Címke: Citroën Racing

  • A Citroën C3 R5 készen áll a bemutatkozásra a WRC2-ben

    A Citroën C3 R5 készen áll a bemutatkozásra a WRC2-ben

    A Citroën új fegyvere a C3 R5 a WRC2 kategóriában Korzikán debütál, ahol reményeik szerint minden szem rá fog szegeződni.

    Az idei év első aszfaltos versenyén két autót indítanak, melyeket Stéphane Lefebvre és Yoann Bonato fog vezetni. Egy 20 főből álló mérnök csapat dolgozik a projekt kezdete óta a Citroën Racing-nél a DS 3 R5-öt felváltó versenyautón.

    2017 szeptemberében kezdték tesztelni, és a kísérleti program során körülbelül 6000 km-t sikerült teljesíteni vele. A C3 motorját házon belül fejlesztették ki, és a francia gyártó mérnökei meg vannak győződve arról, hogy ez a WRC kísérő versenysorozatában megtalálható legerősebb erőforrás. Az új elektronikus alkatrészek és az ECU korszerűvé tették az ALS rendszer hatékonyságát, javítva ezzel a teljesítményt és a könnyű kezelhetőséget biztosítva.

    „Nagyon ambiciózus célokat tűztünk ki számos fontos területen”, – magyarázta Olivier Maroselli projektmenedzser. A WRC változathoz hasonlóan a C3 R5 Sadev sebességváltóval van felszerelve, de ez a verzió kifejezetten a WRC2 kategória követelményeinek való megfelelést szolgálja. Maroselli hozzátette: „Bár a belső alkatrészek egy része ismerős, tesztelt és bevált, de úgy döntöttünk, hogy megtervezzük a saját szerkezetünket. A végeredmény pedig szélesség és magasság tekintetében eltér a többi sebességváltótól.”

    Másrészt a C3 R5 rugalmasan alkalmazható első felfüggesztés kialakítással rendelkezik, annak érdekében, hogy a lehető legjobban kihasználják a futóművet a francia márka legújabb rally autójában, attól függően, hogy az aszfalton vagy murván fut-e. A felfüggesztés különböző felületekhez való alkalmazkodása súlycsökkentő hatást eredményezett.

    Végül a Citroën Racing-nél a C3 R5 tervezésekor figyelembe vették a majdani ügyfelek, tartóssággal és a javítás lehetőségével kapcsolatosan felmerülő igényeit is. Fontjoncouse-ban, Franciaország déli részén fekvő murvás területen végzett tesztek során a gyártó elégedett volt azzal, ahogyan az alváz ellenállt a vizsgált út adta nehéz körülményeknek.

  • A Citroën bővítheti Loeb WRC programját

    A Citroën bővítheti Loeb WRC programját

    A Citroën csapatvezetője, Pierre Budar azt állítja, hogy nyitott a Sebastien Loeb-el való bővebb együttműködésre, és a WRC szereplését az eddig tervezett három eseményen túlra is kiterjeszteni.

    Loeb vezette is a múlt hétvégén a Mexikó Rallyet, mielőtt szombat délután a második szekcióban egy bal első defekt miatt lecsúszott az ötödik helyre, ahol végül befejezte a futamot.

    Budar és Loeb csapattársa, Kris Meeke egybehangzóan azt mondták, hogy gyakrabban szeretnék látni Loeb-öt a C3-ban. „Három versenyben állapodtunk meg, egyelőre azzal foglalkozunk,” – mondta Budar a Motorsport.com-nak.

    „Az idén teljesítjük a kitűzött célt, majd Korzika és Spanyolország után [Loeb következő két versenye] lesz alkalmunk újra beszélni róla, hogy megnézzük, mik a lehetőségek. „De én nem ismerek olyan csapatvezetőt ebben a szervízparkban, aki ne akarná ezt a fickót a csapatában látni teljes munkaidőben – ugyanez a helyzet nálunk is.”

    Budar-t lenyűgözte Loeb sebessége, akinek öt év óta ez volt az első murvás versenye. „Mexikó rendkívüli bizonyítéka a teljesítményének” – tette hozzá. „Láttuk, hogy még mindig nagyon gyors, és megmutatta, hogy milyen jól tudja kezelni az új autót. Amikor a második napon, a harc közepén átvette a vezetést, mikor mindenki nagyon keményen nyomja, nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar ennyire gyors lesz. Tudtuk, hogy jó dolgokat tud csinálni, de azt hittem, több időbe telik.”

    Meeke elmondta, reméli, hogy Citroën meggyőzheti Loeb-öt, hogy vegyen részt több eseményen, miután pozitívan hatott a csapatszellemre.
    „Ez elég hihetetlen volt, hogy őszinte legyek” – mondta Meeke. „Mindannyian meríteni tudtunk az energiából, amit a jelenléte adott. Különösen én, annyira pozitív volt.”

    „Mindig azt mondtam, hogy vissza kellene hívni a csapathoz, és ez az esemény csak megerősít benne. Ha lenne esélyem rá, hogy egy teljes szezont végigcsináljak vele, akkor tudnám csak igazán, hogy mennyit tanulhatok.”

    „El tudná képzelni, hogy milyen erővel rendelkeznénk, ha mindez az idei évben megvalósulna, és Craig [Breen] futna a harmadik autóval? Kétségtelen, hogy jobb helyezést tudnánk elérni a gyártók világbajnokságán is, akkor miért ne lépnénk meg ezt a következő évben? Nagyon, nagyon erős csapat lehetnénk, ha meg tudnánk győzni, hogy jöjjön vissza, és egy kicsit több versenyen induljon.”

  • Citroën C3 R5 és Loeb-Elena páros a Rallye du Var meglepetései

    Citroën C3 R5 és Loeb-Elena páros a Rallye du Var meglepetései

    Az francia márka legújabb versenyautója a C3 R5 a Rallye du Var gyorsasági szakaszain debütál, és a 2017. évi franciaországi aszfalt rally bajnok, Yoann Bonato fogja vezetni. Az esemény november 23. – 26. között kerül megrendezésre a francia Alpokban és a Loeb-Elena páros is részt vesz a versenyen.

    Az autó jelenleg prototípus fázisban van, még nem teljesítette az FIA nemzetközi homologizációhoz szükséges km-t. A Citroën Racing szerint a C3 már több mint 4000 km-es teszten van túl, olyan pilóták kezei között, mint Bonato, Stéphane Lefebvre és Craig Breen. A fent említett eseményen szintén a teszt részeként a 14 gyorsasági szakasz 186,08 versenykilométerét teszi meg.

    Nem a C3 R5 lesz az egyetlen prototípus, hiszen Stéphane Sarrazin is indul egy, az Oreca által kifejlesztett Toyota Etios R4-Kit volánja mögött, melyet minden típusú bajnokságra homologizálni szándékoznak.

    Más meglepetés is érkezik a versenyre: a Sébastien Loeb – Daniel Elena kilencszeres rally világbajnok páros egy Peugeot 306 Maxi Kit Car-ral indul, akik a 2015-ös Monte Carlo Rally óta nem versenyeztek együtt, most újra összeülnek.

    Ez azért is érdekes, mert a „harmadik prototípust” ők fogják terelgetni (A Sebastien Loeb Racing társalapítója, Dominique Heintz épített egy Peugeot 306 Maxi prototípust az ikonikus rallyeautóból kifejezetten Loeb részére, akinek mindig is álma volt egy ilyet vezetni. – a szerk.) és Elena optimista a Peugeot 306 Maxi Kit-et illetően. Úgy véli, hogy ha száraz körülmények fogadják őket, akkor megvan a lehetőség, hogy megnyerjék a tesztet, mivel ez egy első kerék hajtású autó.