Címke: Citroën WRC

  • A Citroën C3 R5 készen áll a bemutatkozásra a WRC2-ben

    A Citroën C3 R5 készen áll a bemutatkozásra a WRC2-ben

    A Citroën új fegyvere a C3 R5 a WRC2 kategóriában Korzikán debütál, ahol reményeik szerint minden szem rá fog szegeződni.

    Az idei év első aszfaltos versenyén két autót indítanak, melyeket Stéphane Lefebvre és Yoann Bonato fog vezetni. Egy 20 főből álló mérnök csapat dolgozik a projekt kezdete óta a Citroën Racing-nél a DS 3 R5-öt felváltó versenyautón.

    2017 szeptemberében kezdték tesztelni, és a kísérleti program során körülbelül 6000 km-t sikerült teljesíteni vele. A C3 motorját házon belül fejlesztették ki, és a francia gyártó mérnökei meg vannak győződve arról, hogy ez a WRC kísérő versenysorozatában megtalálható legerősebb erőforrás. Az új elektronikus alkatrészek és az ECU korszerűvé tették az ALS rendszer hatékonyságát, javítva ezzel a teljesítményt és a könnyű kezelhetőséget biztosítva.

    „Nagyon ambiciózus célokat tűztünk ki számos fontos területen”, – magyarázta Olivier Maroselli projektmenedzser. A WRC változathoz hasonlóan a C3 R5 Sadev sebességváltóval van felszerelve, de ez a verzió kifejezetten a WRC2 kategória követelményeinek való megfelelést szolgálja. Maroselli hozzátette: „Bár a belső alkatrészek egy része ismerős, tesztelt és bevált, de úgy döntöttünk, hogy megtervezzük a saját szerkezetünket. A végeredmény pedig szélesség és magasság tekintetében eltér a többi sebességváltótól.”

    Másrészt a C3 R5 rugalmasan alkalmazható első felfüggesztés kialakítással rendelkezik, annak érdekében, hogy a lehető legjobban kihasználják a futóművet a francia márka legújabb rally autójában, attól függően, hogy az aszfalton vagy murván fut-e. A felfüggesztés különböző felületekhez való alkalmazkodása súlycsökkentő hatást eredményezett.

    Végül a Citroën Racing-nél a C3 R5 tervezésekor figyelembe vették a majdani ügyfelek, tartóssággal és a javítás lehetőségével kapcsolatosan felmerülő igényeit is. Fontjoncouse-ban, Franciaország déli részén fekvő murvás területen végzett tesztek során a gyártó elégedett volt azzal, ahogyan az alváz ellenállt a vizsgált út adta nehéz körülményeknek.

  • A Citroën bővítheti Loeb WRC programját

    A Citroën bővítheti Loeb WRC programját

    A Citroën csapatvezetője, Pierre Budar azt állítja, hogy nyitott a Sebastien Loeb-el való bővebb együttműködésre, és a WRC szereplését az eddig tervezett három eseményen túlra is kiterjeszteni.

    Loeb vezette is a múlt hétvégén a Mexikó Rallyet, mielőtt szombat délután a második szekcióban egy bal első defekt miatt lecsúszott az ötödik helyre, ahol végül befejezte a futamot.

    Budar és Loeb csapattársa, Kris Meeke egybehangzóan azt mondták, hogy gyakrabban szeretnék látni Loeb-öt a C3-ban. „Három versenyben állapodtunk meg, egyelőre azzal foglalkozunk,” – mondta Budar a Motorsport.com-nak.

    „Az idén teljesítjük a kitűzött célt, majd Korzika és Spanyolország után [Loeb következő két versenye] lesz alkalmunk újra beszélni róla, hogy megnézzük, mik a lehetőségek. „De én nem ismerek olyan csapatvezetőt ebben a szervízparkban, aki ne akarná ezt a fickót a csapatában látni teljes munkaidőben – ugyanez a helyzet nálunk is.”

    Budar-t lenyűgözte Loeb sebessége, akinek öt év óta ez volt az első murvás versenye. „Mexikó rendkívüli bizonyítéka a teljesítményének” – tette hozzá. „Láttuk, hogy még mindig nagyon gyors, és megmutatta, hogy milyen jól tudja kezelni az új autót. Amikor a második napon, a harc közepén átvette a vezetést, mikor mindenki nagyon keményen nyomja, nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar ennyire gyors lesz. Tudtuk, hogy jó dolgokat tud csinálni, de azt hittem, több időbe telik.”

    Meeke elmondta, reméli, hogy Citroën meggyőzheti Loeb-öt, hogy vegyen részt több eseményen, miután pozitívan hatott a csapatszellemre.
    „Ez elég hihetetlen volt, hogy őszinte legyek” – mondta Meeke. „Mindannyian meríteni tudtunk az energiából, amit a jelenléte adott. Különösen én, annyira pozitív volt.”

    „Mindig azt mondtam, hogy vissza kellene hívni a csapathoz, és ez az esemény csak megerősít benne. Ha lenne esélyem rá, hogy egy teljes szezont végigcsináljak vele, akkor tudnám csak igazán, hogy mennyit tanulhatok.”

    „El tudná képzelni, hogy milyen erővel rendelkeznénk, ha mindez az idei évben megvalósulna, és Craig [Breen] futna a harmadik autóval? Kétségtelen, hogy jobb helyezést tudnánk elérni a gyártók világbajnokságán is, akkor miért ne lépnénk meg ezt a következő évben? Nagyon, nagyon erős csapat lehetnénk, ha meg tudnánk győzni, hogy jöjjön vissza, és egy kicsit több versenyen induljon.”

  • Kimi visszatérne a rali világbajnokságra!

    Kimi visszatérne a rali világbajnokságra!

    Amennyiben 2018-ban végleg befejezné a Forma-1-et, Kimi Räikkönen újra tenne egy próbát a WRC-ben. Ezt ráadásul nem másutt állítja, hanem egy rajongó kérdésére válaszolta, a tegnap óta kapható aktuális F1 Racing magazinban. Kerry Millward Nagy Britanniából kérdezte, hogy visszatár-e még valaha a WRC-be, erre Räikkönen: „Egy pár raliversenyre talán, pusztán az élvezetért. Reménykedem benne, hogy összejön.”

    A 38 éves versenyző 2009 és 2011 között volt aktív részese a rali világbajnokságnak, és először csak vendégszereplő volt a 2009-es finn ralin. 2010 és 2011 között azonban már rendszeres résztvevője volt a versenyeknek. A legjobb helyezése 2010-ben egy összetett ötödik hely volt, Törökországban. A végelszámolásnál mindkétszer tizedik lett a bajnokságban. 2012-ben aztán a Lotus csapattal visszatért a Forma-1-be.

    A királykategóriában azonban 2018 végén lejár a szerződése a Ferrarival, és valóban könnyen újra a rali világában találhatjuk, akár a ralikrossz világbajnokságon is:
    „Ugyan még nem volt időm tesztelni ilyen autót, de már párszor felajánlották. Mókásnak tűnnek, hasonlóak a WRC autókhoz, de nagyobb a teljesítményük. Nagyon jó lenne legalább kipróbálni egy ilyet.”

    A Citroën DS3-asról, amit annak idején hajtott, remek véleménye van, szerinte a legjobb, amit raliautóként eddig vezethetett: „Könnyű és agilis, nagy erővel, – igazán élveztem! Bonyolult volt azért igazán gyorsan vezetni, és még figyelni kellett a jegyzetekre is. Vezetni azonban nem volt nehéz. A tesztpályán gyorsnak lenni meg egy dolog, egy igazi rali etapon azért némileg bonyolultabb volt.”

    Ami Räikkönent biztos nem érdekli, az egy olyan jellegű indulás az Indy 500-on, mint amilyenben tavaly része volt Fernando Alonsonak, így ennyit válaszolt William Jonson-Smith kérdésére: „Már nem érdekel. Az Indy egy remek verseny, és pár éve biztosan szívesen részt vettem volna benne. Ma már azonban nem.”

  • Monte Carlo megmutatta, hogy a Citroënnek teljes változásra van szüksége

    Monte Carlo megmutatta, hogy a Citroënnek teljes változásra van szüksége

    Kris Meeke elmondta, hogy a Monte Carlo Rally Powerstage szakaszának első helyezése nem rejti el azt a tényt, miszerint a Citroën WRC csapatának teljes változást hozó dolgokra van szüksége, hogy ismét megnyerhessék ezt a versenyt.

    Meeke az abszolút negyedik helyen végzett a WRC szezonnyitóján, köszönhető ez a Toyotával induló Esapekka Lappi utolsó gyorsaságin való megcsúszásának és az ebből következő időveszteségnek. A brit pilóta megnyerte a verseny utolsó szakaszát, a Powerstage-et, Jari-Matti Latvala-val azonos pontszámmal állnak a bajnokság harmadik helyén, egy ponttal a második helyezett Ott Tanak mögött.

    Azt mondta, ez kissé megtévesztő egy kiábrándító esemény után, amelyben „nem volt sehol” a tempója.

    „Ez egy hihetetlen szezonkezdet” – mondta Meeke. „Közel vagyunk a második helyhez, de Svédországba a negyedik helyen utazunk, ez remek. De csak a Monte Carlóból tudsz eljönni ilyen eredménnyel, miután nem volt jó a tempónk. Valószínűleg a leglassabb autó voltunk [Bryan] Bouffiertől eltekintve, és ezt nem tiszteletlenségnek szánom vele szemben, hanem ez az első alkalom egy ő ilyen [új] autóban ült.”

    „Nagyon fájdalmas hétvége volt, a dolgoknak teljesen meg kell változniuk, ha valaha meg akarjuk nyerni ezt a versenyt.”

    Meeke 2014-ben a dobogó harmadik fokán fejezte be a Monte-t, ’15-ben megpróbálta tartani a tempót Sebastien Loeb és Sebasbien Ogier mellett, ’16-ban sebességváltó hiba miatt, tavaly pedig baleset következtében kiesett.

    A tavalyi évhez hasonlóan Meeke küszködött, amikor a C3 az aszfalt burkolaton, alacsony tapadású helyeken futott, de a száraz részeken javult.

    „Fogjuk a 17 pontunkat, és magunk mögé tesszük” – mondta. „Nem hagyhatjuk, hogy ez a szörnyű teljesítmény kísérjen minket, és újra megtörténjen.”

    Meeke csapattársa, Craig Breen kilencedik helyen ért célba a frusztráló verseny végén, aki Meeke után rajtolt el a nyitó szakaszon. Egy bosszantó fékprobléma hátráltatta egész péntek délelőtt, majd a legrosszabbkor le is csúszott miatta az útról szombaton.

    „Szereztünk néhány pontot, a negyedik hely különösen jó Kris számára” – mondta a Citroën új csapatfőnöke, Pierre Budar az első verseny után.

    „Nem számítottunk arra, hogy már az első két szakaszon azonnal elveszítjük az esélyünket, ami frusztráló, ezért nagyon örülünk annak, hogy visszaszereztük az utolsó napon. A hóhoz és a nedves aszfalthoz készítettünk néhány beállítást, de Kris sokkal jobban érezte a száraz körülmények között autózást. Meg kell oldanunk a kevesebb tapadásnál jelentkező problémákat.”