Az IndyCar jelenleg az egyik legizgalmasabb motorsport-bajnokság a világon. Ennek ellenére régóta nem került innen versenyző a Forma-1-be.
2012 óta ugyanaz a karosszéria, így a felszerelés egyenrangúságának egy eleme természetesen keveredik a nagy csapatokkal, amelyek okosan használják ki nagyobb erőforrásaikat. De végső soron egy adott vasárnapon nem lehet megjósolni a győztest.
Maguk az autók erősek és nehezen kezelhetőek. Kiszámíthatatlanok és féktelenek, és ha megszelídítesz egyet, akkor egy gonosz fenevadat győztél le. Ha nem tudsz alkalmazkodni a túlkormányzott vezetéshez, akkor kemény menetnek nézel elébe.
Aztán ott vannak még a szokatlan stratégiai döntések, amelyeket a sárgák környékén kell figyelembe venned, és amelyek önhibádon kívül is elvehetik tőled a futamgyőzelmet.
És mi a helyzet a pályák változatosságával? A rövid oválokat és a 2,5 mérföldes pályákat, az épített és utcai pályákat egyaránt el kell sajátítanod.
Mindezt úgy – legalábbis 2022-ben – hogy egy tesztnap áll a rendelkezésedre a szezon kezdete előtt. Nem pedig két háromnapos teszttel. EGY tesztnap!
Mindezek a dolgok biztosítják, hogy a bajnok – és az évtől függően általában az első ötbe kerülő bármelyik pilóta – a legnagyobb dicséretet érdemli, tekintve, hogy min ment keresztül, és hogy milyen színvonalas versenyzőket győzött le, hogy eljusson odáig.
Különösen ezek miatt érthető, hogy az IndyCar fiatal csillagait miért hozzák összefüggésbe a Forma-1-gyel, az autósport csúcsával.
Pato O’Ward – az IndyCarban a McLaren csapatán keresztül – és Colton Herta az Andretti csapatán keresztül, és most a McLarennel kötött juniorszerződése révén is határozottan képbe kerültek.
Miért óvatos a Forma-1, ha az IndyCar-ról van szó?
Az F1 és az IndyCar átlageredményeinek összehasonlítását torzítja, hogy az IndyCar a kieséseket is besorolt helyezéseknek tekinti, és a mezőny mérete futamról futamra változik.
A sorozat bajnokainak 2021-es statisztikáinak összehasonlítása azonban így is sokatmondó: Max Verstappen átlagos célba érése azokon az F1-es futamokon, ahol a kockás zászlót elérte az elmúlt szezonban, 1,4 volt. IndyCar-os kollégája, Alex Palou hasonló statisztikája 5,0 volt. És még Verstappen 1,4-es eredményét is felduzzasztotta a magyarországi kilencedik helye egy sérült autóval!
Az IndyCar-pilóták egyik héten nyerhetnek, a következőn pedig a 17. helyen végezhetnek, és még mindig vezethetik a bajnokságot, vagy elkerülhetik a pánikgomb megnyomását.
Az F1-es csapatok tudják, hogy minden olyan versenyző, aki eléri azt a pozíciót, hogy komolyan számításba vegyék egy F1-es ülésért, kivételesen gyors.
Nézzünk meg néhány olyan tehetséget, akik az elmúlt években még az út szélére is kerültek, akik elég gyorsak voltak ahhoz, hogy bekerüljenek, de egyszerűen nem tudták meggyőzni az F1-es csapatokat arról, hogy megvan bennük a teljes csomag, vagy a körülmények nem úgy alakultak, ahogyan ők akarták.
Ez visszavezet minket a következetességhez. Az F1-es csapatoknak természetesen lenyűgöző eredményekre van szükségük, de mindenekelőtt következetességre, arra a képességre, hogy a legszorosabb pillanatokban, nyomás alatt is megbízhatóan teljesítsenek.
Az IndyCarban ez nagyon nehéz lehet, mert néha a csapatod egyszerűen nem teljesít jól, rosszul választják meg a stratégiát, vagy az autód nem úgy van beállítva, mint az ellenfélé.
Néha pedig a kiválóság, vagy ebben az esetben akár csak a középszerűség üldözése közben ütközöl, és megpróbálod kihozni a maximumot, ahogyan Colton Herta tette a múlt hétvégén Long Beachen a második boxkiálláshoz szükséges gyors bevezető körénél.
Végül is jogos a kérdés? Miért kockáztatnának az F1-es csapatok egy idegen versenyzővel egy olyan bajnokságban, amely előszeretettel dob ki teljesen véletlenszerű eredményeket?
Nehéz feladni a megszokott módszereket
A legtöbb Forma-1-es csapatnak van egy junior pilótája, akinek éveken keresztül egyengetik a karrierjét, a szimulátorukban dolgoztatnak, és aki az F2-ben többnyire ugyanazokat a pályákat és gumiszállítót használja, mint az F1-ben.
Nincs egyszerű megoldás arra, hogy az IndyCar változtasson ezen, és az F1-hez hasonló versenysorozattá válás katasztrofális lenne az IndyCar számára.
Vitathatatlanul az a legjobb tulajdonsága, hogy szórakoztató és szórakoztató versenyeket rendez, amelyek – a szezon során – szinte mindig megfelelő bajnokot hoznak, de a Dávid vs. Góliát történetekből adódó meglepetés eredményekre is képesek.
Ez a tökéletes keverék, ellentétben azzal, hogy egy 23 futamból álló szezon nagyjából minden futamát kizárólag két versenyző nyeri meg.
Ez csak azt jelenti, hogy a Foma-1-es csapatok – akiktől tényleg nem várható el, hogy ismerjék minden IndyCar-pilóta és csapat kulisszák mögötti belső működését – egy olyan sorozatot látnak, amely megnehezíti az eredményekben való megbízást.
Herta szerencséjére az embernek az az érzése, hogy amíg Andretti F1-es álomcsapata 2024-ben megvalósul, addig ott is lesz esélye. Ha nem, akkor a McLarent meggyőzni arról, hogy jobb, mint Daniel Ricciardo, rendkívül nehéz lesz, már ha egyáltalán lesz esélye megpróbálni.
Ami nem fog segíteni ezeken az esélyeken, az az, ha kevesebb mint 12 hónapon belül elkövet egy második ki nem kényszerített hibát, miközben utcai pályákon futamgyőzelemre esélyes. Ez csak növeli az F1-es csapatok „ezek az eredmények egy kicsit túl inkonzisztensek” hozzáállását.
Felmerül a kérdés tehát: érdemes lenne-e az IndyCar pilótáknak már korán letenniük az F1-ről álmaikról, és arra törekedni, hogy egy márkát és egy dinasztiát építsenek az USA-ban?
