Címke: Cognizant

  • Visszalép egy fontos szereplő Alonso csapatában

    Visszalép egy fontos szereplő Alonso csapatában

    A SportBusiness írt arról, hogy az Aston Martin egyik névadó főszponzora, a Cognizant a következő szezontól csak „sima” szponzorként kíván jelen lenni a csapatnál.

    A hivatalos nevezési listákon „Aston Martin Aramco Cognizant Formula 1 team” néven indul az általunk Aston Martinként ismert csapat, ebből tűnhet el az egyik vállalat neve, miután nem óhajtják meghosszabbítani a 2021 óta érvényes megállapodást a névadó főszponzori címről.

    Az üzleti portál viszont úgy tudja, a Cognizant marad a csapattal hosszú távon hagyományos szponzorként. A cég központja az Egyesült Államokban található, és üzleti, valamint technológiai szolgáltatásokkal foglalkozik, a legnagyobb bevételű amerikai vállalatok legfrissebb listáján a 185. helyen áll.

    A Cognizant részéről elmondták, hogy a lépést pusztán az indokolja, hogy a vállalat az  ismertsége bővítésére vonatkozó célkitűzéseket teljesítette, és eleve így kalkuláltak a névadó szponzori tisztséggel, a csapattal pedig ennek ellenére is szorosabbra fűzik az együttműködést. Az Aston Martin 2024 elején jelentheti be, mi lesz az új hivatalos neve.

    Az Aston Martin F1-es istállója kapcsán egyébként felröppentek olyan hírek is, hogy Lawrence Stroll új tulajdonost keres neki.

    Rekord nagyságú veszteséggel zárta az Aston Martin a tavalyi évet

  • Hivatalos az Aston Martin 2022-es felállása is!

    Hivatalos az Aston Martin 2022-es felállása is!

    Az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team is hivatalosan is bejelentette a 2022-es felállását: marad Lance Stroll és Sebastian Vettel is.

    Mind Lance, mind Sebastian az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team szerves részévé váltak. Várjuk a Forma-1 új korszakát, amelyet ezen két versenyzőnk vezet.

    Lance Stroll, Aston Martin Cognizant Formula One™ Team pilóta

    „A következő szezonban a hatodik évemet kezdem meg a Forma-1-ben, csapattársammal, Sebastian mellett. Az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team idei szezonját együtt kezdtük, és nagyon várom, hogy jövőre vele együtt folytassuk az utat. Idén nem értük el azt, amit kitűztünk magunk elé, de ez csak tovább erősítette a következő idénybeli éhségünket és a siker iránti vágyunkat. Most, az Aston Martin presztízsével és támogatásával, valamint ragyogó új szponzor-partnerekkel, akiket egy ilyen tekintélyes márka vonzott, jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy 2022-ben még jobb teljesítményt nyújtsunk.”

    Sebastian Vettel, Aston Martin Cognizant Formula One™ Team pilóta

    „Nagyon várom már, hogy a Forma-1-es autók új generációjával versenyezhessek. Nagyon más a kinézetük, és az új technikai szabályoknak köszönhetően olyan autókat kapunk, amelyekkel sokkal közelebb lehet egymáshoz versenyezni, mint a közelmúltban. A kiélezettebb versenyzés nagyszerű lesz a versenyzőknél és a rajongóknak egyaránt. A változások olyan nagyok, hogy minden istálló újrakezdi. Így ez egy nagyszerű lehetőség lesz számunkra az Aston Martin Cognizant Formula One™ Teamnél. Hiszek az új, növekvő csapatunk erejében, így már most nagyon várom 2022-t.”

    Lawrence Stroll, az Aston Martin Lagonda és az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team ügyvezető elnöke

    „Az Aston Martin Cognizant Formula One™ Team első szezonja kiábrándítóan indult, köszönhetően a télen bekövetkezett szabályváltozásoknak. Ezek hátrányos helyzetbe hozták azt a két csapatot, amelyek autói a „low-rake” aero filozófiát alkalmazzák. Az elmúlt hónapokban azonban szépen haladtunk előre, és mind Lance, mind Sebastian remek teljesítményt nyújtottak. A balszerencse is bőven kijutott nekik, de örülünk, hogy 2022-ben a fiatal tehetség és a tapasztalt szaktudás ilyen kiváló elegyével folytathatjuk.”

    Otmar Szafnauer, csapatfőnök és vezérigazgató, Aston Martin Cognizant Formula One™ Team

    „Lance a modern Forma-1 egyik legtehetségesebb versenyzője, és ehhez a nyers tálentumhoz most már komoly versenyzői képességeket is hozzáad. A négyszeres világbajnok, aki 271 nagydíjon vezetett, és melyek közül 53-at megnyert, Sebastian szintén hatalmas értéket képvisel csapatunk számára. Jövőre mindkettőjüktől azt várjuk, hogy jól versenyezzenek a jelenlegi szabályzástól nagyon eltérő formulában. Soha nem becsüljük alá az ellenfeleinket, így nem áll szándékunkban túl sokat ígérni. Tudjuk azonban, hogy Lance és Sebastian a lehető legtöbbet fogja kihozni azokból az eszközökből, amelyeket a rendelkezésükre bocsátunk.”

  • A Cognizant lett az Aston Martin F1 Team névadó szponzora

    A Cognizant lett az Aston Martin F1 Team névadó szponzora

    Új névadó szponzorral megy neki a szezonnak az Aston Martin Formula 1 Team.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy Lawrence Stroll csapata és az amerikai informatikai cég tárgyalásokat folytat egymással. A nemrég kiadott közlemény alapján sikeresen zárultak a megbeszélések, ugyanis a Cognizant névadó szponzorként fog megjelenni a visszatérő brit márka arculatában.

    A Motorsport-Total.com decemberben arról számolt be, hogy a BWT és az újjáalakuló Racing Point nem igazán tudott megegyezni a következő éra autóinak színeivel kapcsolatban. A pletykák szerint ugyanis az osztrák cég kevesellte a rózsaszínt az előzetes tervezetekben, míg a kanadai-brit alakulat (csakúgy, mint korábban a Daimler) nem volt hajlandó több teret engedni, ugyanis „James Bond autóján nem feltétlenül mutatna jól a pink.”

    A BWT így teljesen eltűnt a szponzori listáról.

    A sajtóközleményben ezen felül az istálló elárulta, hogy a rajtrácson az Aston Martin Cognizant Formula 1 Team név fog visszaköszönni, ugyanis az új arculathoz, új névadó szponzor is dukál.

    ,,Egy olyan sportban ahol a technológia és az innováció áll a központban, a Cognizant kulcsfontosságú szerepet fog betölteni. A cél az, hogy ne csak szponzorként, vagy kulisszák mögötti szolgáltatóként legyenek jelen, hanem valódi digitális transzformációs partnerként. A több évre szóló szövetség igazi energiákat hoz majd az Aston Martin új F1-es korszákba. A Cognizant a piac legjobb informatikai infrastruktúrájával és szoftveres megoldásaival képes lesz ideális helyeztet teremteni a csapatnál.” -olvasható a közleményben.

    Emellett az Aston Martin a Twitter és az Instagram fiókja mellett beizzította a weboldalát, emellett elindította Youtube, és TikTok platformjait is.

    A legújabb közlemény szerint márciusban leplezik majd le az autót az Aston Martin főhadiszállásán, Gaydonban, Sebastian Vettel és Lance Stroll segítségével.

    ,,Az Aston Martin több, mint 60 év utáni visszatérése, egy mérföldkő lesz a sportág történelmében. Mindenki tudja azt, hogy az Aston Martin mit képvisel, és a Forma-1 lehetővé fogja tenni számunkra azt, hogy a márka eszenciáját új helyekre vigyük, a csapat korábbi erős alapjaival. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt az új fejeztet a Cognizant támogatásával indíthatjuk el. A mai világban, mikor is digitális forradalom zajlik, nem tudnék alkalmasabb vagy értékesebb partnert választani arra, hogy velünk dolgozzon, mivel arra törekszünk, hogy az Aston Martint a sportág egyik legnagyobb csapatává tegyük.” -nyilatkozta Lawrence Stroll.

    Brian Humphries, a Cognizant vezérigazgatója így értékelte az együttműködés létrejöttét:

    ,,Nagyon örülünk annak, hogy az Aston Martin Cognizant Formula 1 Team névadó szponzorai lehetünk. A márkáinkban sok közös vonás van. Mind a két cég innovatív és előrelátó, szeretünk gyorsan haladni, koncentráltak maradni és az élre állni. Ismerjük a mai fejlett technológiák hihetetlen erejét, és azt is, hogyan lehet ezt a vásárlók egyedi tapasztalatai mentén formálni.”

    Otmar Szafnauer a következőket mondta a bejelentés kapcsán:

    ,,Csak két hónapra vagyunk attól, hogy elkezdődjön a szezon, így fantasztikus az, hogy az Aston Martin F1-es új éráját azzal ünnepelhetjük, hogy a Cognizantot névadó szponzorként üdvözölhetjük. Az innováció és a technológia az F1-es csapatok központi pillére, így ez a hosszútávú partnerkapcsolat, nem csak a márkaépítésről szól. Mivel az új központunk építése már zajlik, a Cognizant szakértelme és erőforrásai, hozzáadott értékekkel fognak szolgálni az informatikai tevékenységeink területein. Ezen felül értékes hozzájárulást biztosítanak majd a pályán nyújtott teljesítményünknél is.”

    Sebastian Vettel ekképp vélekedett új csapatáról:

    ,,Alig várom már, hogy megkezdjem a munkát az Aston Martin Cognizant Formula 1 Teammel. Rengeteg dolgot kell még felfedeznem az elkövetkező pár hónapban, viszont nagyon eltökélt vagyok azzal kapcsolatban, hogy nagyobb sikerekhez juttassam a csapatot. Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek ennek a kalandnak.”

    Lance Stroll így zárta a gondolatsorokat:

    ,,Nagy dolog látni azt, hogy az Aston Martin visszatért a Forma-1-be – különösen egy olyan névadó szponzorral, mint a Cognizant. Amikor csak a gyárban vagyok, érzem a bizsergést és az energiát. Készen állunk erre. A csapat nagyon éhes a sikerre, így alig várom már, hogy elkezdődjön a szezon.”

  • Rózsaszín helyett egy kis kék kerülhet még fel az Aston Martinra?

    Rózsaszín helyett egy kis kék kerülhet még fel az Aston Martinra?

    Sajtóértesülések szerint névadó szponzort válthat jövőre az Aston Martin F1 Team, ugyanis a BWT helyett a Cognizant jelenhet majd meg a csapatnál.

    Lawrence Stroll és konzorciuma úgy határozott, hogy a Racing Pointot újraszervezik, és megalakítják belőle az Aston Martin Forma-1-es csapatát. Azonban új istállóhoz új színek és szponzorok dukálnak, így elképzelhető, hogy egy régi ismerőstől kell búcsút venniük.

    A Racing Point (korábban Force India) 2017-től élvezheti az osztrák BWT támogatását, akik speciális kemikáliákra és vízkezelő rendszerekre szakosodtak. A rózsaszín szín miattuk tűnt fel a csapaton, azonban az új irányvonalba már nem biztos, hogy belefér a korábbi paletta.

    2016-ban a BWT még azt tervezte, hogy a Mercedesszel lép egyességre, a Force India helyett. A megbeszélésék jól haladt, ugyanis még a szponzori megjelenéséhez is elértek. Az első tervek szerint az első szárny illetve még kisebb elemek kapták volna meg a pink színt, ám a BWT kész lett volna 50 millió eurót is adni azért, hogy teljesen rózsaszínné változtassa az Ezüst Nyilakat. A Daimler viszont abba már nem ment bele, hogy a konstrukció teljesen pink legyen, még a BWT ezek után a kompromisszumkötés terén nem volt elég merész. Így kötöttek ki a Force Indiánál, ami idén még Racing Point, de jövőre már Aston Martin néven fog szerepelni a sportágban. Ám ahogy a Daimler ellenezte a rózsaszín autót ötletét, úgy valószínűleg „James Bond autójának” sem állna jól az a szín.

    Stroll ugyanis korábban elmondta, hogy szeretné visszahozni a brit zöldet, ami akár kaphat egy kis kéket is maga mellé. Ugyanis a Motorsport-Total.com információi szerint az Aston Martin jelenleg az amerikai informatikai szolgáltatóval, a Cognizanttal tárgyal.

    Ugyanakkor azt nem tudni még, hogy egy esetleges megállapodás esetén mennie kellene teljesen a BWT-nek, vagy csak a névadó szponzori státuszukat veszítené el.