Címke: Christian Horner

  • Horner reagált a Red Bull hatalmi harcáról szóló találgatásra

    Horner reagált a Red Bull hatalmi harcáról szóló találgatásra

    Christian Horner tagadja, hogy ki akarja rakni Helmut Markót a Red Bulltól. Azt állítja, a veterán tanácsadó addig marad, ameddig akar.

    Igaz vagy sem, de a sajtó felkapta, hogy a Red Bullnál belső hatalmi harc folyik, és Horner eltávolíttatná a döntéshozók közül az idős Markót. Kettejük kapcsolata egészen 1996-ig nyúlik vissza, amikor Horner megvásárolt egy trélert Markótól, és ő maga arról beszélt, hogy esze ágában sincs külön utakon folytatni vele.

    „Helmut nélkül nem lennék a mai helyzetemben. Ahogy sok fiatal versenyzőnek, nekem is ő adott lehetőséget. Mindig erős és nyílt volt a kapcsolatunk, bár természetesen mindig akadtak dolgok, amikben különbözött a véleményünk, de ez szerintem egészséges” – mondta Horner a Daily Mirror-nek.

    „Rendszeresen beszélünk mindenféle témáról. Helmut kicsit megváltozott, amióta a barátja és kollégája, Dietrich [Mateschitz] elhunyt, de még mindig nagyon értékes szerepet tölt be a csapatnál, és nem áll sem az én, sem a csapatban bárki más szándékában, hogy ezen változtassunk. Addig marad, ameddig akar, 80 évesen is nagyon élénk. Nem látok változást a közös munkánkban.”

    A találgatások szerint a Forma-1-es részleget irányító Horner nagyobb szerepet akar a Red Bull vállalata egészének működésében.

    Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

  • Sajtó: Toto Wolff „jobbkezét” akarta lenyúlni Horner, de Marko nyerte a csatát

    Sajtó: Toto Wolff „jobbkezét” akarta lenyúlni Horner, de Marko nyerte a csatát

    Sajtóértesülések szerint Toto Wolff jobbkezét akarta Christian Horner az AlphaTauri élére ültetni, ám a Red Bull inkább Helmut Marko jelöltjét támogatta.

    A napokban olyan hírek láttak napvilágot, mik szerint a Red Bull háza táján hatalmi harc bontakozott ki. A brit csapatfőnök növelni akarja befolyását a vállalaton belül, így mielőbb szorgalmazná az osztrák tanácsadó nyugdíjazását.

    Az F1-insider.com és Ralf Schumacher továbbá arról számolt be, hogy Max Verstappen egyértelműen a 80 éves vezető oldalára állna, és Marko távozása miatt ő is otthagyná a csapatot. Ám Austinban az érintettek kijelentették, szó sincs belső háborúról, és senki sem szeretné a másik felet a csapaton kívül látni.

    Marko megelégelte a pletykákat: Én döntöm el mikor lesz elég, nem Horner

    Ám a német lap szerint Horner nem tett le a puccsról. Az AlphaTauri csapatvezetői pozíciója kapcsán egyenesen az anyavállalat 51%-os thai részvényesétől kért segítséget. A brit vezető taktika megfontolásból Bradley Lordot (a Mercedes kommunikációs igazgatója) akarta átcsábítani a csapathoz. Továbbá Horner a támogatásáról biztosította Peter Bayert is (az AlphaTauri új vezérigazgatója), mégis Helmut Marko jelöltje lett a befutó.

    Az osztrák tanácsadó kérésére kereste meg a faenzai csapat Laurent Mekiest, és végül meg is állapodtak a franciával.

    Horner ugyanakkor tegnap kijelentette, Helmut Marko támogatása nélkül ő sem lenne a Red Bullban. Vannak ugyan olyan esetek, mikor nem értenek egyet, de nem akarják a másikat eltávolítani a csapatból.

  • Marko megelégelte a pletykákat: Én döntöm el mikor lesz elég, nem Horner

    Marko megelégelte a pletykákat: Én döntöm el mikor lesz elég, nem Horner

    Helmut Marko megelégelte a hatalmi harcról szóló pletykákat, így tiszta vizet öntött a pohárba a pozíciójával kapcsolatban.

    A napokban az O Globo adott hírt arról, hogy „háború dúl” a Red Bull háza táján. A lap úgy értesült, az osztrák tanácsadó helyzetével és pozíciójával kapcsolatban tárgyalások lesznek a vállalaton belül, továbbá Christian Horner szeretné, ha az AlphaTauri is az ő felügyelete alá kerülne, hogy később eladhassa jó áron a csapatot.

    Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

    Ám a 80 éves vezetőnek elege lett a találgatásokból, így az OE24 kérésére felszólalt, és elutasította a menesztéséről szóló híreket.

    „Nem lesz semmilyen tárgyalás jövő héten, 2024 végéig szerződésem van. Azt, hogy mikor és hogyan lesz vége az itteni munkámnak, kizárólag én döntöm el, és nem példának okáért Horner úr.”

    Marko arra a kérdésre, hogy van-e hatalmi harc közte és a brit csapatvezető között, így reagált:

    „Az új felállás miatt ( Dietrich Mateschitz halála után) minden megváltozott. Az emberek megpróbálják újradefiniálni a hatalmukat.”

    Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, nem kapott sem Sergio Pérez sem pedig Yuki Tsunoda ultimátumot a teljesítménye miatt. Bíznak a mexikói versenyzőben, és az esetében inkább Max Verstappen elképesztő eredményeiről beszélnek.

    Ralf Schumacher nemrég kifejtette, ha oldalt kellene választani, akkor a holland világbajnok inkább az osztrák mellé állna. Marko egyetért ezzel az állásponttal.

    „Egyrészt ez megnyugtató, van még olyan, hogy hűség és megbecsülés. Max 15 éves volt, mikor először beszélgettünk, azóta kialakult egy különleges kötelék közöttünk. Már nagyon várom az austini versenyt, és remélem megünnepelhetjük ott az 50. futamgyőzelmét.”

  • Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

    Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

    Sajtóértesülések szerint elindult egy hatalmai harc a Red Bullon belül, ahol Christian Horner szeretne megszabadulni Helmut Markótól.

    Mindkét bajnoki címet megszerezte idén az osztrák istálló, így jutalomjáték számukra az elkövetkezendő 5 futam. Ám az O Globo értesülései szerint a békét megtörte az, hogy a brit csapatfőnök már nagyon szabadulna a tanácsadótól.

    Horner nem Marko korábbi nyilatkozatai miatt szeretné, hogy a 80 éves vezető kevesebb szerephez jusson, egyszerűen több befolyást akar magának az anyacégen belül. Mivel a vállalat megtartotta a faenzai kis csapatot, a brit csapatfőnök arra számított, hogy nagyobb beleszólása lesz az ügyeikbe és így Markót hátrébb szoríthatja. Ám az érintettnek esze ágában sincs kimaradni az egészből.

    Christian Horner
    Christian Horner – Fotó: Vándor Iván

    Ralf Schumacher is felszólalt a témával kapcsolatban, a német Skynak dolgozó ex-versenyző a következőket mondta:

    „Salzburgban azért akadályozták meg az eladást (AlphaTauri), mert ez volt a néhai Dietrich Mateschitz kívánsága. Emiatt Horner azt mondta: ‘ha többeket kell támogatnom, akkor a csapatbon belül legyen több befolyásom’. Az az érzésem, Horner az AlphaTaurit is átakarja venni, hogy fellendítse, és utána eladhassa.”

    A német egykori versenyző kiemelte, Salzburgban nem mindenki kedveli Hornert, így a csapatfőnök jobban tenné, ha a feladatára koncentrálna. Továbbá kihangsúlyozta, adott esetben Max Verstappen is Markót támogatná.

    „Ő sosem volt Salzburgban megkérdőjelezhetetlen személy, és most sem az. Ugyanakkor ne becsüljük alá Horner és Marko kapcsolatát. Marko már korán felkarolta Hornert, és mindig mellette állt. Továbbá Verstappen sem tűrné Marko távozását, és inkább Horner menesztésére voksolna.”

  • Ezt kell tennie Péreznek ahhoz, hogy a Red Bull ne rúgja ki a szezon végén

    Ezt kell tennie Péreznek ahhoz, hogy a Red Bull ne rúgja ki a szezon végén

    Brazil sajtóhírek szerint Sergio Pérez a szezon végén repülhet, és nem azért, mert a Red Bull szárnyakat ad neki. A mexikói pilótának ugyan szerződése van 2024-re, de ha nem teljesít egy feltételt, akkor leváltják őt, és már az is megvan, hogy kire.

    Sergio Pérez szenvedése egyértelműen tarthatatlan méreteket ölt a Red Bullnál, nem véletlenül nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök a Katari Nagydíj után, hogy a mexikói pilótának össze kell kapnia magát, mert nem engedhetik meg, hogy ekkora legyen a különbség a két versenyzőjük között. Számokkal kifejezve: Pérez az idei első öt futamon 97 pontot szerzett, az azóta eltelt 12 versenyen (plusz 3 sprinten) pedig csak 127 további egységet tett hozzá ehhez. Az elmúlt három futamon pedig egy 8. helyet, egy kiesést és egy 10. helyet tud felmutatni, miközben csőstül jönnek a hibák (Szuzukában nekiment Kevin Magnussennek, emiatt esett ki, Katarban pedig lassú volt az időmérőn, majd a versenyen 15 másodpercnyi büntetést gyűjtött be pályaszélesítés miatt).

    Pérez úgy érezte magát, mintha egy vígjátékban lenne, de a Red Bull nem nevetett

    Amennyiben Lewis Hamilton nem hibázik, Katarban rengeteg pontot hozhatott volna az összetett 2. helyén álló Red Bull-pilótán, aki jelenleg 30 ponttal áll előtte, de ha így folytatja, a hátralevő 5 verseny alatt akár ezt az előnyt is elherdálhatja. Akkor pedig repülni fog, a brazil Globo „exkluzív” forrásaira hivatkozva ugyanis azt írja, a Red Bull ultimátumot adott neki.

    Ez az ultimátum úgy szól, hogy amennyiben Péreznek nem sikerül az összetett 2. helyén végeznie, nem tarthatja meg a helyét 2024-re, az ülését pedig Daniel Ricciardo veszi át. Ebben az esetben szinte biztos az is, hogy a jövő heti USA Nagydíjon kézsérüléséből visszatérő, a szezont az AlphaTaurival befejező ausztrál helyére jövőre az őt kiválóan helyettesítő Liam Lawson ülhet, azaz Pérezt nem lefokozzák, hanem egyszerűen kiteszik a Red Bull kötelékéből.

    Azokat a vad pletykákat, melyek szerint Pérezzel már közölték, hogy nincs maradása, ő pedig a Mexikói Nagydíjon be fogja jelenteni a visszavonulását, viszont a Red Bull szóvivője cáfolta.

    Pérez „visszavonulása” miatt lángolt az internet, de a Red Bull lehűtötte a kedélyeket

    Pérez a régi autót akarta, de nem kapta meg

    Hogy Pérez mitől szenved ennyire, arról a jelek szerint eltérő véleményen van csapat és pilóta. A mexikói versenyző ugyanis elmondta, jövőre azt szeretné, ha a szezon során stabilabb alapokkal rendelkezhetne, és az autó nem változna annyit. „Szerintem ez lesz a kulcs, mert az idei első néhány versenyen ez történt. Aztán elkezdtük fejleszteni a kocsit, és úgy éreztem, hogy az autó elkezdett számomra rossz irányba változni, és mindig kerestem az egyensúlyt, kompromisszumokat kötve itt-ott.”

    Hogy pontosan milyen változások nem feküdtek neki, azt nem árulta el, de reményét fejezte ki, hogy jövőre más lesz a helyzet. Ez pedig lényegében ugyanaz a történet, ami 2022-ben is lejátszódott, hiszen Pérez akkor is azt állította, hogy a fejlesztések hatására esett vissza.

    Christian Horner a Katari Nagydíj után viszont kijelentette, hogy „a gyors autók idegesek”, és „ez nem olyasmi, amit specifikusan ebbe az irányba fejlesztünk, mert az ember a lehető leggyorsabb autóra törekszik.” A csapatfőnök ezután kifejtette, hogy a mélyére kell ásniuk a szenvedés okainak, és Péreznek vissza kell térnie oda, ahol három-négy versennyel ezelőtt volt, amikor még dobogós helyezéseket szerzett. „Mióta elhagytuk Európát, valami egyszerűen nem klappolt” – mondta Horner, majd később kijelentette, hogy semmilyen alapvető változtatás nem történt az autóval.

    Forma-1, Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull, Carlos Sainz, Ferrari, Spanyol Nagydíj 2023, péntek
    A Spanyol Nagydíjtól kezdődhettek a gondok / Fotó: David Ramos/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Pérez küszködésének nagy valószínűséggel az önbizalmához is köze van, ebben pedig alighanem segítene neki, ha a szezon eleji specifikációjú autót vezethetné. Az Auto Motor und Sport szerint a mexikói kérte is, hogy bocsássák a rendelkezésére a Spanyol Nagydíj előtt használt RB19-est, a csapat azonban megtagadta ezt, mert egyszerűen nincs kapacitása arra, hogy két merőben eltérő autót készítsen fel és lásson el tartalék alkatrészekkel a futamokra.

    „Az autó karakterisztikája egyszerűen nem passzolt többé a vezetési stílusomhoz – mondta nekik Pérez a Barcelonában bevetett új padlólemezről, amely gyorsabbá tette a kocsit, viszont kiszámíthatatlanabb is lett tőle. – Ismét eljött a pillanat, amikortól többet kellett agyalnom azon, hogy miként vezessem az autót, hogy gyors legyek.”

    Pérez közben pedig a mérnököket sem akarja hibáztatni. „Fejlesztéseket hoznak, hogy gyorsabbá tegyék az autót, és az gyorsabb is lesz, csak nekem nehezebb vezetni. Alkalmazkodnod kell, én pedig ezt nem tettem meg olyan gyorsan, mint kellett volna.”

  • „Az ellentét az FIA és a Liberty között van” – így reagáltak a csapatok az Andretti érkezésére

    „Az ellentét az FIA és a Liberty között van” – így reagáltak a csapatok az Andretti érkezésére

    A héten jelentették be, hogy az FIA jóváhagyta az Andretti jelentkezését az F1-es mezőnybe. Ez még ugyan nem jelent végleges csatlakozást, az F1-es mezőnyt így is kérdezték az fejleményekről.

    A csütörtöki sajtónapon a pilóták nagy része hárította a felelősséget és óvatosan nyilatkozott vagy az eddig hangoztatott „minőségi csapatra van szükségünk” kifejezéssel vette el a véleménynyilvánítás élét, egyedül Lewis Hamilton és Valtteri Bottas foglalt egyértelműen pozitív állást az ügyben, míg az újonc Liam Lawson kiemelte, így a fiatal pilótáknak több helye lenne.

    Hamiltonon és Bottason kívül mindenki biztonsági játékot játszott az Andretti F1-es érkezésével kapcsolatban

    Számít egyáltalán a versenyzők véleménye?

    Fontos azonban kiemelni, ténylegesen inkább a csapatok véleménye számít az ügyben, és már korábban hevesen ellenezték az új alakulat érkezését. Ebből sem volt hiány azóta, többen is felszólaltak, már azelőtt, hogy a katari versenyhétvégén hivatalosan is szót kaptak volna.

    „Úgy gondolom, jelenleg jól megy a szekér és a bajnokság jobb helyzetben van, mint valaha. Ne javítsuk meg, ami nem romlott el, és nagyon is hiszek abban, hogy 10 csapattal jól működik a dolog, szóval maradjon is így” nyilatkozta még a hétvége előtt Lawrence Stroll, az Aston Martin tulajdonosa.

    „Ahogy mondtam, a sport és az üzlet nagyon jó helyzetben van, egyre több a néző és a szurkoló, rekordokat döntünk a közönségünk szempontjából, különösen az Egyesült Államokban, ami a legnagyobb piac a világon. Már három versenyünk is lesz, másodjára mentünk Miamiba, és novemberben jön Las Vegas, így még van hová növekedni.”

    A Beyond the Flag eléggé beleállt ebbe a nyilatkozatba, mondván, hogy Stroll olyan dollármilliókon veszekszik, ami neki egyébként aprópénznek számít ahhoz az összeghez képest, amit beleöl saját fia karrierjébe. És ez nem egy megtérülő befektetés, hiszen az Aston Martin milliókat veszít Lance Stroll gyenge teljesítményével. A csapat az egyik legjobb szezonját teljesíti, két teljes értékű pilótával pedig minden bizonnyal több pénzt nyernének, mint amennyit elvesztenek azza, hogy nem 10, hanem 11 felé kell elosztani a pénzdíjakat.

    Nyilván a kiscsapatoknak sokkan jobban fájna, bármennyi összeg elvesztése, ahogy ezt a Williams csapatfőnöke, James Vowles is jelezte az Autoweeknek.

    „Az én véleményem egyértelmű. A Williams ellenzi egy 11. csapat érkezését, nagyon erőteljesen” zárta rövidre a kérdést a Mercedes korábbi sikerkovácsa.

    „Hiszünk abban az irányban, ami felé a sport tart. Azért, hogy ezt megtehessük, kell egy stabil szervező, aki együttműködik a csapatokkal annak érdekében, hogy szorosabb legyen a versenyzés. De fontos figyelembe venni, hogy nemcsak mi nem vagyunk pénzügyileg stabilak, hanem talán a mezőny fele. Van értelme egy 11. csapatnak, de csak abban az esetben, ha a 10. csapat stabil helyzetben van” – emelte ki Vowles, hogy nem az Andrettivel van gondja.

    A Ferrari vezetője, Frederic Vasseur szintén hasonló figyelmeztetést eszközölt:

    „Ne felejtsük el, hogy 3-4 évvel ezelőtt a mezőny fele majdnem csődbe ment, így nem lehetünk arrogánsak” mondta az akkor az Alfa Romeót igazgató francia szakember.

    „Az F1 most egy ilyen éltciklusban van, de nem tudjuk, mi fog történni 2030-ig. Nem férek hozzá az Andretti által benyújtott dossziéhoz. Az első kérdés a hozzáadott érték, de már van egy 10. csapatunk az amerikai Haas személyében, van amerikai pilótánk is, így nem tudom, az Andretti mit tudna még nyújtani.”

    Nem csak negatív reakció érkezett

    A McLaren volt az egyetlen csapat, ami nyíltan támogatta az Andretti és a Cadillac csatlakozását, rajtuk kívül pedig az Alpine – azt remélve, hogy ideiglenesen ők lehetnek az amerikai csapat motorbeszállítói, amíg a Cadillac nem készül el a saját motorjukkal – járna még jól az F1 legújabb csapatával.

    Christian Horner, a címvédő Red Bull csapatfőnöke az eddigi csapatok védelmét figyelmen kívül hagyva azt emelte ki, lehet sikeres egy ilyen vállalkozás, de elismerte, hogy a politika útját állhatja az Andrettinek.

    „Ahogy én látom, a súrlódás az FIA és a Liberty Media között van” idézi őt a Sky Sports F1 – „Az FIA hozza a szabályokat, a Liberty a promóter, és irányítja a pénzügyeket. Az a kérdés, egy újabb csapatot ki fizetné meg? Nekik [az Andrettinek] egy komoly javaslatot kell összerakniuk, hogy hogyan szeretnék ezt megoldani.

    A General Motors (Cadillac) érkezése mindenképpen egy pozitív dolog és a Ford is visszatér 2026-ban, így az ő csatájuk hihetetlen lenne. De ideális esetben saját motorral kéne jönniük.

    Ha azt nézzük, az Audi egy már létező csapat felvásárlásával érkezik majd. Más esetben máshogy kéne ezt kezelni? A Libertynek és az FIA-nak ezt kell eldönteniük, és egy közös álláspontok képviselniük, mert olyan nem lehet, hogy valakire az egyik szabály vonatkozik, másvalakire pedig egy másik.”

    „Több csapatot, kevesebb futamot!” – korszakos ellentét éleződik az F1 és az FIA között

  • Pérez úgy érezte magát, mintha egy vígjátékban lenne, de a Red Bull nem nevetett

    Pérez úgy érezte magát, mintha egy vígjátékban lenne, de a Red Bull nem nevetett

    Ha nem szedi össze magát Sergio Pérez, akkor nagyon gyorsan búcsút inthet a következő évben az ülésének.

    Míg Max Verstappen megnyerte az egyéni bajnoki címet, és tovább gyarapította győzelmei számát Katarban, addig csapattársa úgy érezte, egy vígjátékba került a sok hiba miatt. A pályahatárok betartásával is meggyűlt a mexikói gondja, a versenyen háromszor is kapott büntetést, amiért nem tudott a fehér vonalon belül maradni.

    A büntetések miatt csak egy pontot szerzett, így az egyéni listán birtokolt második helye is veszélybe került. Pérez a futam után elismerte, nagyon nehezen tudta megítélni, hol vannak a határok és a végén már úgy érezte magát, mint egy viccműsorban.

    „Nehéz volt megítélni, hol vannak a pálya határai. Az egész egy vicc volt, az utolsó pillanatban jöttek, és módosítottak mindent. Egy frusztráló versenyen vagyunk túl, sajnálom, hogy cserben hagytam a csapatot Ez egy gyenge hétvége volt.”

    Christian Horner a verseny után megjegyezte, előbb a 34 éves pilótával szeretne beszélni, és meg akarja érteni, mi történt vele. Ugyanakkor egy „figyelmeztető lövést is leadott”: Péreznek ideje összeszednie magát.

    „Először is, beszélnünk kell vele, hogy megértsük mi történt. Kemény versenyen és hétvégén van túl, és továbbra is támogatni fogjuk őt. Még mindig ő áll a második helyen az egyéni tabellán, de nagyon sürgősen vissza kell szereznie a régi formáját.”

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez – Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A mexikói versenyző szerződése 2024 végéig szól, ám a Red Bull már elkezdte keresni az alternatívákat:

    „Ha már most lenne más megoldás, azonnal lecserélnék. Nagyon le van maradva, ami elég extrém. Ugyanakkor nem lehet hirtelen Liam Lawsont beültetni a Red Bullba, ki tudja, hogyan teljesítene. Túl nagy kockázat lenne. Még Daniel (Ricciardo) is kérdéses, nem sokat láttunk belőle a visszatérése után” – magyarázta álláspontját a Sky Sportsnál tevékenykedő Nico Rosberg.

    Helmut Marko elismerte, Pérez teljesítményén múlik meddig marad még az osztrák istállónál:

    „Egyszerűen túl nagy különbség (közte és Verstappen között), már a világbajnoki második hely is veszélybe került. 2024-ig van szerződése, és ezt is szeretnénk véghez vinni. Ez teljes mértékben rajta múlik. Ugyanakkor három, viszonylag jó versenyzőnk van AlphaTauriban. Meglátjuk, hogy alakul. Mi azt feltételezzük, hogy Checónak (Serigo Pérez) sikerül visszanyernie a régi formáját.”

  • Így ünnepelte meg a Red Bull Verstappen harmadik bajnoki címét (galéria)

    Így ünnepelte meg a Red Bull Verstappen harmadik bajnoki címét (galéria)

    Max Verstappen a Katari Nagydíj sprintfutamán szerezte meg harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A Red Bullnál hatalmas volt az öröm az idei duplázást követően, és egy összeállításban mutatjuk meg, miként zajlott az ünneplés a sprintet követően.

    Verstappen már a verseny közben bajnoknak mondhatta magát, miután az egyetlen riválisa, Sergio Pérez balesetbe keveredett, és be sem tudta fejezni a 19 körös futamot. Ugyan a Red Bull holland kiválósága a 2. helyen ért célba, ez az érdemeiből nem vesz el semmit sem, miután páratlan sikersorozatot volt képes produkálni.

     

  • Verstappen elmondta, hogy érezne, ha azonnal vissza kellene vonulnia

    Verstappen elmondta, hogy érezne, ha azonnal vissza kellene vonulnia

    Max Verstappen a tegnapi napon szerezte meg a harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy látja, hogy a holland nem elégszik meg pusztán a győzelemnek, mert ő mindig dominálni szeretne.

    Már a Katari Nagydíj sprintfutamán pont került az egyéni bajnokság végére is, miután Sergio Pérez balesetbe keveredett, és kiesett a futamból. A mexikói pilóta így minden vb-címre való esélyét elveszítette. Ugyan az energiaitalosok autója, az RB19 messze kimagaslott a mezőnyből, Horner szerint az koronázta meg a történetet, hogy Verstappen képes volt megmutatni a tehetségét a volán mögött.

    Piastri a fordulatos sprintverseny győztese, Verstappen háromszoros világbajnokká vált

    Az immáron háromszoros világbajnok holland kiválóság mindig a legnagyobb előnnyel nyerte meg a futamait, és a maximumra törekedett ahelyett, hogy csak gyűjtögetné a sikereket, minimum teljesítményt nyújtva futamról futamra.

    „Max soha nem hagy semmit nem hagy az asztalon – jegyezte meg a brit szakember. – Mindet szeretne megszerezni, és eközben a csapat minden tagját is motiválja. A mentalitására nem lehet panaszunk, mert mindig minden helyzetben többre vágyik, és nem pusztán nyerni, hanem dominálni akar.”

    „Minden remek sportember pont ugyanilyen. Erről szól az, amikor a tökéletességet hajszolják, és dominálni szeretnének az adott sportágban. Ez a tény teszi őt egy generációs tehetséggé.”

    Max Verstappen, Christian Horner
    Nagy volt az ünneplés a tegnapi nap folyamán a Red Bullnál Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Horner azt is hozzátette, hogy Verstappen az évek múlásával képes volt egyre jobbá és érettebbé válni, és az utóbbi tény miatt válhatott olyan versenyzővé, amilyen most. A brit szakember szerint a holland versenyző egy csiszolatlan gyémántként érkezett meg az F1-be, és ugyan a sebessége már az első perctől fogva megvolt, az évek múlásával vált kifogástalan drágakővé.

    Verstappen a bajnoki címét követően többek között a Sky Sports-nak is nyilatkozott, és azt is elárulta, miként érezne, ha azonnal vissza kellene vonulnia a Forma-1-ből.

    „Jelen pillanatban nem ez jár a fejembe – árulta el a holland, amikor arról kérdezték őt, hogy a motivációja és a tehetsége akár 7 vagy 8 vb-címig is repítheti majd őt. – Erre a kérdésre az időt fog választ adni. Már most rengeteg mindet sikerült elérnem, sokkal többet, mint amire számítottam.”

    „Nagyon boldog vagyok emiatt, és ha valaki most azt mondaná nekem, hogy vissza kell vonulnod a holnapi nap folyamán, bármilyen okból kifolyólag, akkor megtenném, mert jó az életem, és lényegében azt csinálhatnám, amit szeretnék.”

  • A Red Bull elárulta, hogy miért nem a bokszutcában ünnepelte Verstappen bajnoki címét

    A Red Bull elárulta, hogy miért nem a bokszutcában ünnepelte Verstappen bajnoki címét

    Max Verstappen harmadik világbajnoki címének megnyerése után a Red Bull elővigyázatosságból nem úgy ünnepelt, ahogy szokott, mert azzal szabályt sérthetett volna.

    Az utóbbi két évben megszokhattuk, hogy a Red Bull csapatfotózással, majd hatalmas pezsgőzéssel és Red Bull-locsolással ünnepli meg a világbajnoki címet – és olykor a győzelmeit – a bokszutcában, a saját garázsa előtt. A Katari Nagydíj sprintje után azonban nem így tettek, aminek oka, hogy ez esetben büntetést kockáztattak volna.

    A garázs előtt most is készült csoportkép Max Verstappen sprinten bebiztosított harmadik világbajnoki címének apropóján, az ezt követő locsolkodás azonban elmaradt, a csapat ugyanis előbb néhány száz méterrel arrébb ment, hogy a luszaíli pálya egyik épülete előtt ismét fotót készítsen, majd ott áztassák el egymást a csapattagok.

    A garázs előtt is készült fotó, de locsolás itt nem volt / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ennek oka, hogy amennyiben a saját garázsuk előtt ünnepeltek volna és áztatják el Red Bull-lal az aszfaltot, az az FIA sportszabályzatának 34.10-es pontjába ütközött volna, amely kimondja, hogy szárításon, söprésen, vagy az autók által a garázs előtti terület elhagyásakor lefektetett gumirétegen kívül nem lehet más módon növelni a bokszutca felületének tapadását, hacsak nincs valamilyen egyértelmű probléma vele, és az ezektől eltérő megoldásba az FIA biztonsági delegáltja is beleegyezett.

    Persze a pezsgő és a Red Bull-kilocsolása nem számítana a tapadás szándékos növelésének, egy Red Bull-csapattag megerősítette az Autosportnak, hogy tényleg elővigyázatosságból helyezték arrébb az ünneplést, amelyet ugye legtöbbször a nagydíj után tartanak, amikor már ilyen szempontokat nem kell figyelembe venni.

    Nem halasztották az ünneplést

    Abból a szempontból is egyedi helyzetet teremtett, hogy Verstappen a sprinten lett világbajnok, hogy a másnapi verseny miatt nem lehet akkora partit csapni – gondolhatnánk legalábbis mi. Christian Horner csapatfőnök azonban elárulta, hogy emiatt nem fogják szombatról vasárnapra halasztani az ünneplést.

    Max Verstappen, Red Bull, Katari Nagydíj
    Verstappen a saját csapatrészével sem hagyhatta ki a közös fotót Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Ez az első alkalom [hogy szombaton lettünk világbajnokok] és ez szokatlan, de tudják mit, világbajnoki címet nyerni a legvarázslatosabb érzés, és olyasmi, amit csapatként meg kell ünnepelni. A jelenben kell élni, úgyhogy ma este csapatként össze fogunk jönni, iszunk néhány Red Bullt és alkoholmentes italt. Szerencsére holnap este lesz a versenyt, ahol megpróbáljuk megismételni az egészet, noha a csapatnak elég sokat kell dolgoznia Checo autóján.”

    Verstappen az ünneplésről azt mondta, iszik majd néhány szénsavas ásványvizet, de vasárnap újra ott lesz.