Címke: Concorde egyezmény

  • Red Bull B terve: F1 helyett Le Mans

    Red Bull B terve: F1 helyett Le Mans

    Az Aston Martin Valkyrievel karöltve a Red Bull már kidolgozott egy alternatívát, ha a 2021-től a Forma-1-ben életbe lépő új Concorde-Egyezmény nem lesz számukra megfelelő.

    A Red Bull Forma-1-es szerepvállalása 2020-ig biztos csupán. Ekkor jár le az eddig érvényben lévő Concorde-Egyezmény, ami a Forma-1-et alapvetően beszabályozza.  Azt viszont egyelőre még nem tudni, hogy a 2021-től érvényes új egyezmény hogyan is fog kinézni, emiatt a Red Bull egy B tervvel is előállt.

    „Van egy megállapodásunk, ami 2020-ig szól. Addig van érvényben a jelenlegi motorszabály és a Concorde-Egyezmény is. Addig nem lesz sem a Hondától sem a Red Bulltól sem döntés. Biztos, hogy nem fogunk semmitől és senkitől függeni, mint ahogy volt ez korábban, amikor visszaestünk.” – mondta Helmut Marko a motorsport-total.com-nak adott interjújában.

    Marko ezalatt arra gondolhatott, hogy a hibrid korszak elején szerettek volna motort kapni a Mercedestől, de ez végül nem valósult meg, így kényszerből kellett maradniuk a Renault-nal. Ami nem tudott felnőni a csapat elvárásaihoz, így a Hondára váltanak két szezon erejéig, de már felkészültek arra is, hogy ha esetleg nem nyeri el a tetszésüket az új szabályrendszer.

    „Ebben az esetben befejezzük a jelenlegi tevékenységünket és egy másik sorozatban indulnánk. Mondjuk a Valkyrie-vel a Le Mans hiperautós korszakában.” – példálózott az osztrák.

    Az Aston Martin Valkyrie egy szupersportautó 1100 lóerővel és 400 km\h-s végsebességgel. Ami a Red Bull Technology, azon belül is Adrian Newey és az Aston Martin közös „gyermeke”. Ezzel az autóval a 2020-ban érkező új WEC szabályoknak eleget téve a Red Bull elindíthatja az LMP1-es csapatát.

    „Voltak már egyeztetések a hiperautók LMP1-es érkezésével kapcsolatban. Ez most egy kicsit változott. De még mindig úgy tűnik, hogy elfogadható áron lehetne csapatot indítani.” – folytatta.

    A Red Bull még privát csapatként sosem vett részt a Le Mans-i 24 órás versenyen, de ezt az osztrákok mindenképp szeretnék egyszer megvalósítani ezt. Helmut Marko számára viszont nem ismeretlen a legendás verseny, mert 1971-ben egy Porscheval megnyerte azt, és akkor a csapatával felállított egy távolsági rekordot amit csak 2010-ben tudtak megdönteni.

    „Ha a Forma-1-ben bevezetnék a költségvetési plafont akkor le kellene építenünk az embereket. Ezt nem feltétlenül akarjuk. Őket viszont egy ilyen projektben használhatjuk. A pénzügyi teher az Aston Martinra nehezedne, ami egyértelmű, mert ők már nyertek Le Mans-ban. Ez viszont passzolna a mi koncepciónkhoz.” – tette hozzá az osztrák.

  • Chase Carey a kukába dobná a Concorde Egyezményt

    Chase Carey a kukába dobná a Concorde Egyezményt

    A Forma-1 főnöke nem akar új Concorde Egyezményről tárgyalni a csapatokkal, miután az aktuális 2020-ban kifut. Ő inkább egy határozatlan idejő „partnerkapcsolatot” szorgalmaz.

    „Van egy nem túl népszerű dokumentum, a Concorde Egyezmény, mely minden hatodik, vagy nyolcadik évben előkerül, legközelebb 2020-ban. Ez egyfajta financiális egyezség a csapatokkal.” – mondta Carey. „Nekünk az a célunk, hogy ettől sokkal hosszabb távú partnerségünk legyen, nem egy olyan, amit bizonyos időközönként mindig újratárgyalunk.”

    Carey szerint ha fix lejárati ideje van az egyezménynek, az csak ahhoz vezet, hogy a felek mindig a számukra legelőnyösebb pozícióért harcolnak, ami pedig megnehezíti a hosszútávú tervezést.

    „Amit én szeretnék, az az, hogy elsődlegesen mindenki egy folyamatos három évet lásson maga előtt tisztán, ne egy adott időpontra koncentráljon”

    Carey reméli, hogy terve megfelel majd a csapatoknak, bár tudja, nem lesz egyszerű elfogadtatni velük.

    „Nem kérdés, hogy a sport jelenlegi kultúráját, mely olyan régóta bevésődött, időbe telik majd megváltoztatni, de azt hiszem, hogy ez a változás igazán lehetőséget biztosíthat arra, hogy hosszútávon építkezni tudjunk, egészségesebb kapcsolat legyen köztünk, ami mindenkinek jövedelmező.”