Címke: Christian Horner

  • A Red Bull nem ilyen eredményre számított a néma Verstappentől

    A Red Bull nem ilyen eredményre számított a néma Verstappentől

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Kanadai Nagydíj után elmondta, a biztonsági autós fázis után a számításaik egészen mást mutattak, mint ami végül a verseny végeredménye lett. Az is kiderült, hogy Max Verstappen rádiója a teljes hajrában csak az egyik irányba működött.

    Max Verstappen gyakorlatilag némán teljesítette a Kanadai Nagydíj igencsak izgalmasra sikeredett utolsó 16 körét, ugyanis miközben minden erejével azon volt, hogy maga mögött tartsa az övénél frissebb gumikon támadó Carlos Sainzot, a csapattal sem tudott kommunikálni. Mindez a televíziós közvetítésben csak a levezető körben derült ki, Christian Horner csapatfőnök azonban elárulta, hogy a hollandot a biztonsági autós újraindítástól kezdve nem hallották.

    „A rádió úgy döntött, hogy többé nem működik. Fogalmam sincs, hogy ez mikor történt, de egyszer csak GP (Gianpiero Lambiase, Verstappen versenymérnöke – a szerk.) azt mondta nekem, hogy nem működik. Szerintem a célba érkezés utáni levezető körben volt ez. Azt hiszem, azelőtt működnie kellett, vagy talán nem, és csak nem foglalkoztak vele. Addig nincs baj, amíg én hallom őt” – nyilatkozta a győztes Verstappen az FIA futam utáni sajtótájékoztatóján.

    „Egyirányú volt a forgalom GP és Max között. Előbbi mondta a fülére a távolságokat, az autóból viszont semmilyen üzenet nem érkezett. Végül kiderült, hogy nem működött a rádió, legalábbis mi nem hallottuk Maxot, ő azonban hallott minket” – nyilatkozta Horner, aki azt is elárulta, hogy először csak nagyon halkká vált Verstappen hangja, majd végül teljesen eltűnt.

    A hollandnak ugyanakkor – mint az a nyilatkozatából kiderült – csak a levezető körben szóltak, vélhetően azért, hogy ezzel se vonják el a figyelmét a Sainz elleni védekezésről. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak az utolsó etapra romlott el a rádió, hiszen ebben a fázisban a csapatnak már csak ritkán van szüksége a versenyzőtől érkező visszajelzésekre.

    Max Verstappen, Carlos Sainz
    Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Azt gondolták, Sainz simán megnyeri

    „Egyáltalán nem volt kényelmes helyzetben az utolsó több mint 10 kör során. Nem tudott elszakadni DRS-távolságon kívülre, mert a Ferrari nagyon gyors volt az egyenesekben, támadni tudta a kerékvetőket és képes volt közel maradni. Egyetlen hiba sem fért bele” – méltatta Verstappent Christian Horner a Sky Sportsnak.

    A címvédő ugyanakkor Yuki Tsunoda 21 körrel a vége előtt történt balesete nélkül sem lett volna könnyű helyzetben, hiszen azelőtt nagyjából 8 másodperces hátrányból üldözte Sainzot. Jóllehet, Verstappen autóján frissebb gumik voltak, egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ez elég lesz a Ferrari ellen.

    „Nem voltam benne biztos, hogy sikerül a verseny végéig teljesen lecsökkentenem a különbséget – ismerte el. – Aztán viszont megérkezett a biztonsági autó, aminek én sem örültem túlságosan, mert tudtam, hogy [Sainz] friss gumikon lesz mögöttem, miközben egy kicsit jobb tempóra volt képes nálam. Nehéz volt magam mögött tartani.”

    A Ferrari a Safety Car megjelenését kihasználva kénytelen volt lépni, hiszen anélkül Sainz kopottabb gumikon kellett volna visszaverje a közvetlenül mögé kerülő Verstappent, akinek már nem volt lehetősége szintén kiállni, hiszen akkor nem veszi át a vezetést, miközben a gumielőnye is tovaszáll. A holland ugyanakkor joggal aggódott, Horner ugyanis elárulta: „Minden számításunk azt mutatta, hogy [Sainz] tíz körrel a vége előtt elkapja és megelőzi [Verstappent].”

    A versenyt 16 körrel a leintés előtt indították újra, a spanyol pedig innentől kezdve nem eresztette el a Red Bullt, ám annak ellenére nem tudott valódi támadást indítani ellene, hogy folyamatosan egy másodpercen belül volt. „Az utolsó 15-16 körben végig a határon nyomtuk, és természetesen tudtam, hogy nem hibázhatok. Jó kis verseny volt. Mindig élvezetesebb, ha a határon mehetünk egy Forma-1-es autóval, mintha csak a gumikat óvnánk” – mondta utólag Verstappen, aki így rácáfolt a Red Bull szimulációira, hiszen a gumihátránya ellenére visszaverte Sainz támadásait.

  • A Mercedes levette autóiról a „gyanús” új elemet

    A Mercedes levette autóiról a „gyanús” új elemet

    A rivális csapatok nem tetszésüket fejezték ki a Mercedes Kanadába vitt újításával kapcsolatban. Az istálló le is szedte a padlólemezt érintő elemet.

    Csütörtökön jött ki a technika direktíva, mi szerint az FIA elejét akarja venni a nagymértékű delfinezésnek. Ezen a hétvégén még vizsgálják az autókat és a lehetőségeket, így a Brit Nagydíjtól jöhet majd a változás.

    Ám a csillagosok már Montréalba vittek egy olyan fejlesztést, ami „segítő elemként” egybevág az irányelv kezdetleges megfogalmazásával.

    „Nekünk nincs ilyen újításunk, hiszen a TD (technikai direktíva), csak csütörtökön jelent meg. Ez nem fair a többiekkel szemben, hiszen mi nem tudtunk felkészülni arra, hogy ilyen segítő alkatrészt hozzunk.” – méltatlankodott Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke.

    A Mercedes kijelentette, ők csak felkészülten akartak érkezni a tengerentúli versenyre, ám a kvalifikáció előtt leszerelték a kérdéses elemet.

    „Úgy vélem, ha leveszik, az a helyes döntés. Ilyen újítást nem lehet két nap alatt megalkotni.” – magyarázta Jost Capito, a Williams irányítója.

    A csapatok körében megoszlik a Szövetség döntése. Vannak akik örömmel fogadták az FIA beavatkozását, míg mások igazságtalannak tartják a változtatást.

    „Biztonságosan tudjuk üzemeltetni az autóinkat. Egyszerűen csak meg kell emelni a hasmagasságot.” – tette hozzá Szafnauer.

    Helmut Marko „badarságnak” titulálta az egész ügyet, sőt még bele is szállt a hátfájásra panaszkodó Lewis Hamiltonba.

    „Kezdhetne egy második karriert is, színészként remekül megállná a helyét.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

    A költségvetési korlát felügyelete alatt a változtatások komoly kiadást vetítenek elő a csapatoknak. Christian Horner így az összeg megemelését kérvényezi.

    „Ennek van egy költsége, amit a jelenlegi plafon alatt trükkös lesz kivitelezni.”

  • A Haas a Red Bull mellé állt: Ez most igazságos? Nem!

    A Haas a Red Bull mellé állt: Ez most igazságos? Nem!

    Günther Steiner sem üdvözölte az FIA legújabb irányelveit.

    A Szövetség megelégelte  a delfinezést és a versenyzők panaszkodását, így ettől a hétvégétől új direktívákat vezetett be. Viszont ennek a lépésnek nem mindenki örült.

    Christian Horner már korábban elmondta, hogy nem tartaná igazságosnak, ha az FIA változtatna a szabályokon. Mivel nem mindenkit érint a probléma, a brit vezető szerint minden csapatnak magának kell megoldani a helyzetet. Mindemelett a Bikák csapatfőnöke azt is elejtette, hogy az ellenfeleik arra kérik a versenyzőket, hogy direkt panaszkodjanak jobban a jelenségre.

    Az FIA tegnapi döntését nem fogadta túl jól a Red Bull. Max Verstappen és Helmut Marko is kiakadt, míg a sorba csatlakozott hozzájuk a Haas is.

    „Ha egy alapvető dolgot változtatsz meg, akkor megint átírod a sorrendet. Ez így igazságos? Nem! A biztonsági tényezőre hivatkoztak… de ezt másképp is meg lehet közelíteni. Ha ez túl veszélyes, akkor emeljük meg a hasmagasságot.”  – magyarázta Steiner.

    Az olasz csapatfőnök szerint az FIA-nak nem kellett volna ebbe beleavatkoznia. Ugyanakkor a legjobban panaszkodó Mercedes járhat a legrosszabbul. Ha meg kell emelniük a hasmagasságot, akkor még több tempót fognak veszíteni.

  • Az FIA beadta a derekát, így csökkenteni akarja a pattogás mértékét

    Az FIA beadta a derekát, így csökkenteni akarja a pattogás mértékét

    Az FIA beadta a derekát és a biztonságra hivatkozva ismertette, hogy visszaszorítaná a pattogás mértékét.

    Bakuban George Russell és Lewis Hamilton hangosan panaszkodott a delfinezésre és annak következményeire. A sorba beállt Pierre Gasly is, míg Christian Horner egyszerű színészkedésként utalt a panaszokra. A brit csapatfőnök szerint az ellenfelek kérik arra a pilótákat, hogy csapjanak minél nagyobb zajt, így a Szövetség szépen-lassan engedi majd a változtatást.

    A vasárnapi futam után a hétszeres világbajnok nagy fájdalmakról számolt be, sőt a leintést követően alig tudott kiszállni az autójából. Toto Wolff azt is elhintette, versenyzője nem biztos, hogy rajhoz áll Kanadában. Ám Hamiltonnak esze ágában sem volt visszalépni.

    Horner korábban elmondta, igazságtalannak találná, ha az FIA helyt adna a változtatási kérelmeknek. Mivel nem mindenkit érint a jelenség, így a csapatoknak maguknak kellene megoldaniuk a problémát.

    Nemrég azonban a biztonságra hivatkozva a Szövetség kiadta a Technikai Direktívákat:

    Az első intézkedés kimondja, hogy a padlólemez illetve kopóblokk kialakítását és elhasználódását fogja megvizsgálni a technikai személyzet.

    A második irányelv a versenygép függőleges rezonálásának mértékét határozza majd meg. A pontos adatról és képletről még nem döntött a Szövetség, emiatt a csapatokat arra kérik, hogy járuljanak hozzá a kidolgozásukhoz. 

    Az FIA ezen felül orvosokkal is konzultált a pattogás következményeiről és hatásairól. Ez alapján megállapították, hogy a túlzott fáradékonyság és a fájdalmak a koncentráció csökkenéséhez vezetnek A Szövetség a versenyzők egészségé miatt is aggódik, ugyanis többen súlyos hátfájásra panaszkodtak az elmúlt időszakban.

     

  • Horner mellé állt Brundle : Mintha, a pulyka szavazna a karácsonyra

    Horner mellé állt Brundle : Mintha, a pulyka szavazna a karácsonyra

    Martin Brundle szerint az az elgondolás, hogy szabályt módosítsanak a delfinezés miatt, olyan lenne, mintha egy pulykát kérnének meg arra, hogy szavazzon a karácsonyra.

    A pattogás pár versenyző számára szinte elviselhetetlenné vált. George Russell és Lewis Hamilton már Bakuban felszólalt ez ellen, hiszen a Mercedest érinti inkább a jelenség mellékhatása.

    Ugyanakkor a Ferrari is delfinezik, sőt az AlphaTauri pilótái is szabálymódosítást sürgetnek. A jelenséget enyhíteni lehetne azzal, hogy feljebb emelik az érintett alakulatok a hasmagasságot, ám az teljesítménycsökkenéssel is járna.

    Christian Horner szerint a csapatok arra kérték a versenyzőiket, hogy panaszkodjanak látványosan a delfinezésre, így elérve a szabálymódosítást.

    A Sky Sport szakértőjeként dolgozó ex-versenyző ugyan átérzi az érintett pilóták dilemmáját, ám ebben a kérdéskörben a Red Bull csapatfőnökének ad igazat:

    „Ahhoz, hogy bármin is változtassanak, szavazásra lenne szükség. Ez viszont olyan lenne, mintha a pulykát kérnéd meg arra, hogy szavazzon a karácsonyra. Azok a csapatok, akiknek sikerült enyhíteni a pattogást, azt mondják: ‘ez nem a Forma-1 gondja, hanem a Mercedesé’. Természetesen az Ezüst Nyilak is tudják csökkenteni a hatást azzal, hogy megemelik a hasmagasságot, ám így teljesítményt buknának el. A kényelmet áldozzák fel a sebességért. Az viszont tényleg meglepő, hogy a Mercedes ennyire nem tud mit kezdeni ezzel. Ha sikerülne megoldaniuk a problémát, akkor egész jó autójuk lehetne.” – nyilatkozta Brundle.

    A csapatoknak kell megtalálni a helyes utat:

    Mivel páran már enyhíteni tudták a jelenséget, így a fennálló baj nem az egész mezőnyt érinti. A brit ex-versenyző ezért úgy véli, hogy minden alakulatnak saját megoldást kell találnia.

    „Ha a probléma mindenkit érintene, akkor a biztonság érdekében meg kellene változtatni a szabályokat. Viszont látható az, hogy némelyik autó teljesen rendben van, míg mások küszködnek. A hangsúly a csapatokon van, nekik kell megoldaniuk a problémát. Ezzel a jelenséggel ők küzdenek. Igazságtalan lenne azért módosítani, mert páran nem tudják elvégezni a házi feladatot.”

     

     

  • Horner örül annak, hogy Vettelnek „jó autója” van

    Horner örül annak, hogy Vettelnek „jó autója” van

    Christian Horner örömmel nézte, hogy egykori versenyzője pontokat szerzett Bakuban.

    Az Aston Martin idei legjobb eredményét érte el múlt vasárnap. A négyszeres világbajnok a hatodik helyet szerezte meg, ezzel 8 egység került a neve mellé. Az átalakított AMR22 jól muzsikál a 34 éves pilóta alatt, amit persze a Red Bull csapatfőnöke meg is jegyzett.

    Spanyolországban egy újragondolt koncepcióval rukkolt elő a brit-kanadai csapat. Ám az átformált versenygépük kísértetiesen hasonlít a Bikák autójára. Még a szabadedzésen elő is került a zöld Red Bull az osztrák csapat pitwallján, így a silverstone-i gárda versenygépe akkor új gúnynevet kapott.

    Helmut Marko egyenesen azt állította, bizonyítékuk van arra, hogy kényes adatokat töltöttek le tőlük. Mivel a Red Bulltól tavaly többen is átmentek az Aston Martinhoz, így felmerült a szellemi termék eltulajdonításának gyanúja is.

    Horner meg is jegyezte: jó látni, hogy ilyen „jó autója” van Vettelnek:

    „Nagyszerű munkát végzett. Jó autója van, és remek azt látni, hogy ilyen elől van. Jó nézni azt, hogy az öreg fiúkban még mindig meg van a plusz.” – nyilatkozta nevetve a brit vezető a Formula1news.co.uk előtt.

    Horner ugyanakkor kijelentette, hogy az FIA-ra bízzák a vizsgálatokat:

    „Ezt teljesen az FIA-ra hagyjuk, viszont én tényleg nagyon örülök annak, hogy Sebastian ilyen jó munkát végzett.”

  • A Mercedes politikai játszmát űz, hogy közelebb kerüljön az élmenőkhöz?

    A Mercedes politikai játszmát űz, hogy közelebb kerüljön az élmenőkhöz?

    A Mercedes „a szokásos politikai játékot” játssza, és szabálymódosításokat sürget, hogy az F1 új ground effect-korszakában megszűnjön az úgynevezett delfinezés jelensége, mely kisebb-nagyobb mértékben minden csapatnak és versenyzőnek nehézséget okoz. Állítják többen.

    Lewis Hamilton hétvégi hátfájása csak fokozta az aggodalmakat a Mercedesnél, a csapat változást szeretne.

    „Meglátja a kamerát, aztán elkezd elsétálni, kezét a hátára téve” – mondta az ismert holland kommentátor, Olav Mol a Ziggo Sporton.

    „Azt akarta, hogy minden ezt lássa, mert azt akarják, hogy az FIA változtasson valamit, mert szerintük túl veszélyes. Ezt próbálják elérni.”

    A Mercedes főnöke, Toto Wolff hangsúlyozta Hamilton hátfájdalmait, és megjegyezte, hogy felkészül a csapat arra az esehetőségre is, ha Hamiltonnak emiatt ki kellene hagynia a hétvégi Kanadai Nagydíjat. Bár a hétszeres világbajnok azóta már közölte, hogy mindenképpen ott lesz Montrealban.

    A színfalak mögött a múlt hétvégén a Forma-1-es csapatok és a GPDA Nagydíjpilóták Szövetsége) is összeültek, hogy megvitassák a lehetséges szabálymódosításokat, amelyek célja a delfinezés megmegszüntetése.

    „Még mi is” – mondta George Russell, utalva az F1-es versenyzők kollektív csoportjára. „Azt hiszem, mi ellene szavaztunk.”

    „Változást akarunk, de ki tudja, mi az a változás” – tette hozzá Hamilton csapattársa. „Senki sem akar ebből előnyt kovácsolni, mi csak egy biztonságosabb, egyszerűbb megoldást keresünk.”

    Az Alpha Tauri versenyzője, Pierre Gasly egyetértett: „A versenyzői értekezleten megbeszéltük a problémát. Remélem, az FIA talál megoldást, mert nem akarunk 30 évesen bottal járni.”

    Pókerezik a Mercedes?

    Viszont a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is azt gyanítja, hogy a Mercedes politikai játékot űz.

    Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint a Mercedes számára már van megoldás – csakhogy annak megvalósítása még lassabbá tesznné a csapatot.

    „Megértem az aggodalmaikat, de van megoldás a Mercedes számára” – mondta a kanadai a Formule 1 című holland lapnak. „Emeljük meg az autó hasmagasságát.”

    „Senki sem kényszeríti őket arra, hogy ilyen alacsonnyal versenyezzenek, de Wolff felhívása a szabályok megváltoztatására szerintem nem más, mint a szokásos politikai játszma a Forma-1-ben” – mondta Villeneuve.

    „A Mercedes mindent megtesz azért, hogy közelebb kerüljön a Red Bullhoz és a Ferrarihoz, ahogy az elmúlt években is a lehető legkevesebbet akartak változtatni.”

  • Horner turpisságot sejt: A csapatok kérik a versenyzőket a panaszkodásra

    Horner turpisságot sejt: A csapatok kérik a versenyzőket a panaszkodásra

    Christian Horner azt gyanítja, a csapatok kérik arra a pilótáikat, hogy panaszkodjanak jobban a delfinezésre.

    Az új generációs F1-es autók hasmagassága közelebb van a talajhoz, hogy így maximalizálják az aerodinamikai hatásokat. Ám egyes beállítások nagy sebességénél pattogást idéznek elő.

    A jelenségtől leginkább a Mercedes szenved, míg a Ferrarinál látványos a delfinezés, de nincs annyi mellékhatása. George Russell Bakuban fel is szólalt a jelenség ellen. A brit pilóta kifejtette, hogy nyaki illetve hátfájdalmai vannak a túlzott pattogástól.

    A futam után Lewis Hamilton alig tudott kiszállni az autójából, míg a versenyközben a rádióban számolt be fájdalmairól.

    A Red Bull csapatfőnöke szerint ha az istállók megemelnék az autók hasmagasságát, mindjárt enyhülne a probléma. Ám az említett alakulatok nem akarnak változtatni a beállításaikon, mivel így még több tempót veszítenének. A brit vezető szerint ellenfeleik arra kérik a versenyzőiket, hogy panaszkodjanak többet, így kiharcolva a szabályváltoztatást.

    „A legegyszerűbb az lenne, ha megemelnék az autó hasmagasságát. Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy ezt megtegye. Van tehát választásuk, eldönthetik azt, mekkora kockázatot akarnak vállalni. Véleményem szerint nem szabadna olyan versenygépet indítani a hétvégéken, ami nem biztonságos. Ez inkább a technikával foglalkozó srácok kérdésköre. Valaki jobban szenved ettől, valaki nem. Igazságtalan lenne a szabályváltoztatás azokkal szemben, akik rendesen elvégezték a feladatukat.” – magyarázta a Bikák csapatfőnöke.

    Horner hozzátette, hogyha őket érintené jobban a probléma, arra kérné versenyzőit, hogy panaszkodjanak jobban és hangosabban. A vezető szerint az ellenfeleik ezzel az eszközzel élnek:

    „Azt mondták nekik, hogy nyavalyogjanak többet emiatt a rádióban. Akkora ügyet csináljanak ebből, amekkorát csak tudnak. Ez is a játék része. Láthatjuk, hogy kellemetlen. Van rá ellenszer, viszont akkor az autók teljesítménye csökkenne.”

    A Red Bull vezetője kihangsúlyozta, ha az egész mezőnyt nagy mértékben érintené, és komoly biztonsági kockázatot jelentene a delfinezés, akkor támogatná a változtattatásokat:

    „Ha valódi biztonsági probléma lenne, és az egész rajtrácsot érintené, akkor ki kellene vizsgálni az ügyet. Ám ha csak egyes versenyzőknél és csapatoknál jön elő inkább a pattogás, akkor azt nekik kell kiküszöbölniük.”

  • Red Bull: Teszünk róla, hogy nehéz dolga legyen a Ferrarinak holnap

    Red Bull: Teszünk róla, hogy nehéz dolga legyen a Ferrarinak holnap

    Ugyan a Red Bull csak a második és a harmadik rajthelyet tudta megszerezni az Azeri Nagydíj időmérő edzésén, Christian Horner szerint minden esélyük meglesz a győzelemre, mert a bakui pálya hosszú egyeneseiben egyáltalán nem nehéz dolog előzni.

    Az időmérő előtt arra számítottunk, hogy nagyon szoros lehet a küzdelem a Ferrarival, de végük ők bizonyultak jobbnak” – értékelt a brit szakember a Sky Sports stábjának a kvalifikációt követően. „Azonban az utóbbi versenyek folyamán megmutattuk, hogy a pontokat vasárnap osztják és szerencsére a versenyképes autónknak köszönhetően számos alkalommal szereztük meg a győzelmet.”

    „Ezen a pályán pedig könnyen lehet előzni, szóval remélem, hogy a holnapi nap folyamán megnehezítsük a Ferrarik dolgát. Ugyan számos hosszú egyenes van a pályán és a DRS-t is lehet majd használni, de ahhoz közel is kell maradni az előtted autózóhoz a középső szektorban, ami egyáltalán nem egyszerű.”

    Horner még azt is elárulta, hogy Sergio Pérez miért kezdte meg később az utolsó gyorskörét a tervezetthez képest. A Red Bull garázsában gondok akadtak a mexikói autójának újratankolásakor, de ez Pérezt nem állította meg és az utolsó körén még Max Verstappent is meg tudta előzni, amivel elvette tőle a második rajthelyet.

    Marko: Szélárnyékkal meglehetett volna a pole

    Az előbb említett blama miatt 2021 világbajnokának szélárnyék nélkül kellett teljesítenie az utolsó próbálkozását, pedig normális esetben a mexikói előtte autózott volna a pályán. Dr. Helmut Marko szerint ezen a hibán ment el Verstappen 25. rajtelsősége.

    „Péreznél problémák adódtak a tankolással, ami miatt nem tudott kimenni Max elé” – nyilatkozta a Red Bull szaktanácsadója a Servus TV-nek. „Emiatt Max bekerült egy Mercedes mögé, ami egyáltalán nem volt jó neki. A körülmények nem segítettek ma rajtunk, azonban a szektoridőket elnézve nem lett volna lehetetlenség megszerezni a pole-pozíciót. Bízzunk abban, hogy a holnapi versenytempónk jobb lesz, mint a Ferrariké.

  • Horner most már tényleg válaszolt a Red Bullt kritizáló Jos Verstappennek

    Horner most már tényleg válaszolt a Red Bullt kritizáló Jos Verstappennek

    Christian Horner megérti, hogy elfogult apaként Jos Verstappen a Red Bullt kritizálta a Monacói Nagydíj után, de hangsúlyozta, hogy ők sokkal több információval rendelkeztek, így a valóság kicsit más képet fest, mint ahogy azt Max Verstappen apja látta.

    Sergio Pérez monacói győzelme után a Red Bull úton-útfélen hangoztatja, hogy nincs náluk első és második számú pilóta, és a csapattal 2024 végéig szerződést hosszabbító mexikóinak is éppen annyi esélye van megnyerni a világbajnoki címet, mint Max Verstappennek.

    Jos Verstappen, Max apja ugyanakkor nem bánná, ha ez nem így lenne, a Monacói Nagydíj után ugyanis kifejtette, szerinte a Red Bullnak a fiát kellett volna favorizálnia a Hercegségben, és olyan taktikát adni neki, amivel előrébb végezhet, mert ő állt jobban a pontversenyben.

    Ezek a megjegyzések aligha nyerték el a Red Bull vezetőinek tetszését, és Christian Horner mintha Jos Verstappennek is címezte volna a Bloombergnek adott nyilatkozatának egy részét, amelyben kiemelte, ez nem a Max Verstappen Racing (mint ahogy nem is Sergio Pérez Racing).

    A Red Bull csapatfőnöke az Azeri Nagydíj hétvégéjén pedig nem kerülhette el, hogy konkrétan is rákérdezzenek nála idősebb Verstappen soraira, amire igen diplomatikusan reagált.

    „Az apák sosem teljesen objektívak. Ami pedig nem volt nyilvánvaló, az mindaz az információ, ami a rendelkezésünkre áll egy verseny alatt. Ha kihoztuk volna a bokszba [akkor, amikor Jos mondta], George Russell mögé tért volna vissza” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak.

    Természetesen Jos Verstappen sorai kapcsán jogosan merül fel a kérdés, hogy ezek teljes mértékben az ő gondolatai-e, vagy fia véleményét is tükrözik, azaz esetleg Max Verstappen is hasonlóan vélekedik-e a Monacóban történtekről. Hornernek is felvetették ezt, de ismét jól hárított. „Szerintem Jos a maga ura, nem? Megvan a maga személyisége. Nyilván megvan a saját véleménye, ami abszolút rendben van. Ez az ő véleménye. A valóság számunkra nyilván kicsit más volt, de nincs ezzel gond.”

    Christian Horner, Max Verstappen, Red Bull, Azerbajdzsáni Nagydíj
    Horner rutinosan kezelte a Jos Verstappen-ügyet Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen: Csak nem volt szerencsém

    Természetesen a világbajnoki címvédő sem kerülhette el a monacói futammal kapcsolatos kérdéseket a bakui versenyhétvége pénteki sajtótájékoztatóján. Max Verstappen elmondta, a negyedik pozícióból rajtolva szerinte nem igazán érhetett volna el a harmadiknál jobb eredményt.

    „A versenyemnek már szombaton annyi volt a piros zászlóval és azzal, hogy a negyedik helyről kellett rajtolnom. Onnan pedig már így megy ez. A versenyen én voltam a második autó, innen pedig már csak a csapat utasításait követtem.”

    „Elképesztően jó teljesítményt nyújtottunk azzal, hogy oda juttattuk az autókat, ahol végeztünk. Kicsit szerencsénk is volt azzal, hogy a lekörözöttek feltartották a Ferrarikat és hasonlók, de Monacóban történhetnek őrült dolgok.”

    „Egy kicsit nagyobb volt bennem a csalódottság a Q3-as köröm miatt, amelyet nem tudtam befejezni. De ez szintén megesik Monacóban. Tavaly megtörtént ugyanott ugyanez, és itt Bakuban is a piros zászlóval. Egy utcai pályán könnyen megesik ez. De ez csak egyetlen versenyhétvége volt, és még annyi van hátra, amelyeken akkor is lehet előzni, ha az időmérőn egy kis csalódás éri az embert.”

    „Valószínűleg Monacóban egyszerűen csak nem volt szerencsénk, de ez rendben van, így is vezetjük a bajnokságot. Már kétszer kiestem, úgyhogy nagyon pozitív, hogy egyáltalán vezetek, és ekkora az előnyöm. Csak előre tekintünk, sok jó dolog következik, és mindez remélhetőleg elég lesz” – utalt a világbajnoki címért folyó harcra a holland.