Címke: Christian Horner

  • Az F1 legnagyobb alakjai Silverstone maradása mellett

    Az F1 legnagyobb alakjai Silverstone maradása mellett

    A modernkori Forma-1 legnagyobb alakjai közül hárman is megszólaltak Silverstone ügyében, és elég nagy volt közöttük az egyetértés: a pályának muszáj a naptárban maradnia.

    Továbbra sincs hivatalos megerősítés, marad-e a brit helyszín a naptárban, a tárgyalások még mindig folynak, de állítólag jó úton haladnak.

    Akármi legyen, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner biztos abban, hogy „katasztrofális” lenne elveszteni Silverstone-t: „Silverstone a grand prix versenyzés otthona.”

    London is felmerült, mint lehetséges jelölt Silverstone pótlására. Horner erről is véleményt alkotott: „Egy londoni verseny ötlete érdekes koncepció egy egyszeri alkalomra, egészen addig, amíg nem veszi el a versenyt Silverstone-tól.”

    A britek ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton is egyetért, szerinte az F1 a lényegének nagy részét veszti el, ha a legelső verseny helyszínét rakják ki.

    „Az az érzés van bennem, hogy amíg itt vagyok, addig nem! Harcolni fogok érte” – tette hozzá.

    Max Verstappen is hasonlóan gondolja, ő minden évben nagyon élvezi az itteni versenyt.

    „Nagyon sok a remek és gyors kanyar, amit szeretünk. Nem tudnék elképzelni egy olyan versenynaptárat, amiből kimarad Silverstone.”

  • David Beckhamet is lenyűgözte Max Verstappen szenvedélye

    David Beckhamet is lenyűgözte Max Verstappen szenvedélye

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmesélte, hogy az egykori kiváló labdarúgó David Backham is nagyon kedveli Max Verstappen hozzáállását.

    Tavaly Max Verstappen majdnem megnyerte a Brazil Nagydíjat, ám lekörözés közben összeakadt Esteban Oconnal, ami miatt végül elvesztette a győzelmét. A futam után pedig a holland komoly balhéba keveredett a francia riválisával, és rendkívül feldúlt volt.

    Ezek a jelenetek nem feltétlenül festettek jó képet Verstappenről, ám az egykori angol klasszis focista David Beckham viszont csodálja a fiatalt hollandot a szenvedélyessége miatt.

    „Ezzel az incidenssel megmutatta a benne rejlő szenvedélyt és határozottságot. Emlékszem, a futam után David Beckham üzent nekem amiben ez állt: Nagyon tetszik a pilótád attitűdje.” – mesélte Horner az F1 hivatalos oldalán.

  • Horner: Vettel és a Red Bull között különleges kapcsolat van

    Horner: Vettel és a Red Bull között különleges kapcsolat van

    Christian Horner elárulta Sebastian Vettel csapatváltásának pletykája kapcsán, hogy a német az osztrák alakulat egyik kedves barátja, aki néha-néha visszajár hozzájuk. A Red Bull egyik első ember ugyanakkor nem zárta ki egykori munkatársuk visszatérését.

    A Servus TV beszélgetett a brit csapatfőnökkel, és ők hozták fel az utóbbi időben szárnyra kapott pletykát, miszerint a négyszeres világbajnok vissza akar térni régi csapatához, a Red Bullhoz. Az osztrák futamig erre valós esély is mutatkozott, ugyanis Helmut Marko árulta el, hogy Max Verstappen szerződésének van egy záradéka miszerint, ha nem nyer futamot a Magyar Nagydíjig, szabadon igazolhat másik istállóhoz. Mivel a holland diadalmaskodott csapata hazai futamán, így ez a kitétel semmissé vált.

    Vettel szerződése csak 2020-ban jár le, azonban már nem egy példa volt arra (pont a Scuderiánál), hogy egy adott versenyző nem tölti ki idejét egy csapatnál, hanem inkább másikhoz igazol vagy visszavonul. A németet egyre többen küldenék a kispadra, sőt a Kanadában történt incidens után a heppenheimi nyilatkozatai és test beszéde is arról árulkodott, hogy nem igazán élvezi, már amit csinál, ám akárhányszor felhozzák neki a témát, Vettel váltig állítja, nem készül sehova, neki a Ferrarival van feladata.

    A négyszeres világbajnok jövőjét még rejtély fedi, ám egyes értesülések szerint a vörösök sem maradnak a tétlenség állapotában, ugyanis már keresik a potenciális jelöltek a 32 éves pilóta helyére. Eddig Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas neve került szóba.

    Horner nem tagadta, annak esélyét, hogy a Red Bull ismét megkörnyékezi Vettelt, sokkal inkább a barátságról és a tiszteletről és a mély kötődésről beszélt a német kapcsán, ami mindig is össze fogja kötni őt az osztrák alakulattal.

    ,,Nagyon szép emlékeink vannak még azokból az időkről, mikor Sebastian nálunk versenyzett. Bele írta magát a csapatunk történelmébe, négy világbajnoki címet és rengeteg futamot nyertünk együtt. Ezen kívül a Red Bull legelső győzelmét is neki köszönhetjük. Ezért egy nagyon különleges kapocs van közte és a csapat között. Lehet, hogy most a Ferrari versenyzője, de vissza szokott látogatni hozzánk, gyakran üdvözli a szerelőket, mérnököket és beszélget velük, a legtöbbünket ugyanis régről ismeri. Ő még mindig a csapat barátja, a Red Bull Ringen aratott győzelmünk után oda jött hozzánk, gratulált és őszintén örült a sikerünknek. Kölcsönös tehát a tisztelet és a barátság közte és köztünk.”

  • Binotto: A Ferrari nem akarja igazolni Verstappent!

    Binotto: A Ferrari nem akarja igazolni Verstappent!

    A Ferrarit nem izgatja az, hogy leigazolják Max Verstappent, hiszen Mattio Binotto szerint megvan a pilótafelállásuk a 2020-as F1-es szezonra is. Ettől függetlenül egyre többen gondolják úgy, hogy Sebastian Vettel jövője a csapatnál azért bizonytalan, mert nagyon frusztrált a német, pedig párszor kijelentette már azt, hogy nem akar az év végén visszavonulni.

    A Ferrari csapatvezetője, Binotto a Sky Sports adásában az Osztrák Nagydíjon pedig kijelentette, hogy a Scuderiának esze ágában sincs megszereznie Verstappent a Red Bulltól Vettel esetlegesen megüresedő helyére, és arra utalt, hogy marad a felállásuk 2020-ban is. A kérdést úgy tették fel neki, hogy Verstappen olyan típusú versenyző-e, mint amilyet keres a Ferrari, mire Binotto így felelt:

    „Nem, egyértelműen nem, és csak azt tudom megerősíteni, amit Seb is mondott. Van két versenyzőnk, szerződéssel, akikkel elégedettek vagyunk. A jövő évi felállásunk már fix, nincs oka annak, hogy változtassunk rajta. Ezen a téren rendben vagyunk.”

    Mégis a hétvégén sokakat érdekelte a holland pilóta szerződésének azon pontja, mely szerint léphet az energiaitalosoktól, amennyiben nem nyernének a szezon közepéig. Verstappen azonban történelmi győzelmet aratott Ausztriában, és a Red Bull és Christian Horner is csak reménykedik abban, hogy ezzel pontot is tettek az ilyen jellegű spekulációk végére:

    ” Egy versenyző és egy csapat között a szerződés mindig bizalmas, de nagy biztonsággal állítom, hogy a mezőny minden egyes pilótájának van feltehetően kilépési záradéka a szerződésében. Megy a lamentálás Max szerződése körül is, de ez csak szimplán spekuláció. Nagyon is elégedett a csapattal, hisz ebben a projektben, és az ilyen napokon, mint a mai is, ez kifizetődik. Semmi kétségem Max felől, azt hiszem, hogy ő a Forma-1 egyik legjobb pilótája.”

  • Horner szerint Gaslynak egy „Ctrl+Alt+Delete-re” van szüksége

    Horner szerint Gaslynak egy „Ctrl+Alt+Delete-re” van szüksége

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy Pierre Gaslynak egy mentális „Ctrl+Alt+Delete-re” lenne szüksége. Horner szerint ezen akár az idei szezonja is múlhat a fiatal franciának.

    Gasly-nak nehezen indult a szezonja és a szenvedése tovább folytatódott az Osztrák Nagydíjon. A francia csapattársa Max Verstappen úgy nyerte meg a versenyt, hogy még le is körözte őt. Ennek ellenére a Red Bull kitart mellette, habár egyre többet pletykálnak arról, hogy Danyiil Kvyat már a szezon közben át fog ülni a helyére.

    Azonban Horner tisztán elmondta, hogy Gasly-nak el kell felejtenie az eddig történteket és tiszta lappal kell nekivágnia a szezon hátralevő részének. „Pierre egy nehéz időszakon megy keresztül, mi pedig a lehető legjobb módon próbálunk segíteni neki,” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. Tudjuk, hogy Pierre mire is képes valójában. Egyszerűen csak nyomnia kellene egy Ctrl+Alt+Delete-et és tiszta lappal indulni.

    „Alapjáraton egy gyors versenyző, azonban véleményem szerint az a baja, hogy Max hétről hétre jól teljesít, ami miatt egyre nagyobb rajta a nyomás. Ezután is teljes mértékben mögötte fogunk állni. Hiszünk benne és minden tőlünk telhetőt meg fogunk majd tenni azért, hogy megmutathassa a benne rejlő tehetséget.”

    Horner azt is elmondta, hogy Gaslynak semmi problémája nem volt az autójával a Red Bull Ringen és cáfolta a francia leváltásáról szóló pletykákat. „Semmi okunk nincs lecserélni Pierre-t. Ő hozzánk tartozik és megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni belőle. Mint mondtam, most egy nehéz időszakot él meg. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy minél hamarabb túlsegítsük őt ezen a nehéz időszakon.”

  • Horner Verstappen előzéséről: Erre van szüksége az F1-nek

    Horner Verstappen előzéséről: Erre van szüksége az F1-nek

    Max Verstappen volt aki megcsinálta tegnap a showt, mindkét Ferrarit és Valtteri Bottast megelőzve egészen az első helyig repült az osztrák Alpokba.

    A frissebb gumikon egészen parádésan közlekedő holland az utolsó körökben előzte meg a monacóit, ám győzelmében a futam leintését követően nem lehetett teljesen biztos, ugyanis az FIA vizsgálta az esetet, de végül nem büntették meg a Red Bull pilótáját.

    Verstappen az idei szezonban elsőként törte meg a Mercedes hegemóniáját a futam győzelmek tekintetében (ha nem számítjuk bele Vettel Kanadában aratott elsőségét), mit főnöke Christian Horner is elismert.

    ,,Kemény ütközet volt, de fair és pontosan erre van szüksége az F1-nek, ilyen csatákat kellene látnunk.  – jegyezte meg a brit csapatfőnök utalva a Verstappen-Leclerc csatára.

    A Red Bull Racing vezetőjét nagyon lenyűgözte pilótája teljesítménye, aki állítása szerint a nehezebb úton járva jutott el a győzelemig.

    ,,Meg kellett előzni három vagy négy vetélytársat is, és Max ezt kiválóan véghez is vitte. Ausztriában nyert egy Red Bullal, és megszerezte a Honda első győzelmét a 2006-os elsőség óta, és mindezt stílusosan vitte véghez és egy tökéletes napot ajándékozott nekünk. Idén sokkal édesebb ez a győzelem.”

  • Wolff sem zárkózik el Verstappen szerződtetésétől, de…

    Wolff sem zárkózik el Verstappen szerződtetésétől, de…

    A napokban az egyik legforróbb téma a Forma-1-ben az, hogy mi lesz Max Verstappennel jövőre, és a körből nem maradhatott ki Toto Wolff sem. Az nem is kérdés, hogy a fiatal holland pilóta az egyik legnagyobb tehetség a királykategóriában, akiért több csapat is bejelentkezett, köztük a Ferrari és a Mercedes. Utóbbinak a vezetője így nyilatkozott:

    „Nem beszéltem Max-szal. Úgy szeretném folytatni a szerződések előkészítését, ahogy azt mindig tettük a múltban is. Először a jelenlegi párosunkat értékeljük ki, és egyeztetünk velük arról, hogy miképp látják a helyzetüket, mielőtt bárki mással komolyabban is szóba elegyednénk.”

    Arról se feledkezzünk meg, hogy Wolff nagyon is szeretne versenyülést találni Esteban Oconnak is, hogy jövőre újra teljes értékű tagja lehessen a mezőnynek. 

    Az időmérő utáni közös sajtótájékoztatón Verstappenből próbáltak a holland kollégák többet is kihúzni a szerződésével kapcsolatban, de eléggé nyersen válaszolt nekik is:

    „Mit képzelsz… még jó, hogy nem beszélek róla! Miért is tenném? Tudom mi van benne, de nem különösebben foglalkoztat.”

    Christian Horner, Max jelenlegi csapatfőnöke a Red Bullnál már csak ennyit tett hozzá a dologhoz a Sky Sportson:
     
    „Rengeteg a spekuláció, de az még egy hosszú út, mindenféle jelzéssel.”

  • Horner szeretné megváltoztatni a rázóköveket a hatalmas anyagi károk miatt

    Horner szeretné megváltoztatni a rázóköveket a hatalmas anyagi károk miatt

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner az ellső gyakorlást követően elmondta, hogy sürgősen meg kellene változtatni a Red Bull Ringen található rázóköveteket. Horner javaslatát Toto Wolff is támogatta, ugyanis a brackleyi istálló egy edzés alatt két első szárnnyal lett rövidebb a rázókövek miatt.

    Horner szerint az ő autóikon okozott körülbelül 250. 000 dollár kár keletkezett. „Ez eléggé kihívással teli,” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak. „Már három első szárnyunk sérült meg, ami körülbelül negyed millió dolláros kárt jelent. Azonban nem mi vagyunk az egyetlen csapat, aki így járt, szóval nagyon meg kellene változtatni ezeket a sárga háromszög alakú rázókat.”

    A Red Bullon kívül a Renault járt még így, ugyanis az edzése vége felé Nico Hülkenberg lesodródott az utolsó előtti kanyarban és az előbb említett rázókövek miatt elveszítette az első szárnyának a felét.

  • A Vettel visszavonulásáról szóló pletykák egyre erősödnek

    A Vettel visszavonulásáról szóló pletykák egyre erősödnek

    Német és olasz sajtóorgánumok is megszellőztették, hogy Sebastian Vettel F1-es jövője körül a bizonytalanság egyre csak nő.

    A magánéletét titokban tartani igyekvő német világbajnokról kiderült, hogy a Kanadai és Francia Nagydíj között megházasodott. Barátja, Bernie Ecclestone pedig azt mondta róla, hogy nem akarja, hogy az F1 hatással legyen a családi életére.

    A pályán nem alakulnak jól a dolgok mostanság Vettel számára, idén még nem nyert, mondjuk Kanadában majdnem, de egy sokat vitatott büntetés megfosztotta az első helytől. Csapata, a Ferrari az eset újravizsgálását kérte pénteken az FIA-tól, de elutasították.

    „Mit kellene most csinálni? Visszavonulni, akkor legalább nem lenne többé ilyen gondom” – nyilatkozta ezek után, persze csak viccelve. Azonban akkor sincs vele minden rendben, hiszen az időmérőn is csak 7. lett, miközben csapattársa 3.

    Folyamatosan jelennek meg olyan pletykák, hogy az idei lehet az utolsó szezonja. A Kolner Express újság például ezt írta: „Ha Lewis Hamilton motivált marad, talán még 4-5 szezon is benne van. Vettelről ez nem mondható el.”

    Az olasz Corriere della Sera pedig ezt: „A német most már nem rejtegeti, mennyire kényelmetlenül érzi magát a sok megpróbáltatás hatására. Az F1-es búcsújával kapcsolatos pletykák egyre erősebbek.”

    De az ex-csapatfőnöke, Christian Horner is megállapította, nem érzi kényelmesen magát a csapatánál, és túl nagy rajta a nyomás.

  • Horner: Vettel túl nagy nyomás alatt van a Ferrarinál, amit nem bír kezelni

    Horner: Vettel túl nagy nyomás alatt van a Ferrarinál, amit nem bír kezelni

    Sebastian Vettel korábbi csapatfőnöke, Christian Horner szerint a német nem tudja kezelni azt a nyomást, ami azzal jár, hogy a Ferrari versenyzője. A Red Bull csapatfőnök szerint akár azok a pletykák is igazak lehetnek, melyek a négyszeres világbajnok visszavonulásáról szólnak.

    A német helyzetét tovább rontja a tegnapi időmérős teljesítménye, hiszen 7. lett, még a két McLaren is elé kvalifikált, miközben csapattársa a 3. helyről várja majd a startot.

    „Velünk Sebastian olyan volt, mint egy metronóm, amikor vezetett egy futamot” – emlékezett vissza Horner a Press Association Sport hasábjain. „Mindig nagyon erős volt abban a pozícióban. Mostanság viszont úgy tűnik, sokkal nagyobb nyomás alatt van a Ferrari reményeit cipelve. Ha az emberből a legtöbbet akarod kihozni, nagyon fontos a megfelelő környezet megteremtése számára.”

    A német 2019-ben még nem nyert futamot, sőt a tavalyi Belga Nagydíj óta nem állt a dobogó tetején. Ha versenyben akar maradni a bajnokságért, ennek sürgősen változnia kell.

    „Sebastian a maga ura” – válaszolta Horner, amikor a német visszavonulásáról szóló pletykákról kérdezték. „A sport történelmének rajongója, és mint mindenki más, ha élvezi, amit csinál, sokkal jobban csinálja. Természetesen a közös Red Bullos éveink remekül teltek, jól szórakoztunk. Még akkor is, ha elrettentő riválisok ellen kellett harcolnunk.”