Címke: Christian Horner

  • Red Bull-botrány: Horner hazudhatott, nem volt független az őt felmentő ügyvéd

    Red Bull-botrány: Horner hazudhatott, nem volt független az őt felmentő ügyvéd

    Új információ látott napvilágot Christian Horner zaklatási botrányáról, ami alapján erősen megkérdőjelezhető, hogy a Red Bull saját vizsgálata tényleg független volt-e.

    Noha az Ausztrál és a Japán Nagydíj alatt is viszonylagos nyugalom uralkodott a Red Bull háza táján, a csapaton belüli háborúnak és a Christian Horner körül kirobbant zaklatási botránynak még messze a vége. Néhány nappal ezelőtt a BBC szólaltatta meg a csapatfőnököt zaklatással vádoló női alkalmazott egyik közeli ismerősét, aki a felfüggesztett hölgy szavait tomácsolva többek között rámutatott: Horner egykori személyi asszisztense nem érti, a rendelkezésre információk alapján egy független vizsgálat miként juthatott arra a következtetésre, hogy a csapatfőnök nem bűnös.

    Mégsem volt annyira független a vizsgálat?

    A Red Bull anyacége által lefolytatott vizsgálat függetlenségével kapcsolatban már korábban is felmerültek aggályok (az ügyvéd például Horner kikérdezése után hetekre felszívódott, és elérhetetlenné vált a Red Bull osztrák tulajdonosai számára), a Business F1 Magazine információja alapján pedig nem alaptalanul. Az egyébként már számos alkalommal hiteltelennek bizonyuló újság értesüléseinek persze nem feltétlenül kell nagy jelentőséget tulajdonítanunk, de ezúttal a Motorsport német partneroldala, a Motorsport-Total is megtette, lévén konkrét nevet derítettek ki, és nem csak homályos találgatásokba bocsátkoztak.

    Megszólalt a másik oldal: ha Horner ártatlan, miért titkolózik?

    Mégpedig a Red Bull által a vizsgálattal megbízott ügyvédét, akiről Christian Horner maga is kijelentette, hogy egy KC-ről (crown prosecutor), azaz királyi jogtanácsosi (KC) rangban levő személyről van szó, és mivel ezt az elismerést csak a legkiválóbb, a jövőben potenciálisan bírókká váló ügyvédek kaphatják meg, a szakértelméhez nem férhet kétség. Ám a Business által közzétett név Peter Blake-Turneré, egy 74 éves ügyvédé, aki nemhogy nem királyi jogtanácsos, de még csak nem is védőügyvéd, hanem egy egyszerű ügyvéd, aki nemrég mondott fel egy kisebb biztosító-társaságnál részmunkaidőben betöltött állásából.

    Blake-Turner saját oldala alapján jelenleg tanácsot ad „egy nemzetközi zártkörű társaság igazgatótanácsának a legmagasabb szinten”, különösen, ami a „társaság többségi tulajdonosait illeti.” Noha ezt nem írja, a Business F1 szerint ez a cég értelemszerűen a Red Bull GmbH, a többségi tulajdonos pedig a thai Chalerm Yoovidhya. Magyarán: a Red Bull a saját ügyvédjét bízta meg a Horner-ügy felgöngyölítésével, ami már önmagában komoly kérdéseket vet fel, az pedig, hogy a feladatot a Hornerrel köztudottan remek kapcsolatot ápoló, a csapatfőnök mellett az utóbbi hetekben is rendíthetetlenül kitartó Yoovidhya tanácsadója kapta, egy az egyben aláássa a folyamat függetlenségét.

    Ezek az ügyek vannak folyamatban

    Hogy az ügyvéd kilétének napvilágra kerülése után mi történik, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre Horner vádlója több szálon is elindult. Egyrészt megkérte a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA), hogy vizsgálja ki az ügyet, ami jelenleg is folyamatban van. Emellett a hölgy élt a Red Bull vizsgálatának felülvizsgálati lehetőségével. Azt nem tudni, hogy erre a Red Bull kit bízott meg, de aligha Blake-Turnert. Emellett pedig a felfüggesztett alkalmazott bírósághoz is fordult, azaz jelenleg három különböző módon is próbálja bizonyítani az igazát.

    Eközben Horner továbbra is hallgat – a Motorsport-Total vasárnap este a Japán Nagydíj után megkérdezte tőle, hogy akarja-e kommentálni a vádlója közeli barátja által elmondottakat, a csapatfőnök válasza pedig egy kurta „nem” volt. Mindez persze nem meglepő, hiszen a Red Bull által a BBC-vel közöltek alapján Horner és a nő is titoktartási megállapodást írt alá, amely nem engedi nekik, hogy az ügyről nyilatkozzanak. A pletykák szerint ezt a megállapodást Horner, és nem a nő szorgalmazta.

  • Megszólalt a másik oldal: ha Horner ártatlan, miért titkolózik?

    Megszólalt a másik oldal: ha Horner ártatlan, miért titkolózik?

    Bár a Red Bull igyekszik nem beszélni róla a nyilvánosság előtt, Christian Horner és az ellene viselkedése miatt először cégen belül panaszt tevő, majd bírósági eljárást is indító hölgy ügye még nem zárult le. Most a hallgatni kénytelen alkalmazott barátja mesél arról, hogyan látja a történteket az eddig meg nem szólaltatott oldal.

    Az egész Red Bull-belviszály február elején még azzal robbant be a nyilvánosságba, hogy a csapat egy alkalmazottja feljelentést tett a csapatfőnök ellen zaklatás vádjával, és bár mostanra a nagy kép, a hatalmi harc letisztázódni látszik, ez az ügy még mindig nem zárult le, és továbbra is hatása lehet a Red Bull F1-es és azon kíívüli működésére is. Miután tisztázta Hornert a vádak alól, a csapat felfüggesztette az alkalmazottat, aki nyilvánosság elé eddig nem állt, ám az egyik F1-es lap állítása szerint kiderítette a személyazonosságát.

    Előkerült egy fotó a Hornert feljelentő nőről, lassan összeáll a puzzle a Red Bull hatalmi harcában

    Most sem őt, hanem a hölgy egy barátját találta meg a BBC, aki neve elhallgatása mellett lefestette, hogyan érzi magát jelenleg a sértett, és mit tud ő maga a történtekről úgy, hogy a hölgy egy jogi nyilatkozat aláírásával elfogadta, hogy az apján és a testvérén kívül senkinek nem beszélhet a Red Bull-lal és Hornerrel történtek részleteiről.

    „Mások számára képtelenség megérteni, hogyan érzi most magát. Nem beszélhet róla, és nem is fog. De azt elmondhatom, mit tesz vele ez a helyzet. Bármikor kérdezek tőle valamit, könnyekben tör ki, mert nem engedélyezett számára, hogy beszéljen. Egyszerre nagyon zaklatott, nagyon dühös, nagyon rémült, nagyon megfélemlített és nagyon magányos” – idézi a BBC a meg nem nevezett forrást.

    Miután február végén a Red Bull lezárta a belső vizsgálatát, a szezonnyitó Bahreini Nagydíj edzésnapján ismeretlen feladótól chatüzenetek érkeztek az F1-es csapatok és a sajtó vezető alakjaihoz, amelyek állítólag Horner és a sértett közötti beszélgetéseket tartalmazták. Bár azok valóságtartalmát eddig senki nem erősítette meg, a barát bizton állítja, hogy nem manipulált képekről van szó.

    „Mind elolvashatjuk a WhatsApp-üzeneteket, és mindenki eldöntheti magának, hogy vajon ez egy megfelelő viszony volt-e egy ügyvezető igazgató és egy asszisztens között. Christian azt mondja, lezártnak tekinti az ügyet. Nos, ha tényleg igazságos és független eljárás folyt, amelyben semmilyen elítélendő cselekedetre nem derült fény, akkor miért nem állnak ki és tisztázzák az ügyet a nyilvánosság előtt, és Christian miért nem tagadja, hogy a WhatsApp-üzenetek valósak?” – vetette fel a kérdést.

    Egész Ausztria evakuálhatja az F1-et, miután Horner teljhatalmat kapott a Red Bullnál

    „Tudom, vannak, akik erre azt válaszolják, hogy kettőn áll a vásár, de ez csak eltereli a beszélgetést a lényegről. A kérdés itt az, hogy Christiannak ügyvezető igazgatóként szabad volt-e azt tennie, amit tett.”

    A sértett azóta bírósági eljárást is indított Horner ellen, a barát szerint ugyanis eltökélt azt illetően, hogy igazságot nyerjen az általa elszenvedett sérelmekért.

    „Több pénzügyi ajánlattal is megkeresték, de még csak meg sem hallgatta egyiket sem – mondta. – Már be van jegyezve a munkaügyi pere, ami nyilvános tárgyalás, de feltételezem, hogy Horner mindent el fog követni annak érdekében, hogy mégse nyilvánosan történjen – ahogyan arra eddig is minden lépésnél odafigyelt. Sajnos a tárgyalás időpontja még nagyon messze van. A Red Bull felfüggesztette, és tisztán látszik, hogy végül ki akarják majd rúgni.”

    A BBC a cikkében a Red Bull szóvivőjét is idézi, aki cáfolta a barát által mondottakat: „Christian semmilyen kísérletet nem tett [annak érdekében, hogy a tárgyalás privát keretek között folyjon]. Ő [az alkalmazott] pedig nem azzal a szándékkal lett felfüggesztve, hogy menesszük” – hangzik a csapat álláspontja. A szóvivő emellett megerősítette, valóban aláírtak egy kétoldali megállapodást az alkalmazottal arról, hogy egyik fél sem teregeti ki az ügy részleteit a nyilvánosságnak.

  • Egész Ausztria evakuálhatja az F1-et, miután Horner teljhatalmat kapott a Red Bullnál

    Egész Ausztria evakuálhatja az F1-et, miután Horner teljhatalmat kapott a Red Bullnál

    A legfrissebb értesülések szerint tovább mozoghatnak a frontvonalak a Red Bull belharcában, ami viszont ezúttal már a vesztesnek tűnő fél kihátrálását jelentené: tényleg felszívódhat az F1-ből az osztrák szál mateschitzestül, markóstul, pályástul?

    A Szaúd-arábiai Nagydíjat követő napokban halkulni kezdtek a fegyverek a Red Bull vezetőségének hatalmi harcában, s mint arról írtunk, úgy tűnik, a többségi tulajdonrésszel rendelkező thai fél akarata érvényesült: a télen zaklatási botrányba keveredett Christian Horner megtarthatja csapatvezetői pozícióját, sőt szélesebb jogkört is kap a Red Bull és a jelenleg RB néven működő faenzai istálló működtetésében.

    Már olyan feltételezésekkel is lehetett találkozni, hogy az energiaitalcég, a Red Bull GmbH Ausztriából Dubajba teheti át a székhelyét, most pedig az f1-insider azon értesüléséről ír, hogy a Horner menesztéséért harcoló osztrák vezetőség, név szerint a 49%-os tulajdonrészt birtokló Mark Mateschitz és az ügyvezető igazgató Oliver Mintzlaff készek lennének akár teljes egészében kivonulni a Red Bull F1-es ténykedésének életéből, Hornerre és a thai vezetőkre hagyva a részleg vezetését, ők maguk pedig a még a néhai Dietrich Mateschitz által létrehozott alapítvánnyal a futball- (RB Salzburg, RB Leipzig) és jégkorongcsapataik (EC Red Bull Salzburg) szponzorációira helyeznének nagyobb hangsúlyt. Egy ilyen exodus magával rántaná az F1-es csapat tanácsadóját, Helmut Markót is, akinek távozása pedig a sejtések szerint Max Verstappen számára is megnyitná az utat, hogy akár a Mercedeshez, akár az Aston Martinhoz távozzon.

    Így forgolódik Verstappen, Alonso és Sainz a Red Bull–Mercedes–Aston Martin-háromszögben

    Mindezek nyomán pedig a Red Bull osztrák vezetőinek a hazai Forma-1-es futam szponzorálásához sem fűződne már sok érdekük, így a jelenleg 2029-ig érvényes versenyrendezési szerződés lejárta után kikerülne a naptárból az Osztrák Nagydíjnak otthont adó Red Bull Ring.

    Persze továbbra is temérdek folyománya lehet mindannak, ami idén eddig a Red Bullon belül zajlott, az F1-ben a pilóta- és mérnökpiacon is elindíthatják a dominók sorát az esetleges távozók. De azt is korai lenne kijelentenünk, hogy legalább a hatalmi harc szappanoperája elérte volna a konklúzióját ezzel: a Red Bull F1-es csapata által felfüggesztett, Hornert zaklatással vádoló alkalmazott bíróságon tett feljelentése még függő ügy. És az sem véletlen, hogy a Business F1 magazin is éppen most nézett utána alaposabban a Red Bull thai vezetése hátterének. Legújabb elemzésükben írnak arról, hogy a Horner elleni belső vizsgálatot lefolytató, függetlennek nevezett ügyvéd korábban már dolgozott együtt a többségi tulajdonos Chalerm Yoovidhyával, és arról is beszámolnak, hogy a thai üzletember etikusnak nem nevezhető módszereket bevetve mentette meg a börtönbüntetéstől a 12 éve tudatmódosító szerek hatása alatt halálos közlekedési balesetet okozó fiát – szemlézi az f1-insider.

  • Pérez versenyét is az Alonsóval való csata tehette tönkre

    Pérez versenyét is az Alonsóval való csata tehette tönkre

    Nem tudott profitálni csapattársa kieséséből az Ausztrál Nagydíjon Sergio Pérez, mivel csak az ötödik helyen ért célba a Red Bull-lal. Christian Horner körülrajzolta, mikor siklott félre a mexikói pilóta versenye.

    Pérez ugyan a harmadik helyre kvalifikált Melbourne-ben, ám végül csak a hatodikról rajtolhatott, miután büntetést kapott Nico Hülkenberg feltartása miatt. A versenyen aztán a rajtnál elé kerülő George Russellt, majd a virtuális biztonsági autó alatti bokszkiállásával őt szintén átugró Fernando Alonso újabb akadályt jelentett számára. Őket ugyan látszólag könnyen megelőzte, s a futam során Russell és Lewis Hamilton is döbbent rádióüzeneteket küldtek a Red Bull tempójáról, ám Pérez menetelése a futam közepén mégis elakadt.

    A csapat vezetője, Christian Horner a Sky Sportsnak elárulta, Pérez autója megsérült a futam közben: „Az autója összeszedett némi sérülést a padlólemezén, miután vagy miközben megelőzte Fernandót. Emiatt jelentős mennyiségű leszorítóerőt veszített, a gumikopás foka pedig leromlott.”

    Pérez nem ütközött Alonsóval, de Horner elmondása alapján akár a kerékvető túlzott használata is lehetett a károk okozója az előzés során. Egy másik esetben azonban felmerült a spanyol vétkessége, hiszen vizsgálat alá helyezték őt a felügyelők George Russell balesete kapcsán, annak gyanújával, hogy túlságosan lelassított a brit előtt az utolsó körben.

    A hatszoros futamgyőztes azonban ettől függetlenül sem érezte magát jól az autóban ezen a versenyen, hiszen elmondása szerint már a rajt után is problémái voltak.

    „Az első etapban az autó balansza teljesen semleges volt, egyáltalán nem tapadtak a hátsó kerekek, így a gumik nagyon gyorsan tönkrementek. A második etapban aztán az első kerekek mentek szét hamar. Ilyen gumikopással túlélőmódban telt a verseny, nem tudtuk a Ferrarik és a McLarenek szintjét hozni. A rajtbüntetés szintén nem segített, anélkül sokkal előrébb végezhettünk volna. Úgy gondolom, hogy a mai teljesítményünket a pálya sajátosságai okozták, így remélhetőleg Japánban visszatérünk az élre” – mondta Pérez.

    A mexikói elmondása szerint azonban nem csak ő küszködött a hétvégén, s odáig ment, hogy amikor a Sky Sports megkérdezte tőle, Verstappen kiesése nélkül is a Ferrari nyerte-e volna az Ausztrál Nagydíjat, így felelt: „Igen, egyértelműen.”

    Sainz győzelemmel tért vissza a kórházból, Verstappen drámai módon esett ki az Ausztrál Nagydíjon

    Verstappen már a futam alatt beszélt a kiesését okozó fékhibáról, ami a felvezető körben még nem, csak a rajt pillanatában jelentkezett, s ez okozta autójának furcsa viselkedését is az első körökben. „A jobb hátsó fékem egyszerűen beragadt, így a hőmérséklet fokozatosan emelkedett, míg aztán lángra nem kapott. A csapat látta, hogy mi történik, de még nem jöttek rá, mi okozta.”

    „Sorozatban rengeteg jó versenyünk volt kiváló megbízhatósággal, és tudtam, hogy egyszer el fog jönni a nap, amikor kiesek. Sajnos ez a nap ma volt. Az elmúlt két évben mutatott szériánk azonban lenyűgöző.”

    A holland kiesése révén nem tudta megismételni a saját maga által tavaly Monzában felállított rekordot, amikor egymást követően tíz versenyt nyert – a sorozat most kilencnél megszakadt, de Verstappen véleményét ismerve előre sejthető volt, hogy mit gondol erről.

    „Nem érdekelnek az ilyen dolgok. Persze mindig győzni akarok, de nem izgat, hogy az sorozatban a második vagy a tizenegyedik volt. A legfontosabb, hogy a végén a bajnokságot nyerjem meg” – mondta a holland, aki kiesése révén három futam után csak négy ponttal vezet Charles Leclerc, és öttel Pérez előtt a tabellán.

  • Elkezdhette elásni a csatabárdot Horner és Marko a Red Bull belviszályában

    Elkezdhette elásni a csatabárdot Horner és Marko a Red Bull belviszályában

    Sajtóértesülések szerint az érintett felek megbeszélést tartottak, hogy rendezzék a Red Bullon belüli konfliktust. A találkozón állítólag Christian Horner csapatfőnök és Helmut Marko tanácsadó is részt vett.

    Immáron közel másfél hónapja zajlik a nyilvánosság előtt a Red Bullon belüli hatalmi harc. A közvélemény még február 5-én szerzett tudomást arról, hogy az energiaitalos istállónál valami nincs rendben: ekkor derült ki, hogy belső vizsgálatot indítanak Christian Horner, a bikások csapatfőnöke ellen, miután egy alkalmazott zaklatással vádolta meg.

    A brit szakembert még a Bahreini Nagydíj hétvégéje előtt felmentették, de egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a Red Bullon belül valakinek érdekében áll eltávolítani őt. Ez pedig alighanem az osztrák tulajdonosi kör, illetve azok, akik ezt a felet támogatják a hatalmi harcon belül. Az eddigi hírek alapján alighanem ebbe a csoportba tartozik a Verstappen család, valamint Helmut Marko, a csapat tanácsadója.

    Hivatalos panaszt nyújtott be az FIA-nál Christian Horner vádlója

    Utóbbi szintén főszereplővé vált, amikor a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napján ő maga ismerte el, hogy akár fel is függeszthetik, és kijelentette, benne van a pakliban, hogy a jövő héten esedékes melbourne-i fordulón már nem lesz ott. Egy nappal később viszont kiderült, hogy marad a pozíciójában, amit szintén ő erősített meg.

    Az elmúlt hetekben tehát csupa olyan hír érkezett, amely a csapaton, illetve az anyacégen belüli széthúzásról szólt. A héten azonban a felek állítólag leültek, hogy megtegyék az első lépést a konfliktus rendezése felé. Legalábbis erről számolt be a The Mirror, amely azt állítja, hogy Horner és Marko találkozott egymással.

    A brit lap online kiadásában megjelent cikkben úgy fogalmaznak, hogy „fegyverszünetet” akarnak kötni annak érdekében, hogy a hatalmi harc ne legyen hatással a csapatra. Persze itt aligha a közeljövőre kell gondolni, hiszen Max Verstappen a történtek ellenére is magabiztosan megnyerte az első két futamot, Sergio Pérez pedig mindkétszer közvetlenül mögötte ért célba.

    Vajon hogy került bele Verstappen szerződésébe a Marko-záradék?

    Ugyanakkor azután, hogy Marko távozása felmerült, a holland pilóta kijelentette, ebben az esetben ő is elhagyhatja a Red Bullt, édesapja, Jos Verstappen pedig még korábban távozásra szólította fel Hornert. A címvédő eligazolása tehát valós veszéllyé vált a Red Bull számára, ráadásul nemcsak a Mercedes, hanem az Aston Martin is valós alternatíva lehet. Ebből a szempontból tehát a bikásoknak vélhetően elemi érdekük, hogy rendezzék a konfliktust, amíg nem késő.

     

  • Hivatalos panaszt nyújtott be az FIA-nál Christian Horner vádlója

    Hivatalos panaszt nyújtott be az FIA-nál Christian Horner vádlója

    Újabb fejleményt látott napvilágot Christian Horner zaklatási botrányával kapcsolatban, az őt megvádoló Red Bull-alkalmazott ugyanis hivatalos panaszt nyújtott be a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA) – számolt be róla a BBC.

    A Red Bull csapatfőnökét zaklatással vádoló hölgy az FIA etikai bizottságához fordult, a BBC pedig megtudta, hogy korábban már két névtelen panasz is érkezett a szövetséghez az ügyben. Az első az etikai bizottság forródrótján még február 2-án, amikor is valaki Horner egyik női alkalmazottak szembeni viselkedésére panaszkodott, és arra kérte az FIA-t, hogy vizsgálja meg az ügyet. Az ismeretlen személy emellett abbéli félelmének is hangot adott, hogy a Red Bull megpróbálhatja eltussolni a történteket.

    Új szereplő lépett a Horner-botrányba – kulcsfontosságú lehet a csapatfőnök kirúgásában

    A második panasz több mint egy hónappal később, március 6-án futott be, és szintén az üggyel kapcsolatban közölte, hogy a következő lépés a sajtó értesítése lehet. A BBC megkereste az FIA-t, azonban a szövetség egyik értesülést sem kommentálta, míg a Red Bull Racing egyik szóvivője azt közölte, hogy nem tud a panaszról, és nem akar további megjegyzéseket fűzni ahhoz.

    A BBC azt írja, hogy az FIA-nak benyújtott hivatalos panasz előtt Horner vádlója már meghozta a döntést arról, hogy fellebbez a Red Bull független vizsgálatának eredménye ellen, amely még a szezonnyitó Bahreini Nagydíj előtt felmentette a csapatfőnököt.

    Az ügy további alakulása már csak azért is jelentős, mert komoly hatása lehet a Red Bullon belül zajló hatalmi harc végkimenetelére. Ebben az energiaital-gyártó thai és osztrák tulajdonosa áll szemben egymással, Horner pedig előbbi bizalmát élvezve egyelőre biztonságban érezheti magát. Ám mivel a másik oldalon álló Verstappen-család és Helmut Marko sajtóhírek szerint nem akarja a folytatásban a Red Bull élén látni a csapatfőnököt, nagyon nem mindegy, hogy Horner a továbbiakban milyen vádakkal kell szembenézzen, és a vádlójának fellebbezése milyen eredményt ér el.

    Amennyiben minden marad a régiben, és a csapatfőnököt nem sikerül elmozdítani vagy nem mond le, az könnyen oda vezethet, hogy a Red Bull elveszíti Max Verstappent, illetve Adrian Newey és egyéb, kulcsszerepben levő mérnökök jövője is kérdésessé válhat.

    Brutálisan sokáig is elhúzódhat a Christian Horner körüli botrány

  • Új szereplő lépett a Horner-botrányba – kulcsfontosságú lehet a csapatfőnök kirúgásában

    Új szereplő lépett a Horner-botrányba – kulcsfontosságú lehet a csapatfőnök kirúgásában

    Christian Horner elmozdítása az egyik legjelentősebb német szaklap szerint is küszöbön áll, amiben a Red Bull anyacégének eladásokkal foglalkozó ügyvezető igazgatója is kulcsszerepet játszhat.

    Az F1-insider.com után a Motorsport.com német testvéroldala, a Motorsport-Total.com is beszámolt arról, hogy Christian Hornert menesztheti a Red Bull. A szaklap saját forrásaira hivatkozva szintén arról ír, hogy bár Chalerm Yoovidhya, a Red Bull GmbH thai többségi tulajdonosa eddig kiállt Horner mellett, az osztrák kisebbségi tulajdonos érvei most már őt is arra a belátásra bírták, hogy jobb lesz, ha felmenti a csapatfőnököt.

    A Motorsport-Total arról ír, hogy az ügyben jelentős fordulat részben Franz Watzlawicknak, a Red Bull osztrák felében ügyvezetői igazgatóként tevékenykedő férfinak köszönhető. Míg Oliver Mintzlaff a háromtagú igazgatótanácsban a sportért felelős ügyvezető szerepét tölti be, addig Watzlawick felelősségi köre „a doboz”, azaz ő felel azért, hogy a Red Bull energiaitalok értékesítése világszerte zavartalanul és egyre növekvő mértékben történjen.

    Horner először posztolt családi témában a botrány kirobbanása óta

    Watzlawick merőben szokatlan módon szintén ott volt a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon, vasárnap pedig ő, Mintzlaff és Yoovidhya Dubajban találkozott, hogy megoldást találjanak a kialakult krízisre. Ezen a meetingen akár Horner jövőjéről is döntés születhetett, Watzlawick a Motorsport-Total szerint ugyanis aggódik a Red Bull észak-amerikai eladásai miatt. Mert miként azt az F1-insider is megírta, az Egyesült Államokban Európánál és a világ többi részénél jóval szigorúbban kezelik azt, aki szexuális zaklatási botrányba keveredett, és látva a Horner átláthatónak a legkevésbé sem nevezhető vizsgálat általi felmentését, a Red Bull ellen irányuló lépéseket tehetnek. A német szaklap szerint ilyen lépés lehet, hogy a Walmart áruházlánc visszahívja polcairól a Red Bull termékeit, ami önmagában kisebb sorscsapással érne fel a vállalatnak. Ez pedig már az eddig töretlenül Hornert támogató Yoovidhyának is olyan indok lehet, ami miatt belemehet a csapatfőnök elküldésébe.

    A másik, Horner menesztését előidéző fejlemény a Motorsport-Total szerint is az lehet, hogy az éveken át a csapatfőnök titkárnőjeként dolgozó, őt megvádoló nő napokon belül civil bíróságra mehet. A lap szerint erre leginkább az sarkallhatja, hogy látja, ahogyan a csapatfőnök az elmúlt napok médiamegjelenései során áldozatnak állítja be magát. „A nő közleményt készül kiadni a héten azért, hogy bemutassa a saját álláspontját, és ne hagyja szó nélkül Horner szerinte félrevezető kijelentéseit. Amennyiben tényleg ehhez a lépéshez folyamodik, az lehet az ügy eszkalálódásának következő szintje, és jelentősen növelné a nyomást Horneren és a Red Bullon” – írják.

    A lap Ralf Schumachert is megszólaltatta, aki szerint Horner a dubaji részvényesi találkozó után „nagyon-nagyon nehéz” helyzetben lesz, és úgy véli, a csapatfőnök le fog mondani, és „nem éli túl” az ügyet. A német expilóta szerint Yoovidhyának nem lesz más választása, mint elhatárolódni a csapatfőnöktől annak érdekében, hogy az olyan jelentős partnerek, mint a Ford, a Honda és a Red Bull energiaital-eladásai szempontjából kulcsfontosságú Walmart ne szakítsanak velük.

    „Tudjuk, hogy Amerika elképesztően kritikus az ilyen ügyekben. Még csak nem is kérdeznek, rögtön kirúgják az embert, ha bebizonyosodik, hogy valakinek helytelen kapcsolata volt mással a cégen belül. A McDonald’s vezére nagyon jó példa erre” – hozta fel Ralf Schumacher Steve Easterbrook, a McDonald’s korábbi vezérigazgatójának 2019-es botrányát. Easterbrook szexuális tartalmú üzeneteket küldött egy női alkalmazottnak, akivel mint kiderült, megegyezéses alapú viszonyt folytatott. A vállalat kirúgta őt, majd miután utólag kiderült, hogy több alkalmazottal is szexuális viszonyt folytatott, 105 millió dollárt kellett fizetnie, mert bebizonyosodott, hogy hazudott az ellene indított belső vizsgálat során.

    Persze ez nem jelenti azt, hogy Horner esete egy az egyben párhuzamba állítható az Easterbrookkal történtekkel, de mutatja, hogy az USA-ban mennyire érzékenyek az ilyesmire, és hogy az ilyen botrányoknak milyen következménye lehet.

    Horner komolyan gondolja, hogy Verstappen, Newey és a Ford nélkül is képes nyerni?

  • Horner először posztolt családi témában a botrány kirobbanása óta

    Horner először posztolt családi témában a botrány kirobbanása óta

    Christian Horner anyák napja alkalmából tett közzé fényképeket a feleségéről és gyermekükről.

    Nem, ez nem elírás, Angliában ugyanis a húsvét előtti harmadik vasárnapon tartják a tisztelgést az édesanyák felé.

    Horner a szexuális zaklatási botrányának kirobbanása óta szünetet tartott a közösségi médiában posztolásilag, február óta az Instagramon csak a két futamgyőzelemről emlékezett meg, de most újra megjelentetett családi fotókat, és az anyákat dicsőítette. A három fotóból kettőn Geri Halliwell látható, míg a harmadikon minden bizonnyal Horner édesanyja.

    A Red Bull csapatfőnöke és a Spice Girls korábbi énekesnője három gyermeket nevel, ebből egy közös, egy-egy gyermek pedig a korábbi partnereiktől származik.

    Horner helyzete közben viszont változatlanul ingatagnak tűnik a Red Bullnál, megint szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy bár felmentették a zaklatás vádja alól, a háttérben dúló hatalmi harc miatt elbocsátják.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Christian Horner (@christianhorner) által megosztott bejegyzés

  • Újabb fordulat – hamarosan kirúghatják Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét

    Újabb fordulat – hamarosan kirúghatják Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét

    Amikor már úgy tűnt, hogy Christian Horner kirobbanthatatlan a Red Bull Racing éléről, újabb fordulat következhet be az energiaital-gyártó F1-es istállójában zajló belviszályban, és végül mégiscsak lehet, hogy a csapatfőnök lesz a vesztes.

    Közvetlenül a Szaúd-arábiai Nagydíj előtt látott napvilágot a hír, hogy Helmut Markónak nem kell többé a felfüggesztéstől tartania, az Oliver Mintzlaffal, a Red Bull F1-es projektet is felügyelő ügyvezető igazgatójával folytatott megbeszélés ugyanis pozitívan alakult, és a 80 esztendős osztrák marad a tanácsadói szerepkörében. Markónak ugyanakkor volt egy megjegyzése, ami előrevetítette, hogy a belháborúnak még nincs vége, ugyanis azt mondta, hogy most vissza kell térnie a nyugalomnak a csapat életébe.

    A verseny után aztán Christian Horner egyértelmű üzenetet küldött Markónak és a tanácsadó mellett Szaúd-Arábiában határozottan kiálló – lényegében közölte, hogy ha Marko megy, akkor ő is távozni fog – Max Verstappennek azzal, hogy „senki nem lehet nagyobb a csapatnál”, ám most úgy tűnik, hogy ez a kijelentés rá ugyanúgy igaz, amit fájdalmas módon tapasztalhat meg.

    Verstappen világos üzenetet kapott a Red Bull csapatfőnökétől

    Horner pozíciója ugyanis eddig biztosítottnak látszott, lévén élvezte (és persze lehet, hogy még mindig élvezi) a Red Bull thai többségi tulajdonosa, Chalerm Yoovidhya támogatását, ebben azonban az F1-insider.com értesülései szerint változás állhat be. Yoovidhya a német lap szerint ugyanis már hajlik arra, hogy megfogadja a Red Bull GmbH osztrák kisebbségi tulajdonosának tanácsát, és felmentse Hornert a csapatfőnöki és ügyvezető igazgatói teendők alól.

    Az F1-insider szerint ennek oka pedig a Red Bull számára kiemelten fontos Egyesült Államok piaca, ahol kimondottan rosszul csapódott le Horner zaklatási botránya, és ahol befolyásos nőjogi aktivisták egyre hangosabban nyilvánulnak meg az ügyben. Emellett Yoovidhya attól tart, hogy Horner vádlója bíróságra mehet és jogi úton támadhatja meg a Red Bull által lefolytatott belső vizsgálat eredményét.

    Egy harmadik, igen meredek értesülés pedig az, hogy a U2 dallal tervez segíteni a Red Bull által felfüggesztett alkalmazottnak, ugyanis The Edge, a híres rockegyüttes gitárosa a nő bátyának veje. Az F1-insider információi szerint a dal címe is megvan már: „Don’t be horny, be Christian” (Ne légy kanos, légy keresztény – az angolban a Christian szó a Krisztián mellett keresztényt is jelent, míg a kanost jelentő horny rímek a Hornerre).

    Ezek a fejlemények pedig már Yoovidhya ingerküszöbét is átvihetik, és arra sarkallhatják, hogy a Red Bullt az eddigieknél is jobban megtépázó botrányt elkerülve inkább mentse fel Hornert, aki a jelek szerint vesztésre áll a hatalmi harcban. Az F1-insider „jól értesült forrásokra” hivatkozva azt írja, hogy a csapatfőnök már a soron következő versenyen, az Ausztrál Nagydíjon sem lesz ott.

    Kiderült, mit mondott Horner Jos Verstappennek, aki elismerte, hogy vitatkoztak

  • Verstappen világos üzenetet kapott a Red Bull csapatfőnökétől

    Verstappen világos üzenetet kapott a Red Bull csapatfőnökétől

    Úgy tűnhet, azzal, hogy Helmut Marko, a Red Bull tanácsadóját nem függesztette fel az osztrák anyacég, Max Verstappen jövője is biztosított az energiaitalos csapatnál, ám Christian Horner csapatfőnök szavai mást mutatnak.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj előtt érkezett a hír, hogy Helmut Marko és Oliver Mintzlaff, a Red Bull GmbH F1-ért is felelős ügyvezető igazgatója pozitív találkozón van túl, amely során mindent megbeszéltek, a 80 esztendős tanácsadó pedig közölte, hogy marad, ám hozzátette, hogy „a nyugalomnak viszont vissza kell térnie.” Utóbbi megjegyzés utal rá, hogy korántsincs még vége a Red Bullnál zajló belviszálynak, és a felek között legfeljebb ideiglenesen állhatott helyre a béke.

    Eldőlt, hogy a Red Bull felfüggeszti-e tanácsadóját

    Marko esetleges távozása a szaúdi F1-es hétvége pénteki napján merült fel, amikor olyan sajtóhírek láttak napvilágot, amelyek szerint a tanácsadót vizsgálat alá vonta a Red Bull GmbH (azaz nem az F1-es csapat, mivel azzal nem áll szerződésben), amiért szerepe lehetett a Christian Horner körül kirobbant zaklatási botránnyal kapcsolatos szivárogtatásban.

    A 80 esztendős osztrák beismerte, hogy nem biztos a jövője a Red Bullnál, és elképzelhető a felfüggesztése, ami után Max Verstappen robbantotta a bombát, és a dzsiddai időmérő után határozottan kiállt Marko mellett. A háromszoros világbajnok az írott sajtó képviselői és a televíziós kamerák előtt is többször levezette, hogy Marko jelenléte mennyire fontos a számára, majd kijelentette: „Helmutnak maradnia kell”, mert ha nem marad, akkor nagy problémák lesznek.

    Verstappen kiállása azért nagyon jelentős, mert először jelentette ki, hogy egy másik személy helyzete befolyásolhatja a jövőjét a Red Bullnál, egyúttal szavai hatalmas kontrasztban állnak azzal, amiket akkor mondott, amikor korábban Christian Horner csapatfőnök fontosságáról beszélt.

    Verstappen ledobta az atomot? – Ha Marko megy, ő is távozhat

    Horner üzent Verstappennek

    A Red Bullon belül zajló a thai többségi tulajdonos és az osztrák kisebbségi tulajdonos között zajló hatalmi harcban Verstappen tehát most oldalt választott, hiszen világossá tette, hogy az utóbbi mellett álló Markót nem távolíthatják el anélkül, hogy ő is menne. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy ezeknek a hatalmi csatározásoknak ezzel vége szakad, és Chalerm Yoovidhya és az ő támogatását élvező Christian Horner a Verstappen elvesztésétől való félelmében visszavonulót fúj.

    Horner ezt az újabb Red Bull kettős győzelmet hozó Szaúd-arábiai Nagydíj után persze így nem mondta ki, de szavaiból átjött, hogy alighanem akár még Verstappen elvesztését is bevállalná a nagyobb cél érdekében.

    „Soha ne mondd, hogy soha – felelte a Red Bull csapatfőnöke arra a kérdésre, hogy elveszíthetik-e Verstappent. – Ha egy versenyző nem akar valahol lenni, akkor máshová fog menni. De nem látom okát, hogy miért akarna bárki is távozni ebből a csapatból. Szerintem [Verstappen] nagyszerű támogatást kap, és csodálatos munkát végez egy remek autóval.”

    Verstappennek 2028 végéig szól a szerződése, amelyben nyilván szerepelnek kilépési záradékok – az egyik ilyen lehet, hogy Marko távozása esetén Verstappen szabadon máshová mehet –, azaz a Red Bullon is múlik, hogy megtartsa a mezőny jelenlegi legjobb pilótáját. Verstappen pedig világossá tette, hogy Marko elküldése olyan tett lenne, ami alighanem az ő elvesztéséhez is vezetne. Horner a szaúdi futam után azt mondta, a kapcsolata Markóval nem jelent gondot, és kijelentette, hogy Mintzlaff és a Red Bull egy másik, szintén a helyszínen levő ügyvezetője, Franz Watzlawick is nagyon támogató volt.

    Max Verstappen, Helmut Marko, Red Bull, Szaúd-arábiai Nagydíj
    Marko és Verstappen Dzsiddában / Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Tisztában vagyok az összes zajjal, de ez nem terelte el a csapat figyelmét a feladatról. Egy csapat vagyunk. Találgatások jelennek meg Helmutról, de Helmut nem nekem és a Red Bull Racingnek dolgozik, hanem a Red Bull GmbH-nak. De szerintem látszik, hogy nagyon világos, előrefelé mutató úton haladunk, és folytatni akarjuk ezt az elképesztő győzelmi szériát, amiben vagyunk” – nyilatkozta.

    Horner emellett azt is leszögezte, hogy jó a kapcsolata Verstappennel és nincs feszültség a csapaton belül, a Sky Sports-nak viszont kijelentette: „Nyilván sok minden fel van fújva, de egy csapat vagyunk, és senki sem nagyobb a csapatnál. Mindenkinek megvan a szerepe, amit játszania kell, a csapat legtetejétől a legaljáig.” Ezután pedig elmondta, hogy aki menni akar, azt nem lehet erőszakkal visszatartani, Verstappent is beleértve.

    „Ez olyan, mint az életben bármi. Nem erőltetheted, hogy valaki valahol legyen, csak mert egy darab papír azt írja. Ha valaki nem akar ebben a csapatban lenni, akkor nem fogjuk az akarata ellenére itt tartani. Ez érvényes akkor is, ha az illető gépkezelő, tervező, vagy valaki valamelyik támogató szerepkörben. Az egész vállalatra érvényes ez. Egy ilyen csapatban dolgozni elkötelezettséget és szenvedélyt kíván meg. Maxban pedig megvan ez, ezt láthattuk. 18 éves kora óta itt van, és kétségem sincs az elkötelezettsége és szenvedélye felől. De ez így megy.”

    Helmut Marko, Christian Horner, Red Bull, Szaúd-arábiai Nagydíj
    Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Noha első ránézésre ezeket a sorokat Verstappen dicséreteként is lehet értelmezni, a szavait mindig gondosan megválogató Horner valójában nagyon világos üzenetet küldött a hollandnak, és ahelyett, hogy szokás szerint csak a 2028 végéig tartó szerződésére utalt volna, inkább belement abba a fejtegetésbe, hogy mindegy, mi áll egy szerződésben, ha valaki annak lejárta előtt távozni szeretne, nem állnak az útjába.

    Így aztán nem nagyon lehet másként értelmezni ezeket a szavakat, minthogy Horner keringőre invitálta a pilótáját, és finoman közölte vele: ha menni akarsz, menjél nyugodtan.

    Horner talán úgy érzi, hogy az eddig minden sikerét a bikás csapattal elérő Verstappennek nagyobb szüksége van a Red Bullra, mint fordítva? Persze ettől még óriási veszteség lenne a háromszoros (az idei év végére alighanem négyszeres) világbajnok távozása, ám amennyiben Horner kerülne ki győztesen ebből a hatalmi harcból, az ő pozícióját mindenképpen megerősítené, hogy a sportág valaha volt egyik legjobb pilótája miatt sem küldték el.

    Ugyanakkor egy ilyen forgatókönyv hatalmas kockázatokat rejt magában, hiszen Verstappen távozása láncreakciót indíthat el. Mit lépne erre Adrian Newey, a csapat sztártervezője, vagy az istálló technikai igazgatójaként funkcionáló jobbkeze, Pierre Waché? Newey-ról több alkalommal is hallani lehetett, hogy nem feltétlenül Horner pártját fogja, a csapatfőnök pedig már tavaly is többször igyekezett kisebbíteni a 65 esztendős szakember érdemeit, amit Amanda Newey, a tervező felesége az X-en az erről szóló cikkek alá kommentelve kért ki magának.

    Az Auto Motor und Sport a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéje alatt arról írt, Horner szerint a Red Bull Verstappen és Newey nélkül is sikeres lehet, amennyiben ő marad a főnök. Hogy ez így van-e, azt nyilván csak akkor tudjuk meg, ha előáll ez a helyzet.

    Horner komolyan gondolja, hogy Verstappen, Newey és a Ford nélkül is képes nyerni?