Címke: Christian Horner

  • Horner: Erről álmodni sem mertünk

    Horner: Erről álmodni sem mertünk

    Christian Horner úgy jellemezte a Red Bull és Max Verstappen domináns helyzetét az idei bajnokságban, hogy kilenc futammal a vége előtt az „a legvadabb álmainkat is felülmúlja”.

    Verstappen 80 pontos előnnyel vezeti az egyéni bajnokságát, a Red Bull pedig 97 ponttal vezet a Ferrari előtt a konstruktőrök között.

    „[Ez] egy fenomenális első félév volt” – idézte Hornert a GPFans.

    „Nyolc győzelem plusz két sprintverseny-győzelem. Ez több, mint amiről a legmerészebb álmainkban is álmodhattunk volna a szezon előtt, különösen egy nagyon versenyképes és megfiatalított Ferrarival szemben.”

    „Nyilvánvaló, hogy az év ezen szakaszában a konstruktőrök és a versenyzők versenyének élén állni nagyon kielégítő, de még hosszú, hosszú út áll előttünk. Nincs önelégültség. Arra törekszünk, hogy az év első felének lendületére építsünk.”

    Annak ellenére, hogy a Red Bull kényelmes előnnyel vezeti a ponttáblázatot, furcsa módon idén nem az energiaitalos márka volt a domináns erő. A Ferrari egyenrangú fél, és vitathatatlanul jobb is a nyers tempó tekintetében.

    Arra a kérdésre, hogy a rivális problémái miatt megörökölt győzelmek meglepték-e a Red Bullt, Horner hozzátette: „Nyilvánvaló, hogy a Ferrarinak volt némi balszerencséje.”

    „Nekünk is volt némi balszerencsénk az év elején. Ez az év során általában kiegyenlítődik.”

    „Csak annak örülök, hogy eddig sikerült megragadnunk a lehetőségeket, amikor azok adódtak. Volt már balszerencsénk is. Silverstone egy olyan futam volt, amit könnyedén meg kellett volna nyernünk. Néha így megy ez.”

  • A Forma-1 készen áll új csapatok fogadására

    A Forma-1 készen áll új csapatok fogadására

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke biztos benne, hogy a 2026-os motorszabályok életbe lépése után „új belépők” érkeznek majd a Forma-1-be.

    Az elmúlt hetek és hónapok vitái során késedelmekbe ütköztek, de a Motorsport Világtanács (WMSC) most „fontolgatja” a véglegesített szabályokat.

    Az F1 „érdekelt feleire” utalva Sulayem azt mondta: „Büszke vagyok az erőfeszítéseikre, amelyek lehetővé teszik az új belépőket és a még nagyobb versenyt”.

    A potenciális „új belépők” a Volkswagen márkák, az Audi és a Porsche, de a már az Indycarban és a Formula E-ben is csapatokkal rendelkező Michael Andretti is a potenciális új csapatindítók közt szerepel.

    Andretti édesapja, Mario szerint „nagyon kiábrándító”, hogy néhány meglévő csapat pénzügyi okokra hivatkozva ellenzi az új Forma-1-es csapat nevezését.

    „Gene Haas megtette. Pedig ő nem 100 százalékban versenyző – mi 100 százalékban versenyzők vagyunk” – mondta az 1978-as világbajnok a Motorlatnak.

    „Nyilvánvalóan tapasztalunk némi ellenállást, és ez jelenleg nagyon kiábrándító. De hogy feladjuk-e? Nem.”

    A meglévő csapatok nem túl lelkesek

    A Mercedes-főnök Toto Wolff az Andretti-pályázat egyik leghangosabb ellenzője, míg a red bullos Christian Horner sokkal engedékenyebbnek tűnik.

    „Andretti, Penske, ezek nagy nevek, és számomra személy szerint fantasztikus lenne [ha csapatot indítanának az F1-ben]” – idézi őt az Osterreich című lap.

    „Azt hiszem, a probléma mindig az lesz, hogyan közelítsük meg a finanszírozást.”

    Horner kifejtette, hogy az Andretti tizenegyedik csapattá válása egyszerűen a többi csapat meglévő bevételeinek „felhígítását” jelenti.

    „Miért kellene lemondaniuk 5, 10, 15 millióról egy új csapat javára?” – mondta, és azt javasolta, hogy az „ügyfélcsapatok” lépjenek be, de mondjanak le a konstruktőri bajnokság szerinti bevételekről.

    „Ez létrehozhatna egy harmadik fizetési oszlopot egy ügyfélcsapat számára, és ez nem osztaná meg a gyártókat” – mondta Horner.

    Ami a motorszabályokat illeti, az egyik legvitatottabb pont az volt, hogyan kezelnek egy olyan új belépőt, mint a Porsche – amely valószínűleg a Red Bull partnere lesz.

    „Ha az új szabályok 2026-ra lépnek életbe, mi leszünk az egyetlen csapat a Ferrari mellett, amelyik mindent egy helyről építhet” – mondta Horner.

  • Hamilton a Red Bullt akarta, de Horner a Mercedes karjaiba lökte

    Hamilton a Red Bullt akarta, de Horner a Mercedes karjaiba lökte

    Lewis Hamilton jelenleg azt fontolgatja, hogy 2023 után is folytatja Forma-1-es pályafutását, ezt pedig minden bizonnyal továbbra is a Mercedesszel tervezi.

    2007-es debütálása óta egyetlen egyszer váltott csapatot (a Mercedeshez a McLarentől érkezett). De kiderült, hogy korábban majdnem a Red Bull Racinghez szerződött.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, egy interjúban kifejtette, hogy Hamilton a 2010 és 2013 közötti időszakra az osztrák csapathoz szeretett volna csatlakozni.

    Horner elmondta, hogy Hamilton és ő maga már tárgyaltak arról, hogy Mark Webber helyére kerüljön, Sebastian Vettel csapattársaként. Végül Horner elutasította Hamiltont, mert úgy vélte, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Horner azonban hozzátette, hogy ő vette rá Niki Laudát, hogy szerződtesse Hamiltont a Mercedeshez.

    „Lewis és én többször is beszélgettünk az évek során” – mondta Horner a Daily Mailnek.

    „2010 és 2013 között nagyon szeretett volna a Red Bullnál versenyezni. De abban az időben itt volt Sebastian, és két alfa versenyzőnek nem lett volna értelme.”

    „Niki Lauda a Mercedesnél volt, és nagyon szerette volna elvinni Lewist, és emlékszem, hogy bátorítottam őt, hogy szerződtesse őt. A McLarennel harcoltunk, és 2012-ben nekik volt a leggyorsabb autójuk, és úgy éreztük, hogy Lewis a McLarennel nagyobb veszélyt jelentene, mint a Mercedesszel.”

    „Bátorítottam Nikit, hogy szánja rá a pénzt, mivel Lewis egy kicsit határozatlan volt még. Joggal mondhatnám, hogy ez visszafelé sült el” – utalt Horner arra, hogy Hamilton végül a Mercedesszel nyert 6 bajnoki címet.

  • Horner: Mikor látod, hogy eldobják a fejhallgatót, elkaptad őket

    Horner: Mikor látod, hogy eldobják a fejhallgatót, elkaptad őket

    Christian Horner elmondta, annak ellenére, hogy állandóan ment a szócsata közte és Toto Wolff között, tiszteli ellenfelét.

    A 2021-es bajnokság nem csak Lewis Hamilton és Max Verstappen csatájáról szólt. A két csapatfőnök is tett arról, hogy minden nap velük foglalkozzon a sajtó. Idén ugyan nem közvetlen ellenfelei egymásnak,, viszont a beszólogatás továbbra is kitart a két fél között.

    „Toto az Toto. Ám, amikor versenyeztek – a tavalyi év például nagyon intenzív volt, és először került ilyen helyzetbe – mindig érdekes látni, hogy reagálnak az emberek. Amikor már eldobják a fejhallgatójukat, akkor elkaptad őket.” – magyarázta a brit csapatfőnök.

    Ugyanakkor Horner nem szeretne összehasonlítgatásokba bocsátkozni. Mind a két vezető más háttérrel rendelkezik, és megérzése szerint inkább másoknak kell megítélniük azt, hogy milyen munkát végeznek.

  • Az Aston Martin szerint többen le fogják másolni a hátsó szárnyukat

    Az Aston Martin szerint többen le fogják másolni a hátsó szárnyukat

    Az Aston Martin meglepődne ha a nyári szünet után a riválisok nem másolnák le a hátsó szárnyukat.

    A Hungaroringre érdekes fejlesztést hozott a kanadai-brit csapat. 9 istálló érdeklődve figyelte a zöldek új hátsó szárnyát, ami egy kiskaput kihasználva képes reprodukálni a 2021-es „állapotokat”.

    Mike Krack kihangsúlyozta, hogy még a Magyar Nagydíj előtt jóváhagyta a tervezetüket az FIA. Így az Aston Martin szerint Szingapúrra a nagycsapatok is lemásolják majd az egyedi megoldásukat:

    „Anno a ‘zöld Red Bull” megjegyzések elég igazságtalanok voltak, de a Forma-1-ben így mennek a dolgok. Zandvoortban és Szingapúrban kulcsfontosságú a leszorítóerő. Meglepődnénk, ha Szingapúrban mi lennék az egyetlenek, akik ilyen tervezettel rendelkeznek.” – magyarázta a csapatfőnök.

    Christian Horner nem tartja kizártnak azt, hogy lekoppintsák ellenfelük újítását.

    „Talán most az egyszer mi másolunk az Aston Martinról, és nem ők rólunk.” – nyilatkozta nevetve a brit csapatfőnök.

  • Horner: 10 óra már elmúlott, és Hamupipőke is elment

    Horner: 10 óra már elmúlott, és Hamupipőke is elment

    Christian Horner szerint minél előbb tisztázni kell a 2023-as szabályváltoztatásokat.

    Jövőre az FIA kötelezően megemeltetné az autók hasmagasságát, hogy így is csökkentsék a delfinezést. Ugyan a technikai direktíva egyik része már a Belga Nagydíjtól érvénybe lép, ám az iránymutatás másik felét csak 2023-tól lehetne bevezetni. A Szövetség javaslatára a versenygépek alsó részét 25 mm-rel kellene majd megemelni. Ám 9 futammal a szezon vége előtt még nem tették hivatalossá a változtatásokat.

    A Red Bull csapatfőnök aggódik a késlekedések miatt. Már javában zajlanak a jövő évi autók fejlesztései. Ezen felül a szabálymódosítások növelik a kiadásokat is. A brit vezető így szeretné ha minél előbb tiszta vizet öntene a Szövetség a pohárba, ugyanis ketyeg az óra.

    „Remélem, még ezen a héten megszületik a döntés, mert már a jövő évi szezon kapcsán rég elmúlt 10 óra, és Hamupipőke is rég otthon van már. Mindenkinek szüksége van arra, hogy az FIA egyértelmű szabályokkal álljon elő a következő évvel kapcsolatban.” – magyarázta Horner a Skysportsnak.

  • Russell olajat öntött a tűzre : Páran eléggé feszegették a határokat

    Russell olajat öntött a tűzre : Páran eléggé feszegették a határokat

    George Russell szerint a Red Bull és a Ferrari a „flexi padlólemezzel” a határokat feszegette.

    Az új szabályok mentén visszaköszönt a delfinezés, ami megkeserítette a versenyzők és a csapatok életét. A legjobban a Mercedes szenvedett a pattogástól, Bakuban például Lewis Hamilton alig bírt kiszállni az autójából.

    Az FIA úgy döntött, hogy a pilóták érdekében módosít a regulákon. Eredetileg a Francia Nagydíjtól léptek volna életbe az intézkedések, ám a Szövetség a csapatok kérésére több időt adott.

    Ugyanakkor egy másik jelenségre is figyelmesek lett. A Mercedes csapatfőnöke többször hangoztatta, hogy riválisaik trükköznek a padlólemez hajlékonyságával. Természetesen a Red Bull csapatfőnöke azonnal cáfolta a feltételezéseket.

    Így a Belga Nagydíjtól életbe lépő iránymutatások mentén lehetnek kisebb változások az erősorrendben. Russell érdeklődve várja, miként alakul majd a verseny, ugyanis szerinte a riválisaik „túlságosan feszegették a határokat a szabályértelmezés kapcsán”.

    „Spa nagyon érdekes lesz. Néhány módosítás életbe lép, ami közelebb vihet minket a többiekhez. Csapatként nagyon bízunk magunkban és abban, hogy remek munkát végeztünk. Nincs okunk azt remélni, hogy nem leszünk ott sűrűjében. Kétségtelen, hogy a Ferrari és a Red Bull feszegette e téren a határokat, mi viszont tiszteletben tartottuk a regulákat. Ugyanakkor nincs garancia arra, hogy közelebb kerülünk hozzájuk. Tisztában vagyunk azzal, ha a mi autónkról lenne szó, akkor lassabbak lennénk. Minden konstrukció más és más, de biztos, hogy nem fog segíteni rajtuk az iránymutatás.” – nyilatkozta a brit versenyző a Formula1news.co.uk előtt.

    Christian Horner nem hagyta szó nélkül Russell megjegyzését. A Red Bull csapatfőnöke szerint nem fogja negatívan érinteni a versenygépüket a változtatás:

    „A Ferrari továbbra is gyors autóval rendelkezik, és a Mercedes is kezd felérni hozzánk. Talán nincs is szükségünk arra technikai direktívára. Nem lesz negatív hatással ránk az iránymutatás.”

  • A Red Bull elgondolkodott Vettel leigazolásán

    A Red Bull elgondolkodott Vettel leigazolásán

    Christian Horner elárulta, elgondolkodtak azon, hogy újfent leigazolják Sebastian Vettelt.

    A német versenyző pár napja jelentette be Instagram-oldalán, hogy 2022 végén búcsút int a száguldó cirkusznak. A 35 éves pilóta első sorban a gyerekeire szeretné fordítani az idejét.

    Az Aston Martin nem várt sokat, a hét elején be is jelentette Fernando Alonso érkezését az alakulathoz. A spanyol pilóta az Alpine-tól vesz búcsút, ugyanis tervei között szerepel, hogy a kanadai-brit csapatot sikerre viszi és újra nyer az F1-ben.

    A Red Bull csapatfőnöke szerint sokan nem számítottak arra, hogy Vettel ilyen bejelentést tesz, ám ez volt a „helyes döntés.”

    „Láttam, hogyan távozik a Paul Ricardról, nyilvánvalóan frusztráló napon volt túl. Ugyanakkor úgy hiszem, hogy a helyes döntést hozta meg, nem jó látni őt a középmezőnyben szenvedni. Nem hinném, hogy ez elégtételt ad a számára. Itt az ideje, hogy lehúzza a rolót és búcsút intsen egy csodálatos karriernek.” – nyilatkozta a Channel 4-nak Horner.

    A brit csapatvezető hozzátette, elgondolkodtak azon, hogy visszavigyék a négyszeres világbajnokot a Bikákhoz. Ám végül lettetek erről az opcióról.

    „Volt néhány beszélgetésünk. Olyan lett volna az egész, mint mikor visszatérünk egy régi barátnőnkhöz. Valószínűleg másodszorra már nem lett volna ugyanaz. Figyelemre méltó dolgokat értünk el vele, fenomenális dolgokat, amik mindig a történelmünk részei lesznek. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a csapatunk tagja volt.” – idézi tovább Horner szavait a Formula1news.co.uk.

  • Horner egyáltalán nem sajnálja a Ferrarit

    Horner egyáltalán nem sajnálja a Ferrarit

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy egyáltalán nem bánja, hogy a Ferrari nem bizonyul kemény ellenfélnek a 2022-es szezon során.

    Max Verstappen a létező legjobb hangulatban vonulhatott el a nyári szünetre. 2021 világbajnoka a 10. helyről volt képes leiskolázni a mezőnyt, miután ki tudta használni a stratégiája nyújtotta előnyöket és a Ferrari érthetetlen stratégiájából is profitálni tudott. Az olaszok a sorozatos rontásaikkal pedig arany tálcán kínálják a Red Bullnak mindkét bajnoki címet, akik köszönték szépen és mindkét bajnokságban jelentős előnnyel rendelkeznek a soron következő spái verseny előtt.

    A Red Bull ebből a szempontból idén sokkal könnyebb helyzetben találta magát, ugyanis 2021-es csatájuk a Mercedesszel egyáltalán nem bizonyult ilyen simának. Akkor ugyanis a Lewis Hamiltonnal való bajnoki csatájuk egészen a szezonzáróig tartott és csak azt követően dőlt el a bajnoki cím sorsa. Idén ez a Red Bull 80, illetve 97 pontos előnyét figyelembe véve aligha fog megtörténni.

    „Egyáltalán nem sajnálom őket (Ferrari)” – nyilatkozta Horner a Magyar Nagydíj hétvégéjén. – Az előző évben 22 futamon keresztül vívtunk ádáz harcot a Mercedesszel és ezt az élményt nem szeretném idén is átélni.”

    „Mindkét tabellára nagyon jó ránézni, örülök, hogy így vonulhatunk el a nyári szünetre. Azonban még mindig sok futam van hátra. A Ferrari még mindig gyors és a Mercedes is kezd erőre kapni, és még hátravan 9 futam plusz egy sprintkvalifikáció is. Semmi nem garantált, mert a 9 helyszín mindegyike különböző karakterisztikával bír.”

    A brit szakember hozzátette, hogy az egyik legnagyobb erősségük az, hogy nem gondolkoznak túlságosan előre a Ferrarival ellentétben. Emiatt a Red Bull csapatfőnöke egy kicsit oda is szúrt rivális kollégájának, Mattia Binottónak, aki szeretett volna egy kettős győzelmet aratni a Magyar Nagydíjon.

    „Ha még egy kör előnnyel is nyernénk meg egy futamot, még azután is óvatosan fogalmaznánk” – folytatta Horner. – Soha nem mernék ehhez hasonló kijelentéseket tenni, hogy most akkor 1-2-ben fogunk célba érni egy adott versenyen, ez nálunk nem így megy.”

  • 12 km-en múlt, hogy megadja magát Verstappen motorja

    12 km-en múlt, hogy megadja magát Verstappen motorja

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, hogy a csapatnak milyen nehéz dolga volt Max Verstappen motorjával a Magyar Nagydíjon aratott győzelme előtt.

    Az aggodalom akkor kezdődött a regnáló világbajnok számára, amikor a kvalifikáció utolsó szakaszában erőforrás-probléma merült fel, ami azt eredményezte, hogy nem tudott igazán jó Q3-as időt autózni és végül csak a 10. rajtkockából tudott indulni vasárnap.

    A verseny reggelén kicserélték Verstappen és csapattársa, Sergio Pérez erőforrását, de így is megtartották a 10., illetve 11. rajtpozíciójukat. Korábban ez boxutcából való indulást jelentett volna. A szezon harmadik és egyben utolsó engedélyezett új erőforrásával Verstappen túljutott az előtte lévőkőn, hogy idei nyolcadik győzelmét arassa, és 80 pontra növelje világbajnoki előnyét Charles Leclerc előtt.

    Horner elmondta, hogy a Red Bull szerencsés volt, hogy a kvalifikáció során azonosította, mi volt a hiba, mert ha nem így tettek volna, és változatlanul hagyták volna az erőforrást a nagydíjra, az a verseny végét jelentő meghibásodáshoz vezetett volna.

    „Azért cseréltük le az erőforrást, mert Max autóján [a kvalifikáción] eltört egy alkatrész” – mondta a Red Bull csapatfőnöke.

    „Szerencsére most itt vagyunk [futamgyőztesként], de utólag nézve maximálisan szerencse, hogy tegnap eltört az alkatrész, mert ha 12 kilométerrel később történt volna, a rajtrácsra vezető körök alatt tört volna el.”

    „Ezért úgy döntöttünk, hogy inkább kicseréljük az egész erőforrást, minthogy ott próbáljuk megjavítani. És elővigyázatosságból Checo motorját is kicseréltük.”

    Horner azt is elmondta, hogy mindkét motor, amit vasárnap reggel Magyarországon kiszereltek az autókból, újrafelhasználható, így a szezon hátralévő részében visszakerülhet majd a versenyzők autóiba.

    Verstappen vasárnapi sikeréhez persze kiváló taktikára is szükség volt, ami Hannah Schmitz főstratégának köszönhető.