Max Verstappen menedzsere nyilatkozott a Red Bull lépése után, ami Christian Horner távozásának következményeit illeti.
A Red Bull szerdán megváltHornertől, aki a kezdetek, a csapat 2005-ös debütálása óta betöltötte a csapatfőnöki tisztséget. Ez természetesen sok találgatást okoz, többek között felveti a kérdést, hogy a döntés hogyan hat Verstappen sorsára, akit hol a Mercedesszel, hol az Aston Martinnal boronálnak össze.
A négyszeres világbajnok menedzsere egy holland lapnak beszélt arról, az ő szempontjukból mit okoz a vezetőcsere. „A Red Bull menedzsmentje előzetesen tájékoztatott bennünket a döntésről, a Red Bullnak kell további magyarázatot adnia rá. Mi továbbra is a sportszakmai dolgokkal foglalkozunk, azzal, hogy javuljon a teljesítményünk és visszatérjünk a csúcsra. Ebből a szempontból semmi sem változik” – jelentette ki Raymond Vermuelen a De Telegraafnak.
Hornerrel együtt két másik vezető szakember is elhagyja a csapatot a RacingNews365 információi szerint, igaz, nekik közvetlenül nem volt ráhatásuk az eredményekre: Paul Smith a kommunikációs és közösségi médiás részleg, Oliver Hughes a kereskedelmi és marketing részleg éléről távozik.
Ami azt a bizonyos magyarázatot illeti, a Red Bull adós vele: a kirúgott csapatfőnöknek sem indokolták meg a döntést, így marad a feltételezés, hogy a csapat gyenge teljesítménye az egyik meghatározó oka. Horner utódja Laurent Mekies lett, aki a bikások kisebbik csapatát vezette eddig, de csak 2024 óta – vagyis nem volt a csapatnál Verstappen F1-es karrierjének elején.
A holland pilótának kevés az esélye a címvédésre, a szezon felénél több mint 60 pont a hátránya a McLaren versenyzőihez képest. Az ő reakciója a Red Bull döntésére ittolvasható/látható.
Kiderültek részletek arról, mit mondott Christian Horner a Red Bull tagjainak a búcsúbeszédében, és a közösségi médiában is üzent.
Az Instagramon szerda este közzétett bejegyzésben (amelyhez olyan képet választott, amin egy serleggel örül) Horner először jelentkezett a nyilvánosság előtt azt követően, hogy a Red Bull kvázi kirúgta, így mintegy két évtized után első alkalommal új vezető kerül az első számú F1-es csapatuk élére Laurent Mekies személyében. A „kvázi kirúgták” megfogalmazás azért szükséges, mert technikailag nem ez történt, Horner egyelőre a vállalat alkalmazásában marad, csak a pozíciójától fosztották meg.
„Hihetetlen utazáson vettünk részt húsz évig közösen, és nehéz szívvel szerdán elbúcsúztam a csapattól, amelyet nagyon szeretek. A gyárban dolgozó lenyűgöző emberek jelentették minden sikerünk szívét és lelkét. Akár nyertünk, akár vesztettünk, az utunk minden lépése során egységesen egymás mellett álltunk, ezt sohasem fogom elfelejteni” – írta Horner.
„Kiváltság volt ezt a káprázatos csapatot vezetni és a tagja lenni, nagyon büszke vagyok a közös eredményeinkre és minden csapattagra. Köszönöm a lenyűgöző partnerek és szurkolóknak, hogy lehetővé tették a versenyzésünket. Ez a támogatás segített növekedni a csapatnak, hogy a szerény kezdetek után F1-es nagyhatalommá váljon és 6 konstruktőri és 8 versenyzői világbajnoki címet szerezzen.”
„Köszönetet mondok a vetélytársainknak is, akik nélkül nem lett volna versenyzés. Hajtottatok, kihívtatok bennünket, így olyan magasságokba értünk, amelyekről nem is álmodtunk volna. A konkurencia jelenléte minden győzelmet édesebbé tett, és minden akadályt lehetőséggé alakított, hogy fejlődjünk és növekedjünk. A Forma–1 arra épül, hogy töretlenül űzzük a célokat, szenvedélyesek és tiszteletteljesek legyünk. A rivalizálások élénkek voltak, de az innováció és a léc egyre magasabbra helyezése tette különlegessé ezt az utazást. Megtiszteltetés volt részese lenni a motorsport ezen hihetetlen korszakának. Nagy büszkeséggel távozok az elért eredmények miatt, és amiatt, mai 2026-ra készül. Hatalmas a tiszteletem mindenki felé, aki az F1-et a csúcskategóriává alakította. Köszönöm.”
A beszámolók szerint Horner többször elérzékenyült, amikor szerda délelőtt lehetősége nyílt a Red Bull főhadiszállásán beszédet tartva elbúcsúzni a csapat tagjaitól, aminek a tartalmáról is érkeztek részletek. Itt árulta el, hogy a Red Bull kedden tájékoztatta a döntésről.
„Nyilván engem is sokkolt ez, de volt időm átrágni magam rajta az elmúlt mintegy fél napban. Ki akartam állni mindannyiótok elé és közölni veletek a hírt, és kifejezni a nagyrabecsülésemet a csapat minden tagjának, akik a előző 20 és fél évben rengeteget beleadtak a munkába” – mondta a távozó csapatfőnök.
„Amikor megérkeztem ide, kicsit kevesebb ősz hajszálam volt, és nem tudtam, mire számítsak a csapattól, de egyből úgy éreztem, szívesen látnak. Két megviselt épületből kiindulva aztán a Forma–1 egyik fellegvárát alakítottuk ki. Az, hogy ezt átélhettem és ennek a csapatnak a tagja lehettem, életem legnagyobb dicsősége.”
Egyúttal olyan pletykák is keringeni kezdtek, hogy Horner kedden egyeztetést kezdeményezett arról, hogy a bikások megszabaduljanak Helmut Markótól, és ezután gyorsan lesújtott rá a villám, de ennek valóságtartalmát nehéz megállapítani.
Christian Horner beszédet mondhatott a Red Bull alkalmazottainak a távozása előtt, derült ki egy beszámolóból.
A Sky Sports F1-es kommentátora, David Croft beszélt a Red Bull több tagjával, akiktől megtudta, hogy Horner másfél órát kapott a búcsúzásra, és ennek során többször el is érzékenyült. „Akikkel sikerült beszélnünk, mindannyian csalódottak és szomorúak voltak egy ember miatt, aki egységbe kovácsolta a csapatukat, aki sohasem riadt meg attól, hogy leüljön bárkivel beszélgetni, függetlenül attól, mivel foglalkoztak a szervezetnél” – mondta.
„Christian Horner beszédet mondott a gyárban szerda délelőtt, ami értesüléseink szerint sok érzelmet váltott ki, benne is, néha el is érzékenyült. A beszéde végén hatalmas ovációt kapott az alkalmazottaktól, akik mindannyian végtelenül hűségesek hozzá. Azért, mert [Horner] sikert, bónuszokat, bajnoki dicsőséget hozott nekik csapatfőnökként 14 vb-cím formájában.” (Ez a szám 8 versenyzői és 6 konstruktőri vb-címből jött ki.)
„11:25-kor vezetett el a főhadiszállásról, passzívnak tűnt, csak bámult előre a kocsijában. Nem mutatta fel a hüvelykujját, nem integetett. Úgy néz ki, utoljára ment ki ezen a kapun.”
Croft kollégájának, Martin Brundle-nak azt mondta Horner, hogy a Red Bulltól nem kapott indoklást a felmentésére. Érdekes kérdés, látjuk-e őt újra az F1-ben – a mezőnyhöz jövőre csatlakozó Cadillac remek hasznát vehetné az építkezésben, ahogy anno a Red Bull-lal tette, de például a Ferrari csapatfőnökének, Frédéric Vasseur-nek is elkezdett inogni a széke az olasz sajtó szerint, így az olasz melós vonalra is érdemes figyelni.
Max Verstappen az Instagramon egy bejegyzésben búcsúzott el a Red Bull szerdán menesztettcsapatfőnökétől, Christian Hornertől.
„Hihetetlen sikereket értünk el közösen, az első futamgyőzelmemtől a négy világbajnoki címig. Emlékezetes győzelmeket arattunk, számtalan rekordot megdöntöttünk. Köszönök mindent, Christian!” – írta Verstappen egy korábban készült kép társaságában, amin ő és a Red Bull eddigi egyetlen csapatfőnöke egymást öleli valamelyik futam után.
A bejegyzést Horner még nem kedvelte, noha a holland legtöbb posztjánál általában megteszi ezt.
A Sky Sports F1-es kommentátora, Martin Brundle tudott néhány szót váltani Christian Hornerrel, akit szerdán menesztett a Red Bull.
Az F1 egyik sokak által tisztelt szakértője (a cikk borítóképén középen, Jenson Button és Horner között) azt mondta, barátként tekint a Red Bull eddigi egyetlen csapatfőnökére.
„Christiannal kicsit később fogok hosszabban beszélni ma. Üzentem neki, hogy sajnálattal olvastam a hírt, és tulajdonképp azt kérdeztem tőle, beszélhetnénk-e, mielőtt adásba kerülök, mert meg akartam ismerni a nézőpontját. Azt mondta, nem adtak magyarázatot neki a menesztésre. Csupán ennyi információm van” – mondta.
A korábbi F1-es pilóta szerint a márka alapítója, Dietrich Mateschitz 2022-es halála indította el a lejtőn a Red Bullt. „Az aláírása nélkül korábban semmi sem történhetett, teljes mértékben ő irányított mindent. A halála óta sokféle ember bekerült a menedzsmentbe, akkor fordultak rosszra a dolgok” – mondta Brundle.
Hozzátette, hogy „valószínűleg” a tavalyi zaklatási ügy és a bikások idei gyenge teljesítménye is szerepet játszott Horner menesztésében. A pótlását házon belül oldják meg, a Racing Bullst eddig irányító Laurent Mekies lesz a Red Bull csapatfőnöke. A bikások a sajtóközleményükben megköszönték Horner munkáját és elismeréssel nyilatkoztak a két évtized alatt elért eredményeiről, és úgy beszéltek róla, hogy „örökké fontos része lesz a csapat történelmének.”
A Red Bull meneszti a csapatfőnöki pozícióból Christian Hornert, aki a kezdetek, a csapat 2005-ös debütálása óta betöltötte a tisztséget. Az utódja Laurent Mekies lett, aki a bikások kisebbik csapatát vezette eddig.
Ezúttal tényleg véget ért a dal Horner számára, akit tavaly még a zaklatási ügye fenyegetett ilyen következménnyel. De nem az lett a veszte, hanem a Red Bull idei visszaesése, mert Max Verstappen gyakorlatilag elvesztette az esélyét a címvédésre a jóval erősebb autót csatasorba állító McLaren versenyzőivel szemben. Noha még csak a szezon fele ment le, az istálló nem tudott tartósan azon a szinten teljesíteni, amivel 2021 óta sorra nyerték a világbajnokságokat, és úgy néz ki, már nem is készülnek komolyabb fejlesztéssel a közeljövőben.
Verstappen idei-óráig, néhány futamon, bizonyos körülmények között tudta ellensúlyozni a McLaren technikai fölényét, de már több mint 60 pont a lemaradása Lando Norristól és Oscar Piastritól. Emellett a fejlesztésekkel már 2023-ban félresiklott valami, ami miatt nagyon szeszélyesen viselkedik a Red Bull autója, amelyre lassan két éve nem tudnak ráérezni a holland csapattársai, utóbbi is csak páratlan képességei révén tudta megszelídíteni azt és sikereket elérni vele. A konstruktőri rangsorban a Red Bull már csak a negyedik helyet foglalja el.
Horner pótlását házon belül oldják meg: Laurent Mekies korábban Baumgartner Zsolt versenymérnöke is volt a Minardinál, amelyet a Red Bull megvásárolt és 2006-tól az utánpótlásának képzésére használt, a most 48 éves francia szakember itt vált ismertté az F1 világában, majd az FIA-nál és a Ferrarinál dolgozott évekig, mielőtt tavaly visszatért a Racing Bullshoz csapatfőnökként. Ebben a pozícióban az eddigi versenyigazgató, Alan Permane váltja őt.
A Red Bull döntése miatt rezeg a léc, hogy mi lesz Verstappen sorsa, hiszen róla is hosszabb ideje állandó jelleggel suttognak, hogy átigazol másik csapathoz. Tekintve, hogy az elmúlt évek törzsgárdája egyre jobban széthullik, a négyszeres világbajnok eligazolása is egyre hihetőbbnek tűnik.
A bikások a sajtóközleményükben megköszönték Horner munkáját és elismeréssel nyilatkoztak a két évtized alatt elért eredményeiről, és úgy beszéltek róla, hogy „örökké fontos része lesz a csapat történelmének.”
Max Verstappen idei negyedik rajtelsőségét szerezte, amikor önmagát is meglepve mindenki másnál gyorsabb köridőt futott a Brit Nagydíj időmérőjén. A Red Bullnál nem csinálnak titkot abból, mi okozta a váratlan előretörésüket a látványtalan pénteki edzésnap után.
Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Ferrari és a McLaren versenyzői között fog eldőlni a silverstone-i rajtelsőség sorsa, a Q3 végén Verstappen 1:24,892-es köridejére már senkinek nem volt válasza: Oscar Piastri és Lando Norris indul mögüle, miközben a két Ferrari a harmadik sorba szorult, náluk még George Russell is gyorsabb volt.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, a pénteki edzések után meghozott döntések és elvégzett beállítások kulcsfontosságúak voltak a pole elérésében, de a kivitelezéshez kellett Verstappen zsenije is.
„Hozzá tudtunk még adni egy kis tempót az autóhoz, miközben jobbá tettük a balanszot is, Max pedig, ahogy mindig teszi, szállította az eredményt. A versenytempónk is egész jónak tűnik. Látható, hogy igencsak alacsony [hátsó] szárnyállást használunk, és más módon vagyunk gyorsak, mint a többiek. Hogy ez vasárnap előnyt vagy hátrányt jelent-e, azt majd meglátjuk” – mondta a csapatfőnök a Sky Sportsnak.
Verstappen részletesebben belement annak felvázolásába, hogy az élmezőnyből csak ő vállalta be, hogy ennyire alacsony leszorítóerőt kapjon az autója – ami ezen a gyors kanyarokkal teli, sodrós pályán merész választás volt, ám egyelőre ellensúlyozni tudta a kanyarokban való stabilitás hiányát.
„Ez nyilvánvalóan egy jó kör volt, nem panaszkodhatok. És teljesen váratlanul jött” – fogalmazott a holland, akit a Sky Sports és az F1.com is faggatott.
„Tegnap jelentős alulkormányzottságot tapasztaltam, és egyszerűen túl lassú voltam. Igazán érdekes, hogy a Ferrari a kanyarokban rendkívül gyors, viszont kicsit lassú az egyenesekben, a McLaren a középutat választotta, mi pedig az egyenesekben vagyunk gyorsak és a kanyarokban lassúak.”
Verstappen az eddigi három pole-jából csak a szuzukait tudta győzelemre váltani idén, Dzsiddában és Miamiban azonban egy idő után elé keveredett legalább egy McLaren. Arra a kérdésre, hogy milyen kilátásai vannak a mostani vasárnapra, inkább maga elé vagy maga mögé fog-e nézni a versenyen, prózai választ adott a sajtótájékoztatón.
„Hát, mivel mindenki mögöttem van, természetes módon hátrafelé kell figyelnem, hogy lássam, mi történik!”
A folyamatosan a Mercedesszel összeboronált Max Verstappen és a Red Bull nem villogott a Brit Nagydíj pénteki edzésnapján, de egy, a holland pilótának szurkoló kislány napját így is varázslatossá tették.
Évről évre látni, hogy mindig érkezik utánpótlás a Forma–1-rajongók népes táborába, és rengeteg gyerek tűnik fel a lelátókon a különböző futamhelyszíneken. Nincs ez másképp a sportág őshazájában, Silverstone-ban sem, ahol egy Rebecca nevű kislánynak életre szóló élményben volt része.
Rebecca a szurkolói zónában felállított színpadon először Christian Hornerrel, a Red Bull csapatfőnökével találkozhatott, aki egyszer csak ránézett és megkérdezte: „Szeretnél találkozni Max Verstappennel?”. A kislány erre nagyon izgatott lett és rögtön rávágta, hogy igen, úgyhogy Horner később elvitte őt a Red Bull garázsába, ahol a második szabadedzés előtt váltott néhány szót a kedvencével, illetve közös fotót is készíthetett.
Egyre csak erősödő híresztelések ide vagy oda Max Verstappen jövője körül, Christian Horner továbbra is rendületlenül hárít: szerinte csak George Russell kezdte terjeszteni, hogy a holland a Mercedesnél köthet ki.
A Brit Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján Horner menetrendszerűen megkapta a Verstappen Red Bullba vetett bizalmáról szóló kérdéseket, ő pedig sokadjára is elmondta, hogy bár mint minden versenyzői szerződésben, az övében is találhatók különféle záradékok, a felek továbbra sem látnak okot arra, hogy idő előtt felbontsák a 2028-ig szóló megállapodást.
Ezúttal viszont Horner mélyebben is körüljárta a témát, beszélt Russell helyezéről, és arról is, hogy készülnek-e forgatókönyvvel arra az esetre, ha mindezek ellenére mégis úgy hozná az élet, hogy utódot kell találniuk Verstappen ülésére 2026-ra.
„Oscar Piastri – vágta rá Horner, amikor arról kérdezték, kit igazolna le ebben az esetben, de ezzel alighanem csak a mellette ülő Zak Brownnak akart odaszúrni. – Igen, ennyire szubjektív az egész.”
„Mindannyiunk számára nagyon egyértelmű, hogy hol állunk. Max a karrierje legeleje óta a Red Bullnál van, az összes sikerét a Red Bull Racing autóival érte el. Fontos része a csapatnak, és nagyon bízik az őt körülvevő emberekben. Arra nincs hatásunk, hogy mások milyen narratívával állnak elő, de a belső körökben mi tudjuk, hogy mi a helyzet. A szándéka egyértelműen az, hogy nálunk vezet 2026-ban, de persze érthető, hogy a bokszutca összes csapata szeretné őt magának.”
„Szerintem George indította el ezeket a találgatásokat, bizonyára azért, mert a saját helyzetében szeretett volna tisztábban látni. Annak fényében, hogy milyen jó szezont fut eddig, figyelemreméltó, hogy még mindig szabad préda a piacon. De mi nem kezdtünk vele egyeztetésekbe, szóval elég biztos lehet abban, hogy a jelenlegi helyén marad.”
Bár az iparági pletykák szerint a Mercedes áll a legjobban a 2026-os technika fejlesztése terén, és ez lehet vonzó Verstappen számára a most először saját motort építő Red Bull ellenében, Horner szerint fél évvel az új autók első tesztje előtt még semmilyen módon nem lehet megjósolni, melyik csapat lesz a legjobb jövőre – így pedig az átigazolási piacon is mindenki csak sötétben tud tapogatózni.
„2026 az átalakulás éve lesz a karosszériák és a motorok szempontjából is, alighanem a legnagyobb szabályváltozások jönnek a Forma-1 elmúlt 50 évében. Senki sem tudja megmondani, mi lesz az erősorrend. Lehet, hogy a mellettem ülő úriemberek csapatai lesznek a legjobbak [a McLaren vagy az Aston Martin], lehet a Ferrari, lehet a Mercedes, lehet bárki. Szóval nincs rá garancia, hogy aki a Mercedesben ül, az automatikusan jobb helyzetből indul” – próbálta lehűteni a kedélyeket a Red Bull csapatfőnöke.
Max Verstappen ausztriai kiesésével már 61 pontos hátrányban van a pontversenyt vezető Oscar Piastrival szemben, Helmut Marko, a bikások tanácsadója pedig lényegében lemondott az idei vb-címről. Ám jelenleg nem ez a Red Bull legnagyobb gondja.
„Jön néhány fejlesztésünk a következő két versenyre, de ez olyan teljesítmény volt, hogy szinte már azt mondanám… igen, ez arra kényszerít minket, hogy leírjuk a bajnokságot – nyilatkozta Marko az ORF-nek, majd a német Sky-nak még brutálisabban értékelt és közölte: „Ez egy fekete nap, a különbséget szinte lehetetlen behozni, így ha semmi különleges nem történik, azt kell feltételeznünk, hogy a bajnokságnak vége.”
Amikor az ORF riportere arról kérdezte a tanácsadót, hogy komolyan beszél-e, Marko így folytatta: „Ekkora különbséggel, hacsak nem tudunk elég hamar felzárkózni ahhoz, hogy erőből nyerjünk… Hány ponttal van Max lemaradva? Elnézve a McLaren teljesítményét, csak Kanadában estek vissza, amikor új fejlesztésekre volt szükségük. Nem támaszkodhatunk arra, hogy ez újra megtörténik, szóval nem fest jól a helyzet.”
Marko szerint a harmadik hely elérhető lett volna a 7. helyről rajtoló Verstappennek az Osztrák Nagydíjon, de mivel Andreak Kimi Antonelli megtorpedózta és emiatt nullázott, 61 pontos hátrányba került az éllovas Oscar Piastrival szemben. A tanácsadó úgy véli, mind a ponthátrány, mind a tempóbeli hátrány túl nagy és „elképesztően nehéz behozni.”
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nyíltan nem írta le az idei esélyeiket, de azt ő is hangsúlyozta, hogy jelenleg nem gondolnak a bajnoki címre és csak futamról futamra tekintenek előre. „Továbbra is úgy hiszem, hogy megvan az erő és a mélység ebben a csapatban, csak sajnos nem látjuk jönni azt a teljesítményt, amit szeretnénk” – mondta.
„A jelenlegi szabályrendszer végén járunk, és szerintem visszavetnek minket egyes eszközeink, de alapvetően ugyanazok az emberek vannak itt, akik 18 hónappal ezelőtt olyan autót terveztek, amely egyet kivéve minden egyes nagydíjat megnyert. Nem lettek egyik napról a másikra idióták. El kell ismerni, hogy a McLaren remek munkát végez és gratulálok nekik, de ami minket illet, keményebben kell dolgoznunk, mert mindenki elképesztően keményen dolgozik. Okosabbnak kell lennünk, és majd a következő néhány versenyen meglátjuk” – összegzett Horner.
Horner természetesen a Red Bull hidegháborús szélcsatornájára gondolt olyan eszköz alatt, amely problémát okoz nekik, mert bár a berendezést fejlesztették az évek alatt, vannak olyan alapvető tulajdonságai, amelyeken nem tudnak változtatni. Az a kijelentése azonban kissé sántít a csapatfőnöknek, hogy alapvetően ugyanazok az emberek alkotják a csapatot, akik a világverő 2023-as autót tervezték, hiszen a Red Bull RB19-es megalkotásában még kulcsszerepet játszott a hajlékony aerodinamikai elemek szakértőjének számító, azóta ezt a tudását a McLarennél kamatoztató Rob Marshall, illetve a csapat tagja volt még a 2024 tavaszán elköszönő Adrian Newey is.
Sergio Pérez nemrég azt mondta, hogy a Red Bull a mérnökzseni lelépésével elindult a szétesés útján, azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy az azóta eltelt időszak semmilyen szinten nem bizonyítja, hogy a jelenlegi csapat képes megfordítani a helyzetet. Ez pedig nemcsak az idei szezon, hanem a jövő miatt is probléma, hiszen noha 2028 végéig van szerződése, a kilátástalan helyzet könnyen Max Verstappen távozásához vezethet.
A négyszeres világbajnok és a Mercedes egyeztetése az Osztrák Nagydíj hétvégéje előtt nyílt titok lett, miközben a Red Bull természetesen igyekszik „zajnak” aposztrofálni az egészet. Jos Verstappen, Max apjának szavai azonban aligha nyugtatják meg őket, a hétvégén az Ypres Rallyn dobogóra álló versenyző ugyanis a Race Expressnek elmondta: fia telefonban közölte vele, hogy „ez egyszerűen nem elég jó.”
„A többi csapat fejlődik, a Ferrari vitt egy jó fejlesztési csomagot Ausztriába, a McLarenről tudjuk, hogy mindig az élen van, a Mercedes pedig nagyjából [a Red Bull és a McLaren] között. Szerintem a Red Bull fejlesztése nem jelentett nagy különbséget, amit látunk Tsunodán is, aki még a Q2-be sem jutott be. Úgyhogy igen, nincs meg a tempó” – mondta Jos.
Mindeközben a holland De Limburger arról írt, hogy Raymond Vermeulen, Verstappenék menedzsere üti az asztalt a Red Bullnál a gyenge teljesítmény miatt és találkozót szeretne Oliver Mintzlaffal, a Red Bull osztrák anyacégének sportigazgatójával. A lap arról is ír, hogy a Red Bull mindenáron meg akarja majd akadályozni Verstappen távozását, és „nem elképzelhetetlen”, hogy Mintzlaff „hatalmas zsáknyi pénzt fog letenni az asztalra”, hogy meggyőzze a hollandot a maradásról. Christian Horner viszont „erősen kételkedik” abban, hogy hosszú távon a pénzzel győzködés kifizetődő taktika lehet.
Jos Verstappen rendszerint kritizálja a Red Bullt / Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool
Fél lábbal már a Mercedesnél van
Felix Görner német újságíró a sport.de hasábjain eközben arról ír, hogy Verstappen fél lábbal már a Mercedes pilótafülkéjében van, és az elkövetlező hetek során intenzívebb tárgyalásokat folytat majd Toto Wolffal.
„Max Verstappen fél lábbal már a Mercedes pilótafülkéjében van, ezt a trendet már világosan látni. Zajlanak az egyeztetések és a következő hetekben még intenzívebbek lesznek. Verstappen a szezon feléhez közeledve már látja a Red Bull Racingnél töltött időszaka végét, és nem hisz benne, hogy a Red Bull ki tud jönni a lefelé tartó spirálból. A trend világos, esik szét a technikai részleg, Adrian Newey távozása óta problémák vannak az aerodinamikai részlegen, mindez pedig oda vezet, hogy Verstappen ki fogja kényszeríteni a távozását. A technikai háttér és az újabb vb-címek kilátása a Mercedesnél nagyobb, mint a Red Bullnál. Ezért van értelme Verstappennek váltani.”
Persze jó kérdés, hogy ebben az esetben a Mercedes kit küld el. Görner némileg meglepő módon úgy látja, akár az újonc Antonelli is áldozatául eshet a holland csapatváltásának.
„Toto Wolffnak fel kell tennie magának a kérdést, hogy akar-e két erős pilótát a csapatban, mint Verstappen és George Russell, akinek a szerződése hamarosan lejár. Azt is tudja, hogy két erős versenyző kell ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a McLarennel és a Ferrarival, szóval ennek lenne értelme. Toto Wolff olyan ember, aki szeret kockáztatni, ezért akarja megnyerni Verstappen elköteleződését. A pénz nem lesz probléma, tudjuk, hogy Lewis Hamilton jóval évi 45 millió dollár fölött keresett a Mercedesnél, úgyhogy Verstappent is megengedhetik maguknak.”