Címke: Christian Horner

  • Villeneuve szerint Gasly repülhet a Red Bullból

    Villeneuve szerint Gasly repülhet a Red Bullból

    Pierre Gasly akár elvesztheti a Red Bullnál a versenyülését még a 2019-es versenyszezon alatt. Nem más figyelmeztet erre, mint 1997 világbajnoka Jacques Villeneuve, aki szintén láthatta azt, hogy a francia pilóta rosszul kezdte az évét az anyacsapatnál.

    Gasly az első teljes F1-es szezonjában a Toro Rossonál meggyőző volt tavaly, és akkor került képbe, amikor Daniel Ricciardo lelépett a Renaulthoz az idei szezonra. A 23 éves versenyző csak szenved, maga Gasly így beszélt erről:

    „Nem érzem magam kényelmesen az autóban. Alkalmazkodnom kell, mert más mint a tavalyi Toro Rosso, amely jobban kedvezett a vezetési stílusomnak. Jelenleg kicsit utasnak érzem magam az autóban.”

    Most még élvezi Gasly a csapatfőnök Christian Horner támogatását, de a Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko már szólt amiért a csapat téli felkészülését hátráltatta a szezon előtti teszteken a baleseteivel. Horner ettől függetlenül még optimista:

    „Biztos vagyok benne, hogy felült tud kerekedni a problémáin.”

    Villeneuve azonban úgy látja, hogy ha tovább folytatja Gasly a szerencsétlenkedést, akkor szerinte Markonak hamarosan elfogy a türelme. A Sky Italiának nyilatkozott:

    „Ha Gasly így folytatja, nem lepődnék meg, ha visszakerülne a Toro Rossoba. A múltban már sok srácnak gondot okozott az, ha egy kiscsapattól egy jobba kerül. Az emberek hajlamosak ezt alábecsülni. Kicsit hasonlít ez ahhoz, amikor a Formula 2-ből bekerülsz a királykategóriába. Egyesek sokkal gyorsabban képesek alkalmazkodni, mások nehezebben. Nem lesz könnyű dolga Gaslynak idén Markoval. Tudjuk, hogy ötpercenként képes megváltoztatni valamiről a véleményét.”

  • Horner: A Ferrari üzemanyagának illata olyan mint a grépfrútlé

    Horner: A Ferrari üzemanyagának illata olyan mint a grépfrútlé

    Alig kezdődött el a szezon, de máris felmerült annak a gyanúja, hogy a Ferrari ismét trükközik a motorokkal.

    A téli tesztnapok után az FIA bejelentéseit követően, mi szerint az erőforrásokra vonatkozó szabályok szigorodtak a trükközések miatt, mindenki úgy vélte, hogy a motorok szempontjából a teljesítménybeli különbségek már szinte eltűntek a top csapatok között.

    Aztán Bahreinben történt valami, a Ferrari sokkolta a riválisait azzal, hogy az egyenesben öt tizeddel gyorsabbak voltak mindenkinél, ez pedig körülbelül 40 lóerővel több teljesítményt jelent.

    ,,Úgy gondoltuk, hogy az FIA minden olyan lehetőséget lefedett a szabályok adta kereteken belül, ami megengedné a trükközést. –nyilatkozta Adrian Newey az Auto Motor und Sportnak az üggyel kapcsolatban.

    A legújabb teória szerint nem a Ferrari, hanem a Shell fejlesztett ki valami okosságot, aminek az illatát még a riválisok is megérezték.

    ,,Az üzemanyagnak, ami a Ferrari garázsából áramlik, olyan illata van, mintha grépfrútlé lenne.” – állapította meg Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke.

  • A Red Bull B autó nélkül akarja megoldani az aero problémákat

    A Red Bull B autó nélkül akarja megoldani az aero problémákat

    Dr. Helmut Marko szerint a Red Bullnak nem kell B autót terveznie, a jelenlegi konstrukcióval is meg tudják oldani a problémáikat.

    Az osztrák csapat tanácsadója elárulta Adrian Newey mélyen a gondolataiba temetkezett, miután egyértelművé vált számukra a Bahreini Nagydíjon, hogy aerodinamikai gondokkal küszködnek az idei autóval.

    ,,Ez azt jelenti felismerte, melyik területen van baj és azt kell mondanom, hogy aerodinamikai gondokkal küszködünk.”–magyarázta Marko, aki reméli, a brit tervezőnek sikerül megoldást találnia a problémákra.

    Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor elismerte jelenleg a probléma fennállása miatt nehéz tartaniuk a tempót a Mercedesszel és a Ferrarival, ám az osztrák tanácsadó leszögezte a holland Formule 1-nek, nem fognak új konstrukciót megálmodnia amiatt, hogy sikeresen abszolválják az autó gondjait.

    ,,Nem lesz új autó, tehát nem lesz B konstrukció!”

    Ugyanakkor az osztrák alakulat már a Kínai Nagydíjra is szállít újdonságokat, míg a nagy fejlesztési csomag májusban a barcelonai hétvégén fog felkerülni az autókra.

  • Riválisai szerint a Ferrari a leggyorsabb

    Riválisai szerint a Ferrari a leggyorsabb

    Eddig mindkét 2019-es versenyen kettős Mercedes siker született, de a németek úgy gondolják, hogy igazából a Ferrari diktálja a tempót. Ezzel a véleménnyel nincsenek egyedül, a Red Bull is így látja.

    Melbourne-ben a Ferrari szenvedett, állítólag motorgondokkal küzdöttek és ezért voltak csak harmadik erők. Két héttel később, Bahreinben viszont már egy kettős győzelem nézett ki nekik (egészen a verseny feléig), ám végül különböző problémák miatt csak a 3. és 5. helyen végeztek.

    Hiába vezeti a Mercedes jelentős előnnyel a konstruktőri világbajnokságot, a riválisok szerint a Ferrari van előnyben.

    „A Ferrari nagyon erős volt egész hétvégén” – ismerte el a Red Bullos Christian Horner. „A Mercedes szerencsével szerzett kettős győzelmet. A Ferrari dominált. Úgy tűnt, mintha feljebb kapcsoltak volna egyet. Elképesztően meggyőzőek voltak, főleg az egyenesbeli sebességükkel.”

    A Mercedes finnje, Valtteri Bottas sem ment el szó nélkül az olaszok előnye mellett. Ő is kiemelte a végsebességüket.

    „Láttuk, hogy a Ferrari az egyenesekben nyer időt, és Kínában még hosszabb egyenes van. Kemény munka vár ránk. Természetesen folyamatosan fejlesztünk, és meg kell néznünk, hogy mit tehetünk az egyenesekben, de ez kemény lesz. Viszont Bahrein azt is megmutatta, hogyha magunkra koncentrálunk, minden lehetséges.”

  • Horner szkeptikusan tekint a négyszakaszos időmérőre

    Horner szkeptikusan tekint a négyszakaszos időmérőre

    Christian Horner felhívta a Liberty és az FIA figyelmét, hogy kizárólag a változtatás kedvéért ne hozzanak olyan új szabályokat, mint a négyszakaszos időmérő.

    A sport szabályalkotói 2020-ra bővíteni szeretnék a jelenleg három részből álló időmérőt egy Q4-es szakasszal, a döntést azonban nincs sok idejük: legkésőbb április 30-ig meg kell hozniuk. Az extra szakasz bevezetésével több problémába is ütközhetnek, főként a versenyzők rendelkezésére álló gumiszettek mennyiségét illetően, ám a Liberty kérésére a csapatok beleegyeztek, hogy szimulálják a Q4-es verziót és annak kihatásait.

    „Első ránézésre úgy fest, kevés gumink lenne a négy fordulóra” – magyarázta Horner. „Nem szabad figyelmen kívül hagynunk annak az eshetőségét, hogy a pilóták szimplán kivárják a Q4 végét, mert addigra elfogytak a gumijaik. Nyitottak vagyunk az ötletek iránt, de alapos megfontolások és előzetes vizsgálatok hiányában azt kockáztatnánk, hogy csak a változás kedvéért változtatunk valamin. Fontos, hogy legyen célja a változtatásnak és a jó irányba vigyen bennünket.”

    Hornerrel szemben Mattia Binotto optimistábban állt a felvetéshez.

    „Már javában dolgozunk a szimulációkon, Londonban [egy ülésen] és itt [Bahreinben] is előkerült a téma” – fűzte hozzá a Ferrari csapatfőnöke. „Biztos vagyok benne, hogy a szimulációk végeztével sikerül kiküszöbölnünk mindenféle problémát és akaratlan következményt. A formátummal kapcsolatban még várjuk a legfrissebb szabálytervezetet, majd utána megyünk végig a részleteken.”

  • Horner már csak nevetni tudott azon, hogy ismét a Renault miatt csúsztak le a dobogóról

    Horner már csak nevetni tudott azon, hogy ismét a Renault miatt csúsztak le a dobogóról

    Christian Horner csak nevetni tudott azon az ironikus helyzeten, hogy a két Renault-os autó meghibásodása ütötte el a Red Bullt a dobogó harmadik fokától.

    Tavaly az osztrák istálló leváltotta francia motorpartnerét, és inkább Honda motorokra váltott. Ez után a döntés után sokan kinevették a csapatot, Helmut Marko el is mondta, bolondnak titulálták, mikor aláírták a megállapodást, ám eddig úgy tűnik nem tettek rossz lóra, ugyanis Ausztráliában Verstappen dobogón végzett, míg a tegnap előtti futamon is nagyon közel volt ehhez az eredményhez, miután Charles Leclerc Ferrarija meghibásodott.

    Három körrel a leintés előtt, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg autója is megadta magát, ezért a beküldték a Safety Cart, és mivel csak nagyon kevés kör volt hátra, a biztonsági autó mögött futott be a mezőny, ezzel pedig a holland pilóta dobogóról szőtt álmai is megszűntek, ugyanis előzni nem lehet az említett szakasz alatt, hiába érte utol teljesen már a monacói versenyzőt.

    ,,A Renault-ok felmondták a szolgálatot, sajnos ez az esemény nem vitt minket közelebb a pódiumhoz. Milyen ironikus nem? Mindegy, hogy autónkban van a motor vagy sem, ez lesz a vége.” – jegyezte meg nevetve Horner.

    ,,Ami minket illett, több teljesítményre lesz szükségünk. A Ferrari nagyon erős volt múlt héten, a Mercedes meg igazán szerencsés, amiért megszerezték az első két helyet. A Ferrari dominált a hétvégén. Meg kell értenünk, azt, hogy mi hol helyezkedünk el, mik az erősségeink és mik a gyengeségein a Ferrarihoz képest.”

    A brit csapatfőnök szerint az osztrák alakulat a Bahreini futamon nem tudta kihozni azt, ami a gumikban van, ezért is maradtak el annyira a riválisoktól, ám nem aggódik, hiszen a Ferrari példája is jól mutatja, milyen gyorsan változnak az erőviszonyok az idei évben.

    ,,Ahogy azt látni lehet, ha egyszer képbe kerülsz, különösen ezekkel a gumikkal, akkor megváltoznak a dolgok. Nézzük meg a Ferrarit, Ausztráliában mintha egy másik csapatot láttunk volna, de ugyanaz igaz a Mercedesre is, csak arra kell rájönni mi a trükk…”

    ,,Mi nem tudtuk a maximumot kihozni a gumikból se az időmérőn se a futamon. Mennyire befolyásolta mindezt az erős szél? Nehéz megmondani. Azonban úgy gondolom, a pilótáink jó munkát végeztek, kihozták azt az autóból, amit ki lehetett. Ám, mikor meghallgatod őket és a visszajelzéseiket, akkor érezni lehet, hogy nem elégedettek azzal a teljesítménnyel, amire az autó képes.”

  • Mel B és Geri Horner egy évig „jártak”

    Mel B és Geri Horner egy évig „jártak”

    Geri Horner és Mel B intim kapcsolata legalább egy évig tartott, állítják a Spice Girls énekesnőihez közel álló források. Múlt héten Meg B ledobta a bulvárbombát Piers Morgan Life Stories sorozatában, mely szerint a ma már 46 éves Gerivel a 90-es években egyszer szexeltek. A sztár ugyan azt állította, hogy ez csak egyszer esett meg, az újabb információk szerint a viszony közel egy évig tartott. Egy bennfentes a Mail on Sunday-nek ennyit nyilatkozott:

    „Ez még nagyon a Spice Girls elején volt, és a kapcsolatuk nem csak egy éjszakás volt, hanem tartott az vagy 12 hónapig. Úgy érezték, hogy nem is lehetne jobb módja a lányok kényeztetésének, mint hogy ezt egymással csinálják.”

    A forrás szerint Geri és Mel B kapcsolata egy első látásra kialakult vágyon alapult, és ezt követően az énekesnők szinte elválaszthatatlanok voltak, és együtt voltak, a szó szoros értelmében. A lánycsapat ezen korai fázisában a menedzsmentjük intézett egy házat Maidenheadben a bandának, és a párocska csak itt bontakozott ki igazán állítólag. Hozzá kell tenni, hogy mindketten nagyon nyitott fiatal lányok voltak és feszegették a határokat. Két olyan nő volt, akik tudták, hogy mit akarnak. Ketten voltak a világ ellen. Geri még adós a publikus nyilatkozattal a kapcsolatáról Mellel, aki viszont a bennfentes szerint a meglepetés nyilatkozatot azért tette, mert helyre akarja tenni a múltat.

    A popsztár jelenleg Christian Horner felesége, és a páros vidéken neveli a gyermekeiket, a két éves Montague-t és Geri lányát Bluebell-t, aki még az előző kapcsolatából született. Az informátor szerint Mel B-nek nem az a célja, hogy a magánéletét tönkretegye, csak szeret emlékezni a fiatal éveire.”

  • Horner szerint háromnál több motort is elhasználhatnak majd a szezon során

    Horner szerint háromnál több motort is elhasználhatnak majd a szezon során

    Christian Horner elmondta a Red Bullnál felkészültek arra az eshetőségre is, ha 3-nál több erőforrást kell majd elhasználniuk a szezon során, mint fő riválisaiknak, akik általában csak a teljesítmény növelése érdekében döntenek a csere mellett.

    ,,Nem hinném, hogy aggódnunk kellene amiatt, hogy esetleg több motor fogunk felhasználni, mi a jó teljesítményre törekszünk, különben is bizonyos pályákon a rajtbüntetés nem akkora hátráltató tényező. Az elsődleges célunk az, hogy legyen meg a megfelelő teljesítmény, hogy közelebb kerülhessünk a Mercedeshez és a Ferrarihoz, akik már hosszú évek óta dominálnak e téren is.” –nyilatkozta Horner a RaceFans.net-nek.

  • Horner szerint korai még kijelenteni, hogy bajnok esélyes lehet a Red Bull

    Horner szerint korai még kijelenteni, hogy bajnok esélyes lehet a Red Bull

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner cáfolja azokat a feltevéseket, melyek szerint a Red Bull is harcban lehet idén a bajnoki címért.

    Horner szerint túl korai még arra a következtetésre jutni, hogy az energiaitalos csapat esélyes lehet a végső győzelemre, noha az Ausztrál Nagydíjon a dobogón tudtak zárni, míg a két Ferrari lemaradt arról.

    „Szerintem túl korai még a bajnokságról beszélni.” – mondta Horner. „De határozottan nagyszerű dolog a Honda számára, hogy dobogón voltunk. Nagyon büszkék vagyunk arra, amit elértünk, és hálásak vagyunk a termékért, amit adtak számunkra. Remélhetőleg ez a kezdőpontja egy erős szezonnak.”

    „Csökkenteni akarjuk a lemaradásunkat a Mercedestől és a Ferraritól. Ez csak egy verseny volt még, de jó kezdet és építhetünk erre a pozitív energiára,”

    2015-ös Forma-1-be való visszatérése óta a Honda első alkalommal ért fel a dobogóra, Max Verstappen által, noha a csapattárs Pierre Gasly csak a 11. helyen zárt, miután a szombati időmérőn már a Q1-ben kiesett.

    „Ez még nagyon a kezdet.” – mondta Horner Gasly-ről. „Mindig nagy a nyomás a Forma-1-ben, de szerintem jó versenyt futott. Csak egy sima hétvégére van szüksége. Nagyon jól építette fel a hétvégéjét, nagyon jók a visszajelzései. Tudjuk, hogy meg van a sebessége, csak adnunk kell a srácnak egy kis időt és minden kialakul majd számára.”

  • A Spice Girls egyik tagja elárulta, hogy Geri Hornerrel is lefeküdt

    A Spice Girls egyik tagja elárulta, hogy Geri Hornerrel is lefeküdt

    A Spice Girls nevű egykori lányegyüttest bizonyára senkinek nem kell bemutatni. A csajok pedig több ízben is köthetők a Forma-1-hez, hiszen Ginger Spice, alias Geri Halliwell mára már Geri Horner, hiszen a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner vette feleségül.

    A banda többi tagja is többször kilátogatott már F1-es versenyre, ráadásul 1997-ben a Spice Girls fellépett a McLaren autóbemutatóján is!

    A Spice Girls most Victoria Beckham kivételével teljes létszámmal újra összeállt, így aztán újabb és újabb sztorik látnak napvilágot a mára már családos énekesnőkről.

    A legfrissebb és talán legszaftosabb ilyen, hogy Mel B azt állítja, hogy anno, mikor karrierjük a csúcson volt, szexelt Geri Hornerrel (akkor még Christian Horner közel sem volt képben). Elmondása szerint volt ereszd el a hajam éjszakájuk jó pár évvel ezelőtt. ráadásul Gerinek „nagyszerű mellei voltak”.

    Mel B mondjuk hozzátette, hogy amiért ezt most elárulta,Christian Horner minden bizonnyal „ki akarja majd nyírni” és Geri sem lesz boldog tőle.

    „Utálni fog engem ezért, hiszen ő most ott él elegánsan a vidéki házában, a férjével.” – mondta Mel B. „De ez tény. Csak megtörtént, csókolóztunk, és ez van.”

    „A legjobb barátok voltunk. Csak megtörtént.”

    Mel C is jelen volt, mikor Mel B ezt elárulta, és elmondása szerint ő sem sejtette, hogy mi történt a másik két lány között.

    „Ki fog engem nyírni, és a férje is.” – folytatta Mel B. „Így már ő sem olyan elegáns, nemde?”

    „Remélhetőleg mikor Gerit megkérdezik majd erről, ami remélem megtörténik ezek után, nem fogja letagadni. Mivel ez csak szórakozás volt.”
    Embed from Getty Images