1975. október 5-én, Watkins Glenben esett meg, hogy a Ferrari piszkos trükkel érte el, hogy Niki Lauda könnyen meg tudja nyerni az Amerikai Nagydíjat és ezzel megszerezze szezonbeli ötödik győzelmét, és a Ferrari első győzelmét Watkins Glennben.
Lauda, aki már bajnok volt, 4,9 másodperccel nyert Emerson Fittipaldi előtt.
Fittipaldi meglehetősen dühös volt a verseny után, mivel öt körön keresztül feltartotta őt Lauda ferraris csapattársa, Clay Regazzoni. Miután Lauda lekörözte svájci csapattársát, az utána me engedte el Fittipaldit, mire a brazil többször is dühösen az öklét rázta. Hiába lengettek kék zászlót a lekörözött Regazzoninak, hogy engedje el Fittipaldit is, és kapott figyelmeztetést, a Ferrari utasította versenyzőjét, hogy folytassa a versenyt, a brazil feltartásával.
Végül Regazzonit végül fekete zászlóval kiintették a versenyből, de addigra Lauda előnye már jóval több, mint 10 másodpercre nőtt Fittipaldi előtt.
A hátralévő időben Fittipaldi már nem tudott kellően közel kerülni Laudához, így a második helyen végzett.
A sajtó az eset után egyenesen sportszerűtlennek nevezte Regazzonit és a Ferrarit.
A Clay Regazzoni díszterem a svájci Romanshornban lévő „Autobau” múzeum csodálatos helyiségeiben található.
A „szoba” valójában egy nagy, kétszintes, teljesen újonnan épített és 2021 októberében megnyitott csarnok. Regazzoni több versenyautóját, valamint a legsikeresebb svájci F1-es versenyző trófeáinak, sisakjainak és személyes emléktárgyainak hatalmas gyűjteményét tartalmazza. A Regazzoni családtól kölcsönzött tárgyakat egy kisebb luganói létesítményből helyezték át az Autobauba.
Az Autobau tulajdonosa, egyben a svájci ex-versenyző Fredy Lienhard és Regazzoni nyilvánvalóan ismerték egymást a versenyzés világából. Miután Clay 2006-ban Olaszországban egy közúti balesetben elhunyt, a Regazzoni családdal (Lienhard) továbbra is tartotta a kapcsolatot.
Clay 80. születésnapi ünnepségén Romanshornban született meg az ötlet, hogy a gyűjtemény új és megfelelő otthont kapjon. Mi sem volt kézenfekvőbb, mint az, hogy az értékes autókat az Autobau területén belül, egy szélesebb közönségnek is bemutassák.
Az „elpusztíthatatlan” néven is ismert Regazzoni 1970 és 1980 között öt F1-es versenyt nyert a Ferrari és a Williams színeiben, és 1974-ben második lett az F1 világbajnokságon. Összesen 132 F1-es futamon indult, és 212 pontot szerzett. Profi karrierje akkor ért véget, amikor az 1980-as Long Beach Nagydíjon n súlyos sérülést szenvedett, ami miatt élete végéig béna maradt.
Regazzoni azonban soha nem hagyta abba a versenyzést. A baleset után arról vált ismertté, hogy a fogyatékkal élők számára egyenlő esélyeket biztosított az életben és a társadalomban. Fogyatékossága ellenére Regazzoni eltökélt volt abban, hogy minél teljesebb életet éljen. Visszaszerezte versenyengedélyét, és az egyik első olyan fogyatékkal élő versenyző lett, aki magas szintű motorsportban vehetett részt. Bár sérülései lehetetlenné tették a Forma-1-be való visszatérést, Regazzoni sikerrel versenyzett raliversenyeken és sportautókkal.
A kiállítás teljes mértékben az ember és karrierje előtt tiszteleg.
Jelenleg a következő autók vannak kiállítva:
A Ferrari 312B3, amellyel az 1974-es F1-es világbajnokságon második lett E. Fittipaldi mögött.
A bajnokságot megnyerő Tecno 70 F2-es autója. Az F2-es Európa-bajnokság nyolc futamából hármat megnyert.
És egy csodálatos March 782-es F2-es autó, amellyel részt vett a svájci hegyi versenyen.
Szóval ha véletlenül Svájcban jársz, szánj időt arra, hogy megnézd az „Autobau”-t Romanshornban és természetesen a „Clay Regazzoni emlékszobát”.
Mindössze másodszor fordul elő a Forma-1 történetében, hogy két vb-aspiráns között semmilyen pontkülönbség nincs. Fittipaldi most beavatott az első részleteibe.
Emerson Fittipaldi és Clay Regazzoni között annak idején 1974-ben nulla pont volt a különbség az amerikai szezonzáróra készülve. Most az F1 történetében másodszor pontosan ugyanez a helyzet Lewis Hamilton és Max Verstappen között.
„Rendesen felemésztett a stressz” – részletezi az akkori körülményeket aztán ‘Emmo’. „Az azt megelőző éjjel mindössze három órát tudtam aludni. Ez soha máskor nem fordult elő velem. Sem az Indy 500-ak kezdete előtt, sem Interlagosban vagy Monzában az 1972-es szezonban. Ráadásul az időmérőink sem alakultak jól egyikünknek sem. Végül aztán eljött a mi időnk a leintéskor. Az enyém és a McLarené is.”
Az érintett versenyzők között viszont nem volt ennyire feszült a kapcsolat Fittipaldi szerint. „Mi nem rivalizáltunk így. Tiszteltük egymást. Az utolsó futamot megelőzően mi versenyzők és a szerelőink rá se néztünk a másikra. Mintha valami háborúban lettünk volna. Aztán megittunk pár pezsgőt egy közeli bárban, de olyan nagy ünneplésre nem volt mód. Másnap ugyanis már utaztam Indianapolisba a tesztre Johnny Rutherford autójában.”
Fittipaldi a győztest illetően nem foglal állást. „Győzzön a jobb. Lewis fantasztikus pilóta nagy tapasztalattal és hihetetlen tehetséggel. Max stílusa teljesen más, de ugyanannyira tehetséges.”
A kétszeres világbajnok most viszont nagy balesetet szenvedett unokájára, a bokáját törő Enzóra koncentrált. „Enzo miatt nem tudtam nézni a futamot, de szerencsére már jobban van. A törése miatt nyilván nem fog indulni Abu Dhabiban. Viszont ameddig tudott, nagyon jól ment a sprintfutamon.”
A Szaúd-Arábiai Nagydíjon eldőlt, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen pontegyenlőséggel utazhatnak majd el a szezon utolsó versenyének helyszínére, Abu Dhabiba. A száguldó cirkusz történelemkönyvében egészen 1974-ig (!) kell visszamennünk, ugyanis legutoljára akkor fordult elő hasonló dolog.
47 évvel ezelőtt úgy mehetett a szezonzáró futamra a száguldó cirkusz akkori mezőnye, hogy Emerson Fittipaldi és Clay Regazzoni között volt pontegyenlőség. Végül a brazil fenomén örülhetett, ugyanis svájci riválisa csak a 11. helyen ért célba, ami miatt számára bőven elég volt egy 4. hely. Akkoriban a pontrendszer is más volt, mert egy győzelemért anno csak 9 pont járt. Emiatt a két bajnokaspiráns 52-52 ponttal várta a szezon utolsó versenyét és így végül Fittipaldi 3 pont előnnyel verte meg Regazzonit.
2021-ben azonban más lesz a helyzet, ugyanis Max Verstappennek és Lewis Hamiltonnak is 369,5-369,5 pontja lesz az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt. Ez lényegében azt jelenti, hogy aki előrébb végez, az fogja megnyerni a világbajnokságot. A legdurvább forgatókönyv az lehetne, hogy ha a hétszeres világbajnok brit pilóta csak a kilencedik lenne és a Red Bull fiatalja pedig úgy érne célba a tizedik helyen, hogy az ő neve mellett szerepelne a leggyorsabb versenykörért járó bónuszpont.
Ebben az esetben pontegyenlőséggel fejeznék be a 22 futamos világbajnokságot, amit Verstappen nyerne meg ebben a helyzetben, mert több alkalommal nyert futamot, mint Hamilton. Ezen a héten választ fogunk kapni erre a kérdésre.
Max Verstappen megnyerte hazai nagydíját a Forma-1-ben, a hollandiai Zandvoortban győzött a jelenlévő szurkolók előtt. Peter Windsor nagyon élvezte ezt a teljesítményt, és soha nem látott még ekkora szurkolótábort, mint itt.
Minden narancssárga volt a zandvoorti pályán, ahol mindenkinek csak egy kívánsága volt: Max győzzön. Ez a siker a Lewis Hamiltonnal vívott izgalmas küzdelem után jött el, ami miatt még nagyobb volt az ünnep a dűnék közt. Windsor élvezte az eseményeket a pályán és annak környékén, erről beszélt a videójában:
„‘Ilyen volt Nigel Mansell Silverstone-ban, Lewis Hamilton Silverstone-ban, Carlos Reutemann Argentínában, vagy Clay Regazzoni Monzában. Ez pedig Max Verstappen volt otthon. Mióta várnak a hollandok arra, hogy ne csak egy nagydíj térjen vissza az országukba, hanem egy olyan sztár is, akit magukénak érezhetnek? Mindkettőt megkapták. Ma minden a terveik szerint alakult. Dicsőséges győzelem minden érintettnek. Még a nem Red Bull-rajongók is azt gondolták, hogy „igen, ez nem volt rossz nap, ugye?”. Gyönyörű látni egy ilyen kvalitású versenyzőt egy olyan pályán, ahol ilyesmit tett. Abszolút tökéletes rajtja volt Max Verstappennek. Nagyon jól indult, így Verstappen számára könnyű volt az első kanyar. Az első kör, amit már vezetett, azonban lélegzetelállító volt. Ilyen volt Jim Clark Zandvoortban, aki gyorsan rajtolt, és egy kör alatt bebetonozta a vezetését. Max is már egy kör után több mint egy másodperccel vezetett, egy nagyon rövid pályán.”
A korábbi Minardi versenyző és üzletember, Paolo Barilla megnézné, ahogy Lewis Hamilton vezet egy Ferrari 312B-t. A jó hír pedig az, hogy az olasznak pont akad is egy a versenyautó gyűjteményében. Barilla Ferrari 312B-je azonban nem csak egy Ferrari. Ez az a versenyautó, amelyikkel Clay Regazzoni 1970-ben megnyerte Monzában az Olasz Nagydíjat. Barilla az autót teljesen restauráltatta és örülne neki, ha egy mai autósportos nagyság meghajtaná azt. Barillának nem szokatlanok a gyors autók, és kiváltságnak tartja, hogy maga is vezethette a 312B-t:
„Monte Carloban vezethettem, és ez igazán megérintett. Az autót azonban nehéz vezetni, így én ezt nem csinálom meg újra.”
Az 1985-ös Le Mans győztesnek ötlete is van arra, hogy ki tehetné ezt meg, és ezt el is mondta a Motorsport.com olasz részlegének:
„Olyan versenyző legyen, akit elöntenek az érzelmek, ha ezen autó volánja mögé ülhet. Azt hiszem, hogy Lewis Hamilton egy ilyen pilóta. Amikor azt hallom, ahogy beszél a vezetésről, érzem, hogy ő az, aki képes értékelni egy autó különleges képességeit.”
Abban az évben fejezte be versenyzői pályafutását a Forma-1-ben Niki Lauda, amikor én még gyerekként ebbe az egészbe belekezdtem. Volt ugyanakkor régebbről egy gyárilag aláírt AGIP-os képeslapom valami furcsán vigyorgó fazonról, meg persze volt egy másik is, Clay Regazzoniról. Hogy pont kettejükről, ennek még később jelentősége lesz. Karakteres arc nézett vissza rám a lapról és teljesen megdöbbentem amikor valaki közölte velem, hogy ez a fazon a képeslapon az „öregember”, akit épp nézek is a tévében. Igen, az én lapomon még volt haja, és nem volt összeégve az arca Niki Laudának. A kedvencem viszont Ayrton Senna lett, az a fazon, aki közölte egy évvel korábban, 1984-ben az utolsó versenyen, amikor Lauda és Prost meccseltek, hogy ő ugyan nem engedi el az osztrák legendát aki mögé kvalifikálta magát az időmérőn, ha akarja, előzze meg.
Pár évvel később már Sennára vadásztam autogramért, és először rossz információk alapján a Kempinskinél kempeltem, hogy ő majd ott lesz. A brazil nem itt volt, hanem a Duna InterContinentalban, azonban arra lettem figyelmes, hogy egy jól szituált úr gurul be mellém a tolószékével, és várja, hogy előálljanak az őt szállító autóval. Igen, ő volt Clay Regazzoni, az egykori, első Forma-1-es képeslapjaim egyikéről, így életemben az első F1-es versenyzői autogramot tőle kaptam, és mivel nem volt más értelmes dolog kéznél épp, az Ayrton Sennáról szóló Christopher Hilton-féle biográfia első oldalára. Nagyon rendes volt, és meglepődött azon, hogy ilyen fiatalon is felismertem, és örült egy kicsit az akkor rá irányuló figyelemnek. Még fel sem ocsúdtam az örömömből, hogy kivel találkoztam, fiatalos sebességével kiviharzott a főbejáraton Niki Lauda, akit persze egyből megrohantak a rajongók, mert őt legalább felismerték. Már épp én kerültem oda a Ferrarija ajtajához, amikor felhúzta az ablakot, és elhajtott. Nem örültem.
Legközelebb személyesen Nikivel már a Forma-1 paddockjában találkoztam, akkreditált újságíróként, de vele úgy voltam, hogy öreg bútordarab, a másik terminátor őse és prototípusa, megtörhetetlen, úgyis mindig itt van, majd valamikor egyszer csinálok vele interjút. Végül az egyik Osztrák Nagydíjon tudtunk leülni először beszélgetni kicsit hosszabban, és teljesen megdöbbent azon, hogy már volt magyar nyelven róla életrajzi könyv a 80-as években: Jakab Józseftől „A megégett ember és társai”. Nem ismerte ezt a könyvet, kicsit belenézett, névre szólóan dedikálta nekem, majd egy röpke interjú keretén belül elmondta, hogy már semmire nem emlékszik abból, hogy ő a 60-as évek végén, kezdőként még versenyzett Magyarországon: Sopronban, a Népligetben, de a Ferihegyi kifutópályáján is…
2016-ban volt vele a legmulatságosabb esetem, amikor kedvenc szórakozásomnak eleget téve újfent egy régebbi, megszűnt Forma-1-es istálló eredeti csapatingjében lófráltam a paddockban. Az egykori Jaguar Racing zöld ingjében feszítettem épp, és bementem a Mercedes hospitality részlegébe, ahol a német RTL stábja tartott épp megbeszélést. Érkezésem nagy kuncogás fogadta, és Florian König azon nyomban nekiállt bökdösni Niki Laudát, hogy ugyan forduljon már meg. Az öreg maga sem akarta elhinni amit látott, mert hát fiatalabb olvasóink kedvéért elárulom, irányította ezt a csapatot is, de nem koronázta nagyon siker a munkáját, kb abba a hibába estek, mint a Ferrari, hogy sokan akartak beleszólást menedzsmenti részen az irányításba, és nem haladt a szekér. Másrészt azért is különösen pikáns az, hogy ebben a szerelésben merészkedtem Lauda orra elé, mert ennél a csapatnál érte őt egy nagy blama. 2002-ben fogta magát, és beült az egy évvel korábbi R2-esbe Valenciában, hogy ő majd megmutatja az akkori versenyzőinek. Nos, kétszer is megpördült a 10 köre alatt, de azért az egyenesekben és még két kanyarban is hozta az akkori pilótájuk Pedro de La Rosa sebességét, mintha semmit sem kopott volna a sebessége 16 évnyi kihagyás után.
Florian és Kai Ebel viszont nem hagyták ki a ziccert, és elkezdték cukkolni Laudát, hogy ugyan álljon csak össze velem egy közös képre, és König el is kérte a telefonomat, hogy megörökítse a pillanatot. Én nem győztem szabadkozni, hogy „Niki, nem én akartam ezt a képet!”, röhögött is, és huncutul hátba vert a kép elkészülte után. Nem sikerült jól a kép, rosszak voltak a fényviszonyok is, de mégis most különlegessé vált számomra ez a fotó.
Péter Vámosi (@petervamosi) által megosztott bejegyzés,
Utoljára tavaly találkoztunk az Legendák Parádéján, és hát csak nem hagyott nyugodni a dolog, hogy semmire sem emlékszik a Forma-1 előtti magyarországi kalandozásaiból, még a Formula Vee-vel, így kinyomtattam neki ezt a képet:
Niki Lauda a Népligetben, 1969-ben. | Fotó: Urbán Tamás/fortepan.hu
Volt olyan szerencsém, hogy az VW Bogár alapú formulaautó építője is épp a közelben volt, és miután ő is hitetlenkedett egy sort, hogy erről a versenyről van fénykép, összerakták közösen a történetet, sőt kiderült, hogy az autó egyébként a mai napig megvan! Mindketten aláírták végül a beszélgetésünk befejezéseként ezt a felvételt, majd Lauda elindult utoljára még egyszer szórakoztatni a hazai közönségét…
Jó mulatást Jamesszel odafent Niki, de ezúttal hallgass is rá, és szórakozz, ne csak matekolj!
Hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvend a Nürburgring, ami egy 1927-ben átadott versenypálya, és kijelenthető, hogy talán a világ egyik legnehezebbjének számít azóta is. Magyar versenyzők is szép számmal indultak már rajta, és olyanok értek fel itt a dobogóra, vagy nyertek hazánk fiai közül, mint a kamionsport jeles alakjai, Krasznai János és Kiss Norbert, vagy a túraautózásban induló Michelisz Norbert.
A pályának mára két ismert kialakítása van, a rövidebben megy adott esetben a Forma-1 is, ezt 1984-ben álmodták meg. Az igazi embert próbáló feladat azonban az, ha a Nordschleifére is rámerészkedik az ember, főleg versenytempóban.
A Nürburgringről mindenki a legnagyobb tisztelettel beszél, ahogy látható az az alábbi pár perces imázsfilmből is. Eleve Jackie Stewartnak köszönhető a Zöld Pokol elnevezése a pályának, ami azóta már szállóigévé vált. A 30-as évek egyik legnagyobb Grand Prix sztárja, Rudolf Caracciola is döbbenetét fejezte ki egykoron, hogy ilyet ő és a generációja bizony még nem látott. Sir Stirling Moss szerint ez a helyszín egy versenyzőnek a legkeményebb vizsgafeladata. Jochen Mass szerint egy kör a Nordschleifén mindent felülmúl. A svájci sztár Clay Regazzonit sem nyűgözte le egyik pálya se ennyire a világon, mint a Nürburgring. Klaus Ludwig szerint sehol a világon nincs ehhez fogható dolog, annyira egyedi.
Szoktak itt tartani szabadtéri koncerteket is, és Campino a Toten Hosenből egyenesen a nappalijának érzi ezt a helyszínt, annyira magával ragadja a hangulat. Álljon itt végül a pálya becenevét adó Stewart örökbecsű véleménye:
„Aki azt állítja, hogy nem szereti a Ringet, az hazudik… vagy még sosem járt ott.”
