Címke: Christian Horner

  • A csapatok nem nagyon akarnak 21-nél több futamot

    A csapatok nem nagyon akarnak 21-nél több futamot

    A Forma-1-es csapatok nincsenek meggyőződve róla, hogy jó ötlet 21 versenynél többet rendezni egy szezon során.

    Régóta van már e témában ellentét a csapatok és a Liberty Media között, utóbbi ugyanis a jelenlegi 21 állomásos versenynaptárat tovább bővítené. Jövőre már biztosan érkezik Vietnám és esélyes Zandvoort is.

    „Az embereink már így is huszonegyszer utaznak a világ körül évente, plusz a tesztek.” – mondta Claire Williams. „Nagyon sok időt töltenek az emberek távol az otthonuktól.”

    Williams szerint a több versenyt csak a nagyobb csapatok tudják gond nélkül megoldani, akik megengedhetik maguknak anyagilag, hogy több embert alkalmazzanak, és ne kelljen mindenkinek mindenhova elmennie.

    Ugyanakkor a nagyobb csapat, a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner sem biztos benne, hogy jó ötlet 21 fölé emelni a versenyek számát.

    „Már a 21 is nagy kérés.” – mondta Horner. „Úgy érzem, hogy e főlé menni már kritikus pont.”

    Horner szerint ez a mennyiség már a rajongók számára is sok lenne.

    „Egy könyvnek is sok fejezete lehet, de nem akar az ember telítődni vele.”

  • Abiteboul: A Renault-nak is köszönhető a Red Bull korábbi sikeressége

    Abiteboul: A Renault-nak is köszönhető a Red Bull korábbi sikeressége

    Cyril Abiteboul szerint a Red Bull a Renault-nak is köszönheti azokat az eredményeket, amiket korábban elértek a sikerszériájuk alatt. A francia szakember reagált az osztrák csapat utóbbi kritikáira.

    A Red Bull és a Renault 2010-2013 között négy világbajnok címet szerzett meg Sebastian Vettellel az oldalán. A hibrid-éra kezdetén azonban a francia gyártó nem tudta felvenni a versenyt a Mercedesszel és a Ferrarival, partner kapcsolatuk az osztrák istállóval megromlott, majd jött 2018, ahol is a Red Bull bejelentette, hogy a következő évtől már Honda motorokkal teljesítik a szezont, és elválnak útjaik a francia manufaktúrával.

    Azóta a Red Bull ott dicséri a japán gyártót ahol csak tudja, és eddig valóban jobban is muzsikálnak az eddig „lesajnált” erőforrások, mint a francia motorok. Az Autosport meg is kérdezte Abiteboult arról, hogy mi a véleménye Adrian Newey legutóbbi megjegyzéséről. A brit tervező nemrég elmondta, a 2015 óta tartó nyilvános kritizálással arra akarták sarkalni a Renault-ot, hogy fejlődjön, vagy ha kell, hagyja el a sportot. A francia a következőképpen reagált:

    ,,Van egy dolog, ami igazán elismerésre méltó Christianban (Horner) és a Red Bullban: kiváló kommunikációs stratégiával rendelkeznek. A kommunikáció a világ része, ahogy az Formula 1-é, és része a ti stratégiátoknak és taktikátoknak is. Nem az első csapat és nem is az utolsó, akik a világ összes fegyverét felhasználják a harcban és ti srácok (média) szintén befolyásoló erővel hattok a történtekre. Tegnap olvastam, hogy Max (Verstappen) boldogan fogadna el egy esetleges a motorcsere utáni büntetést – ez egyszerűen csodálatos! Ez az egész része a világunknak, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt se, hogy 2014-ben és 2015-ben nem tudtunk megfelelően gyors motorokat gyártani, azonban akad pár enyhítő körülmény is, ami minket igazol. Nagyon boldogok voltunk, mikor a Renault a Red Bullal az oldalán zsinórban négy világbajnoki címet szerzett, miattunk tartanak ott, ahol.  Ha a pénzügyi oldalát vesszük, ott vannak szponzori tevékenységek, de akár említhetjük a technológiai fejlesztéseket, és a tehetségek felkutatását és azok alkalmazását is, ennél fogva pedig a Renault-nak is köszönhető, hogy olyan lett a Red Bull amilyen.” -nyilatkozta Abiteboul.

    Christian Horner is reagált a Newey megjegyzésére. A brit csapatfőnök elmondta, minden próbálkozásuk ellenére 2015-ben sikertelennek bizonyult rávenniük a Renault a fejlődésre.

    ,,Rengeteg beszélgetésen estünk át akkoriban, ellátogattunk még Párizsba is, találkoztunk Carlos Goshnnal (egykori ügyvezető igazgató, Renault) és kifejtettük az aggodalmainkat neki. A 2015-ben gyártott motor sokkal rosszabb volt, mint a 2014-es, a frusztráció egyre csak forrt bennünk, ezért úgy döntöttünk, ha talán nyíltan beszélünk azokról a dolgokról, amik frusztrálnak minket, akkor talán kikényszeríthetünk valamiféle reakciót belőlük. Azután Cyril visszatért a sűrűjébe. Megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy újra versenyképesek legyenek. Akkor úgy éreztük, a Renault nem engedheti meg magának, hogy ezek az új motorok, amiket gyártanak, ne legyenek kellően gyorsak, megbízhatóak. Sajnos azonban ez nem így történt.”

  • Horner biztos Verstappen maradásában

    Horner biztos Verstappen maradásában

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner biztos abban, hogy Max Verstappen velük marad 2020-ban is.

    A hollandnak ugyan van szerződése, de nemrég olyan spekulációk jelentek meg, miszerint Wolff Verstappennel tárgyal, igaz ezt mindkét fél cáfolta. Emellett Sebastian Vettel Ferraris maradásával kapcsolatban is pletykák láttak napvilágot.

    Horner igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.

    „Maxnak van szerződése, szóval minden rendben. 100%-ig biztos vagyok abban, hogy jövőre is nekünk fog vezetni.”

    Pierre Gasly helye is egyre biztosabbnak tűnik, Horner elmondása szerint a francia versenyről versenyre javul.

    „Nem ért véget neki túl jól a hétvége, de elégedettnek kellene lennie” – utalt Bakura Horner. „Pierre jól ment a Q1-ben, és 6. lett volna a boxból rajtolva, ha nem esik ki. A verseny egyes pontjain még gyorsabb is volt Leclercnél, ha összehasonlítjuk őket.”

    Mint jó néhány csapat, a Red Bull is komoly fejlesztésekkel érkezik a barcelonai versenyhétvégére.

    „Szokás szerint új első és hátsó szárnyakkal érkezünk Barcelonába. Ez inkább fejlődés, mint forradalom.”

  • Horner megszüntetné a drákóian szigorú szabályokat

    Horner megszüntetné a drákóian szigorú szabályokat

    Christian Horner száműzné a drákói szigorral felkent szabályokat a Formula 1-ből.

    A Red Bullos csapatfőnök még a tegnapi napon akadt ki azon, hogy versenyzőjének, Pierre Gaslynak a bokszutcából kell rajtolnia, amiért figyelmen kívül hagyta a mérlegelésre felszólító jelet, és továbbhajtott, hogy csapata meg tudja csinálni az előre eltervezett kerékcsere gyakorlást a második szabadedzés végén.

    Horner azzal egyet ért, hogy Gasly szabályszegés miatt büntetést érdemel, ám annak mértéke szerinte túl megy minden határon.

    ,,Bűnt követett el, ez kétségtelen. Azzal már vitatkoznék, hogy ez a szabályszegés érdemelte-e ekkora büntetést. Véleményem szerint nem, csak péntek volt. Ha 50 kilóval könnyebb lett volna az autója a megengedettnél, akkor nem kapott volna ekkora büntetést, mint most egy figyelmen kívül hagyott jelzés miatt. Ez a szabály olyan, mint egy másnaposság, abból az időkből mikor még pénteken rendezték az időmérőt. Ha az időmérőt törölték, akkor azok az eredmények számítottak, amiket az utolsó szabadedzésen futottak. Ez a büntetés olyannyira volt drákóian szigorú, amennyire lehet.”

    A brit szakember elmondta, hogy már tárgyalt erről az F1 nagy főnökeivel, akik egyet értettek abban, hogy ezek a szabályok már ideje múltak, és változtatásra érettek.

    ,,Beszéltünk erről a szabályról ma reggel Ross Brawnnal és Chase Carreyvel, mind a ketten egyet értettek az álláspontommal. Alaposan át kell vizsgálnunk ezeket a szabályokat, főleg annak tekintetében, hogy egyes aspektusai a reguláknak már irrelevánsak.”- nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak.

  • Horner nem gyanakszik a Ferrari különös illatú üzemanyagára

    Horner nem gyanakszik a Ferrari különös illatú üzemanyagára

    Christian Horner szerint hiba lenne azt kijelenteni, hogy gyanakvást ébresztett benne a Ferrari üzemanyaga.

    A Kínai Nagydíj előtt beszélt arról a brit csapatfőnök, hogy az olasz istálló és partnere a Shell valamit csinálhatott az üzemanyagkeverékkel, ugyanis furcsa illat áramlik át a boxból a szomszédba. Az Auto Motor und Sportnak Horner grapefruitléhez hasonlította a különös eszenciát. A nyilatkozatából sokan azt szűrték le, hogy a Red Bull csapatfőnöke finom utalást tett arra, hogy a Ferrari és partnere a határokat feszegető újítással állt elő, ám a brit szerint korábbi szavaival nem a kérdéses elem szabályosságát akarta megkérdőjelezni, szerinte a Scuderia konstrukciója igen is meg felel a reguláknak.

    Azonban a 45 éves szakember kulcsfontosságú elemnek tartja az üzemanyagot és annak hatékonyságát, ezért is sugallja motorpartnerüknek, a Hondának, hogy próbálják keményebb munkára fogni az ExxonMobilt.

    ,,A gyanakvó talán nem legjobb szó erre. Nyilvánvalóan jó munkát végeztek ugyanis idén, különösen az egyenesekben, kiemelkedő teljesítmény nyújtanak a riválisaikhoz képest. Az üzemanyagnak is köze van a jó szerepléshez, úgy vélem ezen a téren is kiválóan oldották meg a feladatot. Az ExxonMobilnál is érezhető az előre lépés, nagyon keményen dolgoznak a motorpartnerünkkel, a Hondával karöltve. A fejlesztések tekintetében ez a terület még szabad és nyitott, megkötések alig találhatóak, ezért még van kiaknázatlan potenciál ezen a részlegen.”

    A Shell már bebizonyította korábban is mennyire fontos az üzemanyag-keverékek fejlesztése, egy elemzés során ugyanis kiderült, hogy a tavaly használt keverék 21%-al növelte a Ferrari motorjának teljesítményét.

  • A Red Bull már inkább nem határozza meg, hány győzelmet szeretnének idén

    A Red Bull már inkább nem határozza meg, hány győzelmet szeretnének idén

    Három verseny elteltével a Red Bull Racing letett róla, hogy meghatározza, hány győzelmet szeretnének szerezni az idei szezon során.

    A szezon előtt még azt nyilatkozta Dr Helmut Marko, hogy öt győzelmet akarnak idén, mostanra azonban inkább már nem jósolgatnak ilyesmit.

    „Mind tudjuk, hogy Helmut optimista.” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „Az igazság az, hogy nincs kitűzött cél a győzelmek számát illetően. A célunk, hogy csökkentsük a lemaradásunkat az élmenőkhöz képest.+

    „Jelenleg a legtöbb, amit tehetünk, hogy pontokat szerzünk.” – mondta a csapat holland versenyzője a Ziggo Sportnak.

    A Red Bull elismeri, hogy idén nem lett tökéletes a kasznijuk, helyzetüket pedig az is nehezíti, hogy bár Verstappen gyűjtögeti a pontokat, Pierre Gasly nehezen szokik hozzá új autójához, noha Kínában már jobban szerepelt, mint az első két versenyen.

  • Marko szerint Bakuban már a Red Bull 20 lóerővel lesz gazdagabb

    Marko szerint Bakuban már a Red Bull 20 lóerővel lesz gazdagabb

    Helmut Marko elárulta, hogy a Red Bull Bakuban már erősebb Honda motort kap. Az első három futamot követően a legtöbb csapat frissíti a csomagját, és a Red Bull reményei szerint a fejlesztéseik jobbak lehetnek mint a Ferrarié vagy a Mercedes csomagjáé és akkor közelebb kerülhet egymáshoz a három élcsapat. A GPToday-nek nyilatkozott a tanácsadó:

    „Jó híreket kaptunk a Hondától, 20 lóerővel erősebbek leszünk Bakuban.”

    Ez jó hír Christian Hornernek is, mert ő úgy véli, hogy alapvetően nem rossz az autójuk, de nagyobb végsebességre lenne szükségük. A csapatfőnök ennyit tett még hozzá:

    „A Honda fejlődik az egyenesekben. A végsebesség is egyre jobb.”

    A Red Bull a reményei szerint tudja tartani a harmadik helyet a versenyzők bajnokságában, és segítenék Pierre Gasly fejlődését is, hogy harcba szállhassanak a Ferrarival a konstruktőri bajnokság második helyéért.

  • Horner szerint közelebb kerültek a Ferrarihoz és a Mercedeshez

    Horner szerint közelebb kerültek a Ferrarihoz és a Mercedeshez

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner úgy érzi, hogy sikerült fejlődést elérnünk és ezáltal közelebb kerültek a Ferrarihoz és a Mercedeshez.

    Horner szerint a kasztnijuk már versenyképes, ám a végsebesség tekintetében van még hova fejlődniük, viszont az sokat jelent, hogy Verstappen harmadik helyen áll a pontversenyben a két Ferrari előtt.

    „Sikerült egy lépést előre lépnünk Bahrein óta, és határozottan sokkal versenyképesebb voltunk ezen a versenyhétvégén.” – fogalmazott Horner a kínai futam után.

    „Ha megnézzük az első és második szektort akkor látjuk, hogy jó tempót mutattunk ott. A harmadik szektoron van mit dolgoznunk még, de vannak fejlesztéseink, amik hamarosan megérkeznek és segíteni fognak. Alapvetően ez egy pozitív hétvége volt.” – folytatta.

    A csapatfőnök hozzátette, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyenek az kell, hogy a Honda nagyobb végsebességre legyen képes.

    „Szerintem ők fejlődnek e téren. A célunk az, hogy idén csökkentsük a lemaradásunkat a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest, és egyelőre így alakulnak a dolgok. Elválasztottuk egymástól a két Ferrarit és tempóban is közelebb léptünk a Mercedesekhez. Harmonika szerű hatást fogunk elérni a szezon feléig.” – zárta a brit.

  • Steiner reagált a grapefruit-ügyre: Nálunk a srácok a málnát kedvelik, mi olyan illatú üzemanyagot szeretnénk

    Steiner reagált a grapefruit-ügyre: Nálunk a srácok a málnát kedvelik, mi olyan illatú üzemanyagot szeretnénk

    Günther Steiner is reagált Christian Horner azon megjegyzésére, miszerint a Ferrari üzemanyagának grapefruitlé illata van.

    Pár napja lepte meg a brit csapatfőnök a nagyérdeműt ezzel a kijelentéssel, amivel finoman utalni akart arra, hogy az olasz alakulat partnere a Shell talán kitalált valami turpisságot, ezért érezhető egyfajta furcsa illat az említett garázsokban.

    Helmut Marko is elismerte, valóban van valami érdekes édeskés illat a Scuderia körül, de ő grapefruit helyett inkább eper eszenciát érez.

    A hétvégén megosztották a Haas csapatfőnökével is a különös történetet, aki humorát megcsillogtatva válaszolt az Expressnek.

    ,,A szezon kezdetén, mikor megbeszélésre igyekeztünk a Ferrarihoz, akkor megkérdezték, mi milyen ízesítésű keveréket szeretnénk. Nálunk a srácok a málnát preferálták, ezért arra kértük őket nekünk málna illatú üzemanyagot szállítsanak.”

    A viccelődés után az olasz csapatfőnök komolyra fordította a szót, és a tőle megszokott stílusban válaszolt:

    ,,Sosem hallottam még ilyet, hogy az üzemanyaguknak grapefruit illata lenne. Egyszerűen ötletem sincs, hogy jött ez, én sosem szagoltam meg azt a keveréket, sőt még a saját boxunkban sem éreztem soha, a grapefruit illatot!”

  • Marko nem ért egyet Hornerrel, grapefruit helyett inkább eper illatú a Ferrari üzemanyag-keveréke

    Marko nem ért egyet Hornerrel, grapefruit helyett inkább eper illatú a Ferrari üzemanyag-keveréke

    A Red Bull háza táján megosztottságot szült a Ferrari titokzatos illatú üzemanyaga. Már korábban beszámoltunk arról, hogy Christian Horner szerint különös illat terjeng, az olasz alakulat boxában. Nem rég Helmut Marko is megszólalt az üggyel kapcsolatban, ám a brit csapatfőnökhöz képest, más illatot vélt felfedezni a „szomszédban”.

    Az osztrák tanácsadó ugyanakkor leszögezte, nem gondolja illegálisnak az olaszok konstrukcióját, mindenesetre a válaszokat még keresik, mitől lettek hirtelen ennyivel gyorsabbak a maranellóiak a riválisoknál. Ausztráliában még szenvedett a Scuderia, míg Bahreinben, már öt tizeddel gyorsabb volt az egyenesekben, mint a Red Bull és a Mercedes. Igaz az Ezüst Nyilak aratták le a babérokat az elmúlt futamokon, ám mindkét nagy csapat úgy véli, hogy a Ferrari hirtelen fejlődése még komoly fejtőrést fog nekik okozni a jövőben.

    A riválisok keresik tehát a lehetséges magyarázatot, és egyelőre Christian Horner, a szimatára hagyatkozva talált is valami érdekeset. Pár nappal ezelőtt, ,,gapefruitléhez” hasonlította a Shell által készített üzemanyagot, ám ezzel Marko nem ért egyet, szerinte inkább eper illatú a készítmény.

    ,,Az igaz, hogy furcsa illat terjeng a Ferrari garázsából. Azonban az az illat nem grapefruit hanem eper! Úgy gyanítjuk, hogy megtalálták a megfelelő keveréket a motorjuknak, és ha ez így van, akkor el kell ismerni, hogy jó munkát végeztek. Most nekünk is valami hasonlóra kell törekednünk, továbbá nem gondolnám, hogy az autójuk illegális lenne!” –nyilatkozta a Red Bull tanácsadója az Auto Bild-nek.