Címke: Christian Horner

  • A Ferrari akár az FIA-hoz is fordulhat Verstappen rezonáló hátsó szárnya miatt

    A Ferrari akár az FIA-hoz is fordulhat Verstappen rezonáló hátsó szárnya miatt

    Ugyan még csak az első szabadedzés ment még csak le az Azeri Nagydíjból, de a Ferrari és a Red Bull közötti csata továbbra is elég kiélezett. Max Verstappen állítható hátsó szárnya elég nagy mértékben rezonált a célegyenesben, amit a Ferrari pitwallján egyáltalán nem néztek jó szemmel. A Sky Sports szekértői szerint pedig az is benne van a pakliban, hogy energiaitalosoknak az FIA előtt kell felelniük a furcsán viselkedő alkatrészük miatt.

    A Red Bull rezonáló hátsó szárnya egyáltalán nem számít újdonságnak, ugyanis a tavalyi évben az RB16B közepes leszorítóerős hátsó szárnya is hasonló jelenséget produkált nagy sebességnél. A rezonálás azonban hátrányt jelent a Bikák számára, mert így a DRS nincs teljes mértékben kinyitva, ami miatt az RB18 végsebessége sem lesz akkor, mint ha teljesen ki lenne nyitva a felső szárnyelem.

    Az FIA pedig a Francia Nagydíjtól szigorúbb szabályokat fog alkalmazni a hátsó szárnyakon, ami miatt lehetséges, hogy ezt a mostani esetet meg fogja úszni a Red Bull, azonban nem biztos, hogy vizsgálódás nélkül. A kérdéses felvételek ugyanis eljutottak a Ferrarihoz is és a Sky Sports értesülései szerint az olaszok akár be is panaszolhatják emiatt a Red Bullt az FIA-nál.

    Red Bull: Van megoldás a rezonálásra

    Christian Hornerék sem mentek egy figyelmen kívül a kérdéses hátsó szárny mellett, azonban a brit szakember egyáltalán nem aggódik miatta, mert szerinte van megoldás a problémára.

    „Nyilvánvalóan mi is láttuk a problémát, megvannak az adataink hozzá és még némi összehasonlítást is tudunk végezni Sergio autójának köszönhetően, szóval nem hiszem, hogy nagy lenne a baj” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke a Skynak Bakuban. „A súlycsökkentést hajkurászva megtörténik ez a csapattal, és emiatt voltak különbségek a két autónk között. Reméljük, hogy a délután folyamán sikerül megoldást találnunk a problémára.”

  • Horner finoman helyretette Jos Verstappent?

    Horner finoman helyretette Jos Verstappent?

    Nem nehéz Jos Verstappennek címzett üzenetként felfogni Christian Horner Bloombergnek adott nyilatkozatának egy részét, amivel a Red Bull csapatfőnöke világossá tette, hogy nem fogják indokolatlanul Max Verstappent favorizálni.

    A Sergio Pérez győzelmével végződő Monacói Nagydíj után Max Verstappen apja nyíltan kritizálta a Red Bullt, amiért nem a fiát részesítette előnyben, mivel szerinte a bajnokságot vezető pilótára kellett volna koncentrálniuk. Az ilyen nyílt megnyilvánulás mindenképpen szokatlan még Jos Verstappentől is, és valószínűleg a Red Bullnál sem örültek neki. Christian Horner a Bloombergnek adott nyilatkozatában pedig mintha egy kicsit az 50 esztendős expilótának is címezte volna az alábbi szavait.

    „Nem beszélhetünk Sergio Perez Racingről vagy Max Verstappen Racingről, csak Red Bull Racingről. A versenyzők a csapatnak dolgoznak, és viselik ezt a felelősséget. Fontos, hogy felismerjék, a csapat ambíciói az övéik fölött állnak” – jelentette ki.

    A Red Bull csapatfőnöke emellett elmondta, hogy a Verstappentől 15 pontos lemaradásban levő Pérez „pont annyira van benne ebben a bajnoki csatában, mint Max. Nincs különbség kettejük között, az idén sokkal közelebb vannak egymáshoz.”

    Pérez formajavulása egyébként – legalábbis saját elmondása szerint – Verstappent sem zavarja, sőt, a címvédő inkább örül annak, hogy csapattársa is megnehezítheti a dolgát. 

    „Miért változtatna ez bármin? Remekül dolgozunk együtt csapatként. Mindig próbáljuk optimalizálni az autót és a csapatért dolgozni, miközben el tudjuk fogadni, ha valaki jó vagy jobb munkát végez. Ez nagyon fontos, mert így tudunk tisztelettel viszonyulni a másikhoz, a végén pedig nyerjen a jobbik, nem igaz? Természetesen mindig próbáljuk a legjobbunkat nyújtani a pályán, de közben nagyon tiszteljük a másikat” – ecsetelte a holland.

  • II. Erzsébet királynő bizony szereti a Forma-1-et is

    II. Erzsébet királynő bizony szereti a Forma-1-et is

    A fél világ lázban ég II. Erzsébet királynő napok óta tartó platinajubileumi ünnepsorozata miatt, azt viszont kevesebben tudják, hogy bizony, ott volt ő az első Forma-1-es nagydíjon is, 1950-ben, Silverstoneban.

    Nem is csoda, hogy a királynő tiszteletét tette, hiszen az arisztokrácia krémje is indult azon a futamon, a mezőben megtalálható egyaránt egy thai herceg, bizonyos Birabongse Bhanudej Bhanubandh, valamint Toulo de Graffenried svájci báró is. Érdekesség, hogy azóta sem volt egyetlen F1-es futamon se, pedig láthatóan szereti a királykategóriát a királynő.

    A királyi család többi tagja persze többször is tett látogatást tett a paddockban: Diana hercegnő még a williamses David Coulthardot látogatta meg egykoron, Harry herceg pedig Abu Dhabiban volt ott az egyik évben, és a Mercedesnél vendégeskedett. Christian Horner volt, hogy Károly hercegnél tett látogatást, Fülöp herceg pedig korábban James Hunttal parolázott.

    A királynő vacsoravendége is volt egykoron Lewis Hamilton, akinek leckéket adott etikettből, de azért később csak lovaggá ütötte őt. Korábban ott volt a wokingi McLaren bázis megnyitóján, még Mika Häkkinenék korszakában, de a Shell Center londoni központjában is megcsodálhatta anno Michael Schumacher Ferrariját.

    A királynő körüli hypeot azonban egyértelműen a Veloce maxolta ki: ők II. Erzsébettel, valamint Károly és Vilmos hercegekkel forgattak videót, még ha valójában csak az alteregóikkal is. A végeredmény viszont igai brit humoros lett.

    God Save The Queen.

  • Horner is támogatja a versenynaptár átrendezését

    Horner is támogatja a versenynaptár átrendezését

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt mondta, hogy a költségek csökkentése érdekében „van értelme” a versenyeket a helyszínük alapján csoportosítani a versenynaptárban.

    Ha megrajzolnánk a távolságot versenyről versenyre ebben a szezonban, a csapatok különböző bázisaira való visszatéréseket nem számítva, akkor hét nagydíj után a csapatok máris több mint 45 000 kilométert tettek meg utazás formájában.

    Ez nemcsak a környezetre, hanem a csapatok költségvetésére is óriási hatással van, és ennek ellensúlyozására a csapatfőnökök állítólag a Spanyol Nagydíj hétvégéjén találkoztak Stefano Domenicali F1-vezérigazgatóval, hogy bemutassanak egy tervet, amely megváltoztatná a menetrendet.

    A javaslat szerint a futamokat átcsoportosítanák, ami azt jelentené, hogy a Kanadai és a Miami Nagydíjat egymás közelében rendeznék meg. Idén például Miami egy repülős kitérő volt volt Imola és Barcelona között. A szezon későbbi szakaszában a csapatok Azerbajdzsánból Kanadába utaznak, majd onnan vissza Silverstone-ba.

    A csapatfőnökök a hírek szerint támogatják ezt az ötletet, amely a 2023-as szezontól lépne életbe.

    „Ha megnézzük a naptárat, akkor van értelme néhány futamot összevonni” – idézte Hornert a GPFans. „Legyen szó akár néhány amerikai futamról, néhány ázsiai versenyről és Európáról, nyilvánvalóan.”

    „Az idei naptárban, ha megnézzük némelyiknek a földrajzi elhelyezkedését, Azerbajdzsánból Montrealba menni nincs értelme.”

    „Ausztráliába menni egy hétvégére körülbelül a lehető legdrágább.”

    „Stefano szimpatizál ezzel, de persze sok kihívást jelent neki a különböző promóterekkel (megbeszélni), hogy olyan naptárat kapjon, amilyet szeretne.”

    A Haas főnöke, Günther Steiner szintén egyetértett Hornerrel

    Az Autosportnak elmondta, hogy ez a fenntarthatóság szempontjából is pozitívum.

    „Mint mindig, most is rengeteg ember érintett ebben, és rengeteg munka vár ránk, hogy mindenki elégedett legyen” – mondta.

    „De végül is azt gondolom, hogy a fenntarthatóság szempontjából ez egy fantasztikus dolog. És aztán ha ezt elérjük, akkor sok minden jár ezzel, pozitív dolgok. Nincsenek negatívumok. Egyszerűen csak nehéz dolog elérni.”

    „Meg kell gondolni, hogy mennyi időnk van, amikor nem vagyunk a hőségben, és ilyesmi. Kanadában a hideg miatt kell aggódnod, ezért nem lehet túl korán. De jó, hogy dolgoznak rajta, és remélhetőleg a jövőben legalább néhány lépést tehetünk előre.”

  • A Red Bull nem fogja megakadályozni Perez bajnoki esélyeit

    A Red Bull nem fogja megakadályozni Perez bajnoki esélyeit

    A Red Bull nem fogja megakadályozni, hogy Sergio Perez harcba szálljon a 2022-es világbajnoki címért. Dr. Helmut Marko a Sport1-nek beszélt erről:

    „Mindössze 15 pont a lemaradása, így teljes mértékben benne van a világbajnoki buliban.”

    Mindez azt követően történt, hogy a világbajnok és bajnoki éllovas Max Verstappen édesapja és társmenedzsere, Jos bírálta a Red Bullt, amiért Monacóban nem a holland versenyzőnek kedveztek a versenystratégiával.

    Christian Horner csapatfőnök a Bloombergnek elmondta, hogy a Red Bullnak, miután a 32 éves mexikói Perez szerződését a monacói győzelem után nemrég további két évvel meghosszabbították, nincs sportpolitikája kifejezetten az első számú versenyző köré építve:

    „Itt nem beszélhetünk Sergio Perez Racingről vagy Max Verstappen Racingről. Amiről szó van, az a Red Bull Racing. Pilótáink a csapatnak dolgoznak, és viselik ezt a felelősséget. Fontos, hogy tisztában legyenek azzal, hogy az istálló ambíciói nagyobbak, mint a sajátjaik.”

    Az egykori F1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint Perez „egész hétvégén jobb volt”, mint Verstappen Monacóban, árulta el a német Skynak:

    „Maxnak ezt egy lehetőségként kellene felfognia, hogy tanuljon pár dolgot a csapattársától. Sergiónak az új autókoncepció jobban fekszik. Olyan pilótaként, aki nagyon jól védi a gumikat, többet tud kihozni az autóból. Ezért Maxnak meg kell próbálnia átvenni Sergio vezetési stílusát a pálya bizonyos szakaszain, például itt-ott egy kicsit óvatosabban vezetni egy-egy kanyarban.”

  • Horner: Az élcsapatok biztosan átlépik a költségkeretet

    Horner: Az élcsapatok biztosan átlépik a költségkeretet

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner figyelmeztetett, hogy néhány F1-es csapat kihagyhat pár futamot a szezon vége felé a költségvetési határ miatt, de most azt állítja, hogy a nagy csapatok valóban meg is fogják szegni azt.

    A Red Bull, a Ferrari és a Mercedes képviselői a Monacói Nagydíjon újságíróknak azt állították, hogy lehetetlenné vált a korlátok között maradni, ami szerintük egy vis maior helyzet. Az 5%-nál kisebb szabálysértések a pénzügyi szabályzat szerint minimálisnak számítanak, a büntetéseket még nem határozták meg. Horner, a múlt hétvégén arra figyelmeztetett, hogy a csapatoknak akár négy futamot is ki kell hagyniuk ahhoz, hogy a költségplafon alatt maradhassanak:

    „Azt hiszem, hogy minden bizonnyal az összes nagy csapat átlépi idén a 140 millió dolláros felső határt. Senki sem tudhatta előre, hogy a világesemények ilyen inflációt eredményeznek. Még azt sem jósolhatjuk meg, hogy az év második felében mekkora lesz ez az infláció. Látjuk, hogy a közüzemi számlák az egekbe szöktek. Hová fog ez még fejlődni a következő hat hónapban? Szükségünk van arra, hogy a minket felügyelő FIA mielőbb lépéseket tegyen ezen ügyben.”

    A kisebb csapatok azzal érveltek, hogy a gazdagabb csapatoknak inkább kevesebbet kellene költeniük a fejlesztésekre, mintsem magasabb határt követelniük. Rámutattak, hogy a felső korlátot azért hozták létre, hogy segítsen kiegyenlíteni a versenyfeltételeket.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur elutasította a vis maior érvet. Azt mondta, a legjobb megoldás az lenne, ha az élcsapatok kikapcsolnák szélcsatornáikat, és nem hoznának fejlesztéseket minden versenyre.

    Horner szerint nem helyes, hogy a kisebb költségvetésű csapatok „sakkban tartják” azokat, akiket ez talán nem érint. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is azt mondta, igen biztos abban, hogy az alakulata megszegi a felső határt:

    „Nem hiszem, hogy számunkra és sok csapat számára nincs mód arra, hogy határon belül maradhassunk. Ugyanakkor elbocsátani embereket sem hiszem, hogy ez a helyes megoldás.”

    Horner elmondta, hogy az elbocsátások is pénzbe kerülnek, és „csak annyi kar van a tarsolyodban, amennyit meg tudsz húzni”, hogy csökkentsd az állandó költségeket, például a szállítási és alkatrészek ára. Andrew Shovlin, a Mercedes pályamérnöki igazgatója szerint a kihívás azzal a kockázattal jár, hogy végül megoldhatatlanná válik:

    „Az emberek a fejlesztési költségvetésről beszéltek, de ebből a keretből biztosítjuk a versenyen használt alkatrészeket is. Tehát ez nem egy hatalmas pénzösszeg, amit csak szélcsatornára vagy gyorsabb alkatrészekre költünk. Sokkal kevesebb tartalék alkatrész van nálunk, mint régebben. Minden hétvégén olyan helyzetbe kerülünk, amikor komoly incidensek miatt vagy nem tudunk pályára lépni, vagy tényleg össze kell raknunk egy autót.”

  • Horner csalódott Pérez balesete után: Verstappen sokkal jobb körön volt

    Horner csalódott Pérez balesete után: Verstappen sokkal jobb körön volt

    A Red Bull mindössze a második sort tudta megszerezni a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, ez csalódást okozott nekik. Az eredményben közrejátszott Sergio Pérez balesete, hiszen emiatt idő előtt leintették az edzést piros zászlóval.

    A pole pozíciót így Charles Leclerc szerezte meg, aki végig gyors volt a hétvégén, és még az utolsó, megszakított körében is javított. De ez nem csak vele volt így, hanem a végül negyedikként végző Max Verstappennel is, állítja Christian Horner a Sky-nak: „Nem hiszem, hogy a pole meglett volna, Charles erős volt. Gratulálok neki, mert mi nem tudtuk volna megfutni ezt az időt. Kár, mert mindkét versenyző javíthatott volna. Max lényegesen jobb körön volt. Checo egész hétvégén gyors volt. Sajnálatos, hogy nem lesz autónk az első sorban, de harcolni fogunk.”

    A tavalyi év után ismét megtörtént tehát, hogy a Q3 végét nem az idő letelése, hanem egy baleset okozza. Verstappen akkor is javítani próbált egy jobb körrel, mint ahogy idén.

    „Ez már a második év egymás után, hogy ez történik vele. Semmi sem frusztrálóbb annál, mint amikor látod, hogy gyorsabb körön vagy, és ez történik. Olyan keményen küzdünk, ahogy csak tudunk. Ott az időjárás, a biztonsági autó, bármi megtörténhet. Még mindig a második sorban vagyunk, szóval jó, hogy emiatt csalódottak vagyunk” – értékelt a csapatfőnök.

  • Red Bull: Verstappen nem elégedett

    Red Bull: Verstappen nem elégedett

    Most, hogy az első két szabadedzés lement Monacóban, és nagyon úgy tűnik, hogy Max Verstappen és a Red Bull máris lépéshátrányba került a Ferrarival és Charles Leclerc-rel szemben. A Bikák csapatfőnöke, Christian Horner szerint még bőven van lehetőségük arra, hogy előrébb lépjenek a jelenlegi formájukhoz képest.

    Nagyon úgy fest az eddigi események alapján, hogy Monte Carlóban is a Ferrari és a Red Bull pilótái közül fog majd kikerülni a végső győztes. Az olaszok a délutáni gyakorlás során 1-2-ben zártak, ami bizakodásra adhat okot a Tifosinak és Mattia Binottóéknak egyaránt. Monacóban pedig különösen fontos az időmérő edzés, ugyanis a pályán szinte lehetetlen előzni. Emiatt pedig a pole-pozíció ezen a versenypályán felér egy fél győzelemmel.

    Horner a pénteki nap végén a Sky Sports munkatársainak értékelte a napjukat. „Legfőképpen a hosszú etapokra koncentráltunk, mert a mai nap volt az egyetlen valós esélyünk erre. A Ferrarik most is nagyon gyorsak voltunk és ugyan nem tudjuk, milyen motormódokat használtak az edzések során, emellett nem szabad elmennünk csak úgy.”

    „Az egyes kanyarban kell csak időt nyernünk” – ismerte el a brit szakember Verstappenről, aki pénteken többször is hibázott az általa említett Saint Devote-ban. „Max nem volt valami boldog az autóban, ami miatt megpróbáltunk változtatni valamilyen mértékben a beállításokon. Checo is jó edzést járt, nagyon gyorsan magabiztossá vált az RB18 volánja mögött.”

  • Marko: Nincs topcsapat a 2022-es költségvetési kereten belül

    Marko: Nincs topcsapat a 2022-es költségvetési kereten belül

    Dr. Helmut Marko szerint a költségvetési korlát komoly problémává vált a globálisan megugró infláció közepette. A Red Bull 78 éves vezető tisztségviselője egyetért a csapatfőnök Christian Hornerrel, aki Barcelonából távozva arra figyelmeztetett, hogy csak néhány csapat maradhat talpon annyi pénzzel, hogy valóban be tudják fejezni a 2022-es szezont. Marko a Sport1-nek nyilatkozott:

    „A három élcsapat közül jelenleg egyik sincs a költségvetési határon belül.”

    A csapatok idén maximum 140 millió dollárt költhetnek – 5 millió dollárral kevesebbet, mint tavaly, a bizonytalan globális helyzet miatt megugró infláció és a szállítási költségek ellenére. Egyes csapatok, élükön a Red Bull-lal, sürgős költségvetési korlát módosítást követel a kompenzáció érdekében. Az Alpine ugyanakkor nem tartozik közéjük. Laurent Rossi vezérigazgató az El Mundo Dportivónak ennyit mondott erről:

    „A COVID-19 nyilvánvalóan érintett minket, bár nem most. Az Alpine jelenleg némileg immunis. Luca de Meo megkezdte a helyreállítási tervet, amely sok, a múltban elkövetett hibát javít ki – egy olyan múltat, amely egy ilyen válságot nagyon megnehezített nekünk.”

    Az olyan topcsapatoknak, mint a Red Bull, amelyeknek a Forma-1-ben az egyetlen céljuk a győzelem, Marko utalt rá, hogy ténylegesen is fennáll a veszélye annak, hogy a 140 millió dollárt hamarosan elköltik:

    „A szállítási költségek bizonyos esetekben 60 százalékkal emelkedtek, ahogy az anyagköltségek is, méghozzá óriási mértékben. Ez egyszerűen a valós kép. Volt már szó egy bizonyos inflációs kiigazításról. Először a világjárvány, majd a háború – ezek olyan események, amelyek nem voltak előre láthatóak, és az infláció és a növekedés ilyen mértéke sem normális. Ha visszatér minden a normális mederbe, akkor újra normálisan tudunk majd létezni a költségvetési korlátokon belül.”

    Markót kérdezte a Blick a Ferrari Red Bull üldözéséről is, mind az autófejlesztési kiadásokkal, mind a barcelonai üzemanyag-hőmérséklet-történettel kapcsolatban, erre már csak ennyit reagált:

    „Igen, a Ferrari kipécézett minket, de ez így van rendjén.”

  • A monacói herceg bízik az új Forma-1-es szerződésben

    A monacói herceg bízik az új Forma-1-es szerződésben

    Albert monacói herceg biztos benne, hogy a hercegség megtartja a jövőben is az ikonikus Forma-1-es utcai futamát. Miközben az F1 tulajdonosa, a Liberty Media olyan izgalmas új helyszínekre terjeszkedik, mint Miami vagy Las Vegas, világossá vált, hogy még a sportág legtörténelmibb futamai, mint például Monte Carlo sincsenek biztonságban többé. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, így vélekedik erről:

    „Amennyiben Monaco most egy új pálya lenne, amely bekerülne a naptárba, és azt mondanák, hogy náluk lesz a legalacsonyabb a díj és nem lehet majd előzni, azt soha nem fogadnák el. Ha helyben toporogsz, akkor visszafelé haladsz, és azt hiszem, ez a sport minden aspektusára érvényes.”

    A L’Equipe francia sportnapilap szerint II. Albert monacói herceg elismerte, hogy szükség van változtatásokra – különösen a pályán zajló show megfűszerezése érdekében. Monaco jelenlegi F1-es szerződése a vasárnapi futam után lejár, de a lap azt állítja, hogy „tárgyalások folynak egy három- vagy ötéves hosszabbításról”. Albert herceget rövid idézete ezzel kapcsolatban:

    Mellettünk szól a történelmünk.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur ennyit tett még hozzá:

    „Természetesen Monaco fontos számunkra. Egyértelműen tudjuk, hogy ez egy történelmi nagydíj. De a nap végén nekik kell majd valamivel előállniuk, mert nem maradhatnak régimódiak. És már nem csak Monacóra gondolok. Ez egy jó lecke minden nagydíj szervezőnek.”