legyek velük. Aztán belógtam az ő garázsukba is, a jó ég tudja hogy, és hallottam Nigelt beszélni. Kérdezték tőle, hogy mi akadályozta meg abban, hogy még gyorsabban menjen a Beckettsben. Emlékszem, hogy azt válaszolta: Azért mert nehéz a szemeimet a szemgödrömben tartani, mert olyan gyorsak vagyunk ott! Szóval rengeteg emlékem van erről a szabadnapról. Találkoztam Sennával, aztán Mansellel, végül hazavezettem a nagyon csicsás Volkswagen Bogarammal.”