Címke: Christian Horner

  • Sajtótájékoztatót akart tartani a Red Bull, majd törölte az eseményt

    Sajtótájékoztatót akart tartani a Red Bull, majd törölte az eseményt

    Austinban szeretett volna a Red Bull tiszta vizet önteni a pohárba, de végül törölték a meghirdetett eseményt.

    Az elmúlt hetekben nem csak a világbajnoki címek kapcsán beszélnek az osztrák istállóról. A Bikák ugyanis az FIA hivatalos költségvetési eredménye alapján túlköltekeztek. Sajtóinformációk szerint 2 millió dollárral haladt meg a plafon összegét a Red Bull, így a kis szabálysértések kategóriájába estek.

    Ugyanakkor az érintett istálló szerint ők 4 millió dollárral kevesebbet költött a kijelölt összegnél. A csapat szerette volna tisztázni az ügyet, ezért sajtótájékoztatót hirdetett. Ám ezt később törölték.

    Erik van Haren, a De Telegraaf újságírója számolt be arról, hogy elmarad meghirdetett esemény. Christian Hornernek ugyanis újra meg kell beszélnie az ügyet Mohammed Ben Sulayemmel, az FIA elnökével. A Szövetség egy alkut ajánlott a Red Bullnak, aminek része egy méltányosabb büntetés, ám a Bikák nem hajlandóak elfogadni ezt. Ugyanis így elismernék, hogy szabályt szegtek.

  • Még a Mercedes is tudja: Ha péntek, akkor Dallas!

    Még a Mercedes is tudja: Ha péntek, akkor Dallas!

    Jó 30 évvel ezelőtt a királyi tévén esténként az ország lakosságának a nagy része a televízióra tapadt, hiszen kezdődött a Dallas, amellyel 2022-ben a Mercedes csapata nosztalgiázik.

    Összevágták gyakorlatilag a saját idei anyagaikat a nagysikerű amerikai tévésorozat intrójának a stílusában, melynek a főszereplői természetesen George Russell, Lewis Hamilton és Toto Wolff mellett a W13-as versenyautójuk.

    Az Ezüstnyilak verziója sajnos csak éppen fél perces, jöhettek volna igazán még további szereplők ebbe a kis előadásba, mint akár Susie Wolff, vagy a gonosz szerepében Helmut Marko, vagy Christian Horner.

    Austinban érkezik a Mercedes idei utolsó nagy dobása

     

  • A Red Bull rettentően dühös az FIA-ra: A busz elé dobtak minket

    A Red Bull rettentően dühös az FIA-ra: A busz elé dobtak minket

    A Red Bull nagyon megorrolt a Nemzetközi Automobil Szövetségre, miután nyilvánosságra hozták a 2021-es költségvetés eredményeit.

    Vasárnap még Max Verstappen bajnoki címét ünnepelhette az osztrák csapat, majd hétfőn jött a feketeleves. Az FIA ugyanis kijelentette, hogy a Bikák szabálysértést követtek el azzal, hogy túlköltekeztek tavaly.

    A Red Bull meglepődve fogadta a híreket, ugyanis ők abban a hitben éltek, hogy szabályosan jártak el. A elsődleges probléma a szabályértelmezésben merült fel. A felek ugyanis nem tisztázták pontosan, hogy mi tartozik a költségvetési limit égisze alá és mi nem. A Bikák szerint a catering szolgáltatásokon és a betegszabadságok kifizetésén csúsztak el, ám az FIA azóta sem mondott semmit.

    Sokan Christian Horner nyilatkozatait is hiányolják, ám egy folyamatban lévő üggyel kapcsolatban nem adhat ki információkat.

    Az ellenfelek a csapat „fejét” követelik és súlyos büntetésekkel sújtanák őket. Információk szerint két millió dollárral költött többet az osztrák alakulat, ám a saját számításaik szerint négy millió dollárral a költségvetési limit alatt voltak.

    A Red Bull úgy véli, hogy a probléma elsődleges forrása a szabályértelmezés mentén keresendő.

    A holland De Telegraaf szerint a Bikák úgy érzik, a Szövetség a busz elé lökte őket, és azóta sem kommunikálnak megfelelő nyitottsággal a csapattal. Az osztrák istálló mindazonáltal elutasította azokat a pletykákat, mik szerint Adrian Newey fizetésével volt a baj. Mivel a brit tervezőzseni a három legjobban fizetett alkalmazott egyike, így a bére nem számítható bele a költségvetési plafon összegébe.

    Ugyanakkor a Red Bullban kétségek merültek fel Shaila-Ann Rao pozíciójával kapcsolatban is. Az FIA-nál dolgozó hölgy, korábban a Mercedesnél tevékenykedett és Toto Wolff jogi tanácsadója volt. A Red Bull nem értette hogyan dobálózhatott a csillagosok csapatfőnöke konkrét számokkal, mivel még a vizsgálat eredménye akkor nem készült el.

    Wolff ugyanis már Szingapúr után nevesítette a túlköltekezés mértékét.

  • Horner megnevezte minden idők legtehetségesebb Red Bull versenyzőjét

    Horner megnevezte minden idők legtehetségesebb Red Bull versenyzőjét

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner dicshimnuszokkal áradozott Max Verstappenről, akit a Red Bull „legtehetségesebb versenyzőjének” nevezett a Forma-1-ben eltöltött 17 évük alatt.

    Horner hat versenyzői és négy konstruktőri bajnoki címig vezette a csapatot a boxutca faláról. A hétvégi Amerikai Nagydíjon akár az ötödiket is megszerezhetik. Ezek közül négy bajnoki cím Sebastian Vettel nevéhez fűződik, és korábban számos más nagydíjgyőztes, például David Coulthard, Daniel Ricciardo, Mark Webber és Pierre Gasly is ültek a Red Bull pilótaüléseiben. Horner azonban Verstappen 2016-os Spanyol Nagydíjon aratott Red Bull-nál bemutatkozó győzelmét emeli ki a csapat egyik legkülönlegesebb pillanataként:

    „Soha nem láttam még ilyet, amit aznap láttunk, az valami elképesztő volt. Az a nagyszerű, hogy ő egyszerűen kész arra, hogy minden téren kitegyen magáért, mindig érzi, hogy többre van még lehetősége. Egyértelmű, hogy ő a legtehetségesebb versenyző, aki szerintem valaha is ült az autónkban.”

    Verstappen mindössze 18 éves volt, amikor Barcelonában először látta meg át a kockás zászlót elsőként, de Horner egy másik, egy évvel korábbi pillanatra is utalt, ami meglepte őt. A Toro Rossóval történt F1-es debütáló szezonjában a 17 éves Verstappen hihetetlen elkötelezettségről tett tanúbizonyságot, amikor a 2015-ös Belga Nagydíjon a nagy sebességű Blanchimont kanyarban egymás mellett haladtak Felipe Nasrral:

    „Ami kiemelkedett, az Spa volt, amikor kívülről kerülte meg Felipe Nasrt. Arra gondoltam: Ez a fiú kellően bátor, elkötelezett és gyors. Láthattuk abban a szezonban, ő egy ragyogó csillag volt. Egyből nyilvánvaló volt, hogy ő egy csodálatos tehetség.”

    Miközben a fiatal Verstappennek hihetetlen volt a nyers tempója, az érettség hiánya egyértelműen benne volt néhány incidensében, amelyek karrierje korai szakaszát sújtották.

    Az egyik momentum, amelyre Horner különösképp emlékszik, a 2018-as Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén történt kisodródása volt. A súlyos baleset miatt kiesett az időmérőről is, ami végül tönkretette a másnapi versenyét:

    „Nyílt elbeszélgettem vele. Azt mondtam neki: Kellően gyors vagy, nem kell minden csatát megnyerned az első kanyarban. Szánj erre időt. Lelépett, átgondolta a dolgokat. Ő az a versenyző, aki a következő, montreali fordulóban felbukkant, és olyan volt, mint egy metronóm.”

    Horner bánja, hogy elszalasztotta Piastrit

  • Windsor megfejtette kire költ a legtöbbet a Red Bull?

    Windsor megfejtette kire költ a legtöbbet a Red Bull?

    Youtube-csatornáján fejtegette Peter Windsor, hogy kire költött a legtöbbet a Red Bull.

    Múlt héten az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy túllépte a költségvetési limit összegét 2021-ben az osztrák istálló. Mivel az 5%-os határon belül mozogtak, így kis szabálysértés követtek el. Ennél fogva pénzbüntetésre számít első sorban az istálló.

    A Bikák kihangsúlyozták, hogy nem a fejlesztésekre szánták a plusz összeget. A különféle catering szolgáltatások és a betegszabadságok miatt kellett átlépniük a határt. Az ellenfelek azonban nem hiszik el ezt a magyarázatot. Miközben ujjal mutogatnak a Red Bullra, súlyos büntetés kiszabását követelik az FIA-tól.

    A McLaren az asztalra csapott és kemény büntetésért könyörög

    Az osztrák csapat az ügy kirobbanása óta nagyon csendben van, a brit szakértő szerint nem véletlenül:

    „Jelenleg úgy vélem, hogy a Red Bull próbál egyezkedni az FIA-val. Az összeget, amivel túllépték a költségvetési plafont ugyanakkor titokban tartják.”

    Windsor úgy hallotta, hogy 2 millió dollárral költött többet a csapat, de a 7 millióról szóló pletykáknak is lehet igazság alapja. A Red Bull ugyanis nem minden költését rendelt a költségvetési limit alá.

    A szakértők egy része Adrian Newey fizetésére mutogat, ám Windsor szerint nem csak a tervezőzseni bérével van probléma.

    „Úgy tudom, hogy a megnevezett dolgok között ott szerepel Helmut Marko fizetése is. Ha tippelnem kellene, évi négy-öt milliót kap. Sok csapat elképzelhetetlennek tartaná ezt a költségvetési limit égisze alatt. Marko mellett természetesen ott van még Adrian Newey és Christian Horner is, de gondolom Pierre (technikai igazgató) fizetése is ide vehető. Több, mint három elég jól fizetett ember. Ez az elsődleges probléma.” – elemezte a helyzetet a Youtube-csatornáján a szakértő.

    Windsor a büntetés mértékét is megjósolta:

    „Ha valóban 2 millió körüli az összeg, akkor szerintem rögtön lesz büntetés. Kevesebb időt tölthetnek majd a szélcsatornában. A következő 2-3 évben folyamatos kapkodás lesz a kiadások tekintetében.”

  • A Red Bull csapatfőnöke birkákkal akar foglalkozni

    A Red Bull csapatfőnöke birkákkal akar foglalkozni

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner meglepő tervet árult el a visszavonulásával kapcsolatban. Hozzátette azonban, hogy ez egyhamar nem fog bekövetkezni.

    Horner 2005 óta vezeti a Red Bull F1-es csapatát, annak létrejötte óta és hat egyéni világbajnoki címhez asszisztált. Mindeközben ezen a hétvégén az ötödik konstruktőri győzelmet szerezheti meg a csapattal.

    Az elért eredmények ellenére Horner a ‘Diary of a CEO’ podcastnek elmondta, hogy a boxutcában töltött ideje még messze nem ért véget.

    „Nagyon elégedett vagyok sok szempontból, de még mindig rendkívül motivált vagyok, és mikor van az, hogy elég, elég?” – tette fel a kérdést.

    „Jelenleg nem érzem úgy, hogy elég lenne, és azt hiszem, ez hajt előre.”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte „lesz-e valaha elég”, Horner így felelt: „A probléma, ami ebben az iparágban biztosan előfordul, bár azt hiszem, ez máshol is így van, hogy az idő olyan gyorsan telik.”

    „Soha nincs öt perced arra, hogy gondolkodj és visszatekints, mindig előre nézel.”

    „Ez a bajnokság, ez a fejezet lezárul, és néhány estén át élvezzük majd, aztán már csak a következőről lesz szó. Szóval sosincs időd gondolkodni.”

    „Szerintem csak akkor van időd gondolkodni, amikor az út végére érsz” – mondta a Red Bull csapatfőnöke.

    „Amikor az utam végére érek, elmegyek, és valami teljesen mással foglalkozom majd. Birkatenyésztő leszek, vagy valami ilyesmi. De ezt jelenleg még nem látom a szemem előtt.”

  • Hova tűnt Christian Horner?

    Hova tűnt Christian Horner?

    Az interneten a szurkolók nagy része nagyon érdekesnek találja, hogy az FIA közleménye után nem hallani Christian Hornerről.

    A Szövetség hétfőn hozta nyilvánosságra a 2021-es költségvetés eredményeit. Hivatalosan is megállapították, hogy az Aston Martin és a Red Bull szabálysértést követett el. A kanadai-brit csapat a procedúrát sértette csak meg, míg a Bikák túl is költekeztek (az 5%-os határon belül.)

    Az eset után közleményt adott ki a csapat, amiben leírták, hogy meglepődtek és csalódottak. Ugyanakkor hozzátették, hogy egyeztetnek az FIA-val, és megvizsgálják a lehetőségeiket.

    Közleményt adott ki a Red Bull: Meglepődtünk és csalódottak vagyunk

    Toto Wolff, Lewis Hamilton és Mattia Binotto már elmondta a véleményét az ügyről, míg a Red Bull csapatfőnöke azóta sem szólalt meg. Horner előszeretettel mondja el a véleményét minden témával kapcsolatban, ám a rajongók meglepőtek azon, hogy ez idáig nem nyilatkozott semmit a brit vezető.

    A Red Bull csapatfőnöke korábban kihangsúlyozta, hogy a vádaskodó alakulatokat (Mercedes és Ferrari) be is perelhetik, ha nem hagyják abba a vádaskodást, ám végül az ellenfeleknek lett igaza. A Red Bull kommunikációja a különféle catering szolgáltatásokat és a betegszabadságokat nevezte meg a túlköltekezés okának, ám a riválisok szerint nem ezen csúszott el az osztrák csapat.

     

  • Horner: Verstappen egy másik bolygón járt idén

    Horner: Verstappen egy másik bolygón járt idén

    A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner szerint Max Verstappen egy másik bolygón járt a versenytársaihoz képest a 2022-es szezon során.

    A Forma-1 idei kiírása minden szempontból az immáron kétszeres bajnok hollandról a Bikákról szólt. A 32-szeres futamgyőztes ugyanis az eddigi 18 versenyből 12-t volt képes megnyerni és emellett még 2 alkalommal ünnepelhetett a dobogón. Ezen eredményeivel pedig már akkora pontelőnyre tett szert, hogy már Suzuka után, 4 futammal a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az egyéni pontversenyben.

    Ugyan eleinte még kérdéses volt Verstappen bajnoki címe, de a szabályok tisztázását követően elsimultak a problémák és a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjjal ellentétben idén nem övezte botrány a bajnokavatást.

    A Milton Keynes-i istállónak ez volt a 6. egyéni világbajnoki címe a királykategóriában és ha semmi drámai nem történik a hátrelévő versenyeken, akkor már Austinban meglehet az 5. konstruktőri címük is.

    „Elképesztő teljesítmény, hogy Max (Verstappen – a szerző) már 4 futammal a bajnokság vége előtt bajnok lett” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Motorsport.com globális kiadásának. – Max egy másik bolygón volt a többiekhez képest. Dominálta az egész szezon és nem vétett hibákat.”

    „Az újabb bajnoki címe pedig egyáltalán nem olyan botrányokkal teli körülmények között született meg, mint azt a tavaly Abu Dhabiban a Hamiltonnal való elképesztő küzdelmét követően.”

    „A konstruktőri bajnokság megnyerése is nagyon fontos a számunkra. A turbóhibrid éra kezdete óta senkinek sem volt esélye a megszerzésére és mi most nagyon közel állunk ehhez a bravúrhoz. Remélem a létező leghamarabb sikerül feltennünk az i-re a pontot.”

    A brit szakember azt is hozzátette, hogy Verstappen az idei címét sokkal könnyebben szerezte meg a tavalyihoz képest.

    „A világbajnoki cím az világbajnoki cím, nem szükséges magyarázkodni miatta” – véli az energiaitalosok első főnöke, akik tényleg megszegték a költségsapkát. – Azonban a vérnyomásunk most egyáltalán nem volt akkora, mint a tavalyi szezonzárón volt. Végül Max lett a bajnok, megszerezte magának az 1-es rajtszámot és az ezzel járó nyomást is. Ennek ellenére volt képes ilyen szinten uralni az évet és ezt kifejezetten nagy élvezettel néztük végig.”

    Horner végül azt is leszögezte, hogy szerint „az első vb-cím megnyerésével járó nyomás csökkenés” a kétszeres világbajnok holland kiváló formájának a legfőbb oka.

  • A zavaros szabályzás miatt elfordulhatnak a Forma-1 rajongói

    A zavaros szabályzás miatt elfordulhatnak a Forma-1 rajongói

    A Forma-1-nek „óvatosnak” kell lennie, hogy ne idegenítse el a rajongóit a túl bonyolult szabályalkotással.

    A teljes paddockot és az F1-es világát, beleértve a Red Bullt is, meglepetésként érte, amikor Max Verstappent világbajnoknak nyilvánították mintegy 20 perccel a vasárnapi Japán Nagydíj leintése után. Christoan Horner csapatfőnök a német Skynak beszélt erről:

    „Biztosak voltunk benne, hogy csak akkor lesz teljes pontszám osztás, ha a verseny 75 százalékát teljesítik. Ezért feltételeztük, hogy egy pont még hiányzik.”

    Kiderült, hogy egy szabály lehetővé tette, hogy teljes pontokat adjanak, amennyiben a piros zászlóval megállított futamot ezután újraindítják. Alan Permane, az Alpine sportmenedzsere elismerte:

    „El kell áruljam, hogy másokkal együtt egyike voltam azoknak, akik kezdeményezték ennek a szabálynak az átírását. Ami történt, az teljes összhangban van a szabályokkal, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez volt a szándék.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl is egyetértett vele:

    „Nem gondoltunk arra, hogy a pontok kiosztása ebben az esetben miképp történt. Nem ez volt az FIA vagy a csapatok szándéka – úgy tűnik, hogy mindannyian figyelmen kívül hagyhattuk ezt a kiskaput, így mindannyian felelősek vagyunk ezért.”

    Horner most arra számít, hogy 2023-ra változtatni fognak ezen a szabályon:

    „Biztos vagyok benne, hogy ez lesz.”

    Sok szurkoló ugyanis azzal vádolja az FIA-t, hogy szándékosan a Red Bullnak és Verstappennek kedvez, a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher pedig egyetértett a német Skyon azzal, hogy az irányító testület nem kezelte jól a helyzetet:

    „Ha utánanézünk a szabálynak, szinte önkényről beszélhetünk, de nem ez a probléma. Az FIA-nak legalább előzetesen meg kellett volna mutatnia a szabályt, hogy az emberek világszerte ne matekozzanak. Közölhették volna rögtön, hogy teljes futamnak tekintik majd. Ahogy vasárnap megesett mindez, az tényleg nem volt jó. Még Christian Horner és Dr. Helmut Marko is meglepődtek.”

    Ugyanakkor a paddock egyik leghosszabb ideje szolgáló újságírója, a Blick újságírója, Roger Benoit is úgy véli, hogy úgy tűnt, mintha az FIA „egy kalapból húzott volna elő egy új szabályt”. A Bild újság erre a végkövetkeztetésre jutott:

    „A Forma-1-nek vigyáznia kell, hogy ne riassza el a rajongókat a kusza szabályokkal.”

  • Verstappen: mindegy volt, mit hoznak ki, amúgy is bajnok lennék

    Verstappen: mindegy volt, mit hoznak ki, amúgy is bajnok lennék

    Hiába nyerte meg magabiztosan a futamot, a bajnokság sorsa nem volt ennyire kérdés nélküli, még az érintettek, többek között Max Verstappen számára sem.

    Mivel a mezőny csak a versenytáv felét teljesítette, mindenki – a szakértőkkel együtt – úgy gondolta, hogy kevesebb pontot osztanak majd a versenyért. Ez pedig nem lett volna elég Verstappennek, hogy már Japánban kétszeres bajnokká avassák.

    A futam után aztán Leclerc kanyarlevágása és agresszív védekezése büntetést eredményezett, és kiderült, egész pontokat osztanak. Lement a holland interjúja is, mire kiderült, hogy a címvédő kétszeres bajnoknak mondhatja magát.

    „Nem tudtuk, amíg Jenson Button ki nem mondta. Azt hittük, Max egy ponttal lemaradt róla.” ismertette a forrást Christian Horner.

    Verstappen azért nem szomorkodott, de ő is furcsállta az eseményeket. Hiszen eredetileg nem úgy szólították meg, aztán visszahívták egy második interjúra, aztán a dobogóra való készülődés közben még mindig nem tartotta magát bajnoknak. Végül egy harmadik interjú során Jenson Button a helyi közönség előtt jelentette be, hogy mégis megkoronázzák.

    „Nem tudtuk, hogy fél- vagy egész pontokat kapunk. De aztán végigolvasták a szabályokat, és az FIA odajött hozzám azzal, hogy világbajnok vagyok. Elkezdtünk ünnepelni, de még mindig voltak, akik azt mondták, hiányzik egy pont.

    Furcsa volt, de viccesnek találom, mert végeredményben nem változtat az eredményen, nemdebár?”

    Sokan panaszkodtak a versenyirányításra idén, Verstappen bajnoki címéhez azonban így – négy versennyel a vége előtt – sem férhetett kétség.

    „Ha nem írnak elég szabályt, az a baj, ha meg túl sokat, akkor meg az. Nehéz megtalálni az arany középutat.”