Címke: Christian Horner

  • Tényleg akkora a baj, hogy hat autó fog körözni a szezon végi futamokon?

    Tényleg akkora a baj, hogy hat autó fog körözni a szezon végi futamokon?

    Csak túlzó kijelentés, vagy valós problémára világítanak rá Christian Horner szavai, amelyek az idei szezon utolsó négy futamára hat autós mezőnyt vizionálnak? Utóbbi mindenképp igaz, miközben szokás szerint mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, ami csak bonyolítja a dolgokat.

    Christian Horner vészjósló kijelentést tett a Spanyol Nagydíj alatt, mondván az infláció és a csapatok működéséhez kellő költségek emelkedése oda vezethet, hogy akár hét istállónak is ki kell majd hagynia az idei szezon utolsó négy futamát. Nem mindenki ért azonban egyet a Red Bull csapatfőnökével, mint ahogyan azzal sem, hogy meg kell emelni az idei évre 140 millió dollárban meghatározott költségplafont.

    Horner a paddockban tapasztalható konszenzusra hivatkozott a hét csapat említésekor, és kiemelte, hogy a középmezőny istállói nagyon szenvednek az infláció miatt, ami az év második felében csak tovább nőhet. A 140 millió dolláros kerettel számolva azok esetében, akik el is költenek ennyit egy szezonban, a 6%-ot meghaladó infláció 8,4 millió dolláros túlköltekezésnek felel meg, a The-Race.com szerint ugyanakkor a szállítási költségek, rezsiköltségek, anyagköltségek, és az energiaellátáshoz kapcsolódó egyéb szempontok egyes esetekben drasztikus drágulása még ennél is nagyobb túlköltést eredményez

    Christian Horner, Red Bull, Miami Nagydíj
    Horner katasztrofális forgatókönyvet vázolt fel Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Így jelenleg két lehetőség áll fenn: vagy növelik a költségplafont, vagy máshol spórolnak. A The-Race-nek néhány istálló elmondta, utóbbi eshetőség akár létszámleépítéshez is vezethet, ami nyilván senkinek nem érdeke. A szaklap szerint a Ferrari, az Aston Martin, a Mercedes és még a McLaren is a plafon megemelése mellett van, utóbbi esetében pedig ez azért nagy szó, mert korábban tűzzel-vassal kiállt a költségplafon bevezetése és minél lejjebb szorítása mellett. 

    „Számunkra világos, hogy a sportágnak abszolút szüksége van arra, hogy ragaszkodjon a költségvetési plafonhoz. Nem titok, hogy nagy mértékben kardoskodtunk a bevezetése és amellett, hogy a mostani számok legyenek érvényben – nyilatkozta Andreas Seidl, a wokingiak csapatfőnöke, majd ő is kiemelte, hogy a jelenlegi helyzet ezzel együtt is tarthatatlan. – Csak nézzék meg a közüzemi számláink és a szállítási költségeink hihetetlen növekedését! Lehetségesnek kell lennie egyeztetni az összes csapattal és az FIA-val, hogy igazságos megoldást találjunk.”

    „Most már a szezon közepén vagyunk, mindenki felkészült rá, hogy beférjen a költségvetési plafon alá, de ezek között a kivételes körülmények és áremelkedések mellett lehetetlen megtenni ezt. Ezért gondolom, hogy igazságos lenne a csapatoknak egymás között megoldást találni. A mi szempontunkból ez azt jelenti, hogy igazságos lenne növelni a plafont, talán azokhoz a specifikus költségekhez kötötten, amelyek megemelkedtek.”

    Andreas Seidl
    Seidl a költségplafon megemelése mellett van Fotó: McLaren

    A költségplafon növelését pedig akkor lehetne ebbe az évben végrehajtani, ha a tízből nyolc csapat beleegyezik. A The-Race szerint jelenleg nem szavaznának ennyien igennel, noha a mezőny több mint fele támogatná az emelést.

    Az Alpine szerint inkább spórolni kellene

    Érdekes helyzetben vannak azok az istállók, amelyeknek éves költségvetése nem éri el az évi 140 millió dollárt, hiszen ők akkor sem tudnának többet költeni, ha lehetőségük lenne erre. Ebben a szituációban van az Alpine is, amelynek csapatfőnöke viccesen megjegyezte: nem bánná, ha több csapat is kihagyna négy versenyt az év végén, mert azzal ők előrébb végeznének. Otmar Szafnauer ezután Horner szavaira utalva visszakérdezett: „tervezzünk is ezzel, vagy csak tréfás kedvében volt?”

    Szafnauer azzal érvel, hogy az infláció növekedése már egy ideje zajlik, és ha ők bele tudták ezt tervezni az idei költségvetésükbe, akkor erre a többi csapatnak is képesnek kellett lennie. „Nem támogatjuk a költségplafon megemelését. Már korán meghatároztuk a költségvetésünket, és egy kicsit számoltunk benne az inflációval, mert az nem csak úgy jött. Ha megnézzük, már decemberben is 7%-os volt, a legtöbb csapat pedig november és december között határozza meg a következő évi költségvetését.”

    „Úgyhogy ez minket nem ért meglepetésként, így terveztünk vele. Továbbra is a költségplafon alatt vagyunk, még ha nem is számoltunk olyan magas szállítási költségekkel, mint amilyenekkel most szembe kell néznünk. Ha nekünk megy ez, akkor bizonyára a többieknek is.”

    Az Alpine csapatfőnökének ugyanakkor arra is van javaslata, hogy mit kell tenni az infláción túli, egyes esetekben extrém módon megemelkedett költségekkel. Röviden: máshonnan kell elvenni hozzájuk a pénzt.

    Fernando Alonso, Alpine, racingline.hu
    Az Alpine-nak nem érdeke, hogy növeljék a költségplafont Fotó: James Moy Photography/XPB Images/Alpine

    „Jelentős fejlesztési költségvetést különítünk el egy évre, különösen egy olyan idényben, amelyben újak a szabályok. Rengeteg pénzt költünk fejlesztésre, mert végső soron ebben az évben fejlesztési verseny zajlik. Úgyhogy, amikor a szállítási költségek 2,5-3,5 millió dollárral emelkednek, és a fejlesztési költségvetésed 20 millió dollár, nem tudod azt 17 millió dollárra csökkenteni, hogy továbbra is a plafon alatt maradj? De igen” – jelentette ki Szafnauer.

    „Ez viszont korlátozza a fejlesztéseidet, miközben fejlesztési versenyben vagy. Így aztán, ha megvan a pénzed, sokkal könnyebb az FIA-hoz menni és a költségplafon megemeléséért lobbizni, miközben a fejlesztési költségvetésed is ugyanakkora marad” – mutatott rá a nagycsapatok szándékai mögött húzódó valós indokokra az Alpine csapatfőnöke.

    Az Aston Martin köztes megoldást javasol

    Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke eközben úgy látja, hogy Horner szavai „kissé túlzóak” azt illetően, hogy futamokat kell majd kihagyniuk, és ő nem gondolja, hogy ez meg fog történni. Ezzel együtt támogatja az emelést, de kizárólag úgy, ha az az infláción alapul.

    „Nem lenne szabad azért megemelni a költségplafont, mert egyesek nem tudják kontroll alatt tartani a költéseiket – szögezte le a német szakember. – Ugyanakkor az ukrajnai és oroszországi helyzet felsrófolta az energiaárakat, a légi szállítás nagyon drága lett, ezt pedig nem tudtuk beletervezni a költségvetésbe (lévén, az ukrajnai háború februárban robbant ki – a szerk.). Ezért támogatjuk az infláción alapuló emelést, azt viszont, hogy csak úgy emeljünk, nem.”

    Az emelés mellett szól az is, hogy a pénzügyi szabályozások és a költségplafon megváltoztatásának lehetőségét eleve fenntartották a menet közben tesztelt hatékonyságuk függyvényében, és már folyamatban vannak olyan módosítások a jövőre nézve, amelyek biztosítják, hogy a szabályozás hatékonyabb legyen, és minden téren a valódi célt szolgálja. Seidl szerint emiatt is lenne jó lehetőség a mostani helyzetben változtatni.

    Mike Krack, Aston Martin
    Mike Krack is a növelés mellett áll Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Még mindig a költségplafon bevezetésének korai szakaszában járunk, ezért normális, hogy párbeszédet folytatunk az FIA-val és az F1-gyel a tapasztalatokról, és arról, hogy miként javíthatunk a helyzeten a későbbiekre nézve – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke. – Az egyik, hogy megnézzük, mi a helyes mechanizmus a költségplafon infláción alapuló emelésére. Volt egy két évvel ezelőtt, a szabályok megalkotásakor meghatározott mechanizmus, ami 2024-től lépett volna életbe. Jelenleg ez is a felülvizsgálat tárgyát képezi. Ez a helyes mechanizmus? Vagy fejleszthetünk rajta, hogy jobban reagáljunk a világban jelenleg zajló folyamatokra?”

    A McLaren csapatfőnöke szerint a helyes megoldás lehetővé teszi majd a megfelelő változtatásokat anélkül, hogy a költségplafon jövőre már 135 millió dollárosra csökkenő tervezett összege kicsússzon az irányításuk alól. A szkeptikusok – mint például Szafnauer – azonban pont ettől tartanak.

    „Tegyük fel, hogy az infláció 10%-os, a költségplafon pedig 135 millió dollár. 10% esetén ezt megemeljük 145 millióra, a következő évben viszont már nem tíz milliót adunk hozzá, hanem 14 és felet. Ez az egész csak folytatódni fog, és ebben az esetben visszajutunk oda, ahol voltunk, mielőtt észrevennénk” – érvelt a román származású szakember.

    Valamilyen megoldás lesz

    Az biztosan kijelenthető, hogy valós próblémát okoznak a csapatoknak az elszálló költségek, és nem csak fejlesztésre szeretnének költeni egy kicsit többet azok, akiknek van miből. Az ugyanakkor az F1 és a csapatok érdekeivel is szöges ellentétben áll, hogy versenyektől maradjanak távol, ezért vagy így, vagy úgy, de találni fognak valamilyen megoldást. Az is védhető álláspont, hogy kell a pénzügyi szabályozásokba egy olyan mechanizmus, ami a költségek elszállása nélkül kompenzálja a gazdasági ingadozásokat.

    Ám, mint az F1-ben mindig, ebben az esetben is közrejátszik, hogy közben a csapatok minden eszközzel igyekeznek előnybe kerülni a riválisokkal szemben. Ezért, akiknek van pénze, csak a költségplafon miatt nem költhetnek többet, értelemszerűen a növelés mellett fognak kampányolni, mert így előnybe kerülhetnek azokkal szemben, akiket nem a költségplafon, hanem a saját forrásaik korlátoznak. Utóbbi csapatok pedig ezután is kénytelenek lesznek saját forrásaik átcsoportosításával megoldani a váratlan helyzeteket, és adott esetben elvenni a fejlesztésre szánt büdzséből, amivel csak tovább nő a szakadék ez élmezőny és a középmezőny között.

    Hogy milyen megoldással lehet biztosítani, hogy ez ne történjen meg, az lesz az igazán nagy feladata az F1-nek.

  • Infláció: Akár versenyeket is hagyhatnak ki az F1-es csapatok az év végén

    Infláció: Akár versenyeket is hagyhatnak ki az F1-es csapatok az év végén

    Vészjósló kijelentést tett a listavezető Red Bull csapatfőnöke Christian Horner, a brit szerint ugyanis a költségvetési sapka és az elszálló infláció miatt akár az is előfordulhat, hogy az szezon utolsó részében akár versenyeket is kihagyhatnak bizonyos csapatok.

    Idén került bevezetésre a Forma-1-ben a költségvetési plafon, ami megszabja, hogy minden istálló maximum 145 millió dollárból gazdagodhat egy évben, amelyet a következő évben tovább csökkentenek 5 millióval.

    Ezt az összeget azonban még a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború előtt határozták meg, ám az előbbi két esemény komoly hatással volt a világgazdaságra. Csak idén a globális infláció eléri a 10%-ot, amivel a csapatok költségei óriási és nagyon gyors mértékben ugrottak meg. Noha az FIA ígéretet adott arra, hogy a limittel igyekeznek majd az inflációhoz igazodni, ennek ellenére Christian Horner úgy véli, a csapatok nagy része év végére akár komoly bajba is kerülhet.

    „A tíz csapatból hétnél előfordulhat, hogy az utolsó négy futamot ki kell majd hagyniuk, hogy beleférjenek a keretbe. Nem csak a nagy csapatokról van szó, hanem a középmezőnybeli gárdákról is, meg mindenkiről, akik az infláció miatt szenvednek.” – idézi a britet a BBC.

    „Az FIA feladata ezzel foglalkozni. Tudom, hogy nagyon komolyan veszik ezt a témát. Az energia árak, a megélhetés költsége mind-mind exponenciálisan emelkedik és ez alól az F1 sem jelent kivételt. A szállítási díjak a négyszeresükre emelkedtek és ezt nem tudjuk kontrollálni.” – tette hozzá.

  • Horner: Nem volt értelme csatázni hagyni Pérezt és Verstappent

    Horner: Nem volt értelme csatázni hagyni Pérezt és Verstappent

    Christian Horner abszolút helyes döntésnek tartja, hogy Sergio Péreznek el kellett engednie Max Verstappent, miközben vezette a Spanyol Nagydíjat. A Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor megérti a csapatutasítás miatt frusztrált mexikóit.

    Sergio Péreznek nem esett valami jól, hogy az első helyen haladva el kellett engednie, vagy pontosabban mondva, nem szabadott csatába bonyolódnia Max Verstappennel a Spanyol Nagydíjon. A mexikói versenyző „igazságtalannak” nevezte a csapat döntését, majd a futam után jelezte, beszélni szeretne erről az istállóval. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint viszont nem lett volna értelme hagyni, hogy megküzdjön Verstappennel.

    „Sajnálatos, ami Charles-lal történt, szerintem igen érdekes csatát láthattunk volna közöttük (közte és Verstappen között – a szerk.) a verseny második felében. Ki kell emelnem Checót is, aki ma csapatjátékos volt. Nem ugyanabban a versenyben voltak [Verstappennel], mivel más stratégián mentek, de fantasztikusan jól dolgoztak együtt” – dicsérte Pérezt Horner a Sky Sportsnak.

    A Red Bull csapatfőnöke ezután elmagyarázta, miért mondták azt menet közben Péreznek, hogy engedje el Verstappent, ha az gyorsabb nála. „A gond az volt, hogy miként más autók esetében is, a hőmsérsékletek nálunk is nagyon magasak voltak. Víz, olaj, fékek… És az utolsó, amit az ember kockáztatni akar, az a kiesés, amikor lehetőség van kettős győzelmet aratni. Más stratégián voltak, úgyhogy nem volt egyenlő küzdelem. Maxnak akkora gumielőnye volt, Checo gumijai pedig nem bírták volna ki a végéig, ezért is hoztuk ki még egyszer, hogy begyűjtsük az értékes pontot a leggyorsabb körért” – magyarázta Horner.

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull, Spanyol Nagydíj
    Pérez nem védhette az első helyet Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Sky Sports szakértői, különösen Damon Hill azonban nem hagyta annyiban a kérdést, mire Horner kerek-perec kijelentette, hogy egyszerűen ez volt a helyes döntés.

    „A mi felelősségünk az, hogy a lehető legtöbb pontot szerezve mindkét autó eljusson a célig. Amit Checo akkor nem látott, és szerintem most már tökéletesen tisztában van vele, hogy milyen hosszú etapot kellett teljesítenie a közepes gumin. Maxnak akkora gumielőnye volt, hogy a csapat szemszögéből nézve nem volt értelme kockázatot vállalni egy hol működő, hol nem működő DRS-sel, extrém magas hőmérsékletek mellett. Úgyhogy abszolút ez volt a helyes döntés.”

    A Red Bull menet közben állította más taktikára a két autóját, hogy így ugroják át George Russellt. Ez azt jelentette, hogy Pérezzel megpróbálták az egy kiállást, míg Verstappent háromra rakták. Amikor a holland utolérte a csapattársát, lágy gumik voltak az autóján, miközben a mexikói a közepes keveréket óvta. „Akkora volt a különbség kettejük között, mivel Max a gumiknak köszönhetően körönként két másodperccel volt gyorsabb, hogy nem volt értelme csatázni hagyni őket” – szögezte le Horner.

    A csapatfőnök arra is reagált, hogy Pérez később beszélni akar erről a csapattal. „Nyitottan megvitatjuk. Szerintem látni fogja, hogy miként alakult a verseny, hogy közel 30 kört kellett mennie a közepes gumin, és a végén azért kellett kiállnunk, hogy bebiztosítsuk magunkat Russell-lel szemben. Érthető, hogy a pillanat hevében ez volt a reakciója, elvégre autóversenyző, és ha nem tenné szóvá az ilyesmit, nem végezné jól a munkáját” – mondta megértően a 48 esztendős szakember.

  • Megverhette volna Verstappen Leclerc-t? – Horner válaszolt

    Megverhette volna Verstappen Leclerc-t? – Horner válaszolt

    Biztosat már soha nem fogunk tudni, de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, hogy szerinte le tudták-e volna győzni a Ferrarit és Charles Leclerc-t a Spanyol Nagydíj időmérőjén, ha nincs a műszaki hiba a Q3 végén.

    Nem a tervek szerint alakult a Red Bull időmérő edzése Barcelonában. Max Verstappen kénytelen volt félbeszakítani az utolsó Q3-as próbálkozását, Sergio Pérez pedig a kihagyott pénteki első szabadedzés levét itta. Christian Horner, a bikások csapatfőnöke a Sky Sportsnak beszélt a holland pilóta problémájáról.

    A közvetítésben csak azt láthattuk, hogy Verstappen lelassít a hármas kanyarban. Mint kiderült, ezt direkt csinálta, miután látta, hogy nagyon nagy hátrányt szedett össze a célegyenesben. Mivel rányomott a DRS gombjára, azt gondolta, nyitva van a szárnya, ezért a motorra gyanakodott, hiszen az autó tempója lassabb volt a megszokottnál.

    „Valójában nem a motorerővel volt gond, hanem a DRS nem nyílt ki. Meg kell vizsgálnunk, hogy megértsük, mi történt, mert a bokszba visszafelé jövet a hátsó egyenesben elvégzett ellenőrző nyitás során már kinyílt” – árulta el Horner.

    Verstappen így valamivel több mint 3 tizeddel kapott ki a pole pozíciót megszerző, az első Q3-as próbálkozása során hibázó Charles Leclerc-től. Horner szerint azonban akkor sem tudta volna megelőzni a monacóit, ha nem kell félbeszakítania az utolsó körét.

    „Nem hiszem, hogy ma elég volt bennünk ahhoz, hogy megdöntsük Charles körét. Nagyszerű kört rakott össze nyomás alatt a végén. De így is elégedett vagyok az első soros rajttal” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, aki nem tulajdonít nagy jelentőséget a technikai hibának sem.

    „Az ilyen dolgok megesnek. Láthattuk, hogy múlt éjjel a Ferrari cserélt kasztnit az üzemanyagrendszerrel kapcsolatos probléma miatt. Sajnos minket a legrosszabbkor sújtott probléma, hiszen az ember az utolsó Q3-as körében akar a legkevésbé ilyesmivel szembesülni. De keményen dolgozunk, és próbáljuk megérteni, hogy mi volt a gond. Akár az is megeshetett, hogy egy darab gumitörmelék szorult a nyitórendszerbe.”

    „Sajnálatos volt, hogy nem tudtunk válaszolni [Leclerc körére], mert bár nem gondolom, hogy legyőztük volna ma Charles-t, szerintem közelebb lettünk volna hozzá, mint azt a köridők sugallják.”

    Red Bull, Ferrari, Spanyol Nagydíj, időmérő
    Horner szerint mindenképpen Leclerc-é lett volna a pole Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Pérez már péntek reggel hátrányba került

    A Ferrarival vívott csatában az sem jött jól a Red Bullnak, hogy Sergio Pérez csak az ötödik rajtkockát szerezte meg, és nemcsak Carlos Sainz, hanem George Russell is elé került. A mexikói pilóta az időmérő után elárulta, nagyon hiányzik neki a pénteki első szabadedzésen elveszített 60 perc, amikor a csapat az évi két kötelező ilyen alkalom egyikét letudva Jüri Vipset ültette Pérez autójába.

    „Nem a tervek szerint alakult az időmérő. Igen sokba került kihagyni az első szabadedzést amiatt, ahogyan a gumik viselkednek ezen a hétvégén. Ez hatással volt az egykörös tempónkra, és nagyon nehéz volt felzárkózni. Nem voltam teljes összhangban a kocsival és a gumikkal, az autó túlságosan a határon volt. A gumik túlmelegednek az első és második szektorban, mostanáig pedig nem tapasztaltunk ilyen magas hőmérsékleteket [az új gumikkal], ami nagyon nehézzé tette a helyzetet.”

    Sergio Pérez, Red Bull, Spanyol Nagydíj
    Pérez nem boldogult jól a gumikkal Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Pérez ugyanakkor bízik benne, hogy a versenyen előreléphet. „Továbbra is optimista vagyok a futammal kapcsolatban. Fontos lesz a jó rajt, és hogy a lehető legtöbb helyet javítsam. Csak teljes erőbedobással menni fogok előre. Csak ötödik vagyok, a futam viszont hosszú lesz, a gumik pedig nagyon furcsa dolgokat fognak művelni.”

    Ami a gumikat illeti, Horner szerint az is bekavarhat a képbe, hogy az élről rajtoló Leclerc-nek van teljesen új lágy szettje. „Charles megspórolt egy új szett lágy gumit a versenyre, úgyhogy stratégia szempontjából ez elég érdekes. Ilyen hőmérsékletek mellett minden a gumikopásról és gumikezelésről fog szólni, úgyhogy lenyűgöző futam lesz” – jósolt a csapatfőnök.

  • Provokatív kérdést kapott Vettel: „Milyen ézés újra Red Bullt vezetni”?

    Provokatív kérdést kapott Vettel: „Milyen ézés újra Red Bullt vezetni”?

    Sebastian Vettelt egy provokatív kérdés várta, mikor kiszállt péntek délután az autóból.

    Nagy port kavart a paddockban az Aston Martin, ugyanis a „B” autójuk kísértetiesen hasonlít az egyik ellenfél konstrukciójára. A „rózsaszín Mercedes” korszak után beköszöntött a „zöld Red Bull” éra, amit a Bikák nem néznek jó szemmel.

    Christian Horner „bűncselekménynek” nevezte a másolást és kihangsúlyozta, lesz még az ügynek folytatása. Ugyanakkor humoránál volt az osztrák istálló. Az első szabadedzésen ugyanis a pitwallon előkerültek a zöld Red Bull italok. Így akarták jelezni a másolást és némi fricskát tolni a kanadai-brit csapat orra alá.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés

    Ugyanakkor a Red Bullnak nem kell rettegnie az Aston Martintól. A második gyakorláson a négyszeres világbajnok a 8. pozíciót foglalta el.

    A szabadedzés után, a német Sky lépett a 34 éves versenyzőhöz. Ekkor hangzott el a kérdés: milyen érzés újra egy Red Bullt vezetni? Vettel így felelt:

    „Véleményem szerint mindig van némi hasonlóság az autók között. Másképp kellene tekinteni a dologra. Kezdettől fogva hangoztattuk, hogy két koncepciót vittünk tovább a tél folyamán. Mind a két tervezetet szem előtt tartottuk, másképp ezt nem lehetett megcsinálni. Nem mintha, a Mercedes hirtelen hasonlíthatna az autónkra. Ez nem lehetséges a számukra, az konstrukciót körülvevő infrastruktúra miatt. Viszont nálunk nem ez a helyzet. Mi nyitva hagytuk az ajtót.” – magyarázta a négyszeres világbajnok.

  • Az FIA vizsgálatot folytatott a Red Bullra hasonlító Aston Martin miatt

    Az FIA vizsgálatot folytatott a Red Bullra hasonlító Aston Martin miatt

    A Nemzetközi Automobil Szövetség embereinek már korábban feltűnt, hogy az Aston Martin Spanyol Nagydíjon debütáló fejlesztései nagyon hasonlítanak a Red Bull egyes megoldásaira, ezért elutaztak Silverstone-ba, hogy vizsgálatot folytassanak le. Végül mindent rendben találtak, a Red Bull viszont kételkedik.

    Nemcsak a riválisok, az újságírók és a rajongók figyelmét keltette fel az Aston Martin Barcelonában debütált B-autója, hanem az FIA szakembereiét, akik – mint kiderült – a Spanyol Nagydíj hetének elején látogatást tettek a csapat silverstone-i gyárában, hogy megbizonyosodjanak róla, az Aston Martin nem vétett a szabályok ellen.

    Pont a silverstone-i gárda miatt vezették be korábban ugyanis azt a szabályt, amely tiltja egy rivális autójának úgynevezett visszafejtés útján történő lemásolását, azaz nem lehet például az arról készült fényképeket számítógépes tervezőprogrammal adatokká alakítani. Mivel a csapatoknak kötelezően el kell küldeniük a CAD-adatokat az FIA-nak egy-egy fejlesztés előtt, a szöveségnek is feltűnt a számos hasonlóság az Aston Martin B-autója és a Red Bull RB18-as között.

    Lance Stroll, Aston Martin, Barcelona
    Az autó oldalszekrényei megszólalásig hasonlítanak a Red Bulléra Fotó: Aston Martin

    A szövetség emberei ezért ezen a héten kedden és szerdán látogatást tettek az Aston Martin központjában, és végül mindent rendben találtak. Azaz a silverstone-i istálló nem másolta le tiltott eszközökkel a Red Bullt, illetve nem is kapott a bikások szellemi tulajdonát képező külső segítséget. 

    Az FIA szerint versenyhétvége előtti „rutinellenőrzést” folytattak, miután „nyilvánvalóvá vált, hogy az Aston Martin számos fejlesztése hasonlít egy rivális autójára.”

    „A CAD-ellenőrzéseket és a fejlesztési folyamat részletes elemzését magában foglaló vizsgálat megerősítette, hogy nem követtek el szabályszegést, ennélfogva az FIA a szabályoknak megfelelőnek tartja az Aston Martin aerodinamikai fejlesztéseit” – olvasható az FIA jelentésében.

    „A 17.3-as cikkely specifikusan meghatározza és tiltja a visszafejtést, azaz a fényképek, vagy egyéb adatok CAD-modellekké alakításának digitális folyamatát, és tiltja a szellemi tulajdon csapatok közötti átvitelét. Ugyanakkor ez a cikkely megengedi, hogy az autók tervezését a versenytársak autói befolyásolják, ahogyan az a Forma-1-re mindig is jellemző volt.”

    „Az elvégzett elemzés megerősítette, hogy az Aston Martin által követett folyamat összhangban van a szabályok által támasztott követelményekkel.”

    Az Autosport idézi az Aston Martin egyik szóvivőjét, aki szintén elmondta, hogy az FIA mindent rendben talált. „Megosztottuk a fejlesztéseink részleteit az FIA technikai szakértőivel, akik a fejlesztés létrejöttéhez használt adatokat és folyamatokat elemezve írásban megerősítették, hogy a fejlesztés törvényes, független munkafolyamatok révén, az előírásokkal összhangban jött létre.”

    Red Bull: Ez nagyon hízelgő 

    A szabályszegés gyanúja többekben azért merült fel, mert a tavalyi év során az Aston Martin összesen hét szakembert csábított el a bikásoktól, köztük Dan Fallows aerodinamikai főnököt is. A Red Bull szakembereiben ezért felmerült, hogy korábbi alkalmazottaik esetleg bizalmas adatokat vittek magukkal, hiszen mint azt Lance Stroll és a csapattulajdonos Lawrence Stroll a Sky Sportsnak megerősítette, nem az idei szezon kezdetekor kezdtek el dolgozni a most bemutatott, Red Bullra hasonlító autón, hanem már tavaly ősszel, azaz egymással párhuzamosan fejlesztették az idény elejétől mostanáig használt, illetve a Barcelonában bevetett modellt.

    Sebastian Vettel, Aston Martin, Barcelona
    Mindkét pilóta megkapta az új fejlesztéseket a Spanyol Nagydíjra Fotó: Aston Martin

    „A másolás a leghízelgőbb dolog. Az már valami, ha valaki arra utasítja a csapatát, hogy az autónk egy nagyon hasonló klónjával álljon elő” – idézi Christian Horner élcelődő szavait a Red Bull közleményéből a BBC.

    „Természetesen néhány ember átigazolt a téli időszak alatt, azt pedig nem tarthatjuk ellenőrzésünk alatt, hogy a fejükben mit visznek el – ecsetelte a Red Bull csapatfőnöke. – Az ugyanakkor nyilvánvalóan aggodalomra adna okot, ha bármilyen szellemi tulajdon bármilyen módon gazdát cserélne. Ezért támaszkodunk az FIA-ra, hogy elvégzi a munkáját, a kutatásait, az ellenőrzéseit. Megvan minden hozzáférésük, és mi nagy mértékben támaszkodni fogunk rájuk, hogy biztosítsák, a Red Bull semmilyen szellemi tulajdona nem talált utat abba az autóba.”

    Hogy az ügynek a Red Bull szerint még nincs vége, arra abból lehet következtetni, hogy a közlemény megjegyzi: a bikások „érdeklődve fogadták” az FIA magyarázatát, majd leszögezték, hogy a szellemi tulajdon Aston Martinhoz áramlása egyértelmű szabályszegés.

    Az új Aston Martin azonban jelen állás szerint szabályos, a Red Bull pedig a jelek szerint egyelőre nem tehet mást, mint lenyeli a békát. Hogy mi a véleményük Vettelék új versenygépéről, azt az azért nem rejtették véka alá: a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén az istálló teljes vezérkara zöld Red Bull-lal maga előtt ücsörgött a boxutca fala mellett levő irányítóközpontban.

  • A csapatvezetők elismerik, hogy Monaco veszélyben van

    A csapatvezetők elismerik, hogy Monaco veszélyben van

    A Forma-1-es csapatfőnökök elismerik, hogy nem tévednek nagyot azok a pletykák, amelyek szerint Monacónak valamit tennie kell azért, hogy a történelmi utcai verseny továbbra is a versenynaptár része maradhasson.

    A sport változáson megy keresztül, és olyan új helyszínek kerülnek a naptárba, mint Miami és Las Vegas. A helyek azonban fogynak és egyre világosabbá válik, hogy még az olyan legendás versenyek mint Monaco, Spa és Monza sincsenek biztonságban.

    „Nyilvánvalóan változnak a dolgok” – mondta a Haas főnöke, Günther Steiner.

    „Mindig fejlődünk és fejlődnünk is kell, és ha az aktuálisnak maradás azt jelenti, hogy a modellnek változnia kell, akkor azt hiszem, hogy változnia kell. Nem élhetünk a múltban” – folytatta.

    „Remélhetőleg Monaco a megfelelő körülmények között a naptárban maradhat.”

    Nem meglepő módon pénzügyi megfontolások is állnak a monacói probléma középpontjában, mivel a monacói szervezők a legalacsonyabb rendezési díjat fizetik a versenyek szervezői közül.

    „Azt hiszem, ha Monaco egy új pálya lenne, és azt mondanák, hogy ‘az összes pálya közül a legalacsonyabb díjat kapjuk onnan, de oda fogtok menni, és nem tudtok előzni sem’, akkor soha nem fogadnánk el a naptárban” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

    „Monacót az öröksége és a történelme miatt fogadjuk be – ennyi. Úgy gondolom, hogy fejlődni kell.”

    „Ha megállsz egy helyben, akkor visszafelé haladsz, és azt hiszem, ez a sport minden aspektusára érvényes” – tette hozzá.

    Az Alfa Romeo vezetője, Frederic Vasseur egyetért azzal, hogy Monaco „nem maradhat régimódi”, és nem várhatja el, hogy nagydíja továbbra is a naptárban maradjon.

    „És nem csak Monacóra gondolok” – mondta Vasseur. „Ez egy jó lecke minden nagydíj számára.”

  • Christian Hornernek tetszett, ahogy Leclerc lezúzta Lauda Ferrariját

    Christian Hornernek tetszett, ahogy Leclerc lezúzta Lauda Ferrariját

    A Red Bull csapatfőnökének a jelek szerint elnyerte a tetszését Charles Leclerc balesete a történelmi monacói nagydíjon, amelyen a Ferrari pilótája Niki Lauda autójában tett kárt.

    Charles Leclerc a hétvégén sikeresen a falba állította Niki Lauda 1974-es Ferrariját Monacóban, a legendás pályán hagyományosan évente megrendezett történelmi autók versenyén. Ezzel a Scuderia pilótája folytatta 2017 óta tartó elképesztő pechsorozatát a hazai pályáján. 

    Hogy ismét a balszerencse volt a ludas, az utólag nyert bizonyítást, az Autosport ugyanis közzétett egy fényképet, amelyen látszik, hogy a Ferrari 312B3-as fékje menet közben darabokra hullik, így Leclerc-nek esélye sem volt megállni a Rascasse-kanyarba érve.

    Az okok ismeretében persze nincs miért szégyenkeznie a monacói pilótának, akinek piruettje Christian Horner tetszését is elnyerte, a Red Bull csapatfőnöke ugyanis likeolta az osztrák Servus TV Instagram-oldalán erről közzétett videót. 

    Hornertől egyébként nem áll távol, hogy fű alatt – de persze kamerák előtt sem mindig riad ettől vissza – odaszúrjon a riválisoknak, az Autosport tavalyi díjátadóján például komoly összeget ajánlott fel azért, hogy meglátogathassa a Mercedes gyárát. Az akciónak természetesen jótékony célja volt, hiszen a játékszabályok eleve kizárták rivális F1-es istállók alkalmazottainak részvételét.

    Mindeközben Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemcsak virtuálisan, hanem a maga valójában is feltűnt Lauda egykori Ferrarija mellett a Hercegségben, ahol felesége, illetve fia társaságában fotózkodott a szinte napra pontosan három éve elhunyt barátja autójával. A képet Susie Wolff tette ki az Instagramjára, és egy szívecske társaságában annyit írt mellé: „Mindig velünk.”

  • Red Bull: Nehéz lesz folyamatosan fejleszteni az autónkat

    Red Bull: Nehéz lesz folyamatosan fejleszteni az autónkat

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a költségsapka miatt nagyon nehéz lesz minden egyes futamra újításokkal ellátni az RB18-at.

    A Milton Keynes-i istálló a szezon első versenyén még hátrányban volt a Ferrarihoz képest, azonban eltelt pár verseny és a Bikák fejlesztései működnek, amiknek köszönhetően a Vörösök elé kerültek az erősorrendben.

    Ugyanakkor olasz források értesülései szerint az energiaitalosok már a szezon első szakaszában elköltötték a fejlesztésekre félretett pénzösszeg 75 százalékát. Ha ezt tényleg így van, akkor a Red Bullnak komoly gondjai akadhatnak a költségsapka betartásával, aminek túllépése nagyon komoly szankciókat von majd maga után. Horner a legutóbbi nyilatkozatában is reflektált erre, miközben a csapata eddigi 5 versenyét is értékelte.

    „Imolában látni lehetett, hogy a dolgok milyen gyorsan megváltozhatnak. Már csak emiatt is lesznek érdekesek az elkövetkezendő versenyek. A nyári versenyek előtt is érkeznek majd fejlesztések, amik nagyon fontosak lesznek, mert jelen pillanatban az elődleges feladatunk az autónk súlycsökkentése.”

    „Mindenhol lehet fejlődni és nekünk a súlycsökkentésen kívül a lassú kanyarokban és a gumikezelésen kellene még sürgősen javítanunk. Ezeket a dolgokat meg kell tenned annak érdekében, hogy ha meg szeretnéd nyerni a bajnokságot.”

    „A Red Bull idei autója nem megbízhatatlan.”

    Horner annak ellenére állítja ezt, hogy Max Verstappen már kétszer is technikai hiba miatt hibázott, amíg Serio Pérezzel egy alkalommal babrált ki a technika ördöge, de a múltkori Miami Nagydíjon egy szenzorhiba miatt majdnem idő előtt ért véget számára a vasárnapi száguldás.

    „Voltak olyan dolgok, amiket a szezon előtti teszteken még nem tapasztaltunk és csupán most ütötték fel a fejüket, szóval nem mondanám azt, hogy sérülékeny az autónk” – folytatta Horner. „Ez frusztráló, de szorosan együttműködünk továbbra is a Hondával, hogy ezeket a problémákat orvosoljuk.”

    A 2022-es Forma-1-es szezon soron következő versenyét Barcelonában rendezik majd meg a Circuit de Catalunyán és Mattia Binotto bejelentette, hogy a Ferrari most fogja ellőni az első komolyabb fejlesztéseit. Horner már csak emiatt is komolyan számol a két piros autóval, és ennek a csatának a szurkolók lehetnek majd a legnagyobb nyertesei.

  • Horner: Igazságtalan lenne az, ha mi fizetnénk egy új csapatért

    Horner: Igazságtalan lenne az, ha mi fizetnénk egy új csapatért

    Christian Horner szerint igazságtalan lenne az, ha 10 istállónak kellene fizetnie egy új csapat érkezése miatt.

    Az Andretti Global nyilvánosan bejelentette, hogy 2024-től csatlakozni kíván a száguldó cirkuszhoz. Bár az amerikai vállalat lelkesen vetné bele magát a sportágba, a leendő versenytársak közül nem mindenki örülne az új alakulatnak.

    A Red Bull csapatfőnöke elmagyarázta, miért nem fogadták örömmel a csapatok az új kihívóról szóló híreket:

    „Természetesen ott van a Concorde megállapodás, amit aláírtunk. A jelenlegi aláírók számára az teljesen logikus. 10 csapatnak, vagy épp 10 franchise-nak van egy belső értéke, ám a létszámnöveléssel ez felhígul. Elméletileg  a Liberty (Media) dolga lenne az, hogy foglalkozzon ezzel, ha azt akarják, hogy új csapatok jöjjenek. Ha ez a szám 10-nél nagyobb lesz, akkor bizonyos adóügyi kérdések is felmerülnek. Ezen felül ott van az is, hogy mégis hogyan befolyásolná mindez a nyereményalap elosztását. A pénz egy jelentős tényező. Végső soron a promótereknek így az alapból kevesebb részesedést kellene kivenniük, ha azt szeretnék, hogy új alakulatok jelenjenek meg. Nyilvánvalóan nem lenne igazságos az, ha közvetett módon a többi csapatnak kellene fizetnie az új belépőért. Így ez mindig konfliktust fog generálni.” – magyarázta a brit csapatfőnök.

    Andretti mellett a Porsche és az Audi is belépne a Forma-1-be, bár a két vállalat inkább egy meglévő alakulat partnereként próbálna szerencsét.

    „Szerintem nagyszerű, hogy van érdeklődés mind az OEM, mind pedig egy olyan nagyszerű név által, mint az Andretti.”

    Steiner szerint a több, nem feltétlenül jobb:

    Günther Steiner úgy véli, hogy a mennyiség helyett inkább a minőségre kellene fókuszálnia az F1-nek.

    „Jelenleg van 10 stabil csapatunk. 5 éve minden elég jó. Miért mondaná azt akkor ez a 10 istálló, hogy csökkentjük az értékünket azért, hogy egy új belépőt hozzunk? Mi hasznunk van ebből? Mi már régóta itt vagyunk. Úgy értem, ha a FOM több pénzt akar szétosztani, az egy másik vita. Ám csak azért, hogy több csapatunk legyen… a több, még nem jelenti azt, hogy valami jobb is.”