Címke: Civic Type R

  • Elkészült a JAS Motorsport a 2023-as Honda Civic Type R TCR-rel

    Elkészült a JAS Motorsport a 2023-as Honda Civic Type R TCR-rel

    A JAS Motorsport bemutatta az új Honda Civic Type R TCR-t, amelynek az alapja az FL5 Type R szériamodell.

    Mads Fischer, a cég projektvezetője így nyilatkozott:

    „Örömmel és izgatottan mutatjuk be a vadonatúj Honda Civic Type R TCR-t, amelyet a JAS Motorsport tervezett és épített az Arlunóban található speciális létesítményünkben. A legőszintébb köszönetünket fejezzük ki a Hondának, amiért nem csak továbbra is áldását adta erre a projektre, hanem mert a TCR programon keresztül megújult az ügyfélprogramok iránti elkötelezettségük világszerte, amelynek a középpontjában vagyunk hihetetlenül büszkén. Az új Type R TCR komoly fejlesztéseket tartalmaz a futómű, a motor, a felfüggesztés és a fékrendszer terén. Az NSX GT3 és a Civic Type R TCR ügyfél-programok során szerzett széleskörű tudásunkat pedig felhasználtuk az eddigi legbiztonságosabb és legvezetőbarátabb pilótafülkénk megalkotásához.”

    A JAS Motorsport december 5-én az olaszországi Cervesinában, a Circuit Tazio Nuvolari pályán hajtotta végre az első tesztjét az új modellel, Néstor Girolamival a volánnál.

    Az új modell a Honda Civic harmadik TCR-változata. Az első generáció (FK2) 2015-ben mutatkozott be, a második (FK8) pedig 2017 közepén. A legújabb Honda kiszállítása a vásárlóknak 2023 áprilisában kezdődik.

    57 éve ezen a napon nyert a Honda, és ezzel rögtön egy halom rekordot állított fel

  • Az Euro-Ringen küldte meg Verstappen a 2023-as Civic Type R-t

    Az Euro-Ringen küldte meg Verstappen a 2023-as Civic Type R-t

    Bár a Honda hivatalosan már nem vesz részt a Forma-1-ben, de még mindig a regnáló világbajnok Max Verstappen segítségével mutatja be a 2023-ban érkező Civic Type R-t.

    A Red Bull Racing versenyzőjét a Type R-ben az Euro-Ringen, a Budapesttől nem messze lévő 2.7 kilométeres pályán engedték szabadjára. A reklám története szerint a 2022-es Magyar Nagydíj után Verstappent a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner (aki egy cameo hang erejéig szerepel) egy megbeszélésre hívja, és úgy dönt, hogy tesz egy kitérőt. A reklámfilm címe „A végső kitérő”.

    https://youtu.be/Y7aDnH2FX50

    A pályára érve Verstappen vezet néhány kört a Type R-rel, majd miután rájön, hogy már késésben van, egyenesen a megbeszélésre hajt a járgánnyal.

    A Honda a 2021-es szezon végén kivonult a Forma-1-ből, de a Red Bull továbbra is az ő erőforrásaikat használja. A csapat jelenleg a Honda licencével saját erőforrásokat épít, és ugyanezt teszi a testvércsapat, az AlphaTauri is. A Porschéval folytatott egyeztetések nemrég megállapodás nélkül értek véget, így a Red Bull egyelőre gyári partner nélkül maradt.

    A várhatóan 2023-as modellként érkező új Civic Type R a leköszönő modell 2,0 literes turbó-4-esének erősebb változatát kapja. A motor így 315 lóerőt produkál, szemben az előző Type R 306 lóerejével.

    A teljesítményt egy újra gondolt 6 fokozatú kézi sebességváltó továbbítja az első kerekekhez. A 2023-as Civic Type R emellett feljavított felfüggesztést és a 11. generációs Civic karosszériáján alapuló visszafogottabb formavilágot kap.

    A japánok még nem árulták el, hogy mennyibe fog kerülni a 2023-as Civic Type R, amikor idén ősszel forgalomba kerül, de az autógyártó szigetországban található Yorii üzemében készül majd.

  • Tassi Attiláék is bemutatták a 2022-es WTCR autójuk festését

    Tassi Attiláék is bemutatták a 2022-es WTCR autójuk festését

    A Hondára váltó Team Engstler leleplezte a túraautó-világkupa 2022-es szezonjában használandó festését. Tiago Monteiro és Tassi Attila Civic Type R-je a névadó szponzor LIQUI MOLY színeiben fog futni, a festést pedig a belga művész, Vanuf tervezte, aki már számos hivatalos festést tervezett a Honda túraautó programjaihoz

    A csapat már keményen tesztel az új szezon előtt, amely Pau utcáin kezdődik, a jövő hónap elején. Franz Engstler csapatfőnök, így nyilatkozott:

    „Nagyon várjuk a Hondával és a JAS Motorsporttal való együttműködést, és büszkék vagyunk arra, hogy hosszú távú partnerünk, a LIQUI MOLY egy újabb évben velünk képviselteti magát a WTCR-ben. Hálásak vagyunk a Honda partnerének, a JAS Motorsportnak a kiváló támogatásáért is! Köszönet illeti partnereinket is, a Pagid Racinget, az Eibachot és a RECARO-t, akik szintén technikai támogatást adnak nekünk ezen programban. Tiagóval és Attilával olyan pilótapárosunk van, akikkel erősen képviseltetjük magunkat. Az első tesztek megmutatták, hogy mennyire hasznos a kettejük tapasztalata. Az egész istálló keményen dolgozik, és már nagyon várjuk a szezon kezdetét Pau-ban.”

  • Várhatóan a Honda 2022-ben az új generációs Civic Type R TCR-t veti be

    Várhatóan a Honda 2022-ben az új generációs Civic Type R TCR-t veti be

    A tizenegyedik generációs Honda Civic TCR változata várhatóan még idén bemutatkozik, az utcai autó prototípusát a jövő heti, 2022-es Tokiói Autószalonon leplezik le. A TouringCarTimes megkeresésére az autó TCR változatával kapcsolatban a Honda Racing így nyilatkozott:

    „Az új Type R-rel kapcsolatos minden további részletet a bemutatóhoz közeledve közlünk.”

    A Honda Civic Type R aktuális TCR változata 2017 közepén mutatkozott be, és még abban a szezonban debütált a versenypályán. A versenyautót a JAS Motorsport tervezi és építi, amely a bemutatkozása óta több mint 300 győzelmet aratott a TCR-bajnokságokban a világ számos pontján.

  • A Renault tavalyi pilótája a Honda fejlesztőgárdájához igazol

    A Renault tavalyi pilótája a Honda fejlesztőgárdájához igazol

    Jack Young tavaly a Vukovic Motorsport Renault-jával indult a WTCR-ben, most azonban a Honda kötelékébe tartozó JAS Motorsport programjához csatlakozott.

    A fiatal britet 2020-ban mindössze két hétvége után, pénzügyi gondok miatt cserélték le Aurélien Comte-ra.

    Az északír versenyző Reece Barrhoz és Jacopo Guidettihez csatlakozik. A páros a Honda NSX GT3 Evo-val versenyez majd idén, Young pedig a Civic Type R TCR volánja mögé ül majd.

    „Izgatott vagyok, hogy a JAS Motorsport fejlesztőpilótája lettem. Ez egy nagyon jó lehetőség, hogy fejlődjek mint profi versenyző a pályán, és azon kívül is. Csak segíthet, hogy egyszer majd egy gyártó színeiben versenyezzem.” – nyilatkozta Young.

    „Olyan sokrétű versenyző szeretnék lenni, amennyire csak lehet, ez a pozíció pedig közelebb visz ahhoz, hogy elérjem ezt. Főleg a mérnöki tudásomat tudom majd növelni. Már elsőre tudtam, amikor elmagyarázták nekem a program kiterjedését, hogy erre van szükségem.”

    „Elég érdekes szezon elé nézek.” – összegezte Young.

  • A JAS vett ugyan ETCR kitet, de tanulmányozni, nem versenyezni

    A JAS vett ugyan ETCR kitet, de tanulmányozni, nem versenyezni

    A JAS Motorsport vásárolt egy ETCR-be való elektromotort, de csak tanulmányozni akarják és minél többet megtudni róla. A cég azonban nem tervezi azt, hogy építene versenyautót is, és indulna az elektromos túraautó bajnokságban, árulta el Alessandro Mariani.

    Az olasz vállalat a Honda hivatalos motorsport partnere több platformon is, így a TCR-ben is, és ők fejlesztették a Civic Type R TCR-t. Mariani most további részletekkel is szolgált arról, hogy cége miképp vesz részt az elektromos túraautós platform építésében. Eddig csak három gyártó jelentette be hivatalosan is a részvételét: a Cupra, a Hyundai és az Alfa Romeo. Elárulta, hogy jelenleg a JAS nem tervez indítani elektromos versenyautót versenyszerűen, de az ETCR kitet tanulmányozzák, hogy még többet megtudhassanak az elektromotorokról. és felkészíthessék a mérnökeiket egy lehetséges jövőbeni programra. Így nyilatkozott Mariani:

    „Megvettük a kitet, mert úgy hisszük, hogy legkésőbb 10 éven belül az elektromos autók fontos részét képezik majd a motorsportoknak is, mert globálisan nézve ez a helyzet. Csak kutatási célként indul ez, nem köteleztük el magunkat, hogy beszállunk egy bajnokságba is. Ez csak egy befektetés a jövőnkbe, hogy fejlesszük a hátterünket, hogy szinten tartsuk a mérnökeinket arra az esetre, ha készen akarnánk lenni. Kellett, hogy legyen ilyen jellegű tapasztalatunk, mert ha belekezdenénk egy ilyen programba, készen kell állnunk. Jelenleg ez csak egy elméleti munka amit el kell végezni még karácsony előtt ahhoz, hogy elkezdhessünk tervezni valamit.”

    Mariani szerint már számos olyan területet beazonosítottak az elektromos versenyautónál ami bonyolultabb, de a JAS széleskörű tapasztalata a túraautók terén segíthet átlendülni ezeken:

    „Már előzetesen tanulmányoztuk a felfüggesztést, mert teljesen más, mint egy TCR autóé, a hátsókerék hajtás miatt. Kombináljuk a tapasztalatainkat a GT3-as autókkal, az első és a hátsó kerekes autókról. Végeredményben ez pedig csak egy hátsó kerekes túraautó lenne. Amikor az első túraautónkat építettük még a FIA WTCC-ben, volt már tapasztalatunk korábbi túraautókkal, így előre fel tudtunk készülni. Az ETCR-re szánt fejlesztési idő sokkal több. Sok olyan technikai problémával is szembesülünk, amilyenekkel még nem volt dolgunk. Hőelvezetés, tömeg, gumik. Ha mindezt egybeveszed, ez egy teljesen új kihívás.”

    Mariani szerint a döntő faktor az ETCR-nél és más elektromos-utcai alapú sorozatnál az lesz, hogy milyen útra térnek a gyártók az utcai autóikkal:

    „A gyártók döntésétől függ, akik a megfelelő lépést akarják megtenni a jövő irányába. Ha teljesen átállnak elektromos hajtásra, akkor talán az ETCR fontosabb lesz nekik, mint a TCR. Ha nem szorítja őket ennyire az idő, akkor a TCR-nek van egy jó erős alapja, és a költségek sokkal de sokkal alacsonyabbak. A nemzeti bajnokságokban az alapvető koncepció a TCR-é, ami olcsó autót jelent, jó teljesítménnyel, különféle márkákkal. Szóval a költség, teljesítmény, márkák bevonása, több bajnokság eléréséig még sok idő fog eltelni.”

    Az ETCR-t először 2018 tavaszán jelentették be, majd ugyanezen év októberében lett ez hivatalos. 2020-ban már több eseményt is szerveznének, az első teljes értékű bajnokság 2021-ben jöhet.

  • Argentinokkal és Monteiróval támad idén a Honda!

    Argentinokkal és Monteiróval támad idén a Honda!

    A Honda marad továbbra is a WTCR-ben, az egyik csapatuk már biztosan a Münnich Motorsport lesz. Esteban Guerrieri marad a versenyzőjük, de csatlakozik hozzá egy másik argentin pilóta is: Nestor Girolami is. A két dél-amerikaira vár tehát az a feladat, hogy előrébb vigyék a csapatot a 2018-ban megszerzett csapat bajnoki harmadik helynél.

    A 34 éves Esteban tavaly harmadik lett a versenyzők bajnokságában, remek győzelmeket szerezve a Nürburgringen és Makaóban. Nestor új családtag a Hondánál, de nagyon is tapasztalt és sikeres túraautós. A 29 éves versenyző jó teljesítményt nyújtott már az argentin Super TC2000-ben, mert 2014 és 2015-ben bajnok is lett itt, majd bemutatkozhatott a WTCC-ben is. 2017-ben már teljes évet futott a túraautó világbajnokságon, és nyert Ningboban, Kínában.

    Mindketten a legújabb fejlesztésű Honda Civic Type TCR-t vezethetik majd, aminek az alapja az utcai változat.

    Még a WTCC-ben sérült le 2017-ben Tiago Monteiro, és tavaly Suzukában tudott csak először visszatérni a versenypályákra. Most már készen áll egy teljes szezonra, és a Honda gyári versenyzője lesz, immáron a nyolcadik egymást követő évben. Azonban hogy mely istálló tagjaként, és ki lesz a csapattársa, az csak később derül majd ki.

    A technikai hátteret továbbra is a JAS Motorsport biztosítja majd a Honda privát csapatainak, ami azt jelenti, hogy minden helyszínen lesznek tartalék alkatrészek, és technikai segítség. Az új verseny Civicet is a JAS tervezi és gyártja.

  • Harmadjára is csúcson a Civic Type R

    Harmadjára is csúcson a Civic Type R

    Harmadik állomásához érkezett a világszerte nagy érdeklődéssel figyelt Type R Challenge – 2018 rendezvénysorozat, melynek részeként már a Magny-Cours GP és a Spa-Francorchamps pályán is megdöntötte az elsőkerék-hajtású, sorozatgyártású autók körrekordját a Civic Type R.

    A Honda nagy teljesítményű modellje ezúttal a Silverstone Circuit kanyarjait gyűrte le kategóriájának legjobbjaként, a kör végén mindössze 2 perc 31,32 másodpercet mutatott a stopper. Érdekesség, hogy a pályacsúcsot a Civic Type R előző generációja tartotta, ami szintén a Honda egyedülálló motorsportban szerzett tapasztalatáról árulkodik.

    A Type R volánjánál a Brit Túraautó-bajnokság háromszoros győztese, Matt Neal ült, aki jelenleg a Halfords Yuasa Racing csapat pilótájaként, egy Honda Civic Type R-rel gyűjti a pontokat a BTCC 2018-as futamain.

    Az 5,89 km-es Silverstone Circuit a világ egyik legizgalmasabb pályája, villámgyors egyenesei és technikás kanyarkombinációi folyamatos összpontosítást követelnek meg a pilótáktól. A rendkívüli tempó abszolút fekszik a 2.0 VTEC TURBO motorral felszerelt Civic Type R-nek, nagy végsebessége az egyenesekben, lenyűgöző gyorsulása pedig a kanyarokból kijövet segítette Nealt a rekorddöntésben.

    A kategóriaelső köridő eléréséhez a fejlett aerodinamikai kialakítás is hozzájárult, tudniillik a Civic Type R a leszorítóerő/felhajtóerő arányt illetően is kategória legjobbja. További különlegessége, hogy ha a pilóta aktiválja a +R üzemmódot, az Adaptív Lengéscsillapító Rendszer vezérlése feszesebbre állítja a futóművet, tehát még nagyobb tempóval vehetők be a kanyarok.

    A rekorddöntés kapcsán Matt Neal elmondta: „Főként a nagy sebességű íveken tudtam kihasználni a Type R előnyeit, az új futómű és a fejlett aerodinamika csomag ugyanis megdöbbentően stabillá teszi az autót. Ennek köszönhető, hogy hihetetlen magabiztossággal vehetők be az olyan kanyarok, mint a Copse vagy a Hangar egyenest záró Stowe. Persze az – elődjéhez mérten minden porcikájában megújult – Type R sikerében más is közrejátszott, a kezelhetőséget és az úttartást például ultramodern, többlengőkaros hátsó felfüggesztés fokozza, és sokat nyom a latban az alacsony súlypont, a közvetlen, precíz visszajelzéseket nyújtó kormánymű és az erőforrás kiszámítható teljesítményleadása is. Ez a modell minden szempontból nagy előrelépés.”

    A Type R Challenge ezzel természetesen nem ér véget, az év hátralévő része további híres pályákat és versenypilótákat tartogat. A sztárcsapat legnevesebb tagja egyértelműen a korábbi F1-világbajnok Jenson Button (Egyesült Királyság), aki jelenleg a japán Super GT szériában versenyez egy NSX GT-vel, mellette sorakozik fel a WTCR-ben induló Tiago Monteiro (Portugália).

    A Silverstone Circuit pályán elért eredmény az új Honda Civic Type R negyedik átütő sikere, 2017 áprilisában például 7 perc 43,8 másodperces csúcsot futott – a fronthajtású szériaautók mezőnyében – a Nürburgring Nordschleifén, majd Esteban Guerrieri WTCR-pilóta 2 perc 01,51 másodperc alatt autózott körbe a franciaországi Magny-Cours-on. Ezt fejelte meg a Spa-Francorchamps-i siker Belgiumban, ahol 2 perc 53,72 másodperces idővel ugrott az elsőkerék-hajtású modellek ranglistájának élére a Civic Type R.

    Az új Civic Type R a Honda nagy teljesítményű ferdehátúinak hagyományát viszi tovább, ennek megfelelően a kategória legdinamikusabban gyorsuló, legnagyobb végsebességű szereplője. A szokás szerint piros H-val jelölt Type R modellt a minden ízében megújult, tizedik generációs Civic fejlesztési programjának részeként dolgozták ki a mérnökök, ez volt a Honda történetének legátfogóbb ilyen jellegű projektre. A vállalat szakemberei azt a célt tűzték ki, hogy a modell közúton és versenypályán is maga mögé utasítsa a kategória többi szereplőjét. Alapját kis tömegű, rendkívül merev, alacsony súlypontú karosszéria adja, ehhez kapcsolódik a kifinomult, dupla függőcsapszeges első felfüggesztés, ami minimalizálja a hajtási befolyást, és nagy sebességnél, valamint csúszáshatáron vett kanyarokban is stabillá teszi az autót.

  • Az Eau Rouge-hoz ért a 2018-as Type R Challenge

    Az Eau Rouge-hoz ért a 2018-as Type R Challenge

    A japán SuperGT sorozatban versenyző belga Bertrand Baguette körrekordot döntött a Spa-Francorchampson.

    Alig egy hónappal a Magny-Cours-ban futott pályacsúcsot követően ismét nagyot villantott a Honda Civic Type R. A nagy teljesítményű hot hatch ezúttal a belga Spa-Francorchamps íveit fűzte páratlan gyorsasággal, ahol 2 perc 53,72 másodperces eredményével minden idők legfürgébb fronthajtású autójának bizonyult. Volánjánál a FIA WEC sorozat LMP2 osztályának világbajnoka, Bertrand Baguette ült, aki jelenleg a Nakajima Racing színeiben, egy Honda NSX-GT-vel versenyez a japán Super GT szériában.

    A 7004 méteres Spa-Francorchamps a sorozat egyik leghosszabb és legnehezebb pályája. Végtelennek tűnő, elképesztő tempójú egyeneseit villámgyors ívek és lassú, technikás kanyarok szabdalják, valamint a jelentős szintemelkedések, illetve -csökkenések is megnehezítik a pilóták dolgát. A gyorsulás és végsebesség tekintetében egyaránt kategóriaelső Civic Type R-nek ez az optimális környezet, ahol messze átlagon felüli képességeit a fordulókban és a nagy sebességű szakaszokon is kihasználhatta Baguette.

    Az összetett aerodinamikai csomag nyújtotta kiváló teljesítmény ugyancsak nagyban hozzájárult a sikeres rekordöntéshez, ami nem csoda, hiszen a Civic Type R szinte teljesen sík padlólemez-borítással, légfüggönyt generáló orr-résszel, karcsú hátsó szárnnyal és hatékony diffúzorokkal gördül ki a gyárkapun. Ha a pilóta aktiválja a +R üzemmódot, az Adaptív Lengéscsillapító Rendszer vezérlése feszesebbre állítja a futóművet, így az autó még gyorsabbá válhat a pálya olyan kritikus részein, mint a híres Eau Rouge kanyar vagy a Kemmel egyenes.

    A rekorddöntést követően Bertrand Baguette elmondta: „Mikor elsőkerék-hajtású kocsit vezet az ember, mindig alulkormányozottságra számít, de a Civic Type R hihetetlenül kiegyensúlyozott autó. A kiszámíthatóság és a kormány nyújtotta pontos visszajelzések roppant magabiztossá teszik az embert, különösképp +R üzemmódban. Nagy előny, hogy a karosszéria roppant merev, és igazán fejlett felfüggesztés kapcsolódik hozzá.

    A hátsó futómű nemes egyszerűséggel atombiztos, az első pedig hihetetlen tapadást garantál, szabályosan falja a kanyarokat. Az aerodinamikai csomagnak főként nagy sebességnél van jelentősége, és bizony remekül teljesít, végsebesség közelében is kiváló a tapadás.

    Nekem, mint autóversenyzőnek egyértelmű volt, hogy a Type R versenypályára született, az viszont engem is meglepett, milyen kezes és kényelmes hétköznapi használat során. Jól esik beülni, és az átlátható karosszériának, illetve a kevés holttérnek köszönhetően egyszerű és biztonságos a közlekedés.”

    A Civic Type R előző generációja 2016-ban ejtette ámulatba a motorsport szerelmeseit és a vásárlóközönséget a Spa-Francorchampson. Belga pályacsúcsa nem az egyetlen volt abban az évben, Estorilban, a Hungaroringen és Silverstone-ban szintén javított a legjobb köridőn. A 2018-as Type R Challenge ugyancsak ezeken a pályákon folytatódik majd, így igencsak izgalmas nyárnak nézünk elébe, pláne, hogy csupa sztárpilóta vezeti majd a Civicet. A csapat legnevesebb tagja egyértelműen a korábbi F1-világbajnok Jenson Button (Egyesült Királyság) lesz, aki jelenleg a japán Super GT szériában versenyez egy NSX-GT-vel. Mellette sorakozik fel a WTCR-ben induló Tiago Monteiro (Portugália) és a BTCC-legenda Matt Neal (Egyesült Királyság).

    A Spa-Francorchampson elért eredmény az új Honda Civic Type R harmadik sikere, tudniillik, 2017 áprilisában 7 perc 43,8 másodperces csúcsot futott – a fronthajtású szériaautók mezőnyében – a Nürburgring Nordschleifén, a múlt hónapban pedig 2 perc 01,51 másodperc alatt gyűrte le a Magny-Cours-i aszfaltcsíkot, s ezzel ismét kategóriaelsőséget szerzett.

    Az új Civic Type R a Honda nagy teljesítményű ferdehátúinak hagyományát viszi tovább, ennek megfelelően a kategóriájában az elsőkerék-hajtásúak között a legdinamikusabban gyorsuló, legnagyobb végsebességű szereplője.

    A szokás szerint piros H-val jelölt Type R modellt a minden ízében megújult, tizedik generációs Civic fejlesztési programjának részeként dolgozták ki a mérnökök, ez volt a Honda történetének legátfogóbb ilyen jellegű projektre. A vállalat szakemberei azt a célt tűzték ki, hogy a modell közúton és versenypályán is maga mögé utasítsa a kategória többi szereplőjét. Alapját kis tömegű, rendkívül merev, alacsony súlypontú karosszéria adja, ehhez kapcsolódik a kifinomult, dupla függőcsapszeges első felfüggesztés, ami minimalizálja a hajtási befolyást, és nagy sebességnél, valamint csúszáshatáron vett kanyarokban is stabillá teszi az autót.

  • Ez most már TÉNYLEG Michelisz Norbert eladó Type R-je!

    Ez most már TÉNYLEG Michelisz Norbert eladó Type R-je!

    Nem is olyan rég, amikor Michelisz Norbi bejelentette, hogy márkát vált, rajongói körökben már futott egy Honda Civic Type R hirdetés, hogy eladó a Hyundaira váltó pilóta szolgálati gépjárműve, amit mi már akkor is gyanakodva méregettünk. Ugyan próbáltuk elérni a megadott telefonszámon a hirdetőt, de nem vette fel, végül annyiba is hagytuk. És milyen jól tettük ezt!

    Most eleve a magyar versenyző nevével hirdetik a 2017-es modellt. A hirdetés szerint 22.000 kilométernyit futott a fekete autó, amely limitált darab, és nem csak azért, mert Michelisz aláírta. A bő fél évet használt járgányt Norbi egyébként egy SUV autóra cserélte, immáron a Hyundai kínálatából, ami teljesen logikus lépés tőle, hiszen ismert, hogy hamarosan újra bővül a család.

    Aki élőben szeretné megtekinteni az autót, annak Budapesten az Üllői útra kell fáradnia, a XVIII. kerületbe.

     

    michelisz
    Michelisz Norbert eladó Honda Civic Type R GT-je, 2018-ban. Fotó: Hasznaltauto.hu