Címke: Christian Horner

  • Verstappen dobogós helyezésétől elsírta magát a Honda főnök

    Verstappen dobogós helyezésétől elsírta magát a Honda főnök

    A Red Bull autója az első versenyét teljesítette Honda motorral a hátuljában, és Max Verstappen egyből a dobogón végzett vele. 2008 óta ez pódiumos eredménye a Hondának. Christian Horner elárulta, hogy Masahi Yamamoto az ünneplés alatt bizony elmorzsolt pár könnycseppet.

    Verstappen dobogós helye nem jött könnyen, mert meg kellett előznie Sebastian Vettel Ferrariját is. A Red Bull ugyanakkor végre mosolyt csalt a Hondások arcára. A hangulat a tetőfokára hágott, amikor 10 körrel a leintés előtt látható volt az is, hogy Verstappen képes volt üldözőbe venni Hamilton Mercedesét is. A Honda motorsport főnök Yamamoto érthetően böüszke is az eredmények miatt.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban egy további részletet is elárult az Autó Bildnek:

    „Masashi Yamamoto pár könnycseppet is elmorzsolt. Reméljük, hogy az érzelmei az év során majd még jobban is elragadhatják!”

  • Horner Theresa May és a Brexit esetéhez hasonlította Chase Carey-t

    Horner Theresa May és a Brexit esetéhez hasonlította Chase Carey-t

    Christian Horner a brit miniszterelnököz, Theresa May-hez hasonlította Chase Carey-t, az F1 elsőszámú emberét azzal kapcsolatban, hogy nem igazán haladnak a 2020 utánra vonatkozó tárgyalásokkal.

    „Chase-nek van egy témája, ami hasonlít Theresa May és a Brexit esetéhez: ha nincs megállapodás az mindenkinek kényelmes, de az idő viszont ketyeg.” – mondta Horner.

    Horner jó barátságot ápol a Forma-1 korábbi vezetőjével, Bernie Ecclestone-nal, aki szerinte jobban irányította a sportot.

    „Bernie egy diktátor volt és ez, bizonyos szempontból, az, amire a sportnak szüksége van”

    Vannak pletykák arról, hogy Ecclestone visszatérne az F1-be, Horner pedig ezt is véleményezte.

    „Nem lehet kiismerni. Talán egy nap majd visszavásárolja a sportot. Még mindig jó formában van. Közel maradt a csapatokhoz, a promóterekhez és a kormányzatokhoz. A Liberty megnevezte azokat a területeket, amelyeken ő (Ecclestone) gyenge volt: a jövő technológiái és a digitális média. De egy megállapodás letárgyalásában nincs jobb ember Bernard Charles-nál.”

  • Lauda nélkül gyengébb a Mercedes a pályán

    Lauda nélkül gyengébb a Mercedes a pályán

    Legalábbis így gondolja a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

    A most 70 éves, már nagyon sok mindent túlélt Niki Lauda még lábadozik tavalyi tüdőtranszplantációja után, így a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon sem lesz jelen.

    „Kívülről szemlélve érezhető Niki hiánya.” – mondta Horner a Daily Mailnek. „Még jobban fogják hiányolni Nikit, ha szoros lesz a csata a bajnoki címért. Ő részben egy mankó volt Toto (Wolff) számára, akire támaszkodhatott. Szóval gyengébb lesz a csapat, hogy Niki nem lesz közvetlenül jelen.

  • Horner: Mateschitz kivonulhat az F1-ből, ha nem lesz elégedett az új szabályokkal

    Horner: Mateschitz kivonulhat az F1-ből, ha nem lesz elégedett az új szabályokkal

    Christian Horner elmondta a 2021-es változások fogják megszabni, a Red Bull jövőjét a Formula 1-ben.

    Kevés dolgot lehet még tudni arról, milyen szabálymódosításokat akarna bevezetni a fent említett évben, az egyezkedések még folyamatban vannak, mint technikai, mind kereskedelmi oldalról. A legfőbb kérdések talán a költségvetési sapka bevezetését érintik, ugyanis ez az új financiális megoldás több lehetőséget és új ösvényeket is megnyithat a csapatok számára, ami által minden nevező egyelő pénzügyi feltételek mellett indulhatna.

    Ám ha a Red Bull úgy érzi, hogy az új szabályok és a pénzügyi paradigma nem felel majd meg az elvárásaiknak akkor az energiaitalgyártó cég alapítója Dietrich Mateschitz akár úgy is határozhat, hogy kivonul a sportágból.

    ,,Abszolút lehetséges, és minden joga meg van hozzá. Szenvedélyesen szereti a motorsportot, a Formula 1-et. Nagyon lelkes az új partnerkapcsolatunk miatt, amit a Hondával kötöttünk, látja a potenciált a kialakult helyzetünkben, ugyanakkor az F1-nek is le kell tenni valamit az asztalra, ha azt akarja, hogy a Red Bull márka benn maradjon. Úgy vélem, csak úgy, mint mindenki más, ő is arra vár, hogy milyen lesz az élet 2020 után.”-nyilatkozta Horner a Motorsport.com-nak.

    A brit csapatfőnök ugyanakkor hangsúlyozta, a Honda szereplése nem fogja befolyásolni a döntést, akárhogy is alakuljon ez az együttműködés.

    ,,Sosem vesztette el a motivációját. A jó napokon és a rossz napokon egyaránt mellettünk állt és támogatott minket. Úgy vélem sokkal többet invesztált ebbe a projektbe, mint bármelyik másik tulajdonos. Két F1-es csapat, egy Nagydíj plusz az összes olyan promóció mely során a Red Bull a sportágat reklámozta világszerte. Nem tette volna mindezt, ha nem bízni a sportban.”

  • Egy emberként gyászol a Forma-1 Charlie Whiting halála miatt

    Egy emberként gyászol a Forma-1 Charlie Whiting halála miatt

    Ahogy már korábban is megírtuk, tragikus hirtelenséggel hunyt el Charlie Whiting a Forma-1 versenyigazgatója. A sportág minden tagja megrendülten, szomorúan és értetlenül nyilatkozott a hír hallatán.

    Günther Stieiner (Haas): ,,Ez egy nagyon szomorú pillanat. Nagyon megrendített, mikor meghallottam a hírt, először el se akartam hinni, azt gondoltam ez nem lehet igaz. Sok időt töltöttem vele Barcelonában, nagyon jól elbeszélgettünk. Charlie személye nagy szerepet játszott ebben a sportban, mindannyian ismertük őt, mindig is kedves volt velünk. Sosem mondhattunk rá semmi rosszat, ami ha belegondolok egy csodálatos dolog, főleg az ő munkájában. Részvétem a családjának, túl fiatal volt még ahhoz, hogy elmenjen. A Haas csapat barátja volt, személyes barátja. Azt kell, hogy mondjam Charlie segítsége nélkül, most nem lennénk itt. Nagyon tisztelem azért, amit tett értünk. Ilyenkor rádöbbenünk, milyen gyorsan lehet vége. Csak azután gondolunk erre, miután megtörténik. Tegnap még itt volt, jó kedve volt, és ma már nincs köztünk. Mindig is úgy fogunk emlékezni rá, mint azokra, akik nagy dolgokat tettek ezért a sportét, és akik nélkül most nem tartanánk itt.”

    Mattia Binotto (Ferrari): ,,Charlie professzionális volt, aki hatalmas tudással rendelkezett, de mindenek előtt egy remek ember, aki mindenkit tisztelt. Fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy az F1-et jobbá és biztonságosabbá tegye. Ő volt Formula 1 egyik alap pillére. A sport sokkal kevesebb lett nélküle, egy barátot vesztettünk el. Nagyon fog nekünk hiányozni.”

    Toto Wolff (Mercedes): ,,Sokkolt a hír, hogy Charlie már nincs közöttünk. A Forma-1 egyik pillére volt, aki mindig a sport érdekeit tartotta szem előtt. Charlie nagyszerű nagykövete volt a sportunknak, aki legjobb tudása szerint őrizte meg annak értékeit. Mindannyiunknak, – akik azok közé a szerencsés emberek közé tartoznak, akik ismerték őt, – hiányozni fog a jókedve és a humora. Az egész Mercedes Motorsport nevében a legmélyebb együttérzésemet küldöm a családjának és a barátainak.”

    Daniel Ricciardo (Renault): ,,Mellettünk volt, és mi néha nehéz pillanatokat okoztunk neki, sokszor nyomás alá helyeztük és arra késztettük, hogy dolgozzon és tegyen valamit, és ő mindig fogékony volt a mondandónkra igazán érezni lehetett, hogy a mi oldalunkon áll. Sok minden miatt panaszkodtunk, sokszor beakadt lemezként hajtogattuk ugyanazt, de ő sosem csitított el minket, mindig is nyitott volt a javaslatainkra. Rengeteg mindent tett ezért a sportért. Nagyon-nagyon sok szép és pozitív emléket őrzünk vele kapcsolatban. Emlékszem az első Ausztrál Nagydíjamra, még 2012-ből, akkor Franz Tost azt mondta, menj és mutatkozz be Charlie-nak, tegyél rá pozitív benyomást. Az idő gyorsan telik, ám a legfontosabb az, hogy értékelnünk kell, amink van. Minden perc, amit itt eltöltesz számít. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érzelmes hangulatban fogunk versenyzeni, és ez az egész emlékeztetni fog arra minket, hogy milyen szerencsések is vagyunk, hogy ebben a pozícióban lehetünk.”

    McLaren F1 team: ,,A McLaren összes dolgozója ledöbbent és mélységesen sajnálja, hogy Charlie Whiting már nincs közöttünk. Charlie-ra úgy fogunk emlékezni, mint sportunk egy kiemelkedő alakjára, valamint egy nagyszerű kollégára. A legmélyebb együttérzésünket küldjük a szeretteinek.”

    Toyoharu Tanabe (Honda F1): ,,Szeretnénk kifejezni megrendülésünket és szomorúságunkat Charlie Whiting halála kapcsán. Nehéz elhinni, hogy a hétvégén már nem lesz velünk, ugyanis évekig az egyik legfőbb alakja volt a sportnak. Munkáját mindig is szorgalmasan végezte, mindig illedelmes volt és igazán szerette a versenyzést. A halála nagy veszteség az F1-nek, nagyon fontos szerepe volt a sportban. Hiányozni fog nekünk, mint munkatárs, és mint magánember, a Honda nevében szeretnék részvétet nyilvánítani a családjának és a barátainak.”

    Mario Andretti: ,,Teljesen megdöbbentett a hír, hogy Charlie Whiting elhunyt. Ő egy igazán kiemelkedő személyisége volt a sportnak, talán pótolhatatlan is. Szeretnék részvétet nyilvánítani a családjának és mindenkinek, aki elismerte és tisztelte őt. Nyugodj békében barátom.”

    Alexander Wurz: ,,Nagyon sajnálatos és szomorú a hír, hogy Charlie Whiting elment. Nyugodj békében. Tisztelettel és örömmel gondolok azokra a pillanatokra, amiket együtt töltöttünk el.”

    Lewis Hamilton (Mercedes): ,,Természetesen nagyon le voltam döbbenve a mai hír kapcsán. A gondolataim és imáim érte és a családjért szólnak. Minden, amit ezért a sportért tett, az elkötelezettsége, ahogy Toto is mondta, a sportág egyik pillére volt, egy ikonikus figura ebben a világban, akinek nagyon sokat köszönhetünk.”

    Max Verstappen (Red Bull): ,,Nagyon-nagyon meg voltam döbbenve. Pár hete egy napot együtt töltöttem vele Genfben. Jókat beszélgettünk. Mikor búcsúztunk azt mondtam neki: találkozunk Ausztráliában egy újabb szezon kezdetén. Aztán hallod ezt a hírt és egyszerűen nem tudod elhinni. Csak 66 éves volt. Minden percet és órát meg kell becsülnünk amíg, felkelünk, élvezünk kell, amíg tart. Ez nem csak a Forma-1-ről szól, hanem az életről. Ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy kifejezzük részvétünket a családjának, a barátainak és azoknak, akik nagyon közel álltak hozzá.”

    Carlos Sainz (McLaren): ,,Rengeteg jó emlékem van róla. Emlékszem az első évemre, sok időt töltöttem vele. Meghallgatta azt, amit mondtam neki, kíváncsi volt a véleményemre. Akkor ez sokkolt engem, hiszen kezdő voltam, mégis kit érdekelt volna, az, hogy én mit gondolok, csak most érkeztem a Forma-1-be. Mikor még csak három versenyen voltam túl, odajött hozzám megkérdezni, mit gondolok bizonyos dolgokról, mi a véleményem? Mindig nyitott mindenki felé, a fiatal versenyzők felé is. Az első évem elég agresszív volt, sokat küzdöttünk a pályán Maxszel, odajött hozzám, és ahelyett hogy azt mondta volna ’le kell nyugodnod’, csak annyit közölt: ’Szerintem jót tesz a sportnak, amit Maxszel csináltok, új értelmezést adtok a versenyzésnek, azt hogy lehet kicsit agresszívan is ezt űzni.’ Nem azt kérte, hogy álljak le, hanem jót akarva figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak, jó dolog, amit csinálunk, élvezik az emberek, de figyeljünk oda egymásra a pályán. Nagyon szomorú és döbbent voltam, mikor meghallottam a hírt, ő egyike volt azoknak a személyeknek, akikkel mindig is jót lehetett beszélgetni.”

    Williams F1: ,,Rendkívül megrendített minket a hír, hogy Charlie Whiting elhunyt. Egy igazi legenda volt, nagyon fog hiányozni. A Williamsnél mindenki szeretne részvétet nyilvánítani a családjának és a barátainak ezekben a nehéz időkben.”

    George Russell (Williams): ,,Nagyon szomorú vagyok, hogy Charlie már nincs köztünk. Kiemelkedő alakja volt a motorsportnak. A gondolataim a családjával és a barátaival vannak, mindannyiunknak nagyon fog hiányozni.”

    Renault F1: ,,Döbbenten és szomorúsággal telve fogadtuk a hírt miszerint Charlie Whiting már nincs köztünk. Charlie az egyik pillére és vezetője volt ennek a sportnak. Az ő irányítása alatt tiszta, izgalmas és biztonságos volt a versenyzés. A gondolataink a családjával és a barátival vannak.”

    Sebastian Vettel (Ferrari): ,,Ugyanolyan döbbent vagyok még most is, mint akkor, amikor megtudtam mi történt. Tegnap beszéltem vele, együtt jártuk be az első pár kanyart a pályán. Nehéz felfogni és elfogadni azt, hogy valaki már nincs többé. Régóta ismerem, ő mindig is a mi emberünk volt, a pilóták embere. Nyilvánvalóan az egyik oldalon a szabályok voltak, a másikon mi és ő állt középen. Hozzá mindig lehetett fordulni, bármit lehetett tőle kérdezni bármikor, az ajtaja nyitva állt előttünk. Ő egy igazi versenyző volt és egy nagyon kedves ember.”

    Christian Horner (Red Bull): ,,Rettentően szomorú vagyok emiatt a borzalmas hír miatt. Charlie kulcsfontosságú személy volt ebben a sportban, hosszú évek óta ő volt a versenyigazgató, egy olyan ember, aki nagyszerű integritással rendelkezett, és aki remekül végezte a feladatát. A szívében egy igazi versenyző lakozott, mint akkor mikor még a Hesketh és a Brabham csapatokat erősítette. Az Aston Martin Red Bull Racing nevében őszinte részvétemet szeretném kifejezni a családjának és a barátainak. Charlie nagyszerű ember volt, akit az egész Formula 1 hiányolni fog.”

    Kimi Räikkönen (Alfa Romeo): ,,Nagyon szomorú ez az egész. Nagyon-nagyon régóta itt dolgozott az F1-ben, mindig kedves volt a pilótákkal és kordában is tarott minket. Ez az egész nagyon szomorú, nem csak itt a Formula 1-ben, hanem magában az életben is.”

    Robert Kubica (Williams): ,,Ezek nagyon nehéz pillanatok. Láttam tegnap Charlie-t mikor Sebastainnal (Vettel) a pályán sétáltak, emlékszem azt gondoltam, nem megyek oda, nem akarom megzavarni őket, úgyis találkozunk majd pénteken a megbeszélésen. Ez már nem történhet meg, ezért nagyon szomorú vagyok. Egyfajta ikonja volt ő a Formula 1-nek, de nem csak ennek a sportnak. Egy igazi versenyző volt, ugyanakkor mindig betartatta a szabályokat. Ő volt az az ember, akiben igazán megbízhattál.”

  • Horner nem menne bele egy Hamilton-Verstappen cserébe

    Horner nem menne bele egy Hamilton-Verstappen cserébe

    Nem sok olyan dicséretet kaphat egy pilóta annál, mint amikor a sportág egyik legjobbjával hasonlítják össze, ám Max Verstappen szinte már hozzászokhatott ezekhez a párhuzamokhoz, főleg a tavalyi szezon második felében.

    A holland versenyző csak szeptemberben fogja betölteni 22. életévét, ám lassan már tapasztalt versenyzőnek mondhatja magát, hiszen ötödik szezonját fogja megkezdeni idén. Az osztrák csapattal töltött első futamát megnyerte, majd gyűjtött mellé még négy első helyet és azóta is komolyan kell számolni vele, ezért nem meglepő, hogy már évek óta a jövő bajnoka ként tartják számon.

    Másrészről fő riválisa Lewis Hamilton, már idősebb és tapasztaltabb versenyző. A 34 éves pilóta feltehetően már nem fog annyi szezont eltölteni a sportágban, mint a holland, ám kor ide vagy oda, még mindig ő az akin felül kell kerekedni, ha valaki világbajnok szeretne lenni.

    A Daily Mail a napokban egy érdekes kérdést tett fel Christian Hornernek, a Red Bull csapatfőnökének. A brit lap dolgozója megkérdezte, ha lenne rá lehetőségük, le cserélnék-e Verstappent Hamiltonra? A brit szakember a következő választ adta:

    ,,Nem, Max a jövő. Még csak 21 éves és folyamatosan fejlődik. Mindketten fenomenális versenyzők, Lewis egyike a sportág legjobbjainak, Max nyert már futamot, azonban a világbajnoki cím még hátra van. Mindent egybe vetve, ha megvizsgáljuk kettőjük teljesítményét, a képességeiket és a versenyeken mutatott eredményeiket, akkor bátran mondhatom, hogy Max fel tudja venni Lewisszal, a versenyt.”

  • Horner: A versenyzőket ne az életkoruk alapján ítéljék meg

    Horner: A versenyzőket ne az életkoruk alapján ítéljék meg

    A Red Bull nemrég újra indította a ‘Talking Bull’ névre hallgató podcast sorozatát, amiben Christian Horner is szerepet kapott. A csapatfőnököt emlékeztették arra, hogy ha összeadja a két pilótájának az életkorát, akkor kisebb számot kap, mint a saját kora.

    A Red Bull idén a legfiatalabb versenyzőpárossal fog felállni a rajtrácsra, ezért figyelmeztette a nagyérdeműt a brit csapatfőnök, ne kor alapján ítéljék meg a versenyzőket.

    ,,Köszönöm, hogy emlékeztetsz erre” – szólalt fel Horner nevetve, a korát jelző feladat után. – Nem is olyan rég, még fiatalabb voltam egy-két versenyzőnél, akik nálunk versenyeztek. Nem ítélhetsz el egy pilótát, azért mert túl öreg, vagy túl fiatal, azt kell figyelembe venni, hogyan teljesít a pályán. Nem aggódom a két versenyzőm miatt, elég tapasztalattal rendelkeznek és tudják, hogy mit várunk el tőlük. Mindkettőjüket úgy fogom menedzselni, mint az előző pilótáinkat, a koruk semmin sem fog változtatni.”

    Az első adásban Max Verstappen és Pierre Gasly is megszólalt, a holland csipkelődve osztott meg egy régi emléket kettőjük kapcsolatáról, még a gokartos korszakból.

    ,,Arra emlékszem, hogy egyszer leszorítottalak a pályáról, még a gokartos időkben. Nagyon dühös voltál akkor.”

    A Podcast meghallgatható a Red Bull honlapján, iTunes-on és Spotifyon.

  • Ricciardo tagadja Horner vádját

    Ricciardo tagadja Horner vádját

    Daniel Ricciardo tagadja azokat a vádakat, melyekkel korábbi csapatfőnöke, Christian Horner illette. Horner szerint ugyanis az ausztrál versenyző azért igazolt át a Red Bulltól a Renaulthoz, mert tartott Max Verstappentől.

    Horner ezen állítása hallható is lesz a Netflixen március 8-én debütáló „Formula One: Drive to Survive” című sorozatban.

    „Az a meglátásom, hogy elszalad a harc elől.” – mondja Horner a felvételen.

    „Biztos vagyok benne, hogy nem ő az egyetlen, akinek ez a véleménye, az emberek ezt akarják gondolni, vagy mondani.” – mondta Ricciardo az ausztrál EFTM weboldalnak. „Mindenkinek van véleménye.”

    „A válasz nyilvánvalóan az, hogy nem, ez nem igaz. Imádom a jó csatákat. Ez rólam szólt, nem Maxról. Rólam szólt és számos oka volt. Az egyik, amit már többször elmondtam, és szerintem az emberek megértik, hogy öt évet töltöttem a Red Bullnál. Négy világbajnoki címet nyertek és én közvetlenül ez után érkeztem. Az első évben úgy láttam, hogy öt éven belül világbajnoki címet nyerek.”

    „De nem így lett és sosem voltam hozzá kellően közel. Nem vagyok elkeseredve emiatt, de így történt.”

    „Túl nagy volt már a kockázata annak, hogy ebben a környezetben csak frusztráltabbá válok, és nem akartam ilyen formán boldogtalan, keserű ember lenni amiatt, hogy hogyan kellett volna történnie, vagy bárcsak már 2013-ban csatlakoztam volna a Red Bullhoz.”

    „Szóval ez nem Maxról szólt. De megértem, hogy az emberek talán ezt gondolják.”

  • Horner: A Ferrari minden évben megnyerné a téli bajnokságot!

    Horner: A Ferrari minden évben megnyerné a téli bajnokságot!

    Enyhén odaszólt a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner a Ferrarinak, miután az olaszok újfent jól kezdtek a szezon előtti teszteken. A Scuderiát széles körben tartják most a leggyorsabb csapatnak az első teszthéten mutatott teljesítményük alapján, ami azért már megesett velük párszor az elmúlt években.

    Horner szerint a Ferrari egy eredményes hetet zárt az új SF90-nel, de figyelmeztet is, mert lehetséges, hogy túl korán ellőtték a puskaport. A Marcanak nyilatkozott markánsan:

    ” Ha lenne téli világbajnokság, akkor azt minden évben a Ferrari nyerné. Télen azonban nem osztanak pontokat. Egyértelmű, hogy egy erős autóval jelentek meg, de például ilyen hőmérsékleti viszonyok között versenyzünk majd.”

    A Red Bull főnök persze hozzátette, hogy csapata is elégedett Melbourne előtt, miután ők is erős hetet zártak új partnerükkel, a Hondával:

    „Változott idén a szabályrendszer, így ezen téli tesztes eredmények zavarosak. Nem hinném, hogy ez alapján meg lehetne jósolni az első verseny végeredményét, bár az is lehet, hogy tévedek. A tesztek ugyanakkor nagyon is megtévesztőek lehetnek.”

  • Brutálisan őszinte jelenetek lesznek az F1-es Netflix sorozatban

    Brutálisan őszinte jelenetek lesznek az F1-es Netflix sorozatban

    Ahogy arról beszámoltunk, a márciusban debütáló, a 2018-as szezon során forgatott F1-es Netflix sorozatban nem kívánt részt venni a szezon két legjelentősebb csapata, a Mercedes és a Ferrari.

    Mivel aztán Lewis Hamilton és Sebastian Vettel belső küzdelmeit nem láthatjuk majd a képernyőn, a sorozat a többiekre koncentrál, így például a red bullosok, Daniel Ricciardo és Max Verstappen rivalizálására, és az ausztrál döntésére, mi szerint idén a Renault-hoz igazol. És kiderül, hogy erre reagálván a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt mondta, Ricciardo talán azért távozik tőlük, mert fél Verstappentől.

    Górcső alá kerül a McLaren és Fernando Alonso kapcsolata is. Látható lesz egy silverstone-i csapatmegbeszélés is, mely során Alonso aggodalmát fejezi ki. De látható lesz az is, ahogy a vezérigazgató Zak Brown a spanyol versenyzővel telefonál és informálja, hogy Eric Boullier távozott a csapattól.

    A Williams csapat siralmas szezonon van túl, a sorozatban pedig az is látható és hallható lesz, mikor Claire Williams megkérdezi saját magától, hogy vajon ő-e a megfelelő ember a brit csapat irányítására.

    A Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek nyersen őszinte stílusát is megismerhetjük. Egy csapatvacsora során, melyen nem volt jelen Romain Grosjean, Steiner azt mondta: „Romain nincs itt. Talán azért nem akart jönni, mert nem szerzett pontot, vagy talán azért, mert nem hívtam meg, mivel nem érdemelte ki az ételt.”

    Ahogy az is szerepel a filmben, hogy miután Melbourne-ben a rossz boxkiállások miatt egy negyedik és egy ötödik helyet dobott el a csapat, Gene Haas azt mondta: „Lehettünk volna rocksztárok, de most csoport ki*****tt idióta, egy csoport ki*****tt bohóc.”