Címke: Christian Horner

  • „Toto, ezt hívják versenyzésnek” – így rázta le a csalódott Wolffot Masi

    „Toto, ezt hívják versenyzésnek” – így rázta le a csalódott Wolffot Masi

    Michael Masi főszereplő lett a szezonzárón, ugyanis Christian Hornert és Toto Wolffot is helyre kellett tennie.

    Nicholas Latifi megcsinálta a verseny utolsó szakaszában a show-t, ugyanis azzal, hogy falnak csapta autóját, be kellett hívni a Safety Cart. Azonban csak öt kör volt hátra, és a két bajnok aspiráns az első és a második helyen haladt. Mivel ugyanannyi ponttal érkeztek az utolsó versenyre, a győzelem mindennél jobban számított.

    Án kettőjük között ott autózott 5 lekörözött versenyző is. A versenyigazgató először nem engedte, hogy a körhátrányban lévők előzzenek, majd később meggondolta magát. Így zajlott le az a bizonyos beszélgetés a felek között:

    Horner: „Miért nem takarítjuk el azokat a lekörözött autókat az útból?”

    Masi: „Azért Chrisitian (Horner)… adj egy percet… a fő feladatom most az, hogy a baleset helyszínét rendbe tegyem.”

    Horner: ” Csak egy körre van szükség.”

    Miután mégis visszavehették a körüket a lekörözött pilóták, a Mercedes vezetője is a versenyigazgatót hívta:

    Wolff: „Michael ez így nincs jól. Michael…”

    Max Verstappen megelőzte Lewis Hamiltont és a Mercedest, akik még mindig értetlenül álltak a történetek előtt:

    Hamilton: „Igen, ezt manipulálják ember!”

    Peter Bonnington: „Szóhoz sem jutok Lewis… Egyszerűen szóhoz sem jutok.”

    A végén az osztrák csapatfőnök ismét próbát tett:

    Wolff: „Michael, vissza kell állítani az egy körrel korábbi állapotot, ez így nem helyes!”

    Masi: „Toto, ezt hívják versenyzésnek”

    Wolff: Tessék?”

    Masi: „A versenyzésre mentünk rá.”

     

  • Horner: A bajnoki finálé egy kicsit olyan, mint a Squid Game

    Horner: A bajnoki finálé egy kicsit olyan, mint a Squid Game

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a hétvégi Forma-1-es bajnoki finálét a Netflix sikersorozatához hasonlította.

    A legtöbb előfizetővel rendelkező streaming-szolgáltató legnagyobb nézettséget hozó sorozatában a résztvevőknek különböző játékokat kell túlélniük, míg a végén egy marad, aki elviheti a hatalmas pénznyereményt.

    Verstappen és Hamilton pontegyenlőséggel érkezett az Abu Dhabiban rendezendő utolsó futamra. A bajnokság élén csak azért a holland áll, mert neki van eggyel több győzelme. A hibridérában egyeduralkodó Mercedest trónról letaszítani igyekvő Red Bull csapatfőnökeként tevékenykedő Horner elmondta, gondolatait az utolsó hétvége előtt.

    „Azt hiszem, a hangulatot az izgalom jellemzi” – mondta első körben a csapatról. „Ki gondolta volna, hogy a szezon kezdetén itt leszünk, és esélyünk van arra, hogy a konstruktőri trófeáért küzdjünk és egyéniben pontegyenlőséggel fogunk állni? Ez egy csodálatos utazás, egy csodálatos bajnokság volt. Tíz futamot nyertünk, Max kilencet, pont annyit, mint amennyit addig korábban összesen a sportágban. Úgy gondolom, hogy ahogyan harcoltunk, ahogyan hajtottunk ebben a szezonban, annyira senki sem tudta megközelíteni a Mercedest az elmúlt nyolc évben, és most itt vagyunk. Van egyfajta örömérzet, intenzív volt, és időnként frusztráló. A határokat feszegettük, hajtottuk egymást és a versenytársainkat. Itt vagyunk az utolsó futamon, a leszámolás előtt. Ez kicsit olyan, mint a Squid Game, hogy ugyanannyi ponttal érkeztünk ide. Szerintem a vasárnapi futam lenyűgöző látványt nyújt majd.”

  • Wolff és Horner elásták a csatabárdot az utolsó verseny előtt

    Wolff és Horner elásták a csatabárdot az utolsó verseny előtt

    Toto Wolff és Christian Horner egész éven át harcolt egymással a konstruktőri címért, viszonyuk ennek megfelelően az elmúlt versenyeken megromlott.

    Az Abu Dhabi Nagydíj sajtótájékoztatóján egyszerre hívták őket mikrofon elé, így volt esélyük megbeszélni a történteket. Mindketten békésen

    „Sok szerencsét. Nyerjen a jobb ember a jobb csapattal.” – mondta kissé színpadiasan Wolff a kollégájának.

    „Ez egy heves harc olyan csapatok és pilóták között, akik nagyszerű munkát végeztek. Ez azt mutatja, hogy az idei erőfeszítéseink a győzelem érdekében felülmúlja az eddigi mercedeses éveimet.”

    Horner ezzel szemben a másik oldalról szintén visszatekintett az évre, de egy másik történetet tárt fel:

    „Ki gondolta volna év elején, hogy még lesz egy kis sanszunk a konstruktőri címre, és Lewiszal pontazonossággal érkezünk az utolsó versenyre?”

    „Csodálatos utazás volt ez, lenyűgöző bajnokság. Tíz versenyt nyertünk, kilencet Max. Ezzel gyakorlatilag beállította, amit az eddigi éveiben ért el.”

    „Természetesen beszéltünk vele erről a hétvégéről, és a legfontosabb, hogy élvezze és a legjobbját nyújtsa. Úgy vezessen, ahogy az elmúlt 21 versenyen tette, ez vitte 9 győzelemig és az egyenlő pontokig, hogy élvezte.” – emelte ki Horner.

    „Fenomenálisan teljesített. Szerintem a nyári szünetben nem miénk volt a gyorsabb autó, de Max még meccsben tartott minket. Úgyhogy most is mindent bele kell adnia, a cél egyértelmű: legyőzni Lewist.”

    „Az egyetlen esélyünk a bajnoki címre az, ha előtte végzünk, és ezt a pályán szeretnénk megtenni.” ­– hangsúlyozta a brit.

  • Hornert frusztrálja a Mercedes-motor: Ez ellen nem lehet védekezni

    Hornert frusztrálja a Mercedes-motor: Ez ellen nem lehet védekezni

    Christian Horner újfent hangot adott félelmének a Mercedes-motor kapcsán.

    A Red Bullt már futamok óta foglalkoztatja a csillagosok erőforrása. A motorbüntetések mentén hatékonyabb hajtáslánc került a W12-be, amivel a Bikák nem tudnak mit kezdeni. A bajnoki hajrában ez ütős fegyver lehet az Ezüst Nyilak kezében, így a brit csapatfőnök aggódva készül a szezonzáróra.

    ,,Ez ellen nem lehet védekezni. Változtattak az aszfaltcsíkon, és ott van még Hamilton erőforrásának a sebessége…Egy másodperccel gyorsabb volt… a 2-es és a 3-as szektorban egy másodperccel volt jobb, Max (Verstappen) a 13-as kanyarban tudott hozni rajta fél másodpercet, de… Ez ellen nem lehet semmit sem tenni. A legfrusztrálóbb a versenyző számára az, hogy ilyen lemaradással kell megbirkóznia. Az elmúlt 3-4 versenyen csak néztük a sebességüket, és nem tudtunk mit tenni. Az egyenesekben a tempójukkal nem tudunk mit kezdeni.” – nyilatkozta Horner az F1Nation legújabb adásában.

    Természetesen a Red Bull vezetője szerint versenyzője megérdemli, hogy bajnok legyen idén, és ezzel megakadályozza Hamiltont a 8. cím megszerzésében:

    ,,Max egy igazi harcos. Ha van olyan versenyző, aki megérdemli az idei címet, akkor az ő, mert a Mercedes autója végig jobb volt. Kiválóan vezetett. Nézzük csak meg, hogy Valtteri (Bottas) milyen közel volt Lewishoz (Hamilton) idén. Számomra Max az év versenyzője. Nagyon megérdemelné. Ahogyan idén versenyzett és viselkedett, az kiemelkedő volt.”

  • A Red Bull és a Mercedes is egy sportszerű és tiszta szezonzárót szeretne látni

    A Red Bull és a Mercedes is egy sportszerű és tiszta szezonzárót szeretne látni

    Christian Horner azt szeretné, ha egy tiszta, sportszerű őrületes utolsó futammal érne véget a Forma-1 2021-es évada.

    A Red Bull csapatfőnöke azon apropóból beszélt a témáról, mivel sokan úgy gondolják, hogy a bajnoki éllovas Max Verstappen akár ki is ütheti majd Lewis Hamiltont a versenyből, mivel akkor a több győzelmének köszönhetően az ő fejére kerülhet majd fel a bajnoki korona.

    „Ezt a bajnoki címet a pályán szeretnénk megnyerni, nem pedig a kavicságyban vagy a versenyirányítás által” – árulta el a brit szakember. „Remélhetőleg egy sportszerű és tiszta versenyt láthatunk majd Abu Dhabiban.”

    Az FIA és a versenyirányítás azonban mindenkit meglepett azzal, amikor a Szaúd-Arábiai Nagydíj második piros zászlós szakasza közben  Michael Masi elkezdett egyezkedni a Red Bull sportigazgatójával, Jonathan Wheatleyvel, hogy a holland pilótáé lehet a harmadik rajthely abban az esetben, ha maga elé engedi Esteban Ocont és Lewis Hamiltont, akit szabálytalanul előzött meg a második rajtnál.

    A Sky német kiadásának szakértője, Timo Glock szerint „hihetetlen, hogy ez megtörténhetett”, Dr. Helmut Marko pedig úgy látta, hogy ez az FIA egyik új fajta módszere a büntetések elkerülésének érdekében. Az FIA versenyigazgatója azonban tagadta a vádakat és szerinte semmi kivetni való nem volt a Red Bull-lal való beszélgetése során.

    Horner mellett a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is próbálta lehűteni a kedélyeket a szezonzáró verseny előtt. Az osztrák vezető Verstappen agresszivitását is meg tudja érteni, mert a holland élete első világbajnoki címéért harcol és emiatt minden tőle telhetőt, néha még többet is megtesz a versenypályákon.

    „Meg tudom érteni Verstappent, de voltak olyan manőverei, amik már átlépték a szabályosság határát” – mondta Wolff, aki nem bírta a feszültséget a Szaúd-Arábiai Nagydíjon és a két bajnokaspiráns ütközésénél még a fejhallgatóját is összetörte. „Csendben és nyugodtan szeretném várni az év utolsó futamát, ahol remélhetőleg minden rendben lesz majd.”

  • A Red Bull nem fogja megóvni Verstappen büntetéseit!

    A Red Bull nem fogja megóvni Verstappen büntetéseit!

    Bár nem ért egyet Max Verstappen büntetéseivel a Red Bull,  végül mégsem fogják megóvni őket.

    Drámai versenyen van túl a Forma-1. Az első Szaúdi Nagydíjon a megszakítások mellett a két bajnok aspiráns és a Szövetség szolgáltatta a show-t. Élő adásban lehetett hallani, milyen bartert köt Michael Masi a Red Bull-lal és a Mercedesszel, majd a pályán a hétszeres világbajnok és holland ellenfele kakaskodott.

    Az egyik ilyen „terelgetés” után a Red Bull rászólt a 24 éves pilótára, hogy engedje maga elé ellenfelét, de tegye mindezt okosan. Verstappen a DRS érzékelőpontja előtt fékezett, és várta, hogy a 36 éves pilóta elmenjen mellette. Hamilton azonban nem akart előre menni, ugyanis tudta, hogy a Bikák pilótája így könnyedén visszaelőzhetné. Végül ütközés lett a történet vége. Mindketten továbbmentek, majd a holland jogosulatlan előnyszerzés miatt kapott egy 5 másodperces időbüntetést. Hamilton így simán nyerte a versenyt.

    A futam után mindkét istálló indulatosan reflektált és magyarázott a média képviselőinek.

    Christian Horner szerint ezen a futamon az elhunyt Charlie Whiting tapasztaltára lett volna szükség:

    ,,Ma minden döntés ellenünk szólt, csakúgy, mint Katarban. Utálom kimondani ezt, de a Forma-1-nek manapság igazán hiányzik Charlie Whiting. Ilyen körülmények között egy olyan tapasztalt emberre lenne szükség, mint amilyen ő is volt.” – magyarázta a brit csapatfőnök.

    Mindeközben Toto Wolff a tiszta versenyzésre hívta fel a figyelmet:

    ,,Párszor kieshettünk volna törött szárnnyal. Nem akarom itt most kiteregetni a szennyest, de ki kell értékelnünk és elemeznünk a dolgokat. Ez nagyon-nagyon kemény volt, és talán már át is lépte a határt. Mi csak egy tiszta bajnokságot szeretnénk, ahol a legjobb nyer majd. Ha az Max (Verstappen) lesz, akkor én abba is bele tudok nyugodni. Ám tisztességesnek kell lennie a játéknak.”

    Helmut Marko azonban minden dühét kiadta:

    ,,Először is, felejtsük már el ezt a féktesztet, ami miatt Hamilton annyira mérges volt. Ennyire furcsa dolgot én se nagyon láttam még. A féknyomásban nem látszik változás az adatainkban. Hamilton egyszerűen elszámította magát. Ezután kaptunk egy büntetést, de Max abroncsain már volt két vágás. Örülhettünk, hogy egyáltalán célba ért. Ez viszont így nem mehet tovább! Amint Max kiengedi egy kicsit az oroszlánkörmeit, mindjárt büntetést kap, viszont ha Hamilton kilöki a pályáról, akkor nem történt semmi. Ez nem folytatódhat így tovább, ez elfogadhatatlan! Mindent ki fogunk értékelni, és bizonyos dolgokról jelentést teszünk az FIA-nak.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

    A későbbi órákban Verstappent az ütközésért még megbüntették, így a Red Bullnál még paprikásabb lett a hangulat. Fontolgatták a felülvizsgálati kérelem és az óvás lehetőségét, ám végül annyiban hagyták a dolgot.

     

  • Villeneuve: Verstappen vb-címe tenne jobbat az F1-nek

    Villeneuve: Verstappen vb-címe tenne jobbat az F1-nek

    Jacques Villeneuve Max Verstappen mellett tette le a voksát a kérdésben, amelyet természetesen ő sem kerülhetett el: melyik vb-aspiráns sikerének örülne jobban?

    Megszólalt a kérdésben Ecclestone. Megszólalt a paddock sok jelenlegi vagy korábbi szereplője is. Most pedig 1997 világbajnoka, Jacques Villeneve is elmondta, Hamiltonnak vagy Verstappennek örülne jobban a szezon végén világbajnokként.

    „Tetszik, hogy Max és Lewis teljesen más személyiségek. Mintha egy paletta két szélsősége lennének” – kezd bele a vb-aspiránsok elemzésébe Villeneuve. „Max politikailag a legkevésbé sem korrekt és nem érdeklik az esetleges ellenvélemények. Lewisnak nagyon számít a magáról kifelé mutatott kép is. Szóval nagyszerű show-t nyújtanak ők ketten.”

    Villeneuve azt is megindokolja, miért Verstappen világbajnoki címe lenne az üdvözítőbb a komplett F1 számára. „Azzal Lewis továbbra is éhes maradna a rekordra. Még mindig előtte állna az a feladat, hogy ne Michael (Schumacher)rel együtt, hanem egyedül ő legyen az F1 legeredményesebb versenyzője a vb-címeket tekintve.”

    Ha már Schumacher: azt Villeneuve nem tudja elképzelni, hogy olyan történjen Verstappen és Hamilton között, mint annak idején 1997-ben köztük. „Szerintem ez fel sem merül érdemben bennük. Nem voltak alapvetően sportszerűtlenek egymással. Persze az utolsó versenyen előfordulhat ilyesmi, de óriási büntetést kockáztatnak vele mindketten. Szerintem ez egyikőjüknek sem éri meg. Mi annak idején nagyon más csatát vívtunk. Alig voltunk egymás mellett a dobogón például. Itt teljesen más az alapszituáció. Mindketten folyamatosan elöl vannak, néha össze is ütköznek. De a pszichológiai csatát a csapataik vívják és nem ők. Maguk a versenyzők mindketten nagyon nyugodtnak tűnnek.”

    Villeneuve nem ért egyet az „agresszív Verstappen”-jelzővel. „Rég nem az a versenyző már, aki egykor volt. Ráadásul ő követte el a kevesebb hibát, az viszont pontokban sajnálatára jobban megmutatkozott. Lewis kevesebbet vesztett ezekkel. Ami Lewist illeti, elszokott már a csatától, így fel kellett ébrednie. Így tett a csapat is és így papíron ők a favoritok.”

  • A Red Bullnak nagy szüksége lesz Pérezre a bajnoki csatában

    A Red Bullnak nagy szüksége lesz Pérezre a bajnoki csatában

    Sergio Pérez nem remekelt a Szaúdi Nagydíj hétvégéjének első napján, a Red Bull pilótája még a második szabadedzésen is csak 9. lett, jócskán lemaradva az élmezőnytől és csapattársától, Max Verstappentől.

    A szezon utolsó előtti versenyén, amikor a csapata mindkét bajnokságban komoly harcban van, mindenképp többre számítanak a mexikóitól. Maga az érintett mindenesetre magabiztos, hogy szombaton már sokkal többet ki fog tudni hozni az autóból.

    „Ez egy remek és gyors pálya. Igazán szórakoztató” – nyilatkozta a pénteki edzéseket követően a Sky Sports hasábjain. „Trükkös lesz a forgalom miatt. Megpróbálok a megfelelő helyen lenni. Gyorsan trükkössé és zűrössé válhat a helyzet. Hosszú távon nem volt elég körünk. Úgy gondolom, hogy holnap még rengeteg dolgunk lesz, és meg kell találnunk a megfelelő tempót és egyensúlyt, hogy versenyben legyünk. Szerintem érdekes verseny lesz. Ha hibázol, az nagyon sokba kerülhet. Annyira rajta kell lennünk az ügyön, amennyire csak lehet.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is abban bízik, hogy Pérez összeszedi magát, mint idén már jó néhányszor tette.

    „Sergio lassan indul, de lendületet fog venni” – jelentette ki. „Tudja, hogy nem szabad túl korán nagy kockázatot vállalni. Szocsiban, Bakuban és Monacóban mindig jól ment, építi az alapokat. Mi csak mindent megteszünk, hogy támogassuk őt. Az elmúlt néhány versenyen megtalálta a formáját, és szükségünk van rá a csatában. Amikor két autóval voltunk versenyben, az más lehetőségeket is adott nekünk.”

  • A Red Bull bizakodó a pénteki edzéseket követően

    A Red Bull bizakodó a pénteki edzéseket követően

    Christian Horner szerint közelebb vannak a Mercedeshez Jeddah-ban, mint azt előzetesen várták. A Red Bull csapatfőnöke úgy véli, hogy emiatt akár Max Verstappen meg is lepheti a szombati nap folyamán Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast is.

    A bajnoki éllovas az első gyakorláson 5 századmásodperccel, a második edzésen pedig 2 tizedmásodperccel kapott ki legfőbb riválisától a Jeddah Street Circuit-en. Habár az előbb említett különbségekben az is nagy szerepet játszik, hogy Verstappen számos alkalommal került forgalomba.

    A csapatok eddig csupán a szimulátoraikban, most azonban éles körülmények között is kipróbálhatták a Forma-1 történetének leggyorsabb utcai versenypályáját. Azonban Horner elmondása szerint egyes kanyarok szűkebbek voltak számukra a vártnál, de szerinte a pálya összességében fekszik az RB16B-nek, ami bizakodásra ad okot a számukra.

    „A pálya az előzetes adataink alapján szűkebb pár helyen” – idézi a brit szakember szavait a Sky. „Ezen a pályán nem minden a lóerő, pedig kezdetben ezt nem így láttuk még, szóval ez nagyon jó hír a számunkra.”

    Az eredményekből látszik, hogy mindössze egy vagy két tizedmásodperc különbség van Max és Lewis között. Egy ilyen típusú pályán, mint a jeddah-i, egyáltalán nem nehéz ledolgozni ezt a hátrányt. Ez a pálya fekszik Maxnak, mert nagy a sebesség és a falak is közel vannak. Volt egy olyan köre, ahol mindenkinél gyorsabb volt és az edzés után elárulta nekem, hogy nagyon élvezi a pályát.”

    A szabadedzéseken a két élcsapat autói között jelentős volt a végsebesség különbség a Mercedes javára. Ez nagy részben annak volt köszönhető, hogy a hétszeres világbajnok brit pilóta a „rakéta” motorját használja, amit Interlagosban kapott meg. Horner ennek ellenére azonban nem izgulja túl a helyzetet.

    „Már Katarban is jó volt a sebességünk és ez remélhetőleg itt sem lesz másképpen. Remélhetőleg nem lesz nagy a hátrányunk a Mercedesszel szemben, már ha egyáltalán lesz.”

    Verstappen már a most hétvégi Szaúd-Arábiai Nagydíjon bajnok lehet, ha 18 ponttal többet szerez Hamiltonnál. Ehhez azonban a brit klasszisnak hibáznia kell és ha minden rendben zajlik le a vasárnapi futamon Jeddah-ban, akkor 2016 tán először dőlhet majd a vb-cím sorsa a szezonzáró versenyen.

  • Hamilton reagált Horner csalási vádjára

    Hamilton reagált Horner csalási vádjára

    Lewis Hamilton visszavágott a Red Bull azon állításaira, melyek szerint csal a 2021-es világbajnoki címért folyó csata során. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, a Mercedes hátsó szárnya szabálytalanul hajlít, ami  sebességelőnyhöz juttatja Hamiltont az egyenesekben.

    Riválisa, a red bullos Max Verstappen mindössze nyolc ponttal vezet a hétszeres világbajnok előtt, a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíj előtt.

    Mivel 52 pont szerezhető még, így semmi nincs még eldőlve, de hétvégén akár már fel is kerülhet a pont az i-re. Nagyobb a valószínűsége azonban, hogy a szezonzáró az Abu Dhabi Nagydíjon dől majd el a bajnoki cím sorsa.

    Horner nemrég újabb célzást tett mercedeses kollégájának, Toto Wolffnak, amiben azt sugallta, hogy Hamilton tisztességtelenül előnyhöz jutott.

    A brit versenyző azonban visszavágott az állításokra.

    „Ha az egók harcolnak egymással, akkor van védekezés és van tisztelet” – mondta Hamilton.

    „De ami fontos, láttam, hogy valaki csalásról beszélt, és ez a legrosszabb állítás, amit valaha is tenni lehetett.”

    „Elvégeztük az összes tesztet, ez a helyzet. Nem szeretem, amikor az emberek ilyet állítanak.”

    Hamilton úgy véli, egy rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki cím, ebben a szezonban, eddigi legjelentősebb címe lenne a sok közül.

    „Ha sikerül, akkor szerintem igen” – mondta.

    „De az is (nagy dolog), hogy Michael (Schumacher) kivételével még soha senki nem volt képes a nyolcadikért harcolni. Ez egy új pozíció, feltérképezetlen terület.”