Címke: Christian Horner

  • Domenicali örül a növekvő feszültségnek

    Domenicali örül a növekvő feszültségnek

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nem aggódik amiatt, hogy a 2021-es szezon veszélyes és ellentmondásos összecsapássá válhat a bajnoki címért folyó harc által.

    Ezt az után véleményezte, hogy az F1 versenyigazgatója, Michael Masi megtiltotta a csapatfőnököknek, hogy személyesen fellebbezzenek a stewardoknál a versenyek alatt – ahogyan azt Toto Wolff és Christian Horner tette Silverstone-ban.

    A Red Bull-os Horner azt mondta, hogy ezt csak a mercedeses kollégája, Wolff miatt tette.

    „Az alatt a tizenhat és fél szezon alatt, amióta csapatfőnök vagyok, soha nem mentem be a versenybírák szobájába egy futam vagy edzés közepén” – mondta.

    Horner elmondta, hogy a tévéközvetítésben látta, ahogy Wolff a bírákhoz tart, amit ahhoz hasonlított, mintha „megpróbálna lobbizni egy esküdtszéknél, miközben ők meghozzák a végső ítéletet”.

    „Szóval odamentem, hogy elmondjam, hogy egyikünknek sem kellene ott lennie, és nem helyénvaló, hogy bárki is beavatkozzon, miközben a döntéshozatali folyamat zajlik” – magyarázta.

    „A sportkódexben is részletesen szerepel, hogy ez nem elfogadható, és most örömmel látom, hogy az FIA tisztázta, hogy a jövőben nem tolerálják az ilyen jellegű lobbizást.”

    A vizsgált az az incidens volt, mely során Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközött, majd bajnoki éllovas 51 G-s becsapódása egy rövid kórházi kezeléséhez vezetett. Az esetben Hamiltont találták vétkesnek, a kapott büntetést azonban sokan kevésnek ítélték, mivel a hétszeres világbajnok még így is megnyerte a versenyt.

    Domenicali szerint megbocsátható, ha idegesnek érzik magukat a résztvevők a 2021-es csata kapcsán.

    „Épp ellenkezőleg” – mondta az olasz a La Gazzetta dello Sportnak – „Örülök, hogy egy olyan bajnokságot látok, ahol a főszereplők meg akarják mutatni a fölényüket.”

    „Az, hogy van egy ilyen fajta sportszakmai feszültség, a játék része” – mondta Domenicali. „Olyan csapatokról és versenyzőkről beszélünk, akik képesek megbirkózni még az erősen érzelmes pillanatokkal is.”

    „Természetesen remélem, hogy lesznek keményen megvívott csaták az utolsó kanyarig, de ilyen esetek nem fordulnak elő többé.”

  • Horner elmondta, gondolkodnak-e már a Red Bull utódlásáról

    Horner elmondta, gondolkodnak-e már a Red Bull utódlásáról

    Christian Horner cáfolta azokat a feltételezéseket, melyek szerint meg kell tervezniük a Red Bull utódlását, azokra az időkre, mikor a tulajdonos Dietrich Mateschitz (77) és a csapat tanácsadója, Dr. Helmut Marko (78) már nem lesznek tevékenyek.

    Az energiaitalos vállalatnak jelenleg két csapata is van a Forma-1-ben: a Red Bull Racing és a Scuderia AlphaTauri. Ezen kívül övék az Osztrák Nagydíj helyszíne, a Red Bull Ring is. Így aztán nem túlzás azt állítani, hogy meglehetősen nagy szerepük van a Forma-1 életében.

    Ahogy senki, úgy a Red Bull fő emberei sem lesznek már fiatalabbak, így a csapatfőnök Hornert (47) arról kérdezték, hogy tervezi-e már a márka az utódlást?

    „Nem, abszolút nem. Mindketten jó formában vannak. Szerintem a hegyi levegő miatt… Úgy értem, nem is hinnétek, hogy Toto 65 éves!” – viccelődött Horner, miközben mellette állt a rivális Mercedes csapatfőnöke, a 49 éves Toto Wolff.

    „Jó formában vannak. Még mindig nagyon motiváltak a Forma-1 kapcsán. A Red Bull Csoport Forma-1 iránti elköteleződését mutatja a két csapat, az Osztrák Nagydíj nyilvánvalóan, a Stájer Nagydíj idén, és most a hatalmas, egyesek szerint vakmerő beruházás, hogy saját motort gyártsunk.”

    „De ilyen a Red Bull. Vállalni azt, ami lehetetlennek tűnik és független motorgyártóvá válni, és Dietrich nélkül és Helmut vezetése nélkül… nagyszerű, hogy megvan bennük ez a látásmód és ez a lelkesedés a Forma-1 iránt.”

    Horner arra is reagált, hogy az F1 korábbi vezérigazgatója, a 90 éves Bernie Ecclestone is megszólalt a Lewis Hamilton – Max Verstappen incidens kapcsán.

    „Nagyszerű hallani, hogy Bernie még mindig ilyen aktív, 90 évesen is. Ez is csak azt mutatja, hogy az életkor, akár fiatalról van szó, akár a skála másik végén lévőről, nem jelent akadályt.”

  • Horner visszaszólt Hamiltonnak: Verstappennek nincs büntetőpontja

    Horner visszaszólt Hamiltonnak: Verstappennek nincs büntetőpontja

    Christian Horner úgy véli, nonszensz Lewis Hamilton azon kijelentése, miszerint Max Verstappen túl agresszív volt vele szemben.

    Már eltelt egy hét a Brit Nagydíj óta, azonban az adok-kapok a Mercedes és a Red Bull között továbbra sem szűnt meg. A silverstone-i aszfaltcsíkon ugyanis egymásnak koccant a két pilóta, aminek végül a holland versenyző látta a kárát.

    Míg a hétszeres világbajnok megnyerte a viadalt és ünnepelt a közönséggel, a Bikák addig mérgesen figyelték az eseményeket A 23 éves versenyzőnek sem tetszett az, ahogy ellenfele „bulizott”, mivel ő akkor épp kórházban volt.

    Azóta Hamilton elmondta, hogy szerinte nem kell bocsánatot kérnie Verstappentől, és különben is, Red Bullos ellenfele volt túl agresszív.

    A Bikák csapatfőnöke viszont nem ért egyet honfitársával. Horner úgy véli, nem a versenyzőjét kell hibáztatni az ütközés miatt:

    ,,Véleményem szerint az a narratíva, miszerint ‘Max túl agresszív volt azon a szakaszon’, egyszerűen alaptalan. Elég csak ránézni a büntetőpontokra. Maxnek egy sincs, és az utóbbi években nem volt ilyen jellegű hibás döntése a pályán. Az az agresszív 17 éves újonc, akire Hamilton utalgat nem a mai Max Verstappen. Hamilton sem ugyanaz a versenyző, aki anno volt, mikor belépett a sportágba. – nyilatkozta a 44 éves vezető a The Race-nek.

    Ross Brawn, ugyan örömmel veszi, ha van harc a bajnoki címért, ám az ilyen megmozdulásokat már nem kultiválja:

    ,,A valóság az, hogy Hamilton szembe találta magát egy olyan konstrukcióval, ami valóban versenyképes. Egyet értek azzal, hogy mindkét versenyzőnek tisztelnie kell a másikat, ám Hamilton volt az agresszor vasárnap.”

  • 550 millió a kár, tovább lobbizhat az FIA-nál a Red Bull

    550 millió a kár, tovább lobbizhat az FIA-nál a Red Bull

    A Red Bull képtelen megnyugodni és tovább folytathatja a harcát a Lewis Hamilton-Max Verstappen baleset során hozott ítélettel szemben. A holland autójában ugyanis a baleset következtében 1,8 millió dollár kár keletkezett, ami átszámítva több, mint fél milliárd forintnak felel meg!

    A két bajnoki rivális a Brit Nagydíj első körében találkozott egymással a Copse kanyarban. Verstappen húzta a rövidebbet és 51 G-t kapott, miután a becsapódott a gumifalba. A Red Bull holland pilótája ugyan önerőből el tudta hagyni az összetört RB16B-t, azonban a balesetet követően kórházba kellett őt szállítani, de vasárnap este már ki is engedték őt onnan a kivizsgálásokat követően.

    Hamiltont ugyan egy 10 másodperces büntetést kapott a versenybíráktól baleset okozása miatt, azonban még ennek ellenére is képes volt megnyerni a futamot, miután két körrel a vége előtt sikerült levadásznia a sokáig vezető Charles Leclerc-t. Verstappen előnye pedig ezzel 8 pontra olvadt az egyéni pontversenyben a hétszeres világbajnok brit pilótával szemben.

    A Miltony Keynes-i istálló csapatfőnöke, Christian Horner szerint a csapatának joga van megfellebezni az FIA döntését, azonban nem gondolja azt, hogy Hamilton az eredetinél súlyosabb büntetést fog majd kapni a tettéért.

    „Nem titok, hogy már eleinte is azt gondoltuk, hogy Hamilton olcsón megúszta az egészet és a véleményünk azóta sem változott meg” – mondta a brit szakember, aki akár jogi témára is elterelheti az esetet. „Figyelembe véve a baleset súlyosságát és a büntetés enyheségét, jogunk van arra, hogy felülvizsgálást kérjünk az FIA-tól. Megpróbálunk terhelő bizonyítékot találni és élni az összes lehetőségünkkel.”

    A Bikák nem kérhetik a 10 másodperces büntetés felülvizsgálást azonnal, hanem 14 napon belül nyújthatják be azt, ha „jelentős és releváns” bizonyítékot sikerül találniuk. Verstappen balesete pedig több szempontból is fájó pont a bajnoki éllovas csapat számára. Egyrészt nem tudni, mennyire sérültek a jelentősebb motorkomponensek, másrészt pedig a költségsapka bevezetése miatt így egy jelentősebb összegtől esnek el a javítás miatt.

    A csapat szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko először azt hitte, hogy 750.000 euró körül lesz a kár értéke, azonban Horner felfedte, hogy a kár az osztrák által gondolt összeg több, mint kétszerese és hozzátette, hogy „sokat köszönhetnek a glóriának és a biztonsági előírásoknak, mert a baleset olyan kemény volt, hogy még Verstappen ülése is eltört benne.”

  • Most már nem lehet csak úgy bemenni a stewardok irodájába

    Most már nem lehet csak úgy bemenni a stewardok irodájába

    Michael Masi állítólag közölte a résztvevőkkel, hogy innentől csak előzetes engedéllyel mehetnek be a stewardok irodájába.

    A Brit Nagydíjon már az első körben ment az adok-kapok Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A csörte vége azonban balesettel végződött, ugyanis a Copse-ban a holland a gumifalnak csapódott. Az eset után behívták a Safety Cart, majd az ausztrál versenyigazgató inkább megszakította a futamot.

    Eközben a Mercedes és a Red Bull felváltva bombázta Masit az üzeneteivel. Természetesen mindkét csapat az igazát fújta. Toto Wolff azon felül, hogy e-mailt küldött az irányítónak, még meg is látogatta a stewardokat.

    A versenyfelügyelők akkor épp a két versenyző esetét vitatták meg, ám Masi örömmel fogadta az osztrák vezető kezdeményezését.

    ,,A baleset után azt mondták nekem, hogy Christian (Horner) elég heves beszélgetésbe elegyedett a versenyigazgatóval. Így felvettem Masivel a kapcsolatot, aki azt tanácsolta, hogy beszéljek közvetlenül a stewardokkal, amit én meg is tettem.” – idézi a Motorsport.com a Mercedes csapatfőnökét.

    A Red Bull brit vezetője, azonban meghallotta, hogy Wolff lobbizni akar a versenyfelügyelőknél, így követte ellenfelét.

    ,,Azért mentem a stewardokhoz, mert megtudtam, hogy Toto (Wolff) is ott van, és épp előadja az ügyüket. Ha azt akarjuk, hogy ez igazságos és egyenlő legyen mindenki számára, akkor nem hinném, hogy bárkinek is meg lehet ezt engedni. El kellene zárni a versenybírákat, hogy ne tudják őket befolyásolni. Számomra ugyanis elfogadhatatlan volt az, hogy Toto felment oda, hogy lobbizzon.” – magyarázta álláspontját Horner.

    Kezdetben tehát maga Masi javasolta azt, hogy a dühöngő csapatfőnökök látogassák meg a versenyfelügyelőket, ám a Motorsport.com információi szerint az ausztrál azóta megváltoztatta az álláspontját.

    Állítóleg egy feljegyzés formájában értesítette a résztvevőket, hogy innentől csak is előzetes engedéllyel, vagy beidézéssel lehet meglátogatni a döntéshozókat a csapatok munkatársainak. Masi arra is figyelmeztette az istállókat, hogy az új irányelv megsértésével a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1 i cikkelye ellen vétenek. A szankciók a megrovástól a kizárásig terjedhetnek.

  • Horner gyönyörű hangzású F1-es motorokat szeretne

    Horner gyönyörű hangzású F1-es motorokat szeretne

    Christian Horner szerint a Forma-1-nek egyensúlyt kell találnia a „zöld” szempontok és a sportág rajongóinak szórakoztatása között. A Red Bull csapatfőnökének az a véleménye, hogy a 2025-2026-os motorszabályok módosításakor a következő generációs motoroknak sokkal hangosabbaknak kell lenniük. A nemzetközi sajtónak ennyit mondott erről:

    „Tudom, hogy az elektromos átállást nagy politikai nyomás alatt hajtják előre, de vajon tényleg ez a helyes út a következő 25 vagy 30 évre? Itt a lehetőség, hogy kijavítsuk a tíz évvel ezelőtt elkövetett hibákat. Jobban szeretném, ha inkább a környezetbarát üzemanyagra koncentrálnánk, és teljes mértékben csodálatos hangú motorokkal rendelkeznénk.”

    Egyáltalán nem meglepő, hogy ez csak egy újabb olyan terület, ahol a Red Bull szemben áll a Toto Wolff vezette 2021-es bajnoki riválisával, a Mercedesszel. Ő így érvelt:

    „Versenyzőként én is szívesebben használnék szívó V12-es motorokat. Ugyanakkor mi nem csak szórakoztatás és sport vagyunk, hanem üzlet is. Partnereink, szponzoraink és részvényeseink számára teljesen elveszítenénk a jelentőségünket, ha búcsút mondanánk a hibrid oldalnak. Azt hiszem, ha megkérdezel egy 18 éves fiatalt, aki egy kis készüléken nézi a versenyt, a zaj szinte lényegtelen számukra.”

    Horner azonban ellene van ennek a felvetésnek, és hangsúlyozza, hogy az F1 egésze nem felejtheti el, hogy a versenyzésnek érzelmeket kell kiváltania az emberekben, és ebbe a hang is beletartozik:

    „Természetesen meg kell tartanunk a fenntarthatóság gondolatát, de a Forma-1-nek szórakoztatnia kell, különben mehetnénk és csinálhatnánk egyből akár Formula E-t is.”

  • Nem feltétlenül zárta még le a Verstappen-Hamilton ügyet a Red Bull

    Nem feltétlenül zárta még le a Verstappen-Hamilton ügyet a Red Bull

    A Red Bull nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy további vizsgálatokat és intézkedéseket kérjen az FIA-tól a Brit Nagydíjon történtek miatt.

    A sprintkvalifikáció megnyerése után Max Verstappen az élről vágott neki a silverstone-i futamnak. Lewis Hamilton azonban jobban kapta el a rajtot, így a holland elé került, ám az érintett nem akarta könnyen adni a bőrét. A kakaskodásuk mentén végül Verstappen a 9-es kanyarban a gumifalba csapódott. Nem érezte teljesen jól magát, ezért a közeli kórházba szállították, ám este tudatta mindenkivel, hogy nincs semmi baja.

    A stewardok a Mercedes versenyzőjét látták bűnösnek, ezért egy 10 másodperces időbüntetéssel jutalmazták meg. A kerekcsere előtt Hamilton letöltötte a kiírt szankciót, majd nagy hajrát bemutatva megnyerte a brit futamot.

    Helmut Marko tajtékozott, ugyanis szerinte a 36 éves versenyzőt egy futamra legalább el kellett volna tiltani. Christian Horner sem értett egyet a büntetés mértékével, ezért nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy tovább vigyék az ügyet:

    ,,Vannak bizonyos jogaink, amik mentén elindulhatunk, de azt hiszem sajnos ez az eredmény… a stewardok eléggé megalapozottan hozták meg a döntésüket. Véleményem szerint értelmetlen lenne tovább vinni ezt a dolgot, de azért megvizsgáljuk a lehetőségeinket. Rövidesen értekezünk majd erről, így hirtelen ez az első reakcióm.” – nyilatkozta Horner a Motorsport.com-nak.

    Ugyanakkor a szabályzat szerint nem sok lehetősége van a Red Bullnak arra, hogy felülvizsgáltassa az ügyet és új ítéletet kérjen. Példának okáért az ellen a büntetés ellen, amit Hamilton a versenyen kapott, nem tudnak fellebbezni, így a Bikák azt nem támadhatják meg. Így tehát az osztrák istállónak egy olyan új bizonyítékkal kellő előállnia, ami mentén benyújthatják panaszukat. Ezen felül kérvényezhetik még azt az FIA-tól, hogy vizsgálják ki a történeteket.

  • Horner: Rossz, hogy Pérez nem lesz ott Verstappen mögött

    Horner: Rossz, hogy Pérez nem lesz ott Verstappen mögött

    A Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek az egyi szeme sír, a másik pedig nevet a Formula 1 történelmének első sprintkvalifikációját követően. Amíg Max Verstappen a zseniális rajtjának köszönhetően az élre állt és megszerezte a pole-pozíciót érő győzelmet, addig Sergio Pérez a verseny közepén megpördült és a csapata utasítására be sem fejezte a versenyt.

    A Milton Keynes-i istálló vezére főként a sprintfutam pozitívumairól beszélt a Sky Sports-nak a 17 körös verseny leintését követően. „Nagyon jó volt a mai nap, mert 10 év után először rajtolhatunk majd az első rajkockából Silverstone-ban, azonban most egy más fajta módszerrel értük el ezt a megszokotthoz képest” – mondta a Red Bull csapatfőnöke.  „Max (Verstappen) nagyon jól rajtolt és ezt követően uralni tudta a futamot. Sajnálom, hogy Sergio (Pérez) nem lesz majd ott mögötte a holnapi futam során.”

    Verstappen fékjei a rajt előtt még lángokat eregettek, azonban komolyabb baj nem történt a holland RB16B-jével és a jó rajtja után maga mögött tudta tartani Lewis Hamiltont és így a futam végén ő szelhette át elsőként a célvonalat.

    „A fékek lángoltak, de szerencsére ez nem akadályozta meg Maxot, hogy jól induljon el. Tudtuk, hogy a Mercedes nagyon erős az első szektorban, szóval miután Max elöl tudott maradni, megnyugodhattunk valamilyen szinten. Gumikezelésben hasonló volt a két csapat. Lewis gyorsabb volt ugyan az egyenesekben, de a kanyarokban sikerült visszahozni a hátrányunkat.”

    Perez hibája ezért is lehet majd a holnapi futam során fájó pont a Bikák számára, mert így a Mercedes akár stratégiailag is megnehezítheti a dolgukat. „Semmi komoly dolog nem történt, egyszerűen elveszítette az autó hátulját” – folytatta Horner. Szerencsére nem törte össze az autót, azonban a vibráció miatt már nem tudott pozíciót fogni. Ezért sem hagytuk, hogy célba érjen Sergio, mert így eszközölhetünk változtatásokat a beállítások terén.”

  • Wolff: A sprintfutam vonatozás lesz, vagy ütközés-show!

    Wolff: A sprintfutam vonatozás lesz, vagy ütközés-show!

    Toto Wolff örülhet, hiszen Lewis Hamilton indulhat ma az első mini-versenyen a Forma-1-ben, amelyet sprint időmérőnek neveznek.

    Ez egy izgalmas gyakorlat lesz a Forma-1 számára, hiszen a pilótáknak mérlegelniük kell a vasárnapi nagydíjra való jobb rajtpozíció lehetőségeit és akár egy olyan baleset vagy incidens kockázatát, amely tönkreteheti az egész hétvégéjüket. A Mercedes csapatfőnöke nevet az egészen:

    „Az egész elég zavaros, azt sem tudom, mikor kezdődik. Két végletet látok: vagy egy gyorsvonatot alkotnak majd, ahol nem sok minden történik a mezőnyben, vagy pedig ütközéseket láthatunk, a versenyzők pedig nagyon frusztráltak lesznek majd a nagydíj miatt, amit szomorú lenne látni.”

    Egyetért vele a Ferrari pilótája, Carlos Sainz is:

    „Nagy a kockázata annak, hogy bármilyen ütközés vagy probléma kihat vasárnapra is. Szóval igen, kockáztatni kell, és minden lehetőséget meg kell ragadni, de ugyanakkor talán nagyobb figyelemmel, mint magán a versenyen. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a sprint csak felkészülés a futamra.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a következőket jósolja:

    „A lényeg az, hogy a versenyzők csak versenyzők, és minden lehetőségért harcolni fognak, amikor kialszanak a lámpák. Nem tudom elképzelni, hogy elóvatoskodnák majd. De az elöl lévő pilótáknak sokkal több vesztenivalójuk lesz, mint a mögöttük lévőknek, így különböző szintű kockázatvállalást fogunk látni. Érdekes lesz.”

    Horner arra is figyelmeztetett, hogy ugyan a Mercedes versenyzője, Hamilton pénteken fölényben volt, a bajnokságot vezető Max Verstappen azonban később visszavághat.

    „Tudtuk, hogy a Mercedes nagyon erős lesz itt, ezért inkább a versenyre, mint a kvalifikációra állítottuk be az autót.”

    Az alábbi képen láthatjátok, hogy szerkesztőink milyen befutót jósolnak az első F1-es sprintfutamra. Kövessetek minket Instagramon is, és a poszt alatt osszátok meg velünk, hogy ti mit tippeltek! 😉

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Horner: Szomorú látni, hogy ennyire szenved Ricciardo

    Horner: Szomorú látni, hogy ennyire szenved Ricciardo

    Jelenleg nem megy jól a McLarennél Daniel Ricciardónak. Amióta a Renault-tól a McLarenhez váltott, a fiatal Lando Norris leoktatja. Korábbi csapatfőnöke, Christian Horner azonban még mindig úgy gondolja, hogy fel fog jönni.

    Horner a Red Bull csapatfőnöke, a Beyond The Grid című műsor új epizódjának volt vendége, ahol a műsorvezető Tom Clarkson megkérdezte tőle, hogy Ricciardo megbánta-e a Red Bulltól való távozását. Egy telefonhívásról beszélt:

    „Amikor bejelentette, hogy elhagyja a Renault-t, tavaly felhívott engem. Mondtam neki, hogy, valószínűleg azt gondolod, hogy ‘én megmondtam’, erre ő: „igen, így volt.”

    Ezzel a mindig mosolygós ausztrál valóban mutatott némi megbánást a döntése miatt. Ennek ellenére Horner megérti hogy Ricciardo miért határozott így:

    „Ez egy olyan döntés volt, amit akkor úgy érzett, hogy meg kell hoznia.”

    Jelenlegi csapatánál, a McLarennél Ricciardo még nincs teljesen a helyén. Norris egyértelműen jobban teljesít az új csapattársánál. Ricciardo jelenleg 40 ponttal csak a bajnokság nyolcadik helyén áll. Norris 101 ponttal a harmadik. Horner azonban továbbra is bizakodó:

    „Szomorú látni, hogy most ennyire küszködik, de túl fog jutni rajta. Ő továbbra is egy remek versenyző.”