Címke: Christian Horner

  • Több F1-es csapatfőnök is valószínűnek tartja Masi leváltását

    Több F1-es csapatfőnök is valószínűnek tartja Masi leváltását

    Újabb két csapatfőnök is megszólalt Michal Masi versenyigazgató helyzetével kapcsolatban. Az ausztrál igazgató a tavalyi szezonzáró óta van a célkeresztben.

    A versenyirányítás Michal Masival az élen szinte az egész tavalyi szezon során komoly kritikákat kapott a következetlen és véleményes döntések miatt, ami végül Abu Dhabiban csúcsosodott ki. Az eset után az FIA változtatásokat tervez, ám ezekben Masi maradna tisztségében, csupán maga az irányítás alakulna át jelentősen.

    Most Günther Steiner és Christian Horner is megszólalt Masi helyzetével kapcsolatban:

    „Nem azért vagyok itt, hogy védjem Michael Masit, de azzal tisztában kell lennünk, hogy ez egy nagyon nehéz munka.” – kezdte Günther Steiner. „Tudom, hogy az FIA azon dolgozik, hogy könnyebbé tegye a versenyigazgató munkáját, akárki is töltse be azt. A Forma-1, mint sportág óriásit fejlődött, de bizonyos struktúrák statikusak maradtak.”

    „Meggyőződésem, hogy jó ötleteke fogunk kapni arra, hogyan lehetne azt jól csinálni.” – folytatta.

    A botrányos szezonzáróból jól kijövő Red Bull csapatfőnöke szerint kulcsfontosságú a nagyobb műszaki támogatottság a versenyigazgató irányába.

    „Az FIA jobb támogatottságot akar biztosítani a versenyigazgatónak, mert a csapatok rendelkezésére álló eszközök és technológiák jóval fejlettebbek, mint amik Michael Masi csapatának a rendelkezésére állnak. Az FIA a tél folyamán nagy hangsúlyt fektet erre a témára, és majd mindenki látni fogja, hogy az a személy, akire ez a feladat 2022-ben hárulni fog, sokkal hatékonyabb támogatást fog kapni.” – vélekedett Christian Horner.

  • Autosport Awards: Verstappen lett az év versenyzője

    Autosport Awards: Verstappen lett az év versenyzője

    Max Verstappent választották az Autosport.com olvasói az év versenyzőjének.

    Tavaly szerezte meg első világbajnoki címét a holland pilóta. Az utolsó körig harcolt Lewis Hamiltonnal, aki szinte végig vezette a szezonzárót. Azonban Nicholas Latifi ütközése egy olyan folyamatot indított el, ami még ma is téma az F1-es berkekben.

    A brit lap minden évben megrendezi a rangos díjátadóját, ahol az olvasói szavazhatják meg a legjobbakat. Tavaly December helyett azonban idén februárban tartották meg az eseményt, mivel így a résztvevők is jelen lehettek. A 24 éves versenyző nyerte meg az este egyik legrangosabb díját: ő lett ugyanis az év nemzetközi versenyzője.

    Az eseményen Verstappen nem volt jelen, így a díjat Christian Horner vette át a nevében. Ugyanakkor 2021 világbajnoka egy videóüzenetben köszönte meg az elismerést:

    „Először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki rám szavazott. Az egész éves támogatásotok elképesztő volt. Szeretnék köszöntet mondani a Red Bullnak és a Hondának is. Olyan autót biztosítatottak nekem, amivel elnyerhettem a világbajnoki címet.”

    A Bikák csapatfőnöke átvette a szót, majd így folytatta:

    „Nyilvánvaló az, hogy az elmúlt néhány évben fejlődött és éretté vált. Kiemelkedően vezetett és versenyzett Lewis Hamilton ellen, aki a legjobbját nyújtotta. Max (Verstappen) autózta a legtöbb kört az élen a szezonban, több futamot is nyert, így megérdemli ezt a díjat.”

    További díjazottak:

    Az év újonca: Oscar Piastri

    Az év autója: Red Bull Racing RB16B

    Az év brit autóversenyzője: Lando Norris

    Az év BRDC fiatal versenyzője: Zak O’Sullivan

    Az Autosport Arany Medál Díj nyertese: Jean Todt

    Az év e-sport versenyzője: Frederik Rasmussen

    Az év e-sport csapta: Coanda Simsports

    Az Autosport Úttörő és Innovációs díjának nyertese: Alejandro Agag

  • Horner több ezer fontot fizetett azért, hogy meglátogassa a Mercedest

    Horner több ezer fontot fizetett azért, hogy meglátogassa a Mercedest

    Christian Horner nagy lehetőséget látott maga előtt, amire sikeresen le is csapott.

    Tegnap rendezték meg az Autosport Awards-ot, amin a Red Bull csapatfőnöke is megjelent. Az eseményen a brit vezető egy díjat is átvehetett, ugyanis az év csapatának a Bikákat szavazták meg.

    Ugyanakkor egy másik „nyereményre is lecsapott.”

    Minden évben érkeznek felajánlások a csapatok részéről, a lap által indított árverésre. Ha valaki szeretné az egyik „nyereményt” magának, akkor jócskán a zsebébe kell nyúlnia. A befolyt összeget a Grand Prix Trust kapja, ami a motorsportban dolgozóknak segít baj esetén.

    A licitálható elemek között szerepeltek a Brit Nagydíjra páros jegyek a csapatok jóvoltáltából (Red Bull, Aston Martin Haas), míg a McLaren bármelyik európai futamra szívesen látja a nyertest. Természetesen aláírt relikviákra is lehetett licitálni (Red Bull, Williams, Aston Martin Haas), sőt a szerencsések gyárlátogatásokat is nyerhettek (Mercedes, Red Bull, Williams, McLaren).

    Az egyik nyereményt azonban egy jól ismert F1-es személyiség kaparintotta meg. A Mercedes ugyanis felajánlott egy gyárlátogatást, amire a legnagyobb összeget az egyik riválisuk küldte. Horner ugyanis 4000 fontot csengetett ki azért, hogy megnézhesse a csillagosok létesítményét.

    Ugyanakkor a képek tanúsága szerint túl jól sikerült az ünnepség, mivel a Red Bull csapatfőnöke elírta a saját nevét.

    Ugyanakkor nem szokatlan az ilyen csínytevés a száguldó cirkuszban. Zak Brown pár évvel ezelőtt a Red Bullhoz jutott el így.

  • Horner vasárnap teljesíti a Katarban kiszabott „közmunkáját”

    Horner vasárnap teljesíti a Katarban kiszabott „közmunkáját”

    Christian Horner ma teljesíti a katari eset után kapott „közmunkáját.”

    A Red Bull csapatfőnöke nehezményezte a Max Verstappen büntetését tavaly. A katari időmérőn Pierre Gasly törte meg AlphaTauriját, így okozva némi kavarodást. A gyorskörön lévőknek el kellett venniük a gázról a lábukat, miközben sárga zászló lépett érvénybe.

    Ugyanakkor volt némi technikai malőr is az eseményen. A jelzőtáblák nem aktiválódtak, továbbá a versenyzők kormányán sem jelent meg a figyelmeztetést. Ám az egyik sportbírói poszton lengett a zászló, bár mire Verstappen odaért, visszavonták a jelzést.

    Az eset után az osztrák istálló vezetője a következőket nyilatkozta a Sky Sportsnak, élő adásban:

    ,,A versenyigazgatónak kellene irányítani az eseményeket. A nap végén neki kell bíráskodnia. Mi történik akkor, ha egy pályabíró úgy dönt, hogy elkezdi lengetni a sárga zászlót, hogy is működik akkor ez? Felnőtteknek kell felnőtt döntést hozniuk. Szerintem csak egy rosszindulatú pályabíró volt az, aki ezt tette, úgy, hogy az FIA nem is utasította rá. Jobban kell ellenőriznünk őket, ilyen egyszerű. Egy ilyen döntő mozzanat, ugyanis a világbajnoki címbe kerülhet.”

    A megjegyzés miatt Hornert beidézték a versenyfelügyelők. A brit csapatvezető felajánlotta, hogy nyilvánosan bocsánatot kér, és részt vesz a Nemzetközi Versenyfelügyelői Program februári ülésén. A stewardok ezt elfogadták.

    Így tehát a Red Bull vezetője is jelen lesz a két napos online szemináriumon. Horner a programtervezet szerint vasárnap szólal fel.

    Az éves értekezleten kulcsfontosságú pontokat tárgyalnak meg és frissítenek fel a különböző kategóriák versenyfelügyelői. A résztvevők esettanulmányokat hallhatnak és elemezhetnek a korábbi futamok történései mentén.

  • Horner nem akarja, hogy Hamilton visszavonuljon

    Horner nem akarja, hogy Hamilton visszavonuljon

    Christian Horner nem szeretné, hogy Lewis Hamilton visszavonuljon.

    A szezonzáró után a hétszeres világbajnok inkább elvonult, ugyanis elveszítette a hitét a sportágban. Ugyan a Mercedes legutóbbi videójában feltűnt, ám helyezte még mindig nem tisztázott.

    A Red Bullnak ugyan meg van a véleménye az esetről, viszont azt nem szeretnék, hogy a 37 éves pilóta így vonuljon vissza.

    ,,Természetesen azt remélem, hogy Lewis (Hamilton) idén is a mezőny tagja lesz. Még mindig hihetetlen szinteken vezet. Ő és Max (Verstappen) tavaly egy ‘másik ligában játszott.” – nyilatkozta Horner.

    Ugyanakkor a brit vezető hozzátette, ezt a döntést csakis Hamiltonnak kell meghoznia. Ha ő nem érzi azt, hogy folytatni szeretné, akkor el kell fogadni azt:

    ” Végső soron neki kell döntenie, ez az ő karrierje. Biztos vagyok abban, hogy azt fogja tenni, ami a legjobb neki. Viszont ez már nem a mi dolgunk.” – tette hozzá Horner.

  • Red Bull: Hamilton eltűnése is a színjáték része volt

    Red Bull: Hamilton eltűnése is a színjáték része volt

    Helmut Marko és Christian Horner szerint Lewis Hamiltonnak esze ágában sincs visszavonulni, sőt a „a hallgatása” is csupán a színjáték része volt.

    Abu Dhabi után nem szólalt meg a hétszeres világbajnok, sőt nem mutatkozott nyilvánosan sehol sem. Toto Wolff mindeközben elhintette, hogy versenyzője akár vissza is vonulhat. A Red Bull vezetői viszont nem adnak hitelt ennek a lehetőségnek. A Bikák szerint ugyanis ez mind csak a show része volt:

    ,,Ha ebben lenne némi igazság, akkor hatalmas zúgolódás lenne. A színfalak mögött már égnének a forró drótok, mert le kell cserélniük Lewist. Viszont nem történt semmi, – nem voltak hívások, üzenetek még belső spekulációk sem. Se itt, se máshol.” – nyilatkozta Helmut Marko az F1-insider.com-nak.

    Nemrég azonban lencsevégre kapták a hétszeres világbajnokot, sőt a Mercedes legújabb videójában is szerepelt. Sajtóértesülések szerint Los Angelesben már gőzerővel készül is az új szezonra.

    ,,A hallgatása csupán a színjáték része volt.” – fogalmazta meg markáns véleményét Horner.

     

  • Horner: Elég késő lenne már bejelenteni a 2022-es sprintversenyeket

    Horner: Elég késő lenne már bejelenteni a 2022-es sprintversenyeket

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint már késő lenne a 2022-es sprint időmérős formátumot megerősíteni.

    Egyes csapatok azzal érvelnek, hogy extra pénzre van szükségük a Forma-1-től, hogy fedezni tudják az idei plusz versenyeket. Az F1 ugyanis azt reméli, hogy idén hat versenyhétvégét tudnak majd lebonyolítani az új formátummal.

    Horner az indiai WION műsorszolgáltatónak elmondta, hogy bár a tavalyi sprintfutamok érdekesek voltak, az idő fogytán van arra, hogy finomítsanak rajt, bővítsék és megerősítsék a formátumot 2022-re:

    „Nem volt tökéletes, de ha nem próbálsz ki valamit, addig ezt nem tudod. Szerintem lennének dolgok, amiket meg lehetne tenni, hogy izgalmasabbá, érdekesebbé tegyük. De már elég későre jár, és hamar döntést kell hoznunk.”

    Sőt, a pletykák szerint az FIA arra készül, hogy a héten összehívja a Motorsport Világtanács rendkívüli ülését, ahol elviekben a 2022-es 60 perces edzések visszaállításáról és Michael Masi versenyigazgató jövőjéről is tárgyalnak.

  • A Red Bull néhány héten belül szerződést hosszabbítana Verstappennel

    A Red Bull néhány héten belül szerződést hosszabbítana Verstappennel

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt mondja, hogy a következő hetekben leül Max Verstappennel, hogy megvitassák a regnáló világbajnok 2023 utáni jövőjét. A holland pilóta érdekeit régóta menedzsere, Raymond Vermeulen kezeli, de utóbbi még nem szakított időt arra, hogy egy esetleges új szerződésről tárgyaljon az energiaitalosokkal. Marko az AutoRevue-nak ennyit mondott erről:

    „A következő hetekben Maxszel tárgyalásokat fogunk folytatni. A menedzserével nehéz volt beszélni, mert a fia a dubaji 24 órás versenyen volt Jos Verstappennel együtt.”

    Verstappen múlt havi, Abu Dhabiban elért megkoronázásának a Red Bull részéről fizetésemelést kellene indokolnia, de Marko figyelmeztetett, hogy a holland jelenlegi – becslések szerint borsos 25 millió dolláros – fizetése nem sok teret enged a növekedésnek. Az osztrák szakember ezért így folytatta:

    Verstappennel már a határhoz közel vagyunk. Egy ponton, bizony ez lesz a vége.”

    Verstappen közvetlen riválisa, Lewis Hamilton 2023 végéig kötelezte el magát a Mercedeshez.

    Arra a kérdésre, hogy a Forma-1 2021-es világbajnokát nem lehetne-e valamikor átcsábítani az ezüstnyilas alakulathoz, Marko úgy vélte, hogy a tavalyi Brit Nagydíj és a Verstappen és Hamilton közötti vitatott összecsapás után talán túl sok a sértődöttség a Mercedes felé Max részéről:

    „Nem hiszem, hogy Max akkor odamenne. Úgy vélem, hogy a silverstone-i események miatt kevésbé lenne hajlamos a váltásra. Ennél drágábban pedig nem mehetne ez a dolog!”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nemrég kiemelte az istálló különleges kapcsolatát sztárpilótájával, és ragaszkodott ahhoz, hogy ez „többet ér minden papírnál”. Marko is kiemelte a csapat és a versenyző közötti figyelemre méltó hűséget:

    „Annak ellenére, hogy láttuk, hogy a Renault-erőforrással biztosan nem fogunk világbajnokságot nyerni, ő kiállt a csapat mellett. Mindig egyenesen elmondtuk neki, mik a terveink, amikor elkezdtünk a Hondával dolgozni. Más fejlesztésekről is tájékoztatást kapott. Ezért is hiszek a nyilatkozatainak, miszerint nagyon jól érzi magát velünk.”

  • Wolff megbánta a szócsatákat Hornerrel

    Wolff megbánta a szócsatákat Hornerrel

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elmondta, hogy nagyon sajnálja azt, hogy a kiélezett 2021-es szezon megromlott a viszonya kollégájával, Christian Hornerrel.

    A tavalyi esztendő nem csak a Mercedes és a Red Bull pályán tapasztalt rivalizálásról szólt, hanem azon kívül is. A két csapat, elsősorban azok főnökei rendszeresen üzengettek a riválisoknak, amely az év során egyre drámaibb mértéket ölt.

    Wolff és Horner viszonya emiatt érthetően megromlott, ám az osztrák már nagyon sajnálja a tavaly történteteket:

    „Igazán megbántam ezeket. Mindig próbálok profi maradni és profiként megközelíteni a dolgokat. Egy bizonyos ponton nagyon személyessé változott ez az egész kettőnk között.” – ismerte el az osztrák. „Ő azt mondta, hogy fogjam be a számat (a flexibilis szárny ügynél) én pedig azt feleltem neki, hogy olyan, mint egy szófosó, aki túl sokat beszél a kameráknak. Nem kellett volna ezt mondanom.”

    „Ez egy szakmai kapcsolat kettőnk között, de tudod, hogy a legnagyobb ellenfelednek is van egy legjobb barátja, ezért tisztelned kell őt, még akkor is, ha kemény harcot vívtok egymással.” – tette hozzá.

    Toto Wolff felesége volt az, aki ezt felismerte, és igyekezett fenntartani a békét.

    „Susie nagyon világosan rámutatott erre. Azt kérdezte ’Miért folytatsz ilyen jellegű beszélgetéseket? Megpróbálsz nyerni, ezt tiszteletben kell tartani. Még ha valaki más is ebbe az irányba megy, nem kell ezt tenned!’ Ezt hívják női szociális intelligenciának.” – mesélte nevetve.

  • Red Bull nevű motorok lesznek Verstappenék autóiban

    Red Bull nevű motorok lesznek Verstappenék autóiban

    Red Bull márkájú motorok fogják hajtani Max Verstappen és Sergio Pérez RB18-asait a 2022-es Forma-1-es szezonben, állítja Christian Horner csapatfőnök.

    2014-ben már a Red Bullnak gondjai voltak a Renault-val, annak ellenére, hogy korábban zsinórban négy bajnoki címet nyertek közösen, a turbó-hibrid korszak első szezonja előtt.

    Most, nyolc évvel később, miután a Honda tavaly év végén kivonult az F1-ből, és átadta a tevékenységét az újonnan alakult Red Bull Powertrainsnek, Horner megerősítette, hogy a motorokat ennek megfelelően fogják nevezni.

    „Red Bull-motorként lesz megjelölve” – mondta a Red Bull csapatfőnöke a RacingNews365-nek. „A Hondával kötött megállapodásunk részeként a motorokat továbbra is Japánban, Sakurában szerelik össze, japán támogatással és technikai segítségnyújtással.”

    Arra a kérdésre, hogy átviszik-e a folyamatot a gyárukba, Horner így válaszolt: „Valószínűleg igen. Erről jelenleg is tárgyalunk. A valószínű, hogy a motorokat – ahogy 2022-ben –  továbbra is Japánban gyártják és építik majd és hozzánk szállítják”.

    „Nagyon hálásak vagyunk a Hondának, hogy ezt az mentőövet nyújtja nekünk, miközben motorgyártóvá válunk. A motorok lezárt egységként érkeznek majd Japánból. Az összes versenytámogatás idén is Japánból fog történni.”

    Átveszik a Honda embereit

    Ami a projektben részt vevő személyzetet illeti, Horner elárulta, hogy a Honda összes érintett munkatársa átkerül a Red Bull fizetési listájára. Hozzátette azt is, hogy Masashi Yamamoto tanácsadó lesz, Toyoharu Tanabe pedig valószínűleg a Honda kapcsolata marad.

    „A HRD UK (Honda Racing and Development UK) összes dolgozó munkatársa átkerül hozzánk, így a motorok továbbra is a Honda szervizén kívül lesznek karbantartva”.

    Mindeközben a csapat új autója, a Red Bull Racing RB18, Horner szerint várhatóan a közeli Silverstone-ban (zárt kapuk mögött) egy filmnap keretén belül, a barcelonai első teszt előtti filmforgatásra készülnek majd el.”

    „A szokásos módon fogjuk ezt megtenni, mielőtt Barcelonába és Bahreinbe megyünk. Három nap nem elég egy versenyzőnek, különösen, ha egy új autóról van szó. Ez egy elég intenzív program, de biztosan érdekessé teszi majd a szezon első részét, különösen a rajongók számára” – jósolta Horner.

    Az első tesztre február 23. és 25. között kerül sor Barcelonában, a második tesztet pedig március 11. és 13. között Bahreinben rendezik meg a szezonnyitó nagydíj hétvégéje előtt.