Címke: Circuit of the Americas

  • Gasly: most még rosszabbnak tűnnek a buckák

    Gasly: most még rosszabbnak tűnnek a buckák

    Két éve nagy port kavart a huplis aszfalt, és Pierre Gasly szerint nem lett jobb a helyzet azóta.

    Legutoljára 2019-ben versenyeztek Austinban a pilóták, akkor megosztotta őket a pálya hullámossá alakuló aszfaltja. Akkor Hamilton panaszkodott a jelenség miatt, Ricciardo viszont megvédte a pálya karakterét.

    Gasly legjobbja eddig egy 10. hely volt két éve, idén azonban változtatna a rossz tendencián.

    „Ami a vezetést illeti, nagyon izgalmas a pálya, gyors, főleg az első szektor tetszik, az emlékeztet Suzukára. Utána a második rész kicsit lassabb, technikásabb. Összességében nagyon érdekes a pálya, és ez még komplikáltabb lehet a hétvégén.”

    „Már így is nagyon súlyos volt a helyzet legutóbb, de elnézve pár hete a MotoGP-t, most még rosszabbak a bukkanók. Kompromisszumot kell majd kötnünk a beállítások terén, de ezt még nem tudhatjuk, amíg meg nem érkezünk.”

    „Nem nagyon aggódom, mert jelenleg jó tempónk bármilyen körülményben, csak a problémákat kell elkerülnünk, amik kísértenek minket. Akkor felzárkózhatunk az Alpine-ra a bajnokságban.”

    Csapattársa, Yuki Tsunoda először jár majd az Egyesült Államokban. Szokásos bohókás stílusában megjegyezte, legjobban azt várja, hogy a texasi barbeque steakeket összehasonlíthassa a japán wagyu marhával.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

  • Bár jön Miami, Austin nem fél attól, hogy kiesne a naptárból

    Bár jön Miami, Austin nem fél attól, hogy kiesne a naptárból

    Austin jövőre nem rendelkezik szerződéssel 2022-re, és hiába jön májusban az első Miami Nagydíj, nem aggódnak Texasban a hosszabbítás miatt.

    „Most éppen a MotoGP pakolását nézem.” – fejezte ki magabiztosságát Bobby Epstein, a pálya elnöke a jövőt illetően.

    „Az, hogy most több versenyre készülünk egy év kihagyás után, az nagyszerű. Nehéz volt, több szempontból is. Amikor az eseményszervezésben vagy, az eseménytelen időszak durva. Ez az év sokkal édesebb a tavalyi után, jobban értékeljük az ideit.”

    Ezen a hétvégén a MotoGP, utána még a Forma-1 is ellátogat a Circuit of The Americas-ra. Utóbbi már elfogyott az összes jegy.

    „Simán adhattunk volna még el jegyeket, ha lenne még helyünk. Még akkor is, ez lesz az idei legnagyobb esemény a világon, miután az olimpián nem voltak nézők.”

    Jövőre csak egy amerikai helyszín rendelkezik kontraktussal, és az májusi időponttal rendelkező Miami. A Liberty már kijelentette, nem elképzelhetetlen a közeljövőben három amerikai futam sem, így nehéz elképzelni, hogy megválnának az austini pályától.

    A hétvégén közel 1000 dolgozó lesz majd a pálya környékén, a versenyek mellett nagyszabású koncertek is lesznek majd. Többek között Billy Joel és a Twenty One Pilots is fellép majd.

    Jövőre pedig több nagyobb esemény is lesz a pályán, tavasszal a NASCAR és a MotoGP tér vissza, az IndyCar azonban hiányzik majd a repertoárból.

    „Nagyon kényelmesen állunk a versenyekkel a naptárunkban… Az csak elosztaná a jegyeladásokat, ha több lenne, mint most.”

    Sokan arra számítottak, a két verseny egymás után lesz majd, Miami azonban tavasszal lesz majd, míg Austin továbbra is őszi időpontra számíthat.

    „Szerintem jól jön ki nekünk a naptári eloszlás. Mind a két verseny különleges más lesz, kiegészítjük majd egymást. Örülök a dátumnak, annyival többet nyújtunk majd a szurkolóknak.”

    Azzal a bizonyos harmadik egyesült államokbeli versennyel pedig Indianapolist és Las Vegast hozták hírbe.

    „El sem hiszem, milyen gyorsan teremtettünk szokást és történelmet. Alig egy évtizede rendeztük az első versenyünket, és a szurkolók már visszajárnak hozzánk, ugyanott táboroznak. A táborok pedig nőnek az új emberekkel, és nem hiszem, hogy ez a fajta hangulat változni fog.”

  • Indianapolis lehetne a megmentő, de a török karantén ott is közbeszól

    Indianapolis lehetne a megmentő, de a török karantén ott is közbeszól

    Indianapolis is helyettesíthetné a Japán Nagydíjat, ám a törökországi karanténszabályok megakadályozzák ebben.

    Idén sem úszta meg a Forma-1 változtatások nélkül az évet. A szezon elején még nagy reményekkel vágtak neki az évadnak, azonban a módosításokat nem kerülhették el. Kanada, Ausztrália és Szingapúr mellett Japán is búcsút intett, ám az, hogy melyik helyszín helyettesítheti majd a suzukai fordulót, még nem dőlt el.

    Ugyanakkor a korábbi beugróként megjelenő Törökországgal is vannak problémák, mivel a helyszín továbbra is az Egyesült Királyság vörös listáján szerepel. A szabályok szerint így 7 csapatnak 10 napig egy szállodában kellene vesztegelnie a kötelező karantén miatt, ám ezt a versenynaptár jelenlegi ütemezése mentén nem tudnák abszolválni a felek. Így tehát vagy mentességet kapnak a szóban forgó alakulatok, vagy pedig az Istanbul Park kiesik az idei évből.

    Az USA azonban még két opcióval szolgálhat. A COTA akár két futamot is rendezhet egymás után, (csakúgy, mint Ausztria), viszont egy másik helyszín megjelenése is felvetődött. Indianapolis 2000-2007 között adott otthont az Amerikai Nagydíjnak, és a pletykák szerint szívesen visszahoznák az egyik futam pótlására.

    Az Auto Motor und Sport információi szerint a paddockban számolnak a helyszínnel, ám mivel Törökország pirossal van jelölve, a versenyek lebonyolítása és a felszerelések utaztatása nehéz helyzet elé állítaná a Forma-1-et. Indianapolis csak akkor válhat opcióvá, ha a mezőny nem október 10-én látogat el Isztambulba.

    Az Ausztrál Nagydíj helyettesítője az AMuS szerint Katar lehet, ugyanis a versenynaptár menetrendje alapján a száguldó cirkusz onnan Szaúd-Arábiába és Abu Dhabiba menne tovább.

    Ám mivel az októberi időszak elég problémás, a hátra lévő fordulók tekintetében akár egy teljes átszervezést is kilátásba helyez a sportág.

  • Indianapolis nem térne vissza harmadik amerikai versenyként

    Indianapolis nem térne vissza harmadik amerikai versenyként

    Roger Penske, az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa még a Miami Nagydíj jövő évi bemutatkozása ellenére szeretné, hogy az F1 újra ellátogasson a pályára.

    A Forma-1 lassan kezd visszatérni a normális kerékvágásba, és amellett, hogy idén a Holland és a Szaúdi Nagydíj is csatlakozik a naptárhoz, jövőre még egy új helyszín lesz, Miamiban.

    Az új verseny valószínűleg nyár elején lesz, és a Kanadai Nagydíjjal alkot majd egy blokkot. Eközben az austini futam marad ősszel, és a megelőzi a Mexikóvárosi és Sao Paulo Nagydíjat.

    Indianapolis belső pályája átalakult azóta, hogy legutóbb – 2007-ben – az F1 itt járt, az IndyCar most azon a vonalvezetésen rendez versenyeket.

    „Nem látom, hogyan jöhetne ide az F1 a közeljövőben.” – jelentette ki Roger Penske. – „Persze, ha van lehetőségünk, az más kérdés. De egyelőre nem volt semmi komolyabb megbeszélésünk.”

    „Beszéltem személyesen Stefano Domenicalival, és mindketten jó ötletnek tartjuk, de azért a gazdasági tényezőknek is a helyére kell kerülniük ehhez.”

    „Kell találnunk egy időszakot erre, stabilnak kell lennünk, és belefektetnünk, hogy vendégül lássuk őket. Nem csak arról szól, hogyan találjunk szponzort, hanem hogyan fér ez be az egész a profilunkba?” – jelentette ki Indianapolis főnöke.

    „Inkább egy sportautó versenyben gondolkodunk, mint az IMSA, több kategóriával, mint Daytonában vagy Sebringben. Ez olyasmi ami magasan lenne a listánkon.”

  • Austin lehet a másik Amerikai Nagydíj helyszín, Indianapolis nemet mond

    Austin lehet a másik Amerikai Nagydíj helyszín, Indianapolis nemet mond

    Lehet, hogy pletyka szinten Indianapolis jól hangzott, de egy második Amerikai Nagydíj helyszíne 2021-ben, több mint valószínű, hogy Austin lesz. Miközben Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatójaként azért küzd, hogy a koronavírus-járvány ellenére lemenjen a teljes, 23 futamos versenynaptár, az is kiderült, hogy több amerikai versenyhelyszín is készen áll a beugrásra, ha további futamok kerülnének törlésre. Az Indianapolis Motor Speedway ura, Roger Penske ugyanakkor a korábbi Amerikai Nagydíjnak helyt adó pályáról azt mondta, hogy idén nem lennének ők opció a Forma-1-nek. Így nyilatkozott az Associated Press-nek:

    „Jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben.”

    Az idei Amerikai Nagydíj főnök, Bobby Epstein ugyanakkor utalt rá, hogy nem szárható ki, egy második austini verseny megrendezése sem. Két hete, az AP-nek persze még ő is azt mondta, hogy ez csak „paddock pletyka”. Most, az ESPN-nek nyilatkozva már azt állította, hogy lehetséges lenne egy második futam is a Circuit of the Americas texasi pályán.

    „Amíg a „lehetséges” szót teszem a mondatom elé, addig minden rendben van. Egy második futam Austinban lehetséges. Olvastam is ezt így, és azt gondoltam, hogy igen, ez igaz. Az, hogy eldőlt, hogy Austinban lesz egy második futam, nos ez viszont nem igaz. Könnyen meg is fordíthatjuk ezt, ha úgy döntenek, hogy akarják és szükségük van rá, és ez a legjobb döntés a sportág számára, akkor meghozhatják ezt a döntést, mi ebben benne lennénk.”

  • Így néz ki a hólepte COTA, Austinban!

    Így néz ki a hólepte COTA, Austinban!

    Ellepte a hó az austini Circuit of the Americas (COTA) versenypályát.

    Egyetlen nyompár van még csak a havon, így igazán jól néz ki.

    Azért késztetést érezhet ott az ember, hogy szánkóval lecsússzon az 1. kanyarból a célegyenesbe. 😀

  • Új utcai pályát avat fel jövőre az IndyCar – íme a teljes menetrend!

    Új utcai pályát avat fel jövőre az IndyCar – íme a teljes menetrend!

    17 fordulóval tervez 2021-ben az IndyCar, köztük egy új helyszínnel, de három három pályától így búcsúzik az amerikai sorozat.

    Az új szezon az idei zárófutam tervezett helyszínén, St. Petersburgban indul majd, és Laguna Secában zárul majd.

    Az Indy 500 előtt két oválpályás verseny lesz Texasban, pótolva Iowa elvesztését. Ezenkívül az rövid kör, Richmond búcsúzik, egyetemben az Amerikai Nagydíj helyszínével, Austinnal.

    Indianapolis ezenkívül két verseny helyszínéül szolgál majd a „Grand Prix” vonalvezetéssel, azt követően, hogy Roger Penske felvásárolta az egész létesítményt és a sorozatot is.

    Az egyetlen jövőre debütáló futam Nashville-ben lesz, az utcai pálya vonalvezetése pedig hasonló lesz a Miami Nagydíj eredeti tervezetéhez.

    „Nem lehetnénk izgatottabbak, azzal kapcsolatban, hogy Nashville utcáin is versenyezhetünk. Úgy gondoljuk, nagyon népszerű lesz a verseny, már az első évben.” – nyilatkozta Mark Miles, a Penske-csoport vezérigazgatója.

    Az IndyCar 2021-es versenynaptára:

    # Dátum Verseny Helyszín Típus
    1 03.07. Grand Prix of St. Petersburg ?? Streets of St. Petersburg utcai
    2 04.11. Indy Grand Prix of Alabama ?? Barber Motorsports Park épített
    3 04.18. Grand Prix of Long Beach ?? Streets of Long Beach utcai
    4 05.01. Texas 300
    ?? Texas Motor Speedway
    ovál
    5 05.02. Genesys 300
    6 05.15. GMR Grand Prix ?? Indianapolis Motor Speedway – Road Course épített
    7 05.30. 105. Indianapolis 500 ?? Indianapolis Motor Speedway ovál
    8 06.12.
    Detroit Grand Prix
    ?? Belle Isle Street Circuit
    utcai
    9 06.13.
    10 06.20. Grand Prix at Road America ?? Road America épített
    11 07.04. Indy 200 at Mid-Ohio ?? Mid-Ohio Sports Car Course épített
    12 07.11. Indy Toronto ?? Exhibition Place utcai
    13 08.08. Music City Grand Prix ?? Nashville Street Circuit utcai
    14 08.14. IndyCar Harvest GP? ?? Indianapolis Motor Speedway – Road Course épített
    15 08.21. TBA? ?? World Wide Technology Raceway ovál
    16 09.12. Grand Prix of Portland ?? Portland International Raceway utcai
    17 09.19. Grand Prix of Monterey ?? WeatherTech Raceway Laguna Seca épített
  • Austin versenyre készül, hiába az aggasztó hírek Texasból

    Austin versenyre készül, hiába az aggasztó hírek Texasból

    A „riasztó” hírek ellenére, az Egyesült Államok Nagydíjának szervezői továbbra is úgy készülnek, október végén lesz verseny Austin közelében.

    Greg Abott, Texas kormányzója május végén feloldotta a korlátozásokat, hogy minél hamarabb visszaálljon a gazdaság. Emiatt azonban a fertőzések száma megnőtt az amerikai államban, így később mégis megtiltotta a 100 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket.

    Az október 25-ére tervezett nagydíjat még mondták le, és nem is törölték, a romló egészségügyi tendencia ellenére.

    „Nincs teljesen tiszta rálátásuk a helyzetre” – nyilatkozta Bobby Epstein a pálya főnöke.

    „Úgy gondolom, annak alapján, amit Európában tanulunk majd, az utolsó pillanatig nem lehet biztos semmi. Jelenleg még nem tartunk ott, így várnunk kell még, hogy meg tudjuk mondani, mi lesz majd itt.”

    „Jelenleg úgy vagyunk vele, a Forma-1 el fog jönni ide.” – jelentette ki.

    Epstein elárulta, a verseny előkészítéséhez szükséges időt az is befolyásolja, mennyi néző lehet majd a helyszínen.

    „Az egész a szurkolók számától függ. Általában 30 koncertet rendezünk, mindegyiken több, mint 10 ezer fővel. Ha összesen 20 ezren lesznek a versenyen, nekünk elég röviddel előtte tudnunk.

    „Amit nem akarunk, az 100 nappal az esemény előtt – ahol most tartunk – felkészülni a nagy tömegekre, és felépíteni mindent számukra. Így is elég létesítmény van a pályán. Nem akarunk nagy beruházásokba kezdeni, hogy aztán az egész kárba vesszen egy újabb hullám miatt.”

    Amerikában mind a NASCAR, mind az IndyCar nézők előtti versenyre készül rövidesen, így talán egy Austin esetében is jelen lehetnek majd a szurkolók, ha nem is teljes, de csökkentett számban.

    „Ha pár héttel előre tudjuk, szerintem mindenképp meg tudjuk majd szervezni a versenyt 15 ezer nézővel.” – árulta el jelenlegi álláspontját Epstein.

  • Lando Norris versenyt nyert a virtuális IndyCarban

    Lando Norris versenyt nyert a virtuális IndyCarban

    A McLaren fiatalja, Lando Norris nyerni tudott az IndyCar mezőnye ellen a Circuit of the Americason, a sorozat szimulátoros bajnokságában.

    Az IndyCar is áttért a virtuális versenyzésre, ráadásul annyira jól sikerült a dolog, hogy szinte az összes 2020-as versenyzőt be tudták szervezni a sorozatba. Minden fordulóban vagy egy-két vendégszereplő is szerepel, de ők is valódi versenyzők. Így a Forma-1-gyel vagy a WTCR-rel ellentétben itt nem szerepelnek játékosok a versenyeken.

    Legutóbb a Circuit of the Americas volt a helyszín, és a McLaren révén (az IndyCarban is van csapatuk Arrow McLaren SP néven) Lando Norris indult az amerikai nagymenők között.

    Mivel Lando Norris már így is sokan ment az iRacinggel, és az IndyCar tavaly látogatott el először Austinba, a játék- és pályaismeret is a brit kezére játszott.

    Ennek megfelelően megszerezte a pole pozíciót a mezőnyt orra elől, és a rajtot követően elkezdett elhúzni a második helyen futó Will Powertől.

    Azonban Norris kettő kiálláson volt, és át kellett hámoznia magát azokon, akik az egy kerékcserét választották. Ráadásul a brit megpördült az utolsó kanyarban, ez Power felé fordította a mérleg nyelvét.

    Az IndyCar ausztrál veteránja kiállását követően hideg gumikon az első szektorban kétszer is megforgott, így újra Norrishoz került az előny. Mögé jött fel „mclarenes csapattársa”, Patricio O’Ward, aki a tavalyi versenyt megnyerte, illetve az ex-Formula E pilóta, Felix Rosenqvist.

    „Tudtam, hogy jó tempónk van. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy vissza tudok kerülni az élre. De jó stratégiánk volt, és sok különböző lehetőséget megvizsgáltunk.”

    „Más utat választottunk, mint a többiek, és ez segített. Sok embert a pálya megfelelő részein értem utol, így nem vesztettem sok időt. Lassan vissza tudtam kapaszkodni az első helyre. Nem volt könnyű.”

    A Mémkirály győzött amerikai debütáló versenyén, és ha csak ezt nézzük, ezzel pedig máris jobb, mint Alonso…

    https://www.instagram.com/p/B_avHItJUoO/

  • A mclarenes Norris kipróbálja az IndyCar-t is, COTA versenyén indul!

    A mclarenes Norris kipróbálja az IndyCar-t is, COTA versenyén indul!

    Lando Norris kipróbálja magát az IndyCar szimulátorban is, hiszen a McLaren versenyzőjét meghívták a hétvégi futamra, amelyik COTA pályáján lesz. Erről igazán röviden a Twitterén számolt be a pilóta, miután értesítette őt a sorozat:

    „Azt hiszem, ideje elkezdenem gyakorolni.”

    A lehetőség azért adódott, mert az Arrow McLaren SP pilótája Patricio O’Ward kérvényezte az IndyCar szervezőinél, a Twitteren, hogy csatlakozhasson Norris is a mezőnyhöz szombaton, hiszen a futam a Circuit of the Americas versenypályán zajlik majd, amelyet már a McLaren F1-es versenyzője is jól ismer.

    Az IndyCar iRacing Challenge-nek eddig négy futama volt, és egyre népszerűbbé válik a rajongók körében a koronavírus okozta helyzetben, hiszen ismert arcok csatlakoznak olykor. Múlt hétvégén a japán Twin Ringen Motegiben volt verseny, amelyet a Penske pilótája, Simon Pagenaud nyert meg, 33 versenyző közül.

    A szériában érdekelteken kívül vendégként már a NASCAR sztárjai is versenyeztek a virtuális IndyCarban, olyanok mint Jimmie Johnson, Dale Earnhardt Jr. vagy Kyle Busch emelték a versenyek színvonalát, amely jó nézettséget hoz az NBC Sportsnak is.

    Norris nyilvánvalóan a csapatához hűen a Arrow McLaren SP színeiben lép be majd az online játékba szombaton. A 20 éves pilóta reménykedik benne, hogy most már hibamentesen versenyezhet is majd, mert az elmúlt három alkalommal a Forma-1 Virtual Grand Prix sorozatában mindig akadt valami gondja.