Címke: Christian Horner

  • Horner szerint Verstappen idén nagyon érett lett

    Horner szerint Verstappen idén nagyon érett lett

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner maga is úgy véli, hogy az idei szezon során tényleg megérett Max Verstappen.

    A holland versenyző még csak 21 éves, de már az ötödik szezonját tölti a Forma-1-ben. Mivel azonban eléggé fiatalon, mindössze egy F3-as szezon után érkezett meg az F1-be, bár tehetsége egyértelmű volt, eleinte sok megkérdőjelezhető megmozdulása volt, melyeket tapasztalatlanságának lehetett betudni.

    Mostanra azonban Verstappen sokkal összeszedettebbnek tűnik. Jelenleg harmadik a bajnokságban a két mercedeses versenyző mögött, sőt egészen közel jár hozzá, hogy akár Valtteri Bottast is megelőzze.

    „Úgy vélem igazán éretten vezetett.” – mondta Horner a Magyar Nagydíj után. „Még a verseny végén is. Négy körrel a leintés előtt elveszteni a győzelmet eléggé frusztráló, de szerintem ő is nagyobb képként tekintett erre.”

    „Tudta, hogy milyen helyzetben vagyunk és azt, hogy bár a laikusoknak úgy tűnhet, hogy elbaltáztuk a stratégiát, de nem így történt.”

    „A Mercedes egyszerűen gyorsabb volt, és egy ‘ingyen’ boxkiállásuk is lett. Ő pedig (Max) kellően érett volt ahhoz, hogy rögtön megértse a helyzetet és úgy gondolom, hogy idén tényleg igazán érett lett.”

    Verstappen jelenleg azt is elmondhatja magáról, hogy az elmúlt 21 versenyen, a tavalyi Belga Nagydíj óta minden alkalommal célba ért, ráadásul egyszer sem végzett az ötödiknél gyengébb pozícióban.

    „Nagyszerű formában van, és remélhetőleg ez még tud folytatódni a nyári szünet után, a második félévben is. Határozottan, rendkívül magas szinten teljesít.”

    Verstappen csapattársa idén – eddig – Pierre Gasly volt, ő azonban nem hozta az elvártakat, így a következő futamtól kezdve helyet cserél Alexander Albonnal.

    Arra a kérdésre, hogy mennyire lehet nehéz ügy Verstappen csapattársának lenni, Horner így felelt: „Szerintem ez nagyon kemény helyzet, jelenleg Verstappen ellen menni. Szerintem vitathatatlanul ő a legjobb formában lévő versenyző.”

    „Ő egy komoly mérce bármely versenyző számára. A versenyzők pedig mindig a lehető legjobbhoz akarják mérni magukat.”

  • Verstappen reakciója, hogy Albon lesz a csapattársa Gasly helyett

    Verstappen reakciója, hogy Albon lesz a csapattársa Gasly helyett

    Max Verstappen is kifejtette a véleményét arról, hogy új csapattársat kap Alexander Albon személyében. Elmondta, hogy nem igazán érdekli, ki lesz a partnere a továbbiakban. Albon-t hétfőn jelentették be a Red Bullhoz, a Toro Rossótól igazolt át.

    A thaiföldi nemzetiségű pilóta tehát a Belga Nagydíjon lesz először Verstappen csapattársa, miután a Red Bull új csapattársat keresett a hollandnak a szezon hátralévő részére, és 2020-ra. Max korábbi csapattársa Pierre Gasly volt, akinek nehéz szezonja volt eddig, és ennek látta a kárát, így visszadobták a Toro Rossóba.

    Az eredeti tervek szerint Gasly megtarthatta volna a versenyülését a szezon végéig, sőt Christian Horner is megerősítette nemrég mindezt, de úgy tűnik, hogy megváltoztatta a véleményét. Verstappen jól ismeri mindkét pilótát a gokartos éveikből, és nem igazán zavartatja magát, hogy ki versenyzik mellette. Reagált is a fejleményekre, és elmondta a Telegraafnak hogy csalódott Gasly miatt, de nem izgatja magát azon, hogy ki a csapattársa:

    „Igen, Pierrenek ez kellemetlen, de személy szerint nem igazán izgat az, hogy ki is a csapattársam. A lényeg az, hogy a másik autóval is jobban szerepeljünk, és több pontunk legyen csapatként.”

  • Horner: Az idei év elég unalmas lenne a Red Bull és Verstappen nélkül

    Horner: Az idei év elég unalmas lenne a Red Bull és Verstappen nélkül

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner arról beszélt, hogy elég unalmas szezon lenne az idei, ha nem lennének ők és Max Verstappen.

    A 2019-es F1-es szezonban a Mercedes az első öt versenyen kettős győzelmet aratott, és végül a 9. fordulóig kellett várni, hogy más is nyerjen rajtuk kívül. Aki először nem Mercedesesként tudott győzni, az Max Verstappen lett Ausztriában, és máig ő az egyetlen, aki nyert idén nem ezüstnyilat vezetve. Spielberg óta egyébként még győzött Hockenheimben, és majdnem a Hungaroringen is, ám legutóbb végül alulmaradt Hamiltonnal szemben, kemény taktikai küzdelem után. Mondhatjuk tehát, hogy ő a Mercedes egyetlen kihívója, aki talán kissé megnehezítheti a dolgukat.

    „Köszönjük a Red Bullnak és Max Verstappennek, mert nélkülük a Forma-1 eléggé unalmas lenne jelenleg” – mondta a holland főnöke, Christian Horner a Magyar Nagydíjat követően. „Szerintem remek, hogy ilyen versenyeink vannak, mint a legutóbbi, igaz, hogy nem mi kerekedtünk felül, de ez az, amit a rajongók látni akarnak. A legutóbbi négy verseny valójában egész jó volt, a dögunalmas Francia Nagydíj után. Remélhetőleg izgalmas versenyek következnek, a mezőny kicsit jobban összerázódik, és Max is tud harcolni Lewis és a Ferrarik ellen.”

  • Ahhoz, hogy ne Hamilton legyen a bajnok elő kell, hogy jöjjön a köhögése vagy a lábgombája?

    Ahhoz, hogy ne Hamilton legyen a bajnok elő kell, hogy jöjjön a köhögése vagy a lábgombája?

    Ahhoz, hogy a Red Bullnak még esélye legyen utolérni a Mercedest idén, hatalmas nagy „elb*szásra” lenne szükség a csillagos márkától, véli az energiaitalosok csapatfőnöke, Christian Horner.

    Ugyan a red bullos Max Verstappen az egyetlen, akinek idén kevésszer ugyan, de sikerült megtörni a Mercedes uralmát, mégis hatalmas már a német márka előnye.

    Verstappen elmaradása 69 pont az éllovas Lewis Hamiltonnal szemben, míg a Mercedes 150 pontnyi előnnyel áll a Ferrari, és még további 44 pontnyi előnnyel a Red Bull előtt. Ez persze matematikailag még behozható, ehhez azonban komoly bakikra lenne szükség a Mercedestől.

    „Azt hiszem Lewis előnye nagyjából 70 pont, ami úgy három versenynyi előny, miközben kilenc van még hátra.” – mondta Horner. „Szóval Lewisnak három versenyt kéne kihagynia, ha mondjuk visszatér a köhögése, vagy valami, vagy gombás lesz a lába, de ez elég valószínűtlen.”

    „Nagyon el kell b*szniuk valamit ahhoz, hogy ne nyerjék meg ezt a bajnokságot.”

    „De a célunk az év hátralévő részére, hogy csökkentsük a különbséget, és remélhetőleg lesznek versenyek, amelyeken jól jön majd ki a lépés, mint például Németországban, és ahogy nő az autó teljesítménye és fejlődik a Honda, jól felépülünk 2020-ra.”

  • A Red Bull még mindig kitart Gasly mellett: A szezon végéig ő lesz az autóban

    A Red Bull még mindig kitart Gasly mellett: A szezon végéig ő lesz az autóban

    A Red Bull Forma-1-es csapatának vezetője, Christian Horner egyértelművé tette, hogy Pierre Gasly velük marad, legalábbis a szezon végéig biztosan.

    Mióta előléptették a Red Bullhoz, Gasly mondhatni csak szenved, a silverstone-i 4. hely az idei legjobbja. Legutóbb, a Magyar Nagydíjon egy McLaren is beelőzte, Carlos Sainz-cal a volán mögött. A spanyol olyannyira begyújtotta egyébként a rakétákat, hogy már csak öt pontra van Gaslytól összetettben.

    Ezekből kifolyólag nyilván rengeteg a pletyka, hogy már szezon közben lecserélik a franciát, de a Red Bull tagad, a csapatvezető Horner azt mondta az Autosportnak, a szezon végéig biztosan Gasly vezeti az autót.

    „Szerintem nagyon nagy szüksége van a nyári szünetben egy kis kikapcsolódásra egy ilyen első félszezon után. Ezalatt tanulhat a hibáiból. Elengedhetetlen számunkra, hogy előrébb végezzen, ha üldözni akarjuk a Ferrarit.”

    Verstappen sima összetettbeli harmadik helye mellett nyilvánvaló, hogy Gasly gyenge szereplése miatt nem ők a másodikak a Mercedes mögött. Ennek ellenére Horner számít a 23 éves pilótára: „Őt akarjuk az autóban látni a szezon végéig. De nagyon kellene, hogy többet hozzon ki az autóból.”

  • Verstappen szerint szinte repült az autója az időmérőn

    Verstappen szerint szinte repült az autója az időmérőn

    Max Verstappen a tegnapi időmérőn megszerezte elő pole pozícióját köszönhetően a csodálatosan teljesítő és szinte ’repülő’ Red Bulljának.

    A holland versenyző pár századdal autózott csak jobb időt Valtteri Bottasnál, ám ez is elég volt ahhoz, hogy karrierje 92. nagydíj hétvégéjén elfoglalja az első kockát. A 21 éves pilóta ezzel a sikerrel a 100. versenyző lett, aki valaha pole pozíciót szerzett, valamint Jenson Button 2006-os elsősége óta most először került a Honda is az első rajtkockába.

    ,,Ez hihetetlen, ez még hiányzott! Az autó a hétvége során jól működött, tudtuk, hogy nehéz lesz az időmérő, de végül valahogy sikerült a riválisok elé kerülni. Ma az autóm szinte repült, egyszerűen lenyűgöző volt. Nagyon boldog vagyok a mai nap eredménye miatt. A verseny még ugyan hátra van, és a holnapi nap lesz igazán csak fontos, ám számomra most ez a nap is különleges, de nem csak én érzek így, hanem a csapat is.” –nyilatkozta Verstappen a futam után.

    Valóban, a holland versenyző csapatfőnöke, Christian Horner nagyon örült pilótája sikerének, és a kifejezetten jó formában lévő pilótáját méltatta.

    ,,Nagyon kis különbségek voltak ma az élmenők között, és Max bombaformában volt a kvalifikáció alatt. Az utolsó kör kivételes volt, igazán meg kellett nyomni azt az utolsó kanyart, ugyanis Valtteri előtte volt végig, de megcsinálta. Fantasztikus eredmény ez neki és a csapatnak is.”

    Horner természetesen nem feledkezett meg motorpartnerükről sem, és a sikert az ő érdemüknek tulajdonította.

    ,,Minden elismerés a Hondát illeti, nélkülük nem sikerült volna ezt véghez vinnünk.”

  • Horner: Mindkét pilótánk pontjaira szükségünk lesz a Ferrari becserkészéséhez

    Horner: Mindkét pilótánk pontjaira szükségünk lesz a Ferrari becserkészéséhez

    Christian Horner azt szeretné, ha mindkét pilótája konstans teljesítményt nyújtva a pontszerző helyeken végezne az elkövetkezendő futamokon, ugyanis tudja, csak akkor van esélyük legyőzni a Ferrarit, ha Max Verstappen és Pierre Gasly is a legtöbbet hozza ki magából és autójából.

    A francia pilóta vállára nagy nyomás nehezedik év eleje óta. Az osztrák csapatnál nyújtott eddig teljesítménye nem acélos, legtöbbször csalódást keltő hibákat vét vagy épp túlságosan lassú csapattársához képest. Míg tehát Verstappen a győzelmekért harcolt az utóbbi időben, addig Gasly annak is örül, ha be tud jönni a Ferrarik mögött pontszerző helyre, ez pedig részéről kevés lesz ahhoz, hogy legyőzzék a Scuderiát.

    ,,Úgy vélem, ha mindkét pilótánkkal masszív pontokat tudunk szerezni, akkor csökkenthetjük a hátrányunkat a Ferrarival szemben, és ez is a célunk a szezon hátralévő részére. Az előző futam keserédesre sikeredett. Gasly jól szerepelt az időmérőn, ám a futam az első kiállásnál problémába ütköztünk, nehezen ment fel a jobb hátsó, majd mikor ezt orvosoltuk, vissza kellett őt tartani, mert nagyon sokan érkeztek akkor a bokszba. Ezután kezdődött a felzárkózás, csak ment és csak ment előre, az egyik újraindításnál még Sebastiant (Vettel) is meg tudta előzni, ám három kör múlva lecsúszott az ívről az egyes kanyarnál, és emiatt sokan elmentek mellette. Aztán következett az az eset Albonnal… Nagyon frusztráló volt, ugyanis elveszítettünk egy olyan lehetőséget ahol sok pontot tudtunk volna hozni a Ferrarin.” – nyilatkozta Horner csalódottan.

  • Gasly most már Verstappen beállításait használja

    Gasly most már Verstappen beállításait használja

    A silverstone-i hétvégén Pierre Gasly megtáltosodott, ugyanis a Red Bull franciája képes volt tartani saját csapattársa és a Ferrarik tempóját. Nemrégiben pedig kitudódott, hogy a francia pilóta miért is volt képes erre.

    Az Angol Nagydíj helyszínén már azt pletykálták, hogy a Red Bullnak előbb vagy utóbb, de meg kell szabadulnia a franciától. Azonban Gaslynak sikerült összeszednie magát és minden eddiginél közelebb tudott kerülni Max Verstappenhez az időmérőn.

    „Rengeteget változtattunk az autón,” – nyilatkozta Gasly még Silverstoneban. „Szinte teljesen más érzés volt vezetni az autót. Nem szeretnék nagyobb belemenni a részletekbe, azonban tudjuk, hogy mire van szükségünk. Látom, hogy sikerült fejlődnöm az utóbbi időben, ami egy nagyon jó jel,” – tette hozzá a francia.

    A milton keynesi istálló csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy úgy érezte, hogy Gaslyt mintha teljesen kicserélték volna, olyan jól szerepelt az Angol Nagydíjon.

    „Még mindig játékban vagyok a többiekkel,”- mondta nevetve a Red Bull franciája. „Mindig is tudtam, hogy vagyok olyan gyors, hogy képes legyek felvenni a versenyt a legjobbakkal.”

    Dr. Helmut Marko elmondta, hogy Gaslynak Verstappen beállításait kellene használnia, amit a saját vezetési stílusához kellene igazítania. Vertsappen Hockenheimben hozzátette, hogy nem szokott leskelődni, hogy mi folyik a garázs másik oldalán, azonban amióta Gasly az ő beállításait használja, a francia azóta sokkal jobb teljesítményre képes.

  • Binotto biztos benne, hogy Vettel marad a Ferrarinál

    Binotto biztos benne, hogy Vettel marad a Ferrarinál

    A Ferrar csapatfőnöke, Mattia Binotto úgy véli, hogy Sebastian Vettel nem fogja elhagyni a csapatot.

    Küzdelmes éve van a német versenyzőnek és sokan már a távozását rebesgetik. Egyes verziók szerint visszavonulhat, mások szerint visszamenne korábbi csapatához, akikkel bajnoki címeit szerezte, a Red Bullhoz

    Utóbbi verzióhoz többek között az szolgáltatta az alapot, hogy az elmúlt versenyeken látták Vettelt korábbi főnökeivel, Christian Hornerel és Dr Helmut Markoval társalogni.

    „Az, hogy összefutunk egy kis csevejre, az elég messze áll attól a feltevéstől, hogy hamarosan újra együtt fogunk dolgozni.” – idézi Hornert a Speed Week. „Tudomásom szerint Sebastiannak szerződése van 2020-ra. Nincsenek egyeztetések.”

    Horner azt is hozzátette, hogy ők Max Verstappennel nagyon elégedettek, és Pierre Gasly is fejlődik.

    „Nem, nem hiszem, hogy bármi változni fog a top csapatok felállásában 2020-ban.”

    Binotto is hasonlóan vélekedik.

    „Szerintem Vettel boldog, hogy velünk lehet.” – idézi Binottót a Corriere dello Sport. „Persze boldogabb lenne, ha ismét tudna futamokat nyerni és ha erősebb autója lenne, de én látom benne az elszántságot, hogy még versenyezni akar és újra nyerni.”

    „Az az álma, hogy ezt a Ferrarival tegye és nem kételkedek a szándékaiban és a elkötelezettségében.”

  • Horner szerint a fiatal pilótáknak köszönhetően az F1 jövője biztosítva van

    Horner szerint a fiatal pilótáknak köszönhetően az F1 jövője biztosítva van

    Az idei szezonban sok fiatal tehetség képviselteti magát a Formula 1-ben, és olykor-olykor a nagyok ’bajuszát’ húzogatva villogtatják meg tehetségüket. Egyes szakértők szerint ez már a generáció váltásnak a jele, és Christian Horner szerint is örömteli dolog azt látni, hogy az ezek az ifjú titánok jól szerepelnek. A brit csapatfőnök azt is hozzátette, szerint a sportág jövője jó kezekben van, hála a fiataloknak.

    Geroge Russell, Alex Albon, és Lando Norris idén, Pierre Gasly és Charles Leclerc tavaly, míg Max Verstappen 2015-ben csatlakozott a Száguldó Cirkuszba. A fiatal pilóták oroszlánkörmeiket megmutatva küzdenek versenyről-versenyre tapasztaltabb társaikkal, és mutatnak be olyan manővereket, melyekre a nézők és a szakértők is felkapják a fejüket. Az ifjak tehát, itt vannak, és nem udvariaskodnak, ha előzésről vagy védekezésről van szó, tudják, hogy most kell megmutatniuk mire képesek, ha a jövőben versenyképes istállóba szeretnének igazolni, vagy épp meg akarják tartani a helyüket egy olyan csapatnál, ami akár világbajnok esélyes konstrukció gyártását tudja biztosítani. A Red Bull csapatfőnöke szerint jó úton halad az új generáció, és öröm látni azt, hogy mennyire tehetségesek és képesek is élni a lehetőséggel.

    ,,Ez nagyszerű az F1-nek. Az idő soha nem áll meg, és tisztán látható az, hogy újabb tehetségek bukkantak fel a Formula 1-be. Max, bebiztosította pozícióját, Leclerc remek munkát végez, Lando Norris is kiemelkedő teljesítmény nyújt a McLarennél és biztos vagyok abban is, hogy George Russell is ilyen eredményekre lenne képes, ha meglenne hozzá a megfelelő autója, ugyanis a Williamsnél idén nem tud megvillanni. Az F1 újra izgalmas lett a bennük rejlő potenciálnak köszönhetően, továbbá nagyszerű azt látni, hogy ezek az ifjú titánok fel tudják venni a versenyt azokkal a srácokkal, akik pozíciója szinte köbe van vésve, gondolok itt Vettelre és Hamiltonra. Nagyszerű periódus fog előttünk állni és mindössze csak abban kell reménykedünk, hogy ezek a fiatalok megkapják azt a technikát, aminek birtokában izgalmas, csatákkal teli versenyeket produkálhatnak.” –árulta el Horner a véleményét a témával kapcsolatban.