Címke: Christian Horner

  • Horner beszólt a Renault-nak: a régi csapatvezetés nem alkalmas az F1-re

    Horner beszólt a Renault-nak: a régi csapatvezetés nem alkalmas az F1-re

    A Red Bull továbbra sem békült ki korábbi motorszállítójával, Christian Horner pár év távlatából ismét odaszúrt a franciáknak. A Renault az idei évre új márkanévvel indította el a Forma-1-es csapatát, az Alpine nevet kívánják feléleszteni.

    Két éve váltak el a Red Bulltól, akik a Honda mellé pártoltak át. A High Performance elnevezésű podcastban Christian Horner elárulta, szerinte milyen hozzáállás miatt volt döcögős számukra az az időszak.

    „Nagyon nehéz helyzet volt, mert csak vásárlók voltunk. Három-négy alkalommal mentem el Párizsba, hogy beszéljek Carlos Ghosnnal.” – nevezte meg a Renault korábbi elnökét.

    „Azt mondtam, „ha ebben az üzletben vagy, talán elég lenne egy kicsivel több pénz, kicsit bölcsebben elhasználva, és akkor nem pazarlás az egész, mert ez így nem térül meg.” De ő nem volt teljes szívvel a Forma-1-ben.”

    „Ez a projekt csak egy pipa volt a marketingesek listájában. A szenvedély és az eltökéltség – neki nem volt meg. Hogyan is várhatta volna el az ember, hogy az egész szervezetben meglegyen ilyesmi?”

    „A jelenlegi vezérigazgatójuk teli van szenvedéllyel, és ez teljesítményben és az eredményekben is meglátszik majd, mert a vezetőktől ez a hozzáállás lesugárzik mindenkire.”

  • Wolff szerint Verstappen korábbi megjegyzése csak a show része volt

    Wolff szerint Verstappen korábbi megjegyzése csak a show része volt

    Toto Wolff csak szórakoztatási faktornak titulálta Max Verstappen megjegyzését és rávilágított a holland hiányosságára.

    Szinte minden téren dúl a harc a Mercedes és a Red Bull között. A motorrészleg megalkotása kapcsán a Bikák szépen nyúlják le a csillagosok szakembereit. Mindeközben egymásra mutogatnak a felek a flexibilis szárnyak miatt, ugyanis az osztrák istálló hátsó, míg a német gárda első szárnya mozog jobban a kelleténél. Valamint még ott van a bajnokság is, aminek legutóbbi ütközetét Monacóban rendezték.

    A futam után a 23 éves versenyző azt nyilatkozta, hogy a tettek többet érnek a szavaknál, és különben is ő a pályán szereti lerendezni a dolgait. Christian Horner tovább ütötte ezt a vasat és hozzátette, hogy Lewis Hamilton szeret játszmázni és trükköket űzni, mire a hétszeres világbajnok csak nevetni tudott az egészen.

    Természetesen ebből az adok-kapokból a Mercedes csapatfőnöke sem szeretett volna kimaradni, így a következőket mondta:

    ,,Két kiváló versenyző küzdelmének lehetünk szemtanúi. A mérleg nyelve mindkét irányba billen és azok a dolgok amik elhangzanak a szórakoztatási faktort is kielégítik. Pontosan ide sorolom ugyanis Max (Verstappen) megjegyzését – csak szórakoztatás. Remekül el lehet róla beszélgetni és írni, mert a Forma-1 egyszerre szól a pályán folytatott küzdelemről és az azon túli szappanoperáról.” – nyilatkozta Wolff a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

    Ugyanakkor az Ezüst Nyilak vezetője elismerte, idén megverheti a Red Bull versenyzője a Mercedes bajnokát:

    ,,Igen, képes lehet rá. Ám mivel még fiatal, így apró hibákat még mindig csinál. A sebessége és az, ahogy irányítja az autót az kivételes. Ám mivel Lewis (Hamilton) ereje teljében van, nem hibázhat, így ez egy plusz kihívás a számára, olyan, amilyet a Forma-1-ben még nem tapasztalt meg. Ezért is kedvez nekünk ez a helyzet.”

  • Nagyjából 50 embert csábíthat el a Red Bull a Mercedestől

    Nagyjából 50 embert csábíthat el a Red Bull a Mercedestől

    A Red Bull számításai szerint 50-en fognak nagyjából csatlakozni a Mercedestől az új motorprogramjukba.

    A Red Bull Powertrains mozdonya zavartalanul zakatol tovább a kijelölt útján. A Bikák ugyanis hét tesztpadot már rendeltek, és úgy számolnak, hogy 300-350 embernek adhatnak majd munkát az új projekt kapcsán. Ebből a létszámból pedig ötvenen a legnagyobb riválistól érkezhetnek.

    A motormérnökök aranykorukat élik az Egyesült Királyságban. A legújabb beruházás során ugyanis megnőtt a kereslet a területen a szakemberek iránt, mivel jövőre már a Bikáknak kell „terelgetniük” a Hondától kapott erőforrást. 2025-től pedig jöhet a saját hajtáslánc, ami már nemcsak az osztrák tulajdonos merész álma, hanem valóságos tervé nőtte ki magát. Az Ilmor helyett most a Powertrainsé lett a vidék. Ugyanis idővel a konstruktőrök számára is biztosíthatnak majd erőforrásokat, legalább is ez is szerepel a hosszútávú tervek között. Így ha a Porsche vagy az Audi bekopogtatna, akkor Christian Horner és Helmut Marko „eladóként” ugrana fel arra a bizonyos szekérre.

    További hat szakember távozik az Ezüst Nyilaktól:

    A motorkomplexum építése már javában zajlik Milton Keynes-ben. Christian Horner az Auto Motor und Sport-nak elárulta, hogy hét tesztpadot már sikerült beszerezniük, ezen felül további eszközök a sarkon lévő brit Honda kitelepülésből is érkeznek. Főként a motor tesztelésére szolgáló berendezésekről és gyártógépekről van szó.

    Eközben a csapattagok toborzása is szépen halad. A Honda számos egykori és jelenlegi alkalmazottja csatlakozik majd a Red Bullhoz. Közülük sokan érkeznek Brixworth-ból, a HPP-től (Mercedes High Performance Powertrain), ami nagy csapás az Ezüst Nyilaknak.

    Az AMuS azonban a csillagosoktól úgy tudja, hogy további hat szakember döntött a váltás mellett. Ezt a Red Bull is megerősítette. Horner úgy számol, hogy összesen 50 mérnök érkezik majd Brixworth-ból. Köztük van állítólag Andy Cowell is, a Mercedes erőforrásainak atyja és fő fejlesztője.

    Mi lesz a költségvetési plafonnal?

    Az, hogy mekkorára duzzadhat ez a projekt a jövő évi motorszabályoktól is függ, amiket nyáron kell majd megszavazni. Valamennyi gyártó ugyanis azt szeretné, ha drasztikusan csökkentenék a költségeket, és a motorfejlesztőkre is legyen érvényes egy költségvetési korlát.

    ,,Ennek jóval 100 millió dollár alatt kell lennie.” -nyilatkozta a német lapnak Helmut Marko.

    Ezt az elképzelést a Mercedes és a Ferrari is támogatja.

    ,,Egy motor egységára két millió dollár. Egy turbófeltöltő többe kerül, mint egy komplett V8-as erőforrás.” -árulta el a Red Bull csapatfőnöke.

  • Hamilton csak nevet a Red Bull megjegyzésén: Nem érdekel mivel jönnek

    Hamilton csak nevet a Red Bull megjegyzésén: Nem érdekel mivel jönnek

    Lewis Hamilton a futam után elmondta, hogy ő nem akar játékokat űzni, így csak nevetni tud a Red Bull megjegyzésén.

    A hétvége nem úgy sikerült a hétszeres világbajnoknak, ahogy azt eltervezte. Már az időmérőn is látszott, hogy nincs meg a kellő tempó az oldalán, míg a futamon ez még jobban kikristályosodott. A brit versenyzőt a taktika sem segítette, ugyanis két riválisa (Sebastian Vettel és Sergio Pérez) is elé került a kiállások után, így csak a hetedik helyet, valamint a leggyorsabb körért járó egy pontot szerezte meg.

    A sajtótájékoztatón Max Verstappen a következőket mondta: „a tett mindig többet, mond minden szónál, így ez egy jó lecke. Egy ilyen hétvége után a pályán kell ezt lerendezni. Én az ilyesmit kedvelem. Csapatként csak apró hibákat követtünk el. Ezért vagyunk mi elől, és remélem, hogy ezt a pozíciót a szezon végéig tartani tudjuk.”

    Hamilton így reagált erre és Christian Horner azon megjegyzésére is, hogy a brit pilóta szeret játszmázni:

    ,,Én nem űzők semmiféle játékot, elég érdekes az, amit Christianék (Horner) mondanak, de nem is igazán érdekel. Elég gyerekes az, ha valaki a szavakkal kezd dobálózni. Nincs arra magyarázatunk, hogy miért végeztünk ebben a pozícióban. Ez egy olyan dolog amit meg kell értenünk. Nem igazán koptak az abroncsaim, inkább csak beragadtam szinte mindenki mögé a második etapnál. Itt nem lehet előzni, így nem volt értelme mögötte (Galsy) maradni olyan szorosan, így hagytam némi helyet.” -nyilatkozta Hamilton a Racingnews365.com előtt.

     

     

  • Az Alfa Romeo csapatfőnöke dühös a Mercedesre

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke dühös a Mercedesre

    A Mercedes panasza nyomán három csapatnak is változtatnia kell a hátsó szárnyán a Francia Nagydíjig. Az Alfa Romeo amiatt aggódik, a kis költségvetésükre ez nagy hatással lesz.

    A németek bajnoki riválisai szintén dühösek, de elismerik, minden döntés árt valakinek.

    „A Mercedes erőlteti ezt a dolgot a hátsó szárnyakkal, ez csak a játék része. Tavaly például arra szavaztunk, hogy tiltsuk be a különböző motormódokat.” – mutatott rá Christian Horner.

    Az idei aerodinamikai szabályváltozások a magasabb dölésszögű autókat juttatták előnyhöz, most a hátsó szárnymódosítás az ellenkezőjét teszi – például az Alfa Romeo autójával.

    „Dühös vagyok, hogy megváltoztatják a szabályokat.” – jelentette ki Frédéric Vasseur, a csapatfőnök. – „Nem korrekt, hogy módosítják a teszteket. A mérnökök és a tervezők munkája az, hogy úgy alkossák meg az alkatrészeket, hogy azok a szabályok határain legyenek.”

    „Ha év közben ezt megváltoztatják, akkor újat kell tervezni. Ez egy vicc, amikor azt mondják, nem változik semmi vele. Mindenkit érinteni fog.” – szögezte le az Alfa Romeo első embere.

    „Van arra szabály, mennyi lehet a maximum eltérés megterhelés alatt, és mi sem vagyunk okosabbak, mint a többiek, mindenki a korlátot lövi be, erre az FIA megváltoztatja azt.”

    „Meglepő. Ez nem egy új teszt vagy új módszer, csak megváltoztatták az értékeket. Most először látok ilyet. Ha a határon vagy, akkor végeztél jó munkát.” – véli a francia.

  • Akár óvást is benyújthat a Mercedes a flexibilis szárnyak miatt

    Akár óvást is benyújthat a Mercedes a flexibilis szárnyak miatt

    A Mercedes nem akarja annyiban hagyni a hajlékony szárnyak esetét, így azt is elképzelhetőnek tartja, hogy óvást nyújt be ellenük.

    Az év elején még az Aston Martin szeretett volna némi kompenzációt kicsikarni az FIA-tól a megváltozott aero szabályok miatt. Mivel a kanadai-brit csapat egyedül mondta a magáét és mutogatott a high rake-el rendelkező csapatokra, az az ügy abba maradt.

    A Mercedes, jobban mondva Lewis Hamilton viszont az elmúlt futamok során felfedezte, hogy ellenfelük hátsó szárnya jobban mozog a kelleténél. Az érintett istálló azonnal feltett kézzel tiltakozott, míg a Szövetség nem talált rendellenességet az említett elemmel kapcsolatban. Ugyanakkor egy speciális teszt fog várni a mezőnyre a Francia Nagydíjtól, ami felfedheti majd azokat, akik kihasználták a kiskapukat.

    A Ferrari már jelezte, hogy nekik kell módosításokat végezniük, csakúgy, mint az Alpine-nak, a Red Bullnak és az Alfa Romeónak. Ugyanakkor a Mercedesnek is kell némi finomhangolást eszközölnie.

    Otmar Szafnauer, az Aston Martin csapatfőnöke azonban megtalálta a kapcsolatot a saját ügyük és a Mercedes ügye között.

    ,,Nagyjából minden csapat, ami magas hasmagasságú autóval rendelkezik ilyen szárnnyal operál. Mi azt gyanítjuk, hogy azért van erre szükségük, mert így kompenzálják a magasabb légellenállást.” – nyilatkozta az amerikai vezető.

    Ez az újabb ügy ismételten két táborra osztotta a mezőnyt. Van a Mercedes érdekeltségű oldal (Aston Martin és a McLaren) tovább vannak a high rake-el rendelkezők.

    Szafnauer attól tart, hogy Bakuban az ellentétes oldalon lévők előnye akár 5-6 tized is lehet, ám Christian Horner ezt nevetségesnek tartja. Toto Wolff azonban nem elégedett, így más irányba terelné az ügyet:

    ,,Egyértelmű az, hogy két hét túl rövid ahhoz, hogy mindenki alkalmazkodjon. Ám Bakuig négy hét van, és ennyi idő bőven elég arra, hogy a pályára merevítsenek a hátsó szárnyon. Főleg úgy, hogy a legeffektívebb ott az ő verziójuk. Így a senki földjére kerültünk, ugyanis a technikai direktíva egyértelműen kimondja, hogy némelyik hátsó szárny mozgása jelentős, így akik ezt használják, ellenük óvást lehet benyújtani. Valószínűleg az ICA (Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság) elé fog ez kerülni, ugyanis senkinek sincs szüksége erre a zavaros helyzetre.”

    A Red Bull csapatfőnöke szerint, ha a Mercedes ennyire ugrálni szeretne, akkor előbb vizsgálják meg az ő első szárnyaikat is. Horner ugyanis úgy véli, hogy a csillagosok azon eleme jobban mozog a kelleténél.

  • Horner: az FIA-nak ellentétes irányban kéne keresgélnie

    Horner: az FIA-nak ellentétes irányban kéne keresgélnie

    A címvédő Mercedes a Spanyol Nagydíj hétvégéjén „köpte be” az őket üldöző Red Bullt, szerintük szabálytalan hátsó szárnyük miatt. Horner szerint azonban a versenybíráknak konkrétan a másik irányban, a Mercedes első szárnyánál kéne kutakodniuk.

    Az FIA új technikai direktívája szigorított a szárnyak tesztelésén, a csapatoknak ennek megfelelően a Francia Nagydíjig kell intézkedniük.

    „Szerintem úgy működik a dolog, hogy építesz egy autót, megtervezed a szabályok alapján, aztán átmész a teszteken, az összes FIA teszten.”

    „Ez alapján ellenőrzik az autót, ez a döntő tényező. Hogy valami ezen kívüli dolognak adjanak hangot… Tudjuk, rajtunk kívül más csapatoknak sem jött jól ez a helyzet.” – utalt Horner arra, hogy az Alpine és az Alfa Romeo is bajban lehet.

    Hamilton Monacóban részrehajlással vádolta meg az FIA-t, de a Red Bull csapatfőnöke szerint éppen ellentétes a helyzet.

    „Egy alkatrészről van szó. Ha megfordítanánk a „kamerát” a riválisunk autója felé, fogadni mernék, ugyanezt a beszélgetés kéne lefolytatni, száz százalék.”

    A csapatfőnök az Emilia Romanga Nagydíj belső kamerás felvételeit nézve mutatott rá, mire is gondol:

    „Nézzék az első szárny véglapját. Kimegy a képből, aztán visszatér. És végül is mi a különbség a hátsó és az első szárny [hajlékonysága] között?” – teszi fel a kérdést.

    Horner elmagyarázta, a költségsapka ideje alatt és egy válság közepén akár egy alkatrész újratervezése sem éppen a legjobb dolog.

    „Idő, pénz és forrás kell hozzá. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek változtatnia kell. Talán ez nagyobb korlátozás az például az Alfa Romeónak, akik már így is a határon mozognak. És ez csak egy alkatrész.”

    „Már sokszor láttuk, hogy megváltoznak a tesztek, és mindig nagy port kavart. Dühös vagyok, érthető okokból.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Christian Horner (@christianhorner) által megosztott bejegyzés

  • Red Bull: Le kell győznünk a Mercedest Monacoban!

    Red Bull: Le kell győznünk a Mercedest Monacoban!

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint a csapata nem engedheti meg, hogy Monacoban további pontokat veszítsen a közvetlen rivális Mercedesszel szemben.

    Max Verstappen a szezon eddigi négy versenyéből három alkalommal végzett Lewis Hamilton mögött a második helyen, ami lehetővé tette a hétszeres világbajnok brit versenyző számára, hogy 14 pontra ellógjon holland kihívójától az egyéni pontversenyben.

    Horner azonban magabiztosan és nagy reményekkel várja a Monacói Nagydíjat, ahol szerinte a Bikák képesek lesznek visszavágni a befeketedett Ezüst Nyilaknak.

    „A barcelonai harmadik szektor jó kiindulási alap Monacora, ugyanis a karakterisztikája szinte teljesen megegyezik a hercegségben található utcai pályáéval,” – véli a Red Bull csapatfőnöke.

    „Remélem, hogy Monacoban versenyképesek leszünk majd. Az idei évben, Bahreint leszámítva, mindig nüánsznyiak döntöttek a pole pozíció sorosáról, szóval hihetetlen szoros a verseny köztünk és a Mercedes között.

    „Monacoban le kell győznünk a Mercedest, nincs mese, azonban tisztában vagyunk vele, hogy ez egy rendkívül nehéz feladat lesz.”

    A Red Bull holland pilótája hiába volt gyors az eddigi négy verseny mindegyikén, csupán Imolában tudott futamgyőzelmet ünnepelni. Portugáliában ő, Spanyolországban pedig a csapat hibája miatt esett el fontos pontoktól.

    „Tudtuk, hogy az előző két pálya nekik jobban fog majd feküdni,” – folytatta a milton keynesi istálló csapatfőnöke. „Mindkét helyszínen sikerült győzelmet aratniuk, azonban az elvárásokhoz képest sokkal közelebb tudtunk kerülni hozzájuk.

    „Ha még tovább tudnánk javítani a versenytempónkon, még akkor is nagyon kevés lenne a két autó közötti különbség.”

  • Marko: Továbbra is jó esély van Verstappen bajnoki címére

    Marko: Továbbra is jó esély van Verstappen bajnoki címére

    Dr. Helmut Marko véleménye szerint Max Verstappennek továbbra is jó esélye van legyőzni Lewis Hamiltont a 2021-es világbajnoki címért zajló csatában. A Red Bull tanácsadója hajthatatlan ebből a szempontból, annak ellenére, hogy holland pilótája zsinórban másodszor kapott ki idén a hétszeres világbajnoktól.

    „Túl lassúak voltunk. Ezt így kell összefoglalni. Ez ennyi, ebből nem lehet többet kihozni.” – mondta egyébként Verstappen, aki 14 pontos hátrányba került a bajnokságban.

    Sokan úgy gondolják, hogy a Mercedes taktikai húzása zseniális volt Barcelonában, Verstappennek pedig volt egy szokatlan Red Bullos kiállása 4,2 másodperccel.

    „Max mindenféle kérdés nélkül hajtott be a boxba, az embereink pedig szenzációsan reagáltak erre.” – mondta Marko.

    Az osztrák alakulat igazából elismerte Verstappen álláspontját:
    „A Mercedes egyszerűen gyorsabb volt ma. Továbbra is nagyon jónak tűnünk a kvalifikációkon, de még dolgoznunk kell a versenytempón.”

    A csapatfőnök, Christian Horner azt nyilatkozta, hogy szerinte az a pici különbség, ami sokak szerint az konstrukciók között van, az a Mercedes előnye:
    „Mind a négy versenyhétvégén azt láthattuk, hogy a Mercedes kis előnnyel rendelkezik versenytávokon. Egészen Bahreintől Barcelonáig.” – mondta.

    Ennek ellenére a Red Bull fogadkozik, hogy továbbra is fejleszteni fog- még akkor is, ha más csapatok, mint például a Ferrari már most nagy előnyre tehet szert 2022-re az erőforrások átállításával.

    „Úgy határoztunk, hogy a nyári szünetig még fejleszteni fogjuk az autót, természetesen párhuzamosan a jövő évi konstrukcióval. Aztán meglátjuk.” – mondta Marko az ORF-nek.

    „Jók az esélyek. Az egészen biztosan nem nyernénk meg a bajnokságot, ha azt mondanánk, hogy teljes mértékben koncentráljunk a jövő évi autóra.”

    „Hála az égnek, a pontkülönbségünk egyáltalán nem ijesztő. Nagyobb tempót kell találnunk, de ha a kvalifikáción erősek maradunk, és jók leszünk a rajtnál, akkor Monacóban jól alakulhatnak a dolgok.” – zárta Marko

  • Pérez ismét magára hagyta Verstappent a versenyen

    Pérez ismét magára hagyta Verstappent a versenyen

    Sergio Pérez egyelőre elmarad a várt Red Bullos szerepléstől, aminek köszönhető többek között az is, hogy a Spanyol Nagydíj során működött a Mercedes taktikája Verstappen ellen.

    Ho-Pin Tung szerint az energiaitalosok az elmúlt években nem tudtak teljesen versenyképesek lenni, hiszen nem volt egy olyan második pilótájuk, aki támogatta volna Verstappent a bajnoki címért folytatott küzdelemben:

    „Egy erős második pilótára szüksége lenne a csapatnak, hiszen ebben az olvasatban Verstappen ismét egyedül maradt.” – mondta a 38 éves Tung a Spanyol nagydíj után, különösképp azért, mivel Pérez még mindig küzd a második osztrák autóval.

    „Sokan szidják Valtteri Bottast is, de a Mercedes neki köszönhetően tudta megcsinálni a taktikáját. Ha Verstappen reagált volna, akkor Bottas találta volna magát az élen. Eredményképpen Hamilton csinált egy ingyen kiállást.” – mondta a kínai-holland versenyző.

    Verstappen vasárnapi lassú boxkiállása, amelyet egy félreértés váltott ki, újabb tökéletes példája volt annak, hogy a Mercedes elleni küzdelemben szükség van egy versenyképesebb csapattársra:

    „Egyértelműen arra van kényszerítve Verstappen, hogy folyamatosan keményen nyomja. Nincsen hátvédje Pérez személyében. Ez azt eredményezi, hogy a Mercedes különösen agresszív stratégiákat alkalmazhat.” – mondta Tung.

    De nem csak szerinte, hanem a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint is szükség lenne ott Pérezre, hiszen segíthetett volna:

    „Egyértelműen szükségünk van rá abban a távolságban, hogy a Mercedesnek ne legyenek olyan stratégiai lehetőségei, mint amilyenek ma voltak.” – mondta Horner Pérezről.