Címke: Christian Horner

  • „Elkannt nem érdekli, hogy tegnap mit gondolt” – Horner újra képbe került a Ferrarinál?

    „Elkannt nem érdekli, hogy tegnap mit gondolt” – Horner újra képbe került a Ferrarinál?

    Nem elfeledve, hogy az F1-es paddockban jelenleg az a hír járja, a Red Bull-lal való szakítása óta a visszatérésen dolgozó Christian Horner szinte az összes istállóval felvette a kapcsolatot, mégis említésre méltó fejlemény, hogy egy brit és egy német lap szerint is felmelegedtek az egyeztetések a brit szakember és a Ferrari között.

    Hornert már Red Bull-os évei során is időről időre szóba hozták a Ferrarival, de azzal, hogy idén a Magyar Nagydíj előtt meghosszabbították a csapatvezető Frédéric Vasseur szerződését, úgy tűnt, részben az akkor már az F1-ben nem dolgozó Hornerrel kapcsolatos spekulációknak próbált elébe menni a csapat amellett, hogy a gyengébb szezon ellenére is támogatásáról biztosította a francia vezetőt.

    Most viszont pár napon belül a Daily Mail és az f1-insider is arról számolt be, hogy tudomásuk szerint felerősödtek az egyeztetések Horner és a Ferrari elnöke, John Elkann között.

    Gigantikus lépest tesz a győzelem érdekében a Ferrari, de Hamilton erről szinte biztosan lemarad

    Igen, még csak néhány hónapja, hogy Vassuer új szerződést kapott, de a német lap szerint a Ferrari elnöke szerint ez nem akadály, ha az a benyomása, hogy rossz irányba haladnak a dolgok. Az istálló formája nyár óta sem javult, továbbra is hiányzik az idei első győzelem. Jövőre új éra köszönt az F1-re új szabályrendszerrel, azt pedig csak a belső körökben tudhatják, hogyan haladnak ennek előkészületei.

    „Elkann olyasvalakit, akit az érzelmei irányítanak. Nem az számít neki, hogy tegnap mit gondolt, csak az, hogy ma mit gondol. Meghosszabbították Vasseur szerződését, de a helye máris újra inog. És itt jön a képbe Horner” – hangzott el az f1-insider podcastjában.

    A Haasnál, az Aston Martinnál és a jövőre újonc Cadillacnél már kijelentették, hogy nem tartanak igényt Horner szolgálataira, előbbi csapattal pedig a kapcsolatfelvétel is megtörtént. Sajtóértesülések szerint viszont arra is van esély, hogy a Red Bull-lal sikereket halmozó Horner egy nagyobb projektbe vágva egy új, saját istálló felállítását is megcélozhatja.

  • „Christian kábé mindenkit felhív” – ezek a csapatok már biztosan nem kérnek Hornerből

    „Christian kábé mindenkit felhív” – ezek a csapatok már biztosan nem kérnek Hornerből

    A Szingapúri Nagydíj hétvégéjén a Haas elismerte, a Red Bulltól menesztett Christian Horner megkereste őket egy ajánlattal. Eközben néhány másik csapat is reagált arra, szándékukban állna-e foglalkoztatni az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb csapatvezetőjét.

    A napokban a legfrissebb információk alapján már írtunk róla, mik lehetnek Horner legvalószínűbb opciói az F1-be való visszatérésre, miután egyre több jel utal arra, hogy a brit szakember ezen ügyködik azok után is, hogy a Red Bullnál már kétszer, Sebastian Vettellel és Max Verstappennel is hosszú sikeres periódust élt át.

    A legvalószínűbb lehetőségekként a nemzetközi sajtóban az Alpine-nal vagy az Aston Martinnal való szövetség, valamint egy új, saját csapat indítása forog – s úgy tűnik, Horner az új munkahelyén már tulajdonrészt is akarna szerezni az aktuális istállóban.

    Ezeket a híreket követte Szingapúrban a Haas csapatfőnökének, Ayao Komatsunak a beismerése, amikor arról a pletykáról kérdezték, Horner velük is felvette-e a kapcsolatot.

    „Igen, igaz, hogy megkeresett minket. Valaki a csapatból tartott is vele egy puhatolózó beszélgetést, de ennyi. Nem lett folytatása, lezártuk” – mondta a japán csapatvezető, ezzel első istállóként elismerve a kapcsolatfelvételt.

    A hétvége során aztán egy másik csapat is kihúzta magát Horner listájáról, ez pedig az eddig az egyik esélyesként emlegetett Aston Martin. Csütörtökön Andy Cowell még kicsit kerülgette a témát, amikor arról kérdezték, Horner feltűnhet-e hamarosan zöld szerelésben („Christian eredményei magukért beszélnek, neki kell kitalálnia, hogy mi akar csinálni.”), ám a csapatvezető a pénteki sajtótájékoztatón már egyértelműen kizárta ennek lehetőségét, miután felvilágosította őt a dolgok állásáról az Aston Martin tulajdonosa, Lawrence Stroll.

    Piastrit másolhatja a McLaren felfedezettje, de ez komoly csalódás a csapatnak

    „Igen, előkerült ez a sztori már tegnap is a médiaeseményünkön. Ma reggel beszélgettem Lawrence-szel, és megkérdeztem tőle, hogy ő mit tud. Úgy tűnik, hogy Christian jelenleg kábé az összes tulajdonost körbetelefonálja. Egyértelműen kijelenthetem, nekünk nincs a terveink között, hogy Christian akár vezetői, akár befektetői szerepkörben részt vegyen a munkánkban” – szögezte le Cowell.

    Az F1-be jövőre beszálló új csapat, a Cadillac szintén bezárta a kaput Horner előtt, bár Dan Towriss vezérigazgató a planetf1-nek azt mondta, őket nem kereste meg a Red Bull korábbi vezére.

    „Nem beszéltünk Christian Hornerrel, és nincs is tervben, hogy beszéljünk. Hivatalosan is lezárnám ezt a pletykát. A támogatásunkat és hitünket Graeme Lowdonba helyezzük” – méltatta Towriss az egy évtizeddel ezelőtt a Manort már irányító szakembert, akinek vezetésével az F1-be való beszállásra készül az új amerikai istálló.

    De nem mindenki ennyire elutasító, a Williams részéről James Vowles jóval megengedőbb hangvételben nyilatkozott Hornerről: „Szerintem a beszélgetésekre mindig nyitottnak kell lenni, nincs értelme bezárni az ajtót. Viszont elégedettek vagyunk a jelenlegi felépítésünkkel, ami jól működik, szóval nem látok rá okot, hogy változtassunk ezen.”

  • Meglepő húzással érkezhet meg Horner egy újabb F1-es csapat élére

    Meglepő húzással érkezhet meg Horner egy újabb F1-es csapat élére

    Egyre több jel utal arra, hogy Christian Horner a Red Bull csapatfőnökeként elért hatalmas sikerei és húsz év szolgálat után a cégtől kapott döbbenetes végkielégítése ellenére sem tekinti még befejezettnek a karrierjét az autóversenyzés csúcsán, és már a visszatérés módján dolgozik – a legnehezebb utat is számításba véve.

    Nemrég írtunk arról, hogy sajtóértesülések szerint 100 millió dollár környékén lehet az az összeg, amit az idei Brit Nagydíj után menesztett Horner kapott a Red Bulltól végkielégítésként. Arról is szóltak a hírek, hogy a felek megállapodásában szerepel, hogy Horner legkorábban a 2026-os év első felében vállalhat munkát az F1-ben egy másik csapatnál – a The Race tudomása szerint a korai visszatérés lehetőségének fejében a szakember beleegyezett a végkielégítése összegének csökkentésébe, ami ez a kitétel nélkül még magasabb lett volna. Ez a részlet pedig erős jelzés arra, hogy Horner máris az F1-be való visszatérésen dolgozik.

    Eddig két csapat neve merült fel legvalószínűbb opcióként Horner számára, aki az istálló működése feletti teljes kontroll mellett egybehangzó értesülések szerint immár részesedést is szeretne kapni következő istállójában: képes lehet ezt számára megadni az Alpine, ahol barátja, Flavio Briatore mozgatja a szálakat, valamint az Aston Martin, ahol hasonló módon vált társtulajdonossá a szintén a Red Bulltól érkezett Adrian Newey. A lap szerint Horner és Newey között is rendeződött a viszony azóta, hogy a tervező tavalyi távozása belső feszültségek mellett zajlott le – nemrég egy Oasis-koncertet is együtt látogattak meg.

    A The Race szerint azonban Horner egy másik visszatérési lehetőség körül is elkezdte mozgatni a szálakat: felmerült, hogy új, saját csapattal szálljon be az F1-be. A sport jelenleg 12 csapatban maximalizálja a résztvevők számát, és jövőre a Cadillac tizenegyedikként csatlakozik, vagyis egy szabad hely még mindig fennmarad. Persze ismerve, hogy az Andretti és Cadillac közös pályázata mennyi akadályon és a paddockból érkező ellenérzésen keresztül tudta csak végül megváltani a helyét a 2026-os rajtrácsra, egy ilyen vállalkozásba való belefogás bizonyára Horner számára sem jelentene garanciát arra, hogy tárt karokkal fogadják majd az új csapatát, és az Andretti példájából kiindulva talán neki is össze kellene fognia egy új gyártóval a sikerhez.

    A brit lap úgy tudja, hogy Horner mögött olyan befektetők állnak, akik segíthetnének összerakni az induláshoz szükséges többszáz millió dolláros költségvetést, és már zajlottak is egyeztetések erről a lehetőségről. Az F1 jelenlegi virágzó üzleti környezetében, amikor a csapatok értéke a becslések szerint az 1 milliárd dollárt is eléri, egy teljesen saját tulajdonú istállónál akár ez a hatalmas befektetés is viszonylag gyorsan megtérülhet. Egy ilyen saját csapat viszont reálisan csak 2028-ra állhatna össze.

    Hogy a visszatérés mely formáját választja Horner, az talán még az ő fejében sem dőlt el, de az biztosnak tűnik, hogy az F1-történetének egyik legtöbb vb-címet nyert csapatfőnökeként is úgy érzi, még befejezetlen ügye van a sporttal.

  • A brutális végkielégítése mellett egy fontos kitétel is szerepel Horner és a Red Bull megállapodásában

    A brutális végkielégítése mellett egy fontos kitétel is szerepel Horner és a Red Bull megállapodásában

    Miként arról a minap mi is beszámoltunk, Christian Horner és a Red Bull végre megegyezett a júliusban felmentett csapatfőnök végkielégítéséről, ami a 2030-ig szerződéssel rendelkező szakember számára a hírek szerint 100 millió dollárt jelent. Ez az összeg a szerződésből hátralevő évek fizetései és bónuszai alapján jött ki. Ám van még más is a megállapodásban.

    Olyasmi, ami az F1-rajongók számára ennél lényegesebb, The-Race.com értesülései szerint Horner és a Red Bull ugyanis megállapodott abban, hogy az 51 esztendős szakember már 2026-ban munkát vállalhat rivális csapatnál az F1-ben. A szaklap úgy tudja, hogy ez nem jelent azonnali kezdést, és Horner legkorábban valamikor 2026 első felében, az első három futam és a nyári szünet közötti időszakban csatlakozhat új munkaadójához.

    Hogy az kicsoda lesz, azt nem tudni, a The-Race információi szerint mindenesetre Horner nem tervez visszavonulni – miközben ekkora végkielégítéssel simán megtehetné, hogy soha többet nem dolgozik –, és motivált arra, hogy egy újabb csapatot juttasson fel a csúcsra. Mivel most már nem köti szerződés a Red Bullhoz, innentől kezdve tárgyalásokat is folytathat bárkivel, pláne úgy, hogy már tudja, mikortól állhatna munkába.

    Az egyik kézenfekvő hely a számára az Alpine lehetne – mivel alighanem olyan istállót akar, ahol a Red Bullhoz hasonlóan totális kontrollt gyakorolhat –, amely jelenleg átszervezés alatt áll Flavio Briatore által. A jövő évtől Mercedes-motorokkal versenyző enstone-i csapat tiszta lapot jelentene Hornernek, egyúttal komoly kihívás is lenne újra győztes gárdát faragni belőle.

    Briatore a Holland Nagydíj alatt az FIA sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy Horner érkezne, de azért nem volt túl meggyőző a tagadása, hiszen azt mondta, hogy „ebben a pillanatban nem fontolgatok semmit, Christian jelenleg többé nincs a Forma–1-ben, és remélem, hogy hamarosan visszatér, de jelenleg nincs képben az Alpine-nál.” Horner abban a pillanatban valóban nem volt elérhető, de azóta már az.

    Christian Horner, Red Bull, Flavio Briatore, Alpine
    Briatore és Horner együtt faraghatna topcsapatot az Alpine-ból? | Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A másik potenciális célállomás a volt Red Bull-főnök számára a The-Race szerint az Aston Martin lehet, ahol már kicsit ugyan nehézkesebben illene a képbe, lévén Andy Cowell személyében van a csapatnak vezérigazgatója és csapatfőnöke, de ha vannak olyan feladatok, amelyekhez egy, a nagyobb egészet felügyelő szakember kell, akkor Horner akár úgy is találhatna magának testhezálló állást, hogy nem valakinek a helyére érkezne.

    Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy Horner kivár és megnézi, melyik csapat hogyan kezdi majd a 2026-os évet, hiszen amennyiben valaki nagyon el fog maradni az előzetes várakozásoktól, bizonytalanná válhat a mostani vezetés helye, Horner pedig megmentőként érkezhet. Az biztos, hogy izgalmas időszak vár a Red Bullból topcsapatot faragó szakemberre.

  • Döbbenetesen sok pénzt kaphatott a kirúgott Horner a Red Bulltól

    Döbbenetesen sok pénzt kaphatott a kirúgott Horner a Red Bulltól

    A mai napon hivatalosan is lezárult Christian Horner és a Red Bull 20 éves kapcsolata.

    Noha már a júliusi Brit Nagydíj után felmentették a vezetői feladatai alól, majd még a múlt hónapig a Red Bull különböző brit érdekeltségeinek igazgatója maradt, Christian Horner csak ma, azaz szeptember 22-én, hétfőn távozott hivatalosan a Red Bulltól, miután sikerült megegyeznie az anyagiakról. Az Autosport szerint ez valahol 70 és 100 millió dollár közötti összeget jelent a bikásokkal nyolc egyéni és hat konstruktőri világbajnoki címet nyerő, eredetileg 2030-ig szóló szerződéssel rendelkező szakembernek.

    „A Red Bull Racing vezetése megtiszteltetés és kiváltság volt számomra” – nyilatkozta Horner a Red Bull által közzétett búcsúüzenetében. – Amikor 2005-ben elindultunk, egyikünk sem sejthette, milyen utazás vár ránk – a bajnoki címek, a futamgyőzelmek, az emberek, az emlékek. Rendkívül büszke vagyok arra, amit csapatként elértünk: rekordokat döntöttünk, és olyan magasságokat értünk el, amiket senki nem hitt volna lehetségesnek – ezt örökké magammal viszem.”

    „Számomra azonban a legnagyobb elégedettséget az jelentette, hogy összerakhattam és vezethettem egy elképesztően tehetséges és motivált csapatot. Azt láthattam, ahogy egy energiaital-gyártó leányvállalataként kinőtték magukat, és legyőzték a világ legnagyobb autómárkáit.”

    „Minden jót kívánok Laurent-nak, Maxnak, Yukinak és az egész Red Bull Technology Groupnak a jövőre nézve – folyttata a korábbi csapatfőnök. – Biztos vagyok benne, hogy továbbra is sikert hoznak a pályán a szurkolóknak, és a maximumot nyújtják. Alig várom, hogy lássam a Red Bull/Ford első motorját az RB22 hátuljában jövőre, valamint az izgalmas RB17-et is” – utalt a Red Bull első saját F1-es motorjára, valamint a még Adrian Newey vezetésével készült Hypercarra Horner.

    Volt kollégája két hónappal a kirúgása után is odaszúrt Christian Hornernek

    Oliver Mintzlaff, a Red Bull vállalati projektekért és befektetésekért felelős vezérigazgatója is búcsúzott.

    „Köszönettel tartozunk Christiannak az elmúlt 20 évben végzett kivételes munkájáért. Kitartása, tapasztalata, szakértelme és innovatív gondolkodásmódja kulcsszerepet játszott abban, hogy a Red Bull Racing az F1 egyik legsikeresebb és legvonzóbb csapatává vált” – mondta.

    Hogy mit hoz Horner számára a jövő, azt egyelőre nem tudni, a Red Bull arról ugyanis nem adot tájékoztatást, hogy a végkielégítési tárgyalások lezárultával a szakember mikortól vállalhat munkát másik csapatnál, amennyiebn szeretne. Korábban olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy Horner az Alpine-ban vásárolhat tulajdonrészt, míg Dan Towriss, a Cadillac F1 vezérigazgatója kizárta Horner esetleges szerepvállalását a jövőre bemutatkozó istállónál.

  • Volt kollégája két hónappal a kirúgása után is odaszúrt Christian Hornernek

    Volt kollégája két hónappal a kirúgása után is odaszúrt Christian Hornernek

    Noha a csapat eredményességében nem történt gyökeres változás – nem is lett volna elvárható – Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, egy dologban nagyon más lett a bikások F1-es istállója azóta, hogy Laurent Mekies átvette a csapatfőnöki széket Christian Hornertől.

    Hornert az idei Belga Nagydíj előtt menesztette a Red Bull, miután elvesztette a vezteőség bizalmát. Minden bizonnyal az utolsó szög az istállót 2005 óta csapatfőnökként és vezérigazgatóként irányító szakember koporsójába az idei versenyképesség hiánya volt, de már jó ideje, a 2024 eleji zaklatási botrány kirobbanása óta gyülekeztek a fellegek a feje fölött, az utolsó időszakban pedig olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy nagyon rossz a hangulat a csapatban, ami a toborzást is megnehezíti.

    Erről árulkodnak Helmut Marko Monzában tett kijelentése, a 82 esztendős osztrák ugyanis még egyet odaszúrt Hornernek. „Mekies egy vezető technikai szakember, ami a jelenlegi, komplex Forma–1-ben hatalmas előny. Jól kijön az emberekkel, teljesen más a légkör, mint korábban” – mondta a tanácsadó az OE24-nek.

    Ennél a csapatnál térhet vissza Christian Horner a Forma–1-be

    Ez persze nem jelenti azt, hogy a Red Bull akár már jövőre újra a világbajnoki címért csatázhat, mert mint azt a hétvégén Mekies is elmondta, „butaság” lenne azt gondolni, hogy debütáló motorgyártóként rögtön versenyre kelhetnek a Ferrarival vagy a Mercedesszel. Marko azonban ezen a téren kicsit optimistább (vagy csak nem akarja kongatni a vészharangot).

    „Ha megnézzük, mennyire tapasztaltak a riválisaink, ez igaz, de én azt mondom, hogy várjuk meg, mi lesz. Annyira összetettek az új szabályok, hogy bármi lehetséges. Lesznek nagy meglepetések, mind pozitív, mind negatív irányba. Én egyelőre pozitívan gondolkodom” – közölte.

    Ami a Horner irányába történő megjegyzéseket illeti, akármilyen is volt a légkör korábban, kinevezése után Mekies csakis jót tudott mondani az elődjéről, aki „elképesztően támogatóan” viselkedett vele az elmúlt két évben.

    „Ő volt az első, aki írt, és az első, aki hívott. Ma reggel vagy tegnap ismét üzenetet váltottunk. Csakis támogató volt, ami a körülményeket figyelembe véve nagyon lenyűgöző. Senki sem fogja pótolni a személyiségét, senki nem fogja őt egy az egyben helyettesíteni. Azért jöttem, hogy elvégezzem a vezérigazgatói és csapatfőnöki teendőket. Hogy bármilyen módon lehet-e ezt ugyanúgy csinálni, ahogyan Christian csinálta? Nem. Vagy legalábbis nem nekem. De támaszkodni fogunk a csapat elképesztő erősségeire.”

  • Ennél a csapatnál térhet vissza Christian Horner a Forma–1-be

    Ennél a csapatnál térhet vissza Christian Horner a Forma–1-be

    Mióta a Red Bull az idei Belga Nagydíj előtt menesztette, folyamatosan téma Christian Horner visszatérése a Forma–1-be. Az egyik legelismertebb újságíró most érdekes szóbeszédről számolt be.

    „Mindenki meg van győződve arról, hogy vissza fog térni. A paddockban mindenkinek meggyőződése, hogy Christian újra itt lesz, amihez meg kellett állapodnia a Red Bull-lal. A színfalak mögött rengeteg jogászkodás zajlott, és szerintem mostanra megvan az egyezség, mert nyilván már nem a Red Bull alkalmazottja. Azt hiszem, két héttel ezelőtt került ki az angliai igazgatótanácsból, most pedig próbál találni egy lehetőséget, ami megfelel az igényeinek” – közölte Robert Doornbos, a Red Bull korábbi F1-es pilótája, de arról, hogy melyik csapatnál történhet meg ez a visszatérés, nem beszélt.

    Joe Saward elismert F1-es újságíró a blogjában viszont megosztotta, hogy miután a Cadillac kizárta Horner érkezését, melyik csapatnál lehet helye a volt csapatfőnöknek.

    „Rengeteg volt a pletyka Christian Horner jövője körül a nyári szünetben, de mindez attól függ, hogy Christian megállapodásra jut-e a Red Bull-lal arról, hogy mennyit kell neki fizetni ahhoz, hogy megfeledkezzen a hosszú távú és sokba kerülő szerződéséről. Fontos megjegyezni, hogy a brit cégbíróság szerint Christian augusztus 12-én hivatalosan lemondott a Red Bull igazgatói pozíciójáról, ami azt sugallja, hogy megszületett a megállapodás, így Horner elkezdheti tervezni a jövőjét” – írta Saward.

    „Világos, hogy olyan helyet preferálna, ahol részvényes a csapatban, ami rengeteg pénzbe fog kerülni. Ugyanakkor Hornernek nagyszerűek az eredményei és a kapcsolatai, és képes lehet vagy pénzt találni, hogy kivásároljon részvényeseket, vagy meggyőzni őket arról, hogy vegyék be őt is az üzletbe.”

    Wolff Hornerről: „Szükség van egy seggfejre”

    „A legtöbb részvényessel rendelkező csapat pedig az Aston Martin, és Zandvoortban keringtek sztorik arról, hogy Christian hozzájuk csatlakozhat és menedzselheti a csapatot, talán opcióval arra, hogy a jövőben át is vegye azt. Strollék nem lesznek itt örökre, még ha ezt is mondják. Idősebb Stroll tudja, hogyan kell pénzt csinálni, és amint a fia F1-es ambíciói kifulladnak, az ember el tudja képzelni, hogy pénzre váltják a csapatot. Hónapok óta pletykálják, hogy az Aston Martin autógyárat el fogják adni, az F1-es csapatot pedig le is választották róla, még ha szerződéses kötelezettség is köti előbbit, hogy 2045-ig szponzorként jelen legyen.”

    Saward ezután azt pedzegette, hogy az állítólag már 2023-ban és 2024-ben is az F1-ből való visszavonulást fontolgató Lance Stroll másfelé kacsintgat, és ha otthagyja a sportágat, akkor a csapatot tulajdonló apjának, Lawrence-nek sem lesz miért maradnia.

    „Érdekes volt látni, hogy Lance Stroll a nyári szünetben úgy döntött, kipróbálja a ralizást egy Rally2-es Citroennel Portugáliában. Egyesek azt sugallják, hogy Lance kilenc, komolyabb siker nélkül eltöltött F1-es szezon után azt fontolgatja, hogy ralira vált, ez azonban aligha fog hamarosan megtörténni, lévén a teljes Aston Martin F1-es program arra épül, hogy 2026-ban áttörést érjen el, ő pedig ezt nem fogja kihagyni. Amennyiben viszont a csapat jövőre sem lesz versenyképes, 2027 már más történet lehet. Némely részvényes az Astonban olyan, amelyik pénzt akar csinálni. Az Arctost nemrég eladták a BlackRock magántőke befektetőnek, miközben a HPS Investment Partners úszik az adósságban, úgyhogy elfogadna egy ajánlatot, ha az jónak tűnik” – zárta sorait a témában Saward.

  • Wolff Hornerről: „Szükség van egy seggfejre”

    Wolff Hornerről: „Szükség van egy seggfejre”

    A Red Bulltól menesztett csapatfőnökről kérdezték Toto Wolffot, és ő azt mondta, az F1 olyan, mint egy film, kell valaki, akit az emberek imádnak utálni.

    A két csapatvezető viszonya és kölcsönös beszólogatásaik éveken át szórakoztattak minket, de Hornert júliusban elküldte a Red Bull a gyenge teljesítményre hivatkozva, így a Mercedes karmestere némi ürességet érez a paddockban. Wolff méltatta Horner elért eredményeit, és azt is elárulta, hogy beszéltek a Red Bull döntése óta.

    „Megkérdezte, mit csinálok így nélküle, mert imádtam utálni őt” – idézte az Autosport. Ezt nyilván eddig is tudtuk. „A sportnak szüksége van az erős személyiségekre. Remélem, az újabb csapatfőnökök ilyenek lesznek, önmaguktól, megjátszani ugyanis nem lehet az ilyesmit – mondta. – Christian volt az egyik főszereplő. Ami a szívén, a száján, megosztó személy volt, egy seggfej, és imádta ezt a szerepet. Szükség van egy seggfejre, az embereknek muszáj utálnia valakit.”

    „Sokszor nem egyezett a véleményünk vagy a látásmódunk. Csodálatos, nagyszerű ellenség volt éveken keresztül. Hiányzik-e? Furcsa úgy utazni a helyszínekre, hogy Christian nincs itt.”

    Wolff korábban úgy vélte, Horner vissza fog térni az F1 körforgásába.

  • A Red Bull volt pilótája szerint Horner nem úgy fog visszatérni, hogy attól Toto Wolff „igazán szarban” legyen

    A Red Bull volt pilótája szerint Horner nem úgy fog visszatérni, hogy attól Toto Wolff „igazán szarban” legyen

    Christian Horner visszatérése korábbi pilótája szerint nem ott fog megtörténni, ahol az érzékenyen érintené Toto Wolffot. 

    A múlt héten hivatalosan is véget ért Christian Horner 20 éves pályafutása a Red Bullnál, de azért egyáltalán ne zárjuk ki, hogy a már a júliusi Belga Nagydíj előtt menesztett csapatfőnököt viszontátjuk még a paddockban. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke például a Sky Sports-nak viccesen megjegyezte: „[Horner] feltűnhet az FIA-nál és akkor igazán szarban leszek. Soha nem lehet tudni.” Robert Doornbos, a Horner irányította Red Bullnál 2006-ban néhány futamon induló holland expilóta szerint azonban egykori főnöke nem ezt az utat választja majd. „Nem látom őt valamilyen FIA-nál betöltött szerepben visszatérni, helyette szerintem még egyszer belevág csapatfőnökként” – idézi a Motorsport.com holland kiadása a televíziós szakértővé lett pilótát.

    Horner a 20 éve alatt 6 konstruktőri és 8 egyéni világbajnoki címet nyert a Red Bull-lal, miközben felépítette azt az óriást, ami ma a Red Bull Racing és a hozzá kapcsolódó vállalatok. Lévén nemcsak csapatfőnök, hanem vezérigazgató is volt, szerepe jóval túlmutatott az F1-es istálló mindennapi dolgain, így aztán tapasztalata értékes lehet bármelyik riválisnak.

    Juan Pablo Montoya a középcsapatok helyében ezért lecsapnak az 51 esztendős szakemberre. „Ha nekem egy olyan csapatom lenne, mint az Aston Martin, a Cadillac, az Alpine vagy a Haas, két másodperc alatt leigazolnám őt” – közölte a kolumbiai a MontoyAS podcastban, ahol kifejtette, szerinte egyetlen dolog állhatna csak Horner útjába.

    „Ha Christiannak lesz esélye, vissza fog térni. Hogy akar-e vagy sem, azt nem tudjuk. Mindazok után, ami történt, és amekkora végkielégítést a Red Bullnak adnia kellett neki, anyagilag rendben van. Talán a megállapodás része volt az is, hogy nem dolgozhat többé az F1-ben? Ez az egyetlen dolog, ami megállítaná őt.”

  • Ezzel az agresszív tervvel készült a Red Bull arra, ha elveszíti Verstappent

    Ezzel az agresszív tervvel készült a Red Bull arra, ha elveszíti Verstappent

    Mivel nagyon is reális esély mutatkozott arra, hogy Max Verstappen jövőre már nem a Red Bullnál versenyez, a bikás istállónak készülnie kellett a pótlására. Az egyik elismert F1-es újságíró szerint Christian Hornernek volt egy agresszív terve.

    A Magyar Nagydíj óta biztosra vehetjük, hogy Max Verstappen 2026-ban is a Red Bull versenyzője lesz, de a holland pilóta megerősítését megelőző, bizonytalansággal teli hónapok alatt igencsak kézzelfogható közelségbe került az az eshetőség, hogy a négyszeres világbajnok jövőre a Mercedesnél folytatja. A The-Race.com újságírója, Scott-Mitchell Malm az oldal podcastjában pedig kifejtette, információi szerint Christian Horner, a bikások Belga Nagydíj előtt menesztett csapatfőnökének egyik terve Carlos Sainz kivárlása volt a Williamstől arra az esetre, ha a címvédő veszi a kalapját.

    „Tudom, hogy az egyik hely, ahol Sainz rajta volt a radaron, Christian Horner Red Bullja. Úgy hiszem, Sainz tulajdonképpen része volt egyfajta nagyon-nagyon agresszív Verstappen B-tervnek, ami Hornernek eléggé tetszett. Ez arról szólt, hogy amennyiben Verstappen elmegy, felszabadul egy rakás pénz és nincs potenciális feszültség vagy bármi ilyesmi, ami miatt aggódni kellene.”

    Sainz vállára kiült a kisördög: „Égesd fel a Ferrarit Hamilton érkezése előtt!”

    Mindez azok után, hogy tavaly a Red Bullnak megvolt a lehetősége kivásárlás nélkül megszerezni a Ferrarinál Lewis Hamilton érkezése miatt létszám felettivé váló spanyolt, de akkor nem éltek ezzel az eséllyel.

    „Az ötlet, hogy fizetnek egy zsák pénzt, hogy kivásárolják Carlos Sainzot, akit tavaly szabadon megszerezhettek volna… Nem ingyen, mert bár szabadügynök völt, fizetést természetesen kellett volna kapjon. Sainz és George Russell lett volna a célpont, mert nyilván, ha Verstappen elment volna, a Mercedesnél kötött volna ki. Ezért úgy érzem, Sainz rajta volt a Red Bull radarján” – mondta Mitchell-Malm.

    Sainz a 2024-es szezonban két futamot is nyert és összességében nagyot növelt a saját ázsióján a teljesítményével és azzal a hozzáállással, amit annak tükrében tanúsított, hogy már a szezonkezdet előtt megtudta, lecserélték Hamiltonra. Végül a Sauber–Alpine–Williams hármasból utóbbi mellett döntött annak ellenére, hogy a Sauber jövőre az Audi gyári csapata lesz.

    Így hazudott a Ferrari Sainznak, akit barátja sokkolt Hamilton szerződtetésével

    Az alkalmazkodás nem ment zökkenőmentesen számára Grove-ban, jelenleg pedig 38 ponttal áll lemaradva csapattársa, Alex Albon mögött, James Vowles csapatfőnök bizalma azonban töretlen az irányába. A brit szakember pedig nemrég elmondta, ő sem igazán értette, hogy a topcsapatok közül miért nem akart senki lecsapni a spanyolra.

    Sajtóhírek szerint a Red Bull indoka az volt, hogy egyszer már megtapasztalták, milyen ellenségeskedés zajlott Jos Verstappen és idősebb Carlos Sainz, azaz a két apuka között, amikor 2015-ben a két fiú csapattárs volt a Toro Rossónál, és ezt nem szerették volna újra átélni. A közhiedelemmel ellentétben fiatalabb Sainz és Max Verstappen ugyanis abszolút jóban van.

    „Az egyetlen, amit el tudok mondani, hogy őszintén jól kijövök Max-szal – jelentette ki Sainz a High Performance Podcastban. – Ez az, amit az emberek kívülről nem látnak. Az első évünkben a Toro Rossónál rivalizáltunk, de a kettőnk tekintetében és abban, ahogyan versenyeztünk, ez egy viszonylag egészséges rivalizálás volt. Most pedig nagyon jól kijövünk. Úgyhogy, ha ez az oka, akkor nem értem, miért nem akartak engem Max mellé, mert szerintem nagyon erős párost alkottunk volna.”