Címke: Circuit of the Americas

  • Kihasználta Kyle Busch és Bowman balesetét a fiatal versenyző – VIDEÓ

    Zane Smith az élre állt és győzött, amikor két körrel a vége előtt Kyle Busch, Alex Bowman és Stewart Friesen összeütközött.

    Úgy tűnt, hogy a Circuit of the Americas versenypályán megrendezett szombati NASCAR Camping World Truck Series XPEL 225-ös futamát Kyle Busch, Alex Bowman vagy Stewart Friesen nyeri, mivel két körrel a verseny vége előtt az első három helyen álltak.

    Ám a 11-es kanyarban a szűk baloson áthaladva a felső íven haladó Kyle Buschnak Bowman és Friesen is nekiment.

    Az érintkezés következtében mindhárom versenyző lecsúszott az ideális ívről, miközben a Front Row Motorsports versenyzője, Zane Smith szabad utat kapott a pálya belső ívén.

    Smith vezette a verseny utolsó két körét, és megszerezte második győzelmét a 2022-es NCWTS szezonban.

    Eközben Busch a harmadik helyen végzett, Friesen a kilencedik helyre szorult, Bowman pedig a Spire Motorsports 7-es számú teherautójával a csalódást keltő 25. helyre esett vissza.

    A verseny után Bowman a pitben odament a Joe Gibbs Racing versenyzőjéhez, hogy a saját szemszögéből magyarázza el a történteket.

    Bob Pockrass információ szerint nem nagyon segített ez a beszélgetés, és Kyle Busch eléggé mérges volt mindkét versenyzőre, mondván „mindketten el****ték a kanyart”.

    Kyle Busch lelki állapotára jellemző, hogy miután a verseny végén a rádión a csapata sajnálkozott a történések miatt, a következő beszélgetés hangzott el:

    Csapat: „Sajnáljuk, hogy nem jött össze.”
    Kyle Busch: „Mostanában semmi nem jön össze…”

    A kétszeres Cup Series bajnoknak lesz lehetősége javítani a ma 21:30-kor kezdődő NASCAR Cup Series versenyen.

  • Ezúttal öt autó nem ment át a futam előtti ellenőrzésen

    Az ellenőrzés legnagyobb vesztese a 78-as rajtszámú Live Fast Motorsports autó, mely háromszor nem ment át a vizsgálaton.

    A 78-as számú Live Fast Motorsports gépet ezen a hétvégén Andy Lally, az épített pályás versenyek ásza fog vezetni – írja a TobyChristie.com.

    A NASCAR szabályzata szerint Lally nem kvalifikálhatta az autót szombaton, ami azt jelenti, hogy az utolsó helyről indul, és a vasárnapi futamon a zöld zászlót követően egy áthajtásos büntetést is kell majd letöltenie.

    Ráadásul a 78-as rajtszámú csapat a hétvégére elveszítette a főmérnökét, Christopher Stanley-t.

    Míg a 78-as számú csapat háromszor bukott meg az ellenőrzésen, addig négy másik csapat kétszer, ami mind a négy csapatnál egy-egy csapattag kizárását vonja maga után.

    A Spire Motorsports 77-es rajtszámú autója, amelyet ezen a héten Josh Bilicki vezet, a hétvégére elveszíti mérnökét, Nicholas Sowa-t.

    Az 55-ös The Money Team Racing csapat, melynek technikáját ezen a héten Kaz Grala vezet, a hétvégére elveszíti a futómű-specialista Richard Tassinarit.

    Az MBM Motorsports 66-os számú autója, amelyet ezen a héten Boris Said vezet, a hétvégére elveszíti kasztni specialistáját, Zachary Fordot.

    A 6-os számú RFK Racing autó, amelyet Brad Keselowski vezet, a hétvégére elveszíti az főmérnök, Nick Case-t.

    A 6-os számú csapat jelenleg fellebbez egy L2-es szintű büntetés ellen, amelyet a NASCAR Cup Series múlt vasárnapi, Atlanta Motor Speedwayen rendezett futama után szabtak ki.

    A NASCAR Cup Series versenye a vasárnapi óraátállítást követően 21:30-kor veszi majd kezdetét.

  • A pankrációs legenda vezeti a pace car-t vasárnap a NASCAR-ban

    A „The Undertaker” névre hallgató pankrátor fogja felvezetni a mezőnyt a NASCAR Cup Series austini versenyén.

    A Circuit of The Americas „feltámasztja” a WWE egyik legnagyobb nevét a hétvégi EchoPark Automotive Grand Prix-re.

    The Undertaker vasárnap a COTA-n fogja megtisztelni a NASCAR közösségét jelenlétével, hogy tiszteletbeli pace car sofőrként ő vezesse a mezőnyt a zöld zászlóhoz.

    Megtiszteltetés számomra, hogy az EchoPark Automotive Grand Prix tiszteletbeli pace car versenyzője lehetek Austinban” – mondta a való életben Mark Calaway névre hallgató, már visszavonult pankrátor.

    Ez egy nagy hét Texas számára az április 2-i és 3-i dallasi WrestleManiával, és izgatottan várom, hogy a Circuit of The Americas pályán mi kezdhessük el ennek a hétnek a felvezetését.

    A texasi származású Mark Calaway, akit leginkább „The Undertaker” néven ismerhetünk, a WWE egyik legnépszerűbb és legemlékezetesebb figurája és a popkultúra egyik ikonja.

    Többszörös WWE- és Nehézsúlyú világbajnok, hatszoros tag-team bajnok és Royal Rumble Match-győztes. A jövő héten beiktatják majd a WWE Hírességek Csarnokába.

  • Chase Elliott Austinban szeretné igazán beindítani szezonját

    Talán Chase Elliott következik a sorban, hogy futamot nyerjen a Hendrick Motorsports autójával, Larson, Bowman és Byron győzelmei után.

    A Hendrick istálló elképesztő rajtja négy futam alatt három győzelmet hozott – Kyle Larson Fontanában, Alex Bowman Las Vegasban és William Byron Atlantában nyert -, így a csapatból már csak Elliott keresi az első győzelmét a szezonban.

    Erre jó esélye van vasárnap, a NASCAR második versenyén, melyet a Circuit of the Americas pályán tartanak. Az elsőt, 2021-ben Chase Elliott nyerte.

    A 2020-as bajnok tavalyi győzelmét szakadó esőben aratta, azonban a versenyt félbe kellett szakítani. Nem volt meglepetés a győzelme, az épített pályán, hiszen összesen hétszer nyert már ilyen típusú aszfaltcsíkon.

    Úgy vélem, hogy a COTA lesz az első lehetőség arra, hogy az összes versenyző igazán ráhangolódjon erre az autóra egy épített pályán. Nem hiszem, hogy a régi autókhoz képest sokban változott volna a dolog.

    Amikor a Charlotte Roválon körözgetett Elliott a Next Gen-el, a NASCAR új autója az IMSA GT autókra emlékeztette a Hendrick Motorsports-al nemrég szerződést hosszabbító versenyzőt.

    Szinte jobban illik az épített pályás versenyzéshez, mint az oválokhoz. Szóval szerintem jó lesz a hétvégi verseny” – mondta.

    Csapattársa, William Byron, szerint az autó talán túlságosan is jó lesz az épített pályákon.

    Lehet, hogy annyira feküdni fog az autónak ez a pálya, hogy a verseny pont emiatt nem lesz olyan izgalmas?” – tette fel válaszként a kérdést Byron.

    Az oválokon azért jók a versenyek, mert az autó nem annyira illeszkedik ahhoz a pályatípushoz. Félő, hogy a mezőny szét fog szakadni itt.

  • Pördülések és törések a NASCAR Cup Series austini edzésén – VIDEÓ

    Ryan Blaney számára nem kezdődött jól a NASCAR Cup Series austini hétvégéje, hiszen megpördült a hivatalos edzésen.

    A NASCAR Cup Series edzése nem volt ideális a Team Penske versenyzője, Ryan Blaney számára, aki a Circuit of the Americas pályán a szombati edzésből kevesebb mint 12 perccel a vége előtt a korlátnak csapódott.

    A 12-es autó minimális karosszéria- és spoiler-sérülést szenvedett az incidensben.

    Blaney szerencséjére a Next Gen autó egy kicsit keményebb a szombatihoz hasonló enyhe baleseteknél, mint a Gen6-os autó volt.

    Az incidens nem nagyon rázta meg Ryan Blaney-t, hiszen nem sokkal később a pole pozícióba kvalifikálta autóját.

    Nem ő volt az egyetlen aki pórul járt a szombati gyakorláson.

    A NASCAR Cup Series-be visszatérő Joey Hand a hetedik leggyorsabb kört futotta a NASCAR Cup Series A csoportjának szombati edzésén a Circuit of the Americas pályán, majd a jobb első gumi szétroncsolódott a 15-ös rajtszámú gépén.

    Ahogy Hand megpróbálta visszavezetni az autót garázsba, a jobb első sárvédő és a karosszériaelemek leváltak az autóról.

  • Allmendinger Xfinity győzelemmel hangolt a Cup versenyre COTA-n

    AJ Allmendinger domináns győzelmet aratott a NASCAR Xfinity Series austini versenyén, ahol a 46 körből 27-et az élen töltött.

    Minden alkalommal, amikor a NASCAR Xfinity Series egy épített pályára megy, az elvárás az, hogy mindenkinek AJ Allmendingerrel és a Kaulig Racinggel kell megküzdenie a győzelemért.

    Ez ismét így volt a szombati Pit Boss 250-es versenyen a Circuit of The Americas pályán, és bár az élen új kihívói akadtak, a 40 éves versenyzőnek sikerült megszereznie hetedik épített pályás győzelmét a NASCAR Xfinity Series-ben.

    Allmendinger – aki idén mind a hat versenyén a top10-ben végzett – 27 körön át vezetett, és egy újraindításnál, kevesebb mint 15 körrel a vége előtt megelőzte Ross Chastain-t. Ezzel megszerezte 11. győzelmét a NASCAR Xfinity Series-ben.

    A Kaulig Racing összes dolgozója nagyon keményen dolgozott. Soha nem pihennek” – mondta Allmendinger.

    Annyira szerettem volna nyerni. De tudtam, hogy ha jól vezetek, akkor az autónak meglesz a sebessége. A legjobb módja annak, hogy megmutassuk, milyen keményen dolgozik ez a csapat, ha versenyeket nyerünk.

    Köszönöm a feleségemnek, hogy elviselte a nyafogásomat és a sírásomat, hogy mennyire béna vagyok. A Cup edzések és a kvalifikáció nem sikerült a legjobban, de ez jó volt, és holnap újra támadni fogunk!

    Így ünnepelte csapatával győzelmét AJ Allmendinger
    Így ünnepelte csapatával győzelmét AJ Allmendinger Fotó: Dylan Buell/Getty Images/NASCAR Media

    Szoros verseny a dobogóért

    Austin Hill, a NASCAR Xfinity Series újonca lett a második, alig több mint két másodperccel lemaradva Allmendinger mögött. A Kaliforniában győztes Cole Custer a harmadik helyen végzett az SS Green Light Racing színeiben, a JR Motorsports csapattársai, Noah Gragson és Sam Mayer pedig az első ötben zártak.

    Az utolsó néhány körben két top 5-ös autót is kiintettek a versenybírák pálya rövidítés miatt, így járt Jeb Burton, és Jeremy Clements is.

    Myatt Snider, aki az idei szezonban még nem tudott egyszer sem a legjobb 20 között végezni, a hatodik helyen végzett, a top 10-et pedig Brett Moffitt, Jade Buford, Miguel Paludo és Sheldon Creed zárta.

    Ami a DGM Racing számára bámulatos hétvégének indult, hiszen a szervezet mindhárom versenyzője a top10-ben kezdett, nem zárult ilyen varázslatosan, hiszen Preston Pardus (14.) szerezte meg a csapat legjobb helyezését.

    Ross Chastain, aki 14 kört vezetett és folyamatosan Allmendinger legnagyobb riválisa volt a verseny során, végül a 17. helyen végzett, miután Landon Cassill – Allmendinger csapattársa – megpördítette őt az utolsó újraindításnál.

    Bubba Wallace sokáig esélyes volt egy top 5-re is a Joe Gibbs Racing 18-as rajtszámú autójával, azonban a verseny vége felé váltóproblémák miatt hátraesett, és végül a 28. lett.

    A pole-ból induló Ty Gibbs sem járt sokkal jobban, hiszen a 20 körben kénytelen volt a boxutcába vinni az 54-es rajtszámú Toyotáját, mert úgy tűnt, hogy a jobb első gumival van probléma. Kiderült, hogy a probléma egy törött szelep volt.

    A COTA-t elhagyva Noah Gragson továbbra is egypontos előnnyel vezet AJ Allmendinger előtt az alapszakasz pontversenyében, Ty Gibbs, Justin Allgaier és Josh Berry zárja az első ötöt.

  • Hailie Deegan: „Csak a csapatomnak köszönhetem, hogy nem lett bajom”

    Hailie Deegan a NASCAR Truck Series austini versenyének kvalifikációja előtt adott interjút a Fox Sports televíziós csatornának.

    Deegan múlt héten ijesztő pillanatokat élt át, amikor az Atlanta Motor Speedway-en kigyulladt az autója, és a szerelőinek kellett kihúzni őt az autójából.

    Erről kérdezte őt a Fox Sports riportere Jamie Little is.

    Az az igazság, hogy ez volt az első alkalom, amikor úgy igazán megijedtem a NASCAR karrierem során” – magyarázta Hailie Deegan.

    Amikor nem kapsz levegőt, és be vagy szorulva az autóba, nem tudsz kiszállni, nem látsz semmit… nos az eléggé félelmetes tud lenni.

    Nagyon köszönöm a srácoknak, hogy ilyen gyorsan a segítségemre siettek, és meglátták, hogy küszködök. Az az igazság, hogy a levegőbeáramló csatornába is bejutott a füst, tehát azt lélegeztem be egyfolytában.

    Hailie Deegan a 23. helyről rajtolhat majd a magyar idő szerint szombaton 17:00-kor induló futamon.

  • Ty Gibbs továbbra is jó formában, övé az Xfinity pole COTA-n

    [hfcm id=”2″]Ty Gibbs az utolsó pillanatban szerezte meg a pole pozíciót, és legyőzte a Cup Seriesből érkező riválisait, Chastaint és Custert.

    Nem számít a pálya hossza, tájolása vagy elhelyezkedése, Ty Gibbs továbbra is bizonyította, hogy gyors, és megszerezte a pole pozíciót a szombati Pit Boss 250-es futamra a Circuit of The Americas pályán – írja a TobyChristie.com.

    A 19 éves versenyző a pénteki kvalifikáció második körének utolsó másodperceiben 1:14,520 másodperces (91,258 mph), villámgyors köridőt futott, és ezzel megszerezte pályafutása második, 2022-ben pedig első pole pozícióját.

    Ross Chastain, aki egyike annak a 11 versenyzőnek, akik ezen a hétvégén több versenyen is rajthoz állnak a Circuit of The Americas versenypályán, Gibbs mellett az első sorból indul majd, a DGM Racing 92-es számú TicketSmarter Chevrolet Camaróját vezetve.

    A széria pénteki kvalifikáción elért második helyezése a legjobb eredmény a csapat NASCAR Xfinity Series-ben való szereplése során, és mindössze a harmadik top 5-ös rajt a három autóval rendelkező alakulat számára.

    Cole Custer – aki az Auto Club Speedwayen a szezon második versenyén már győzött – a harmadik helyről, azaz Ty Gibbs mögül indul az SS Green Light Racing színeiben, míg az épített pályák ásza, AJ Allmendinger a negyedik pozícióból indul.

    Az első ötös mezőnyét a DGM Racing egy másik versenyzője, a kanadai Alex Labbe zárja, aki a Circuit of The Americas pályán már második alkalommal indulhat a top 5-ből.

    Sheldon Creed, Preston Pardus – egy másik DGM Racing versenyző, Austin Hill, Justin Allgaier és Sam Mayer egészítette ki azt a 10 versenyzőt, akik továbbjutottak a kvalifikáció utolsó körébe.

    A szombati Pit Boss 250-es COTA futamra 42 autó nevezett, négy versenyzőnek és csapatnak kell korán hazautaznia a texasi Austinból.

    Jesse Iwuji (34-es rajtszám), Brennan Poole (47-es rajtszám), Gar Robinson (52-es rajtszám) és Josh Williams (78-as rajtszám) nem tudott elég gyors időt autózni ahhoz, hogy bekerüljön a szombati 250 mérföldes verseny mezőnyébe.

    Ty Gibbs indul a pole-ból, lássuk az időmérő végeredményét

    Poz. # Versenyző Idő
    1 54 Ty Gibbs 134.52
    2 92 Ross Chastain(i) 135.096
    3 7 Cole Custer(i) 135.107
    4 16 AJ Allmendinger 135.598
    5 36 Alex Labbe 135.853
    6 2 Sheldon Creed # 135.901
    7 91 Preston Pardus 136.284
    8 21 Austin Hill # 136.323
    9 7 Justin Allgaier 136.338
    10 1 Sam Mayer 136.763
    11 35 Parker Kligerman(i) 135.804
    12 9 Noah Gragson 135.949
    13 2 Brett Moffitt 136.131
    14 10 Landon Cassill 136.185
    15 18 Bubba Wallace(i) 136.33
    16 48 Jade Buford 136.373
    17 88 Miguel Paludo 136.569
    18 23 Anthony Alfredo 136.791
    19 11 Daniel Hemric 136.944
    20 27 Jeb Burton 136.958
    21 31 Myatt Snider 136.999
    22 98 Riley Herbst 137.005
    23 26 Parker Chase 137.027
    24 44 Sage Karam 137.45
    25 8 Josh Berry 137.521
    26 51 Jeremy Clements 137.675
    27 45 Josh Bilicki 137.728
    28 68 Brandon Brown 138.218
    29 4 Bayley Currey 138.415
    30 28 Patrick Gallagher 138.557
    31 8 Joe Graf Jr 139.161
    32 5 Scott Heckert 139.338
    33 99 Stefan Parsons 140.077
    34 6 Ryan Vargas 0
    35 39 Ryan Sieg 0
    36 66 JJ Yeley 0
    37 38 Will Rodgers 0
    38 19 Brandon Jones 0
  • Sheldon Creed indulhat a pole-ból a Truck Series COTA versenyén

    [hfcm id=”2″]Sheldon Creed, aki a Young’s Motorsport 20-as rajtszámú autóját vezeti, a pole pozícióból indul a szombati XPEL 225-ös futamon.

    Creed elképesztő időt repesztett a kvalifikáció második szakaszában – írja a TobyChristie.com.

    A NASCAR Truck Series 2020-as bajnoka 2:14,924 másodperces (90,985 mph) köridővel szerezte meg pályafutása első pole pozícióját nem csak saját maga, hanem a Young’s Motorsports számára is, közel három tizedmásodperccel megelőzve a mezőnyt.

    Zane Smith – aki azt az autót vezeti, amellyel az NCWTS első győzelmét szerezte a COTA-n – indulhat Creed mellől az első sorból.

    Alex Bowman, Parker Kligerman és Kyle Busch – három olyan pilóta, akik dupla szolgálatot teljesítenek ezen a hétvégén a Circuit of The Americas pályán – egészítette ki az első öt helyezettet az edzésen.

    Carson Hocevar, Stewart Friesen, Christian Eckes, Taylor Gray és Tyler Ankrum a hatodiktól a tizedik helyig indulhat, miután csoportjukból továbbjutottak a kvalifikáció második fordulójába.

    John Atwell (Atwell Racing), Samuel Lecomte (G2G Racing) és Tyler Hill (Hill Motorsports) volt az a három jármű, amely nem tudta kvalifikálni magát.

    A tulajdonosi pontok alapján bejutó pilóták között volt a szurkolók által kedvelt Brad Perez, aki a szombati versenyen debütál a NASCAR Camping World Truck Series-ben.

    A NASCAR Truck Series hétvégén az austini COTA-ba látogat, ahol ott lesz a már említett 02-es autó – értelemszerűen – új csapatfőnökkel. A verseny magyar idő szerint szombaton 17:00-kor rajtol.

    Az Sheldon Creed győzelmével záruló időmérő eredménye

    Poz. # Versenyző Idő
    1 20 Sheldon Creed(i) 134.924
    2 38 Zane Smith 135.213
    3 7 Alex Bowman(i) 135.409
    4 75 Parker Kligerman 135.685
    5 51 Kyle Busch(i) 135.705
    6 42 Carson Hocevar 136.433
    7 52 Stewart Friesen 136.667
    8 98 Christian Eckes 137.093
    9 17 Taylor Gray 137.282
    10 16 Tyler Ankrum 138.186
    11 4 John Hunter Nemechek 135.824
    12 18 Chandler Smith 136.059
    13 99 Ben Rhodes 136.692
    14 19 Derek Kraus 136.739
    15 22 Austin Wayne Self 137.139
    16 23 Grant Enfinger 137.141
    17 44 Kris Wright 137.275
    18 2 Kaz Grala 137.731
    19 66 Ty Majeski 137.82
    20 88 Matt Crafton 138.04
    21 37 Logan Bearden 138.078
    22 61 Chase Purdy 138.106
    23 1 Hailie Deegan 138.29
    24 45 Lawless Alan # 138.35
    25 56 Timmy Hill 138.401
    26 91 Colby Howard 138.755
    27 24 Jack Wood # 138.986
    28 15 Tanner Gray 139.302
    29 9 Blaine Perkins # 139.694
    30 12 Spencer Boyd 139.837
    31 30 Tate Fogleman 140.029
    32 43 Brad Perez 0
    33 40 Dean Thompson # 0
    34 33 Will Rodgers(i) 0
    35 46 Matt Jaskol 0
    36 25 Matt Dibenedetto 0
  • Corey Lajoie az atlantai ötödik helye után: Ez még csak a kezdet!

    Corey Lajoie, aki második teljes szezonjában versenyez a Spire Motorsports színeiben a 7-es Chevrolet-nél, 5. lett Atlantában.

    LaJoie-nak ez az első top 5-ös helyezése 169 NASCAR Cup Series indulás után, csapatának, a Spire Motorsportsnak pedig mindössze a második top 5-ös helyezése 154. versenyükön.

    Azt hiszem a szurkolók jobban örültek ennek, mint én” – mondta a 30 éves LaJoie.

    Király volt jó eredményt szállítani a szurkolóknak, a partnereinknek, és mindenkinek, aki részese volt a karrieremnek, aki hitt a képességeimben.

    Egy ilyen eredményt elérni nagyszerű, és végre megszereztem az első top 5-ös helyezést ezeknek a srácoknak, és remélhetőleg nem az utolsót.

    Számomra ez nem az út vége. Még csak most kezdtük el.

    Bár a Spire nincs egy Hendrick Motorsports vagy a Joe Gibbs Racing szintjén, LaJoie a szezon első öt futamán keresztül jobb helyen áll a sorozat tabelláján (24.), mint néhány élvonalbeli pilóta (Denny Hamlin, 26. és Christopher Bell, 30.).

    A Next Gen autó bevezetése a Cup Series-ben – és a NASCAR-versenyzés forradalmi változásai – segítettek kiegyenlíteni a versenyzői feltételeket, legalábbis a szezon kezdetén.

    Minden csapat és versenyző újratanulja, hogyan kell vezetni és beállítani az autót, de LaJoie úgy véli, hogy a legjobb csapatok előnye a szezon előrehaladtával még így is ki fog alakulni.

    Kicsit furcsa a pontokat nézni. Nem hiszem, hogy ez sokáig így marad, mert egy olyan srácot, mint Denny vagy Christopher Bell, nem lehet túl sokáig távol tartani a győzelemtől” – jelentette ki Corey LaJoie.

    Öt futammal az év kezdete után magad mögött látni Hamlint és Bellt egy kicsit különleges érzés, de mi nem ezekkel a srácokkal versenyzünk. Rá fognak érezni majd erre az új autóra, és simán bejutnak a rájátszásba.

    LaJoie elmondta, hogy csapata reális célokra összpontosít, mint például a top 20-ba kerülés és a körülöttük lévő hasonló csapatokkal szembeni előnyszerzés a tabellán.

    Corey Lajoie
    Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    A java még csak most jön?

    A következő három futam – vasárnap a Circuit of the Americas, majd a rövid oválok, Richmond és Martinsville – jó lehetőségeket kínál LaJoie számára, hogy továbbra is ott legyen a versenyben.

    Úgy gondolom, hogy a következő egy hónapban előnyt szerezhetünk azokkal a csapatokkal szemben, akiket úgy érezzük, hogy megverhetünk a pontversenyben, és remélhetőleg a top 25-ben tudjuk befejezni majd a szezont.”

    Továbbra is csak magunkkal fogunk foglalkozni, a többi dolog pedig majd kialakul magától.

    Vasárnap LaJoie is balesetbe került, azonban mégis 5. tudott lenni, amely két dolgot mutatott meg LaJoie-nak – a Next Gen autó tartósságát és a csapat által a pályára vitt termék javulását.

    Szerencsénk volt, ember. Nem sűrűn fordul elő, hogy az ember ilyen balesetet él át aztán a végén az első ötben végez. Gyors autónk volt” – mondta.

    Úgy értem, ez megkönnyíti a munkámat, és amikor olyan autód van, hogy tudsz támadni, akkor minden könnyebb.