Címke: Christian Horner

  • Pénz, lelkesítés – ez motiválta a kétes húzást Ricciardóval, nem a rossz szándék

    Pénz, lelkesítés – ez motiválta a kétes húzást Ricciardóval, nem a rossz szándék

    A McLaren részéről elégedetlenségnek adtak hangot, amiért Daniel Ricciardo önmagában a semmiért vette el a leggyorsabb körért járó extra pontot a győztes Lando Norristól, és a Red Bullnál házon belül segítette Max Verstappent.

    A bónuszpontnak lehet jelentősége az idei világbajnoki csata kimenetelében, mert Ricciardo mutatványával biztossá vált, hogy Norrisnak jelen állás szerint nem jelent automatikusan vb-címet, ha innentől minden futamot megnyer és övé a leggyorsabb kör, mert Verstappen számára címvédést eredményez, amennyiben minden alkalommal másodikként befut. Az extra pont végül senkihez sem került (csak pontszerző versenyző kaphatja), pedig Norris neve mellé beírásával nem így festene a bajnoki csata jövőképe.

    Christian Horner „Óhatatlanul sokszor elő fogják szedni a témát a két csapat közös tulajdonosa miatt, de emlékezzünk, hogy Ricciardónak bónuszt fizetünk a leggyorsabb körért – nyilatkozta a SiriusXM-nek. – A Racing Bull a kerékcsere mellett döntött a verseny végén, majd övék lett a leggyorsabb kör, ennyi. Ami egyébként Kevin Magnussené lett volna, ha korábban nem csúszik ki, az ő kocsiját pedig Ferrari motor hajtja. Mindegyik csapat függetlenül dönt.”

    A Mercedes részéről Toto Wolff nem látott piszkos húzást, a Red Bull kisebbik csapatát irányító Laurent Mekies azt mondta az Autosportnak, hogy egyszerűen csak javítani akartak Ricciardo lelki állapotán.

    Verstappen káromkodási ügyében rámutattak egy elképesztő ellentmondásra

    „Úgy gondoltuk, ez a helyes lépés, hogy esélyt adjunk neki ezen a nehéz hétvégén. Egyszerűen csak esélyt akartunk adni valakinek, akinek őrjítő hétvégéje volt. Had legyen egy kis felüdülése, had fusson egy jó kört és zárja pozitív élménnyel a hétvégét” – mondta Mekies, hozzátéve, hogy a stratégiai forgatókönyveknél előzetesen nem számoltak ezzel a húzással.

    Ricciardo ugyanakkor talán az utolsó F1-es versenyét teljesítette Szingapúrban, Liam Lawson küszöbön álló érkezése miatt lehet, hogy Austinban már nem a 35 éves pilóta vezeti az RB egyik autóját.

    Valóban ritka, hogy egy pontszerző helyen kívüli versenyzővel rámenjenek a futamon a leggyorsabb körre, de láttunk már rá példát: 2018-ban és 2019-ben pont Szingapúrban Kevin Magnussen végzett így ennek a rangsornak az élén, ő akkor például akkori csapata, a Haas motorszállítójának, a Ferrarinak tehetett így apró szívességet.

    Wolff: Horner már megint keveri a sz*rt

  • Wolff: Horner már megint keveri a sz*rt

    Wolff: Horner már megint keveri a sz*rt

    A Mercedes csapatfőnöke szerint Christian Horner csak a tőle megszokott magatartást hozta, amikor George Russell lehetséges leigazolásáról beszélt a Red Bullhoz.

    A Red Bull csapatainál bőven akad kérdőjel a jövőbeli felállásokról: Sergio Pérez számára gyakran az is neccesnek látszik, hogy a 2025 végén lejáró szerződésének végéig kihúzza a helyén, míg Daniel Ricciardo talán már teljesítette utolsó futamát a bikások kötelékében.

    Ennek kapcsán említette meg Horner, hogy a merítési lehetőségeket nem csak házon belül mérlegelik, hanem a jövő év végén lejáró szerződésű pilótákat is fontolóra veszik, például George Russellt. A kezdetek óta a Mercedes által támogatott pilótáról tett észrevételnek azonban nem tulajdonít nagy jelentőséget Toto Wolff.

    „Christian mindig próbálja keverni a sz*rt – mondta a Mercedes csapatfőnöke a riválisáról. – Mindig megpróbál kavarni, ez része a játszmának. George mindig is a Mercedes versenyzője volt, és ez remélhetőleg örökre így marad.”

    A csúnya szavakkal kapcsolatos aktuális mizéria apropóján rögtön megkérdezték tőle, a szóhasználata miatt nem fél-e az FIA megtorlásától (noha a jelek szerint a trágár kifejezések tilalma elsősorban az FIA által szervezett sajtótájékoztatókra, eseményekre vonatkozik), de Wolff úgy vélte, egy természetes folyamat, a mosdóba menetel egyik fajtáját használta hasonlatként, így szerinte jó érvvel tudná kimentené magát a felügyelők előtt.

    Nem kizárt, hogy Horner arra kontrázott a megszólalásával, hogy Max Verstappent az elmúlt hónapokban többször kapcsolatba hozták a Mercedesszel – és ehhez Wolff is adott adalékot –, és egy fordított irányú versenyző-átigazolás elméleti lehetőségét lengette be.

    A Red Bull négy autóval harcol Norris ellen? A McLaren furcsállja Ricciardo húzását

  • Meglepő pilótanevet dobott a kalapba a Red Bull, miközben Ricciardo már kezdhet csomagolni

    Meglepő pilótanevet dobott a kalapba a Red Bull, miközben Ricciardo már kezdhet csomagolni

    A Red Bull csapatfőnökének szavai alapján Daniel Ricciardo hamarosan tényleg elveszítheti az ülését, mert a bikások csak így tudhatják meg, mennyire jó valójában Liam Lawson. Christian Horner közben a Mercedes egyik pilótáját is megemlítette lehetséges célpontként.

    Christian Horner még a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése előtt nyilatkozott a Sky Sports-nak, szavai alapján pedig nehezen elképzelhető, hogy a Red Bull nem fogja lecserélni az RB-nél semmi extrát nem nyújtó Daniel Ricciardót a tavaly az ausztrál pilóta helyére beugró Liam Lawsonra.

    „Nem fogok belemenni a versenyzői szerződések részleteibe, ez a cég és az egyének közötti magányügy – felelte a Red Bull csapatfőnöke azokra a sajtóhírekre reagálva, melyek szerint Lawsonnak az idén legalább 5 futamon részt kell vennie a Red Bull két csapatának valamelyikében ahhoz, hogy jövőre ne váljon szabadon igazolhatóvá. – Liam lenyűgöző munkát végzett nekünk tavaly a VCARB-nál (akkor még Alpha Tauri – a szerk.), az idén viszont a tapasztalat mellett döntöttünk, mert Daniel volt a tuti választásunk arra az esetre, ha Sergio [Pérez] rosszul teljesít. Danielnek nem volt rossz éve, de kiemelkedő sem. A kérdés, hogy mennyire jó Liam, olykor pedig nehéz döntéseket kell meghozni azért, hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre. Le fogunk ülni és számba vesszük a lehetőségeket a három hetes szünet alatt.”

    Horner nehéz döntésekről mondott szavai mintegy előrevetítik Ricciardo leváltását, Horner szerint pedig egy szingapúri jó vagy rossz teljesítmény (azóta az ausztrál kiesett a Q1-ben, miközben csapattársa Q3-ba jutott, szóval inkább utóbbi) sem befolyásolja döntően a döntést, mivel „rengeteg tudásunk és adatunk van arról, hogy hol áll Daniel.”

    Ricciardo már öngyilkossági kísérlettel viccelődik – tényleg csak egy manipulált verseny mentené meg a karrierjét?

    Russell is képbe kerülhet?

    Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátorának felvetésére a Red Bull csapatfőnöke ezután azt fejtegette, hogy a tágabb képet is figyelembe kell venniük a pilótapiacon. „Remek lehetőséget adtunk annyi fiatalnak az idők során, de a Red Bull rendszere megköveteli az eredményeket és a teljesítményt. Max [Verstappen] teljesít, Checo alulteljesített az idén, tavaly jó munkát, vagy legalábbis a második helyhez és a konstruktőri bajnoki címhez elég jó munkát végzett.”

    „Kicsit szét kell néznünk. Ott ül Liam Lawson a kispadunkon, de nem vagyunk elég biztosak benne, hogy… megnézve az olyanokat, mint [Franco] Colapinto, [Ollie] Bearman és [Kimi] Antonelli. Van ő is ezen a szinten? Ezt csak az idő fogja megmondani. Nekünk ott van Isack Hadjar a Forma–2-ben, aki nemrég még vezette a bajnokságot, és van egy nagyon izgalmas fiatal tehetségünk, Arvid Lindblad a Forma–3-ban, aki engem különösen izgat. Van mélysége a junior programunknak, de időt akarunk adni magunknak arra, hogy megfontoljuk a jövőbeli lehetőségeinket.”

    „És nem félünk attól sem, hogy a Red Bullon kívülre tekintsünk. George Russellnek lejár a szerződése a következő év végén, bolondság lenne nem figyelembe venni ezt is. És vannak már tehetséges pilóták, akiknek szintén lejárhat a szerződése.”

    Persze kérdéses, hogy Horner nem csak azért dobta-e be Russell nevét is, hogy kicsit zavart keltsen a Mercedesnél, amelynek csapatfőnöke az idén folyton Max Verstappen elcsábításáról beszélt, és továbbra sem tett le arról, hogy a holland pilóta előbb-utóbb a Mercedesnél vezessen. Lehet, hogy pont Verstappen 2026-os Brackley-be igazolása nyithatja meg az utat Russell Red Bullhoz érkezése előtt?

    Hamiltont meghurcolták érte, Sainz a jelek szerint 5 milliós büntetéssel megússza

  • A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre

    A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre

    Christian Horner érdekes betekintést nyújtott a Red Bull küszködésének előzményeibe, és egy csapásra cáfolta azokat a teóriákat, hogy Adrian Newey távozása miatt romlott el minden.

    Az Azeri Nagydíj megmutatta, hogy a Red Bull továbbra sem oldotta meg a problémáit az idei autójával, mert bár Sergio Pérez a kieséséig erős futamot teljesített, és akár a győzelemért is harcban lehetett volna, a mexikóitól eltérő beállításokkal versenyző Max Verstappen csak küszködött, és a 15. helyről rajtoló Lando Norristól is kikapott.

    Pérez Carlos Sainzcal történt ütközésének köszönhetően ráadásul a bikás istálló 20 pontos hátrányba került a konstruktőri pontversenyben élen álló McLarennel szemben, miközben a mexikói autóján megsérült az új padlólemez, ami a többi sérüléssel kiegészülve nagy próbatétel elé állítja a csapatot. „Nincs elég tartalék alkatrészünk, úgyhogy most 5 napon át kell dolgoznunk a gyárban, hogy elkészítsük a szükséges elemeket a Szingapúri Nagydíj pénteki napjáig” – idézi az Auto Motor und Sport Christian Hornert.

    Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

    A Red Bull csapatfőnöke a küszködésükkel kapcsolatban egy érdekes információt is elárult, amivel egy csapásra cáfolta azokat a feltételezéseket, hogy az energiaitalos istálló Adrian Newey kiválásával (az Aston Martinhoz igazolt mérnökzseni 2025 márciusáig még a Red Bull alkalmazottja, de az áprilisi Japán Nagydíj óta nem foglalkozik az F1-es autó fejlesztésével) lavírozta magát zsákutcába a fejlesztésekkel. „Visszafejtettük a fejlesztési előzményeket, és kiderült, hogy az első hibát a 2023-as barcelonai fejlesztésekkel követtük el. Az volt az a verseny, amelyen Checo [Pérez] elkezdett problémákba ütközni az autóval, de egyszerűen nem vettük túl komolyan, mert Max továbbra is nyert.”

    Helmut Marko tanácsadó pedig hozzátette: „Aztán igazán rossz irányba mentünk el az idén Imolában.”

    A Red Bull tehát kétszer is utat tévesztett abban az időszakban, amelyben Newey még a csapat tagja volt – az imolai fejlesztések akkor készültek, amikor Newey még részt vett a munkában –, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy vele is itt tartanának, hiszen azt Marko is elismerte, hogy a megfelelő beállítások megtalálásában segítségükre lehetne a 65 esztendős mérnök, mivel mindenkinél jobban képes átültetni a versenyzői visszajelzéseket a gyakorlatba. Ám mivel már nem tagja az F1-es csapatnak, nélküle kell boldogulniuk.

    Horner másik érdekes megjegyzése egyébként az, hogy tulajdonképpen elismerte, hogy hallgatniuk kellett volna a 2023-as szezont remek formában kezdő, majd az új fejlesztések bevetése után visszaeső Pérezre, csak Verstappen kivételes képességei elfedték az autó hiányosságait, ezért nem reagáltak. A problémák pedig csak mostanra, számos fejlesztési lépcsővel később kezdtek olyan méreteket ölteni, hogy már a holland sem tud mit kezdeni velük.

    A Mercedes rosszul rakta össze Hamilton autóját, akinek még soha nem kellett így vezetnie

  • Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

    Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

    A Red Bull számára a vártnál jobban alakult az Azeri Nagydíj a végkifejlethez közeledve, ám Sergio Pérez balesete miatt végül mégis nagy veszteséget kellett elkönyvelniük. Max Verstappen eközben bár kilenc pozícióval Lando Norris elől rajtolt, mégis riválisa mögött ért célba.

    Verstappen a hatodik helyről startolva nem tudott előrébb jutni a mezőnyben, törekvéseit ráadásul hátráltatta, hogy hosszú időn át a kemény gumikon rajtoló Lando Norris és Alexander Albon mögött haladt, akiket frissebb abroncsaival sem tudott megelőzni. Végül George Russell is visszavette tőle a rajtnál elveszített pozíciót, Verstappen pedig egy hellyel a mezőny második feléből felkapaszkodó Norris mögött ért célba, végül a baleset miatt kettőt előrelépve, az 5. helyen – ami hatékony veszteségminimalizálásnak is mondható, hiszen így csupán 3 ponttal, 59-re csökkent előnye a bajnokságban.

    Bár a felügyelők végül csupán egy figyelmeztetés írtak fel Verstappen számlájára azt követően, hogy a levezető körben VSC-jelzés mellett autókat előzött meg, sok okot így sem talált az örömre a leintés után a címvédő, hiszen az autó vezethetőségét illetően nem sikerült fejlődniük.

    „Hosszú időre beragadtam Lando és Alex mögé, és volt egy kis gondunk a balansszal is. Az autó össze-vissza ugrált, és ilyenkor elveszítette a kontaktot a talajjal. Végső soron az időmérő előtt elvégzett néhány változtatásunk ütött vissza. Ezek a módosítások általában jól sülnek el, de alapvetően mindig kockázattal járnak. Ami a bajnokságot illeti, csapatként fogunk tovább együttműködni, a harc még nem ért véget” – zárta motiváló hangvételben nyilatkozatát Verstappen.

    Leclerc miatt ütközhetett össze Sainz és Pérez, de egyikük sem érti, hogy mi szükség volt rá

    A hollanddal ráadásul az a szokatlan helyzet is megtörtént, hogy csapattársa, Pérez az egész hétvége során gyorsabbnak bizonyult nála. A mexikói közel volt ahhoz, hogy a tavaly áprilisi Azeri Nagydíjon aratott győzelme óta először Verstappennél jobb eredménnyel zárjon egy futamot, ám az utolsó előtti körben Carlos Sainzcal való ütközése végül ezt megakadályozta.

    „Csalódást keltő vége lett ennek a versenynek, ami nagy balszerencse Checo számára – mondta a csapatvezető, Christian Horner. – Helyzetben volt ahhoz, hogy megnyerje a futamot, és sajnálatos, hogy nem tudtuk ezt elérni. A konstruktőri tabellát illetően nagy változást hozott az utolsó három kör, jelentős pontokat veszítettünk a bajnokságban, de rendezzük a sorainkat és visszatámadunk.”

    A csapatok pontversenyében ugyanis ezen a hétvégén jött el az egy ideje már a levegőben lógó fordulat, a McLaren Oscar Piastri győzelme és Norris 4. helye révén 20 egységgel átvette a vezetést a Red Bulltól. Ha Pérez a harmadik helyen ért volna célba, ahol az utolsó előtti kört megkezdte, a lemaradás most csak öt pont lenne. Ha pedig Horner vízióját beteljesítve a mexikói nyer – amihez még a verseny korábbi szakaszában kellett volna támadást indítania Leclerc, majd Piastri ellen –, még mindig a Milton Keynes-iek kezében lenne a konstruktőri első hely.

    Leclerc máris látja, hol könnyelműsködte el a győzelmi esélyét

  • Részletek derültek ki a szezon utáni, extra F1-es versenyről

    Részletek derültek ki a szezon utáni, extra F1-es versenyről

    A csapatokban közös az akarat aziránt, hogy már az idei évad végén megvalósítsák azt a soha nem látott ötletet, amelyben fiatal, a Forma-1-be igyekvő pilóták versenyeznének egymás ellen jelenlegi F1-es autókkal.

    Pár hete nyilvánosságra bukkant már a paddockban a csapatvezetők legújabb, formabontó ötlete, amivel az F1 felé igyekvő újoncok erősen limitált tesztlehetőségeit szeretnék értékesebbé tenni: a terv szerint a szezonok végén, az Abu-dzabi Nagydíjat követően a szokásos újoncteszt helyett a fiatalok számára egy versenyt bonyolítanának le, így élesben, tétre menő küzdelemben mérhetnék össze a tudásukat a Red Bull, a McLaren, a Ferrari, a Mercedes és a többi csapat növendékei az idei szezonban használt F1-es autókban.

    Christian Horner az Azeri Nagydíj hétvégéjén úgy fogalmazott, egyre valószínűbb, hogy már idén decemberben valósággá válhat az elképzelés, s hozzátette, ő volt az, aki elsősorban felvetette ezt az újszerű ötletet az F1 Bizottság legutóbbi ülésein.

    „Úgy megy ez, mint minden más az életben. Ha tényleg meg akarjuk csinálni, akkor megcsináljuk. Egyértelmű szándék van arra, hogy már idén megtörténjen. Alapvetően a sprintversenyek szabályainak átemlésével kiválóan megoldható. Nem kell túlkomplikálni.”

    A csapatvezetők támogatják az F1 legújabb extrém sprintfutamos ötletét

    Ahogy tehát az már korábban is elhangzott, nem egy teljes, 305 kilométeres F1-es versenytávra eresztenék egymásnak az újoncokat, hanem egy nagyjából 100 kilométeres sprintre, amit egy időmérő előzne meg. Ennek az időmérőnek a szabályait azonban bizonyosan át kell fogalmazni a megszokott Q1-Q2-Q3-as lebonyolításról, hiszen mint Horner most elárulta, a tervek szerint nem 20, csak 10 autó lesz majd ott a rajtrácsán.

    „Minden csapatnak csak egy autója lesz a kettő helyett. Tulajdonképpen csak másképpen használjuk fel a tesztkilométereket, amiket egyébként is teljesítenének azon a napon. Szóval úgy gondolom, egyetlen nap alatt le fog zajlani az esemény egy időmérővel és egy sprintversennyel” – magyarázta.

    „Szerintem egy ilyen bajnokságon kívüli sprintverseny a fiatal pilóták számára nagyszerű lehetőség. Egy sűrű szezon végén rendezzük, de ahelyett, hogy csak gumikat és üzemanyagot égetnénk, és minden versenyző eredményességével csak a saját csapata lenne tisztában, tíz versenyzőnek lehetőséget adunk arra, hogy a jelenlegi autókkal egy sprintversennyel felérő futamot teljesítsen.”

    Még ha nagyjából már létezik is egy működő szabályrendszer a versenynap lebonyolítására, a logisztikán túl is akadnak még bőven tisztáznivalók. A csapatok fontosnak tartják valamilyen belépési küszöb meghatározását, elkerülve azt, hogy egyes autókba fizetős pilóták vásárolják meg maguknak ezt a kivételes versenyzési lehetőséget. De nemcsak az alsó, hanem a felső küszöb is fontos: a jelenlegi tesztszabályok szerint az a pilóta tekinthető újoncnak, aki legfeljebb 2 F1-es versenyen állt rajthoz karrierje során – egyelőre nem tisztázott, hogy ezt fogják-e alkalmazni az újoncfutamon is. Eszerint Oliver Bearman, aki Bakuban második F1-es futamára készül, jelen állás szerint még éppen rendelkezne a részvételi joggal, Liam Lawson viszont, aki tavaly öt futamon is indult az AlphaTaurival, már túl tapasztaltnak minősülne hozzá.

    Az persze még a jövő zenéje, hogy mely pilótákat neveznék a csapatok erre a versenyre – ami, ha elfogadják, várhatóan az Abu-dzabi Nagydíj utáni kedden vagy szerdán, december 10-én vagy 11-én zajlana –, de a már bejelentett jövő évi újoncok részvétele szinte garantált, mint a Mercedesnél Kimi Antonelli, az Alpine-nál pedig Jack Doohan. A McLarennél Patricio O’Ward, a Ferrarinál Robert Svarcman, a Red Bullnál Isack Hadjar, az Aston Martinnál Felipe Drugovich lehetne esélyes, lévén ők a csapatok legmagasabb polcon álló, de még F1-es versenytapasztalattal nem rendelkező tesztpilótái.

    A McLaren elnöke üzent a kanapén söröző F1-szakértőknek

  • A Red Bullt felbőszítette az Aston korai gálázása, szankciót vetett ki Newey-ra

    A Red Bullt felbőszítette az Aston korai gálázása, szankciót vetett ki Newey-ra

    Christian Horner szerint nem mutatott jól, hogy az Aston Martin máris körbeturnézta a médiát Adrian Newey-val, miközben a brit tervező még hónapokig a Red Bull alkalmazottja. A történtek után sajtóértesülések szerint tovább korlátozták Newey lehetőségeit a csapaton belül.

    Az Azeri Nagydíj előtti kedden az Aston Martin saját gyárából közvetített sajtóeseményen jelentette be, hogy Newey 2025 márciusától csatlakozik a Forma-1-es csapatához, amelynek ráadásul társtulajdonosává is válik. Nyugodtan mondhatjuk, akkora fejhajtást világbajnok versenyzők megszerzése köré is ritkán kerít egy istálló, mint amit a 65 éves tervező kapott – aki kétségtelenül a sportág jelenlegi legértékesebb szakembere, s több mint három évtizede kerülnek már ki a kezei alól világbajnok versenyautók.

    A Red Bull csapatfőnöke Bakuban beszélt az istálló egyik legértékesebb alkalmazottja körüli e heti fejleményekről, véleménye szerint pedig nem vette ki jól magát, hogy Newey Aston Martin-logók forgatagában fotózkodott.

    „Jó nagy feneket kerített a bejelentésnek az Aston, Adrian pedig mindig is a saját feje után ment. Bár mintha a kelleténél kicsit korábban kezdtek volna bele az ünneplésbe, hiszen a szerződése még nem járt le a Red Bull Racinggel. De nyilvánvalóan nagy pillanat volt ez a csapat számára” – fogalmazott Horner.

    A régi McLaren és Williams hangulatára vágyott, ezért is utasította vissza a Ferrarit Newey

    A csapatvezető elmondása szerint egy ideje már tudta, hogy Newey nem a visszavonulást, és nem is a Ferrari ajánlatát választja, ugyanakkor szerinte különcsége miatt időbe fog telni, mire beilleszkedik új munkahelyén.

    „Adrian egy rendkívül kreatív figura, nem az az átlagos tervező, hiszen szerintem mára az egyedüli a Forma-1-ben, aki még mindig rajztáblán dolgozik. Szóval elkerülhetetlenül át kell majd esniük az összeszokás folyamatán, amíg megismerik egymás munkamódszereit. Számos szempontból különleges ember, az Aston pedig a hatalmas tapasztalatára készül építkezni.”

    „Kellemes emlékekkel gondolok vissza az együtt töltött közel 20 évünkre, a csúcs- és a mélypontokra egyaránt, ugyanakkor már a jövőbe is tekintek, aminek felkészülten nézünk elébe” – zárta szavait baráti felütéssel Horner, ám a háttérben a sejtések szerint nem ilyen rózsás a hangulat Newey keddi akcióját követően.

    Az általában jól értesült Autosport ugyanis úgy tudja, hogy miután a velük még közel fél évig szerződésben álló szakember feltűnt az Aston Martin sajtóeseményén, a Red Bullnál véglegesen kizárták minden F1-es jellegű tevékenységből Newey-t. Arról már ő maga is beszélt, hogy április vége óta nincs beleszólása az idei autó fejlesztésébe, ám a távozásának május 1-jei bejelentése óta is elutazott több versenyre, és a tervek szerint októberi USA Nagydíjon is jelen lett volna. A brit lap viszont azt írja, a történtek után a Red Bull levette Newey-t az utazási listáról, mostantól egyetlen feladata az istálló Milton Keynes-i gyárában az RB17-es sportautó fejlesztése lesz.

    Alonso a saját pénzéből is fizetné Newey-t

  • Verstappen dörzsölheti a tenyerét? – Horner nehéz helyzetet lát a McLarennél

    Verstappen dörzsölheti a tenyerét? – Horner nehéz helyzetet lát a McLarennél

    Lando Norris megint nem lépett annyival közelebb Max Verstappenhez a tabellán, mint amennyi lehetőség hevert az asztalon, pedig Christian Horner szerint a McLarennek előbb-utóbb be kellene látnia, hogy a brit bajnoki címének támogatása érdekében minden szükséges intézkedést meg kell hozni.

    Norris hátránya Verstappentől 62 pont, ennyit kellene ledolgoznia a hátralévő nyolc nagydíjon (amelyek közül több során sprintet is rendeznek), hogy történelmi fordítást mutasson be és elhódítsa a vb-címet. A lendület egyértelműen nála van, de sok olyan hiba becsúszott akár az ő, akár a csapata részéről, amik nélkül most még szorosabb lenne az állás, és a McLaren döntései sem segítik.

    Monzában utóbbira láttunk példát: ez már a második olyan alkalom volt rövid időn belül, hogy Norris közvetlenül a csapattársa, Oscar Piastri mögötti pozícióban fut be, ráadásul az ausztrál sokak meglepetésére egy kemény manőverrel előzte meg Norrist az első körben, mely során a győztes Charles Leclerc is elosont a brit mellette.

    A McLarennél téma a belső játékszabályok pontosítása, de a Red Bull csapatfőnöke szerint komoly fejfájás vár a riválisukra, mert a jelek szerint nehéz lesz fegyelemre nevelni a versenyzőiket.

    Ez lesz a nyerő taktika Verstappen ellen? Demokráciát visz a csapatutasításba a McLaren

    „Nem tudom, mit takarnak a papaja-szabályok, de második sikánnál majdnem kiütötték egymást a versenyzőik. Az egyéni bajnokság szempontjából a csatájuk kimenetele kedvezett nekünk” – idézte Hornert a RacingNews365. Ezzel utalt arra, hogy Norris így nem hozott annyi pontot Verstappen, mint a győzelmével tette volna.

    „Egy csapatnak mindig nehéz utasításokat kiadni, de óhatatlanul eljön az a pont, amikor a jobb helyzetben lévőt kell előtérbe helyezni. És lehetetlen kitalálni a megoldást rá, amikor ilyen szituáció alakul ki.”

    Piastri 44 ponttal áll Norris mögött a bajnokságban, neki nyilván sokkal csekélyebbek az esélyei a bajnoki címre, mint csapattársának, de a McLaren hagyományosan ilyenkor sem feltétlenül áll be az előrébb lévő pilóta mögé. A 2007-es fiaskóra emlékszünk Fernando Alonsóval és Lewis Hamiltonnal, de például 1999-ben Spában is hagyták nyerni David Coulthardot Mika Häkkinen előtt, holott utóbbi arányaiban nagyobb pontelőnnyel előzte a csapattársát a verseny előtt és után is, mint Norris jelenleg.

    Piastri új bűnbakot is talált, amiért kikapott Leclerc-től

  • Valami baj van, de nem értjük, hogy mi – Verstappen és a Red Bull is tanácstalan az újabb vereség után

    Valami baj van, de nem értjük, hogy mi – Verstappen és a Red Bull is tanácstalan az újabb vereség után

    Max Verstappen és Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke sem ért, hogy mi történik az autójukkal.

    Rémálomszerűen alakult a Red Bull időmérője az Olasz Nagydíjon, amelynek Max Verstappen csak a 7., Sergio Pérez pedig a 8. helyről vághat majd neki. A bikások továbbra is azokkal a gondokkal küszködnek, amelyekkel futamok óta, de mivel a mezőny annyira összerázódott a monzai kvalifikációra, ez most a helyezésekben is jobban megmutatkozott.

    „Egyszerűen nincs meg az egyensúly, ezt hallani Max rádiózásaiból – nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök az időmérő után a Sky Sports-nak. – Valami alapvetően nem jó, amit nem értünk. A Q2 nem nézett ki rosszul, de a Q3-ban mérföldekre voltunk. Mindent megvizsgálunk. A múlt héten [a Holland Nagydíjon] régebbi fejlesztéseket tettünk az autóra, hogy megnézzük, ez orvosolja-e a problémákat, de továbbra is ugyanazokkal a kezelhetőségi tulajdonságokkal és gondokkal küzdünk.”

    Christian Horner, Red Bull
    Horner megoldást sürget / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Horner tisztában van vele, hogy az első sort kibérelő McLaren sok pontot hozhat rajtuk vasárnap mindkét bajnokságban, így természetesen mielőbb megoldást szeretne. „Gyorsan megoldást kell találnunk, mert a McLaren jelentőset lépett előre az elmúlt néhány versenyen, és most a Ferrari és a Mercedes is előttünk van. Valami egyértelműen nem működik az autón, mérnöki megoldás fog érkezni egy mérnöki problémára” – jelentette ki.

    Az autóban már a harmadik szabadedzésen is rendszeresen gesztikuláló és kormányt püfölő Verstappen az időmérőn már nem csinált ilyesmit, viszont ettől még nem érezte magát jobban az RB20-asban. „Az autót nagyon nehéz vezetni és jó egyensúlyt találni vele. Ha van egy probléma, és megpróbáljuk megoldani, keletkezik egy másik. Nem valami vezethető, mondjuk úgy. A Q2 nem volt rossz, de a Q3 ismét nagyon rossznak érződött, mindkét szetten nagy mértékű alulkormányzottsággal küzdöttem, ami miatt rengeteg időt veszítettem, és nem igazán tudtam támaszkodni a gumikra. Sokat szenvedtem ezzel, aminek az okát nem értem” – nyilatkozta a Sky Sports-nak.

    Ami a futamot illeti, Monzában gyakran fullad DRS-es vonatozásba a verseny, ami nem lenne jó a Red Bullnak, de Verstappen ezt leszámítva sem optimista. „A hosszú etapok sem voltak valami ígéretesek, mert amikor nincs meg az egyensúly, a versenyen is minden nehéz lesz. Az utóbbi néhány futam nem volt nagyszerű, úgyhogy változtatnunk kell ezen és ismét versenyképessé kell válnunk.”

    Verstappen szerint a majré nem akadályozhatja a Red Bull kísérletezését

  • Kíváncsian várjuk az F1 válaszát Horner megdöbbentő kijelentésére

    Kíváncsian várjuk az F1 válaszát Horner megdöbbentő kijelentésére

    A Red Bull csapatfőnöke azt nyilatkozta, hogy amikor a szezon elején az övék volt a legerősebb autó, az F1 kérésére nem préseltek ki belőle mindent a sportág érdekében. Max Verstappen elismerte, hogy az autóból elveszett az egyik korábbi előnyös tulajdonsága is.

    A Red Bull hónapok óta problémákkal küszködik, és egyelőre nem tűnik úgy, hogy legalább a gyökerét megtalálták volna, ezért izgalmasnak ígérkezik a szezon vége, hiába vezeti Max Verstappen perpillanat még 70 ponttal a pontversenyt Lando Norris előtt.

    Horner igyekszik nyugalmat sugározni és nem eltúlozni a helyzetet. „Nem kell pánikolnunk. Próbálunk javítani a helyzeten – jelentette ki. – Idén ez még csak a negyedik alkalom volt, hogy Max előnye csökkent a tabellán. Lando még csak a második győzelmét aratta.”

    Azért elismerte, hogy a több verseny óta rossz széria aggasztó, a Holland Nagydíj hétvégéjét pedig egyszerűen „rossznak” nevezte a Red Bull szempontjából. A McLaren a tavasz végén lépett eléjük az erősorrendben, de Horner tett egy érdekes kijelentést is a megelőző időszakról, amikor Verstappen az első öt futamból négyet behúzott, és gyakorlatilag az akkor felépített előnyből él azóta is.

    Jos Verstappen ismét kiakadt, szerinte megállíthatatlan a Red Bull zuhanása

    „Korábban 20-25 másodperc előnnyel nyertünk versenyeket, ezért Stefano megkért minket, hogy menjünk lassabban az első öt futamon. Gyorsan fordulhat a kocka” – idézte az Autosport Hornert.

    A Stefanóval az F1 vezérigazgatójára, Stefano Domenicalira utalt, akitől hamarosan talán megtudhatjuk, igaz-e Horner állítása. Bő tíz éve a Mercedes dominanciája volt hasonló mértékű, de akkor a csapat egy ideig szándékosan nem járatta csúcsteljesítményre a motorját, nehogy intézkedéseket hozzanak az előnyük csökkentésére.

    A Red Bull egyik korábbi előnye is a múlté

    Verstappen a Holland Nagydíj után újfent beszélt a Red Bullt hosszabb ideje sújtó problémáról, és a szavaiból kiderül az is, ami megmutatkozott azután, hogy a táv első részében Norris előtt haladt, majd tehetetlenül figyelte, ahogy elmegy mellette a McLaren: a gumik kímélésében is van javítanivaló.

    „Valami megnehezítette az autó vezetését az első futamok után. Nagyon nehéz rámutatni, mi okozza, de az egykörös és a hosszú etapos tempónknak is árt. Egész hétvégén ugyanezzel az akadállyal szembesültünk – mondta. –  Lassúak vagyunk, és a gumikopással is hadilábon állunk. Ez furcsa, mert az előző években elég jók voltunk benne.”

    „Valami történt mostanában az autóval, amit ki kell nyomoznunk és gyorsan megjavítanunk. Az autó eleje és a hátulja nincs összhangban egymással.”

    Csak Vettel megidézésével lehetne idén bajnok Norrisból, de a McLaren pont erre készül