Címke: Colton Herta

  • Az Andretti F1 2024-es határideje nagyon közel van

    Az Andretti F1 2024-es határideje nagyon közel van

    Közeledik a határidő, amely kisiklathatja az Andretti Forma-1-be történő belépési terveit. A McLaren korábbi versenyzője, Michael Andretti keményen dolgozik azon, hogy zöld utat kapjon egy új amerikai F1-es csapat induláshoz, de komoly ellenállásba ütközik néhány meglévő istállónál. Amikor a Forma-1-es tervek állásáról kérdezték, az Andretti Autosport ügyvezető alelnöke és egyben egyben operatív vezérigazgatója, Jean-Francois Thormann a Speed Weeknek ennyit mondott:

    „Nem várjuk meg a 2026-os szabályok véglegesítését, mert korábban akarunk beszállni. Ugyanakkor a 2024-es terv dolgai is szűkülnek. Igen, a határidő igen közel van.”

    A magazin tudósítója, Gerhard Kuntschik úgy véli, hogy Andretti határideje az európai ősz. Jelenleg tehát másodlagos kérdés a versenyzői felállás – a vezető jelöltjük az Indycar topsztárja, Colton Herta. Így folytatta Thormann:

    „Meglátjuk, ki illik a legjobban hozzánk. Egy amerikai igen jó lenne, de nem kötelező.”

    Úgy tudni, hogy a Renault már be is állna erőforrás-beszállítónak, de Thormann erről ennyit árult el:

    „Alapvetően minden szóba jöhető partnerrel tárgyalunk.”

    Ami a Forma-1-es bázisukat illeti, az Andretti a Formula E-s részlegét a Marussia korábbi, az angliai Banburyben található létesítményében működteti, de Thormann szerint az F1-hez egy jobb helyre lenne szükség:

    „A jelenlegi Formula E bázisunk nem lenne elegendő a Forma-1-nek.”

    Cáfolja ugyanakkor, hogy az 59 éves Michael Andrettinek „befejezetlen ügyei” lennének a Forma-1-ben az 1993-as, balul sikerült McLaren-kalandja óta, és Thormann szerint annyi űll mögötte, hogy az F1-nek egyszerűen van értelme a vállalat számára:

    „Indycar, Formula E, Forma-1 – ez egy érdekes portfólió lenne, nemde?”

  • Colton Herta: Ember, ez elkeserítő

    Úgy tűnt, hogy Colton Herta nagy napja lesz a szombati verseny az Indianapolis Motor Speedwayen, de az autója máshogy gondolta.

    Herta májusban győzni tudott itt, az esős, nyálkás, kihívásokkal teli nagydíjon, most viszont egy mechanikai probléma idő előtt véget vetett a versenyének.

    A 26-os számú Gainbridge Honda egész hétvégén erős volt” – mondta Herta. „A csapat remek munkát végzett a beállításokkal, szerintem a miénk volt a leggyorsabb autó.”

    A verseny felénél volt egy problémánk, és már nem tudtunk mit tenni, ki kellett állnunk. Nagyon várom Nashville-t. Csapatként eddig is erősek voltunk az utcai pályákon, szóval szerintem jó helyzetben leszünk.

    Herta a kilencedik helyről indult a versenyen, majd folyamatosan jött fel, és a 41. körben átvette a vezetést. A 42. körben azonban túl keményen hajtott rá a 12-es kanyar rázókövére, és a jelek szerint megsérült a sebességváltója, ami miatt kiállt a versenyből.

    Ember, ez elkeserítő. Megmutattuk, mire vagyunk képesek. Addig folytatjuk, amíg újra nem nyerünk.

    – írta twitterén Colton Herta.

    Herta csapattársa, Alexander Rossi vette át a vezetést az eset után, és már nem is engedte ki azt a kezéből a verseny végéig, így megszakította hároméves, 49 futamból álló nyeretlenségi sorozatát.

    Szerintem határozottan erős volt” – mondta Rossi Hertáról. „Nagyjából ugyanaz volt a versenyautónk. Nem akarok elvitatni tőle semmit, és amit tett, hogy a kilencedik helyről feljött erre a pozícióra, az hihetetlen volt. De most rajtunk volt a sor, szóval ez fantasztikus.

  • Zak Brown álláspontja a Ricciardo – Herta helycseréről

    Daniel Ricciardo helye erősen veszélyben forog köszönhetően az IndyCar fiatal csillagának, az amerikai Colton Hertának.

    Az amerikai a múlt heti portimaói teszten vezethette a csapat 2021-es Forma-1-es autóját. Herta azt mondta utána, hogy „nagyon szórakoztató” és „igazán különleges” volt az élmény, majd hozzátette, hogy úgy érzi, elég gyors ahhoz, hogy megvalósítsa F1-es álmát.

    A beszámolók szerint pedig a McLaren is elégedett volt a látottakkal. Ennek eredményeképpen a spekulációk szerint Herta a lista tetején fog állni, ha a csapat úgy dönt, hogy Ricciardo lecserélésére szánja el magát.

    Az ausztrálnak 2023 végéig van szerződése, de a Renault-tól való átigazolása óta nem találta a formáját. A jövőjével kapcsolatos pletykákra egy dacos üzenettel reagált, amelyben megfogadta, hogy megfordítja a dolgokat, de a találgatások még mindig tartanak.

    A vezetési képességei mellett Herta előnye, hogy amerikai. Vélhetően a McLaren számára rengeteg szponzori lehetőséget jelenthet a versenyző szerződtetése a tengerentúli cégek részéről, akik szeretnének pénzt csinálni az F1-ben való részvételéből – különösen annak nyomán, hogy a sportág egyre jobban vonzza az amerikai nézőket.

    Ugyanakkor a McLaren főnöke, Zak Brown ragaszkodik ahhoz, hogy a csapatot sokkal jobban érdekli egy versenyző képessége, mint a szponzorai, de nem zárta ki, hogy Herta a csapat jövőbeli versenyzője legyen.

    Nagyon komolyan vesszünk bárkit, akit a Forma-1-es autónkba ültetünk” – mondta az F1 Nation podcastnek.

    A nemzetiség szerepel a listán, de soha nem választanánk ki egy versenyzőt csak kereskedelmi okokból.

    Az első szempont az, hogy ez a versenyző világbajnok alkat, képes győzelmekre? És ha a válasz erre igen, akkor továbblépünk a további szempontokra.

    Ha brit az illető, vagy amerikai, vagy ázsiai, az egyfajta kereskedelmi bónusz. De mindenekelőtt azért vagyunk itt, hogy versenyeket nyerjünk – ezt akarják a szponzoraink is.

  • Colton Herta a rocker haja miatt bukta el a torontói versenyt

    A torontói verseny második helyezett Colton Herta elismerte, hogy a balaklavája félrecsúszott, és a haja bele lógott a szemébe.

    Herta, aki a pole pozícióból indult, a májusi, esőáztatta Indianapolisi Nagydíj megnyerése óta először állhatott dobogóra, de elmondása szerint a záró szakaszon megnehezítette a dolgát, hogy a híres, dús sörénye belelógott a hajába.

    Nem sokat láttam, mert elromlott a tűzálló maszkom. Az összes hajam az arcom elé került. Felixet akkor láttam, amikor a 3-as kanyarba értünk. Valahogy meg tudtam ítélni a távolságot… a plexim oldalán kellett kinéznem, hogy lássak valamit” – mondta Herta.

    Hertát megkérdezték, hogy Rosenqvist azért zárkózott-e fel rá, mert túlságosan elhasználta a gumijait, miközben próbálta tartani a lépést Dixonnal.

    Nem, őszintén szólva azt hiszem, hogy nagyrészt a balaklava miatt volt az egész. Ez elég béna kifogásnak hangzik, és én igyekszem nem keresni kifogásokat. De sajnos tényleg nem sokat láttam.

    „Ennek a fejmaszknak, ami nekem van, sok hajat kell visszatartania. Ez az első alkalom, hogy ilyet láttam vagy hallottam. Jövő héten csináltatok egy olyan frizurát mint Felix (Rosenqvist).”

    Herta ragaszkodott hozzá, hogy a gyógyír az lenne, ha „minden versenyen a levágott haj helyett inkább egy vadonatúj balaklavát viselnék”. A hét elején McLarennel tesztelő versenyző elismerte, hogy a hajvágás is megoldaná a problémát, de nem fog megszabadulni hajkoronájától.

    Herta, aki hét fordulóval a bajnokság vége előtt a nyolcadik helyen áll, 97 ponttal lemaradva az élen álló Marcus Ericssontól, a bajnoki címre való törekvéssel kapcsolatban elmondta: „Tényleg el kell kezdenünk gyűjteni a dobogókat és a győzelmeket, hogy bármi esélyünk legyen.

    Eléggé le vagyunk maradva… Lehet, hogy egy kis szerencsére és sok jó eredményre lesz szükségünk, de meg tudjuk csinálni.

  • Magabiztos győzelmet aratott Scott Dixon Torontóban

    Scott Dixon már több mint egy éve várt arra, hogy Mario Andretti mellé csatlakozzon az IndyCar győzelmi listájának második helyén.

    Most már csak A.J. Foyt van előtte.

    A sorozat hatszoros bajnoka vasárnap végre megszakította 22 futam óta tartó nyeretlenségi sorozatát, megelőzve Colton Hertát és Felix Rosenqvistet

    Dixon pályafutása 52. győzelmét több mint 21 évvel az első diadala után aratta – ez volt pályafutása egyetlen olyan győzelme, amelyet nem a Chip Ganassi Racing színeiben szerzett.

    Ez elképesztő. Őszintén szólva, hogy Mario közelében lehetek – minden alkalommal, amikor ilyen kérdéseket tesznek fel nekem, annyira hálás vagyok, hogy még mindig itt van A.J. és ő a boxban” – mondta Dixon.

    Ez egyszerűen fantasztikus. Ez óriási, ember. Olyan szerencsésnek érzem magam, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.

    Herta, aki a hét elején a McLarennek tesztelt a Forma-1-ben, a második helyen végzett az Andretti Autosport színeiben. Rosenqvist a harmadik, Graham Rahal a negyedik, Marcus Ericsson pedig az ötödik lett, így tovább növelte előnyét a pontversenyben.

    Ez egy nagyon jó nap volt számunkra” – mondta Ericsson. „Jó tervünk és stratégiánk volt. A csapat remek munkát végzett.

    Félix Rosenqvist a harmadik helyéhez vezető úton szerzett magának egy új ellenséget, aki jövőre már a csapattársa lesz. A 3-as kanyar kijáratán a svéd versenyző nem hagyott helyet Alexander Rossinak, aki ennek köszönhetően a falban kötött ki.

    Ideiglenesen fellélegezhet Dixon miatt a Ganassi

    Dixon a második helyről indult, és az egész napot az élen töltötte, annak ellenére, hogy a kreatív üzemanyag- és gumistratégiák ellenére a csapatok a verseny elején a pálya pozíciójáért küzdöttek.

    Az új-zélandi volt az élen amikor Jimmie Johnson és Kyle Kirkwood összeakadtak 18 körrel a vége előtt.

    Dixon gyorsan 2 másodperces előnyre tett szert Hertával szemben az újraindítás után, és ezt a különbséget már nem is adta fel, így megszerezte pályafutása negyedik győzelmét Torontóban.

    A győzelem jókor jött a Ganassi istállónak, aminek turbulens hete volt Álex Palou szerződéses kálváriája miatt. Palou végül csapattársa, Marcus Ericsson mögött a 6. lett.

  • McLaren teszt után pole Torontóban, micsoda hete van Hertának!

    Izgalmas csatán van túl az IndyCar mezőnye, melyet a torontói közönség 2 éves kihagyás után meg is érdemelt. Herta a pole-ban.

    A Honda Indy Toronto futamán a pole-ért folytatott küzdelem intenzív volt, hiszen a generációk csatája során Colton Herta és Scott Dixon az utolsó körben egy olyan show-t rendezett, amelynek a végén kevesebb mint 1 tized választotta el egymástól a két versenyzőt.

    Herta a 11 kanyaros utcai pályán egy figyelemre méltó, 59.2698-as körrel szakította át a célvonalat, majd várta, hogy riválisa, Scott Dixon milyen időt tud futni. A Chip Ganassi Racing 9-es számú Hondája végül 59.3592-es időt futott.

    Ez egy intenzív időmérő volt” – mondta Herta. „Egészen a végéig nem igazán találtuk meg azt az időt amit akartunk. Boldog vagyok. Mindent összeraktunk. Az autó csodálatos, a csapat csodálatos. Köszönjük a Hondának.

    Josef Newgarden szerezte meg a harmadik helyet, mellőle, a 2. sorból majd Alexander Rossi rajtolhat majd. Newgarden teljesítménye azért is volt lenyűgöző, mert ki kellett hagynia a második edzést, hiszen motort cseréltek az autójában.

    David Malukas szenzációs teljesítményt nyújtva ötödik lett, megelőzve a Mid-Ohio-i győztest, Scott McLaughlint.

    A Colton Herta győzelmével záruló időmérőt kétszer is meg kellett szakítani piros zászlóval. Először Álex Palou Ganassija adta meg magát, majd Kyle Kirkwood eszeveszett tempója eredményeként a falban kötött ki.

    Ez persze nem csak rá volt hatással, hiszen a mögötte érkező versenyzők sem tudták befejezni a körüket, így Will Power már megint nem jutott tovább a következő körbe, és végül a 16. helyről kell majd rajtolnia.

    Csalódást keltő időmérőt futott még Pato O’Ward is, aki a 15. lett.

    A hét eleji McLaren tesztje után tehát Colton Herta karrierje 9. pole pozícióját követően a legjobb pozícióból várhatja majd a torontói verseny 21:30-kor kezdődő futamát, vasárnap.

  • VIDEÓ: Lenyűgözte a McLarent Colton Herta első tesztje

    A McLarent „teljesen lenyűgözte” Colton Herta tesztelési teljesítménye a 2021-es autóval Portimaóban a csapatfőnök, Andreas Seidl szerint.

    Herta a McLaren egy korábbi autóját vezette a portugáliai Portimao-ban – ugyanúgy, ahogy Pato O’Ward 2021 végén Abu-Dhabi-ban.

    Herta a két nap alatt összesen 162 kört tett meg, és Seidl szerint az IndyCar-pilóta erőnléte segített neki abban, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a tesztből.

    Természetesen, amikor ezt a két tesztnapot csináljuk, különböző céljaink vannak” – mondta Seidl. „Elsősorban az, hogy Coltonnak esélyt adjunk arra, hogy hozzászokjon az autóhoz, de aztán a hangsúly a különböző vezetési technikák kidolgozására helyeződött át.

    Például hozzászokni egy Forma-1-es versenyhétvége különböző működési szempontjaihoz – mint például a különböző gumikeverékek összehasonlítása, a különböző üzemanyag-fogyasztások tesztelése, a kvalifikációs körök, a versenyszimulációhoz hasonló etapok -, és azt kell mondanom, hogy a csapatra nagy hatással volt, ahogy Colton kezelte ezeket a kihívásokat a profi hozzáállásával.

    „Azt is jó volt látni, hogy a fizikai felkészültsége lehetővé tette számára, hogy a két nap során végig kitartson, tudván, hogy ez milyen kihívás lehet egy Forma-1-es autóval egy olyan pályán, mint Portimao.”

    Mivel a McLaren még nem döntötte el, hogy ki fog vezetni náluk a kötelező FP1-es újonc edzéseken, Seidl szerint a csapat a 2021-es Portugál Nagydíjon Portimaóban a McLaren versenyzőinek tempójával összehasonlítva próbálja majd megérteni Herta teljesítményét.

    Nyilvánvalóan nagyon nehéz összehasonlítani, mert a körülmények teljesen mások – más gumikat is használunk a Pirellitől, de természetesen a következő napokban a csapat részletesen megvizsgálja az adatokat, hogy kapjunk egy első képet Colton produkciójáról.

    Ez is része lesz az értékelésünknek, hogy melyek lehetnek a következő lehetséges lépések. Mint tudják, a szabályok értelmében idén kétszer kell egy Forma-1-es újoncot az autóba ültetnünk egy az FP1-en.

    Úgy tervezzük, hogy ezt valamikor nyári szünet után tesszük majd meg, szóval még van időnk eldönteni, hogy ezt mikor is tesszük meg ténylegesen, és kit ültetünk az autóba.

  • Grosjean elmondta, miért nehéz az IndyCar-ból a Forma-1-be igazolni

    Romain Grosjean 181-szer állt rajthoz a Forma-1-ben, és már az IndyCar-ban is a második évét húzza, így tudja, mi kell mindkét szériához.

    Amikor az Autoweek magazin az F1 és az IndyCar közötti különbségekről kérdezte Romain Grosjean-t, az Andretti Autosport versenyzője egy fontos dolgot emelt ki.

    A legnagyobb különbség igazából az, hogy az IndyCarban mindenkinek ugyanaz az autója van, míg a Forma-1-ben ez nem így van” – mondta Grosjean.

    Az F1 nagyon más ilyen szempontból. És aztán az IndyCarban rengeteg különböző típusú pálya van, szóval mindegyiken jónak kell lenned. Szerintem ezek jelentik a legnagyobb különbséget.

    Grosjean elismerte, hogy nehéz összehasonlítani a két szériát, de szerinte mindkettő ugyanolyan nagy kihívások elé állítja a versenyzőket.

    Nagyon más ez a széria Európából érkezve. Semmihez nem tudom hasonlítani az ovál versenyzést formaautóval. Nem is szeretem összehasonlítani a Forma-1-et és az IndyCar-t, mert mindkettő nagyon-nagyon különleges a maga szempontjából” – magyarázta Grosjean.

    „Azt hiszem, az IndyCar-pilóták számára a legnagyobb kihívást a mentalitásbeli különbség jelenti az USA és Európa között.”

    Az utóbbi 5-10 évben megannyi Forma-1-es versenyző érkezett az IndyCarba, de ez visszafelé nem így van. Ennek ellenére több jelenlegi IndyCar pilótát is hírbe hoztak a Forma-1-el.

    Őszintén szólva, néhány IndyCar-pilóta van olyan jó, mint néhány Forma-1-es pilóta” – jelentette ki Grosjean. „Azt hiszem, mindkét bajnokságban van néhány nagyon-nagyon tehetséges versenyző. Vannak olyan srácok az IndyCarban, akik határozottan ott lennének a Forma-1 élmezőnyében.

    Colton Herta most éppen a Forma-1-ben tesztel, ami nagyon király. Azt hiszem, az IndyCar-pilóták számára a legnagyobb kihívást a mentalitásbeli különbség jelenti az USA és a Európa között.

    És szerintem ez mindenképpen kihívást jelenthet. De a srácok nagyon gyorsak. Pato O’Ward nagyon gyors, Colton nagyon gyors. Tényleg jó srácok vannak ott. De úgy érzem, hogy inkább a mentalitásban van a különbség, és ez egy kicsit nagyobb kihívás lehet nekik.

  • VIDEÓ: Íme Colton Herta első Forma-1-es tesztje a McLarennel

    Colton Herta le volt nyűgözve első Forma-1-es köreitől, melyet a McLaren Forma-1-es autójával tett meg a portugáliai Portimão-ban.

    Nagyon szórakoztató volt. Remek két nap volt. Az egész arról szólt, hogy hozzászokjak az autóhoz, amely nyilvánvalóan teljesen más, mint amit eddig vezettem” – magyarázta Herta.

    Kicsit más a vezetési stílus, de a mérnökök nagyon segítőkészek voltak abban, hogy felvegyem a sebességet.

    Bár a két nap arra szolgált, hogy Herta a saját tempójában dolgozhassa fel a az új inputokat, a lassú fejlődési ráta nem szerepelt a kaliforniai tervei között.

    Nehéz úgy beszállni egy versenyautóba, hogy nem vezetsz a lehető leggyorsabban, amilyen gyorsan csak tudsz” – mondta Herta.

    Szóval igazából ez volt a célom, amikor idejöttem, hogy akklimatizálódjak, felvegyem a sebességet, és tényleg megnézzem, mire vagyok képes a ebben az autóban.

    Gyönyörűen kezelhető volt. Délután picit finomítottunk az autón, ami ettől még jobban feküdt nekem. Jó volt látni, hogy milyenek ezek az autók, és hogy milyen fizikai különbségek vannak az IndyCarhoz képest.

    Herta azt mondja, hogy sokat tanult első F1-es kiruccanása során, és van még mit dolgoznia, amikor a következő tesztre az év későbbi szakaszában kerül sor.

    Azonnal kényelmesen éreztem magam” – tette hozzá a McLaren fiatalja. „A legnagyobb dolog egy kör összerakása volt. Úgy éreztem, hogy körülbelül a nap közepén eljutottam a határig, de ez csak a különálló kanyarok összerakása volt.

    A második nap végére elég magabiztos voltam a körök összerakásában, alacsony üzemanyagszint, magas üzemanyagszint, és minden, ami a kettő között van. És ez eltartott egy darabig.

    Fantasztikus volt. Ha problémád van egy kanyarban, akkor egy ujjmozdulattal tudod állítani az autót. Tényleg nagyon kényelmesen éreztem magam, és éreztem a határt; talán még a konzisztencián tudok majd javítani. Ennek az ideje is eljön majd, de úgy éreztem, hogy közel voltam hozzá.

  • Herta, Albon, Piastri, de még akár Vettel is érkezhet Ricciardo helyére?

    Herta, Albon, Piastri, de még akár Vettel is érkezhet Ricciardo helyére?

    Pletykák szerint Sebastian Vettel és Alex Albon is rajta van a McLaren listáján.

    Carlos Sainz 2020-ban fogadta el a Ferrari ajánlatát, így a wokingiaknak egy új versenyzőt kellett találniuk Lando Norris mellé. Korábban már tárgyaltak Daniel Ricciardóval, ám a Red Bulltól elszakadó ausztrál akkor a Renault-ot választotta helyettük. 2021-ben végül a pilóta mégis a brit istállónál kötött ki. A 32 éves versenyző viszont nem tudta felvenni a ritmust új csapatánál. Míg Lando Norris a dobogós helyezéseket gyűjtötte, addig Ricciardo küszködött az új autójával.

    Ugyan monzai futamgyőzelmével megtörte némileg a jeget, ám azóta nem villant meg az ausztrál tudása és tehetsége.

    Már az év elején is pletykálták a paddockban, hogy a McLaren megválik Ricciardótól, ám Zak Brown nemrég biztosította a sajtót arról, hogy ők 2023-ig nem lépnek. Ám az amerikai vezető nem tisztázta le, hogy a cégcsoport melyik csapatnál fog maradni az ausztrál. Akár még az Indycarba is áthelyezhetik a versenyzőt. Ugyanakkor a brit istálló azzal is számol, hogy Ricciardo akasztja szögre a sisakot, így alternatívákat keresnek a helyére.

    Colton Herta a napokban teszteli Portugáliában az MCL35M-ös versenygépet, ugyanis a brit alakulat kíváncsi az amerikai képességeire.

    „Colton Herta már bizonyított az Indycarban. Kíváncsiak vagyunk arra, hogyan tud alkalmazkodni egy F1-es autóban” – magyarázta Andreas Seidl.

    A BBC.com és a The Race információi szerint nemcsak Herta pályázik az ausztrál ülésére. Sebastian Vettel, Alex Albon és Oscar Piastri nevét is bedobták a kalapba.

    Vettel jövője még bizonytalan

    A négyszeres világbajnok többször elmondta, még nem döntött jövőjéről. Idén lejár a szerződése, de az Aston Martin nagyon szeretné megtartani a versenyzőt. Ám a teljesítményük miatt már nem olyan kecsegtető a német pilóta számára az alakulat. A paddockban azt pletykálják, hogy visszavonulása előtt még a McLarenbe igazolhat.

    Mi lesz a Williamsnél?

    A szezon közepén már szárnyra kaptak olyan híresztelések, amik szerint Nicholas Latifitől megválik a csapat, és Oscar Piastrinak adnak lehetőséget. Ám az Alpine és a McLaren szerződése miatt akár a McLarennél is lehet esélye. Mivel Fernando Alonso maradni akar, és Esteban Oconnak érvényes szerződése van 2024-ig, a franciáknál nincs hely az ausztrál pilótának. Ám a legújabb értesülések szerint Albon is átülhet a McLarenbe, így Piastri az ő helyét is megörökölheti