Címke: Christian Horner

  • Megszólalt Helmut Marko is, szerinte stábja Hamilton engedélyével kereste meg a Red Bullt

    Megszólalt Helmut Marko is, szerinte stábja Hamilton engedélyével kereste meg a Red Bullt

    Helmut Marko megerősítette, hogy Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke valóban kapott egy üzenetet Lewis Hamilton stábjának egyik tagjától. A bikások tanácsadója szerint a hétszeres világbajnok részéről komoly volt a szándék, de bennük még csak fel sem merült a szerződtetése.

    Érdekes felvezetést kapott az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéje. Tekintve, hogy már régen eldőlt mindkét világbajnokság, a legtöbben arra számítottak, hogy ez minden szempontból egy laza forduló lesz, a nyilatkozatok terén is. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban bedobta a követ az állóvízbe, amikor a Daily Mailnek kijelentette, hogy Lewis Hamilton stábja az év elején megkereste a Red Bullt.

    Hamiltonék a Ferrari mellett a Red Bullt is megkeresték a bikások főnöke szerint

    A brit szakember úgy fogalmazott, hogy a hétszeres világbajnok, illetve a vele dolgozó emberek mind náluk, mind a Ferrarinál puhatolóztak, mielőtt megtörtént a szerződéshosszabbítás a Mercedesszel. Az érintett azonban mindezt tagadta, és előbb leszögezte, hogy évek óta nem beszélt honfitársával, majd mindezt arra módosította, hogy Horner kereste meg őt.

    Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    Az 50 éves csapatfőnök azonban ragaszkodott a saját verziójához, de könnyen lehet, hogy csak az történt, ami minden normális esetben zajlik: egy pilóta felmérte a lehetőségeit, mielőtt elkötelezte magát. Az ügy kapcsán Helmut Marko is megszólalt, aki megerősítette Horner szavait, és arra a következtetésre jutott, hogy maga Hamilton is komolyan gondolta a Red Bullhoz történő igazolást.

    Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    Csak annyit tudok mondani, hogy Christian Horner januárban mesélt nekem egy SMS-ről, amelyet a Hamilton körül [dolgozó] emberektől kapott – nyilatkozta az F1-Insider.com-nak az energiaitalosok tanácsadója. – Úgy tűnt, hogy ez a versenyző engedélyével történt, különösen azért, mert szó volt egy feltételről, amelyet Hamilton szabott: csak akkor akar a Red Bullnál vezetni, ha ugyanazt a csomagot kapja, mint Max Verstappen. Számomra legalábbis nem volt kétséges, hogy Hamiltonék részéről komoly volt a megkeresés.”

    Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Tekintve, hogy Hornert semmi nem kényszerítette arra, hogy pont most említse meg ezt az egészet, Marko kijelentése alapján úgy tűnik, hogy január óta vártak a megfelelő pillanatra, hogy ezt közöljék a nyilvánossággal. A veterán szakember ugyanakkor hozzátette, náluk még csak fel sem merült Hamilton leigazolása, és nem csak azért, mert aligha jönnének ki jól Verstappennel.

    „Soha még csak meg sem fontoltuk, hogy Hamilton Verstappen mellett vezessen – fogalmazott. – Először is jól állunk a pilótafelállást illetően Sergio Pérezzel. Másodszor ez a két vezérbika nem működne egy csapatban. Harmadszor pedig a legfontosabb szempont: a Red Bull nem engedheti meg magának a két legjobban fizetett Forma–1-es pilótát együtt. Azonban megértem, hogy egy olyan versenyző, mint Hamilton, abban a csapatban akar vezetni, amely a legnagyobb sikert ígéri.”

  • Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében

    Lewis Hamilton után Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is reagált Christian Horner azon állításaira, hogy a hétszeres világbajnok menedzsmentje korábban egy esetleges szabad ülésről érdeklődött a Red Bullnál. Az osztrák üzletember nem kímélte a bikások csapatfőnökét.

    „Egyszerűen nem értem, mi hajtja a fickót. Egyszerűen nem értjük a gondolkodását, hogy ilyen dolgokkal áll elő” – idézi Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének szavait Abu-Dzabiból a Speedcafe.

    Az osztrák üzletember arra reagált így, hogy Christian Horner a Daily Mailnek adott interjúban kijelentette: az idei év korábbi részében „volt egy megkeresés” Hamiltont illetően (a Red Bull szóvivője szerint Anthony Hamilton, Lewis Hamilton édesapja részéről) arról, hogy a hétszeres világbajnok esetleg csatlakozzon az energiaitalos istállóhoz, noha komoly fázisig nem jutott el a dolog.

    Horner csak kínos helyzetbe akarta hozni Hamiltont és a Mercedest? – alighanem igen

    Hamilton az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján kategorikusan cáfolta, hogy ő vagy bárki más megkereste volna a Red Bullt, és elmesélt egy történetet arról, hogy Horner korábban üzenetet küldött neki, hogy üljenek le beszélgetni a szezon végén, de ezt Hamilton csak hónapokkal később olvasta el (mert közben lecserélte a telefonját), és ezután már csak sok sikert kívántak egymásnak. Ezután a hétszeres világbajnok azt mondta Wolffnak, hogy nem valószínű, hogy találkozni fog Hornerrel.

    Wolff az abu-dzabi hétvége péntekén úgy nyilatkozott, hogy a Horner által emlegetett megkeresés valóban nem Hamilton, hanem a Red Bull részéről történt (Horner azt mondta, hogy „There was an inquiry”, ami valóban csak annyit jelent, hogy „Volt egy megkeresés”, az tehát nincs benne, hogy kinek a részéről), és a bikások csapatfőnöke beszélt is Hamiltonnal, de nem egy esetleges versenyzői ülésről.

    Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    „Az történt, hogy Christian egy velünk dolgozó ügynökségen keresztül meg akarta szerezni Lewis elérhetőségét, hogy beszéljenek az ülésről. Így zajlott az egész. Christian érdeklődött Lewis elérhetőségéről. Lewis beszélt Christiannal, amiről [Hamilton] rögtön tájékoztatott, és a beszélgetés nem az ülésről szólt, csak unalmas fecsegés volt. Nem tudom, mi hajtja őt, hogy előáll ezzel” – szúrt oda Wolff Hornernek.

    De a Red Bull csapatfőnöke nem csak ezt kapta meg az osztráktól, hanem azt is, hogy minek foglalkozik még most is a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjjal (nem mintha Wolff nem hozakodna elő időről-időre a mai napig az ott történtekkel). Horner ugyanis a Sky-on kijelentette, hogy 2021-ben „a Mercedes elba**ta”, mivel „szegény Lewis-t kint hagyták olyan gumin, amellyel szinte a teljes futamot teljesítette, mi pedig kihoztuk Max-ot, ezért ő friss abroncsokon volt.”

    Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    Horner itt arról beszélt, hogy a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj végén Verstappen emiatt került gumielőnybe, de mint azt tudjuk, a Mercedesnek nem lett volna lehetősége kihívni kerékcserére Hamiltont a futam végi biztonsági autós fázis alatt úgy, hogy Verstappen pályán tartása esetén ne veszítsen pozíciót, és mivel minden jel arra utalt, hogy Safety Car mögött ér véget a verseny, a logikus döntés az volt, hogy Hamilton autóján nem cseréltek kereket.

    Ezt nyilván Horner is tudja, és vélhetően csak ismét oda akart szúrni Wolffnak, aki Abu-Dzabiban azon a véleményen volt, hogy a Red Bullnak egy olyan szezon után, mint az idei, nem kellene továbbra is a 2021-ben történtekkel foglalkoznia. „Megnyerted az évet, örülj neki, legyél szerény, élvezd! Ne kezdj el a 2021-es abu-dzabi versenyről beszélni, mert ez abszolút nem korrekt… (sóhajt) …ezek jellembeli dolgok. Csak tűnődöm, hogy mi folyhat odafent (Horner fejében – a szerk.).”

    FRISSÍTÉS

    Christian Horner időközben ismét nyilatkozott a Sky Sports-nak, és személyesen erősítette meg, hogy Hamilton apja kereste meg őt. „15-16 éve ismerem Anthony-t, kedves fickó. Ő keresett meg… Nem hiszem, hogy saját maga számára érdeklődött az ülésről.”

  • Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    Horner arra célzott, hogy Hamilton előtt titkolózott az apja

    Folytatódnak a visszaemlékezések arról, hogyan történt a kapcsolatfelvétel a brit pilóta és a Red Bull között: Christian Horner azt állítja, Lewis Hamilton menedzsmentje valóban puhatolózott egy esetleges átigazolásról, és talán a brit pilóta tudtán kívül. 

    Hamilton úgy reagált a kiteregetett információra, hogy a Red Bull kezdeményezte a kapcsolatfelvételt, és ő akaratlanul csak késve reagált Horner üzenetére, mert a csapatfőnök a régi telefonszámára írt. A hétszeres világbajnok egyúttal leszögezte, minderről értesítette a Mercedest és Toto Wolffot, ő maga pedig nem tudott arról, hogy történt-e tényleges kapcsolatfelvétel az ügyben saját stábja és a Red Bull között.

    A hangsúly azon van Hamilton szemszögéből, hogy „tudtommal”: Horner ragaszkodik az állításához, hogy a Red Bullt megkeresték Hamilton részéről.

    „Jelezték az érdeklődésüket, de ez egyáltalán nem szokatlan, jelentsük ki – nyilatkozta a RaceFans-nek. – Talán kellemetlen Lewis-nak a helyzet, a csapata miatt. De nem szokatlan, hogy emberek megkeresnek másokat. Nem részletezem, hol, kik és miért csinálták, de nem is végeznék a munkájukat, ha nem tették volna. Meglepődnék, ha nem értesítették volna Lewist erről, de nem tudom, kinél mi hogy működik.”

    Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    „Közvetlenül nem beszéltem Lewis-szal. Nem tartottunk titkos találkozót, hogy beszéljünk arról, Lewis vezetne-e a Red Bullnál.”

    Horner többes számban beszélt a menedzsmentről, de a RaceFans azt írta a Red Bull egyik szóvivőjére hivatkozva, hogy Hamilton apja kereste meg az istállót. Így könnyen lehet, hogy ez egy jószándékú magánakció volt, amivel az apa csak a legjobb lehetőséget kereste fiának a sikerre, és feltérképezte a terepet a rivális csapatnál is.

  • Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    Hamilton: Aki úgy érzi, nem figyelnek rá, a nevemmel könnyen megoldja a problémáját

    Két különböző verzió kering arról, hogy Lewis Hamilton és Christian Horner közül melyikük kereste meg a másikat, hogy a brit pilóta milyen feltételekkel szerződne a Red Bullhoz.

    A héten került napvilágra ez a hír hír/pletyka, amiről Hamilton többek között azt mondta, hogy Horner „szeret” kavarni. Ő azt állítja, a Red Bull csapatfőnöke kezdeményezett találkozót, de Horner a régi telefonszámára küldött üzenetet.

    „Megtaláltam a régi telefonom a régi számommal, és amikor bekapcsoltam, többszáz üzenetet láttam. Észrevettem, hogy Christiantól is kaptam egyet, hogy találkozzunk és beszéljünk a [2022-es] szezon végén – mesélte. – Az új telefonszámomról válaszoltam neki az egyik hétvége után. Ez idén történt, hónapokkal az üzenete után.”

    „Toto [Wolffnak] is szóltam erről [hogy válaszoltam Hornernek], főleg a sztori kirobbanása után. Tudatni akarni a csapatommal is ezt, mert az ilyesmi sohasem pozitív.”

    Hamiltonék a Ferrari mellett a Red Bullt is megkeresték a bikások főnöke szerint

    Ami a választ illeti, Hamilton azt mondta, egyszerűen csak gratulált riválisuk jó szezonjához, illetve a reményét fejezte ki, hogy hamarosan versenybe szállhat ellenük.

    „Sokan szeretik bedobni a nevem különböző témákba, mert tudják, hogy az nagy hullámokat kelt. Aki egyedül érzi magát és úgy érzi, nem figyelnek rá, tökéletes megoldás a problémájára, hogy bedobja a nevem” – tette hozzá, bár ezt az üzenetet talán nem Horner, hanem a média felé címezte.

    Hamilton végül a Mercedesszel hosszabbított szerződést, 2025 végéig.

  • Hamilton a Red Bull-pletykáról: Horner szeret kavarni

    Hamilton a Red Bull-pletykáról: Horner szeret kavarni

    Az utolsó futam előtt megkérdezték Lewis Hamiltont, mit szól Christian Horner állításához, miszerint felvette a kapcsolatot a Red Bull-lal egy szerződés lehetőségéről puhatolózva.

    Horner egy friss interjúban azt nyilatkozta, Hamilton az év elején érdeklődött a Red Bullnál lévő lehetőségekről is, mielőtt szerződést hosszabbított a Mercedesszel, de az érintett cáfolja, hogy ilyesmi történt volna.

    „Nem tudom, honnan származik a sztori. Tudom, hogy Christian nyilatkozott, csak fogalmam sincs, miről beszélt. Tudtommal senki sem beszélt vele a stábomból. Évek óta nem beszéltem Christiannal” – jelentette ki Hamilton.

    „Ő viszont megkeresett az év elején, hogy találkozzunk. Én gratuláltam neki a lenyűgöző évükért, és azt mondtam, remélem, képes leszek ellenük harcolni a közeljövőben. Ennyi volt. Lehet, hogy csak kavar. (…) Tudjuk, hogy Christian szereti az ilyesmit.” 

    Hamilton kémkedik a Mercedesnek, de kérdés, hogy mennyire hasznos mindez

    Hozzátette, szívesen megmérkőzne Max Verstappennel azonos autóval, míg a hollandnak nem sok hozzáfűznivalója volt a történethez, amit elintézett annyival, hogy nincs értelme nem megvalósuló sztorikat gyártani.

    Nyilván nem tudjuk, melyik félnek van igaza, de a Forma-1-ben természetes, hogy mindegyik csapat és versenyző legalább érdeklődés szintjén puhatolózik, hogy máshol, másokkal mik a lehetőségek.

    Hamiltont a Ferrarival is összefüggésbe hozta a sajtó, mielőtt 2025 végéig meghosszabbította a szerződését a Mercedesszel.

  • Hamiltonék a Ferrari mellett a Red Bullt is megkeresték a bikások főnöke szerint

    Hamiltonék a Ferrari mellett a Red Bullt is megkeresték a bikások főnöke szerint

    Christian Horner szerint Lewis Hamilton stábja a Red Bullt és a Ferrarit is megkereste, mielőtt a hétszeres világbajnok 2025-ig aláírt a Mercedeshez. A bikások csapatfőnöke odaszúrt a csillagosokat irányító kollégájának, Toto Wolffnak.

    A Mercedes augusztusban jelentette be, hogy Lewis Hamilton és George Russell szerződését egyaránt meghosszabbították 2025-ig. Előbbi így közel 41 éves koráig marad a brackley-i istállónál, ahol már számos sikert, többek között hat egyéni világbajnoki címet ért el. A 38 éves versenyző többször is emlegette, hogy elkötelezett a projekt iránt, és bízik a feltámadásban.

    Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy mégsem volt akkora az az elköteleződés. Tavasszal mi is megírtuk, hogy Hamilton állítólag tárgyal a Ferrarival, azon belül is John Elkann-nal, a márka elnökével. Christian Horner szerint azonban nem csupán a vörösökkel vették fel a kapcsolatot, hanem a jelenleg domináló Red Bull-lal is.

    Odaszúrt Hamiltonnak a Red Bull főnöke: Ő az egyetlen, akinek ezt nem kéne emlegetnie

    „Az évek során számos beszélgetést folytattunk arról, hogy Lewis csatlakozzon – nyilatkozta a bikások csapatfőnöke. – Néhányszor már megkerestek minket. Legutóbb az év elején tudakolták meg, hogy van-e érdeklődés. John Elkann-nal is találkozott. Szerintem komoly megbeszélések voltak. A monacói [hétvége] körül történt. Egyértelműen voltak beszélgetések, talán [Frédéric] Vasseur [csapatfőnökkel] is, de Elkann-nal biztosan.”

    Könnyen lehet, sőt, valószínű, hogy ezeket a beszélgetéseket nem maga Hamilton kezdeményezte, hanem valaki a stábjából. Az egyik opció a hétszeres világbajnok menedzsere, Penni Thow, aki ugyan nem annyira ismert, de a versenyek többségén ott szokott lenni, és az elmúlt években a legfőbb tanácsadójává vált, elsősorban az üzleti életben. A cikket író Jonathan McEvoy azonban úgy fogalmazott, hogy „megeszem ezt az újságot”, ha nem édesapja, Anthony Hamilton volt az elsődleges mozgatórugó. Utóbbi ugyan már jó ideje nem fia menedzsereként tevékenykedik, de nyilvánvalóan még mindig közel áll hozzá.

    Amennyiben Hamilton a Red Bullhoz igazolt volna, úgy jövőre Max Verstappen csapattársa lenne, akivel 2021-ben minden idők egyik legemlékezetesebb bajnoki csatáját vívta. Horner azonban kategorikusan kijelentette, hogy ez nem fog megtörténni. „Nem tudom elképzelni, hogy Max és Lewis együtt dolgozzanak – szögezte le. – Nem lenne megfelelő a dinamika. Mi száz százalékig elégedettek vagyunk azzal, amink van.”

    Ami Horner karrierjét illeti, a brit szakember lassan két évtizede, 2005 óta irányítja a Red Bullt. Az évek során a sajtóban felmerült, hogy esetleg ő legyen a Forma–1 elnök-vezérigazgatója a pozíciót jelenleg betöltő Stefano Domenicali után, de ő jól érzi magát mostani szerepében. Az 50. születésnapját nemrég ünneplő csapatfőnök a Mercedest irányító Toto Wolffnak is odaszúrt. Két éve ők talán még a versenyzőknél is ádázabb párharcot vívtak a pályán kívül.

    Hamilton szerint látszik a Red Bull főnökén, hogy már nem élvezi annyira a sikereket

    „Nyilvánvalóan hihetetlen időszakot éltünk át Sebastian Vettellel, aztán sötét éveken mentünk keresztül, amikor a motorunk nem volt versenyképes – emlékezett vissza. – A részvényesek kezdtek kiábrándulni a sportágból, nekünk pedig sikerült változtatni a helyzeten. Az én szenvedélyem az autóversenyzés és a Forma–1, és nem éget a vágy, hogy bármi mást csináljak. Szakmailag tisztelem Totót. Remekül kijövünk egymással, amióta [a csapata] nem versenyképes.”

  • Las Vegas „brutális” volt, az F1-es pilóták mintha hallucináltak volna

    Las Vegas „brutális” volt, az F1-es pilóták mintha hallucináltak volna

    Az F1-es Las Vegas-i Nagydíj bőven kapott kritikákat, és konszenzus látszik kialakulni abban, hogy az éjjeli versenyzésen változtatni kellene.

    Az éjszakai versenyzés már egyáltalán nem szokatlan a sportágban, de olyan későn még sehol sem rajtolt el futam, mint Las Vegas utcáin. A több időzónára lévő Európából, egy fárasztó szezon végén érkező csapatoknak ez igencsak megterhelő volt, az ütemterv a pihenés rovására ment, és sokak szerint ez nem fenntartható a jövőben.

    „Brutális hétvége volt mindenkinek, aki a háttérben dolgozott. Úgy gondolom, meg kell néznünk, hogyan javíthatunk ezen a jövőben” – jelentette ki a Red Bullt irányító Christian Horner.

    A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur az Autosport kérdésére válaszolva egyetértett ezzel. „A menetrend az, amin javítanunk kell. Nem könnyű olyan időpontot találni, ami megfelelő Ázsiának, Európának, az Egyesült Államok keleti és nyugati partjának is. Régebben ezzel nem volt probléma, mert az F1 az európaiak napirendjét követte, mostanra viszont globális sportág lett” – mondta.

    Nem úszta meg az F1: a nézők beperelték őket a Las Vegas-i Nagydíjon történtek miatt

    A november közepi időpont miatt F1-es mércével szokatlanul hideg is volt a Las Vegas-i Nagydíj éjszakáin, bár annyira nem hűlt a levegő, mint amitől többen féltek. A pilóták részéről Max Verstappen is változtatásokat kezdeményez.

    „Szerintem túl nagy időeltolódás alakult ki, főleg itt a szezon végén, amikor már mindenki elfáradt. Talán jobb lenne máskor tartani a versenyt, egy amerikai túrával egybekötve – mondta. – Nem tudom, a jegyeladásoknak ez kedvező-e, de talán van megoldás. A tizenkét órás időeltolódás és a megszokottól eltérő versenyzési napirend túl sok volt.”

    Daniel Ricciardo a mezőny azon részéhez tartozik, aki gyakran kiruccan az Egyesült Államokba, de még neki is meggyűlt a baja a menetrenddel. „Úgy érzem, hogy én, meg szerintem mindenki kicsit delíriumos állapotba került, mintha hallucinált volna” – idézte a véleményét a The Race.

    Utána megkérdezték, mi a véleménye arról, hogy jövőre Las Vegas egy tripla hétvége első állomása lesz. Ricciardo ezt nem tudta, és ellenszenvvel fogadta a hírt, mert szerinte ez kicsinálja majd a mezőnyt.

  • Horner is meglépte, amit David Beckham, de vele szakított emiatt a barátnője

    Horner is meglépte, amit David Beckham, de vele szakított emiatt a barátnője

    Szenzációs történetek láttak napvilágot Christian Horner látogatásából az Eff von with DRS című podcastban. A Red Bull csapatfőnöke többek között felelevenítette, ahogy egykori barátnője felelőtlen döntése miatt szakított vele, illetve azt is elmesélte, hogy felesége, az egykori Spice Girls-tag Geri Horner miként támogatta közvetve az autóversenyzői pályafutását.

    Alighanem sokan ismerik a 2005 óta, tehát a Red Bull saját F1-es csapatának debütálása óta az istállót csapatfőnökként irányító Christian Horner élettörténetét, és tudják, hogy az egészen a Forma-3000-ig jutó, ott saját csapatot működtető expilóta miként tört be a száguldó cirkuszba. A Forma-1 akkori közvetlen előszobájának számító sorozatban 1997-ben és 1998-ban az apjával közösen alapított csapattal, az Ardennel induló Horner utóbbi év után felhagyott a versenyzéssel, és teljes idejét a csapat irányításának szentelte, végül pedig 2002 és 2004 között zsinórban három bajnoki címet nyert.

    Horner az 1997-es F3000-es szezonban:

    Ám a kezdetek igencsak döcögősre sikerültek, mivel a csapatnak nagyon szűkös volt a költségvetése, aminek egy részét kölcsönökből fedezte. Horner erről is beszélt az Eff von with DRS podcastban, mondván ez hatalmas teherként nyomta a vállát, hiszen nemcsak magáért, hanem a csapattagokért és azok családjáért is felelt. Elmondta, hogy eljutottak oda, hogy a legkisebb balszerencse vagy egy baleset csődbe vihette volna őket, de aztán elkezdtek kilábalni a gödörből.

    Ekkor tett egy olyan felelőtlen lépést, ami akkori barátnője elvesztését eredményezte. „Akkoriban volt egy barátnőm, és emlékszem, amikor az anyja azt mondta neki, »El kell gondolkodnod azon, hogy valaki mással legyél. Egy olyan fickóra van szükséged, akinek rendes munkája van, és fel tud venni jelzáloghitelt, venni tud egy házat.« Én pedig az első kifizetés után elmentem és vettem egy Porschét. Akkoriban semmilyen felelősségtudatom sem volt. Arra gondoltam, »Ha minden összedől, legalább adtam neki egy esélyt.«”

    „Hozzájutottam 60 ezer fonthoz egy üzletből, miután abbahagytam a versenyzést, és az első dolgom volt elmenni venni egy autót. Ezután dobott a barátnőm, mert az anyja azt mondta neki, hogy szakítson velem.”

    Christian Horner, Olasz Nagydíj
    Fotó: Bertusz Dávid/TRP Media

    Dax Shepard, a podcast házigazdája itt megjegyezte, hogy Horner tette kísértetiesen hasonlított ahhoz, amit David Beckham csinált, amikor aláírta első szponzori szerződését az Adidasszal. A Manchester United legendája nemrég megjelent dokumentumfilmjében idézte fel az esetet, és elárulta, hogy az 50 ezer fontos csekk birtokában az volt az első dolga, hogy vegyen egy M3-as BMW-t.

    Felesége már azelőtt támogatta, hogy ismerte volna

    Horner nem sokáig volt egyedül az ominózus szakítás után, és 1999-ben összejött Beverley Allennel, akivel 2013-ig voltak együtt és egy lányuk is született. A szakításuk után a csapatfőnök 2014 novemberében eljegyezte az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwellt, akivel aztán összeházasodtak, 2017 januárjában pedig fiuk született.

    Horner a podcastban elmesélte, hogy felesége ráadásul már azelőtt segített neki, hogy megismerték volna egymást, és közvetett módon pénzhez juttatta őt. Volt ugyanis egy szponzora, aki őt, és az 1994-ben alakult, rohamosan növekvő népszerűségű Spice Girls-t is támogatta.

    Geri Horner, Christian Horner, Monacói Nagydíj
    Geri és Christian Horner / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Amikor versenyeztem, volt egy szponzorom, amely tortákat gyártott, afféle ünnepi tortákat, amiket szupermarketeknek adtak el – mesélte Horner. – Azt mondták, hogy »Két licence-t vásároltunk, az egyik egy Dennis a komisz nevű rajzfilmfigura, hogy az ő képével ellátott tortákat gyártsunk, a másik pedig egy Spice Girls nevű lánybanda. Úgy gondoljuk, hogy a Dennis a komisz fog jobban menni, úgyhogy ezt rakjuk az autódra.« Úgyhogy Dennis a komisszal az autómon versenyeztem, ők pedig azt mondták, hogy »Ha az eladások rendben mennek, egy kicsit több pénzt is tudunk fizetni.«

    „Aztán elkezdték eladni a tortákat, és emlékszem, jött egy hívás, hogy »Az eladások jól alakulnak, de wow, a lányok képével ellátott torták kilőttek, úgyhogy tudunk neked egy kicsit többet fizetni.« Közvetett módon így a feleségem már nagyon fiatal korában is hozzájárult a karrieremhez.”

  • Ricciardo gyűlölve látta be, hogy nem kellett volna alfahímnek mennie

    Ricciardo gyűlölve látta be, hogy nem kellett volna alfahímnek mennie

    Christian Horner beszélt arról, hogy Daniel Ricciardo megbánta, amiért néhány éve elhagyta a csapatát, és ezt az ausztrál kelletlenül látta be.

    A távozását 2018 végén részben Max Verstappen erősödése okozta, akiről egyre inkább sejtette a közvélemény, hogy hamarosan ő lesz az alfahím az istállónál, miközben az idősödő Ricciardo megpróbált olyan lehetőséget találni, ahol a legjobb esélye nyílik a világbajnoki címért harcolni.

    2019-től 2022-ig két-két szezont a Renault-nál és a McLarennél töltött, de a monzai futamgyőzelmét és két másik dobogós eredményét leszámítva többnyire csalódás érte onnantól, hogy elhagyta a Red Bullt, amelynél 2014 és 2018 között versenyzett.

    Horner kifejtette, hogy Ricciardo elismerte neki a tévedését a döntéséről. „Azt hiszem, rájött, hogy hibázott. Miután néhány évet a családunkon kívül töltött, felismerte, hogy amit nálunk kapott, az valójában nagyon jó volt” – vélte a Dax Shepard’s Eff Won podcast adásában.

    Ricciardo változtatott, hogy ne az F1 udvari bolondját lássák benne

    „Emlékszem, a járvány idején felhívott, hogy Christian, gyűlölöm kimondani ezt neked, de abszolút igazad volt, elnézést kérek.”

    „Előtte úgy voltam vele, hogy rendben, menj, szívjál egy kicsit. Rossz tanácsokat kapott, és valamikor mindenki megszívja. Max szerződését meghosszabbítottuk 2018-ban, ami csalódást okozott Danielnek. Úgy érezte, nem akar a vízhordó lenni.”

    „Úgy gondolta, ő lesz a nagyobb hal egy kisebb tóban. Sok olyan gondolat jutott el hozzá, miszerint innentől Max viszi a show-t nálunk, ráadásul a Renault több pénzt is kínált neki.”

    Ricciardo teszt- és fejlesztőpilótaként tért vissza az idei szezonra a Red Bullhoz, de Nyck de Vries harmatos teljesítménye és kirúgása után újra a mezőnyben találta magát, és a szerződését 2024-re is meghosszabbították az AlphaTaurinál. A találgatások nem csitulnak, hogy idővel visszatérhet a Red Bull első számú autójába is, ha folytatódik Sergio Pérez hullámzó formája.

  • Horner nem ért egyet Hamiltonnal: Ez ennél sokkal összetettebb

    Horner nem ért egyet Hamiltonnal: Ez ennél sokkal összetettebb

    Christian Horner nem ért egyet Lewis Hamilton azon kijelentésével, ami a következő évekre vonatkozik.

    Idén nem talált ellenfélre a Red Bull. A Szingapúri Nagydíjon kívül eddig minden versenyen nyerni tudtak, sőt az utolsó két futamon is nekik van a legnagyobb esélyük a győzelemre. Mindaddig a többiek részben a sötétben tapogatóznak. A Ferrari a technikai hibákkal küzd, a McLarennek az a bizonyos utolsó lépés hiányzik a futamgyőzelemhez, míg a Mercedes teljesen vakvágányra sodródott.

    Brazíliában a hétszeres világbajnok csalódottan „jósolt” hasonló jövőt a mezőnynek, mondván a szabályváltoztatásokig a Red Bull lesz az élen. Ám a Bikák csapatfőnöke szerint nem ilyen egyszerű a helyzet.

    „Mindig nehéz olvasni ezekből a dolgokból. A szélcsatornás adatok alapján sokan világbajnokok lehetnének. Remek alapunk van és remek autóval rendelkezünk. Tovább kell fejlesztenünk, de egy ponton túl a hozam csökkeni fog, mert a görbe csúcsára érkezünk” – nyilatkozta  a brit csapatvezető.

    Eddie Jordan korábban arról beszélt, hogy Adrian Newey megsúgta neki, 2025 végéig verhetetlen lesz az osztrák csapat. Mindazonáltal a La Gazzetta dello Sport már egy új, titkos fejlesztésről írt a Red Bull jövő évi autója kapcsán.