Címke: Christian Horner

  • Horner elárulta, hogy miért vannak Andrettiék ellen

    Horner elárulta, hogy miért vannak Andrettiék ellen

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmagyarázta, miért ellenzik a csapatok, hogy az amerikaiak 11. egységként csatlakozzanak a rajtrácshoz.

    A Forma-1-ben mozgalmas volt a holtszezon: a csapatfőnökök átigazolása, az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosa közötti szócsaták voltak a porondon. Továbbá az Andretti bejelentette, hogy csatlakozni kívánnak a mezőnyhöz.

    Bár az Andretti és a Cadillac csatlakozásával kapcsolatos általános visszajelzések pozitívak voltak, néhányan aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy vajon tudnak-e növekedést biztosítani a Forma-1-nek, valamint a többi csapatnak is előnyös-e a csatlakozásuk. Mielőtt elkezdte volna a hivatalos szándéknyilatkozati folyamatot, Michael Andretti máris nekiment a jelenlegi istállóknak a „sznob” hozzáállásuk miatt.

    A Red Bull főnöke kifejtette, hogy a csapatok miért ellenzik a közös pályázatukat. Arra hivatkozik, hogy a csapatok kevesebb pénzdíjat kapnának a konstruktőri tabella 11. résztvevője miatt. A RACER-nek beszélt erről:

    „Ha bevezetünk még egy vagy két csapatot, azzal felhígítjuk a jelenlegi 10 franchise értékeit. Ennek természetesen a csapatok, különösen a mezőny alsó vége felé nem örülnének. Ott már amúgy is nagyon fel van fújva a belső érték. Azon két istálló, amelyik támogatja (a McLaren és az Alpine), vagy partneri kapcsolatban áll velük az Egyesült Államokban, vagy motort szállít nekik. A másik nyolc pedig azt mondja, hogy: „Várjunk csak, miért is hígítanánk fel a pénzdíjjal kapcsolatos részünket?”

    A felhígulás elleni összeget a Williams 2020-as, a csapatot 200 millió dollárért megvásárló Dorilton Capital által történő felvásárlás előtti értékén állapították meg.

    Amennyiben az Andretti úgy dönt, hogy 2026-ban csatlakozik, akkor egy 20 éves uniós rendelet miatt potenciálisan elkerülhetik ennek a díjnak a megfizetését. Horner azonban úgy gondolja, hogy a jelenlegi 10 csapat elég. Szerinte ez további problémákat szülne a meglévő csapatoknak a későbbiekben, ezért így zárt:

    „Azt hiszem, mind a 10 istálló remek formában van. Ez részben a sportág népszerűségének köszönhető, továbbá a költségvetési sapkának. Valamint annak is, hogy csak 10 kiadó hely és 10 franchise van. Szerintem a Forma-1 nagyon tudatosan fog gondolkodni azon, hogy ezt felhígítsa, ha ezzel a későbbiekben problémákat okozhat magának.”

    Ketyeg az óra az Andretti csapatnál – hónapokon belül eldőlhet a sorsuk

  • Marko nem biztos benne, hogy Ricciardo megüti az F1-es szintet

    Marko nem biztos benne, hogy Ricciardo megüti az F1-es szintet

    „Nehéz megítélni”, hogy Daniel Ricciardo elég jó-e még a Forma-1-ben, állítja Dr. Helmut Marko.

    A szakember annak ellenére, hogy Ricciardo elvesztette McLarennél a versenyülését, úgy döntött, hogy 2023-ra lecsap a Red Bull egykori pilótájára, hogy teszt- és nagyköveti szerepet töltsön be. Arra a kérdésre, hogy a 33 éves ausztrál hogyan tudott újra beilleszkedni, a Red Bull-os Marko a Sport1-nek nyilatkozott:

    „Igen jól. Már eddig is remek PR-eseményei voltak a Red Bullnak, ami az egyik oka volt annak, hogy visszahoztuk őt.”

    Valóban, Ricciardo visszatérése a rajtrácsra – aki 7 nagydíjat nyert a Red Bull-lal, amíg úgy nem döntött, hogy 2019-ben a Renault-hoz megy – nem tűnik reálisnak. Erről már Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke beszélt az Algemeen Dagblad napilapnak:

    „Azt hiszem, Daniel néhány nehéz szezon után egy kicsit elvesztette a Forma-1 iránti szeretetét. Remélem, hogy nálunk újra rátalál a szenvedély, de egyáltalán nem tervezünk mást, mint hogy számos tesztprogramon és kereskedelmi tevékenységben használjuk őt. Sűrű programja lesz 2023-ban.”

    Arra a kérdésre, hogy Ricciardo elfelejtett-e vezetni, Marko így felelt:

    „Nehéz távolból megítélni, hogy mi hiányzott. Volt egy kis gondja, de hamarosan biztosan fog egy-két gumitesztet csinálni nekünk, tehát utána tisztábban látjuk majd a dolgokat.”

    A Red Bull a nemrég visszavonult négyszeres világbajnok Sebastian Vettelen is rajta tartja a szemét, akiről Marko és Horner is azt mondta, hogy jó csapatvezetői tisztségviselő lenne. Így zárt ezért Marko:

    „Most az Északi-sarkvidéken búvárkodik a családjával. Szerintem csak márciusban lesz talán újra megközelíthető.”

    Mi történt? A demo autót sem vezetheti Ricciardo

  • Wolff ismét beszólt Hornernek: A fickó megszállott

    Wolff ismét beszólt Hornernek: A fickó megszállott

    Toto Wolff ezúttal a The Times oldalán szólt be ellenfelének, Christian Hornernek.

    A két csapatvezető gyakran élcelődött egymással az évek során, de 2021-ben új szintekre emelkedett a párharcuk. A bajnoki címért folytatott küzdelem alatt elszabadultak az indulatok, és egy „külön show-t” szolgáltattak a rajongóknak.

    Mivel 2022-ben a Mercedes nem volt a bajnokesélyesek között, így a két vezető szócsatája kicsit lecsengett. Viszont a költségvetési botrány kapcsán előszedték a félretett csatabárdot.

    „Ingyen és bérmentesen élek a fejében. A fickó kész megszállott. Minden másodperc amit azzal töltök, hogy Hornerről beszélek kész időpocsékolás” – magyarázta az osztrák vezető a The Times-nek.

    A bosszúságok ellenére Wolff még élvezi a Forma-1-et.

    „Nagyszerű pillanatokat életem át az F1-ben. Szeretem a csapatot és szeretem a kihívásokat is. Viszont a családomat még jobban szeretem. Három gyerekem van: az egyik 21 éves, a másik 18, míg a legkisebb 5. Ha együtt van a család, az okozza a legnagyobb örömöt. A feleségemben megtaláltam a tökéletes társat. A feleségem ráadásul gyorsabban tud autót vezetni, mint én. Ám ez a legkevesebb, teljes mértékben lelkitársak vagyunk.”

    Horner és Wolff párbaja tovább folytatódik: Ez teljes ostobaság!

  • A Red Bull versenyzői elásták a csatabárdot

    A Red Bull versenyzői elásták a csatabárdot

    Max Verstappen a Brazil Nagydíj utolsó körében ellent mondott a csapatutasításnak és nem volt hajlandó átadni Sergio Péreznek a hatodik helyet.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner biztos benne, hogy az új szezonban versenyzői túljutnak majd a nézeteltéréseken, és „csapatként fognak dolgozni”.

    Annak ellenére, hogy az ominózus brazil eset után egyértelműen feszültség keletkezett a Red Bullnál, és kicsit felforgatta az addig kiegyensúlyozott légkört a csapatnál.

    Horner biztos benne, hogy Brazília csak egy baki volt, és minden érintett tanult az esetből.

    „Abszolút! Ami Brazíliában történt, az csak egy kisiklás volt” – mondta Horner a GPFansnek, mikor arról kérdezték, újra egységben lesz-e a csapat 2023-ban.

    „A versenyzők nagyon érett és nyílt módon megbeszélték, csapatként is megbeszéltük, és mindketten a csapat tagjaként dolgoznak, és folytatni fogják.”

    „Csapatként kell dolgoznunk, hogy legyőzzük az ellenfeleinket. Ők voltak a legsikeresebb párosításunk, és szerintem nagyszerű munkát fognak végezni nekünk.”

    „A leckéket alapvetően megtanulták, és az ember mindig tanul az életben és minden nagydíjon, amit teljesít.”

    A „Nagy Almában” mutatja be a Red Bull az új autóját

  • Vettel mindenben „idegesítően jó”

    Vettel mindenben „idegesítően jó”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner sikeres életet jósol Sebastian Vettelnek a Forma-1 után is, mivel elmondása szerint egykori versenyzője „idegesítően jó” mindenben, bármit is csinál.

    Vettel tavaly novemberben Abu Dhabiban teljesítette utolsó versenyét visszavonulása előtt, véget vetve ezzel több mint 15 éves F1-es karrierjének.

    Egyelőre nem tudni, hogy mivel fogja elütni hirtelen jött szabadidejét a 35 éves német. Helmut Marko már említette, hogy szerinte Vettel alkalmas lenne valamiféle vezetői szerepre a Red Bullnál, és Horner is úgy véli, hogy Vettel alkalmas lenne egy ilyen feladatra.

    „Ő egy nagyszerű, közvetlen ember” – mondta. „Tisztában van az emberek értékével és azt, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a sikerhez.”

    „És úgy gondolom, hogy az elmúlt néhány évben egyfajta versenyzői tanácsadóvá is vált.”

    „Ő egyike azoknak a srácoknak, akik idegesítően jók mindenben, amit csak akarnak. Szóval biztos vagyok benne, hogy ha ezt az utat választja, akkor nagyon jó lenne benne.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack, Vettel legutóbbi csapatfőnöke hasonlóan látja.

    „Nem tudom, hogy akarja-e ezt csinálni, de szerintem megvan benne a személyiség és minden képesség… ami szerintem szükséges ehhez” – mondta Krack.

    Egykori ferraris csapatfőnöke, Mattia Binotto is kiemelte Vettel kiváló tulajdonságait.

    „A Ferrarinál szerencsések voltunk, hogy a csapat tagja volt, és ez hat fontos év volt” – mondta Binotto.

    „Sokat hozott versenyzőként, de úgy gondolom, hogy még ennél is többet emberként. És minden egyes Ferrari-rajongó még mindig szereti Sebastiant. Azt hiszem, ez tény.”

    Webber szerint Vettel túl korán vonult vissza

  • Mi történt? A demo autót sem vezetheti Ricciardo

    Mi történt? A demo autót sem vezetheti Ricciardo

    Daniel Ricciardo nem fogja vezetni a Red Bull Forma-1-es autóját, amely a jövő hónapban megrendezésre kerülő Liqui Moly Bathurst 12 órás versenyen ment volna – tudta meg a Speedcafe.com.

    A rendezvény szervezői a múlt hónapban jelentették be, hogy egy RB7-es, ugyanaz az autómodell, amely a 2011-es F1-es szezonban megnyerte a pilóták és a konstruktőrök bajnokságát, „pályabejárást” fog tartani a Mount Panorama GT3-as versenyén. Ez arra utalt, hogy valószínűleg vagy a Red Bull Racing hivatalos harmadik pilótája, Ricciardo, vagy a tartalékversenyző Liam Lawson ül a volán mögé, bármit is jelentsen ez a pályabejárás.

    Az előbbi igazán jól illeszkedne, hiszen ő nem csak ausztrál, de ahogy Christian Horner csapatfőnök a Speedcafe.com-nak a KTM nyári grillezésén kifejtette, a több futamot is megnyerő versenyző újbóli szerződtetésének egyik fő oka az F1-es csapatokkal szemben támasztott kereskedelmi követelmények voltak.

    A Speedcafe.com azonban úgy tudja, hogy Ricciardo a február 3-5-i hétvégén nem áll rendelkezésre, így nem tud elutazni Bathurstba, hogy körözhessen egy olyan autómodellel, amelyet Sebastian Vettel is nagy sikerrel vezetett, és amellyel a 2011-es Brazil Nagydíjon egy másik ausztrál, Mark Webber nyert.

    Lawsonra esik tehát feltehetően a választás, tekintve a Red Bull rangsorában elfoglalt helyét.

    Nem az RB7 az egyetlen világbajnoki győztes, amely a Mount Panoramán versenyben lesz: a hétszeres MotoGP (királykategória) világbajnok Valentino Rossi a BMW Team M WRT színeiben indul a Bathurst 12 órás versenyen.

    Ricciardo félt Schumachertől, de ami aztán történt, azt soha nem felejti el

  • 18 éve lett Horner a Red Bull csapatfőnöke

    18 éve lett Horner a Red Bull csapatfőnöke

    Ma 18 évvel ezelőtt nevezték ki a Red Bull Racinghez a Forma-1 jelenleg leghosszabb ideje hivatalban lévő csapatfőnökét, Christian Hornert.

    A kinevezés előtti hónapokban a Jaguar F1-es csapatát a Ford eladta az üdítőital-üzletmogul Dietrich Mateschitznek. Az volt a feltételük, hogy három szezon alatt 400 millió dollárt fektet be. A csapat vezetése előtt Horner autóversenyző volt, az Egyesült Királyságban nemzeti szintű együléses bajnokságokban versenyzett. 1997-ben feljutott a Formula 3000-be, és megalapította az Arden csapatot. Miután abban az évben a versenyek több mint felére nem sikerült kvalifikálnia magát, Horner még egy szezont befejezett. Ez után döntött úgy, hogy visszavonul a versenyzéstől, és Arden fejlesztésével foglalkozik.

    Horner győztes csapattá fejlesztette az Ardent, amely 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben is bajnoki címeket szerzett. Ezen sikerek után kapcsolatba hozták a Forma-1-be való érkezéssel, konkrétan a Jordan F1 csapat megvásárlásával. Ehelyett 2005-ben a Red Bullhoz igazolt, így 31 évesen ő lett a legfiatalabb csapatfőnök.

    Abban az időben a csapat nem rendelkezett Adrian Newey technikai zsenialitásával, amit Horner első számú célként tűzött ki, hogy megfordítsa vele a csapat szerencsecsillagát.

    Horner a Red Bullnak adott interjújában beszélt erről:

    „Ami hiányzott, az egy egyértelmű technikai irányvonal volt. Adrian volt a legjobb, aki valaha is volt a Forma-1-ben. Szóval annyi volt a kérdés, miképp tudjuk elcsábítani, hogyan tudjuk Adriant a Red Bull csapatához igazolni.”

    Miután Hornernek sikerült meggyőznie Newey-t, hogy csatlakozzon, a tervező David Coulthardot hívta még, hogy segítsen megalapozni a projektet. Az első dobogós helyezést a 2006-os Monacói Nagydíjon érték el, ahol Coulthard a harmadik lett. Horner ennek örömére Superman-köpenyben ugrott be a Red Bull Energy Station tetején lévő úszómedencébe.

    Mark Webber szerződtetésével a 2007-es szezonra az istálló még jobban támaszkodhatott a versenyzőik szakértelmére, miközben a rajtrácson felfelé haladtak. A csapat 2007-ben a Japán Nagydíjon közel került a futamgyőzelemhez, Webber vezetésével a félig vizes körülmények között. A biztonsági autós fázis alatt azonban a Toro Rosso pilótája, Sebastian Vettel nekiment, és ezzel véget ért a versenye, és a Red Bull esélye az első győzelemre. Vettel később 2008-ban futamot nyert a Toro Rossóval, majd a Red Bull egyik fő versenyzőjeként szerződtette le 2009-re.

    Innentől kezdve a csapat egyre több győzelemért és bajnoki címért szállt harcba. Végül a „három nagy” csapat közé kerültek, mivel 2010 és 2013 között egymás után szerezték meg a konstruktőri és a versenyzői világbajnoki címet. Ennek kulcsa az volt, hogy Horner képes volt átvezetni a csapatot a különböző szabályváltozásokon, kiaknázva Newey tehetségét, és alkalmazva a feltörekvő versenyzői tehetségeket.

    Max Verstappen 2016-os előléptetése indította el a csapat következő korszakát, amely végül 2021-ben teljesedett ki, amikor is megszerezte első világbajnoki címét az alakulattal, majd 2022-ben megvédte azt, végig dominálva.

    Horner az elmúlt 18 évben a Forma-1 egyik nagyágyújává nőtte ki magát, nemrég a költségplafon-vita nyomán 2022-ben bizonyította a vezetői képességeit. Ugyanakkor az elmúlt 12 év alatt öt konstruktőri bajnoki címmel a 49 éves szakember gyakorlatilag „üdítőital-gyártó cégből” világbajnokká tette a Red Bullt.

    Horner a Red Bull büntetéséről: Képesek leszünk megoldani a problémát

  • Horner a Red Bull büntetéséről: Képesek leszünk megoldani a problémát

    Horner a Red Bull büntetéséről: Képesek leszünk megoldani a problémát

    A Red Bull némileg korlátozottan vág majd neki a 2023-as szezonnak, miután az FIA számos büntetést szabott ki rájuk a költségsapka megszegése miatt. A Bikák csapatfőnöke, Christian Horner szerint azonban aggodalomra semmi ok, mert ők azon csapatok közé tartoznak, akik számára még ezek a dolgok sem jelentenek problémát.

    Az energiaitalosok rendkívül sikeresek voltak a tavalyi évad folyamán, de ez a trend idén aligha fog folytatódni. Mivel a Red Bull nyerte meg az idei konstruktőri bajnokságot, így eleve ők tölthetik majd el a legkevesebb időt a szélcsatornában. Hornerék a 2021-es szezonban azonban meghaladták a költségsapka által előírt maximum pénzösszeget, ami miatt 7 millió dollár pénzbüntetést kaptak, valamint az eredetileg kevés szélcsatorna idejüket még tovább csökkentették.

    A végeredmény így az lett, hogy a Ferrari 38, a Mercedes pedig 44 órával többet tölthet majd el a szélcsatornában a különböző alkatrészeik tesztelésével, mint a Red Bull és ez akár döntő faktor is lehet majd az idei év során. Ez egyáltalán nem jó hír a regnáló bajnok csapat számára, de a brit szakember szerint még ez sem gátolhatja meg őket abban, hogy a megkezdett úton folytassák 2023-ban is.

    „Nyilvánvalóan meg fogjuk érezni a büntetések hatását, mert így valamilyen szinten korlátozva leszünk a fejlesztések terén” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. – Ez azt jelenti, hogy okosabbaknak kell lennünk és alkalmazkodnunk kell a kialakult helyzethez. Csak azokat az alkatrészeket lesz szabad tesztelnünk, amiket tényleg jóknak találunk.”

    „Azonban ami időt elveszítettünk a szélcsatornában, az ott lesz mindenkiben extra motivációként. Csinálnunk kell azt, amit eddig tettünk és le kell szögezni a fejünket, hogy ezt a létező legjobb módon tehessük meg.”

    „Nem lehetünk most telhetetlenek. Így, hogy a Mercedesnek majdnem 20 %-kal több ideje lesz a szélcsatornában való tesztelésre, óvatosan kell megválasztanunk a lépéseinket. Szerintem, ha vannak olyan csapatok, akik képesek ezt megcsinálni, azok között a Red Bullnak is szerepelnie kell.”

  • Steiner terhesnek érzi a Netflix okozta hírnevét?

    Steiner terhesnek érzi a Netflix okozta hírnevét?

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elgondolkodott azon, hogy miképp emelkedett a saját csillaga a Netflix Drive to Survive című műsorának köszönhetően.

    Steiner szinte azonnal a Netflix Drive to Survive című sorozatának egyik főszereplőjévé vált, amikor a sorozatot először mutatták be a világnak a streaming platformon. Mivel a műsor a sport személyiségére koncentrált, nem pedig pusztán a pályán zajló versenyzésre, a Drive to Survive gyorsan reflektorfénybe hozta Steinert, mivel a sportág laikusabb megfigyelői is imádták a kemény, szókimondó vezetési stílusát.

    A műsor révén Steiner olyan hírnevet szerzett magának, amely a Red Bull-os Christian Hornerrel és a Mercedes-es Toto Wolff-fal vetekszik, de elmondta, hogy ez a hírnév egyfajta „teherként” érte. A brit Mirrornak beszélt erről:

    „Csak tettem a dolgomat, az emberek pedig szerették, amit csinálok. A Liberty Media és a Netflix a legjobbat hozta ki belőle, és hirtelen egy csomó ember megismert téged! Ez nem olyasmi, amit évekkel ezelőtt kitaláltam, és nem arra gondoltam, hogy „ilyenné kell válnom, másnak kell lennem.”. Egyszerűen így alakult, és néha ez elég nagy teher is. Mindenki téged figyel, sokan felismernek.”

    Steiner azonban hajlandó örömmel fogadni saját ismeretlenségének elvesztését, hiszen az F1 figuráinak általános népszerűsége összességében erősíti a sportágat:

    „Mindent figyelembevéve a Forma-1-nek ez jó. Amennyiben egy fiatalabb generáció érdeklődik az F1 iránt, az biztosítja a jövőnket. És ez nem csak engem érint – sokan mások is belekerültek. Ez csak a Forma-1 modern korszaka, ez az, amit az emberek látni akarnak. Megadtuk nekik, amit látni akartak, majd hirtelen a középpontban vagy. Most egy kicsit fárasztóbb, mint három-négy éve, de az ember csak számítasz rá, és együtt élsz vele. Ma már több interjút kell adnom. Ugyanakkor mindenkit megkérdezhetsz a csapatból, semmi sem változik.”

    Ami pedig azt illeti, hogy személyisége miért váltott ki akkora visszhangot a műsor nézői közt, Steiner úgy véli, azért, mert nincs megjátszás, nincs hamisság abban, ahogyan ő megjelenik:

    „Szerintem azért, mert nem változom – lefilmeztek, ahogy dolgozom, nem játszottam meg semmit, és ez az oka annak, hogy nem nézem meg. Eszem ágában sincs megváltozni. Nem hiszem, hogy boldoggá tenne, ahogyan látom magam, vagy ahogyan játszom, ezért a legjobb, ha nem nézem meg, és akkor maradok olyan, aki vagyok, és ugyanazt a munkát végzem. Ha az embereknek tetszik, az remek. Amennyiben nem tetszik nekik, az is rendben van, nem fogom felhúzni magam emiatt. Szerintem az embereknek azért tetszik, mert őszinte, nincs megjátszás. Személy szerint egyáltalán nincsenek közösségi média csatornáim, hála Istennek – az árthatna!”

    Jön Steiner első, a Forma-1 kulisszái mögé is betekintést nyújtó könyve!

  • A Red Bull már készül a Newey utáni időkre

    A Red Bull már készül a Newey utáni időkre

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elismeri, hogy a csapat már megbeszéléseket folytattak, hogy felkészüljenek arra az esetre, ha majd Adrian Newey úgy dönt, hogy visszavonul.

    Newey 2006-ban csatlakozott a csapathoz, a Williams és a McLaren világbajnok autóinak tervezésében szerzett tapasztalataival együtt.

    Túl sokat nem is kellett várni Newey újabb sikerére: 2010 és 2013 között Sebastian Vettellel egymás után szerezte meg a versenyzői és a konstruktőri bajnoki címeket. Majd Max Verstappen 2021-es egyéni bajnoki címe után 2022-ben ismét mindkét bajnoki cím a Red Bullé lett.

    Newey 2023 végén tölti be a 65. életévét, és bár különböző projektjei arra utalnak, hogy még nem a visszavonuláson tűnődik, Horner elárulta, hogy a csapat már most megpróbál felkészülni arra, ha majd eljön ez a nap.

    „Ez egy olyan dolog, amit nyilvánvalóan már egy ideje vizsgálunk és megvitattunk” – idézi Hornert a racingnews365.com az Speedcafe alapján.

    „Adrian műszaki vezérigazgatói szerepe természetesen fejlődött, a fejlett technológiák [részleggel] és az RB17 [hiperautóval], amelyet az év elején jelentettünk be.”

    „Különböző projektek között osztja meg az idejét, és ez arra késztette a többi srácot, hogy előrébb lépjenek.”

    „Ott van Pierre Wache, mint műszaki igazgató és a technikai csapat. Ők fantasztikus munkát végeztek, és nyilvánvalóan Adrian is beleszól ebbe, és szorosan együttműködik ezzel a csoporttal.”

    „Tudásának enciklopédiája van, de nagyszerű látni, hogy milyen erősek és komolyak vagyunk technikailag, és hogy milyen eredményt értek el.”

    A Red Bull és Newey következő kihívása az lesz, hogy 2023-ban is megőrizzék a bajnoki sikerek lendületét.

    A Red Bull tervezője a Mátrixban él és látja a láthatatlant