Christian Horner elárulta, a riválisaik még a Red Bull szponzorait is felkeresték a költségvetési-botrány kapcsán.
Tavaly kiderült, hogy az osztrák istálló túllépte 2021-ben a költségvetési plafon összegét. A csapat szerint nem volt egyértelmű, hogy mi tartozik a szabály alá és mi nem, így a catering szolgáltatások és a szabadságok kifizetése miatt többet költöttek a kelleténél. Az 1,8 millió dolláros túllépés büntetést vont maga után. A Bikák pénzbüntetést kaptak (7 millió dollár), valamint idén a szélcsatornában is kevesebb időt tölthetnek el.
Az FIA szankcióin túl a csapat marketingértéke is sérült. A riválisaik farkast kiáltottak és súlyos büntetéssel sújtották volna az ellenfelüket.
Sergio Pérez – Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
A brit vezető elmondta, hogy egyik riválisuk „alattomos taktikákat bevetve” megkörnyékezte a szponzoraikat is, és a lejáratásukat helyezte kilátásba. Horner ugyanakkor nem nevezte meg, melyik istállóra gondolt.
„Ez mindenkit beszennyezett, és pontosan ezeket a dolgokat használták ki az ellenfelek. Az egyik csapat kapcsolatba lépett még a szponzorainkkal és a partnereinkkel is. Azt sugallták nekik, hogy lejáratják a márkájukat. Ez nagyon alattomos húzás volt.” – nyilatkozta a Racingnews365.com-nak a Red Bull csapatfőnöke.
Idén is készülnek valamire a többiek:
Az osztrák csapat versenyzői eddig mindkét futamot megnyerték, és jó eséllyel a pilótáik harcolhatnak idén a bajnoki címért is. Így Horner arra számít, hogy a többiek már terveket szövögetnek a háttérben.
„Mindig van valami. Hirtelen jön majd egy technikai direktíva, ami teljesen felülírja a játékszabályokat. Garantálni lehet, hogy a többiek mesterkednek majd valamiben. Azon törik a fejüket, hogy hogyan lassítsanak le minket. Ez a játék része. Ha már korábban is átéltél ilyet, akkor a tapasztalataid segítenek abban, hogyan lehet ezt épp bőrrel megúszni.”
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke reagált arra a felvetésre, hogy a Mercedesszel egyelőre küszködő Lewis Hamilton hozzájuk, Max Verstappen mellé igazol.
Lewis Hamilton a tavalyi év után az idei esztendőt sem kezdte jól. A hétszeres világbajnok Bahreinben és Szaúd-Arábiában is csupán az ötödik helyen zárt, aminek elsősorban a gyenge Mercedes volt az oka. A helyet különösen a Red Bullhoz képest tűnik kilátástalannak, olyannyira, hogy már az is eldőlt, hogy nem tartanak ki a mostani koncepció mellett.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, beindultak a találgatások arról, hogy Hamilton marad-e a csillagos istállónál, és ha nem, akkor mit fog tenni. Persze ebben az esetben a visszavonulás tűnik a legvalószínűbbnek, de Eddie Jordan, a Jordan istálló alapítója és egykori csapatfőnöke a Ferrarinál látná szívesen. A szurkolóknak pedig alighanem az tetszene a legjobban, ha a Red Bullhoz, Max Verstappen mellé igazolna, de erre nincs esély.
„Nézze, szerintem az, amit Lewis az F1-ben elért, felülmúlhatatlan – reagált a felvetésre Christian Horner, a bikások csapatfőnöke a Sky Newsnak. –Azonban nagyon elégedettek vagyunk a versenyzőinkkel, akikkel nemcsak erre a szezonra, hanem a következőre is elköteleződtünk. Nem látom, hova tudnánk tenni Lewist, de biztos vagyok benne, hogy megoldják a problémáikat, és természetesen még nem írjuk le őt.”
Hamilton neve nem először merül fel a Red Bull-lal kapcsolatban, sőt, korábban ennél azért komolyabban felvetődött a lehetőség. Még a 2010-es évek elején volt szó arról, hogy Sebastian Vettel csapattársa lesz, de az energiaitalos alakulat nem látta értelmét annak, hogy potenciális riválist hozzanak az akkor a pályája csúcsán lévő német versenyző nyakára.
Ami a jelent illeti, Hamilton szerződése 2023 végén jár le, és bár korábban mindkét fél kijelentette, hogy a hosszabbítás csak idő kérdése, a csalódást keltő szezonrajt aligha hozta közelebb az esetleges bejelentés időpontját. Sőt, a Mercedest irányító Toto Wolff odáig ment, hogy ha a helyzet nem változik, akkor nem tudna haragudni Hamiltonra a távozásért.
Wolff nem haragudna meg Hamiltonra, ha idővel eligazolna a Mercedestől (Fotó: Mercedes AMG Petronas)
„Versenyzőként, ha újra bajnokságot akar nyerni, gondoskodnia kell arról, hogy meglegyen az autója [ehhez] – nyilatkozta még Szaúd-Arábiában. – Ha pedig mi nem tudjuk megmutatni, hogy a következő néhány évben képesek vagyunk [versenyképes] autót adni neki, akkor mindenhol körül kell néznie. Nem hiszem, hogy a jelenlegi fázisban ezt teszi, de nem leszek morcos, ha ez egy-két éven belül megtörténik.”
Max Verstappent bosszantja a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjéről történt korai kiesése, mert egész hétvégén jól ment az autója. Főnöke, Christian Horner egyelőre csak feltételezi, hogy mi volt a probléma, és egy hihetetlen adatra is felhívta a figyelmet.
Max Verstappen toronymagas esélyesként vágott neki a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének, ám nemhogy a pole pozíciót nem sikerült megszereznie, de még a Q3-ba sem jutott be. Ennek oka, hogy miután a Q2-ben hibázott, a következő körében meghibásodott az autója. Bár a bokszba még vissza tudott vánszorogni, hamar kiderült, hogy nincs esély időben megjavítani a kocsit.
A holland pilóta így a tizenötödik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak, ám a tempóját elnézve jó esély van rá, hogy felérjen a dobogóra, és a futamgyőzelem sem tűnik a valóságtól teljesen elrugaszkodott gondolatnak. A címvédő már csak azért is mérges az idő előtti búcsú miatt, mert az autó mindhárom szabadedzésen kiválóan működött.
„A tízes kanyarból kifelé megtörtént [a baj], ami bosszantó – nyilatkozta az F1TV-nek. –Eddig nagyon jó volt a hétvégénk, minden edzés remekül ment. Az autó minden alkalommal nagyszerűen működött, amikor pályára mentünk. [Így] kicsit trükkösebb lesz az élre kerülni, de ez a pontszerzésről szól, nagyon hosszú a szezon. Természetesen abban reménykedtem, hogy előrébbről indulunk, de ezen már egyáltalán nem tudunk változtatni. Ezen a pályán bármi lehetséges, ám az embernek realistának kell lennie. Nehéz lesz, de jó a tempónk, így biztosan előrébb fogunk jutni.”
Az első információk alapján Verstappen autójában a féltengely hibásodott meg, és ezt főnöke, Christian Horner is megerősítette, és egy megdöbbentő adatra is felhívta a figyelmet. „Igen, jelenleg úgy tűnik, hogy ez a helyzet, de bele kell néznünk az autóba, hogy lássuk, mi történt pontosan – nyilatkozta a Sky Sports-nak a Red Bull Racing első embere. – A Q1-ben futott köre a negyedik helyet jelentette volna neki a rajtrácson.”
Verstappen már a Bahreini Nagydíjon is panaszkodott a váltóra, de akkor nem tűnt komolynak a baj, mint ahogyan a dzsiddai hétvége pénteki napján sem, amikor a lefelé váltásoknál érzékelt problémát. Felmerülhet a kérdés, hogy a mostani hiba is ilyen jellegű volt-e, ám Horner elárulta, a legkevésbé sem számítottak arra, hogy ez meg fog történni velük.
A féltengely hibásodhatott meg Verstappen autójában
„Nem aggódtunk emiatt. Része volt a stratégiánknak, hogy új alkatrészekkel álljunk elő, de valami nyilvánvalóan történt. A végére kell járnunk a dolognak. Meg kell értenünk, és gondoskodnunk kell arról, hogy ez ne forduljon elő még egyszer. Az autó egész hétvégén remek volt, meglátjuk, hogyan megy holnap. Jó az egyenesbeli tempónk és jó az autónk, meglátjuk, mire leszünk képesek.”
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója tisztázta a korábban tett megjegyzését az Aston Martinnal kapcsolatban.
Mikor arculatot és nevetett váltott a kanadai-brit csapat, Lawrence Stroll kijelentette, hogy záros határidőn belül szeretné, ha a versenyzői az élre kerülnének és a győzelmekért harcolnának. 2021-ben egy ötéves sikertervről beszélt, így még abban a szezon elindult bevásárlókörútjára. Az elmúlt két évben több szakembert csábított át az Aston Martinhoz, az egyik legnagyobb igazolásuk a Red Bullnál dolgozó Dan Fallows volt.
A brit szakember felhasználta tudását, és olyan autót raktak össze a silverstone-i istállónál, ami kísértetiesen hasonlít a Bikák tavalyi versenygépére. Meg is hozta az első futamon ez a sikert az Aston Martinnak. Fernando Alonso a dobogó legalsó fokára állhatott fel, míg a csuklótörést szenvedő Stroll a hatodik pozícióban ért célba.
Természetesen azóta az osztrák csapat is beszólogat ellenfelének. Sergio Pérez a leintés után azzal viccelődött, hogy a dobogón három Red Bull versenyző állt, míg Christian Horner örömmel konstatálta, hogy „jól működik idén is a tavaly autójuk.”
Így ünnepelte Fernando Alonso és az Aston Martin a harmadik helyet – Fotó: Aston Martin F1 Team
Helmut Marko nevetve megjegyezte, hogy az Aston Marinthoz igazoló korábbi munkatársaiknak elég jó a memóriájuk. Ám később hozzátette, elég nehéz elképzelni, hogy emlékezetből alkották újra a kanadai-brit csapatnál a Bikák versenygépét. Az osztrák tanácsadó arra utalt, hogy „bizonyos dokumentumok is átkerülhettek.”
Marko azonba tisztázta a helyzetet, és leszögezte: nem terelik jogi útra az ügyet. Csupán csak ugratják az ügyesen másoló Aston Martint:
„Nem, nincs olyan gyanúnk, hogy adatokat vittek át a korábbi munkatársaink. A megjegyzéseimet nem vádaskodásnak szántam. Ezek csak vicces beszólások. Ha megnézzük a mezőnyt, az Aston Martin konstrukciója hasonlít leginkább a tavalyi Red Bullra.”
Mindenki Red Bull akar lenni:
Az autóbemutatók időszakában már észre lehetett venni, hogy az osztrák csapat tavalyi megoldásai elég népszerűek lettek. A legtöbb istálló próbálta úgy formálni a megálmodott koncepcióját, hogy hasonlítson az RB18-ra. A legjobb másolást azonban az Aston Martin hajtotta végre.
A Red Bull a csipkelődésével némi színt vitt az idei szezonba, ám a silverstone-i gárda okosan nem ment bele a játékba és inkább csöndben maradt. Mike Krack kijelentette, hogy ő nem akar szópárbajt vívni Christian Hornerrel, és nem szeretné új Toto Wolff lenni.
Az Aston Martin első sorban a versenyekre akar fókuszálni, és a politikai játszmákból ki szeretne maradni. Ha tudják tartani az szezon során a jelenlegi pozíciójukat az erősorrendben, akkor a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes mellett, ők is harcolhatnak a dobogós helyekért.
Bernie Ecclestone elárulta, mit gondol Stefano Domenicaliról, az F1 jelenlegi elnök-vezérigazgatójáról, és ezt is elmondta, hogy kit látna szívesen a helyén. A 92 éves üzletember a pilóták szólásszabadságával kapcsolatban is kifejtette a véleményét.
Bernie Ecclestone már több mint hat éve leköszönt a Forma-1 éléről, de időről időre megosztja a véleményét a sportág aktualitásaival kapcsolatban. A sportág egykori vezérigazgatója nem riad vissza a megbotránkoztató véleményektől sem: véleménye ezúttal nem keltett különösebb felháborodást a közvéleményben, de az biztos, hogy hatalmas botrány lenne belőle, ha megvalósulna.
Ecclestone Hornert látná szívesen az F1 élén (Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool)
Ecclestone közvetlen utódja Chase Carey volt, aki immáron elnök-vezérigazgatóként irányította a Forma-1-et közel négy esztendőn keresztül. 2020 végén leköszönt a posztjáról, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pedig Stefano Domenicalit nevezte ki a helyére, aki jelenleg is irányítja a Forma-1-et. A brit üzletember nem tartja nagyra a Ferrari egykori csapatfőnökét, akinek tevékenykedését anno közelről is megfigyelhette.
„Stefano soha nem volt közel a tűzhöz azon túl, hogy egykor a Ferrarinál dolgozott, ezt leszámítva nem tudta, mi történik a színfalak mögött – nyilatkozta Ecclestone a The Telegraph-nak adott interjújában, majd arra is kitért, hogy mi a legnagyobb különbség köztük. – Mellettem soha senki nem volt. Nem voltam tanár, és nem is állt szándékomban annak lenni.”
Persze adódik a kérdés, hogy ki az, akivel Ecclestone is meg lenne elégedve. A 93. évében járó üzletember meg is nevezte az illetőt Christian Horner személyében, aki abból a szempontból hasonlít Domenicalira, hogy ő is csapatfőnöki múlttal érkezne, hiszen 2005 óta a Red Bullt irányítja. „Ha ma kellene választanom, és bárkit lehetne, azt mondanám, hogy ő lenne a legjobb – jelentette ki. – Jól figyel, és el tudja különíteni az ostobaságot attól, ami nem az.”
Fontos leszögezni, hogy ez a közeljövőben biztosan nem fog megtörténni, és később sem lesz túl nagy a valószínűsége. Domenicali esetében is több mint hat év telt el a Ferraritól való távozása és a hivatalba lépése között, és még így is voltak olyan hangok, amelyek megkérdőjelezték pártatlanságát. A brit szakembernek ráadásul sokkal több konfliktusa volt más istállókkal és csapatfőnökökkel, mint egykori kollégájának, gondoljunk csak a Toto Wolff-fal és a Mercedesszel folytatott csörtékre. Így szinte biztos, hogy nem váltana ki osztatlan tetszést, ha egyszer komolyan felmerülne a neve, ami eddig persze nem történt meg.
Ecclestone egy másik, igencsak kényes témában is megszólalt. Az FIA télen hozott egy szabályt, miszerint a pilótáknak engedélyt kell kérniük ahhoz, hogy a nagydíjhétvégéhez kapcsolódó eseményeken „politikai, vallási és egyéb személyes kérdésekben” megnyilvánulhassanak. Az F1 korábbi vezérének szavaiból arra lehet következtetni, hogy egyetért az intézkedéssel.
Ecclestone-nak nem tetszik, hogy a pilóták a pályán fejezik ki véleményüket (Fotó: Mercedes: LAT Images/Mercedes AMG Petronas)
„Az emberek nem azért mennek ki egy Forma-1-es futamra, hogy előadáson legyenek – jelentette ki. – A pilótáknak kell hogy legyen joguk a szabad véleménynyilvánításhoz, a kérdés az, hogy mikor és hogyan élnek vele. [Ami most van] az nem helyes, teljes egészében rossz, száz százalékban ellenzem.” Utóbbi mondatával Ecclestone arra utalt, hogy a versenyzők, elsősorban Lewis Hamilton és korábban Sebastian Vettel a futamhétvégéken is rendszeresen kiálltak különböző ügyekben.
Bár a Bahreini Nagydíjon a Red Bull sima kettős győzelmet aratott, Helmut Marko tanácsadó és Christian Horner csapatfőnök sem számít könnyű szezonra. Max Verstappen pedig egyenesen bízik benne, hogy Fernando Alonsóval az Aston Martin meg tudja szorongatni őket.
A Red Bull nagyon könnyed kettős győzelmet aratott a Bahreini Nagydíjon. Max Verstappen több mint 10 másodperccel végzett Sergio Pérez előtt, míg a harmadik Fernando Alonsónak már 35 másodpercnél is nagyobb volt a lemaradása. Persze kieséséig Charles Leclerc-nek állt a dobogó legalsó foka, de nem sokkal a futam kétharmada után már ő is közel 25 másodperces hátrányban volt a címvédőhöz képest.
A verseny végén ráadásul a Red Bullok letekert motorral mentek, és egy konkrét köridőnél nem autózhattak gyorsabban. A látottak alapján sokan már egy forduló alapján úgy vélik, hogy a bajnokságot oda is lehet adni a bikásoknak. George Russell egyenesen odáig ment, hogy az energiaitalosok az összes futamot megnyerhetik, ám a Milton Keynes-i alakulat vezérkara szerint azért nincsenek ennyire könnyű helyzetben.
„Nem bánnám, ha unalmas lenne az év, de nem hiszem, hogy az lesz – nyilatkozta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az Autosportnak. –Ez csak egy futam, és egyben különleges verseny a durva aszfalt miatt. Minden futam más és más. Dzsidda például sokkal gyorsabb, és a többi csapat is fejleszti majd az autóit, nem alszanak. Úgy vélem, jelenleg a Ferrarié a leggyorsabb motor, de mire jó a leggyorsabb motor, ha nem megbízható? A végsebesség azonban olyan, amilyen, és ezzel meg kell birkóznunk. Emellett, ha egy olyan pályára megyünk, mint Monza, meglátjuk, mi történik.”
Christian Horner csapatfőnök csatlakozott kollégájához, és ő sem temetné el egy forduló után az ellenfeleket. A brit szakember kiemelte, hogy a Red Bull munkatársai semmit sem vesznek garanciának, és ennek szellemiségében végzik a munkájukat, hiszen mind a teszt, mind az idénynyitó Bahreinben zajlott, így egyelőre csak onnan rendelkeznek érdemi információval.
„Amint lesz két-három pályáról [tapasztalatunk], sokkal jobb képet kapunk az autónk és az ellenfeleink erősségeiről és gyengeségeiről – jelentette ki, majd Russell szavaira is reagált. – A huszonhárom futam egy maraton, és végig kiegyensúlyozottnak kell lennünk. Nagyszerű volt a kezdés, de teljes mértékben arra számítunk, hogy a riválisaink felzárkóznak a következő versenyeken.”
Persze adódik a kérdés, hogy ha ez így is történik, egyrészt mikorra várható, másrészt melyik istálló lehet a legnagyobb rivális. Az elmúlt évekkel ellentétben most nem kettő, hanem három csapat jöhet szóba, olyannyira, hogy a jelek szerint az Aston Martin egyértelműen a Mercedes előtt jár. Verstappen kijelentette, a maga részéről még örülne is neki, ha a silverstone-iak harcban lennének a bajnoki címért.
„Fernando miatt is remélem [hogy így lesz], mert volt néhány év, amikor nem igazán volt lehetősége az élen harcolni – fogalmazott a futam első három helyezettjének részvételével tartott sajtótájékoztatón. – Szóval örülök, hogy már most, az első futam után itt ül. Az Aston Martinnál tényleg megvan az energia és a lendület, győzni akarnak, és jó embereket vettek fel. Szóval szerintem ennél csak jobb jöhet a számukra.”
Verstappen reméli, hogy Alonso ott lesz a bajnoki címért folytatott harcban (Fotó: Peter Fox/Getty Images)
Persze egyelőre az Aston Martin is messze van a Red Bulltól, vagy legalábbis Szahírban messze voltak. Ugyanakkor Alonsónak még akkor is összejöhet a győzelem, ha ez a különbség megmarad a továbbiakban, hiszen a hátralévő 22 versenyen még simán előfordulhat, hogy mindkét Red Bull bajba kerül, vagy esetleg a megszokottnál közelebb van hozzájuk. Ezt Verstappen saját tapasztalatból tudja, hiszen korábban a Mercedesek mögött volt hasonló helyzetben.
„Az idei évre vonatkozóan nehéz megmondani, hogy harcba szállnak-e a bajnoki címért, de a futamgyőzelmek mindenképpen benne vannak a pakliban – vélekedett. – Voltam már ugyanebben a helyzetben, hogy néhány futamon húsz-negyven másodperccel végeztem a győztesek mögött, és az ember mégis nyer két-három versenyt egy évben, mert néha vannak olyan pályák, amelyek nagyon fekszenek az autójának, minden összejön, és diadalmaskodhat egy futamon, olykor talán egy kis segítséggel vagy szerencsével. Az viszont biztos, hogy nagyon erős csomagjuk van, és persze most minden arról szól, hogy továbbfejlesszék.”
Pérez szintén örül Alonso sikerének. A mexikói pilóta korábban hét éven át versenyzett az Aston Martin jogelődjénél, a Force Indiánál, majd a Racing Pointnál, így jól ismeri a csapatot. Bár távozása óta mind az autó, mind a szakembergárda egy része változott, a 33 éves versenyző szerint elő fog fordulni, hogy a silverstone-iak harcban lesznek a győzelemért.
„Először is nagyon örülök, hogy az Aston és Fernando itt van elöl – kezdte. – Szerintem óriási erőfeszítés volt, és nagyszerű, hogy Fernando az első futamán a csapattal dobogóra állt. Úgy gondolom, bizonyára nagyon jó az autójuk, néhány pályán biztosan esélyesek lesznek a győzelemre. A Forma-1-es szezonok rendkívül hosszúak, így bármi megtörténhet.”
Komoly és vicces formában egyaránt utaltak arra többen is a Red Bull részéről, hogy az Aston Martin jelentős mértékben a bikások tavalyi autójára épült. Egy az egyben viszont korántsem feleltethető meg annak, hiszen néhány alkatrészt a Mercedestől vásárolnak, így teljesítményükkel a brackley-ieknek is példát mutatnak.
A Bahreini Nagydíj hétvégéje alapján nagyon úgy tűnik, hogy az Aston Martin utolérte az élcsapatokat, legalábbis ami a Ferrarit és a Mercedest illeti. Sőt, utóbbit a versenytempó tekintetében a jelek szerint meg is előzte. A maranellóiakkal azért nem lehet még összehasonlítani őket ebből a szempontból, mert bár Charles Leclerc-nek a kiesése előtt kétségtelenül nagy előnye volt Fernando Alonsóval szemben, figyelembe kell venni, hogy a spanyol pilótának a rosszul sikerült első köre után George Russellen és Lewis Hamiltonon is át kellett küzdenie magát, mielőtt utolérte Carlos Sainzot.
Alonso már az első futamán dobogóra állhatott az Aston Martinnal (Fotó: Aston Martin)
Hogy minek köszönhető a jelentős előrelépés? Nos, az Aston Martin változtatott a tavaly koncepcióján, de ahhoz, hogy ez ennyire jól süljön el, kellettek a kiváló mérnökök. 2021-ben nagymértékű toborzásba kezdtek, és a Red Bulltól számos aerodinamikai szakembert csábítottak el. A legnagyobb név Dan Fallows volt, akit azóta technikai igazgatóvá léptettek elő.
A munkájuk már tavaly is meglátszott, amikor a Spanyol Nagydíj hétvégéjén az RB18-asra igencsak hasonlító autóval álltak elő. Ebből kisebb botrány is kerekedett, ugyanis a Red Bull, élükön Christian Horner csapatfőnökkel azzal gyanúsította a korábbi szakembereket, hogy dokumentumokat vittek magukkal, amivel megsértették a szellemi tulajdonhoz fűződő jogukat.
Erre elméletben lett volna lehetőség, hiszen akkor hagyták el a csapatot, amikor a 2022-es, új szabályok szerint készülő autó tervezése már javában zajlott. Az ügy azonban hamar elcsitult, hiszen sokkal valószínűbb, hogy csak a fejükben tárolt információt vitték át, amit természetesen senki nem akadályozhatott meg, még úgy sem, hogy Fallows nem állhatott azonnal munkába. Erre utalt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, aki kijelentette, hogy „elég jó a memóriájuk”.
Az már a bemutatón is látszott, hogy az Aston Martin számos más csapathoz hasonlóan a Red Bull koncepcióját követte. Sergio Pérez az első három helyezett részvételével tartott sajtótájékoztatón viccesen meg is jegyezte, hogy „jó látni, hogy a Red Bullnak három autója van a dobogón”. Erre a mellette ülő Max Verstappen és Alonso is elmosolyodott, bár lehetséges, hogy utóbbi részéről ez csak kényszeredett mosoly volt.
Pérez (balra) hatalmasat trollkodott a sajtótájékoztatón (Fotó: Lars Baron/Getty Images)
Horner hasonló véleményt fogalmazott meg, amikor erről kérdezték, ezzel együtt méltatta az Aston Martin teljesítményét. „Szerintem ez minden csapat számára megmutatja, hogy mindez lehetséges. Nyilván jó munkát végeztek a télen. Azt mondják, hogy az utánzás a hízelgés legjobb formája, és jó látni, hogy ilyen jól megy a régi autó – nyilatkozta a brit szakember, de hozzátette, nem bánja a korábban náluk dolgozó aerodinamikai szakemberek távozását. – Nem, mert szerintem csodálatos csapatunk van, és mindennek fejlődnie kell. Semmi sem áll meg.”
Horner kijelentése ugyanakkor messze nem állja meg a helyét. Már csak azért sem, mert az Aston Martin a Mercedes ügyfélcsapata, ennélfogva a csillagosok motorját, váltóját, valamint hátsó felfüggesztését használják. Toto Wolff, a brackley-i alakulat csapatfőnöke szintén méltatta az ellenfelet, és megjegyezte, hogy ha a silverstone-iaknak sikerült ekkorát előrelépniük, akkor ezt nekik is végre kell tudni hajtaniuk.
„Valószínűleg jó alapjuk volt tavaly, és rengeteget javítottak a teljesítményen a tél folyamán – fogalmazott. – Amennyiben pedig ez lehetséges, ha valaki meg tudja csinálni, akkor mi is meg tudjuk. Jó példaként szolgálnak arra, hogy mire van lehetőség. Két és fél másodpercet gyorsultak, az autójuk pedig félig olyan, mint a miénk a motor, a váltó és a hátsó felfüggesztés miatt. Mivel sok a párhuzam, el kell ismernünk, hogy kiemelkedő munkát végeztek.”
Az osztrák üzletember hozzátette, riválisuk példája azt is igazolja, hogy aerodinamikai téren vannak gondjaik, mert „ha mechanikai problémáink lennének, az az Aston Martinnál is jelentkezne”. A Mercedes pilótái egyébként első kézből is megtapasztalhatták a silverstone-i alakulat autójának tempóját, hiszen Alonso George Russellt és Lewis Hamiltont is megelőzte, míg Lance Stroll szintén maga mögé utasította az ifjabbik brit versenyzőt.
„Le a kalappal az Aston Martin előtt, elképesztő munkát végeztek – jelentette ki a hétszeres világbajnok. – Van dolgunk, mert az autójuk fele olyan, mint a miénk, és a mi szélcsatornánkat használják.” A 38 éves pilóta többször is csatázott Alonsóval, hiszen az első körben megelőzte egykori csapattársát, aki a futam második felében egy látványos manőverrel vette vissza a pozíciót vele szemben.
„Igazán [élveztem] – utalt a 38. körben történtekre a Sky Sports-nak adott interjújában. – Versenyzőként az ember mindig abban reménykedik, hogy előzni tud, de legalább csatáztunk. Szerintem sokkal élvezetesebb párharcot vívtam [mint általában]. A rajt nagyszerű volt, nyertem néhány helyet, és elkaptam Fernandót a négyes kanyarban. Aztán ott volt a csatánk, és egy ponton a Ferrarihoz is közel voltam, de nem igazán tehettem volna többet. Talán beállíthattuk volna másképp az autót, de egyszerűen csak hiányzik a teljesítmény, úgyhogy dolgoznunk kell ezen.”
Lance Stroll hétfőn felszállt egy Nagy-Britanniába tartó repülőgépre.
Ez azután történt, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack elmondta, hogy az általuk nem részletezett csukló- és kézsérülésekből való felépülésének a következő lépése egy szimulátoros teszt a csapat silverstone-i gyárában. Krack úgy határozott, hogy ha a 24 éves kanadai nem tud versenyezni a hétvégén, akkor továbbra is a csapat tartalékosa és Formula 2-es bajnok Felipe Drugovich helyettesíti majd.
Lance Stroll, Lawrence Stroll y su persona de confianza, Nuno Pinto, acaban de embarcar en avión privado hacia Oxford desde Barcelona. Recordemos, el plan inicial era que subiese al simulador ayer. @SoyMotorpic.twitter.com/CyiXSyFFPr
Barcelonában a repülőgépre beszálló Strollról készültek fotók. A hírek szerint alig több mint egy hete Malaga közelében ütközött hegyi kerékpárjával, kötés vagy gipsz nem látható a karján. Arra a kérdésre, hogy Stroll visszatért-e már a szimulátorba, Krack így felelt:
„Nem még, de ez az első lépés. Az a tervünk, hogy Lance az autóban üljön. Aztán előbb Bahrein jön, mielőtt Jeddáról beszélnénk.”
Egyesek úgy tudják, hogy az Aston Martin – amely Lance édesapjának, Lawrence-nek a tulajdonában van – szándékában áll pár külön lehetőséget biztosítani Drugovichnak.
Fernando Alonso ugyanakkor azt mondta, hogy a 2023-as autó múlt heti, bahreini szenzációs teljesítménye ellenére szeretné, ha Stroll mielőbb visszatérne a pályára. Így fogalmazott a spanyol:
„Hiányoltuk. Van pár megjegyzésem és érzésem az autóval kapcsolatban. De sosem tudtuk, hogy ez csak az én érzésem az új csapatban és az új autóban, vagy ez egy Aston Martin dolog, amit Lance is érzékelne. Nélküle nem tudjuk megcsinálni, tehát remélem, hogy nagyon hamar visszatérhet.”
Ettől függetlenül a 41 éves Alonso – aki a télen váltott az Alpine-tól – rendkívül optimistán nyilatkozott az Aston Martin esélyeit illetően a bahreini szezonnyitó előtt:
„A Ferrari ugyanazt a teljes versenyprogramot csinálta, ugyanannyi üzemanyaggal, ugyanazokkal a kiállásokkal, de mi valamivel gyorsabbak voltunk.”
A tapasztalt brit műsorvezető és korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle azonban cáfolta, hogy az Aston Martin 2023-ban beelőzné a Mercedest.
„Szerintem alábecsülik, hogy a Mercedes mennyire erős csapat, és milyen erős lehet az az autó.”
Ennek ellenére úgy tűnik, igen nagy a szakadék a Red Bull és a Ferrari között az élen. Azonban a Mercedes üldözi őket. Csapatfőnökük Toto Wolff is elismerte, meglepődött, hogy a Red Bull milyen alacsonyan fut az újonnan bemutatott 2023-as autójával, annak a hátsó részén. Emiatt szerinte a 2023-as Red Bull tapadása lélegzetelállító:
„Amennyiben mi ezt tennénk, a padló beszakadna.”
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner mindeközben elismerte, hogy árgus szemekkel figyeli az Aston Martint:
„Úgy néz ki, hogy nagy lépést tettek előre. Feltehetően továbbfejlesztették a koncepciójukat, és nincsenek messze tőlünk.”
A Haas versenyzője, Kevin Magnussen egyetért ezzel:
„Elég gyorsnak tűnnek. Konstans hosszú etapokat teljesítenek, és amikor köridőre mennek rá, akkor azt is teljesítik.”
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner figyelmeztette a riválisaikat, hogy Max Verstappen reakciója az első RB19-essel tett első próbakörére igazán pozitív.
A kétszeres világbajnok a bahreini előszezoni teszt első napján vette át a vezetést, amikor délelőtt folyamán 71 körrel a leggyorsabban lett. Az első futam szempontjából döntő fontosságú, hogy sem a csapat, sem a pilóta számára nem voltak nyilvánvaló problémák az első négy óra és 15 perc alatt – ami baljós jel a rajtrács többi tagjának. Horner:
„Magabiztos volt az első edzése. Ez az RB18-as evolúciója. Az RB19, az új szabályokhoz történő alkalmazkodás, és úgy vélem, hogy a csapat óriási munkát végzett a tél folyamán.”
A rivális autókat is elemezte Horner:
„Van pár érdekes koncepció, néhányan egy témát variáltak, mások pedig közelítettek néhány ideológiánkhoz. Ez is része a száguldó cirkusz izgalmának, hogy ezek a fantasztikus és tehetséges mérnökök különböző értelmezésekkel álltak elő. Max megkapta az autót, ebédidőben rövid beszélgettem vele, és máris belemerült a részletekbe, ami máris pozitív jel. Nincsenek alapvető gondok az autóval, de csak a jövő hétvégén fogjuk meglátni, mennyire vagyunk versenyképesek.”
Lando Norris és baráti nevetésben törtek ki, mikor meghallották milyen szépen beszél Christian Horner a McLaren pilótájáról.
Pénteken érkezik a Drive to Survive 5. évadja, így a brit versenyző és a Quadrant szemezgetett a tavalyi szezon eseményeiből. A közösségi médiás felületeikre feltöltöttek egy videót, amiben a Netflixnek nyilatkozó Red Bull csapatfőnök méltatja a 23 éves pilótát.
„Lando, fiatal és jóképű fickó, aki még vicces is.” – nyilatkozta Horner.
Max Fewtrell és Ria (Maira) nevetésben tört ki, majd az egykori versenyző megkérdezte barátját mégis mennyit fizetett a brit csapatfőnöknek azért, hogy ilyen szépeket mondjon róla. Norris láthatólag zavarba jött, de nevetve hozzátette: elég sokat.
Horner folytatta a dicséretet, mire a Renault Akadémia egykori tagja a következőket vágta a McLaren pilótájához:
Horner korábban már elmondta, tárgyaltak Norrisszal egy esetleges megállapodással kapcsolatban, ám akárhányszor leültek beszélgetni, másnap a brit pilóta a McLarent választva a wokingiaknál hosszabbított szerződést.