Címke: Clement Novalak

  • Martins nyert, a bajnokesélyesek nulláztak a második zandvoorti sprintfutamon

    Martins nyert, a bajnokesélyesek nulláztak a második zandvoorti sprintfutamon

    Az MP Motorsport pilótája, Victor Martins nyerte az FIA Formula 3 zandvoorti hétvégéjének második versenyét. A francia ezzel első győzelmét szerezte a sorozatban és ezzel közelebb került az két bajnoki éllovashoz, ugyanis Dennis Hauger és Jack Doohan is pont nélkül maradt a futam végén.

    A fordított rajtrácsnak köszönhetően az első futamon 12. helyen záró Ido Cohen pole-pozícióból. Az argentin fiatal nem tudta megőrizni az első helyet Clément Novalakkal szemben, aki a második helyről indult és már az egyes kanyarban az élre állt.

    A bajnokságot vezető Dennis Hauger is jól rajtolt és már az első körben elkezdett harcolni a csapattársával, Olli Caldwellel az 5. helyért. A norvég fiatal majdnem meg tudta előzni a britet a kettes kanyarban, azonban Caldwell nem hagyta magát és visszaverte csapattársa támadását.

    Az 4. kör kezdetén be kellett hívni a biztonsági autót Lorenzo Colombo balesetet miatt. A Campos olasz versenyzője egy bal első defekt következtében állította a falba az autóját. A sportbírók gyors munkájának köszönhetően már a 6. körben újraindulhatott a 24 körös verseny.

    Az újraindítás jól sikerült Novalaknak, azonban Cohennek már védekeznie kellett Frederik Vestivel szemben. A dán pilóta azonban nem hogy előre lépett a 2. helyre, hanem hátraesett a 4.-re, miután Victor Martins megelőzte őt a döntött kanyarban.

    Az MP Motorsport francia pilótája rögtön rávetette magát Cohenre, azonban első próbálkozása kudarcba fulladt. Mögöttük Jak Crawford és Jack Doohan bonyolódott csatába a 9-10. helyen. A két pilóta összeért az egyes kanyarban, de egyiküknek sem kellett idő előtt kiszállnia az autójából.

    Novalak a 10 körben hibázott, ami miatt az első kvartett nagyon közel került egymáshoz. Mivel mindenki egy másodpercen belül került egymáshoz, ezért nagyon nehéz dolga volt a fiatal pilótáknak, mert Zandvoortban az egyes kanyaron kívül nagyon nehéz előzni.

    Cohen lemaradt az élen álló Novalaktól, ami miatt a mögötte érkezők elkezdték támadni őt. Martin próbálta őt megelőzni, azonban hosszas próbálkozások után a 14. körben sikerült átvennie a Carlin argentin pilótától a 2. helyet. Ezután Vesti következett és egy magabiztos manőverrel vette át a 3. helyet Cohentől.

    Mindeközben az élen Martin utolérte a Tridentet erősítő Novalakot és a 16. körben az MP Motorsport versenyzője át is vette a vezetést. A 18. körben Hauger végül maga mögé tudta utasítani a csapattársát az 5. helyért. A norvég pilóta egy körrel később Cohent is megelőzte, így már a negyedik helyen haladt.

    A 20. körben Amaury Cordeel kicsúszott az egyes kanyarban és elásta magát a sóderágyban. Az eset miatt a biztonsági autót másodjára is be kellett hívni a pályára.

    Végül az utolsó két körre újraindították a futamot. A két Prema nagyon pórul járt, ugyanis miután összeértek Cohennel, defektet kapott és a versenyen mutatott jó formája a kukában landolt. A másik bajnokesélyes Doohan pedig kicsúszott, ami miatt ő is pont nélkül maradt.

    Martin nyert Novalak és Vesti előtt. Tovább pontszerzők: Caio Collet, David Schumacher, Caldwell, az első versenyt megnyerő Arthur Leclerc, Crawford, Matteo Nannini és Logan Sargeant.

  • A 12. helyről nyerte Hauger az F3-asok első osztrák futamát

    A 12. helyről nyerte Hauger az F3-asok első osztrák futamát

    Óriási felzárkózással kezdődött az F3 osztrák versenyhétvégéje, ugyanis Dennis Hauger a 12. helyről rajtolva nyerte az első futamot a Red Bull Ringen. A norvég szerezte meg a pole pozíciót a főfutamra, ezért kellett a 12. helyről indulnia az első, fordított rajtrácsos viadalon.

    A futamot Logan Sargeant kezdte az élről, ám rögtön el is vesztette a vezetést, Nannini rajtolta le. A versenyt végig állandó előzések tarkították, az első helyen is sok változás volt. Novalak is jól rajtolt, a harmadik helyen találta magát, miután Caldwellt is megelőzte. Martins pozíciókat bukott, az ötödik helyig esett vissza. Hauger is megalapozta a versenyét egy jó indulással, a hetedik helyen találta magát elég hamar.

    Az első helyért a 9. körben indult be igazán a verseny, Sargeant ugyanis visszavette a vezető pozíciót Nanninitól, ám a következő körben ismét történt egy visszaelőzés. Novalak is becsatlakozott kettejük csatájába, volt, hogy ő vette át a vezetést, miközben Hauger már Doohan mellett is elment.

    Arthur Leclerc-nek most sem volt jó versenye, kicsúszott a négyes kanyarban a hetedik helyről. Nem sokkal később pedig kihajtott a boxba és véget is ért számára a verseny. Az élen tovább folytatódott a küzdelem, Hauger pedig miután túl volt a Caldwell elleni előzésen is, Sargeant mellett is elment, aki a gumijaival kezdett küzdeni. Novalak és Nannini maradt az első kettő, akik a heves csata közben összeértek a négyes kanyarban, mindketten kicsúsztak, ezzel tálcán kínálva az első helyet Haugernek.

    A Prema így kettős győzelmet ünnepelhetett, hiszen Olli Caldwell lett a második, míg Sargeant zárt harmadikként. Victor Martins ezúttal negyedik lett, Crawford pedig ötödik. A további sorrend így nézett ki: Collet, Doohan, Nannini, Iwasa, Smolyar. A fordított rajtrácsos pole-t Jonny Edgar zsebelte be, míg a leggyorsabb körért járó bónusz Hauger markát ütötte, a norvég előnye tehát tovább nőtt összetettben.

  • Doohan nyerte az esős főfutamot Le Castellet-ben

    Doohan nyerte az esős főfutamot Le Castellet-ben

    Jack Doohan győzelmével zárult a Formula 3 francia versenyhétvégéje, az ausztrál a negyedik helyről rajtolva húzta be élete első győzelmét a szériában.

    Esős körülmények köszöntötték vasárnap délelőtt a mezőnyt a Paul Ricard versenypályán. A pole pozícióból Frederik Vesti indulhatott, mellőle pedig a bajnoki éllovas Dennis Hauger. Utóbbi rajtolt jobban, rögtön megelőzte a dánt.

    Mögöttük is változott a sorrend, Novalak a hatodikról a harmadik helyre jött fel, és a második sorból induló Victor Martins-nal csatázott az első körökben.

    A rajtot azonban alapvetően megúszta a 30 fős mezőny baleset nélkül, ám így is csak a harmadik körig bírták virtuális biztonsági autós fázis nélkül. A Premás Olli Caldwell állt félre a pálya szélén, egy koccanás után sérült az autója.

    Hauger néhány kör alatt tekintélyes előnyt kezdett kiépíteni magának Vesti és az őt követő Novalak előtt. A vizes pályán a versenyzők sorra csúsztak és pördültek ki, ám a nagy bukóterek miatt folytatni tudták a versenyt. Így járt például David Schumacher, vagy Villagomez is.

    A hatodik kör elején Novalak megtámadta Vestit, ám ez olyannyira nem sült el jól számára, hogy a sikertelen támadás után lendületet vesztett és Martins visszaelőzte. A szombaton nagyot versenyző franciának azonban nem lehetett nyugta, hiszen rögtön elkezdte támadni a másik Tridenttel Jack Doohan, sőt meg is előzte az egyes kanyarban, ezzel fellépve a harmadik helyre. Néhány körrel később pedig újabb pozíciót nyert, elment a hibázó Vesti mellett is.

    Logan Sargeant versenye eközben véget ért, az esőben kötelező hátsó villogó lámpa nem működött nála, így ki kellett jönnie a bokszba javításra, ám már nem ment vissza a pályára.

    Az élen Vesti egyre hátrébb esett, újabb hibája után Martins és Collet is leelőzte. Doohan pedig elkezdett zárkózni Haugerre, olyannyira, hogy a 14. körre teljesen utolérte. A kör végére pedig már csatába is bonyolódtak a felek, a kanyarokon át tartó küzdelemből végül Doohan jött ki győztesen.

    Egy kicsivel hátrébb, a harmadik helyért is történt egy előzés, Collet megelőzte csapattársát, Martins-t.

    Habár Hauger egészen a végéig nem adta fel, a sorrend az élen már nem változott: Doohan élete első F3-as győzelmét aratta, ám Hauger a második helyével is növelte előnyét az összetettben. Collet és Martins maradtak a harmadik-negyedik helyen, mögöttük pedig sorrendben Novalak, Vesti, Iwasa, Smolyar, Correa és Crawford zártak.

    Az egyik tegnapi győztes, Arthur Leclerc ugyan ismét nagyon ment, de pontot nem tudott szerezni, 13. lett a 30. helyről indulva.

    Ami a bajnokságot illeti, Hauger vezet 66 ponttal, mögötte Martins áll 60 egységgel, Doohan pedig 58-al a harmadik.

  • Smolyar nyerte a szezon első futamát Barcelonában

    Smolyar nyerte a szezon első futamát Barcelonában

    Az ART Grand Prix versenyzője Alex Smolyar nyerte a 2021-es FIA Formula 3 első futamát Barcelonában. Az orosz pilóta mellett Clement Novalak és Caio Collet ünnepelhetett a dobogón.

    A versenyzőknek két felvezető kört kellett teljesíteniük, miután az első felvezető kör végén Ido Cohen Carlinja megadta magát, így a versenyirányításnak törölnie kellett a rajtot.

    A rajtnál szépen eljöttek a versenyzők, egy darab baleset sem történt. Jonny Edgar meg tudta tartani a vezető pozícióját Alex Smolyar, Caio Collet és Clement Novalak előtt.

    Azonban Smolyar a negyedik kör kezdetén a DRS segítségével simán meg tudta előzni a Red Bull junior Edgart az egyes kanyarban, átvéve ezzel az első helyet. Edgar vissza is támadott a következő körben, azonban kis híján össze is akadt a két autó, de szerencsére nem történt ütközés.

    Mindeközben Frederik Vesti nagy csatában volt a hatodik helyért David Schumacherrel, azonban előzni nem tudott. A Mercedes junior dán pilóta ezt követően még egy apró hibát vétett, ami miatt két pozíciót bukott Olli Caldwellel és Victor Martins-nal szemben.

    A pénteki időmérőt megnyerő Dennis Hauger a hetedik körben egy zseniális manővert mutatott be, aminek következtében két pozíciót is tudott nyerni. A norvég Red Bull nevelés ezt követően Vestit vette a célkeresztjébe.

    A tizedik körre Smolyer egy magabiztos, két másodperces előnyt épített ki Edgarral szemben, akit a rossz tempója miatt az Alpine junior Collet is megpróbált megelőzni, azonban a brazil rajtaveszett a manőveren, mivel Clement Novalak elvehette tőle a harmadik helyet.

    A szenvedő David Schumacher a tizenegyedik körben további pozíciókat bukott Haugerrel és Martins-nal szemben. Az utóbbi Alpine junior személyében egy újoncot tisztelhetünk, aki a tegnapi poleról mindössze hat század másodperccel maradt csak el.

    Az élbolyra visszatérve, Novalak számos előzési kísérletet követően maga mögé tudta utasítani Edgart. A Trident pilótája így már a második helyen haladt, miközben Edgar a sorozat tavalyi kiírásának egyik bajnok aspiránsát Logan Sargeantet kapta meg a nyakába.

    Az amerikai pilóta nem sokat teketóriázott, az egyes kanyarba menet elvette Edgartól a negyedik helyét és a harmadik helyen autózó Collet nyomába eredhetett.

    A 19. körben azonban Oliver Rasmussen az utolsó kanyarban kicsúszott és elásta magát a kavicságyban, ami miatt a pályára kellett hívni a biztonsági autót. Mivel a pályamunkások nem tudták eltakarítani Rasmuusen autóját, így a mezőny a biztonsági autó mögött ért célba.

    Smolyar így megnyerte a futamot Novalak és Collet előtt. További pontszerzők: Sargeant, Edgar, Caldwell, Vesti, Hauger, Martin és a Formula 2-ben is versenyző Matteo Nannini.

    Charles Leclerc öccse, Arthur pech szériája az időmérőt követően is folytatódott, mert a monacói fiatal a verseny vége felé defektet kapott, ami miatt csak a huszonnyolcadik helyen ért célba.

    Tóth László végül huszonhetedik lett az első Formula 3-as futamán.

    A délutáni futamon ismét fordított rajtrácsos versenyt láthatunk majd, melynek során az első futam első tizenkét helyezettjének pozícióját fordítják majd meg.

  • Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2 mezőnye a héten háromnapos, szezonvégi tesztet teljesített az arab szigetországban, a csapatok „felállása” pedig előrevetítheti a jövő évi mezőnyt.

    A Szahír Nagydíjat követően a Formula 2 maradt, ahol volt, és a bahreini pálya „sima” – visszaalakított – változatán tovább rótták a köröket.

    A csapatok által felállásán látszott azonban, hogy ez már a 2021-es szezonra való felkészülést szolgálja.

    Eddig négy versenyzőt jelentettek be a következő évre, ők értelemszerűen csapataik egyik autóját vezették. Robert Shwartzman és Oscar Piastri (Prema) mellett Ralph Boschung (Campos), valamint Felipe Drugovich (UNI-Virtuosi) jár ebben a cipőben.

    Csupán hárman maradtak a 2020-as helyükön, Christian Lundgaard az ART-nál, Jehan Daruvala a Carlinnál és Marino Sato a Tridentnél.

    Ami az F3-ból érkező újoncokat illeti, sokan vezethettek először F2-es autót. A bajnokság első három helyezettje (Piastri, Pourchaire és Sargeant), rajtuk kívül a Red Bull juniorja Liam Lawson, David Beckmann, Lirim Zendeli, Clément Novalak, a Hungaroringen és Silverstone-ban is parázs csatát vívó Bent Viscaal, és az egykori nagydíjgyőztes unokaöccse, Matteo Nannini is.

    „Visszatért” továbbra a korábbi Forma-1-es pilóta Roberto Merhi is, aki 2015-ben teljesített, majdnem egy teljes évet, majd az F2-ben két szezon során kétszer állt dobogóra.

    Az első két napon Jehan Daruvala volt a leggyorsabb, a teszt leggyorsabb idejét is ő jegyezte, a második napon. A harmadikat Théo Pourchaire, az Alfa Romeo fiatalja „nyerte”, aki F3-as második helye után már szerepelt az F2 az utolsó két versenyhétvégéjén.

    A résztvevő versenyzők:

    Csapat 1. nap 2. nap 3. nap
    Prema
    ?? Oscar Piastri (Renault)
    ?? Robert Shwartzman (Ferrari)
    UNI-Virtuosi
    ?? Felipe Drugovich
    ?? Guanyu Zhou (Renault) ?? Clément Novalak
    Carlin
    ?? Dan Ticktum (Williams)
    ?? Jehan Daruvala (Red Bull)
    Hitech
    ?? Jüri Vips (Red Bull)
    ?? Liam Lawson (Red Bull)
    ART
    ?? Théo Pourchaire (Alfa Romeo)
    ?? Christian Lundgaard (Renault)
    MP
    ?? Louis Délétraz (Haas)
    ?? Lirim Zendeli
    Charouz
    ?? Callum Ilott (Ferrari) ?? David Beckmann
    ?? David Beckmann ?? Guilherme Samaia
    DAMS
    ?? Marcus Armstrong (Ferrari)
    ?? Roy Nissany (Williams)
    Campos
    ?? Ralph Boschung
    ?? Logan Sargeant
    HWA
    ?? Roberto Merhi
    ?? Matteo Nannini
    Trident
    ?? Marino Sato
    ?? Clément Novalak ?? Bent Viscaal

    félkövér=már bejelentett 2021-es F2-es versenyzők, (zárójel)=nevelőakadémia

  • Smolyar nyerte az F3-asok angliai sprintversenyét

    Smolyar nyerte az F3-asok angliai sprintversenyét

    Az ART versenyzője, Aleksandr Smolyar győzött a Brit Nagydíj versenyhétvégéjének Formula 3-as sprintfutamán. Az orosznak gyakorlatilag végig kellett védekeznie a 20 körös viadalt, hiszen a másodikként záró David Beckmann folyamatosan a sarkában loholt. Mögöttük, szintén kis távolságra Clement Novalak ért célba.

    Smolyar a pole-ból is kezdett, és a végső sorrend a dobogón már a rajtot követően beállt. A bajnokságot vezető Oscar Piastri viszont a második körben a kavicságyba sodródott a Luffield kiáratánál, miközben Pourchaire-rel csatázott. Sok pozíciót vesztett ezzel, jóval a pontszerző zónán kívülre került, majd a verseny vége felé ki is állt.

    A negyedik helyről rajtoló Sebastian Fernandez versenye sem sikerült jól, a felvezető körön elkövetett vétsége miatt egy 10 másodperces stop and go büntetéssel sújtották. Az történt, hogy az első safety car vonalnál nem a valódi rajtpozíciójában volt, hanem kicsivel hátrébb, és csak ezután előzte meg versenytársait.

    A Charouzál versenyző Igor Fraga lett a verseny első kiesője, a technikai probléma miatt félreállt autója pedig safety car fázist idézett elő. Smolyar az újraindításnál is megtartotta a vezető helyét, kicsivel hátrébb Lawson és Hughes csatáztak.

    A verseny negyedik helyezettje Alex Peroni, az ötödikje Frederik Vesti lett. Utóbbi látványosat csatázott Lawsonnal, ám végül ő került ki győztesen meccsükből. Olyannyira, hogy Lawsont aztán még Sargeant is megelőzte, ők értek célba hatodikként és hetedikként.

    Smolyart egyébként figyelmeztették, mert védekezéskor a megengedettnél többször is irányt váltott az egyenesben. Viszont így is sikerült végül elérnie élete első F3-as győzelmét.

    A top 10-et pedig Theo Pourchaire, Richard Verschoor és Jake Hughes tette teljessé.

    FRISSÍTÉS: A versenyt követően a versenybírák egy öt másodperces büntetéssel sújtották Smolyart, aki szerintük túlzott mértékben cikázott az egyenesekben. Az orosz versenyző így a hatodik helyre esett vissza, ami miatt végül Beckmann lett az első, Novalak a második, a dobogó harmadik fokára pedig a Camposszal versenyző Alexander Peroni állhatott fel.