Címke: Christian Horner

  • Horner: Vettel már a múlt, nem akarjuk visszaszerezni őt

    Horner: Vettel már a múlt, nem akarjuk visszaszerezni őt

    Christian Horner tiszta fizet öntött a pohárba és kijelentette, hogy nem áll szándékukban szerződtetni Sebastian Vettelt a 2021-es szezonra.

    A német versenyző mind a négy világbajnoki címét a milton keynesi istálló versenyzőjeként nyerte meg, mielőtt átszerződött volna a Ferrarihoz a 2014-es szezon legvégén.

    Azonban a Bikák tanácsadója, Dr. Helmut Marko elárulta, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy visszahívják Vettelt, ami kapcsán a csapatfőnök Horner is nyilatkozott a La Gazzetta dello Sport-nak. „Számos jó pillanatunk volt együtt, azonban immáron Seb a múltunkhoz tartozik, és nem nézünk hátra.

    „Tavaly kisebb problémát okozott neki Charles (Leclerc) érkezése, de mindezek ellenére egy jó versenyzőnek számít továbbra is. Ha az igényeinek megfelelő autót fog kapni, akkor még akár a bajnoki címért is képes lesz harcba szállni.”

    Az Ausztrál Nagydíj hivatalos elhalasztása előtt a Red Bull csapatfőnökét még a csapata bajnoki esélyeiről is kérdezték, hogy vajon tényleg készen állnak-e a Mercedes elleni harcra.

    „Jó telünk volt – talán a legjobb 2013 óta,” – meséli Horner. „Itt vagyunk, és készek vagyunk harcolni a győzelemért.

    „A Honda megint egy nagyot lépett előre és szerintem Max Verstappen jelen pillanatban az egyik legjobb pilóta a mostani mezőnyben. Ő és Leclerc a Forma-1 jövője, azonban mivel még Lewis Hamilton még mindig itt van, számos érdekes és látványos csatára számítok hármójuk között.”

  • Horner: A DAS a bizonyíték arra, hogy miért kell a kiskapukat bezárni

    Horner: A DAS a bizonyíték arra, hogy miért kell a kiskapukat bezárni

    Christian Horner szerint a Mercedes innovatív megoldása remek példája az olyan kiskapuknak, amiket be kell zárni a Forma-1-ben.

    Jövőre új sport, pénzügyi és technikai szabályzat lép életbe a száguldó cirkuszban, ami nagyban felforgathatja az erőviszonyokat. A döntő ilyenkor mindig az, hogy ki talál egy olyan kiskaput, amivel komoly előnyt jelenthet a számukra.

    A Mercedes idénre a DAS rendszerrel állt elő, ami a maga nevében rendkívül innovatív és korántsem szabálytalan. Noha még így is számos csapat nehezményezte ezt.

    Az ehhez hasonló megoldások másolása komoly költségekbe kerülhetnek a többi istállónak, éppen ezért tartja fontosnak Christian Horner, hogy az ilyen kiskapukat bezárják.

    „A probléma az, hogy vegyük például a DAS-t, amely egy igencsak innovatív és okos rendszer ám megosztó, vannak érvek mellette meg ellene is. Ennek a következménye pedig az, hogy azon csapatoknak, amelyek kívánnak ezt kifejleszteni azoknak irgalmatlan mértékben megnöveli a költségüket.” – fogalmazott Horner.

    Az érem másik oldala pedig az, hogy sokan azért aggódnak, hogy az új szabályok teljes mértékben visszavetik a kreativitást, ám Horner szerint nem lesz ilyen gond.

    „Szerintem amíg ezt felelősségteljesen végzik, addig ez rendben van. A probléma a szabályokkal az, hogy elég összetettek és nem teljesen tisztán vannak megfogalmazva. Minden az értelmezésen múlik, ami nehéz és nem mindenkinél egyforma.” – tette hozzá.

  • A Honda egy újabb nagy lépést tett előre az idei erőforrásukkal

    A Honda egy újabb nagy lépést tett előre az idei erőforrásukkal

    A Honda az idei szezonra is képes volt előrébb lépni az erőforrásukkal, különösen, ha a „csomagolást” tekintjük – állítja az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost.

    A japán motorgyártó mindent megtesz annak érdekében, hogy a Red Bull végre valahára harcba szállhasson a bajnoki címekért a Mercedesszel szemben. A japán gyártó mérnökei a tavalyi szezonban értek el egy áttörést, ugyanis a korábbi évekhez képest egy sokkal nagyobb teljesítményű motort sikerült kiadniuk a kezükből.

    A Honda pedig a pozitív eredmények ellenére sem áll meg: még tovább akarják fejleszteni a 2020-as hajtásláncuk teljesítményét, megbízhatóságát és összképét. Tostot – akinek a csapat már a 2018-as szezon óta együtt dolgozik a japán gyártóval – pedig lenyűgözi a japán gyártó utóbbi években mutatott javuló tendenciája.

    „Hatalmasat léptek előre,” – mondta az Alpha Tauri csapatfőnöke a Honda fejlődéséről. „Az idei már a harmadik közös évünk lesz velük, és ha megnézed, hogy most hogyan lehet behelyezni az erőforrást a monokokba, és ezt összehasonlítanád a pár évvel korábbi állapottal, akkor észrevennéd a hatalmad különbséget a kettő között.

    „Minden tökéletesítettek: az elektromos dobozoktól kezdve, az olaj és a vízpumpákon át szinte mindent. Ez pedig javította a motor összképét és biztosította a kedvezőbb súly eloszlást. Ez természetesen segít és emellett még a megbízhatóság és a motorerő terén is sikerült előrébb lépniük.”

    Az Alpha Tauri technikai guruja, Jody Eggington szerint a Hondával való hosszútávú együttműködésük kulcsfontossággal bír, ugyanis a csapat és a motorszállító is csak így képes megérteni, hogy mire is van igazán szükségük.

    „A hajtásláncukat a mi kaszninkhoz igazítják. Nagyon jó a kettőnk kapcsolata, ugyanis minden egyes alkalommal az AlphaTauri és a Red Bull igényeinek megfelelően dolgoznak.

    „Eközben már a harmadik évünket kezdjük meg, és ezalatt a három év alatt komoly barátságok szövődnek. Megértettük a gondolkodásukat, hogy mi alapján fejlesztik a motorjukat és még sok minden mást. A folytatás pedig lehetővé teszi számunkra, hogy tovább haladjunk ezen az úton.”

    A Red Bull – akik a Honda segítségével idén már valós eséllyel pályáznának a bajnoki trónra – csapatfőnöke, Christian Horner szerint az utóbbi évek során a túlnyomó részt gyengébb motorerejük miatt voltak hátrányban a többiekhez képest.

    „Erős a csapatunk – a versenyzői felállás, a csapat ereje és mélysége, ami alapján a munkájukat végzik. A motorszállítóinkra is fontos szerep hárul, és véleményem szerint az utóbbi években emiatt szenvedtünk a többi élcsapathoz képest.

    „A Hondával való kapcsolatunk még erősebbé vált a tavalyi szezonban, ugyanis három győzelmet voltunk képesek szerezni a hajtásláncaik segítségével. A második évünket fogjuk megkezdeni az oldalukon és idén már könnyebb lesz az erőforrást beintegrálni az autónkba, mint tavaly az első közös évünkben. Ebből következik, hogy magasabb elvárásokkal látunk majd neki a 2020-as szezonnak.

    „Tudjuk, hogy ellenfelein ádázok, azonban a csapatunk kellően erős ahhoz, hogy egy komoly kihívást jelentsünk a számukra,” – fejezte be a gondolatmenetet a brit szakember.

  • Horner: Butaság lenne alábecsülni a Ferrarit Melbourne előtt

    Horner: Butaság lenne alábecsülni a Ferrarit Melbourne előtt

    A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner nem írná le a Ferrarit, akárhogy is sikerült az olaszoknak a téli tesztsorozat.

    Nem nagyon villogott ugyanis a Scuderia, például gyorsabb kört is csak az utolsó napon mentek Charles Leclerc révén. A csapatvezető, Mattia Binotto pedig egyenesen kimondta, nem látja, hogy győzelmi eséllyel utaznának az idénynyitó hétvégére.

    Christian Horner azonban mindenkit óva int, szerinte simán ott lehet a Ferrrari az élmezőnyben.

    „Mindig nagyon veszélyes sok következtetést levonni a téli tesztekből” – jelentette ki. „A Ferrari úgy tűnt, gondban van, de elkezdték felgöngyölíteni az ügyet és butaság lenne alábecsülni őket Melbourne előtt. A Mercedes a regnáló, hatszoros világbajnok és ők a favoritok. Mindig jók voltak itt és az ember inkább a teszteken akar szembesülni a problémákkal és nem versenyhétvégéken. Épp ezért lehet kicsit félrevezető a téli teszt, mindenesetre azt gondolom, ugyanazok a csapatok harcolnak majd az élen, mint tavaly.”

  • Horner szerint nem biztos hogy marad a Red Bull, ha Verstappen lelép

    Horner szerint nem biztos hogy marad a Red Bull, ha Verstappen lelép

    A Red Bull mindent egy lapra, azaz Max Verstappenre tett fel, ismerte el Christian Horner, és szerinte az energiaitalosok átgondolják a Forma-1-es jelenlétüket, amennyiben elvesztenék a sztárjukat. Verstappen 2016-ban lett az istálló tagja, és már a bemutatkozó futamát megnyerte, a Spanyol Nagydíjat. 2019-ben a holland háromszor tudott első lenni, és pole pozíciót is szerzett.

    Az új szerződését idén írta alá, de hiába a hosszútávú szerződés, ha esetlegesen a Red Bull nem tud alá bajnokesélyes autót adni. Christian Horner nem is biztos benne, hogy biztosított lenne a Red Bull jövője a királykategóriában, amennyiben Max Verstappen eligazolna, vagy nem működne a hondás kapcsolat. A Drive to Surviveban is beszélt erről a csapatvezető:

    „Az igazság az, hogy a Red Bull világszerte energiaitalokat gyárt. A Forma-1 pedig egy platform, ahol ezt bemutathatja és reklámozhatja. Amennyiben nem működik a Hondával ez az új kapcsolat, vagy elveszítjük Max Verstappent, akkor kérdőjeles lesz a Red Bull hosszabb távú elköteleződése a Forma-1 iránt.”

  • Drive to Survive II. évad: F*ck, egy érzelmi hullámvasút volt a szezon

    Drive to Survive II. évad: F*ck, egy érzelmi hullámvasút volt a szezon

    Idén már a Formula 1: Drive to Survive második évada jelent meg a Netflixen, mely a 2019-es Forma-1-es szezont dolgozza fel.

    Már megszokhattuk, hogy a Netflix maga kb garancia a minőségre és a sikerre. Nincs ez másként a Drive to Survive második évada esetén is. Filmművészetileg kiváló, minden vágás és hanghatás nagyban hat az érzelmekre. Pár éve még minden év végén közzétette az FIA a pár perces hivatalos év összefoglaló F1-es videót, melyet az FIA gálán mutattak meg, és amely mindig nagyon látványos és izgalmas volt, mindig nagyon várta a közönség.
    Most ezt a várakozást és izgalmat szolgáltatja a Netflix sorozat, ráadásul jóval hosszabb kivitelben.

    Eléri, hogy a korábban unalmasnak tartott eseményeket is úgy tálalja, hogy az kifejezetten felkeltse a néző érdeklődését, még úgy is, hogy ugyebár ismerjük a tavalyi történéseket. Meghozza a kedvet az új szezonhoz.

    A tíz részes sorozat nem egészen időrendben halad, inkább csapatonként vagy személyenként mutatja be a szezon alakulását. A versenyhelyszíneken felvett jeleneteken túl egyes személyeket otthonukba is elkísértek, és otthoni körülmények között is megismerhetjük őket.

    Kifejezetten fokozza a drámai hatást, hogy az egyéni interjúk esetében olyan fényekkel játszanak, hogy bizonyos szögekből olyan, mintha az alany egy gyóntatófülkében lenne.

    Ezen interjúk mindenkivel úgy indulnak, hogy az interjúalany bemutatkozik és elmondja, hogy milyen csapatnál és mi a pozíciója. Némileg komikus, hogy sem Lewis Hamilton, sem Toto Wolff nem tudta pontosan mondani a csapatuk nevét (Mercedes AMG Petronas Motorsport)…

    A tavalyi sorozat egyik fő témáját Daniel Ricciardo őrlődése szolgáltatta, azzal kapcsolatban, hogy maradjon-e a Red Bullnál, vagy váltson csapatot.
    Ez a vonal is folytatódik most, bár jelentősen rövidebben. Ricciardo megállapítja, hogy bár már a Renault versenyzője, még ő még mindig jól néz ki. Később azonban felfedi azt is, hogy némileg bosszantja az, hogy nem hitt a McLarenben, pedig Carlos Sainz, akinek helyére érkezett a Renault-hoz, meglehetősen jól szerepelt tavaly a wokingi csapattal.
    Ennek ellenére az ausztrál versenyző jól érzi magát új csapatánál, annak ellenére is, hogy a csapatfőnök, Cyril Abiteboul elismerte, hogy 2019-ben gyakorlatilag minden versenyhétvégére jutott nekik valami negatív…

    Hülkenberg, Racingline
    Fotó: Tajthi Andrea

    Ricciardo Renault-hoz érkezése azonban Nico Hülkenberg életét is megnehezítette. A levegőben lógott már, hogy nem biztos, hogy maradhat a csapatnál 2020-ra is, mivel Esteban Ocon már „az ajtóban toporog”. Helyzetén pedig nem segített, hogy jócskán kikapott tavaly új csapattársától, pedig a szezon elején Ricciardo is eléggé szerencsétlenkedett.

    A sorozatban látványossá válik a Ricciardo és Hülkenberg személyisége közti különbség is, ami nyilvánvalóan kivetítődik a pályán nyújtott teljesítményükre is. Míg Ricciardo állandóan viccel, és ez nála teljesen ad hoc jellegű, és természetes, addig bár Hülkenberg is próbál viccesnek tűnni, de nála ez görcsösnek és keserűnek hat. Ricciardo látszólag sokkal könnyedebben érezte magát a csapatnál, mint Hülkenberg, aki pedig már évek óta a csapat tagja volt. Lojalitása azonban kevésnek bizonyul a 2020-as maradáshoz.

    Ricciardo a szezon során mindössze kétszer tört meg némileg: Mikor a szezonnyitón, hazai versenyén már a rajtnál megsérült az autója, később pedig ki is esett; illetve mikor Bakuban rátolatott Danyiil Kvjatra.

    A Ferrari és Mercedes első alkalommal szerepel a sorozatban, mivel az első évadban nem kívántak részt venni, így korábban csak versenyjelenetekben mutatták őket, privátabb forgatásra nem adtak engedélyt. Tavaly, a második évad forgatása során ez némileg megváltozott, bár ezúttal is csak 1-1 versenyt jelöltek meg, noha mindkét csapatnak sikerült olyan futamot megjelölni erre, amint nem szerepeltek jól. A Mercedes a Német Nagydíjon, a Ferrari pedig Austinban engedte be a stábot a kulisszák mögé.

    A mercedeses rész két fő témája a sorozatban a Niki Laudára való emlékezés, és az, hogy a Német Nagydíjon Hamilton épp beteg volt. Ezért a versenyző nem is akarta, hogy szerepeljen a sorozatban.

    Lewis Hamilton, racingline
    Fotó: Kaiser Erika

    Végül pont ez a verseny volt az, mely tavaly az egyik legrosszabbul sikerült a Mercedes szempontjából. Wolff azonban ezzel kapcsolatban is Laudát idézi, aki korábban azt mondta, hogy mindig a legfájdalmasabb versenyekből lehet a legtöbbet tanulni.

    Vettel, Leclerc, racingline, binotto
    Fotó: Kaiser Erika

    Sok újdonság a Ferrari oldaláról sem derül ki, talán csak látványosabbá válnak a Charles Leclerc és Sebastian Vettel közti különbségek. Ahogy az is, hogy az olaszok stratégiai döntései gyakran a saját csapatukon belül okoznak feszültséget, melyet egyébként Leclerc talán magabiztosabban kezel, mint Vettel. Vettel egyértelműen nagy nyomásként éli meg Leclerc jelenlétét, aki bizonyos értelemben „olaszabb” is, mint ő, ami szintén a fiatal versenyző malmára hajthatja a vizet.

    Az első évad sztárja nem várt módon a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner lett, aki sosem rejtette véka alá véleményét, és határozottan kiosztott mindenkit, ha az indokolt volt. Már pedig sokszor indokolt volt, így az első évad Steiner káromkodásáról, „f*ck”-jairól lett híres. Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Steiner maga népszerűbb és kedveltebb lett a rajongók körében, mint maga a Haas csapat és versenyzőik…

    A f*ck tendencia a második évadban sem hagyott alább, sőt! Több, mint 50 alkalommal hagyta el ez a szó Steiner száját, mindenféle módon és formában, sokszor egy mondatban is több alkalommal. Persze bőven volt ok a káromkodásra a Haasnál tavaly is…
    Steiner már akkor oltogatta – nem sértően – Romain Grosjeant, mikor a csapattagoknak megmutatták a 2019-es autót, mely a Rich Energy miatt arany-fekete színezést kapott. Közölte a francia versenyzővel, hogy ő egy ilyen színű autóval már állt dobogón anno (2012-13, Lotus), utalva arra, hogy ezt nem ártana reprodukálni. Hozzátette azt is, hogy még jól állnak anyagilag, de hogy ez így marad-e, attól is függ, hogy ő (Grosjean) hányszor fogja összetörni az autót.

    günther steiner, racingline.hu
    Fotó: Haas F1 Team

    Végül azonban akadt ennél nagyobb gondjuk is. Ausztáliában, a szezonnyitón jól kezdett a csapat, de itt meg is rekedtek, míg az ellenfelek év közben is fejlődtek. Infografikával, hatásvadász módon jelenítik meg, ahogy pontversenyben az 5. helyről a Haas folyamatosan esik vissza az utolsó előtti helyig. Pedig év elején az volt a terv, hogy a 4. helyet megszerezzék. A legnagyobb gond pedig az volt, hogy maguk sem tudták, hogy mi a probléma.

    Steinert is megismerhetjük otthoni körülmények között, felesége és kislánya társaságában, amint a konyhában serénykedik. Feleségével beszélgetve mondja el, hogy az egyik dolog, ami aggasztja, hogy versenyzőik csak magukkal foglalkoznak és nem veszik figyelembe a csapat érdekeit.

    Mindezt pedig csak fokozta a Rich Energy által generált cirkusz, így aztán teljesen nyomasztóvá vált a helyzet a csapatnál…

    A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner a szezon elején izgatottan számolt be róla, hogy a csapat Honda erőforrásra váltott. Ez pedig azért nagyon kulcskérdés, mert ha nem alakul jól az együttműködés, akkor benne lehet a pakliban, hogy Max Verstappen elhagyja őket.
    Azonban már a szezonnyitón is dobogón végeztek, majd a Red Bull Ringen az első Hondás győzelem is megszületett, amit később még kettő követett. Verstappen pedig egyelőre hosszabbított a Red Bullal.

    Ha már Red Bull… Kiemelt szerepet kapott a sorozatban Pierre Gasly, aki a szezont úgy kezdte, hogy a Red Bull felemelte őt a fő csapatukba, Verstappen mellé. A teljesítménye azonban nem úgy alakult, ahogy azt a csapat elvárta. Horner úgy vélte, hogy a francia versenyző talán még éretlen ahhoz, hogy top csapatnál versenyezzen. Úgy vélte, hogy a 6-7. hely mondhatni teljesen jelentéktelen, annál az is jobb, ha a versenyző kiesik, de legalább addig értékelhető teljesítményt nyújt. Bár az is világossá válik, hogy Verstappen mellett senkinek nincs könnyű helyzete. Mindenesetre Gasly-nek vissza kellett mennie a Toro Rossóba, helyet cserélt Alex Albonnal.

    Pierre Gasly
    Fotó: Kaiser Erika

    Egészen gyászos érzetet keltenek a jelenetek, melyeken azt látni, ahogy a Red Bull mindenről lekapargatja Gasly nevét. Ahogy az is, hogy Albont első Red Bullos fotózásán arra kérik, hogy próbáljon pontosan olyan pózba állni, mint tette azt év elején Gasly, hogy könnyebb legyen kicserélgetni őket a mindenféle digitális és nyomtatott anyagon.

    Albonnal is viszonylag hosszasan foglalkozik a sorozat. Ő és családja nyíltan beszélnek arról, hogy mikor a versenyző 15 éves volt, édesanyját csalás miatt börtönbe zárták

    Hornert is „hazakísérhetik” a nézők. Mókás jelenet, hogy mikor Christain megkérdezi a ház kislányait (felesége, Geri korábbi kapcsolatából a 13 éves Bluebellt, valamint Christian korábbi kapcsolatából a 6 éves Oliviát), hogy ki a kedvenc Forma-1-es versenyzőjük, akkor a lányok Hamiltont és Vettelt említik, tehát pont nem Red Bull versenyzőket.

    A McLaren esetében éles kontrasztot állítottak Fernando Alonso korábbi panaszai és az új versenyzők 2019-es eredményes éve között. Mindezt egyébként Alonso honfitársára, Carlos Sainzra élezték ki. A szezonjukat mintegy megkoronázta Sainz interlagosi harmadik helyezése.

    A Williams kapcsán leginkább leginkább Claire Williams lamentálását követhetjük végig, a csapat gyenge szereplése kapcsán, ám megoldás nemigen születik. Annyi azonban bizonyos, hogy Claire semmiképp nem akarja, hogy az édesapja által létrehozott csapat a süllyesztőbe kerüljön.

    Lauda halálán túl sajnos egy másik súlyos eset is történt a szezon során mely meghatározó volt a sport számára: Anthoine Hubert F2-es versenyző halálesete Spában. A sorozatban több versenyző is feleleveníti a francia versenyzővel kapcsolatos emlékeit, főleg a fiatalabbak, Gasly és Albon, akikkel versenytársak és barátok is voltak.

    A versenyzők reakcióit nézve a különféle helyzetekre, hangsúlyossá válik, hogy egytől-egyig érzékeny személyek. Kétség sem fér hozzá, hogy a mezőny minden tagja tehetséges és kellően rátermett, eredményességüket azonban az autójukon túl mindig az fogja meghatározni, hogy ki milyen hatékonysággal teszi túl magát a nehézségeken és mentálisan mennyire tud a toppon maradni, legyen szó akár egy balul elsült versenyről, vagy egy versenyzőtárs haláláról…

    Amit azonban kifejezetten hiányosságnak tekintünk a második évad kapcsán az az, hogy nem szerepel benne mindenki, és nem azért, mert nem kívántak volna részt venni a sorozatban. Az Alfa Romeo Racing és a Racing Point teljesen kimaradt, nem szerepel benne Lando Norris sem – pedig mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy ne lenne jó alany ilyesmire –, és a tavaly édesapává avanzsált Danyiil Kvjat sem.

  • A csapatok ragaszkodnak a motorhome-okhoz

    A csapatok ragaszkodnak a motorhome-okhoz

    A Forma-1 a fenntarthatóság jegyében megszabadulna az igen impozáns motorhome-októl, ám a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmondta, hogy a csapatok nem akarják ezt.

    A motorhome-ok a Forma-1-es paddock legvendégvonzóbb létesítményei, kívül belül lenyűgöző látvánnyal. A sorozat vezetése azonban megszabadulna tőlük, mivel rengeteg energiát emészt fel a hatalmas épületek szállítása Európán belül. A döntésüket azzal indokolták, hogy a csapatok mindig elégedettek azzal az épületekkel, amiket a tegerentúlon „készen” kapnak.

    Az egyik leglátványosabb ilyen egység a Red Bullé, és Christian Horner csapatfőnök bízik benne, hogy maradnak ezek az épületek.

    „Talán Rossnak el kellene olvasnia a saját szabályzatát, mivel a Concorde Egyezményben egy szó sincs erről. Szerintem a motorhome-ok növelik az európai futamok értékét, és igen, a tengerentúli versenyeken is használhatnánk, de ez óriási költségekbe kerülne.” – fogalmazott a brit.

  • Horner nem aggódik a „rózsaszín Mercedes” miatt

    Horner nem aggódik a „rózsaszín Mercedes” miatt

    Christian Horner és Franz Tost nem tartozik azok közé, akiket aggaszt a „rózsaszín Mercedes” feltűnése.

    A Racing Point új konstrukciója kívülről nézve kísértetiesen hasonlít az Ezüst Nyilak tavalyi autójához, a W10-hez. A két csapat közötti együttműködés idén szorosabb lett, ugyanis kanadai-brit csapat több alkatrészt a csillagosoktól szerzett be, sőt a német istálló szélcsatornáját is kölcsönvették egy ideig. Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója azonban elmondta, adategyeztetés nem történt és a szabályok szerint jártak el.

    Az efféle kollaboráció  nem idegen a sportágban, ugyanis a Red Bull és az AlphaTauri, valamint a Haas és a Ferrari is hasonló kapcsolatot ápol egymással. Nem meglepő tehát, hogy a Bikák csapafőnöke nem talált semmi kivetni valót a „rózsaszín Mercedesben”

    ,,Úgy vélem nagyon is van értelme az efféle együttműködéseknek, máskülönben az olyan csapatoknak, mint az AlphaTauri, a Racing Point, a Haas vagy az Alfa Romeo sokkal több erőforrást kellene találniuk és mozgósítaniuk. Néhányan egy kicsit messzire mentek a másolással, de amíg a szabályok ellen nem vétenek, addig nincs problémám ezzel.”

    Franz Tost egyetért Horner álláspontjával:

    ,,Stabil szabályrendszerünk van, ezért normális az, ha a csapatok egymás megoldásait másolják. Ez nem újdonság a Forma-1-ben.” -jelentette ki az osztrák csapatfőnök.

     

  • Vettel: A Ferrari nem a köridőkre fókuszál

    Vettel: A Ferrari nem a köridőkre fókuszál

    Sebastian Vettel igyekezett elhessegetni a kételyeket, amik a Ferrari legújabb autója miatt felmerültek.

    A Scuderia idén még nem végzett a tabella első felében a teszt során, így többen már temetni kezdték a csapatot. A betegségből kilábaló német azonban kijelentette, a vörösök erre számítottak, és egyáltalán nem lepte meg őket az eredmény.

    Még a tesztidőszak előtt az olasz Motorsport.com információira hivatkozva megírtuk, hogy a Ferrari két autóval készül a gyakorlásra. Az első héten a bemutatón látott példány kerül bevetésére, és a megbízhatóság valamint a teszt kilométerek gyűjtése lesz a fő cél, míg a második héten jön az aero csomag.

    Ezt megerősítvén Vettel tegnap a következőket mondta a sajtó képviselőinek:

    ,,Elsőre úgy tűnhet, hogy az ellenfelek gyorsabbak, ám mi jelenleg nem a köridőkre koncentrálunk. Az autóban ülve érezni lehet, hogy mi lett jobb és mi nem. A kanyarokban előrelépést értünk el. Az autó összességében jónak tűnik. A konstrukció néhány tulajdonsága hasonlít a tavalyihoz, de még mindig korán van, van időnk és még van mozgásterünk a beállítások finomításához. Nem mutatsz meg mindent abból amid van a riválisoknak a teszteken. A motort igazán csak Melborune-ben fogjuk feltekerni.”

    A Red Bull hasonló filozófiát alkalmazva körözget az első héten. A Bikák csapatfőnöke elárulta, hogy ők sem a köridőkre fókuszálnak jelenleg.

    ,,A Mercedes nagyon erősnek tűnik, de ezt el is várjuk a regnáló világbajnok csapattól. A Ferrari teljesítményét nehéz belőni, a Racing Point viszont jónak tűnik. Ám nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan ki hol áll. Mi például nem a köridőket részesítettük előnyben ezen a héten.” -nyilatkozta Christian Horner.

  • Jól halad az előkészületekkel a Red Bull: készek harcba a bajnoki címért

    Jól halad az előkészületekkel a Red Bull: készek harcba a bajnoki címért

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint az új fajta filozófia – ami alapján az idei autójukat tervezték és építették meg – jobbá tette a csapat felkészülését az idei évre a korábbiakhoz hasonlítva.

    A milton keynesi istálló négy konstruktőri bajnoki címe előzte meg a Mercedes dominanciáját a V6-os turbóhibrid éra előtt. A 2013-as szezon sikereit követően a Bikák ugyan folyamatosan gyűjtötték a győzelmeket és a dobogós helyezéseket, a bajnoki címekért egyik évben sem voltak képesek harcba szállni.

    A Renault-val való szakítást követően, a Red Bull mindenkit meglepett az immáron Honda erőforrásokkal elért teljesítményükkel és Horner elmondása szerint a csapat minden erejét mozgósította, hogy az autóval időre készen legyenek, ugyanis a korábbi években mindig gyenge formát mutattak a szezon első versenyein.

    „Voltak olyan tényezők, amik nagy mértékben hozzájárultak a lassú évkezdésünkhöz,” – ismerte el Horner. „Szinte minden évben változtatnunk kellett a motoron és az első szárnyon. Az idei évben azonban már egy új fajta filozófia alapján dolgoztunk, aminek segítségével időre el tudtunk készülni.”

    A Red Bull csapatfőnöke hozzátette, hogy a szinte alig változó szabályok miatt is sokkal könnyebb volt számukra felkészülni a 2020-as szezon kihívásaira. „Az idei évre szinte csak annyi változott, hogy a nyolc tesztnap helyett már csak hat napot fogunk tesztelni. Emellett minden más megmaradt ugyanolyannak, mint amilyen a tavalyi szezonban volt,” – jegyezte meg a brit.

    „A RB16 gyakorlatilag az RB15-ös továbbfejlesztett változata, ugyanis az idei autónk alapaja teljes mértékben a tavalyi konstrukció volt. Megpróbáltuk kijavítani a tavalyi autó gyengeségeit, az erősségeit pedig még jobban kiemelni.”

    Horner azt is elárulta, hogy az új fajta megközelítés és a rendkívül jól sikerült 2019-es szezon miatt az idei szezonnak úgy fognak nekimenni, hogy már a szezonnyitótól kezdődően harcba szeretnének lenni a bajnoki koronáért.

    „A csapat összes tagja nagyon lelkes, ugyanis készek vagyunk már az első versenytől fogva kihívást adni különösen a Mercedesnek, mert ez az egész sport a csapatmunkáról szól, legyen szó például a legyorsabb kiállásról vagy a jól megválasztott stratégiáról. Ezek mellett a megbízhatóság is kulcsfontosságú szereppel fog majd bírni.

    „Természetesen a legfontosabb tényező számunkra az, hogy képesek legyünk kihívást nyújtani az ellenfeleinknek és a motorfejlesztés terén is további eredményeket elérni. A Honda mindegyik fejlesztési lépcsőjével remek munkát végzett, ugyanis a több erő mellett a megbízhatósága is nőtt a hajtásláncoknak. Ez lehetővé tette a számunkra, hogy már majdnem a Mercedes szintjén legyünk motorerőt tekintően. Ez pedig a csapatra hárítja a nyomást, hogy a lehető legjobb karosszériával rukkoljunk elő. Tudjuk, hogy olyan versenyzőkkel rendelkezünk, akik képesek lesznek majd elvégezni a munkát.

    „Szóval az idei évnek sokkal nagyobb magabiztossággal vágunk majd bele, ugyanis jobban fel vagyunk készülve, mint a legutóbbi öt évben,” – fejezte be a gondolatmenetet a Bikák csapatfőnöke.