Címke: Christian Horner

  • Binotto jogi lépésekkel fenyegette meg a Red Bull-t!

    Binotto jogi lépésekkel fenyegette meg a Red Bull-t!

    Mattia Binotto szembeszállt Christian Hornerrel az Amerikai Nagydíj után, és jogi lépésekkel fenyegette meg, árulta el a spanyol Motorlat. Fényképekkel is alátámasztható az, ami történt az austini verseny után, és amit állít Yhacbec Lopez a dühös Ferrari csapatfőnökről. Az általában nyugodt Binotto kijött a sodrából, miután a Red Bull-Honda versenyzője, Max Verstappen azt állította, hogy a Ferrari csal a motorjával.

    Lopez így írta le az esetet:

    „Kint álltam a Red Bull vendégeiknek fenntartott része előtt. Amikor Horner végzett az angol médiakötelezettségével, Mattia határozottan előadta a nézetét. Közel beszélt Horner fejéhez, és amit kihallottam, hogy jogi lépésekkel fenyegette meg. Christian kifejtette, hogy Verstappen csak a véleményét adta elő, Mattia azonban szigorú maradt. Amennyit láttam ebből, az már tiszta, hogy Binotto közel sem az a jóindulatú főnök, amit sokan gondolnak róla.”

  • A Ferrari örömmel fogadná az ellenük kezdeményezett motor vizsgálatot

    A Ferrari örömmel fogadná az ellenük kezdeményezett motor vizsgálatot

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elmondta, hogy nagyon szívesen fogadná az olasz istálló erőforrásával szembeni óvást, ha valamelyik rivális csapat benyújtja azt.

    A mexikói Paddockban terjedt egy olyan pletyka miszerint az egyik csapat azzal kacérkodik, hogy óvást nyújt be a Ferrari ellen, ha az olaszok ismét jól teljesítenek majd. Az előző hetekben mindenki azt találgatta, hogy miért van a Maranellóiaknak akkora előnyük az egyenesekben. Ezt a rivális csapatok minden egyes hétvégén hangot is adnak.

    Binotto szerint az óvás lehetőséget adna, hogy tisztázzák magukat és arra is, eloszlassák a riválisokban kialakult kételyeket. „Örülnék neki, ugyanis megmutathatnánk nekik, hogy mekkora hülyék és még a pletykákat is eloszlathatnánk,” – mondta a Ferrari csapatfőnöke.

    A csapatfőnököket számos alkalommal megkérdezték az eset kapcsán, azonban egyikük sem tudott a lehetséges óvásról annak ellenére, hogy az egyikük a motorsport.com-nak azt nyilatkozta még a korábbiakban, hogy nem beszélhet erről.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christain Horner is azok közé tartozik, akik minden egyes alkalommal hangsúlyozzák a Ferrarik fölényét az egyenesekben. „A Ferrarik egyszerűen gyorsak az egyenesekben,” – mondta Horner. „Vettel a tegnapi nap folyamán is körülbelül kilenc tized másodperccel volt gyorsabb nálunk a pálya egyenes szakaszain.

    „Ha megnézd a többieket, akkor látszik, hogy a Honda egyre közelebb kerül a Mercedeshez és a Renault is ott van a kettejük nyomában. A mérce, a viszonyítási alap jelen pillanatban a Ferrari. A különbség egyáltalán nem kicsi, hanem hatalmas. Ezen kellene csökkentenünk és a kanyarokban visszahozni az elvesztett időt.”

  • Albon egyre jobban érzi magát a Red Bullnál

    Albon egyre jobban érzi magát a Red Bullnál

    Alex Albon elmondta, hogy egyre jobb kapcsolatba kerül a Red Bull Hondával.

    A thai pilóta, aki a szezon felénél vette át a szenvedő Pierre Gasly helyét a milton keynesi istállónál, eddig minden versenyhétvégéjén jól teljesített és azt reméli, hogy 2020-ban is ő versenyezhet majd Max Verstappen mellett.

    „Szerintem rendkívül jó munkát végez,” – véli a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Mexikói Nagydíj helyszínén, Mexikóvárosban. „Fontos, hogy emlékezettek rá, hogy Alexnek ez az első szezonja a Forma-1-ben, és már fel tudja venni a versenyt egy olyan nehéz csapattárs ellen is, mint Max, pedig nem is volt alkalma tesztelni az autót ma korábbiakban. A hozzáállása engem is és az egész csapatot kivétel nélkül lenyűgözte.”

    Ugyanakkor Albon jó kapcsolatban áll Gaslyval, aki a Belga Nagydíj óta újfent a Toro Rosso csapatát erősíti. „Igen, nehéz volt,” – nyilatkozta Albon a francia L’Equipe-nek. „Mindannyian versenyzők vagyunk és tudjuk, hogy mit élt át. Azonban ez egy óriási lehetőséget adott nekem. Meg akarom mutatni, hogy mire vagyok képes. Az F1 így működik.”

    Az angol-thai versenyző Gasly rövid Red Bullos időszakáról is elmondta a véleményét. „Igazából nincs túl sok mondandóm ezzel kapcsolatban. Különbözőek vagyunk versenyzőként és emberként egyaránt. A mentalitásunk is teljesen más. Részemről meg kell értenem, hogy miként működik a csapat és a csapatnak is meg kellett értenie engem. Spa óta jobban mennek a dolgok, ugyanis jobban kezeljük az autót és azért is, mert a csapat most már tudja, hogy mire van szükségem.”

    A milton keynesi istálló vezetői a korábbiakban már elmondták, hogy Verstappen csapattársa a Red Bull kötelékén belül versenyző pilóták közül fog majd kikerülni. Ebből következik, hogy Nico Hülkenberg szerződtetése eléggé valószínűtlen és ennek Horner hangot is adott. „Túl korai lenne még dönteni,” – mondta Horner. „Kiváltságos helyzetben vagyunk, ugyanis két csapat négy pilótájának kilétéről van lehetőségünk dönteni. Az év végéig biztosan nem fogjuk eldönteni, hogy ki lesz Max csapattársa 2020-ban. Mindannyiuknak érvényes szerződésük van a következő szezonra, szóval még bőven van időnk dönteni. Másfelől, szeretnénk a lehető legjobb döntést meghozni, amihez pedig idő kell.”

  • Horner 2022-re halasztaná az új szabályok bevezetését

    Horner 2022-re halasztaná az új szabályok bevezetését

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, hogy a 2021-re tervezett technikai szabályok olyannyira kezdetleges szintem vannak még, hogy bevezetésüket el kellene tolni 2022-re.

    A Forma-1 új anyagi-, sport- és technikai szabályokat tervez bevezetni 2021-ben, azzal a céllal, hogy a sport izgalmasabb legyen, kiszámíthatatlanabb és megfizethetőbb.

    Az előirányzott újítások kapcsán azonban nem jutnak dűlőre a felek: az FIA, a Liberty Media és az F1-es csapatok. Annak érdekében pedig, hogy mindenki időben fel tudjon készülni 2021-re, az új szabályokra, nagyon időszerű lenne véglegesíteni azokat.

    A tervek szerint 2021-ben 175 millió dolláros költségvetési korlátot vezetnének be. Horner azonban adna ennek még egy év haladékot. Ennek előzetes „korlátozásával” azonban már jövőre ismerkedniük kellene a csapatoknak, mintegy átmeneti időszakként.

    „Utólag nézve, jobb lenne, ha először csak a költségvetés korlátot hoznánk 2021-ben és több időt hagynánk a szabályok kifejlesztésére, és 2022-ben vezetnénk be azokat.” – mondta Horner az Autosportnak. „Lehetetlen ezt a korlátozást már 2020-ban eszközölni. Sosem lesz ebben egyetértés.”

    „A költségvetési sapka alapvetően is érzékeny téma az F1-ben, de a 2020-as átmeneti időszakban, a jelenlegi szabályok mellett kell, hogy felkészüljünk 2021-re, korlátlan költéssel, ami azt egy nagyon drága évvé teszi.”

    „Talán elvesztettünk egy lehetőséget arra, hogy jobban kontroll alatt legyen ez a folyamat egy korlát által és késleltették ezeket a szabályokat és fejlesztették őket.”

    „Az autó és a koncepció nagyon kiforratlan jelenleg.” – mondta Horner. „Újabb 12 hónap kell a koncepció kifejlesztésére és működőképes dologgal kell előállni, talán olyan kérdésekkel is foglalkozni, mint a súly, ez talán jövedelmezőbb megközelítés lenne.”

    Hornerrel bizonyos mértékben a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is egyetért.

    „Mint ahogy Christian is mondta, szerintem sem túl fejlettek az új szabályok.” – mondta Wolff.

    Azt azonban nem gondolja Wolff, hogy jó lenne a szabályváltozásokat 2021 utánra halasztani.

    Mindeközben vannak csapatok, például a McLaren, melyek szeretnék, ha mielőbb alá lennének írva az új szabályok.

    „Nekünk tetszik, ami most terítéke van, ami technikai oldalról, sport oldalról és anyagi oldalról várható.” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl. „Most várjuk az október 31-ét, hogy lássuk a publikációkat ezekről a szabályokról és lássuk, min kell dolgoznunk 2021-re és utána.”

     

  • Verstappen személyesen tájékozódik a Honda jövőjével kapcsolatban

    Verstappen személyesen tájékozódik a Honda jövőjével kapcsolatban

    Max Verstappen is részese lehet a Honda jövőbeni terveinek. A legutolsó hírek ugyanakkor még arról szóltak, hogy a Red Bull motorbeszállítója nem akarja elkötelezni magát a Forma-1 iránt, mert nagyon ellentmondásosnak ítélik meg a tervezett 2021-es szabályzást. A holland ifjú pilótát ugyanakkor a legfelsőbb szinteken is beavatják az ilyen egyeztetésekbe. Az El Confidentalnak nyilatkozott Mashashi Yamamoto, a Honda F1 projektet menedzselő igazgató:

    „Max találkozott Helmut Markóval, Christian Hornerrel és Toyoharu Tanabével, hogy megismerhessék a japánok terveit. Meg akartuk velük ismertetni azt, hogy mi az elképzelésünk. Ezt Maxért tettük, ő pedig kifejtette, hogy a Honda eddig teljesítette azt, amit ígért. Elmondta, hogy bízik bennünk.”

    Jövőre Verstappent várják a honfitársai Zandvoortban, az évtizedek óta most visszatérő, – és megtelt táblát is kitehető – Holland Nagydíjon. A verseny főnöke, Jan Lammers elmondta a RacingNews365-nek, hogy reméli, hogy a Red Bull és a Honda kapcsolata elmélyül a jövőben:

    „Remélem, hogy a Honda teljesen átveszi a Red Bull-t. A Toro Rosso már nevet is cserél jövőre, és ne feledjük, hogy a Red Bull-t erősen befolyásolják Thaiföldről. Talán nem is annyira véletlen az, hogy Alex Albon ül az egyik autójukban.”

    Megszólalt Toyoharu Tanabe is, és a Honda technikai igazgatója elégedett a Red Bull-lal:

    „Nem voltam benne a McLaren projektben, de a Red Bull és a Toro Rosso is nagyon nyitott csapat, és a mérnökeik is széles látókörrel rendelkeznek. Boldogok vagyunk, hogy velük lehetünk.”

  • Az Arden kivonul a Forma-2-ből, a HWA érkezik a helyükre

    Az Arden kivonul a Forma-2-ből, a HWA érkezik a helyükre

    Az év végén távozik a Forma-2-ből az Arden csapata, ahol olyan később F1-be továbblépő pilóták versenyeztek, mint Jolyon Palmer, vagy Sergio Perez. A Christian Horner édesapjának tulajdonában lévő csapat megüresedő helyét pedig jövő évtől a HWA veszi át, akik a Forma-3-ban már idén is képviseltették magukat.

    „Azzal a bővítéssel, hogy immár az F2-ben is indulunk, a motorsportnak még szélesebb palettáját fedjük le, ott vagyunk a Formula-E-ben, a DTM-ben és a GT versenyzésben is” – nyilatkozta a bejelentés után Ulrich Fritz a HWA képviseletében.

    Az Arden vezetője, Garry Horner pedig így kommentálta a történéseket: „Az Arden sikeres bő 20 évet tudhat maga mögött a Forma-1 alatti legmagasabb kategóriában. Úgy döntöttünk, kilépünk a szériából, hogy más lehetőségek után nézzünk. Nagyon élveztük az F2-ben eltöltött időt, és talán egy nap még visszatérünk. Soha ne mondd, hogy soha.”

  • Horner: Boris Johnson előbb fog alkut kötni, mint mi

    Horner: Boris Johnson előbb fog alkut kötni, mint mi

    Christian Horner szerint előbb lesz megállapodás Brexit ügyben, mint megegyezés a 2021-es szabályokról.

    Mind a Brexit megállapodás, mind az új regulák meghatározásnak időpontja október 31-re esik, ezért elkerülhetetlen e két ügy összehasonlítása, ugyanis a maguk módján egy új korszakot fognak alkotni saját területükön.

    Nemrég tartottak a csapatok egy „belső körös szavazást” a 2021-es technikai szabálykönyv megváltozásáról, ám az Auto Motor und Sport meglehetősen sötét képet festett le erről a voksolásról. Jelenleg négy alakulat támogatja a változtatásokat (Renault, Alfa Romeo, McLaren, Williams), míg a többiek inkább a mostani konstrukciókat tartanák meg.

    A Japán Nagydíjon a Sky Sports F1 beszélt erről a fejleményről a Red Bull csapatfőnökével, Hornerrel, aki a következőket árulta el:

    „Úgy vélem Boris Johnson közelebb van a megállapodáshoz, mint mi.” – mondta Horner. „Már jó irányba haladunk, csak ezt nagyon lassan tesszük. A hétvégén már lezajlott pár konstruktív tárgyalás, és szerdán is tartottuk majd egy ülést Párizsban. Az is egy  igen érdekes megbeszélés lesz, de összességében úgy érzem kezdenek az álláspontok közelíteni egymáshoz. Remélhetőleg a hónap végén már sikerül meghatároznunk milyen szabályokkal folytatjuk tovább.”

  • Yamamoto nem esélyes a Toro Rosso ülésére

    Yamamoto nem esélyes a Toro Rosso ülésére

    Remekül mutatkozott be egy Forma-1-es szabadedzésen Naoki Yamamoto, ám ennek ellenére sem valószínű, hogy jövőre a száguldó cirkusz tagja lesz.

    Yamamoto Super GT-es csapattársa Jenon Button úgy véli, hogy a japánnak a Forma-1-ben kell lennie. Ugyan már 31 éves, de Ázsiában az egyik legsikeresebb autóversenyzőnek számít, Super GT bajnok Jenson Button oldalán emellett pedig kétszeres Super Formula bajnok is. Utóbbiban idén jelenleg listavezető. Ezen eredmények miatt pedig megvan a szükséges szuperlicensz pontja, ráadásul Japánban Danyl Kvyattól is csak egy tizeddel maradt el. Sokakban emiatt felmerült, hogy jövőre lehetne-e esélye a Forma-1-be kerülni.

    „Nagyon sikeres versenyzői karrierje van már eddig is, de jelenleg nem felel meg a Red Bull kritériumainak, de mindenképp érdemes őt futtatni és megnézni, hogy mit tud.” – nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök.

  • Verstappen sok leszorító erőt veszített a Leclerc balesetben

    Verstappen sok leszorító erőt veszített a Leclerc balesetben

    Max Verstappen feladni kényszerült a Japán Nagydíjat, miután az első körben összeütközött Charles Leclercel és elveszítette az autója leszorító erejének a 25 százalékát.

    A Red Bull hollandja Lewis Hamiltont és a Ferrari monacói versenyzőjét is megelőzte a rajt után, miután a külső íven maradt az egyes kanyarban. Azonban a kettes kanyarban Leclerc szélesen fordult és belecsúszott Verstappen autójába, tönkretéve ezzel a versenyét.

    A holland lesodródott fűre és visszacsúszott a tizennyolcadik helyre. Néhány helyet ugyan sikerült nyernie, azonban a rádión folyamatosan az autó vezethetőségére panaszkodott. Ennek pedig az lett vége, hogy Verstappen a tizenötödik körben a boxba hajtott és kiszállt a Honda hazai versenyéről, amivel a milton keynesi istálló hatalmas reményekkel vágott neki.

    „Max padlólemeze súlyosan megsérült az ütközésben,” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. „Körülbelül 20-25 százalékkal kevesebb leszorító erővel ment a megszokotthoz képest. Nem volt értelme tovább folytatnunk, nem akartunk a motorba felesleges kilométereket rakni, ezért döntöttünk úgy, hogy inkább feladjuk a futamot.”

    Leclerc már jóval Verstappen előtt haladt, amikor a holland feladta a versenyt, és végül a hatodik helyen zárta a nagydíjat. Azonban a verseny utáni büntetések miatt, amiről bővebben itt olvashattok, visszacsúszott a hetedik helyre.

    A Leclerc – Verstappen esetet eleinte nem vizsgálta a versenybíróság, azonban gyorsan megváltoztatták a véleményüket és már olvashattuk is a feliratot, hogy az eset vizsgálat alatt áll. „Helyesen döntöttek, hogy alaposan megvizsgálták a történteket,” – véli Horner. „Leclercnek bőven lett volna még helye, ráadásul Max még előrébb is volt nála.”

    Az FIA egy más fajta megközelítésmód, a józan ész alapján próbálnak döntést hozni az első körös ütközések kapcsán. Az utóbbi időben kevesebb büntetést is osztottak ki versenybalesetek miatt. „Hagyni akarják őket versenyezni, azonban néha alapján elfajulnak a dolgok,” – mondta a Red Bull csapatfőnöke. „Nagy kár a balesetért, ugyanis mindkettőjük versenye megpecsételődött emiatt a baleset miatt és jó lett volna látni ezeket a srácokat harcolni a dobogós helyekért.”

  • Rajtbüntetés helyett időbüntetés kellene a csapatfőnökök szerint

    Rajtbüntetés helyett időbüntetés kellene a csapatfőnökök szerint

    A csapatfőnökök nem tartják jó ötletnek, azt a javaslatot, hogy a rajtrács büntetések helyett ballasztos büntetéseket osszanak ki a jövőben a versenyzőknek.

    „Én nem rajongok a ballaszt ötletéért.” – mondta az Alfa Romeo Racing főnöke, Frederic Vasseur. „Szerintem ez még rosszabbat tenne a versenynek.”

    „Ha olyan büntetésed van, hogy a mezőny végéről rajtolsz, az legalább egy kicsit megfűszerezheti a versenyt, de ha ballasztos büntetés lenne helyette az még rosszabb lenne.”

    A red bullos Christian Horner szerint az F1-nek valami kiegyensúlyozottabb megoldást kellene találnia az erőforrás egységek cseréjéért járó büntetésekre.

    „Más kategóriákban már láthattuk, hogy ez nem működik.” – mondta. „Ez az egész hétvégét tönkretenné, nem csak az időmérőt.”

    „Jelenleg az a probléma, ez (hogy már szombaton tudják a versenyzők, hogy rajtbüntetést kapnak majd) gyakorlatilag megfosztja a rajongókat szombaton attól, hogy lássák, ahogy a versenyző jó kvalifikációs eredményre hajt. Monzában például Max csak pár kört ment a Q1-ben.”

    „Szerintem ha találnánk egy kiegyensúlyozottabb büntetés módot annál, hogy hátra zavrunk valakit a rajtrács végére, meg kéne ezt fontolnunk, hogy továbbra is arra tudjuk ösztönözni a versenyzőket, hogy szombaton jó kvalifikációs eredményért küzdjenek.”

    Cyril Abiteboul azt is hozzátette, hogy inkább időbüntetéseket kellene osztani, így az inkább csak a végeredményt befolyásolja, a pályán zajló eseményeket nem.

    „Egy időbüntetést, boxkiállással kellene letölteni, vagy a verseny végén kiosztani csak, hogy jobban sarkallja a versenyzőket a jobb versenyzésre.”

    „Egyetértek Cyrillel.” – mondta a McLaren részéről Zak Brown. „Szerintem az időbüntetés érthetőbb. Nem keveri meg a rajtrácsot, egy boxkiállással le lehet tudni.”