Címke: Christian Horner

  • A Haas elutasítja Christian Horner „kész autó” ötletét

    A Haas elutasítja Christian Horner „kész autó” ötletét

    Gunther Steiner nem fogadja el azt az elképzelést, amellyel Christian Horner állt elő a koronavírus járvány közepén.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nemrég egy megoldást talált ki arra, hogy a kis csapatok hogyan vészelhetnének át a koronavírus utáni kudarcot. Horner szerint a megoldás az lehetne, hogy „kész autókat” vásárolhatnának, ezzel is csökkentve a költségeiket.

    „Teljes mértékben támogatnám, ha a következő két évben teljesen kész autókat kínálnánk” – fogalmazott Horner.

    „A kisebb csapatok ugyanúgy versenyeznének, mint a versenycsapatok, de óriási mértékben tudnák csökkenteni a költségeiket. Ha Finn Rausing vagy Gene Haas volnék, vásárolnék egy Ferrarit, vagy egy Mercedest, vagy egy Red Bullt” – tette hozzá.

    Bár Gunther Steiner az egyik – állítólag – veszélyeztetett kis csapat egyikét irányítja, elutasítja Horner tervét.

    „A terv már nem releváns, mivel az összes csapat talált egy módszert, amivel megoldhatja a problémáját” – mondta a Ziggo Sportnak.

    A Haas csapatfőnöke emlékeztetett, hogy ebben az évben még nem kísért az autók fejlesztése, ugyanis azt jelenleg szüneteltetik. Továbbá a 2021-es szabályváltozásokat elhalasztották 2022-ig.

    „Őszintén: nincs szükségük plusz pénzre. Mi azt akarjuk, hogy a nagy csapatok kisebb költségvetéssel működjenek. Ezáltal tudnánk versenyképesebbek lenni” – magyarázta Steiner.

    Szerinte Horner ötlete azt jelentené, hogy a kisebb csapatoknak soha nem lenne esélye legyőzni a nagy riválisokat.

    „Ez azt jelentené, hogy valakihez tartoznánk és a nagy csapatok tulajdonképpen manipulálhatnak a teljesítményünket, hiszen mi egy egyéves koncepcióval versenyeznénk. Előttünk lennének folyamatosan. A költségsapkával még mindig nem tudjuk egyeztetni a nagyobb csapatok költségvetését, de legalább közelebb lennénk egymáshoz.

  • Horner: A Liberty nem fogja hagyni, hogy egy csapat is csődbe menjen

    Horner: A Liberty nem fogja hagyni, hogy egy csapat is csődbe menjen

    Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke úgy véli, hogy a Liberty Media nem fogja engedni, hogy a Forma-1 akár egyetlen csapata is csődbe menjen.

    Eddig is voltak a mezőnyben olyan csapatok, melyek jelentősen szerényebb anyagi körülmények között működtek, mint az élmenők, de a jelen helyzet, a koronavírus-járvány miatti leállás mindenkit súlyosan érint. Ez pedig a kisebb csapatok esetében akár végzetes is lehet.

    Idén már számos verseny elmaradt, és valószínűleg továbbiak kerülnek majd még törlésre vagy halasztásra. Így ha lesz az év második felében valamiféle szezon, a bajnokságnak számottevően kevesebb bevétele lesz, így a csapatoknak jutó pénzdíjak összege is jócskán csökken.

    A Liberty-nek azonban az az érdeke, hogy egyik csapat se menjen tönkre, így vész esetén minden bizonnyal segítene a kis csapatokon.

    „Ez az ő (Liberty) bizniszük, nekik kell eldönteni, hogyan tartják életben ezeket a csapatokat, hiszen rájuk is szükség van a versenyzéshez.” – mondta Horner a The Guardiannek.

    Jelenleg csak 10 csapat van jelen a mezőnyben, így különösen nagy veszteség lenne, ha csak egyet is elveszítene a bajnokság.

    „A Liberty-s srácok minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy 10 csapat legyen jelen a rajtrácson és versenyezzen jövőre.”

    „A saját vállalkozásuk védelme érdekében szerintem segíteni fognak, ami azt jelenti, hogy fizetnek, azért, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy ezek a csapatok jövőre is versenyezni fognak.”

  • Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Németország és Belgium után Ausztria is akadályt gördített a nagyobb események elé nyár végéig. Ennek ellenére zártkapus futam még lehet.

    Bár néhány korlátozáson rögzítettek már, sógorainknál most mégis, Marko fogadkozásai ellenére maradhat el az Osztrák Nagydíj. Christian Horner szerint még lehetséges egy nézők nélküli futam megrendezése.

    „A Red Bull Ringen kialudhatnak a rajtlámpák. Nagyon rövid idő alatt kész állapotba lehet hozni, hogy megfeleljen az FIA kritériumainak. Az, hogy zártkapus versenyt rendezzünk, egy teljesen megvalósítható lehetőség.”

    Reménykedik benne, tovább lazulnak majd az előírások, mire a futam időpontja közeledik majd.

    „Reméljük, a szankcióknak is vége lesz, de akkor ki akarna rögtön egy 150 ezres tömegbe beülni? Úgy gondolom, könnyen visszatérhetünk majd a nagydíjak rendezéséhez, sok helyszínen már beszélnek a nézők nélküli lehetőségről, limitált személyzettel, csak azért, hogy elindulhasson a bajnokság.”

    A labdarúgás felől érkeztek olyan hírek, miszerint a rajongók még jó ideig nem mehetnek be a stadionokba, de több játékos és menedzser is kikötötte, amíg minden résztvevőt nem teszteltek le, nem fognak pályára lépni. Hozzátéve, hogy először azok kapjanak tesztet, akik a frontvonalban dolgoznak.

    Hasonlót a Forma-1 vezetőinek is figyelembe kell majd venniük, ha újraindítanák a szezont.

    „A foci és a többi sportág is gondolkozik hasonló megoldásokon. Itt az F1-ben a versenyzők között több távolság van, ráadásul a sisak amúgy is elválasztja őket egymástól.” – folytatta Horner.

    „Ez is olyan dolog, amit Ausztria és a Red Bull meg fognak vizsgálni. Persze egytt kell majd dolgozni a helyi hatóságokkal, és a kormánnyal is, jelen pillanatban csak megbeszélések folynak.”

  • Horner: Könnyű volt megegyezni Verstappennel

    Horner: Könnyű volt megegyezni Verstappennel

    Christian Horner nemrég felidézte milyen volt a szerződéshosszabbítás Max Verstappennel.

    A holland versenyző kontraktus eredetileg idén járt volna le, ám a Red Bull még az év elején tisztázni akart a helyzetet, ezért sürgette a megegyezést a 22 éves pilótával és menedzsmentjével. Az osztrák istálló csapatfőnöke elmondta, az egyik legkönnyebb tárgyalását bonyolította le, ugyanis Verstappenék mindig egyenesek és kimondják azt amit gondolnak.

    ,,Max és a menedzsmentje mindig egyenes, ezért könnyű velük tárgyalni. A hosszabbítás egyértelmű volt és egyike a legegyenesebb megbeszéléseimnek. Korán véget akartunk vetni a spekulációknak, ugyanis úgy akartuk elkezdeni az évet, hogy mindenki tisztában van azzal,hogy ez egy hosszabb távú projekt, és nem csak egy 12 hónapos forgatókönyv.” – magyarázta Horner a GP Racingnek.

    A Red Bull csapatfőnöke örül annak, hogy viszonylag rövid idő alatt megtudtak egyezni a hollanddal, és a csapat nem került olyan helyzetbe, mint a csillagosok, ahol is Lewis Hamilton helyzete még mindig bizonytalan. Horner szerint azzal, hogy Charles Leclerc is hosszabbított a Ferrarival, valamint Verstappen sorsa is eldőlt, a hatszoros világbajnoknak kevés opció áll a rendelkezésére.

    ,,Nem sok lehetősége maradt. Ez vajon erősebb pozícióba helyezi őt a Mercedesnél, vagy épp a Mercedes kerül előnybe? Ki tudja? Ám ez nem a mi dolgunk. Örülök, hogy mi elkerültük ezt a szituációt.” -tette hozzá a brit szakember.

     

  • Leclerc véletlenül a Red Bull autóját választotta egy virtuális versenyen

    Leclerc véletlenül a Red Bull autóját választotta egy virtuális versenyen

    Max Verstappen és Lando Norris után Charles Leclerc is bekapcsolta a számítógépét, és múlt héten ő is nekiállt virtuálisan versenyezni. Akkor jött rá, hogy még nem teljesen ura mindennek a játékban, amikor egy versenyt a Red Bull Racing autójával kezdett meg.

    Leclerc egy nagyszerű tehetség, ő a jövője a Ferrarinak. Jó ideje annak, hogy az olasz csapat egy fiatal, és viszonylag tapasztalatlan pilótát engedett a rajthoz az autójukkal egy versenyen. Nem meglepő ezért, hogy a monacói nagyon is lojális a munkáltatójához.

    Ennek tükröződnie kell a virtuális környezetben is, de véletlenül a Red Bull autóját választotta egy edzésen, ahol Alexander Albon és a többiek is jelen voltak. Bocsánatot is kért a játékostársaktól, mert miatta teljesen újra kellett indítani a szabadedzést. Albon persze egyből lecsapott a magas labdára, és közölte, hogy elárulja a csapatfőnökének Christian Hornernek, hogy Leclerc titokban a Red Bull autójára vágyik.

    Fontos lesz, hogy a következő alkalommal Leclerc már a helyes autót válassza ki elsőre. mert indulni fog egy olyan futamon, ahol pénzt gyűjtenek majd a koronavírus elleni harchoz.

  • Horner szerint a gyárleállások tovább fognak tartani

    Horner szerint a gyárleállások tovább fognak tartani

    A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner arra számít, hogy az F1-es gyárak leállása április után is folytatódni fog.

    Az új koronavírus világjárvány következtében a motorsport élet is megállt, az F1-es szezon nem kezdődött el, a csapatok gyárai leálltak, vagy ha mégsem, akkor orvosi eszközöket gyártanak.

    Minden évben tart az F1 kötelező leállást, ám ezt augusztusra szokták időzíteni, mikor nyári szüneten van a mezőny. A vírus miatt azonban ezt most jócskán előre hozták. Bár egyelőre azt se tudni, hogy mikor kezdődhet el a szezon, ha egyáltalán elkezdődik.

    Az eredeti terv szerint április 20-ig tartana most ez a leállás, Horner szerint azonban folytatódni fog.

    „Lesz erről megbeszélés, de csak a hosszabbításra látok lehetőséget.” – mondta Horner a BBC Sportnak. „Én azt látom, hogy meg lesz hosszabbítva (a leállás) április végéig, május elejéig, aztán pedig újra felülvizsgálják. Lesz erről megbeszélés a következő napokban a csapatfőnökök, az FIA és a FOM között.”

    „Ez az egyetlen korrekt mód a helyzet kezelésére. Végtére is ez egy verseny.”

    „Jelenleg helyénvaló és logikus, hogy mindenki ugyanazon szabályokat és leállási időt tartsa be, feleljen meg az FIA követelményeinek, míg a csapatoknak lehetőségük nem lesz visszatérni a munkához.”

    A Red Bull alkalmazottjainak helyzete kapcsán Horner a következőképp nyilatkozott:

    „Nyilvánvalóan azt vizsgáljuk, hogy a kormány mit kommunikál.” – mondta. „Minden csapat, minden HR-ese kommunikál egymással, hogy a lehető legkonzisztensebb legyen a helyzet.”

    „Nagyon pozitív dolog, hogy a csapatok pozitív módon kommunikálnak egymással. Nagyon emlékeztet ez engem a 2008-as pénzügyi válságra, de ez még azon is túlmutat.”

  • Theissen: Hasonló gyári kivonulás is lehet az F1-ből, mint 2008-ban volt

    Theissen: Hasonló gyári kivonulás is lehet az F1-ből, mint 2008-ban volt

    A BMW korábbi F1-es csapatfőnöke, Mario Theissen szerint könnyen megeshet az, hogy a globális koronavírus-járvány miatt az autógyártók úgy döntenek, hogy elhagyják a sportágat. A 2008-as globális pénzügyi krízis alatt négy Forma-1-es gyártó, a Honda, a Toyota, a Renault és az általa vezetett BMW szállt ki a sorozatból.

    A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner a BBC-nek arról beszélt, hogy a koronavírus hatása nagyon emlékezteti őt a 2008-as válságra, de ez a jelenlegi sokkal durvább annál. Theissen egyetért ezzel, és a Starting Grid podcastban arról értekezett, hogy az autógyártók hasonló kivonulását egyáltalán nem lehet kizárni:

    „Türelmesen várnunk kell arra, hogy mi lesz. Szerintem ez a helyzet még túl friss ahhoz, hogy kielemezhessük. Ráadásul most teljesen más dologról van szó.”

    A német szakember szerint a vírus Forma-1-re gyakorolt hatásáról érdemben először fél év múlva lesz érdemes beszélni, ugyanakkor amikor rákérdeztek nála, hogy elképzelhető-e egy kiszállási hullám, így felelt:

    „Természetesen, ez megtörténhet.”

  • 2023-ig is eltolhatják az új szabályok bevezetését

    2023-ig is eltolhatják az új szabályok bevezetését

    Christian Horner szerint a csapatok számításba vették azt a lehetőséget is, hogy az új szabályok bevezetését akár 2023-ra tolják át.

    A Forma-1 már készen állt arra, hogy jövőre teljesen új időszámítás vegye kezdetét a sportágban, ám a koronavírus, ami világjárvánnyá nőtte ki magát, átírta a megtervezett forgatókönyveket.

    8 versenyt fújtak le eddig ebben az évben, ami nem csak a szurkolóknak nagy érvágás, hanem a rendező országoknak és a sportágnak is. Az F1 bevételeit is befolyásolják az elhalasztott illetve törölt versenyek, így az év végi díjak is kevesebbek lehetnek, amit az istállók helyezésükhöz mérten kapnak meg. Ez a tény késztette arra a csapatokat, hogy egyhangúlag beleegyezzenek abba, hogy az új szabályokat, csak 2022-ben vezetik be, ugyanis szeretnék elkerülni a kiadások megnövekedését, sőt 2021-ben is a jelenlegi autókkal versenyzenének.

    Az új autók fejlesztése tehát tiltólistára került az év hátralevő részében. Sőt, az új szabályozás még egy évet csúszhat, és akár 2023-ban kerülhet bevezetésre. A Red Bull csapatfőnöke elmondta, „ésszerű megállapodás” született a résztvevők között egy újabb halasztással kapcsolatban.

    ,,Beszéltünk arról, hogy még egy évvel elhalasztjuk az új szabályok bevezetését, ugyanis felelőtlenség lenne a nyakunkba venni az ezzel járó költségeket 2021-ben. Úgy tűnik, ez egy ésszerű megállapodás lenne, ám az FIA-nak jóvá kell hagynia azt, hogy ezek a költségek 2022-re háruljanak, és az új szabályok bevezetési dátuma 2023 legyen. Most leginkább a stabilitásra van szükségünk. Egy dologban vagyunk csak biztosak: a változások költségekkel járnak, ám most állandóságra van szükségünk, ezért be kell fagyasztani az autók fejlesztését annyira, amennyire csak tudjuk, hogy csökkentsük a felmerülő költségeket.” -nyilatkozta a BBC Sportsnak Horner.

    A sportág készen áll arra, hogy jövőre bevezesse az új pénzügyi szabályokat, ami magában foglalja azt a 175 millió dolláros összeget, amivel a csapatok rendelkezhetnének, és ami kapcsán a teljesítménybeli különbségek csökkenését várják. A brit csapatfőnök szerint ebben a témakörben is „pozitív és egészséges” vita zajlott le a felek között. Azonban Horner úgy véli, mindez másodlagos, ugyanis a hangsúly a költségek csökkentésén van, mert a koronavírus gazdasági világválságot idézhet elő.

    ,,A költségvetési sapka csak hab a tortán. Szinte, már másodlagos, a versenyzés költségeinek csökkentése szerintem ennél most fontosabb. Tegyük fel, hogy a kasznik fejlesztését 60%-ban befagyasztjuk a következő 18 hónapra. Ez drámai hatással lehet egy csapat működésének költségeire, legyen szó a Red Bullról vagy akár a Willimasről.”

  • Horner már várja a szezonkezdetet: Emlékezetes évad lesz

    Horner már várja a szezonkezdetet: Emlékezetes évad lesz

    A Red Bull Racing azon három csapat egyike volt, akik versenyeztek volna Ausztráliában, végül viszont ugye tudjuk, hogy végződött az eset: a futamot elhalasztották és mára már az is kiderült, hogy az első hét futam nem lesz megtartva időben, sőt Monacót törölték is.

    „Mindenki keményen dolgozott a héten az F1-ben azzal a céllal, hogy jól cselekedjünk ebben a kiszámíthatatlan helyzetben. Számos intézkedést foganatosítottak, hogy amikor visszatérünk, biztosítva legyen a szurkolók, munkások és minden közösség egészsége, akiket meglátogatunk” – írta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner az Instagram odalán a jelenlegi helyzetről.

    Csütörtökön a holland és spanyol hétvége halasztásán, illetve Monaco törlésén kívül bejelentették, hogy a 2021-es technikai szabályváltoztatásokat 2022-re halasztják, viszont a költségplafon bevezetésének ideje marad 2021.

    „Teljes mértékben támogatjuk az FIA és F1 intézkedéseit, beleértve a technikai direktívák csúsztatását. Jelenleg a Red Bullnál az intézkedéseinkkel azon vagyunk, hogy mindenkinek biztosítsuk az egészségét és jólétét. Mint ahogy a szurkolók, mi is nagyon sajnáljuk, hogy nem versenyezhetünk, például Monacót is törölték. Azonban ez a járvány túlmutat a sportunkon és a változtatás szükségszerű a jelenlegi helyzetet elnézve. Az viszont biztos, hogy ha a szezon egyszer elrajtol, nagyon emlékezetes lesz” – zárta gondolatát.

  • A Red Bull, az AlphaTauri és a Racing Point versenyezni akart

    A Red Bull, az AlphaTauri és a Racing Point versenyezni akart

    A Red Bull az AlphaTauri és a Racing Point végig a versenyzésre voksolt.

    Miután a McLaren bejelentette, hogy az egyik dolgozójuk koronavírus tesztje pozitív lett, ezért visszalép az indulástól, a sportágban szinte kitört a káoszt. A csapatvezetők és a sportszabályzó szervezet jelenlévő tagjai még aznap összeültek, hogy megvitassák hogyan tovább. Az ülés előtt még többen a verseny megtartására voksoltak, majd az értekezlet után sokaknak megváltozott a véleménye. A Red Bull beismerte, ők azok közé tartoztak, akik a folytatás mellett döntöttek:

    ,,A helyi egészségügyi hatóságok engedélyt adtak az esemény folytatására, ahogy az FIA is.” -idézte Christian Horner szavait a finn MTV. – ,,Eleinte a többség a versenyzés és a több teszt elvégezése mellett kampányolt, ám a csapatok találkozója után többen megváltoztatták az álláspontjukat, így a promóternek nem volt más választása: törölnie kellett a nagydíjat.”

    Helmut Marko megerősítette a brit csapatfőnök szavait:

    ,,Készen álltunk arra, hogy versenyezzünk. Mások is hasonló állásponton volt, csak épp motort nem kaptak volna.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó az Auto Motor und Sportnak.

    Marko ugyanakkor azt is hozzátette, hogy azért tartott ilyen sokáig az egész, mert „egyesek mindig megváltoztatták az álláspontjukat.”

    ,,Volt egy koronavírusos eset a paddockban, de már így is ott voltunk, ezért elkezdhettük volna az edzést, azután elvégezhettek volna több teszt és csak utána kellett volna a végső döntést meghozni.”

    A jelentések szerint az AlhpaTauri és a Racing Point is ugyanazon az állásponton volt, mint a Red Bull.