Címke: Christian Horner

  • Szerződést hosszabbított Christian Horner és a Red Bull

    Szerződést hosszabbított Christian Horner és a Red Bull

    Christian Horner és a Red Bull további öt évre írt alá.

    A Bikák igazán jól zárták a 2021-es szezont. Max Verstappen elnyerte az egyéni bajnoki címet. Ugyan a konstruktőri tabellán a Mercedesé lett az első hely, ám az osztrák istálló már versenyzője sikerének is örült.

    A stabilitásra nagy hangsúlyt fektet a vezetők terén a Red Bull. A Servus TV-nek Helmut Marko már elhintette a hosszabbítást, majd a Motorsport-Total.com-nak elmondta, hogy már a szerződést is aláírták a felek.

    Az osztrák tévé műsorában a 78 éves tanácsadó karizmatikus vezetőnek nevezte Hornert, aki hajlandó elkötelezni magát a csapatnak. A két vezető nagyon is jól kiegészíti egymást, Marko így nyilatkozott kettőjük kapcsolatáról:

    ,,Christian (Horner) a csapatfőnök. Ő szerepel többet a nyilvánosság előtt, én inkább meghúzódok a háttérben. Remekül tudunk összedolgozni, együtt határozzuk meg a csapat irányvonalát. A politika terén is egy nyelvet beszélünk, ezért úgy vélem, hogy a sikereink minket igazolnak.”

    Marko szerint 2005-ben Horner olyan volt Max Verstappen. Forma-1-es tapasztal nélkül állt a gárda élére, és azóta is  remekül vezeti azt.

    ,,Én mutattam be őt Dietrich Mateschitznek. Ő azt kérdezte akkor: ‘ki az a Christian?’ Akkoriban nem volt F1-es tapasztalat. Én viszont ismertem őt a Formula 3000-ből és más alsóbb kategóriákból. Tisztában voltam az ambícióival és a képességeivel.”

  • Marko szerint Russell megkönnyítheti a 2022-es bajnoki cím megszerzését

    Marko szerint Russell megkönnyítheti a 2022-es bajnoki cím megszerzését

    A Mercedes 2022-re tervezett pilótafelállás-változása valóban megkönnyítheti Max Verstappennek azt, hogy megvédje a bajnoki címét. Ez a véleménye a Red Bullos Dr. Helmut Markónak, aki az osztrák kolléga, Toto Wolff döntését kommentálta, miszerint a Mercedes ötéves veteránját, Valtteri Bottast a Williams fiatal tehetségére, Russellre cseréli. Marko a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott:

    „Először azt kell látnunk, hogy Russell mennyire gyors valójában. Idén az időmérőkön nagyon jó volt, de a versenyeken nem sokszor előzte meg Nicholas Latifit. Szóval meg kell néznünk, mennyire gyors a versenyeken. Amennyiben tényleg képes lesz felvenni Hamilton sebességét, az még nekünk is segíthet.”

    Marko, aki Christian Horner mellett a Red Bull legfőbb tisztségviselője, szintén visszatáncolt a korábbi kijelentéséből, miszerint Wolff egy „rossz vesztes”, amiért idén nem fogadta el gyorsan a bajnoki vereséget. A 78 éves szakember így folytatta a Servus TV-n:

    „Elsőre egy kicsit talán túlzó volt a szóhasználat. Ugyan nem megyek nyaralni együtt Totóval, de remek munkát végez, és általában véve kölcsönös a tiszteletünk. Én is igyekszem a legjobbat kihozni magunkból. Aztán akadnak ezek a konfliktuspontok itt-ott.”

    Marko úgy gondolja, hogy a teljesen új szabályok ellenére is a Red Bull és a Mercedes 2022-ben is szorosan küzdenek majd egymás ellen:

    „Max már dolgozott a 2022-es autóval a szimulátorban, és tudja kezelni a hátsó rész stabilitási hiányosságait. Nem feltétlenül a legkényelmesebb autót akarja, hanem a lehető leggyorsabbat, amit meg tudunk építeni neki.”

  • Verstappen azt javasolja Latifinak, hogy kapcsolja ki a telefonját

    Verstappen azt javasolja Latifinak, hogy kapcsolja ki a telefonját

    Az új világbajnok Max Verstappen azt tanácsolta Nicholas Latifinak, hogy kapcsolja ki a telefonját. Miután múlt vasárnap Abu Dhabiban a rendkívüli izgalmak után a kockás zászló lehullt, Christian Horner „életre szóló Red Bull-ellátmányt” ajánlott fel a kanadai Latifinak, amiért kiesett és kiváltotta a bajnokságot megváltoztató késői biztonsági autós fázist.

    Azóta a Lewis Hamilton- és Mercedes-rajongók egy része összeesküvés-elméleteket és gyalázkodásokat zúdítanak a Williams-pilótára a közösségi médiában. A 26 éves pilóta így védekezik:

    „Nyilvánvaló, hogy soha nem állt szándékomban véletlenül befolyásolni a bajnokságot. Hibáztam és elrontottam a saját futamomat. Csak bocsánatot kérhetek a befolyásolásért és a lehetőség megteremtéséért, de még egyszer: hibáztam.”

    A vasárnapi, pattanásig feszült 2021-es szezonzáró előtt a Red Bull főnöke, Dr. Helmut Marko azt mondta, Verstappen úgy kezeli a bajnoki küzdelem okozta nagy nyomást, hogy kerüli a sajtót és a közösségi médiát. A 24 éves Verstappen elmondta a De Telegraafnak, hogy most azt tanácsolja Latifinak, hogy járjon el hasonlóan:

    „Ha okos, akkor kikapcsolja a telefonját és nem vesz tudomást erről. Csak remélni tudom, hogy Nicholas élvezni tudja az ünnepeket, és jövőre még erősebben tér vissza.”

  • A vezetők is felállították a listájukat: Egy csapatfőnök nem akart szavazni

    A vezetők is felállították a listájukat: Egy csapatfőnök nem akart szavazni

    A csapatvezetők is megszavazták, ki volt idén szerintük a legjobb versenyző.

    Az Autosport felkérte az alakulatok vezetőit, hogy szavazzák meg, ki volt a 10 legjobb pilóta idén. Természetesen titkos szavazáson vettek részt a felek, így a csapatfőnökök nyugodtan leadhatták voksaikat. Csakúgy, mint a pontversenyben, az első helyezettnek itt is 25 pont járt, míg az 10-nek egy egység ütötte a markát.

    2021 világbajnoka végzett a lista élén, Max Verstappen ugyanis 188 pontot zsebelt be az istállók irányítóitól. Lewis Hamilton ezzel szemben csak 174 egységet kapott.

    Christian Horner elmondta, hogy a holland versenyző mindenkire nagy hatással volt a Red Bullnál, idei teljesítményével így rendkívül elégedettek:

    ,,Minden futamon első vagy második helyen haladt, kivéve Budapesten, amikor a fél autója hiányzott. A statisztikák magukért beszélnek: az élen töltött körök száma, a pole pozíciói és a győzelmei. Hatalmas nyomás alatt kiemelkedő teljesítményt nyújtott és nagyon keveset hibázott. Úgy vélem elfelejtettük mekkora teher nehezedett rá a bajnokság során. Az, hogy ilyen fiatalon ezt, hogy kezelte és miképp birkózott meg vele, az inspirálóan hatott ránk.”

    A lista harmadik helyén Lando Norris végzett, a visszatérő Fernando Alonso pedig az ötödik lett.

    Ugyanakkor csak 9 csapatfőnök pontjait összesíthette a lap, mivel Mattia Binotto nem akart részt venni a szavazáson:

    Helyezés Versenyző Pontok

    Változás az előző évhez képest

    1 Max Verstappen 188 Egy helyet javított
    2 Lewis Hamilton 174 Egy helyet rontott
    3 Lando Norris 100 Négy helyet javított
    4 Carlos Sainz 70 Négy helyet javított
    5 Fernando Alonso 63 Újra a listán
    6 Charles Leclerc 58 Három helyet rontott
    7 Pierre Gasly 56 Három helyet javított
    8 George Russell 44 Két helyet rontott
    9 Valtteri Bottas 43 Nincs változás
    10 Esteban Ocon 41 Újra a listán

     

     

  • Armin van Buuren partihimnuszt írt Max Verstappen tiszteletére

    Armin van Buuren partihimnuszt írt Max Verstappen tiszteletére

    Nem sokáig kellett várni a legújabb Max Verstappen ihlette zeneszámra, honfitársa, Armin van Buuren tegnap publikálta is legújabb szerzeményét.

    „To The Max” névre hallgat ezen mű, amelyet a friss élmények hatására írt a holland DJ/producer. A Holland Nagydíjon is fellépett van Buuren gyorsan kikapott szövegeket az Abu Dhabi Nagydíj közvetítéséből, és ezzel hamarjában összeütött egy új partihimnuszt. A brit kommentátorok mellett hallhatjuk Max Verstappent és Christian Hornert is, és a produkció már majdnem olyan jó lett, mint bármelyik Scooter szám HP Baxxterrel.

    Az új dalt ezzel a szöveggel töltötte fel van Buuren a SoundCloudra:

    „Nagy Forma-1 rajongó vagyok, és nagyon örültem Max Verstappen győzelmének, micsoda verseny volt! Az esemény és a közvetítés inspirált, és készítettem egy Maxnak dedikált számot!!! Egészségére az új világbajnoknak!”

     

  • Alonso: Verstappen szerencsés volt, de így igazságos

    Alonso: Verstappen szerencsés volt, de így igazságos

    Max Verstappen drámai végjáték után biztosította be élete első bajnoki címét, és persze mindenkiből komoly érzelmeket váltott ki az Abu Dhabi Nagydíj.

    Helmut Marko például elárulta, hogy „sokkal intenzívebb volt”, mint az első bajnoki címük, amit Sebastian Vettellel nyertek.

    „Ez sokkal messzebbre ment, sokkal intenzívebbek voltak az érzelmek” – nyilatkozta az osztrák a német Sky-nak. „A felszabadultság, ami az utolsó kör után jött, tényleg páratlan.”

    Marko elárulta, hogy már elfogadta a vereséget, valójában már akkor, mikor még el sem indultak Abu Dhabiba: „Igen, úgy gondoltam, hogy vége, ennyi volt, ha őszinte akarok lenni. A Mercedesnek volt a legjobb autója a szezon végén.”

    Fernando Alonso is gyakran megnyilvánult a vb-harccal kapcsolatban, így a végkifejletről is szólt néhány szót: „A biztonsági autó nélkül Lewis lett volna a bajnok. A biztonsági autóval Max lett. Ebben a tekintetben tehát ma a szerencse döntött, őszintén szólva. De ha megnézzük a többi 21 futamot, beleértve ezt is, Maxnek is sok balszerencséje volt, szóval talán ez volt az igazságszolgáltatás.”

    A finálé minden idők talán legvitatottabbja lett, a Mercedes két óvást is benyújtott, szinte rögtön a leintés után. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner így reagált erre: „Ez tényleg senkinek sem jó, hogy ezt csinálják. De nem vehetik el tőlünk ezt a bajnokságot. Senki sem veszi el Max bajnoki címét. De hé, várhattunk volna tőlük más reakciót?”

    Verstappen édesapja, Jos pedig a Red Bullt méltatta stratégiai élességük miatt: „A Red Bull mindig nagyon erős volt, már ami a taktikát illeti. Sokáig nem nekik volt a leggyorsabb autójuk, így a taktikára kellett hagyatkozniuk. De Max volt idén a legjobb pilóta, és megérdemli a világbajnoki címet. Végül egyetlen esélye volt, egyetlen kör, és megcsinálta. Szinte el sem hiszem.”

  • Az F1 „befogná” a csapatfőnökök száját verseny alatt

    Az F1 „befogná” a csapatfőnökök száját verseny alatt

    Ross Brawn, a Forma-1 motorsportért felelős ügyvezető igazgatója támogatja azt a felvetést, hogy a csapatfőnökök és mérnökök 2022-ben ne kommunikálhassanak közvetlenül az FIA versenyigazgatójával, Michael Masival, a nagydíjak alatt.

    Az idei viharosra sikerült szezonban többször is előfordult, hogy a Red Bull és a Mercedes csapatfőnökei az éteren keresztül üzentek Masinak, megpróbálván befolyásolni a versenybírák döntéseit. Így volt ez a szezonzárón is. Abu Dhabiban többször is a versenyirányításnak küldött rádióüzenetekről szóltak a közvetítések.

    A Lewis Hamilton és Max Verstappen közötti első kanyaros csetepaté hatására a red bullos Jonathan Wheatley és a mercedeses, Ron Meadows is megannyi kérdést és észrevételt intézett a versenyigazgatás felé. Érthető módon mindkét csapat a saját versenyzője mellett érvelt.

    A verseny későbbi szakaszában a Mercedes F1-es főnöke, Toto Wolff kérlelte Masit, hogy ne küldje be a biztonsági autót, amikor Antonio Giovinazzi Alfa Romeója a pálya szélén megállt.

    A beszélgetések és a kétirányú kommunikáció azonban tovább erősödtek a verseny végén, a biztonsági autós fázis során, amikor a Hamilton és Verstappen közé pozícionált lekörözött autók sorsa miatt mindenki összezavarodott.

    Horner kérdőre vonta az amúgy is nyomás alatt lévő Masit, hogy miért nem engedték el a lekörözött autókat, ahogy azt a szabályok lehetővé teszik. Majd mikor ez megtörtént, Wolff elvesztette a hidegvérét, és a versenyigazgatónak kiabált: „Michael! Ne, Michael! Ne! Ne, Michael! Ez így nem volt helyes!”

    Ennek véget vetnek

    Brawn az Auto Motor und Sport című német kiadványnak nyilatkozva elmondta, hogy Horner és Wolff beavatkozása elfogadhatatlan volt.

    „Elfogadhatatlan, hogy a csapatfőnökök ilyen nyomás alá helyezték Michaelt (Masi) a verseny alatt” – mondta Brawn.

    „Toto Wolff nem követelheti, hogy ne jöjjön a biztonsági autó, Christian Horner pedig nem követelheti, hogy az autóknak vissza kelljen menniük (a sor végére).”

    „Ez a versenyigazgató belátására van bízva. Jövőre meg fogjuk szüntetni ezt a kapcsolattartást.”

    Brawn a beavatkozásokat „egy futballedzőhöz” hasonlította, aki „a játékvezetővel tárgyal”.

    Az F1-főnök üdvözölte Masi döntését, hogy elengedték a mezőnyt egy utolsó körre, de sajnálkozott a Mercedes verseny utáni tiltakozásán.

    „Az utolsó körben hozott döntés olyan csúcspont, amit nem lehet felülmúlni” – tette hozzá Brawn.

    „Sajnos az óvás egy kicsit elveszi a fényt a fináléból.”

  • Verstappen szerint igazából senkinek semmi baja egymással

    Verstappen szerint igazából senkinek semmi baja egymással

    Gyakorlatilag mindenki egymásnak esett körülöttük. Max Verstappen és Lewis Hamilton viszont kölcsönösen tiszteli egymást a holland elmondása szerint.

    Hihetetlen feszültség és izgalmak után az utolsó körben dőlt el a 2021-es világbajnoki cím Max Verstappen javára Lewis Hamiltonnal szemben. Ezt követően ki-ki vérmérséklete szerint nyilvánult meg és voltak ezek között nagyon súlyos mondatok is.

    Érdekes módon a kirakattal ellentétben a viszony jóval békésebb minden érintett között. Az egymásnak gratuláló Hamilton és Verstappen családot a tévéközvetítésben is láthattuk, de ezen kívül is vannak ebben a sportszerűség-témakörben érdekességek. „Még Toto is küldött nekem egy gratuláló SMS-t” – fogalmaz Verstappen. „Ebben leírta nekem, hogy megérdemelt győzelem volt. Kedves volt tőle.”

    Hamiltonnal kapcsolatban sincs semmilyen ellenérzés Verstappen részéről. „Lewis egy nagyszerű sportember. Ő is odajött gratulálni nekem a verseny után. Ez nagyon kemény lehetett neki is. Persze megvoltak egymással a kemény pillanataink. De kölcsönösen tiszteljük egymást. Annyi történt, hogy hajtottuk egymást a jobbnál jobb teljesítmények felé. Élvezetes volt ellene versenyezni.

  • Verstappen anyukája fohászkodott az angyalokhoz a bajnoki csodáért

    Verstappen anyukája fohászkodott az angyalokhoz a bajnoki csodáért

    Max Verstappen édesanyja elismerte, hogy „könyörgött az angyaloknak” a csodáért, hogy fia vasárnap Forma-1-es világbajnok lehessen. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a verseny után azt mondta, hogy csak csodával határos módon hozhatja el a koronát a 24 éves versenyzője – és ez a csoda a hihetetlen 2021-es szezonzáró utolsó körében meg is történt Abu Dhabiban.

    „Megkaptad a csodád.” – mondta egy riporter személyesen a pezsgővel átitatott Verstappennek, miután a kockás zászló tette a dolgát és a vad ünneplés elkezdődött. A holland tömören reagált:

    „Előfordul ilyesmi. Végre egy kis szerencse jött, nekem is.”

    A Mercedes és Lewis Hamilton számára azonban ez a „csoda” inkább rémálom-szerű volt. A Toto Wolff vezette csapat még továbbra is fellebbezni szándékozik az elutasított óvásuk ellen, amelyet az ellen nyújtott be, ahogyan a Forma-1 a sportág történetének egyik legizgalmasabb döntőjének utolsó pillanatait kezelte.

    Verstappen ugyanakkor nem érti, mi ez nagy a felhajtás azzal kapcsolatban, hogy a vezető Hamilton és a második helyezett Red Bull között csak öt lekörözött autót takarítottak el az útból, mielőtt a legvégén újraindulhattak volna. Védelmébe is vette az össztűz alá került versenyigazgatót, Michael Masit:

    „Nos, minden tiszta volt, akkor miért is kellett volna még egy kört a biztonsági autó mögött futni? Persze, ezúttal nekem jött ez be, de ellenem is működhet, ezzel tisztában vagyok.”

    Verstappen édesanyja, a korábbi versenyképes gokartos, Sophie Kumpen azt mondja, imádkozott a csodáért, ami Hamilton gyanúja szerint valójában a sportfelügyelet „manipulációja” volt. Kumpen az Algemeen Dagbladnak nyilatkozott:

    „Ismerjük el, Hamilton ma erősebb volt. A végéig nem nézett ki túl jól a dolog, de aztán a lányom üzent nekem – „Biztonsági autó! Hívd az angyalokat.”. És hiszed vagy sem, ők segítettek nekem. Meg sem tudom számolni az összes gyertyát amelyeket gyújtottam ezért a héten.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ▪️SOPHIE▪️ (@sophiekumpen) által megosztott bejegyzés

  • Gáláns ajánlatot tett Latifi felé Christian Horner

    Gáláns ajánlatot tett Latifi felé Christian Horner

    Nyilván nem így akarta, de Nicholas Latifi óriási szívességet tett a Red Bullnak és Max Verstappennek a szezonzárón. Horner és a csapat hálás is neki a győzelem után.

    Miután Nicholas Latifi öt körrel a leintés előtt a falban kötött ki, a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon minden megváltozott. A balesetnek (na meg az FIA minimum vitatott döntéseinek is) köszönhette Max Verstappen, hogy fel tudott zárkózni és helyzetbe tudta hozni magát, hogy aztán az utolsó körben kiénekelje a sajtot Hamilton szájából.

    A csapatfőnök Christian Horner nem felejtette el Nicholas Latifi felé is kifejezni háláját. „Az biztos, hogy életre szóló Red Bull-ellátmányban részesül…” – fogalmazott jó adag humorral is fűszerezve Horner az Independent kérdésére. „Kellett valami a versenyzés istenségeitől az utolsó 10 körre. Köszönet Nicholas Latifinek a Safety Carért. Nagyszerű döntést hozott aztán a versenyigazgatás is, hogy elengedte a versenyt. Üvöltöttünk Michael (Masi) felé őrület volt az egész.”

    Horner a győztesek eleganciájával tudott megnyilvánulni a rivális irányába is. „Elismeréssel tartozunk Lewisnak is, nagyszerű ellenfél volt számunkra egész évben. Nagyszerű világbanok ő, éppen ezért jelent annyit nekünk ez a győzelem.”

    A Mercedes egyébként megóvta a végeredményt, amit elsőre elutasítottak. Nem sokkal ezen döntés meghozatala után a Mercedes jelezte, ezt sem hagyja annyiban.